Az Istenszülő születése

A mennyekben lakó örök Isten, mielőtt egyszülött Fia emberré lett volna, hogy az emberek között lakozzék, előtte a földön elkészítette emberi lakóhelyét az Istenszülő Szűz Máriát. Szent Fiának földre születése előtt kb. 18 évvel a világra engedte születni azt a szeplőtelen szüzet, aki anyja lesz a világ Megváltójának. Ezt a születésnapot ünnepli ma a keresztény Egyház, örvendezve Isten gondviselő emberszeretetén. Mária születéséről, születésének körülményeiről a hiteles evangéliumokban semmiféle híradást nem találunk. A II. században keletkezett (az Egyház által hitelesnek nem ismert) Jakab ősevangélium mond el a mai ünnepről, de általában az Istenszülő életéről is nagyon sok dolgot. Ebből tudjuk meg, hogy Mária szülei: Joákim és Anna öregkorukig gyermektelenek voltak. Isten angyala felkereste a pusztában szomorkodó Joákimot és az otthon sírdogáló Annát Isten üzenetével, hogy olyan gyermekük születik, akiről az egész földkerekségen beszélni fognak. Amikor hónapjai beteltek, és szült, így szólt a bábához: Mit szültem? Az így válaszolt: Leányt. Lelke igen megörvendezett ezen a napon és pólyába csavarta őt. Majd letöltötte Anna, tisztulásának napjait, táplálta gyermekét és a Mária nevet adta neki. Nap, nap után egyre növekedett a kislány, hat hónapos korában anyja letette a földre, hogy próbáljon meg fölállni. Utána már hét széket is körbejárt, és úgy tért vissza anyja ölébe. Fekhelyét szentté tette, semmiféle közönséges vagy tisztátalan nem mehetett oda, és szeplőtelen zsidó lányokat választott ki, akik társalkodói voltak.

Atyai részről Mária királyi családból, Dávid családjából született. Anyai ágon főpapi családból származott. Ezért illenek rá a 8. zsoltár szavai: dicsőséggel és tisztelettel lett ezek miatt megkoronázva.


SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE          

Öröktől ki volt szemelve az Isten-anyaságra (febr.2), ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott (dec.8) (Péld 8, 22-31).

Dávid nemzetségéhez tartozott, Joakimtól és Annától született (szept.8). Idős szülei Máriát Alkana felesége példájára ajándéknak kapták (1Sám 1, 1 - 2, 11). Születésének sem a helyét, sem az időpontját nem ismerjük, de régi hagyomány szerint Jézus születésekor még nem volt 20 éves. Későbbi hagyomány, hogy Zakariás nevelése alatt, a jeruzsálemi templomban nőtt fel, mert Istennek volt szentelve. 

Szent Józseffel, a szintén Dávid nemzetségéhez tartozó Jákob fiával jegyezték el (jan.21). Gábriel angyal közölte vele a nagy hírt, az Istenanyaság titkának valóra válását (márc.25), a messiási igéretek valóra válását (Iz 7, 14; Mik 4, 7; Dán 7, 13-14), meg azt is, hogy rokona, Erzsébet is anyai örömök elé néz (Lk 1, 26-38). Názáretből Jeruzsálembe ment Erzsébethez (júl.2), és ott maradt Keresztelő Szent János megszületéséig.

Visszatérve Názáretbe, József az áldott állapotban lévő Szüzet - igaz ember lévén - nem akarta botrányos helyzetbe hozni, inkább elbocsátotta volna titokban. Angyali jelenés adta tudtul Józsefnek a nagy Titkot, ennek hatására feleségül vette Máriát (Mt 1, 18-24).

Betlehembe kellett menniük a római adóösszeírásnak megfelelően. Ott az összeírás napjaiban megszületett Mária gyermeke, aki a Jézus nevet kapta (jan.1). Jeruzsálemben a templomban bemutatták a Mózes törvénye szerinti tisztulási áldozatot (febr.2) az elsőszülött fiú megváltására. Ekkor az agg Simeon megjövendölte Mária szomorú anyai sorsát (Lk 2, 34
).

A gyermek születését angyalok adták hírül a pásztoroknak (Lk 2, 8-20), csillag a keleti bölcseknek (Mt 2, 1-12). A zsarnok Heródes félre akart állítani bármiféle trónörököst, és a betlehemi gyermekeket mind lemészároltatta. Jézus családjával a gyilkos  Heródes haragja elől Egyiptomba menekültek, valószínűleg Heliopoliszba. csak Heródes halála után tértek vissza Názáretbe (Mt 2, 13-23).

Názáretben nevelték Jézust (Lk 1, 26), megtaníttatták írni, olvasni, és a szentírás alapos ismeretére is. Amikor Jézus 12 éves lett, az egész család és rokonság elzarándokolt Jeruzsálembe. A templomban nagy volt a tömeg, külön udvarokban imádkoztak a férfiak és nők. Valószínűleg a fiatal fiúk számára is külön tartottak a tanítók hittan foglalkozást. Itt Jézus egy félreértés következtében elveszett szemük elől, Mária és József nélküle indultak hazafelé. Kétségbeesett keresés után, nagy örömükre a templomban a tanítók közt végül megtalálták (Lk 2, 41-52).

Mária jelen volt Fiával és annak tanítványaival Kánában egy mennyegzőn, Jézus első csodájánál (Jn 2, 1-12). Mária többször kísérte  Jézust tanítói körútján (Mt 12, 46-50; Mk 3, 20-35), és a keresztfa alatt is ott állt. A haldokló Jézus Máriát János apostol gondjaira bízta (Jn 19, 25-27). József ekkor már bizonyára elhunyt.

Mária együtt imádkozott az apostolokkal (ApCsel 1, 14), velük együtt ő is megkapta a Szentlelket. Régi hagyomány szerint még 11 évig nagy szegénységben élt, majd boldog halála után fölvétetett a mennybe ( aug.15). Halálának helye az Olajfák hegyének tövében van, ott most bencés templom emelkedik.

Tisztelete a negyedik században igen gyorsan terjedt, beteljesedett saját jövendölése: "Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék". Az ünnepet a magyar nép a Kisboldogasszony, vagy Kisasszony néven használja. Mária szent nevét külön ünneppel üli meg az egyház szeptember 12-én.

Gondolat:
    Mária mindannyiunk példaképe:
        az isteni Gondviselés útja beláthatatlan, hittel kell járnunk!



SZENT KORBINIÁNUSZ püspök
*Châtres, Melun mellett, 680 körül. +730 (?) szeptember 8.
München-Freising érseksége eredetét Korbiniánusz tevékenységére vezeti vissza, aki a 8. század elején hozzáfogott, hogy megszervezze az Egyházat Bajorországban. Életéről jól tudósít Arbeo, aki 764-től 784-ig Freising negyedik püspöke volt, és Korbiniánusz csontjait Freisingbe vitette, hogy ott ébren tartsa az első püspök emlékét. Arbeo ezzel személyes háláját is lerótta, mert gyermekkorában a szent mentette meg a vízbefulladástól.

Korbiniánusz Melun vidékéről származott. Frank eredetű apja, Waltekis röviddel fia születése előtt meghalt. Anyja -- akinek a neve: Corbiniana kelta származásra utal -- a saját nevéről nevezte el.

Bizonyára mélyen vallásos nevelésének gyümölcse volt, hogy Korbiniánusz visszavonult a világtól, és remeteként telepedett le egy elhagyatott templom közelében. Szentségéről csakhamar csodák tanúskodtak. Önmaga iránti szigorúsága éppúgy, mint szelídsége mindazok iránt, akik a segítséget kérték, számos hívőt vonzott remeteségéhez.

Miután tizennégy éven át élt remeteként, az emberek hozzá áramlásával együtt járó növekvő nyugtalanság arra indította, hogy távozzék. Rómába indult, hogy az apostolfejedelmek sírjánál imádkozzék, és áldást kapjon a pápától. A pápa püspökké szentelte, és vándor hitszónokká tette.

Korbiniánusz az Alpokon át visszafelé vándorolt az alemannok vidékére és Bajorországba. Theodo bajor herceg megkérte, hogy Trient vidékén tevékenykedjék, Korbiniánusz azonban jobban kedvelte a magányt. Még egyszer bejárta Felső-Itáliát. Második római tartózkodása alkalmával II. Gergely, aki 715-ben foglalta el a pápai trónt, arra utasította, hogy alapítson kolostort, s onnan induljon tevékenykedni a világba. Északra visszautaztában letelepedett Mais-Meránnál lévő Kains vidékén, amelynek pompás voltát életrajzírója kiemeli. A Korbiniánusz itáliai utazásairól szóló tudósítások nemcsak a politikai és az egyházi viszonyokról tartalmaznak értékes közléseket, hanem, ami szokatlan: az országról és az emberekről is.

Egy későbbi hagyomány szerint 724-ben Korbiniánusz követte Grimoaldnak, Theodo utódának hívását, és Freisingbe ment. Ott megtelepedett a Szent Istvánnak szentelt kolostorban, és megkezdte missziós tevékenységét.

Grimoald az egyházi tilalom ellenére vette nőül testvére özvegyét, Pilitrudot, ezért Korbiniánusz meghagyta neki, hogy váljanak el.

Amikor Korbiniánusz észrevette, hogy Pilitrud az életére tör, el akarván kerülni würzburgi Szent Kilián (lásd: 350. o.) sorsát, visszavonult Kainsba.

Grimoald halála után azonban az utóda, Hugibert visszahívta Freisingbe, ahol még néhány termékeny év várt rá.

Halála után Kainsban temették el.

Amikor az általa lerakott alapokon Szent Bonifác (lásd: A szentek élete, 247. o.) megalapította Freising püspökségét, ereklyéit visszavitték. Freising évente november 20-án emlékezik meg erről az eseményről.

A közép-európai, s különösen a bajorországi egyház korai története számára felbecsülhetetlen forrás Korbiniánusz élete.


BOLDOG SZERAFÍNA klarissza (1428-1478)
Marche tartományban, Urbino városban született grófi családból. Anyja Colonna* Katalin, V. Márton pápa unokahuga. Keresztneve: Szuéva. Szüleit korán elvesztette, ezért Rómában, a Colonna grófok palotájában nevelkedett. 1448-ban az özvegy Sforza* Sándor gróf felesége lett s Pesaroba költözött. Nevelte férje elso házasságából született két fiát mint saját gyermekeit. Közben férje hosszabb ideig volt távol, más asszonyt szeretett meg. Feleségét megúnta, sot többször is életére tört, végül kényszerítette, hogy a pesaroi klarissza zárdába költözzön. Szuéva rokonai felelosségre vonták a grófot, mire az jegyzovel vonult fel a kolostor beszéloszobájába, ahol a rokonok és felesége várták. Ott Szuévát házasságtöréssel vádolta. A vád annyira váratlanul érte az asszonyt, hogy szóhoz sem tudott jutni. Mire a jegyzo a hallgatást beleegyezésnek véve írta: Mindent beismert. A gróf kárörömmel távozott, a rokonok is eloldalogtak. (A jegyzo kezét, mellyel a jegyzokönyvet írta, még aznap összemarta egy megvadult szamár, mire a jegyzo szétkiabálta a csalást.) Szuéva lelkében fájdalmas volt a seb. A szenvedo Úr Jézus adott neki erot, hogy a rágalmat elviselje. Mert o még többet szenvedett. Kérte a novéreket, fogadják be klarisszának. Ez 1460-ban történt. Szerafina néven 18 évig élt a klarisszák között, közben megválasztották apátnonek is. Példaadó volt az alázatban, a fegyelem megtartásában, a házimunkában, betegek gondozásában. És engesztelt azokért, akik vétkükkel nemcsak ot, hanem az Urat is megbántották. Sforza gróf egy ido múlva ráúnt szeretojére is, akit elkergetett. Az eluzött asszony magábaszállt, bunbánatot tartott. S úgy látszik, Szerafina engesztelése kedves volt Isten elott: Sándor gróf is megtért s a kolostornak küldött ajándékokkal igyekezett jóvátenni elozo gonoszságát. Szerafina 1478-ban, kisboldogasszony napján halt meg. Évszázados tiszteletét XIV. Benedek pápa hagyta jóvá 1754-ben.
Szent Bernát a rágalomról:
„Könnyu kimondani a szót, de súlyos sebet okoz; gyorsan elhangzik, de sokáig tart az okozott fájdalom. Azért is a rágalom nagy vétek, nagy bun, nagy gonoszság.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Szerafinát a türelem hosi példájaként állítod elénk, hogy tanuljunk tole béketurést, közbenjárása pedig minden bajtól oltalmazzon. A mi Urunk Jézus Krisztus által.