A
császári vértanú-plébános egyházmegyénk méltatlanul elfeledett hőse,
akiről még a "rendszerváltás" után is keveset tudnak az egyházmegye
hívei és talán maguk a papok is. Ki volt Wohlmuth Ferenc? Talán nem
hiába! Hiszem most is az egykori gyilkosainak a felmenői vannak a
hatalom selymes bársonyszékében. Nekik nem érdekük hősi (ellenálló,
hazafias) életszemléletre nevelni a mostani X-, Y- és Z-generáció
elbárgyult tagjait. Ma inkább érdekük a futószallagon gyártott celebek
és valóságshow-k senkiháziait bálványozni és bálványoztatni, így csalárd
percembereket nevelve nemes ifjúságunkból, mintsem évezredekig a
népemlékezetbe megőrzött valóságos (élő) példaképeink, nemzetünkért
vértanúskodó, közülünk-való, köztünk-élő egyszerű embereket
megismertetsse veletek. Mi hasabjainkon gyakran megtesszük ezt, vállalva
a - nem ajánlott - kategóriát is a hitelesség érdekében.
Ismerjétek hát meg Wohlmuth Ferenc egyszerű történetét - Galavits József győri városplébános memoárja nyomán - a zsarnoksággal szemben, hiszen ő legyőzte azt gerincével, erkölcsi tartásával...
A
jelenlegi Burgenland területén született Sopronnyéken (Necknemarkt)
1855. július 27-én, a történelmi Magyarország nyugati peremén.
Gimnáziumi tanulmányait Sopronban kezdte, majd Győrött a bencéseknél
folytatta mint az egyházmegye gimnazista papnövendéke.1881-ben a győri
székesegyházban szentelték pappá. 1894-ban került a Komárom megyei
Császárra plébánosnak, ahol 25 éven keresztül végezte áldásos papi
tevékenységét, egészen a Tanácsköztársaság alatt bekövetkezett haláláig.
A
Tanácsköztársaság, a patkánylázadás "dicsőséges 133 napja" - mint
mindenütt - itt is sok szenvedést okozott a császári népnek. Ezért nem
lehet csodálkozni azon, hogy a nép alig várta, hogy megszabaduljon a
vörösöktől. Tény:
nagyon keveset tudunk az 1919 nyarán vértanúhalált szenvedett
egyháziakról. Wohlmuth Ferenc atyával együttesen kilenc katolikus papot
és két apácát végeztek ki a kommün idején Magyarországon. Nem csak
Wohlmuth atyáról, de a többi vértanúról sincs sok információ a
birtokunkban. Június 4-én megváltozott a helyzet, mert
Vérteskethelyre bevonultak a vörösök, és elfogták ellenfeleiket. Eközben
híre jött annak is, hogy Tatáról 16 felfegyverzett vöröskatonát
küldenek és egy a tatabányai bányászokból toborzott terrorkülönítményt,
hogy a császári megmozdulást leverjék. Alighogy megérkezett a két
különítmény, a vörösök vezetője, Lantos Bertalan elvtárs kijelentette,
hogy a "csuhásnak lógnia kell". Ugyanakkor Lantos elrendelte az
akasztófa felállítását is a községháza előtt. A falusi asztalos csak a
katonai szuronyok kényszerítő hatása alatt volt hajlandó megácsolni a
bitófát, amelyet a vörösök nagy ujjongással állítottak fel. A plébánost
este 11 órakor a plébániára kísérték, ahol arra kényszerítették, hogy a
plébánia megtakarított pénzét (kb. 50-60 ezer korona) adja át nekik.
Egész éjszaka őrizetben tartották, miközben ő a rózsafüzért hangosan
imádkozta. Eközben a falu népét dobszóval kényszerítették arra, hogy a
főtéren gyülekezzék. Még a gyermekek sem maradhattak otthon. A kiküldött
bíróság 16 császári polgárra mondta ki az ítéletet. A vádlottakat
egyenként 20-30 ezer korona megfizetésére ítélték, amit az elvtársak
egymás között azonnal szétosztottak. Egyedül a papra várt a halálos
ítélet.
A terrorlegények akcióban
Ezalatt
a plébánost a községházán tartották fogva. A káplánja, Szabó Géza nagy
nehézségek árán elérte, hogy meglátogathatta őt. A plébános ekkor már
teljesen tisztában volt sorsával, és arra kérte a káplánját, hogy kicsit
maradjon vele, hogy együtt imádkozhassanak. Térden állva elimádkozták a
hét bűnbánati zsoltárt és a Miserére-t. Amikor a káplán hangja
elcsuklott, még a plébános bátorította:
"Ne sírjon káplán úr, én már készen vagyok és nyugodtan megyek a halál elé".
A Budapestről kirendelt bíróság Csorna Miklós elnökletével Wohlmuth Ferenc plébánost golyó általi halálra ítélte. A
kirendelt vörös védő Szabó András enyhítést kért, mivel a golyó általi
kivégzés túl hangos, inkább a csendes akasztást ajánlja. A
bíróság az indítványt nagy röhögéssel elfogadta. A reszkető patkány
jellem mintapéldája! Az ítélethirdetés után a plébános elbúcsúzott
káplánjától, és arra kérte, hogy menjen vissza a plébániára, ne lássa az
ő szomorú halálát. A
vörösök nem engedték meg Wohlmuth Ferencnek, hogy elbúcsúzzon híveitől,
hanem meg akarták szégyeníteni az öreg papot. Az egész falut
kirendelték a kivégzés helyszínére, a falu főterére. Mikor Ferenc atya
nyakán volt már a hurok, arra kérték a vörösök, hogy mutassa meg, kik
voltak az „ellenforradalmárok.” Ekkor szólt híveihez az atya, s mondta
el hitvallását az emberek felé fordulva. Az ott elhangzottak olvashatók
Wohlmuth Ferenc síremlékén is:
„Elmegyek, mert elveimért pusztulnom kell.
Sokat dolgoztam értetek, hogy boldogok legyetek.
Ezért csak imáitokat kérem. Isten veletek!”
Mivel
a rövid kis időt a plébános nem mások besározására használta fel,
beszédét félbeszakították, s kirúgták alóla a széket. Ezt követően
hosszasan, perceken át agonizálva lépett át a halálnak a küszöbén.
Holtában is meggyalázták, mikor a négy égtáj felé lóbálták a holttestét
az akasztófán. 1920 és 1945 között a faluban és környékén a hívek
többször is megemlékeztek hajdani plébánosukról. A tragédiát a falu népe
magában hordozta. Síremléket állítottak, emléktáblát helyeztek el a
kivégzés helyszínén, s megemlékezéseket tartottak. 1945-től erről az
eseményről hallgatni kellett, s még az emléktáblát is összetörték. A
"rendszerváltás" után helyeztek el táblát a községháza falára. Ezt
követően többször előfordult, hogy Sopronnyékről zarándokok érkeztek
Császárra, hogy emlékezzenek szülőföldjük mártírjára.
Szoboravatás és zarándoklat Császáron
Wohlmuth
Ferenc temetésén - a vörösök fenyegetése ellenére - a környékbeli papok
részt vettek és ünnepélyesen a temető közepén temették el, az egyik
korábban elhunyt káplánja mellé. A hős lelkű pap életét és vértanúságát
szülőfalujának jelenlegi plébánosa Mag. Konrad Haspel írta meg: "Für
euch abgemüht" címmel.
Várhegyi Kálmán összeállítása
