Florybeth Mora Díaz beszél csodálatos gyógyulásáról. A Zenit hírügynökség tudósítását közöljük.
A Costa Ricából származó Florybeth Mora Dìaz gyógyulása történetét „Accanto a Giovanni Paolo II. Gli amici e collaboratori raccontano“ (II. János Pál mellett. Barátok és munkatársak mesélnek) címmel az Ares kiadó által megjelentetett kötet tartalmazza.
Florybeth Mora Dìaz feleség, négy gyermek édesanyja (ötödik gyermekét
elveszítette), a Dulce Nombre de Jesús nevű kis faluban él.
Mikor egy napon hirtelen erős fejfájást érzett, a rohammentő a
főváros San José kórházába szállította. „Akkor 47 éves voltam – idézte
fel a történéseket az asszony. – Derült égből villámcsapásként ért a
betegség. Rövid 24 óra leforgása alatt életveszélyes állapotba kerültem.
Először felfoghatatlan volt az egész, hiszen egészséges voltam egész
életemben. Kórházat csak öt gyermekem szülésekor láttam.
Nem tudtam hinni sem a diagnózisnak – patologikus elváltozás az
agyban, a jobb agyi artéria okozta agyvérzés – sem az orvosoknak, akik
azt mondták, néhány órám van hátra. Férjem és gyermekeim mélységesen
szomorú arca bennem is elindította a kétségbeesést, mely állapotom
látható rosszabbodásával tovább mélyült.
Istenben kerestem támaszt, és II. János Pál pápa közbenjárásáért
imádkoztam. Mivel állapotomat kilátástalannak ítélték, elhagytam a
kórházat.”
A hazafelé vezető úton Florybeth férje, Edwin Antonio
kétségbeesésében a következő szavakkal fordult II. János Pálhoz:
„Szentatyám, kérem járjon közben feleségem gyógyulásáért!”
2011. május 1-jén, helyi idő szerint hajnali 2 órakor kezdődött Costa
Ricában II. János Pál pápa boldoggá avatásának élő közvetítése.
Florybeth erős fájdalmai és mozgásképtelensége ellenére az ágyból
követni akarta.
„II. János Pál pápát már életében szentként tiszteltem – indokolta
hozzá való fordulását Florybeth. – Nem volt kétségem afelől, hogy Isten
mellett van, és Jézus urunk előtt közbenjár értünk.”
A kérdésre, mikor és miből ismerte fel, hogy kérése meghallgatásra
talált, Florybeth így válaszolt: „Egyedül voltam a szobámban. Egyszer
csak hangot hallottam bensőmben, mely azt parancsolta, álljak fel.
Tudtam, követnem kell az utasítást, és azt is éreztem, meg is van az
erőm hozzá. Nagy békesség töltött el, megszűnt bennem a félelem. Azt
gondolom, a testi gyógyulási folyamat ezután következett be. Az Úr
megerősítette lelkemet, eltöltött békéjével és a gyógyulás bizonyosságát
adta nekem.”
Florybeth felkelt ágyából, és kiment a konyhába. A férje meglátta,
megijedt és visszavezette fekhelyéhez. Az asszony tudatta vele, mit élt
át. Azt mondta, jól van, testében történt valami.
A következő reggel visszavitték az asszonyt a kórházba. Erről így
számol be: „Először azt gondolták az orvosok, valaki más diagnózisát
vélték az enyémnek. Mikor mégis beigazolódott, hogy a felvételek rólam
készültek, az orvosok teljes tanácstalansággal reagáltak, tudták, hogy
csoda történt.”
A tény, hogy Florybeth meggyógyult, megdöbbentette barátaikat, akik tanúi voltak a betegségnek. Szívük megtelt örömmel.
Milyen lehet, amikor az ember saját testében éli át a csodát?
Florybeth erről így beszélt: „Nagyon nehéz időket élünk át, ha nincs
hitünk. Azt gondolom, azért történt velem a csoda, hogy tekintetünket az
égre irányítsuk, és elfogadjuk, Isten van, és nélküle nincsen élet. Hit
és remény nélkül nem lenne lehetséges egyetlen csoda sem. Hinnünk kell
abban, amit most nem látunk, de melynek létezéséről szívünk és lelkünk
meg van győződve.”
Magyar Kurír
A
szobor különlegességét az adja, hogy kulcsokból készült, melyeket a
mexikói hívek adományoztak – több mint 7 millió kulcsot használtak fel a
műhöz. Mint a felirat elmondja, ezzel fejezték ki a hívek, hogy a
szívüket nyitó kulcsot odaadták II. János Pálnak. A szobor talapzatán a
Pancho Cárdenas név olvasható, ám a művészt hivatalosan Francisco
Cárdenas Martíneznek hívják – a Pancho a Francisco név becézett alakja.
A mintegy 3,10 m magas bronz szobrot 2007-ben avatták fel, s hivatalosan A hit kulcsai címet viseli.
II.
János Pál 1979-ben ebben a katedrálisban celebrálta az első misét
mexikói útja során – ekkor hangzottak el híres szavai: „Mexikó, a mindig
hűséges”.
Az
óriási miseruha a Guadalupei Szűzanya képmását hordozza, ezzel utal a
Guadalupei Szűz csodás képének erdetére, és az abból fakadó hagyományos
ábrázolásra.
A Guadalupei
Szűzanya története szorosan összefügg Mexikó megtérésével. A város
közelében a Tepeyac-dombon 1531. december 9-én, Mária fogantatásának
ünnepén a Szűzanya megjelent egy Juan Diego Cuauhtlatoatzin nevű
egyszerű indián férfinak, aki épp szentmisére igyekezett. A Boldogságos
Szűz templom építését kérte, hogy ott mutathassa meg anyai jóságát. Juan
elment Zumárraga püspökhöz, aki megígérte, hogy megfontolja a dolgot.
Visszatérőben
a dombon Mária újra megjelent és ismét küldte Juant, akitől a püspök
ezúttal égi jelet kért a jelenés hitelessége bizonyítására. December
12-én a Szűzanya jelül virágokat küldött a püspöknek, melyeknek
átadásakor a köpenyen, melyben a virágokat Juan az ölében vitte,
csodálatos módon megjelent Mária képe, s még aznap az Istenanya
megjelent Juan halálosan beteg nagybátyjának és meggyógyította.
1754-ben
XIV. Benedek Mexikó pátrónájának, majd 1910-ben X. Pius pápa
Latin-Amerika pátrónájává nyilvánította a Guadalupei Szent Szüzet.
