Hetven éve hunyt el Szmrecsányi Lajos, a mecénás érsek

Szmrecsányi Lajos egykori egri érsek szintén azon magyar főpapok közé tartozik, kiknek érdemeit igyekezett elhalványítani az előző politikai rendszer történetírása. Egyházi berkeken kívül sajnos kevesen tudják, hogy a hetven éve elhunyt főpásztor nemcsak politikai szerepvállalásával, hanem páratlan adakozókészségével, Európa-szerte elismert modern szegénygondozó hálózatával vívta ki a társadalom megbecsülését.

Szmrecsányi Lajos 1851. április 24-én született a Sáros vármegyei Darócon. Szülei Szmrecsányi Ödön és báró Berzeviczy Mária voltak. Tizenhat gyermekük közül sokan tettek szert hírnévre, például Szmrecsányi Pál nagyváradi püspök, vagy Szmrecsányi Miklós művészettörténész. Lajos Eperjesen végezte gimnáziumi tanulmányait, utolsó két évét már Egerben, mint kisszeminarista járta ki. 1867-től az egri papnevelő intézet növendéke volt, pappá 1873. augusztus 24-én szentelték. Lelkipásztorként először Kápolnán, majd Miskolcon működött. Látván az itt elért sikereit, 1882-ben Samassa József érsek udvarába hívatta, szertartójává, majd 1892-ben titkárává nevezte ki Szmrecsányit. 1904-ben segédpüspök lett az idősödő főpap oldalán, 1912. február 29-én a király utódlási joggal is felruházta, így Szmrecsányi Lajos lépett az 1912. augusztus 20-án elhunyt Samassa érsek helyébe.

Az új főpásztor ugyanazzal a fiatalos lendülettel vágott bele egyházmegyéjében a hitélet fellendítésébe, mint negyven évvel azelőtt tette plébánosként. Fejlesztéseinek köszönhetően a papság létszáma növekedett, így feloszthatta a túl nagy kiterjedésű plébániákat, és új egyházközségeket is alapíthatott. Szívügyének tekintette az oktatást is, az egyházmegyei tanfelügyelőséget átszervezte, iskolákat, kollégiumokat létesített, valamint ő alapította meg az első római katolikus felsőfokú kereskedelmi és mezőgazdasági iskolát. Egyházmegyéjében több szerzetesrendet telepített le, akik tanítással, gyermekvédelemmel és szegénygondozással foglalkoztak.

Érseksége első éveit az első világháború nehezítette. 1914 nyarán pusztaszikszói nyaralójában katonakórházat létesített, a háború károsultjait, az elesettek özvegyeit és árváit tetemes összegekkel segítette. Az első világháborút követő forradalmak Szmrecsányi Lajos működését is érzékenyen érintették. Az 1919. március 21-én kikiáltott tanácsköztársaság egri vezetői különös kegyetlenséggel léptek fel a katolikus egyház képviselői ellen, az érsekre is komoly meghurcoltatás várt, melyet méltósággal viselt. Szmrecsányi Lajos bőkezűen támogatta a megszállt és elszakított országrészekről menekülteket is. Bár az egri főegyházmegyéből nem szakított a trianoni béke, az érseki tartományba tartozó szepesi püspökség teljes egészében Csehszlovákiához került, a rozsnyói, kassai és szatmári egyházmegyét pedig kettészabdalta az új határ. A szelt egyházmegyék Magyarországon maradt plébániái később az egri érsekségbe tagozódtak.

Szmrecsányi Lajos nagylelkű adományait sok hitbuzgalmi és társadalmi szervezet, alapítvány és oktatási intézmény, köztük az egri líceum köszönhette. Segítő szándékával azonban nemcsak tudósokat és politikusokat tüntette ki, szívén viselte a kisembereknek, a társadalom legelesettebbjeinek sorsát is. A szegénygondozás intézményesített ellátása céljából alapította a Szent Ferencről nevezett Szegénygondozó Nővérek Rendjét. E szerzetesrend adta alapját az 1927-ben életre hívott Egri Normának, mely működése során sok nyomorban tengődőn segített. Főleg szociális téren elért érdemeiért XI. Pius pápa pápai trónálló címmel tüntette ki Szmrecsányi Lajost.

Jellegzetes alakja számos anekdota főszereplőjévé tette Szmrecsányi érseket. Bár szellemi frissességét igyekezett megőrizni, idős kora egyre jobban akadályozta feladatainak ellátásában. 1943. január 28-án hunyt el 92 éves korában. Temetését Serédi Jusztinián hercegprímás celebrálta, a szertartáson részt vett Horthy Miklós kormányzó is. A bőkezű főpásztor az egri bazilika altemplomában nyugszik.

http://tortenelemportal.hu/2013/01/szmrecsanyi-lajos/

Svájc nem adja vissza Szent Miklós ereklyéit

A fribourgi Szent Miklós-székesegyház prépostja kategorikusan elutasította azt a kérést, hogy visszaadják Törökországnak Szent Miklós ereklyéit.

A relikviák vallásos tiszteletet szolgáltak, nem kiállítási célokat – nyilatkozta Claude Ducarroz prépost a La Liberte napilapnak január 7-én.

A török kormány újra megpróbálta elérni, hogy a Szent Miklós-ereklyék visszakerüljenek kis-ázsiai hazájukba. Nevzat Celik, a Myrában folytatott ásatások vezető régésze fordult a Szentszékhez, a török kormány megbízásából.

1087-ban, Kis-Ázsia zavaros helyzetét kihasználva, olasz kereskedők – minthogy korábban kereskedelmi flottájuk nagy része odaveszett a viharokban, s azt gondolták, hogy Szent Miklós elpártolt tőlük – kalózokkal feltörették sírját, és csontjait elraboltatták. Myra IV. századi híres püspökének földi maradványai így kerültek a középkorban az itáliai kikötővárosba, Bariba; majd a lotaringiai Saint-Nicolas-de-Portba, valamint a fribourgi katedrálisba.

A törökök és olaszok között azóta is vita van a csontok visszaszállításáról. Törökország ezt megelőzően már az olasz államtól is kérte a csontereklyék kiadatását. 

Ducarroz meglepőnek tartja ezt a kérést, főként olyan ország esetében, ahol többségében muzulmánok élnek – fogalmaz a prépost. Az ereklyék nélkül is szép Szent Miklós múzeumot lehet kialakítani Törökországban – tette hozzá. A szent földi maradványait tengerészek hozták a középkorban Bariból, ám minderre a relikviák megóvása miatt volt szükség – szögezte le a fribourgi Szent Miklós-székesegyház prépostja.

Törökország kultúráért és turizmusért felelős minisztériuma fokozott erővel próbálja visszaszerezni azokat a kultúrkincseket, amelyek más országok múzeumaiban őriznek. Antalyában a közeljövőben ókortörténeti múzeum nyitja meg kapuit, ahol Myrában talált leletek kiállítását is tervezik.

Magyar Kurír