2018. november 25., vasárnap

BOLDOG JÓ ERZSÉBET szűz, III. r. (1386-1420)
Családi neve: Elsbeth Achler*. Lakóhelye után: Elisabeth von Reute*. A Bódeni tótól északra fekszik szülovárosa, Waldsee és Reute község is. Szülei egyszeru takácsok voltak, de gyermekeiket vallásosan nevelték. Erzsébetet már gyermekkorában „jó Erzsébet”-nek nevezték, ez az elnevezés késobb is lelkivezetoje tanácsára felvételét kérte a szabályozott harmadikrendiek kolostorába, Reute-ba. Arra törekedett, hogy a legkisebb teendoit is a legtökéletesebben végezze. Szinte soha nem mozdult ki kolostorából, ezért remetének is nevezték. A misztikus szentek közé tartozik. Isten rendkívüli kegyelmi adományokkal halmozta el (extázisok, a szív titkainak ismerete, jövobelátás), de rendkívüli megpróbáltatásokat is kellett elviselnie: a gonosz lélek zaklatásait, lelki betegségeket, nagy megaláztatásokat. Novértársai egy része álszentnek tartotta. Szeretete, alázata és türelme révén elérte, hogy elismerték életszentségét. Nagy áhítattal volt az Úr Jézus szenvedése iránt. Szent Ferenchez hasonlóan o is kívánta, hogy ugyanazokat a fájdalmakat érezze, mint az Üdvözíto. Ezt el is nyerte, mégpedig a látható stigmák viselése által. Élete végéig bánkódott azon, hogy fiatalabb korában nem foglalkozott eléggé az Úr szenvedéseivel. Kedves áhítatgyakorlata volt továbbá a jószándék gyakori felindítása és a szenvedo lelkekért való közbenjárás. A nagy egyházszakadás idején megjövendölte, hogy az nemsokára végetér, ez 1417-ben következett be. Élete utolsó tizenkét évében semmiféle táplálékot nem tudott magához venni, csak az Oltáriszentséggel táplálkozott. 35. születésnapján hívta magához az Úr 1420. nov. 25-én. Haláltusája alatt kérte, hogy az Úr szenvedéstörténetét olvassák fel neki. E szavakra: „Jézus hangosan fölkiáltott és kilehelte lelkét”, o is bevégezte. Halála után szentként kezdték tisztelni, ezt a tiszteletet XIII. Kelemen pápa erosítette meg 1766-ban, amikor ot boldoggá avatta.
„Ó ti mindnyájan, kik jártok-keltek az úton, nézzetek ide és lássátok, van-e olyan fájdalom, mint az én fájdalmam?”
„Elosztották maguk között ruhámat, és köntösömre sorsot vetettek... Átlyuggatták kezemet-lábamat, megszámlálták minden csontomat.” (Az Úr misztériumainak zsolozsmájából)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Erzsébetet szent Fiad szenvedése iránti szeretete jutalmául a szent sebhelyek karizmájával kituntetted. Növeld bennünk a Krisztus szenvedése iránti szeretetet, mely legyen mindig kegyelemforrás számunkra. Krisztus, a mi Urunk által.


ALEXANDRIAI SZENT KATALIN
+4. század eleje
Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai közül. Amikor Maxentius császár (305-- 312) Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.

A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget, és ha hisznek, elnyerik az örök életet.

A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt. Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.

Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem rémült meg. Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg, és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények hatalmas Istenének'', s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.

A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.

Ami ezután történt, az a legenda szerint nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin kiragadtatott e földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték, hogy a Sinai-hegyen temessék el.

A 6--7. században görögül írt Katalin-passiót valószínűleg a képtisztelet vitái és a képrombolás elől nyugatra menekülő szerzetesek vitték magukkal Rómába, ahol a 14. században kiegészítették gyermekkorának történetével. Eszerint Katalin a ciprusi király leánya, akit szülei csodás ajándékként kaptak Istentől. Miután fölserdült és megkeresztelkedett, másnap megjelent neki látomásban a Szűzanya ölében a kicsi Jézussal, aki eljegyezte Katalint magának.

A középkorban széles körben és nagyon bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért. Mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Ebből következően a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték. Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a késő középkorban gyakran a kórházak patrónájaként is megjelenik; s mert a börtönben oly sokáig kínozták, és volt ereje elviselni, a foglyok is hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett késes kerekek összetörtek, mindazok az iparosok, akik kerékkel foglalkoztak, szintén segítségül hívták. A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A tizennégy segítő szent közé sorolták.


Szent Masztridia szűz

Alexandriából származott. Jámbor keresztény életet élt, sok jótettet gyakorolt. Az ördög sugallatára egy fiatal emberben felébredt a rendetlen vágy a szűz iránt. Amikor a templomba ment imádkozni, elkísérte az úton, zavarva Masztridiát. A szűz elhivatta az ifjút magához és megkérdezte, hagy mi tetszik neki benne. Az ifjú a szemét dicsérte nagyon. A leány azonnal kivájta szemét, emlékezve Jézus szavaira. (Mk. 9,47.) Az ifjú ezt látva megrémült, megszállta az istenfélelem és bűnbánatot tartott. A pusztába vonult és szigorú vezeklő életet élt. Masztridia így megmenekülve a bűntől, tovább szolgált Istennek.


Szent Merkur vértanú

Décius és Valeriánus császárok alatt szenvedett vértanúságot a kappadókiai Cezareában. A római birodalomra rátörtek a barbárok. A császárok Rómába gyűjtötték az egész hadsereget. A hadseregben volt Merkur katona is, aki titokban keresztény volt. Az ütközet előtt angyal jelent meg neki, bátorította és egy kardot adott neki a győzelemre. A barbárok legyőzése után Merkur nem akart részt venni a pogány hálaadó áldozaton. A császár előtt kereszténynek vallotta magát. A császár megverette, tüzes parázsra fektette, a tűz kialudt a vértanú vérétől. A császár nem akarta, hogy gyorsan meghaljon, azért börtönbe záratta, és újabb kínzások után lefejeztette. Testéből jó illat, illatos myro áradt és sok csoda történt. Ezért sokan hittek Krisztusban. Testét tisztelettel eltemették illő helyen, ahol sok csodás gyógyulás történt.


Szent Mózes     vértanú, † 251.        
     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése