Szent Péter apostol ünneplése Athirában

Szent Péter apostol athirai templomáról Eutyches konstantinápolyi pátriárka tesz említést. Azt mondja, hogy az apostol 552-ben megjelent Jusztinián császárnak álmában. A császár Szent Péter athirai templomában látta magát. Az apostol rámutatott Eutyohesre és ezt mondta: Őt válasszátok meg magatoknak püspökké!

Abdiás vértanú

Ez a szent vértanú Perzsiában élt és szenvedett. Keresztény tanításaival sok embert vezetett el Krisztus hitére. A pogány mágusok vezére megparancsolta, hogy fogják el őt és kényszerítsék a Nap és a tűz imádására, és tagadja meg Krisztust. Mivel ezeket megtagadta, ágyékát tövises botokkal ütötték. Az igaz Isten megvallásában szenvedései között is állhatatos maradt. Négy katona olyan hosszasan ütlegelte, hogy félholtan vitték házába. Ott nemsokára visszaadta szent és boldog lelkét Istennek, örvendezve, hogy Krisztusért szenvedésben részesülhetett. Mindez Izdigerd perzsa király uralkodása alatt történt. (408-20.)

Szent Bertin     hitvalló † 698


SZENT BORISZ és GLEB vértanúk

Borisz: +az Alta pataknál, Kijevtől délkeletre, 1015. július 24.

Gleb: +Szmolenszk közelében, 1015. szeptember 5.

Kijevi Szent Vladimir (lásd: 378. o.) birodalmának egy-egy erődítményét még életében fiai vezetésére bízta. Mivel az utódlás rendszere hiányzott, a nagyfejedelem halála (1015) számos utódjelöltben ébresztett politikai becsvágyat. Több vetélytárs jelentette be igényét Kijev trónjára. A krónika szerint turovi Szvjatopolk így nyilatkozott: ,,Meg akarom ölni minden testvéremet, és Oroszország egyeduralkodója akarok lenni.'' Ennek az irgalmatlan testvérharcnak esett áldozatul Borisz herceg (keresztneve Román) és muromi Gleb is (keresztneve Dávid). Ők voltak Vladimir legkisebb fiai, a fejedelemnek Anna bizánci hercegnővel kötött házassága előtti időből; anyjuk egy volgai bolgár nő volt.

Borisz apja halálakor a kijevi oroszföld déli részén tartózkodott, és visszatérőben volt a besenyők elleni hadjáratáról. Mivel tekintélyes hadsereg kísérte, különösen veszélyesnek tűnt féltestvére számára. Borisz határozottan visszautasította kíséretének ajánlatát, hogy hatalommal szerezze meg apja trónját, sőt még el is bocsátotta seregét. Nem hiányzott belőle a bátorság és a személyes vitézség, ám hogy bátyja ellen vonuljon, azt méltatlannak tartotta keresztény nevéhez.

Az ifjú herceg sejtette ugyan, hogy milyen sors vár rá, mégis vonakodott attól, hogy harcba bocsátkozzék, mert nem akarta megsérteni a testvéri szeretet törvényét. Tudta, hogy ,,Krisztus minden tanítványa azért jött a világra, hogy szenvedjen, hogy minden önkéntes vagy ártatlanul vállalt szenvedés Krisztus nevéért elviselt szenvedés''. Kevéssel halála előtt az Üdvözítő ikonja előtt térdelve így imádkozott: ,,Te a mi bűneinkért vetted magadra szenvedéseidet; erősíts meg, hogy én is vállalhassam az enyémet.'' Nemcsak Urunk szenvedéseire gondolt, hanem ,,Szent Nyikita és Szent Vjacseszláv (Szent Vencel, lásd: A szentek élete, 549. o.) szenvedéseire is. Az utóbbihoz akart hasonló lenni. Arra is gondolt, hogy Szent Borbálát saját apja ölte meg''.

Ha Borisz maga nem is, de életrajzírója bizonyára a herceg szenvedéseit Krisztus és a szent vértanúk szenvedése megújításának és folytatásának tekintette. A krónikás szerint Borisz Krisztus példájára imádkozott ellenségeiért is.

Gleb néhány évvel fiatalabb volt Borisznál, s ,,vértanúságát'' Szmolenszk közelében szenvedte el a Dnyeperen levő hajóján. Az uralomért vívott küzdelemben a győzelem nem Szvjatopolké, hanem Borisz és Gleb egy másik féltestvéréé, Jaroszláv fejedelemé lett. Mindkét herceg holttestét a Kijevtől nem messze levő Vizsgorod Baziliosz templomában temettette el, és szentté avatásuk érdekében is fáradozott. Haláluk napja különbözik, közös ünnepük, május 2-a az 1072-ben történt ereklyeátvitel emlékezete. Az orosz keresztények körében Borisz és Gleb olyan pár lett, mint számunkra Kozma és Damján, János és Pál. Idővel még a két név össze is olvadt: Boriszoglebszk lett a nép ajkán. Több falu és kolostor viselte ezt a nevet.

BOLDOG GENTILISZ vértanú? (1275-1340)

Kb. 1275-ben született az Ancona (Marche tartomány) közelében fekvo Matelica* városkában a Finiguerra nemesi családból. Kiváló képességu, buzgó papként pályája gyorsan ívelt a tartományfonökségig, utána az alvernai kolostor gvárdiánja lett. Majd elöljárói engedélyével Keletre, misszióba ment. Kairóban az arab nyelv tanulása igen nehezen ment neki, ezért visszaindult hazájába. Útközben - ahogy életrajza írja -, találkozott egy ismeretlen ifjúval, aki kérdezte, miért megy hazájába. Megmondta, miért. Az ifjú azt felelte: „Fordulj csak vissza, az Úr nevében biztosítlak, fogsz tudni beszélni arabul.” Valóban, attól kezdve csodálatos módon elsajátította a nyelv ismeretét. Egy másik csodálatos eseményt egy velencei ismerose, akibol késobb dozse lett, Marco Cornaro* beszél el: Zarándokútján (a Sinai hegy felé) vele volt Gentilisz atya is. Egyszer azt mondja neki: Marco, isteni sugallatból megtudtam, hogy szüleim utolsó órájukat élik. Nekem el kell mennem haza, hogy még meglássam oket és ott legyek temetésükön. Holnap estefelé itt leszek. Akkor Gentilisz eltunt. Másnap a jelzett órában újra ott termett. Késobb Marco a helyszínen, Matilicában ellenorizte, vajon ott volt-e Gentilisz szülei temetésén. Meggyozodött róla, hogy ott volt. Utóbb Gentilisz Perzsiában fejtett ki missziós tevékenységet, s a zsolozsmáskönyv szerint több mint tízezer embert keresztelt meg. Taurus-ban (ma Tebriz), Salmastro-ban (Tebriz kozelében) tartózkodott hosszabb ideig. Tebrizben halt meg 1340-ben. Egy velencei kereskedo késobb holttestét Velencébe vitte, a feje Marco Cornarohoz került. Nagy tisztelettel illették, körmenetet is tartottak a szent ereklyékkel. A körmenet alatt egy ifjú háborgott: hogy lehet szentként tisztelni valakit, akinek ki sem vizsgálták életszentségét? Erre a szája szétnyílott a két füléig. Amikor megígérte, hogy elmegy a szent sírjához tiszteletét tenni, meggyógyult. A breviárium vértanúnak nevezi, de vértanúsága egy téves elíráson alapszik. (Legrégibb életrajzai nem tudnak vértanúságáról, viszont egyik késobbi életrajza kimutathatóan a „minister Marchiae” szavakat „martyr Marchiae”-re írta át tévesen.) Gentiliszt VI. Piusz avatta boldoggá.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Gentiliszt arra késztetted, hogy a hitetleneknek eredményesen hirdesse az evangéliumot, add meg kérünk, hogy azt a hitet, melyet o fáradhatatlan igyekezettel hirdetett, állhatatosan megvalljuk és tettekre váltsuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Juventin és Marta vértanúk

Mindketten katonák voltak a hitehagyott Julián császár hadseregében. Katonai feladatuk a pajzshordozás volt. Egy alkalommal Julián Antiochiába jött. Gonosz módra a bálványoknak áldozott vízzel meghintetett minden ennivalót és innivalót, amit a piacon árultak. Így akarta a keresztényeket szennyes áldozatainak részeseivé tenni. Ebben az időben a két szent katona több katona társával egy étkezésen vett részt. Szomorúan beszélgettek a császár tettéről. Megismételték a babiloni három ifjú szavait: „Kiszolgáltattál minket gonosz ellenségeinknek és gyűlölködő árulóinknak, egy igazságtalan királynak, a leggonoszabbnak az egész földön.” (Dn. 3,32.) Egy áruló közülük jelentette ezt a császárnak. Másnap Julián kérdőre vonta őket szavaik miatt. Ők elmondták az igazat, megfeddték a császárt gonoszságai és hitehagyása miatt. A haragos császár megverette, és börtönbe záratta őket. Éjszaka hóhért küldött a börtönbe, aki az éj sötétjében megölte a szent vértanúkat.

Justiniani (Giustiniani) Szent Lőrinc


Szent Calcuttai Teréz anya (1910-1997)

Teréz anya 1910. augusztus 27-én született, Agnes Gonxha Bojaxhiu néven, albán szülőktől, Üszküb városában (ma Skopje, a Macedón Köztársaság fővárosa). Macedónia akkoriban az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott. Agnes édesapja, Kolle Bojaxhiu albán nacionalista volt, építési vállalkozó, édesanyja, Drana, otthon nevelte a gyerekeket. Agnesnek két testvére volt, Aga és Lázár. A család az oszmán környezetben is ragaszkodott katolikus hitéhez. Agnes 9 éves volt, amikor édesapja meghalt. Fivére, Lázár bizonyos volt abban, hogy édesapjuk politikai bűntény áldozata lett. A magára maradt özvegy ezután kézimunka-üzlettel tartotta fenn magát és három gyermekét. Teréz anya később úgy emlékszik vissza ezekre az évekre, hogy a mély katolikus hitből származó szeretet segített enyhíteni a fájdalmukat, az apa halála még jobban összeforrasztotta az amúgy is összetartó családot. Édesanyja jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközség életében, a jótékony cselekedetek asszonyának nevezték, mivel a nálánál szegényebbek megsegítését mindig kötelességének tartotta. Ha egy szegény ember kopogtatott be házuk ajtaján, alamizsnát adott neki, s felhívta gyermekei figyelmét: még ha nem is vér szerinti rokonuk, akkor is a fivérük, mert szegény.

A három gyermek szilárd vallási nevelésben részesült, amelyet egyrészt otthon az édesanya, másrészt a Szent Szív parókiájának katekizmus óráin oktattak. Agnes állami iskolába járt és tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az időben a jugoszláv jezsuiták működést vállaltak a kalkuttai főegyházmegyében. Az első csoport 1925. december 30-án érkezett Kalkuttába. Egyiküket Kuersongba küldték. Onnan lelkes leveleket írt a bengáliai missziós lehetőségekről. A kongregistáknak rendszeresen felolvasták ezeket a leveleket. A fiatal Agnes egyike volt azoknak, akik önként jelentkeztek a bengáliai misszióba. Érintkezésbe hozták az írországi Loreto nővérekkel, mivel ők a kalkuttai főegyházmegyében működtek.

Agnes 1928-ban, áldozócsütörtökön határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli életét. Iskolatársnőjével és barátnőjével, Betikával együtt felvételét kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói Miasszonyunk nevét viselte. Innen hamarosan Indiába küldték, hogy megkezdje noviciátusát Darjeelingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat, 1931. május 25-én. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott kis Thérése Martin de Lisieux iránt érzett tiszteletből választotta. Döntését így indokolta meg: „Ha keresztényi életet él az ember, akkor az biztosítja hitének növekedését. Sok szent járt előttünk, hogy vezessen minket. De én azokat szeretem, akik egyszerűek, mint Szent Thérése de Lisieux, Jézus kis virága. Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi szeretettel.”

Teréz anya 1929-1948. között földrajzot tanított a kalkuttai Szent Mária Iskolában, néhány évig az intézmény igazgatónője volt. 1946. szeptember 10-én Teréz anya vonattal indult Darjeelingbe, lelkigyakorlatra. Zsúfoltság volt, mint máskor, különösen a harmadosztályú kocsikban, ahol a legszegényebbek utaztak. A kasztrendszer teljes, tragikus valójában mutatkozott meg előtte, és e szegények tülekedő, nyomorúságos tömegét látva hirtelen kezdte úgy érezni, hogy nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a kolostorban és érez a kedves és jómódú lányok tanítása, nevelése közben. Tisztán észlelte Jézus hívását, hogy hagyja el a zárdát, és éljen a legszegényebbek között. Ez volt Teréz anya életében a „sugallat napja.”

Ezt követően engedélyt kért elöljáróitól, hogy egyedül élhessen a zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson. Kérését Róma elé terjesztették, és XII. Pius pápa egyévi időtartamra jóváhagyta azt: szerzetesi életet élhetett, klauzúrán kívül, a kalkuttai érsek felügyelete alatt. 1948. augusztusában Teréz anya levette a Loreto nővérek ruháját és fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a vállán kereszttel. Patnába ment, az amerikai missziós orvosnővérekhez, hogy beható kiképzést kapjon, mint ápolónő. Karácsonyra visszatért Kalkuttába és a szegények Kis Nővéreivel lakott. Még ugyanebben az évben engedélyt kapott első nyomornegyedi iskolájának megnyitására.

1950. októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatot, a Szeretet Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el egész Indiában, majd világszerte. A Szeretet Misszionáriusai 1965. februárjában pápai jogú társasággá lett. Hitvallásuk szerint: „Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők, tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk, és a szociális gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek. Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van. Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.” A Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad elhatározással a szegényeket szolgálják, és munkájukért semmi pénzt nem fogadhatnak el.

Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, a rengeteg kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták. Teréz anya ugyanis elveihez hűen visszautasította, hogy a ceremóniát záró bankett finomabbnál finomabb ételeiből fogyasszon: „Nem tudnék venni belőle, és nyugodt lelkiismerettel megenni, amikor testvéreim közül annyian halnak éhen. Nekem egy darabka kenyér és egy pohár víz elegendő.”

Teréz anyának a szegények sorsáról, illetve a gazdagok felelősségéről vallott nézetei II. János Pál pápa gondolkodásának irányvonalában helyezkednek el, ezért is szövődtek kivételes baráti szálak a szerzetesnővér és a szentatya között. II. János Pál 1979. decemberében lelkesülten tiszteletét fejezte ki Teréz anya iránt, akinek munkáját csodálattal követte nyomon. 1986. február 3-án, Kalkuttában a pápa meglátogatta a Szeretet Misszionáriusainak házát. Teréz anya élete legszebb napjának nevezte ezt a látogatást. A szentatya pedig így fogalmazott: „A Nirmal Hriday a remény otthona. Olyan ház, amely a bátorságon és a hiten alapszik, olyan ház, ahol a szeretet uralkodik. A Nirmal Hriday-ban az emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a szeretet titkával. És ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb kérdései érthetővé válnak.”

Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. Azt, hogy áldozatos tevékenységét mennyire elismerték a más valláson lévők is, jelzi, hogy az indiai kormány állami temetésben részesítette. 2003. októberében II. János Pál pápa boldoggá avatta.

A Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik, gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió önkéntes segíti. Öt földrész csaknem százötven országában – köztük Magyarországon – vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a betegeket, a legsúlyosabbakat, így a leprásokat is. Az alapítás óta eltelt ötven esztendő alatt Teréz anya és rendje kiterjesztette tevékenységét a világ minden országára és az „élet minden sebesültjére.”

Teréz anya munkásságának lényegét talán Monseigneur Jean Michel di Falco fogalmazta meg a Teréz anya, a hit csodái című könyvében: „Teréz anya egyedülvalóságát az adja, hogy a humanitárius munkát nem a humanitárius munkáért végezte, mint ahogy a jótékonyságot sem a jótékonyságért. Nem kizárólag a fizikai szenvedés, a lepra, az AIDS, az éhség stb. ellen küzdött, hanem minden erejével harcolt a lelki lepra ellen, amelyben az emberiség jó része szenved. Célja nem egyszerűen a gyógyítás volt, hanem és főként az üdvösség és a megváltás, és ennek a legértékesebb dolognak a mércéjével mérve kell őt megítélni és megérteni. Hiszen nem elegendő csodálni Teréz anya emberi kvalitásait. Annyi és annyi mindenféle megtisztelő díjat és kitüntetést kapott, hogy személyes megbecsülésünk vagy egyéni jóváhagyásunk keveset jelent. Jóval inkább, mint a művei iránti támogatást, Teréz anya az ügyével való azonosulást igényli, vagyis annak az elfogadását, hogy Isten mindegyikünkben munkálkodik, és vezet minket, hogy beteljesítsük az Ő igazságát.” (343.o.)

Tifail és Tibea vértanúk

A két szent édestestvér vértanú mindenki előtt bátran hirdette, hogy Krisztus az igaz Isten, Ő a teremtője és gondviselője mindennek. Vele szemben a bálványok csak süket szobrok. Tanításukra sok ember lett Krisztus hitének követője. Emiatt a pogányok megkötözték őket és sokat kínozták. Végül Tifailt fára függesztették, és fűrésszel kettéfűrészelték. Testvérét Tibeát lándzsával nyakon döfték. Dicsőítő énekekkel ajkukon adták vissza lelküket Isten kezébe. Ez a II. században történt Traján császár uralkodása idején.

Urbán, Teodor és Medimnon vértanúk és velük sokan

Valens császár uralkodása alatt Konstantinápolyban az ariánus tévtanítás nagyon megerősödött. A császár is segített ebben. Az igazhitű keresztényeket az ariánusoktól sok bántalom érte. Egyeseket megvertek, másokat börtönbe juttattak, ismét mások büntetése a vagyonelkobzás volt. A hívek titokban követséget a császárhoz meneszteni, hogy segítsen nehéz helyzetükben. 70 jóhírű, értelmes embert választottak ki maguk közül. Vezetőjüknek Urbánt, Teodort és Medimnomot jelölték ki.

Nikomédiában megtalálták a császárt, eléje járultak és elő adták panaszukat. A császár haragra gerjedt, de nem mutatta ki. Elküldte őket Modesztosz helytartóhoz. Azt parancsolta a helytartónak, hogy fogja el és ölje meg a küldötteket. A helytartó így is tett. Hajóra ültette mindnyájukat, majd a tenger közepén felgyújttatta a hajót. Az erős szélben a hajó gyorsan elégett. Így haltak meg testileg mindnyájan 370-ben. Lelkük Isten elé került, hogy beteljesedjék a zsoltár szava: „tűzön és vízen kellett áthaladnunk, de végül mégis megkönnyebbülést adtál.” (65,12)

Szent Viktor


Szent Zakariás az Előhírnök atyja

Zakariás, aki 1Keresztelő Szent János előhírnök atyja. Ezzel a címmel lehet őt megkülönböztetni a Bibliában szereplő többi Zakariástól. Életéről annyi a biztos, hogy Heródes király uralkodása alatt élt. Ábia papi osztályába tartozott. A papok felosztását 24 osztályra Dávid királynak tulajdonították. Ábia osztálya a 8. papi osztály volt. A jeruzsálemi szent templomnál teljesített papi szolgálatot. Egy hagyomány szerint ő volt az a Zakariás, aki a hároméves Máriát fogadta a templomnál, és bevezette a Szentek Szentjébe. Felesége, Erzsébet Áron családjából származott. Valamilyen rokonságban voltak Szűz Máriával. Mindketten még az Ószövetségi Törvény idejében éltek. Életükre a legszebb jellemzést így olvassuk Szent Lukácsnál: „mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek az Úr parancsai, és rendelkezései szerint.” Házaséletüket ez szomorította meg: „nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt és már mindketten életük alkonya felé jártak.” (1,6)

Amikor egy délután osztályának rendje szerint Zakariásra esett a sorsvetés, hogy a templomban elvégezze a tömjénáldozatot, megjelent a tömjénoltár jobboldalán Gábor főangyal. Üzenetet hozott számára Istentől, hogy János nevű fia fog születni. Ő fogja elkészíteni az eljövendő Megváltó előtt az utat. Mivel Zakariás kételkedett az angyal szavában, Isten büntetéséből néma maradt fia megszületéséig. Szolgálatának letelte után hazament Hebronba. Hat hónap múlva meglátogatta az öreg, de már a megígért fiúgyermeket váró házaspárt rokonuk: Mária Názáretből. Ő is szíve alatt hordozta fiát a Megváltót. Az angyal híradása igaznak bizonyult, mert a mondott időben megszületett fiúk, János. Jézus Krisztus születése után a betlehemi gyermekgyilkosságban a kis Jánost nem ölték meg. A hagyomány szerint az anyát és fiát egy megnyílt hegy fogadta magába. Zakariás életéről több biztosat nem tudunk. A hagyomány szerint Jézus őmiatta dorgálta a farizeusokat, hogy Zakariást, Barakiás fiát megölték a templom és oltár között. (Mt. 23,35.) Ez azonban a Szentírást másolók elírása.