Boldog Anna Schäffer szenttéavatása elé

Október 21-én, a hit éve keretében XVI. Benedek pápa a szentek sorába iktatja a bajor származású Anna Schäffert, aki mélységes krisztusi szeretetéről tett tanúságot. Pákozdi Istvánnak a szenttéavatás elé írt jegyzetét a Vatikáni Rádió ismertette, melyet az alábbiakban olvashatnak.

Vannak mondatok a Szentírásban, amelyek fölött olyan könnyen átsiklunk. Ilyen Szent János levélrészlete is: „Jézus Krisztus, az igaz, engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is” (1Jn 2,2).

Az egész egyháztörténelem folyamán mindig a kicsik és a jelentéktelenek mutatják a hit útját. Október 21-én a hit éve keretében XVI. Benedek pápa másokkal együtt a szentek sorába iktatja a bajor származású világi hívőt: Anna Schäffert, aki mélységes krisztusi szeretetéről tett tanúságot. Hosszú éveken át ágyhoz kötött betegként folytatta misszionáriusi tevékenységét. 1925-ben hunyt el, II. János Pál pápa 1999-ben avatta boldoggá. Teljességgel megértette Szent János levélrészletét. Tudta, hogy az örökkön élő Krisztus benne szenved tovább, ő az engesztelés a bűnökért.

A bajor nép vallásosságában jóval XVI. Benedek pápa megválasztása előtt egyre inkább fókuszba került egy balesetet szenvedett, megbénult, mégis élete értelmét Jézusban megtaláló leány, akinek ágyban fekvő, hálóinges képét terjesztették egymás között az emberek, bajban közbenjárását kérve. Jól ismertem egy idős asszonyt, egy kis község polgármesterének a feleségét, aki a 80-as években már úgy beszélt róla, mint a jövő nagy szentjéről, amikor még híre sem volt annak, hogy boldoggá avatják.

Vajon mit tett Anna, amiért XVI. Benedek pápa ily magasra, nemzetének kiválóságai közé emeli őt? 1882-ben asztalos, kézműves családban született. A mély keresztény lelkületet édesanyjától tanulta. Erős, egészséges gyerek volt, aki már 1893-ban, elsőáldozásakor Istennek ajánlotta életét. Regensburgban, ahová kislányként szolgálni járt, szeretett volna a misszionárius nővérek közé lépni. Apja halálát követően Landshutban dolgozott, ahol Jézus különleges hívását hallotta meg: hamarosan sokat és hosszan kell szenvednie. Annak ellenére, hogy már abban az évben felajánlotta életét Szűz Máriának, mint minden egészséges fiatal, ő is félt ettől a jövőtől. 1901-ben egy mosókonyhában kellett dolgoznia.

Amikor egyszer a mosókazán fölött lévő kályhacső kicsúszott a falból, megpróbálta visszahelyezni, ám megcsúszott, és mindkét lábával a forró mosólúgba zuhant. Az orvosok mindent megtettek érte, de a bénulástól nem tudták megmenteni, teljesen lerokkant. A kicsiny családi lakásban, ahol testvére családja is élt, nem maradhatott. Nagy szegénységben édesanyjával egy szobát béreltek, ahol ágyhoz kötve kellett felismernie Isten akaratát fiatal életében. A keresztre feszített Krisztus hívására élete feladatát látta annak felajánlásában a bűnök bocsánatára.

A helyi plébános jó lelkivezetője volt, naponta áldoztatta. 1910 őszén rendkívüli látomásban – ahogy ő mondta: „álomban” – Anna előbb Szent Ferencet, majd a mennyországot látta, ahol elfogadták áldozatát. Ettől kezdve apostolkodott szavaival és írásaival azok között, akik hozzá fordultak. Kérő levelek nemcsak hazájából, de Ausztriából, Svájcból, sőt Amerikából is érkeztek hozzá. 1923-ban egy eksztázisában átélte a nagypénteki eseményt, és állapota rosszabbra fordult. Mindkét lába teljesen lebénult, szörnyű gerincvelőgörcsöktől és végbélráktól kezdett szenvedni.

Öt héttel halála előtt kiesett az ágyából, és agyrázkódást szenvedett, ami akadályozta a beszéd- és látóképességét. Hatalmas kínjain mindenki csodálkozott, hogy lehet egy embernek ennyit szenvednie? 1925. október 5-én haldokolva vette magához az Eucharisztiát, mely 25 évig tartó szenvedéseiben tápláló forrása volt. Utoljára keresztet vetett, és így fohászkodott: „Jézusom, neked élek!”

Október 8-án tartották temetését, hatalmas tömeg részvételével. Szenvedő emberek serege járult sírjához, közbenjárását kérve. A hivatalosan számon tartott 17 ezer imameghallgatást követően indult meg a boldoggáavatási eljárása 1972-ben.

Testét a mindelstetteni templomba vitték, ahol – különösen július 26-án – zarándoklatokat tartanak, ezrek részvételével. Boldoggáavatására többféle könyv alakban megjelent apró, gyöngybetűkkel írott naplója, feljegyzései, életének sokszoros feldolgozása, bemutatása.

Bajorország új szentjének legismertebb olajfestménye ágyban ülve ábrázolja, lágy, szelíd tekintettel, egyik kezében életírása, a másikban rózsafüzére, feje felett a töviskoronával körülvett Jézus Szíve-kendő. Egyszerűség, mélységes hit, megpróbált élet, 33 év kegyetlen szenvedése volt a sorsa. Erőforrása lehet korunk minden szenvedőjének, aki felfogja az apostol szavainak értelmét: „kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből Testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24).

Az új evangelizáció lendületében a hit éve arra is tanít minket, hogy ne szégyelljük hirdetni: a mai embernek is szenvednie kell, és ez nem értelmetlen dolog. A gyógyíthatatlan betegek sorsának is van értelme és értéke, ők is Krisztus sebeit hordozzák, engesztelésül a világ bűneiért – fogalmaz jegyzetében Pákozdi István, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

A hit éve első új boldogjai

Négyszáz évvel ezelőtt, 1611-ben tizennégy ferencest a hit iránti gyűlöletből öltek meg Prágában. Boldoggáavatási dekrétumukat 2012 májusában írta alá XVI. Benedek pápa. A szertartást október 13-án, a hit éve megnyitását követően két nappal a prágai Szent Vitus-székesegyházban Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa végzi.

Az olasz, német, holland és spanyol származású szerzetesek 1604-ben érkeztek Prágába, a II. Rudolf által alapított Havas Boldogasszony ferences kolostorba. Feljegyezték róluk, hogy valamennyien kiválóan megtanultak csehül. Akkoriban nagy feszültségek voltak Európa-szerte, de különösen Csehországban a katolikusok és a protestánsok között, amely a császári családon belüli hatalmi harccal is párosult. A huszita „cseh testvérek” és a kálvinisták régóta vártak az alkalomra, hogy a katolikus vallás képviselőin elégtételt vegyenek az őket ért korábbi sérelmekért. Különösen szálka volt a szemükben a prágai ferences kolostor.

Feldühödött protestáns tömeg támadta meg 1611. február 15-én a város katolikus templomait. A Havas Boldogasszony-templomba és kolostorba is behatoltak. Az egyik spanyol ferences menteni akarta az Oltáriszentséget. Karddal levágták a kezét, mire leesett a cibórium és a szentostyák szétgurultak. Szörnyű káromkodások közt taposták szét a protestánsok a szentostyákat. A szerzetes ezt meg akarta akadályozni, erre leütötték a fejét. Aztán sor került a kolostor többi lakójára is. Három papot szíven szúrtak. Három másik szerzetest felkergettek a templom tetejére, hogy ott lőjék le őket, élvezve, mint esnek le sebesülten a földre. Többeket kardokkal, bárdokkal ízekre szabdaltak. A vértanúk tetemét csak harmadnap merte néhány katolikus összeszedni s egy kápolnába elvinni.

Isten számos csodával dicsőítette meg hű szolgáit. A cseh püspökök a ferences vértanúk boldoggáavatásával kapcsolatban rámutatnak, hogy az 1611-ben történt kegyetlen vérontás figyelmeztetésként szolgálhat a mai ember számára is. Jézus azt tanította, hogy nincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét áldozza embertársaiért. A tizennégy prágai vértanú erről a szeretetről tett tanúbizonyságot. A püspökök kiemelik továbbá a szolidaritás fontosságát, amelynek valódi értékekre kell épülnie.

A magyar egyház hét ferences vértanújának (Károlyi Bernát, Kiss Szaléz és társaik) boldoggáavatási pere egyházmegyei szakaszban van.  Ők szintén a hit iránti gyűlölet áldozatai, 1944 és 1954 között szenvedtek vértanúhalált.

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

Október 13-án boldoggá avattak Prágában 14 ferences szerzetest, akiket 400 évvel ezelőtt, a XVII. század elején árulónak minősítettek a prágaiak, és emiatt megkínozták, majd meggyilkolták őket.

XVI. Benedek pápa májusban hagyta jóvá azt a dekrétumot, amelynek alapján a hradzsini Szent Vitus-székesegyházban szombaton megtartott egyházi ceremónia keretében felvették a boldogok jegyzékébe az 1611. február 15-én meggyilkolt, döntően nyugat-európai országokból származású ferences szerzeteseket. A boldoggáavatásról szóló pápai dekrétum szerint a meggyilkolt szerzetesek vértanúnak minősülnek.
Az ünnepi szentmisét Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja prefektusa mutatta be. A prágai egyházmegye történetében ez az első boldoggáavatás.
A ferenceseket a prágai Szűz Mária kolostor templomában kínozták halálra.
A külföldi szerzeteseket 1604-ben a katolikus egyház hívta Prágába, hogy a döntően protestáns városban miséket tartsanak, terjesszék a katolikus hitet és életükkel példát mutassanak az embereknek. Prága többnyire protestáns lakosságának – cseheknek és németeknek egyaránt – azonban nem tetszett a szerzetesek tevékenysége, ellenségnek tekintették, gyakran támadták, megalázták őket. Miután 1611 elején Habsburg Leopold zsoldos hadserege megszállta Prágát, az ellenséges viszony tovább mérgesedett. A prágaiak az ellenség embereinek, kollaboránsoknak tartották a ferenceseket. 1611 februárjában a Szűz Mária kolostorban élő szerzeteseket összegyűjtötték, és a rendház templomában halálra kínozták őket.
A múltban már több kísérlet is történt a 14 mártír ferences szerzetes boldoggáavatására, de egyik sem végződött sikerrel. A rendszerváltás után, 1992-ben a Cseh Püspöki Konferencia újra napirendre tűzte az ügyet, és beadvánnyal fordult II. János Pál pápához a boldoggáavatásuk érdekében.
A Cseh Püspöki Konferencia október elején pásztorlevélben arra szólította fel a katolikus hívőket és a lakosságot, hogy a vérontás legyen mementó napjainkban is, amely tanúságot ad a hitről, segít a katolikusok és más felekezetek együttélését érintő történelmi sérelmek megértésében. A püspökök felhívták a figyelmet arra, hogy a világban valódi szolidaritásra van szükség, amely a mélyebb értékekre épül.
MTI/Magyar Kurír

Újabb női egyháztanítóval gazdagodik az Egyház

Október 7-én Benedek pápa egyháztanítóvá nyilvánítja a német misztikus apátnőt, Bingeni Szent Hildegárdot.

Hildegard von Bingen (1098–1197) negyvenéves korában kezdett írni, illetve kezdet tollba mondani azokat a látomásokat, amelyek által Isten eltöltötte bölcsességgel. Így születtek meg különleges miniatúrákkal díszített, híres művei: a Liber Scivias (Tudd az utat) és a Visionum ac Revelationum libri tres (Látomások és kinyilatkoztatások három könyve) és az Erények körtánca című daljátéka.

Törékeny, beteges alkat volt, mégis fáradhatatlanul dolgozott. Sokat utazott, hirdette az örömhírt, csodákat tett, pápák és császárok kérték ki tanácsát, Rupertsbergben kolostort alapított.

Élete vége felé arra kényszerült, hogy a világi hatalommal szemben megvédje az isteni akarat iránti való engedelmességből fakadó tettét: eltemetett egy kiközösített lovagot, aki bűnbánatot tartott előtt. Szembeszállt érte a mainzi prelátusokkal.

Látomásai során soha nem vesztette el öntudatát, mindig tisztán érzékelte az őt körülvevő valóságot, csak éppen lelki szemeivel látott. Így ír erről: „a fény, amelyet látok, nem a térhez kötött fény. Sokkal fényesebb, mint a világító napot rejtő felhő, melyben sem magasságot, sem szélességet, sem hosszúságot nem tudok megkülönböztetni. Az Élő Fény árnyékaként lett számomra megjelölve... De ezeket a dolgokat nem külső szemeimmel látom, vagy amit hallok, nem külső füleimmel hallom, és nem a szív érzésével értem meg, vagy esetleg az öt érzékszerv együttes munkájával, hanem csak és kizárólag a lelkemben... Külső szemeim ugyanakkor nyitottak, sohasem csukódnak le, mialatt érzékeim – mintegy extázisban – felmondanák a szolgálatot, ébren látom mindezt nappal és éjjel..." (Kemenczky Judit fordítása).

Ez a látomásairól hires szerzetesnő erkölcsi tanító, teológus, filozófus volt; természettudományos és orvosi ismeretei egyedülállóak voltak korában; csodálatos költői nyelven tudott szólni, költeményeihez zenét is írt; gyönyörű képeket festett a teremtett világról.

Rosita Copioli az Avvenirében kiemeli azt  a kettősséget, hogy végtelenül nagy dolgokat alkotott, ugyanakkor mindig  a mértékletességet tartotta szem előtt, rendkívül fegyelmezetten élt, megvetette a világi javakat és a megbecsülést.

Magyar Kurír

Két új egyházdoktort avat a pápa a közeljövőben

 

Október 7-én XVI. Benedek egyházdoktorrá avatja Bingeni Szent Hildegardot és Ávilai Szent Jánost. A cím azt jelenti, hogy viselőjük teológiai tanításai a történelmi kortól függetlenül minden katolikus számára időszerűek.

A döntést hivatalosan 2012. május 27-én jelentette be a Szentatya: „Örömmel jelentem be, hogy október 7-én, a püspöki szinódus közgyűlésének kezdetén egyházdoktorrá nyilvánítom Bingeni Szent Hildegardot és Ávilai Szent Jánost.”

Egyházdoktor-avatásra ritkán kerül sor. VI. Pál két szentet, Ávilai Szent Terézt és Sienai Szent Katalint, II. János Pál pedig mindössze egyet, Lisieux-i Szent Terézt emelte egyházdoktori rangra.

Az Egyháznak jelenleg 33 doktora van, számuk néhány nap múlva e kettővel nő. XVI. Benedek szerint életük és üzenetük a mai ember számára is időszerű: „Hildegard középkori bencés apáca volt, a teológia igazi mestere, aki komolyan tanulmányozta a természet- és a zenetudományt. János, a spanyol reneszánsz idején élt egyházmegyés pap pedig az Egyház és a társadalom modernizálásáért, vallási és kulturális megújulásáért tevékenykedett.”   
   
A két új egyháztanító kinevezése jó indítása lesz a néhány nappal később kezdődő, az új evangelizációról szóló szinódusnak, amely hite elmélyítésére és megújítására hív meg minden keresztényt.

Magyar Kurír

Boldoggá avatták a kínai nyelvű Szentírás első fordítóját

Szentírás vasárnapjának vigíliáján avatták boldoggá a szicíliai Acireale székesegyházában Gabriele Allegra olasz ferencest, akik elsőként fordította kínaira a teljes Bibliát.

Gabriele atyát Kína Szent Jeromosának is nevezték már életében. A boldoggáavatásra tíz évvel azt követően került sor, hogy az 1907-ben Szicíliában született és 1976-ban Hongkongban elhunyt szerzetes közbenjárására történt csodát II. János Pál pápa hitelesnek fogadta el. Azért kellett ilyen sokat várni, mert a Szentszék nem akarta tovább rontani az akkoriban amúgy is feszült viszonyát Kínával, amely a kínai vértanúk 2000-ben történt kanonizációja nyomán alakult ki. Eredetileg Hongkongban zajlott volna a mostani boldoggáavatás, ahol negyven éven át élt és dolgozott a szerzetes, de szintén a kínai kommunista kormány érzékenysége miatt inkább szülőföldjét tisztelték meg a felemelő szertartással.

Allegra atyára a hongkongi katolikusok igen büszkék, és kínainak tartják. Az ottani ferences provinciális mondta, hogy ő az első hongkongi katolikus, akit az egyház oltárra emel, és egyben az első ferences, aki a Hongkong-tajvani Ferences Provincia tagjai közül ebben az elismerésben részesült.

Boldog Gabriele atya 1928-ban, a szintén olasz ferences Montecorvinói János születésének 600. évfordulóján döntötte el, hogy életét a szentírásfordításnak szenteli, ugyanis e nagy előd volt az első, aki megkísérelte a Biblia kínaira fordítását.

Az új boldogot 1930-ban szentelték pappá, és elöljárói azonnal Kínába küldték. Néhány év nyelvtanulás után fogott hozzá a szent könyvek fordításához. Egészségügyi okokból vissza kellett térnie Európába, de itt is tovább dolgozott. A háború alatt sikerült ismét Kínába mennie. Pekingben 1945-ben megalapította a ferences bibliakutató központot, amely a kommunisták 1949-es hatalomátvételéig működhetett a fővárosban. Az intézet ezt követően átköltözött Hongkongba, ahol Gabriele atya haláláig élt és dolgozott.

Élete főműve, az egykötetes teljes bibliafordítás 1968 karácsonyára jelent meg. A szakemberek szerint munkája máig a leghűbb kínai fordítás. Az általa szerkesztett kínai biblikus szótár 1975-ben készült el. Bár élete nagy részét a fordításnak szentelte, sohasem volt szobatudós. Mindig talált időt arra, hogy segítse a szegényeket, a betegeket, a hadirokkantakat és a leprában szenvedőket.

Boldoggáavatási perét halála után nyolc évvel, 1984-ben indította el a Hongkongi Egyházmegye. II. János Pál 1994-ben Isten tiszteletre méltó szolgájának nyilvánította, 2012. szeptember utolsó szombatján pedig az egyház a boldogok közé iktatta a kínaiak Szent Jeromosát.

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír