Szent Burkhart püspök és hitvalló, † 754


SZENT I. CALLISTUS PÁPA

+ Vsz. 222.

A pápák életéről a 2. századig meglehetősen keveset tudunk. Legtöbbjüknek csak a neve maradt fenn, sőt néha az is nehezen követhető a hagyomány folyamatában. A 3. századtól azonban a pápák egyre határozottabb alakot öltenek mint az egyháztörténelem főszereplői. Közéjük tartozik Callistus pápa is.

A nevét írták Calixtus, Kallisztosz, Kalistus formában is. 217--222 között volt Róma püspöke. Fáradságos munka volt a hagyományában szétválasztani az igaz adatokat a hamisaktól, de miután megtörtént, aránylag sokat tudunk róla, mégpedig hiteles adatokat. Kortársa, a római Hippolitus pap a legfontosabb adatközlő. Egyáltalán nem nevezhető a pápa barátjának, annyira nem, hogy néhány kutató a Callistussal szemben ellenpápaként fellépett Hippolitussal azonosítja. Ha ez nem is felel meg a valóságnak, kétségtelen, hogy Hippolitus nem adott tárgyilagos képet a pápáról.

Egy épületesnek alig, sőt kifejezetten gyűlölködőnek nevezhető irat töredékeiből (Refutatio IX) a következőket tudjuk meg: Callistus felszabadított rabszolga volt, és Zephyrinus pápa idejében lett a római egyház diákonusa. Hivatala elsősorban az anyagi ügyekhez kötötte, melyekhez értett is, és ezzel nagy megbecsülést vívott ki magának a hívők körében. Az ő kezelésébe tartozott a Via Appia Antica mellett lévő katakomba is. Ezért hívják mind a mai napig Callistus- katakombának.

Zephyrinus halála után megválasztották pápának. Nagyon súlyos nehézségekkel kellett megküzdenie: az eretnek Sabellius és követői tagadták a Szentháromságot azzal, hogy túlhangsúlyozták Isten egységét. Azt hirdették, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem három önálló személy, hanem egyetlen személynek különböző megnyilvánulási formái. Callistus ezért Sabelliust követőivel együtt kiközösítette az Egyházból.

Ennél is égetőbbek voltak a lelkipásztori kérdések: a bűnbánat, a házasság és a hittagadókkal való bánásmód kérdései. Az egyre gyarapodó egyházközségekben napról napra merültek fel ilyen kérdések: ,,Megbocsátható-e, ha valaki eretnekségbe téved? Visszafogadható-e az Egyházba valaki, ha az üldözés idején gyengének bizonyult, és valamilyen formában megtagadta a hitét? Vajon érvényes-e az Egyház előtt a szabad embernek rabszolgával kötött házassága, mert a római jog ezt a házasságot érvénytelennek tartotta?''

E kérdések megoldásában két irányzat állt szemben egymással: egy túlzó, szigorú és egy enyhébb, az átlagember képességeit figyelembe vevő felfogás. A pápa ehhez az utóbbihoz csatlakozott, amivel elég sok ellenséget szerzett magának. De ő úgy ítélte, hogy az Egyháznak és a pápának az irgalmasság jövőbe vezető útját kell járnia.

Erről beszélt később Szent Ágoston, amikor azt mondta, hogy az Egyház ,,Corpus permixtum'', azaz szentekből és bűnösökből álló, vegyes közösség.

Callistus haláláról nincsenek biztos adataink. A 354-ben keletkezett római naptár vértanúként említi. A Depositio Martyrum október 14-re teszi temetése napját.

--------------------------------------------------------------------------------

A legenda elbeszéli, hogy Callistus idejében villámcsapás következtében leégett Róma egyik kerülete, és a tűzben egy Jupiter- szobor jobb karja is leolvadt. A pogány papok engesztelő áldozatot mutattak be a sérült bálvány előtt. Ekkor ismét vihar támadt, és most egy villámcsapás elpusztította az egész bálványt és oltárát is.

A történtekért a keresztényeket tették felelőssé, ezért Palmatius konzul parancsot kapott, hogy tartóztassa le Callistust a klerikusaival együtt. El is fogták őket, de miközben a bíróhoz vezették a foglyokat, a parancsnok és katonái megvakultak, a foglyok pedig elmenekülhettek.

Az egyik Vesta-szűz elragadtatásba esett és így kiáltozott: ,,Callistus Istene az igaz és élő Isten!'' -- Meghallotta ezt Palmatius, és elindult másodszor a pápához. Mikor rátalált, kérte, tanítsa a keresztény hitre, majd megkeresztelkedett. Utána sok előkelő embert vitt el Callistushoz, az egykori rabszolgához, és valamennyien megkeresztelkedtek.

Végezetül a császár olyan haragra lobbant Callistus ellen, hogy elfogatta, öt napig étlen-szomjan őriztette a börtönben, majd agyonverette, s hogy az öngyilkosság látszatát keltsék, kivetették a börtön ablakán. Utána, hogy nyomtalanul tüntessék el, kútba dobták a testét. Egy Asterius nevű pap azonban kiemelte a kútból, és tisztességgel eltemette.

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, hallgasd meg kegyesen néped imádságát, hogy Szent Callistus pápa, akinek szenvedése emlékezetét üljük, érdemeivel segítsen minket!

Gondolkozz el!

    Rabszolgából, és rabból is lehet pápa, sőt szent!

        Isten kezébe kell tennünk sorsunkat!

Páncélos Szent Domonkos     hitvalló, † 1060.       


SZENT GAUDENTIUS

*960--970 között +Gniezno, 1011 után, október 14.

Gaudentius atyja a csehországi Libice ura, Szlavnik, édestestvére Szent Adalbert, Prága vértanú püspöke volt. Valószínűleg ő is Magdeburgban tanult, mint Adalbert. 988-ban a két testvér Rómába indult azzal a távolabbi céllal, hogy a Szentföldre zarándokolnak. Rómában azonban Gaudentius belépett a Szent Alexius és Bonifác bencés kolostorba, s valószínűleg itt szentelték pappá. 996-ban Adalbertet Prágába, majd Lengyelországba is elkísérte. Részt vett Adalbert Balti- tenger melléki missziójában, és szemtanúja volt vértanúságának.

997 körül a Szlavnik családot Csehországban súlyos üldözés érte, ezért Gaudentius egy időre Lengyelországban, I. Boleszláv udvarában maradt. 997-től 999-ig ismét Rómában tartózkodott, és valószínűleg része volt annak az Adalbert-életrajznak a megírásában, melyet II. Szilveszter pápa készített. 999. december 2-án aláírta III. Ottó oklevelét, mely a Szent Adalbert érsekről nevezett farfai kolostor alapításáról készült.

A lengyel krónikák szerint Gaudentiust 999-ben püspökké szentelték, és 1000 tavaszán I. Boleszláv, III. Ottó és más fejedelmek jelenlétében átvette a gnieznói érsekséget. Gallus Anonymus krónikája beszél egy kiközösítésről, mellyel Gaudentius érsek Lengyelországot büntette, azt azonban nem mondja meg, hogy pontosan mikor és ki ellen irányult, csak a II. Mieszkó király halála után (1034) kitört zavargásokhoz kapcsolja. Az újabb kutatások szerint 1034--1038 között komoly viták folytak a latin és a római-szláv rítus hívei között, s Gaudentius valószínűleg a latin mellett tört lándzsát.

Halála évét nem ismerjük, bizonyos, hogy 1011-ben még élt, s valószínűleg jóval később halt meg. A gnieznói katedrálisban temették el, és szentként tisztelték anélkül, hogy hivatalos eljárást folytattak volna. 1038-ban a testét átvitték Prágába.

--------------------------------------------------------------------------------

Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén:

Gaudentius nemcsak vér szerint és a szerzetesi életben volt testvére Szent Adalbertnek, hanem mint apostoltársa is, mert ugyanaz a buzgóság hevítette az igaz hit terjesztéséért. Itáliából ugyanis más kiváló férfiakkal együtt Adalbert Gaudentiust is magával vitte Csehországba, ahol a brewnowi kolostorban -- melyet Jámbor Boleszláv fejedelmi bőkezűséggel látott el -- kezdték meg a szent életet, s hamarosan példaképei lettek a szerzetesi tökéletességnek. Adalbert magával hozta testvérét Magyarországra is, hogy azt a lelkületet, melyet Gaudentius a kolostori magányban kialakított, most napvilágra hozza; hogy aki korábban a hit terjesztéséért a falak között lelkesedett, most a küzdőtéren tanúsítsa buzgóságát, és egy pogány nép megtérítéséért fáradozzon. Gaudentiust nemcsak a saját szíve, hanem testvére is lelkesítette, ezért oly serényen és állhatatosan apostolkodott, hogy abban az időben egész Magyarországon nem volt párja abban, ahogyan módot talált a magyar lelkek Krisztus igájába hajlításához. A legnehezebb munkát is vidáman vállalta, és semmit el nem mulasztott, amit a nép fiatal hitének ápolására alkalmasnak látott. Amikor Adalbert Lengyelországba távozott, Gaudentius is vele ment, és Gniezno püspöke lett. Feladatát fáradhatatlanul töltötte be, úgyhogy nyájának nagy hasznára volt, s maga is igen sok érdemet szerzett Istennél, akihez, hogy jutalmát az égben átvegye, jámbor halállal átment.

Szent Helén


BOLDOG CERCHI* HUMILIÁNA özvegy, III. r. (1219-1246)

A firenzei osi nemesi Cerchi családból született. 18-an voltak testvérek. Apja 15 éves korában odaígérte egy nemesembernek feleségül. A leány apjának akaratát teljesítve hozzáment a férfihez, akitol öt évig igen sok megbántásban volt része. Hosi erényei különösen kituntek, amikor férje súlyosan megbetegedett. Nemcsak áldozatos lélekkel ápolta haláláig, hanem hozományát is férje adósságainak kifizetésére ajánlotta fel. Aztán visszatért a szüloi házba. Mivel nem akart másodszor is férjhez menni, apja és rokanai zaklatták. Még a szolgáló is büntetlenül bántalmazhatta. Ekkor újból elhagyta családját, belépett a ferences III. rendbe, a Szent Kereszt templomban felvette a rendi ruhát. Elvonultságban élt, onnan csak akkor jött elo, amikor a templomba ment vagy a szegényeket, betegeket látogatta. Apja erre megfosztotta minden, ot illeto tulajdonától. De Humiliána, mint Szent Ferenc hu tanítványa, örömét lelte abban, hogy szegénynyé lett. Hogy az Istennek szentelt szüzeken segítsen, koldult számukra. A szegényeknek akárhányszor a maga szájától vonta el a falatot vagy saját ruháját adta oda. Vágyott arra, hagy Istenért vártanúságot szenvedjen vagy a legnagyobb kínokat elviselje. Erre módja is volt hosszantartó betegsége idején és a sátán zaklatásai közepette, akit a szent kereszt jelével futamított meg. Betegségét, fájdalmait nemcsak, türelemmel, hanem hálaadással viselte. Az önsanyargatásban alig ismert határt. Isten rendívüli karizmákkal ajándékozta meg: a jövobe látott, imádság közben gyakran esett elragadtatásba, saját leányát, aki hirtelen meghalt, imájával életre keltette. Egy férfi súlyos betegségét, szeretettol indíttatva, magára vállalta. Az valóban meggyógyult, míg o maga nagy kínokat viselt el, miktol a neki megjeleno Krisztus szabadította meg. Cellája olykor mennyei fényben ragyogott. Mikor közelinek érezte elmúlását, gyóntatója kérte, emlékezzen meg majd róla Istennél. O azt felelte, erre nem sokáig lesz módja, mivel o is hamarosan követni fogja. Ez be is következett. Halála után a nép mindjárt szentként kezdte tisztelni, ezt a tiszteletet XII. Ince pápa hagyta jóvá.

„Krisztus, ártatlanul magára vállalja minden ember szenvedését, mivel bunüket veszi magára... Szenvedését mondhatjuk helyettesíto szenvedésnek, de mindenekfölött „megváltó szenvedésnek”... Szenvedésével azért töröltetnek el a bunök, mert csak egyszülött Fiúként vehette magára oket, azzal az Atya iránti szeretettel, amely legyozi a minden bun mélyén rejlo rosszat.”

II. János Pál Salvifici Daloris körlevelébol.

Imádság:

Istenünk, egyedül te vagy igazán szent, és nélküled senki sem lehet jó. Boldog Humiliána közbenjárására alakíts minket tetszésed szerint, hogy egykor részesei legyünk örök dicsoségednek. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Jusztusz     püspök és hitvalló, † ~390.       


Szent Nazár, Gerváz, Protáz és Celzus vértanúk.

Szent Nazár Rómában született zsidó atyától és keresztény anyától. Amikor Nazár felnőtt lett, elhatározta, hogy anyja hitét követi. Szent Linus római püspök keresztelte meg. Sokat törődött nemcsak a maga keresztény életével, de a másokéval is. Sokakat térített Krisztushoz. Hamarosan eltávozott Rómából, elvíve magával szülői örökségét. Milánóba került, ahol vagyonával sok jót tett főleg a foglyok között. Az istentelen Néró császár ugyanis nagy üldözést támasztott a keresztények ellen és sokakat börtönbe vetett. Közöttük volt Gerváz és Protáz is. Nazár látogatta, vigasztalta és segítette a börtönben hittársait. Egy éjjeli látomásban megjelent neki édesanyja és Gallia földjére küldte a keresztény hitet terjeszteni. Melia városában egy hívő asszony hároméves leányát: Celsiát megkeresztelte és nevelni kezdte. A jó nevelést kapott kislány mindenüvé követte tanítóját miután felnőtt, és sokat segített neki hithirdető munkájában. A vidék kormányzója erről tudomást szerezve, megfogatta őket, de felesége közbenjárására szabadon engedte mindkettőjüket. Ezután Trier városába mentek és ott folytatták térítő munkájukat, utána visszatérve Milánóba, Gerváz és Protáz vértanúkat életben találták. Néró császár, tudomást szerzett róluk, Nazárt és Celzust megöletni parancsolta. Mindkettőjüket lefejezték. Nemsokára a pogány papok kérésére Gerváz és Protáz vértanúkat is megölték. Gerváz az ütlegelések közben, Protáz pedig kard által halt meg. Ereklyéiket 387-ben találták meg és ma Milánóban nyugszanak.

Szent Szilván felszentelt vértanú.

Gáza városából származott. A város papja volt. Azért a buzgóságért, hogy a keresztény hitet terjesztette, bányamunkára ítélték büntetésül. Végül, 40 keresztény katonával együtt karddal lefejezték őket. Ez 311-ben történt.