A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE           

A bazilikát Konstantin császár építette, valószínűleg 324-ben szentelte fel I. Szilveszter pápa, a 12. századtól ünneplik ezen a napon a felszentelés évfordulóját.

Eredetileg római ünnep volt az évforduló. A templom a pápa székesegyháza. Címe: "A Város és a földkerekség minden templomának anyja és feje." Ezért a templom tiszteletét az egész egyházra kiterjesztették.

Az ünnep kifejezésre juttatja az egységet és szeretetet Péter apostoli széke iránt, amely Antiochiai Szent Ignác tanúsága szerint "az egyetemes szeretetközösség élén áll!"

A templomot 1726-ban ismét fel kellett szentelnie XIII. Benedek pápának, mivel tűzvész, földrengés és fosztogatás miatt újjá kellett építeni.

Tanulság:

    Szeretettel figyelj a pápa minden megnyilatkozására!

Szent Antal vértanú

A szíriai Apameából származott. Foglalkozására nézve kőműves volt. Látva, hogy a pogányok áldozatot mutatnak be isteneiknek, megsajnálta őket, és kérte, hogy álljanak el ettől az istentelenségtől. Mivel nem hallgattak rá, kiment a pusztába, és ott egy Timoteus nevű remeténél töltött két évet. Az ő imádságával megerősítve, visszatért a városba, egy pogány ünnepen bement a templomba, és összetörte a bálványszobrokat. Ezért megkínozták és kiűzték a városból. Ezután Apamea közelében templomot kezdett építeni a Szentháromság tiszteletére. A város pogány lakosai éjjel eljővén, kardokkal darabokra szabdalták.

Szentháromságról nevezett boldog Erzsébet     szűz, † 1906.         


Szent Eusztolia és Szoszipatra anya

Szent Eusztolia, istenfélő szülők gyermeke Rómában élt Mauritius császár uralkodása alatt. Fiatal korában Isten szolgálatára adta magát, Konstantinápolyba ment, és kolostorba lépett. Szoszipatra, Mauritius császár leánya Konstantinápolyba ment, ahol találkozott Eusztoliával. Szent életének már nagy volt a híre. Mindkét szerzetesnő a császár segítségével női kolostort alapított a fővárosban. Ott élték szerzetesi életüket. Később mások is csatlakoztak hozzájuk. Sok év után, Eusztolia, üdvös tanításokkal látva el mindnyájukat, Szoszipatrát hagyva utódul, elment az Úrhoz 610-ben. Szoszipatra anya 625-ben adta vissza lelkét Istennek.

BOLDOG SIGNAI JANKA remete, szűz, III. r. (1244-1307)

Firenzétol nem messze Signában született egyszeru, jámbor földmuves szüloktol. Kiskorától apja juhait orizte. Kedvenc foglalkazása az ima és elmélkedés volt. Ha találkozott más pásztorgyermekekkel, szívesen együtt imádkozott velük s arra oktatta oket, hogyan kell Isten kedvében járni, a bunt kerülni. Életébol legendaszeru események maradtak fönn: Félelmetes vihar közepette Jankára és juhaira egy csepp eso sem hullik. Látván ezt a többi pásztor is az alá a fa alá menekül, ahol Janka volt, s ok is tapasztalják a csodás védelmet. (“Janka fáját” még ma is orzik a csoda emlékére.) Máskor a felduzzadt Arno folyón kellene Jankának átmennie: a folyóra teríti köpenyét és rátérdelve szerencsésen átér a túlsó partra. A nép kíváncsiságtól és tisztelettol vezettetve kezdett kijárni Jankához. Ez zavarta imaéletét és bántotta alázatosságát. Ezért elhagyta otthonát és miután felvette a ferences III. rendi ruhát a közeli ferences templomban, az Arno folyó partján egy emberektol nem látogatott helyen kunyhót épített a maga számára, de úgy, hogy az ajtó helyét befalazta. Csak egy szuk ablakot hagyott meg a kunyhó falán, melyen át jólelku ismerosök idonként élelmet adtak be neki. (A „befalazottakról” lásd részletesen: jan. 9- ét.) Ebben a házikóban élt kb. 40 évig állandó önmegtagadást gyakorolva. Voltak, akik felkeresték, szegények, akikkel megosztotta a neki hozott alamizsnát is, szomorúak, akiket megvigasztalt, betegek, akik közül némelyik csodás módon meggyógyult: pl. egy vak ember visszanyerte látását, egy halott gyermek pedig életre kelt. Földi élete 1307. nov. 9-én fejezodött be 63 éves korában. A Breviárium adata szerint halálakor a legközelebbi három templom harangja magától megszólalt, s így találtak rá az emberek a halott Jankára, kinek romlatlanul maradt testét egy kápolnába temették. A remetecellát is kápolnává alakították. A Janka közbenjárására történt csodák hatására VI. Piusz 1798-ban jóváhagyta megszakítás nélküli tiszteletét.

„A föltámadt Krisztus többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta... Ezért úgy tekintsétek ti is magatokat, hogy meghaltatok a bunnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ne uralkodjék tehát halandó testetekben a bun, s ne engedelmeskedjetek kívánságainak.” (Róm 6, 9-12.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Janka szuzet hosies önmegtagadásra segítetted. Add, hogy az irántad való szeretet folytonosan növekedjék bennünk, és mindvégig állhatatosak maradjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Kolobosz János atya

Egyiptomban a Szkétisz pusztában élt szerzetesi életet. A Kolobosz (kistermetű, törpe) nevet alacsony termete miatt kapta. Kitűnt különleges engedelmességével, szelídségével és alázatosságával. Lelki atyja: Szent Pimen egy teljesen kiszáradt fát öntöztetett vele három éven át. Amikor a fa gyümölcsöt hozott, az ”engedelmesség fájának” nevezték. Később mások lelkivezetője lévén, sokat fáradozott a rábízottak üdvösségén. Az V. század első felében halt meg. Sok bölcs mondás maradt utána.

Szent Matróna anya

A pamfiliai Pergében született istenfélő szülőktől. Felserdülvén, szülei férjhez adták egy Domitián nevű emberhez. Házasságukból egy leány született. Férje durvaságai miatt sokat szenvedett. Ezért, leányát egy ismerősre hagyva, titokban eltávozott házából. Először egy férfi kolostorban tartózkodott, férfiruhában, hogy ne találjanak rá. A Babila nevet viselte. Itt erényes életével tűnt ki. Sok idő múlva el hagyva ezt a kolostort az emesszai női kolostorba távozott. Volt Jeruzsálemben is, a Sinai hegyen is, végül visszatért Konstantinápolyba, ahol női kolostort alapított. Hosszú és erényes élet után l00 éves korában adta vissza lelkét Istennek a 492. évben.

Szent Ménasz     vértanú, † 296.         


Szent Onezifor és Porfir vértanúk

Dioklécián császár idején szenvedtek vértanúságot a IV. század elején. Először nagyon verték őket. Aztán vasrácsra fektetve őket, tüzet gyújtottak alájuk. Végül, vad lovakhoz kötözték őket. Köves és egyenetlen helyeken vonszolta a ló őket, és ezekben kimerülve adták vissza lelküket Istennek. A hívek éjszaka titokban összeszedték földi maradványaikat, és tisztelettel eltemették. Sírjuknál sok csoda és gyógyulás történt.

Szaloniki Szent Sándor vértanú

Szentünk szörnyű kínzásokat szenvedett Makszimián császár uralkodása alatt, a VI. század kezdetén. Kereszténynek vallotta magát, és nem akart a bálványoknak áldozatot bemutatni. A haragvó császár megparancsolta, hogy fejezzék le. A hóhér, véve a kardot, égi látomást látva nem akarta teljesíteni a parancsot. A vértanú egy órát kért az imádságra. Ezután lefejezték. Meglátva, hogy lelkét angyalok fogadják, a császár megengedte, hogy testét Szalonikiben temessék el.    

Szent Teoktiszt anya

Leszbosz szigetén, Metima városában született. Fiatal korától szerzetesi életet élt egy női kolostorban. A kolostorra rátámadó tengeri rablók elhurcolták Párosz szigetére. Futással menekült el tőlük és elrejtőzött, mert meg akarta őrizni tisztaságát. A szigeten talált egy félig romba dőlt templomot. Benne rejtőzködött el, és ott élte tovább a szerzetesi életet, böjttel és imádsággal szolgálva Istennek. 35 évet töltött ezen a helyen, és békén hunyt el 881-ben.

Szent Tivadar (Tódor, Theodóros)     vértanú, † 303.