Szabbaita István atya, a kánonok szerzője.
István
atya a VIII. században élt Palesztinában a Szent Szabbász kolostorban.
Életét erényekkel ékesítette, harcolt szenvedélyei ellen. Buzgó volt az
imádságban, virrasztásban és sok csodát tett. Istentiszteleteinket
kánonok költésével gazdagította.
Szent Kiriák jeruzsálemi pátriárka vértanú.
Zsidónak
született, eredeti neve Juda volt. Ő volt az, aki Szent Ilonának
megmutatta a helyet, ahova az Üdvözítő keresztjét elrejtették. A szent
kereszt megtalálása után Krisztusban hívő lett, és erényes élete miatt
Jeruzsálem pátriárkája lett. A Jeruzsálembe jövő hitehagyott Julián
császár bálványáldozatra kötelezte, amit a szent elutasított. A császár
levágatta jobb kezét és újra megkínoztatta. A vértanú anyja: Anna a
vértanú kínzásának helyére jött, ott megkötözték, hajánál fogva fára
függesztették és vasdarabokkal kínozták. Miután ő meg halt, fiát
Kiriákot forró üstbe vetették és lándzsával átszúrták.
BOLDOG GUYART* MÁRIA orsolyita (1599-1672)
Szent
Márton városában, Tours-ban született. Apja pékmester volt. A hét
gyermek közül o volt a negyedik. 15 éves korában szerzetesi hivatást
érzett magában, de 17 évesen – szülei akaratából férjhez ment Claude
Martin* posztókereskedohöz. Kisfia megszületése után nemsokára férje
meghalt. A 19 éves özvegy ekkor novére családjához költözött, s a
fuvarozó vállalatot vezeto sógora igen ügyes munkatársa lett. Ekkor
bontakozott ki misztikus élete. Késobb, parancsra le kellett írnia
élményeit. Innen tudjuk, hogy át kellett mennie a lélek sötét
éjszakáján; 26 évesen, pünkösd másnapján elragadtatásban a
Szentháromságot szemlélte, majd a lelki eljegyzés és Istennel való
egyesülés kegyelmében részesült. Miután sógorával el tudta fogadtatva
távozását, fiáról pedig gondoskodott, 1631-ben belépett a Tours-i
orsolyitákhoz. Új neve: a Megtestesülésrol nevezett Mária lett.
Fogadalma után nem sokkal megvilágosodott elotte missziós hivatása. Az
Úr látomásban megmutatta neki Kanadát, jövendo küldetésének helyét.
1639-ben néhány novértársával elindult Kanadába, Quebec-be. Itt akkor
még alig néhány épület állt. Nehéz körülmények között sikerült kolostort
építeniük, iskolát létesíteniük európai és indián gyermekek számára.
Megtanulta több indián törzs nyelvét, katekizmust szerkesztett, szótárt
állított össze. Közben sok nehézséggel kellett megküzdenie: anyagiak
hiánya, nyelvi nehézségek, létbizonytalanság, kemény telek, betegség,
állandó fenyegetettség foként a vad irokéz indiánok részérol (vértanúság
várt rájuk is, mint több jezsuita hithirdetore és keresztény indiánra).
1650-ben leégett a kolostor, amit újból fel kellett építeni… 73. évében
hosszú és fájdalmas betegség elviselése után hunyt el, miután
szenvedéseit és halálát felajánlotta „a szegény bennszülöttekért, hogy
valamennyi nép ismerje és dicsoítse Istent”. A kolostorban ekkor már 30
novér élt. Ebbol az elso rendházból nott ki francia Kanada valamennyi
orsolyita kolostora. Mária anya szoros értelemben nem rendalapító, mégis
„Kanada Avilai Teréze” néven emlegetik és szentként tisztelik. Boldoggá
avatása 1980-ban történt. Mária anya missziós tevékenységének alapja,
magyarázata Istennel megélt bensoséges egyesülésben rejlik… „Ezt
mondtam: Ó nagy Isten! Egészen elragad az az ismeret, amellyel megtöltöd
lelkemet! Ezek az ismeretek az apostoli élet heves vágyát ébresztették
fel bennem. Anélkül, hogy saját gyöngeségemre tekintettem volna, úgy
tunt, hogy annak erejében, amit Isten szívembe öntött, képes vagyok
arra, hogy megtérítsem mindazokat, akik még nem ismerik és szeretik Ot.”
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Máriát az élet különbözo útjain hívtad a szerzetesi életbe és
a misszióba. Add, hogy az üdvösséget, melyet Szent fiad a keresztfán
számunkra kiérdemelt, buzgó hithirdetok szolgálata által minden nép
örvendezve fogadja. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Szent Paraszkéva (Piroska) vértanúnő.
Gazdag és istenfélő szülőktől született. Szülei a pénteki napot az Úr
szenvedései és halála iránti tiszteletből böjttel, imádsággal és
alamizsnával szentelték meg. Isten ezért a pénteki napon adta nekik
ajándékul a kislányt. A péntek görög nevéről Paraszkévának nevezték el.
Gyermekkorában elvesztette szüleit. Szüzességi fogadalmat tett, és
abban fáradozott, hogy a keresztény hitet szülővárosában Ikoniumban a
pogány lakosok között terjessze. A pogány helytartó elé vitetve,
elvetve a női gyöngeséget, bátran megvallotta keresztény hitét, nem
ijedve meg a fenyegetésektől. Sok kínzás után börtönbe vetették a
félholt leányt. Isten csodásan begyógyította sebeit. Kínzója e csodából
nem okulva, folytatta a leány kínzását. Fára függesztette, fáklyákkal
sütögette testét, végül karddal fejezték le Dioklécián császár alatt.
SZENT SIMON és SZENT JÚDÁS TÁDÉ APOSTOLOK
Az Úr Jézus Krisztus tizenkét apostola közül Simonról és Júdás Tádéról tudjuk a legkevesebbet az újszövetségi Szentírásból.
Simon
neve szerepel az apostolnévsorokban (Mk 3,18; Mt 10,4; Lk 6,15; ApCsel
1,13), de Márk és Máté azt mondja: a ,,Kananeus Simon'', Lukács pedig: a
,,Zelóta Simon''. Ebből a zelóta szóból arra következtethetünk, hogy
Simon korábban a fanatikusan Róma-ellenes párthoz tartozott, melynek
tagjai a véres merényletektől sem riadtak vissza, ha a rómaiak irtásáról
volt szó. De ez a Simon nem azonos a Mk 6,3-ban és a Mt 13,55-ben
említett Simonnal, aki az Úr Jézus rokona volt és később Jeruzsálem
püspöke lett.
Lukács mindkét helyen ,,Judas Jacobi''-t említ, és
nem dönthető el, hogy Jakab fiáról, vagy testvéréről van-e szó. Márk
Júdás Tádénak mondja, Máté szintén így nevezi, illetve vannak olyan
Máté-kéziratok, amelyekben ,,Judas Lebbaeus''-ként szerepel (Mt 10,3).
Pusztán
a szövegek alapján vitatható lenne, hogy azonos személyről van-e szó,
de Origenész a Római levélhez írt kommentárjában azt a véleményt
képviseli, hogy Judas Jacobi és Júdás Tádé vagy Judas Lebbaeus ugyanaz a
személy. Az biztos, hogy Márk egy másik Júdásról beszél, amikor Jézus
testvérét említi, akit szintén Júdásnak hívtak (6,3).
Szent
Jánosnál azt olvassuk, hogy ,,Júdás, nem a karióti'', felteszi Jézusnak a
kérdést: ,,Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni
magadat és nem a világnak?'' (14,22). A válasz látszólag megkerüli a
kérdést, de lényegében érinti a tanítványok hivatását és Jézushoz való
kapcsolatát: ,,Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, és Atyám is
szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.''
Legendájuk
szerint a Zelóta Simon Júdás Tádéval együtt úgy lett vértanú, hogy
kettéfűrészelték őket. Ezért Simont fűrésszel szokták ábrázolni, a
favágók tekintik a védőszentjüknek.
Ünnepüket a Jeromos-féle Martirológium október 28-ra teszi. Rómában a 9. századtól ünneplik őket.
--------------------------------------------------------------------------------
A jámbor hagyomány a következőket beszéli el a két apostolról:
Élt
Edesszában egy Abgár nevű, istenfélő király. Hallott Jézus tetteiről,
és levelet intézett hozzá, melyben többek között ez állt: ,,Jöjj el
hozzám, és segíts betegségemen! Hallottam arról is, hogy a zsidók
zúgolódnak ellened, és üldöznek. Ezért jöjj hozzám! Igaz, hogy csak egy
kis város felett uralkodom, de ez a város tisztességes, és neked meg
nekem elég lesz.'' Jézus levélben válaszolt neki, és azt írta, hogy neki
Jeruzsálemben kell teljesítenie a küldetését, de később majd egy
tanítványát elküldi.
Az Úr mennybemenetele után Tamás apostol
teljesítette az ígéretet azzal, hogy Júdás Tádét Edesszába küldte. Ő
megjelent Abgár király előtt, bemutatkozott, hogy Jézus tanítványa, s
közben mennyei fény sugárzott az arcáról. A király azonnal boldogan
megvallotta hitét az Isten Fiában, az apostol pedig fogta a magával
hozott kendőt, amelyen Jézus arca volt látható, betakarta vele a
leprában szenvedő király arcát, és az mindjárt visszanyerte egészségét.
Ezután Júdás Mezopotámiában, Simon pedig Egyiptomban hirdette az evangéliumot, majd mindketten Perzsiába mentek.
Éppen
akkor tervezett hadjáratot Baradach, a babiloni király hadvezére és
hercege India ellen. Jóslatot kért isteneitől, és azt a választ kapta,
hogy nagy háború következik, amelyben mindkét oldalon sokan halnak meg.
Ettől a herceg megrettent, és szorult helyzetében az apostolokhoz
fordult. Simon és Júdás ezt mondta: ,,Nem kell félned, mert velünk a
béke jött országotokba. Nem lesz háború, holnap a harmadik órában
követek érkeznek Indiából, hogy a békéről tárgyaljanak veled.'' A pogány
papok, akik az előbbi jóslatot adták, kinevették az apostolokat, de
másnap bekövetkezett, amit Simon és Júdás mondott: megérkeztek a
békekövetek Indiából.
Akkor a herceg máglyára akarta vettetni a
pogány papokat, mert hazudtak neki. Jézus tanítványai azonban így
könyörögtek azok életéért: ,,Mi nem azért küldettünk, hogy élőket
megöljünk, hanem hogy holtakat életre keltsünk!'' E magatartásnak a híre
eljutott a király fülébe is, és elrendelte, hogy a két apostol szabadon
működhet országa területén.
Egyszer megvédtek egy ifjút, akit
alaptalanul azzal vádoltak, hogy elcsábított egy leányt. Ezért
rátámadtak az apostolokra, hogy szolgáltassák ki nekik az igazi tettest,
ők azonban így válaszoltak: ,,Mi arra küldettünk, hogy megmentsük az
ártatlanokat, nem pedig arra, hogy elveszejtsük a bűnösöket!''
Miután
bejárták már az egész országot, eljutottak egy városba, melynek népét
ellenségeik feltüzelték ellenük. Elfogták és a pogány templomba
hurcolták őket. Akkor megjelent nekik az Úr angyala, és mindkettőjüket
választásra szólította fel: vagy azonnal meghalnak mind, akik ellenük
támadtak, vagy ők lesznek vértanúk. Mindketten a vértanúságot
választották, de csodajelet kértek, hogy megtérjenek az emberek. Azt
kérték, hogy csillapodjon le a tömeg dühe, és mindegyik gonosz lélek
zúzza szét a saját bálványát. Mikor a bálványképek mindenki szeme
láttára darabokra törtek, a pogány papok rárohantak az apostolokra, és
megölték őket.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk,
ki úgy akartad, hogy Apostolaid révén ismerjük meg szent nevedet,
kérünk, Szent Simon és Júdás Tádé apostol közbenjárására add, hogy
Egyházad állandóan gyarapodjék, és egyre több népet egyesítsen magában!
Szent Simon Példája:
Legyél buzgó, ne rejtsd el vallásosságod!
Tanuld meg:
Az ismeretlen, háttérben dolgozó munkatársak is Isten munkatársai!
Szent Terentiosz és Neonilla vértanúk.
Szent
Terentiosz és Neonilla vértanúk, istenfélő keresztény házaspár volt.
Házasságukból hét gyermek született, akiket istenfélően neveltek.
Keresztény hitük miatt mindnyájukat elfogták és az ítélőszék elé
állították. Mivel bátran megvallották hitüket és Jézust, sokféle kínzást
szenvedtek. A kínzások között egymást bátorították. Isten angyala
meggyógyította őket sebeikből. Utána állatok elé vetették őket, majd
forró olajba dobták, de mindkettőnél sértetlenek maradtak. Végül
lefejezés által adták oda életüket Istennek. Décius császár alatt
(249-51) szenvedtek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése