2023. szeptember 1., péntek

A konstantinápolyi nagy tűzvész emléke

Ez az esemény Nagy Leó császár uralkodása idején történt 470 körül. Félelmetes tűzvész volt, amely 6 hónapig tartott. A megrettent uralkodó kiment a tengerhez, és templomot épített Szent Mamász tiszteletére.


A miaszéni Istenszülő tisztelete

Nem messze az örményországi Melitiné városától, volt egy kis görög helység, amelynek Miaszéni volt a neve. Az egykor ott álló pogány templomot Szent Akakiosz melitinéi püspök lerombolta, és a helyet megtisztította a mindenféle pogány tisztátalanságtól. Új templomot épített a helyre a legszentebb Istenszülő tiszteletére. Így azon a helyen, ahol egykor véres áldozatokat mutattak be a pogányok az ördögök imádására, később a keresztény, vérontásnélküli tiszta áldozatot mutatták be a keresztények az igaz Isten imádására. A templomban őrzött Istenszülő ikon által Isten sok csodát tett az emberek javára. A falu neve miatt a templomot a miaszéni Istenszülő templomának nevezték el.

Sok idő telt el ezután, amikor a képromboló eretnekség megjelent és megerősödött Keleten. A képrombolás kezdeményezője és támogatója Izauri Leó császár volt. (717-741.) Sok időn keresztül szomorította és rombolta ez a tévtanítás Isten Egyházát. A képrombolók a miaszéni Istenszülő képét sem tartották tiszteletben. A melitinéi kolostor közelében folyó Gazuri tóba süllyesztették. Több mint 100 év telt el ezután. Az igazhitű Mihály császárnak, és édesanyjának Teodórának uralkodása idején, 864-ben, az ikon kiemelkedett a tó vizéből. Szeptember l-én történt ez, és a hívek örömmel vették ki a tóból. Bár több mint 100 éve volt a vízben, a szentképen semmiféle károsodás nem látszott A szentkép, miután eredeti őrzési helyére visszakerült, sok csodának lett forrása és eszközlője. E csodás esemény miatt, a helységben évenként megtartották az ünnepet az Istenszülő szentképe csodálatos megtalálása emlékére.


Indiktion kezdete

Octaviánus római consul Kr.e. 31-ben, az actiumi csatában legyőzte vetélytársait. Ezzel a Római Birodalom egyeduralkodójává lett. Hogy a birodalom alá tartozó tartományok helyzetét rendezze, és az adók beszedését alkalmasabbá tegye, bevezette az ún. indiktiont. Ez, egy 15 évet magában foglaló időtartam volt. Kezdőnapját, amely szeptember l-én volt, nagy ünnepélyességgel hirdették meg. Ez jelentette az új év kezdetét. Az indikció végén minden elöljáró köteles volt jelentést készíteni tartománya helyzetéről és azt Rómába küldeni. Ha egy indikció véget ért, kezdődött utána a másik.

A kutatások szerint szeptember l-e volt az a nap, amelyről Szent Lukács evangélista ezt írta: Jézus, egy szombati napon, szokása szerint a názáreti zsinagógába ment, és olvasásra jelentkezett. Izaiás próféta könyvtekercsét adták oda neki. Ő pedig, kigöngyölvén a tekercset, a próféta jövendöléséből ezeket olvasta: „Az Úr lelke van rajtam, mert fölkent engem, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak meg a látást, hogy felszabadítsam az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje” (4,16-). E szavakkal Jézus a saját messiási szerepét vázolta fel. Meghirdette, hogy mostantól megkezdődött az Úr kegyelmének esztendeje. E kifejezéssel a 7 évenként beálló jubileumi évre gondolt. Ebben az évben, Izraelben megvalósult a felszabadulás minden adósságtól. Visszaállt az emberek között az eredeti állapot, megszűntek a történelemben létrejövő egyenlőtlenségek. Az Úr kedves esztendeje olyan időszakra utal, amikor teljesebb fényben tündököl Isten irgalmassága, jóakarata és kegyelme.

A keresztényüldözések megszűnése után, az I. niceai zsinatra összegyűlt atyák azt kérték Nagy Konstantin császártól, hogy szeptember 1-ét tegye az új év kezdő napjának birodalmában. Azóta, ugyan, a polgári év kezdetét az idők folyamán más és más napokra tették, az egyházi év kezdete a bizánci szertartású egyház időszámításában, mai napig megmaradt a szeptember 1. Jézus és az Egyház minden évben meghirdeti számunkra is Isten kegyelmi esztendejének kezdetét. Isten segítségét kérve, új elhatározásokkal, új célkitűzésekkel kezdhetünk meg egy új évet. Hogy az új év valóban a kegyelem esztendeje legyen, segít nekünk Isten szava, amely a vecsernye 2. parimiájában elénk tárja a jó és rossz kettős útját. (Lev. 26,3-41. ) Aki hallgatja, annak választania kell.


Szent Ammun diakónus és 40 vértanúnő

A szent vértanú szüzek a makedóniai Adrianopoliszból származtak. Szent Ammun diakónus igehirdetésére lettek Krisztusban hivők. A város parancsnoka maga elé hívatta, hogy elítélje őket. Sokféle kínzás alá vetette őket, ezzel kényszerítve, hogy imádják a bálványokat. Istenhez imádkoztak, imádságukra csoda történt. A bálvány pap, valami láthatatlan erő által hirtelen a levegőbe emelkedett, sok időn keresztül ott maradt, és a földre esve meghalt. Ezután a kínzó megparancsolta, hogy Ammunt függesszék fel, és sütögessék oldalait. Ezután fejére megtüzesített sisakot tettek, de a szent vértanút ez csodálatosan nem bántotta. Ezek után Szent Ammunt a szüzekkel együtt Herakleába küldték más kínzóhoz. Ennek parancsára 10 szüzet tűzbe vetettek, nyolcat tanítómesterükkel együtt lefejeztek, némelyek úgy haltak meg, hogy szájukba és szívükbe kardot döftek, nyolcat közülük késsel öltek meg, a többi pedig, miután szájukba megtüzesített vasat helyeztek, költöztek el az Úrhoz.


Szent Anna     prófétaasszony


SZENT BEATRIX szűz, rendalapító (1424-1490) (Beatrix de Silva)
Ceutában (Marokkó) portugál szüloktol származott; családja rokonságban volt a portugáliai királyi családdal. Gyermekkora óta különösen tisztelte a szeplotelenül fogantatott Szuz Máriát. Fiatal korában udvarhölgynek II. János kasztíliai király udvarába került. Izabella királyno féltékenységbol üldözte s börtönbe záratta, ahonnét a Szent Szuz tapasztalható segítségével kiszabadult és ártatlansága is igazolódott. Ezek után elhagyta a királyi udvart és Toledó felé indult. Útközben megjelent neki Assisi Szent Ferenc és Páduai Szent Antal, akik lelkileg erosítették és tudtára adták, hogy egy új szerzetesrend alapítója lesz. Toledóban a ciszterci novérek fogadták be; köztük élt mintegy 40 évig. Nem lépett be a rendbe, de a szerzetesek életét élte. Akkor a Szent Szuz bíztatta, hogy alapítson rendet, mely Szuz Mária Szeplotelen Fogantatásáról legyen elnevezve s az o tiszteletét terjessze a nép között. Elhagyta a ciszterci monostort, s a királyno által felajánlott házba költözött 12 társnojével. Itt kezdték meg szerzetesi életüket. Szabályukat VIII. Ince pápa 1489-ben jóváhagyta, nagyjából a ciszterci rend szabályait követték. Egy év múlva Beatrix a Szuzanyától értesült közeli haláláról. Felkereste ferences gyóntatóját, áhítattal felvette az Egyház szentségeit. Majd beöltözött a rend ruhájába (fehér szövet, égszínkék skapuláré és köpeny) s letette a fogadalmakat. Így költözött át az örök hazába 66 éves korában. Halálakor arca fénylové vált s homlokán aranyszínu fénylo csillag volt látható. Halála után 3 évvel VI. Sándor pápa Szent Klára reguláját írta elo számukra, s 1511-ben a Szeplotelen Fogantatás rendjét (vagy ahogy nevezték: koncepcionisták) ilyen formában II. Gyula pápa újra jóváhagyta s a ferencrend obszerváns ága alá helyezte. Spanyolországban Agredai Mária (1602-1665) alapított koncepcionista zárdát. A 20. század közepe táján spanyol és portugál nyelvterületen kb, 3000 a novérek száma. Az alapítónovért XI. Piusz boldoggá, VI. Pál pedig 1976-ban szentté avatta. Minthogy élete több vonatkozásban a Ferenc-rendhez kötodik és rendje is ferences rend, ezért méltán tiszteljük a ferences szentek között.
Az alapító anya ezeket tartja legfontosabbnak novérei számára:
a) Kitartani amellett, amit a szent engedelmesség követel.
b) Legyünk alázatosak, kerüljük a feltunést.
c) Mindenkit szeressünk, igyekezzünk mindenkinek mindene lenni az ima, a munka, az áldozatok által.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Beatrix szuzet a Szeplotelen Szuz iránti különös tisztelettel ékesítetted. Közbenjárására és példájára add meg nekünk, hogy ártatlanul élve és mindig az égiekre vágyakozva, egykor a mennyei dicsoségnek részesei lehessünk. Ami Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Egyed,


Szent Farkas (Lupus)     püspök hitvalló † 623,


Szent Gedeon,


Józsue, Nun fia emlékezete

Józsue, Nun fia, Kr.e. 1500 körül született Egyiptomban, Efraim törzséből. Eredeti neve: Hosua, szabadítót jelent. Mint felnőtt férfi, fiatal korától Mózes szolgája lett. Mózes vezetésével, a néppel együtt ő is átment száraz lábbal a Vörös tengeren. Nevével akkor találkozunk először a Szentírásban, amikor Mózes megbízásából harcba szállt az Amalekkel. Mózes, a vándorlás közben Jehosuah-nak nevezte el. Új nevében így szerepel a Jahwe Isten neve. Neve: Jehosuah = Jahwe az üdvösség, Jahwe üdvözít Mózes így akarta tudtára adni az embereknek, hogy Jahwe, Józsue által vezeti be a népet az Ígéret földjére. Józsue elkísérte Mózest a Sínai hegyre is. Józsue egyike volt annak a 12 férfiúnak, akik Isten parancsára el mentek Kánaánba, hogy kikémlelték az Ígéret földjét. A kémek visszajövetele és beszámoló után kitört néplázadásban Józsue volt az egyetlen aki az igazat mondó Kálebet támogatta. Ezért bemehetett az Ígéret földjére. Még a Jordán folyón innen, Isten parancsára, Eleázár pap és a népsokaság előtt, Mózes, Józsue fejére tette kezét. Ezzel a tettével utódjává tette. Mózes halála után az egész nép, Józsue vezetésével száraz lábbal ment át a Jordán folyón, úgy, ahogy egykor a Vörös tengeren. Szemeivel látta és beszélt Mihály főangyallal, majd Isten segítségével bevették Jerikó városát. Ettől kezdve Józsue szerepe az új haza elfoglalásánál és az ellenséges népek legyőzésénél emelkedik ki. Az ammoreusok legyőzésénél történt a híres Napcsoda. (Józs. 10,12-) Az Ígéret földjének felosztását is ő végez e. Mindezeket a róla elnevezett könyv foglalja magában a Szentírásban. Amikor élete végét közeledni érezte, Szikemben összegyűjtötte az egész népet Isten iránti hűségre buzdított mindenkit. Mivel a nép mindent megígért, Józsue új szövetséget kötött Isten és a nép között. Hazájukba bocsátva az embereket, 110 éves korában meghalt. Öröksége földjén, Támnát száréban temették el. Az egyházatyák sokban Jézus előképét látják benne. Az Üdvözítő is az ő nevét viselte.


Szent Kalliszta, Evodiosz és Hermogenész vértanúk

E három édes testvérvértanút a pogány helytartó abban találta bűnösnek, hogy keresztények voltak. Látva, hogy Krisztus megvallásában állhatatosak és rendíthetetlenek, karddal való lefejezésre ítélte őket. Vértanúi harcukat így elvégezve, elköltöztek az Úrhoz, a IV. században.


Szent Mártának, Szent Simon atyának édesanyja

Jóval hamarabb elhalálozott mint fia, 428 körül. Fia oszlopát körülvevő kerítés ajtajánál adta vissza lelkét Istennek. Simeon, látva anyját holtan, könnyezve imádkozott érte. Az imádság alatt a halott arcán mosoly jelent meg. Simeon fia parancsára, az anyát, Mártát az oszlop mellett temették el. Fia, napjában kétszer emlékezett meg róla imáiban.


BOLDOG GHEBRE MIHÁLY pap
*Mertule Mariam, 1788. +Abesszínia, 1855. augusztus 28.
A 17. század meghiúsult uniós kísérletei (lásd: Boldog Agatangelus és Kasszián, 427. o.) után Abesszínia mintegy kétszáz évig magára maradt monofizita kereszténységével. Antoine Abbadie (1810--1897) francia kutató 1843-ban írta le az abesszin keresztények vigasztalan helyzetét. Tudósított olyan szülőkről, akik át akarták adni neki fiaikat, hogy olyan országba vigye őket, ahol vannak papok, és ahol megünneplik a húsvétot; és szólt olyan családokról, amelyek nemzedékek óta pap nélkül is megtartották vallási gyakorlataikat, és az erős mohamedán elnyomás ellenére is megőrizték hitüket.

Ghebre Mihály (,,Mihály arkangyal szolgája'') 1788-ban született Mertule Mariamban. Tizedik életévétől kezdve kolostori iskolába járt, majd 1807-ben novíciusként kolostorba lépett; teológiai tanulmányait a doktori fokozattal fejezte be.

Minél többet tanult azonban, annál inkább kínozta valami belső nyugtalanság és a teljes igazság megismerésének vágya. A hittan jórészt a Krisztus személyéről szóló vitákban merült ki, a szerzetesi élet pedig külsőséges vallási gyakorlatokban és értelmetlenné vált formákban merevedett meg. A régi szerzetesek emlékezetében elevenen élt A szerzetesek kézikönyve, amely értékes kincs lehetett, de sehol sem volt már föllelhető. Ghebre Mihály nem sajnálta a fáradságot, hogy megkeresse ezt a kincset. 1815-től 1825-ig zarándokolt kolostorról kolostorra, míg végül a fővárosban, Gondarban rábukkant. Ebben a tudományos központban maradt tizenegy évig; ez idő elteltével azonban még csalódottabb volt, mint előtte. Elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol, mert remélte, hogy ott majd közelebb jut Krisztus igazságához.

Amikor egy küldöttség utazott Kairóba, hogy a pátriárkától új abunát (érseket) kérjen, csatlakozott a csoporthoz, melyet egy olasz lazarista hithirdető, de Jacobis Szent Jusztin (lásd: 414. o.) apostoli prefektus vezetett.

Kairóban nem értek el sikert. A pátriárka rákényszerített Abesszíniára egy huszonkét éves szerzetest abunaként, aki nemcsak tanulatlan, hanem erkölcstelen is volt. Ghebre Mihály az egész küldöttség előtt feltett neki egy Krisztusra vonatkozó kérdést; a válasz azonban siralmasan hangzott. Ghebre Mihály így ítélte meg: ,,Szellemileg Ön csak félszemű! Tudatlansága nyilvánvalóvá lett számunkra''. Ennek ellenére a jelöltet püspökké szentelték, és felvette a Szalama abuna nevet. Jusztin de Jacobis Kairóból Rómába vezette csoportját. Azt hitte: ez lesz a legjobb eszköz arra, hogy eloszlassa Abesszíniának Róma elleni sok előítéletét. Az örök város megpillantása lenyűgözte a látogatókat, mindenekelőtt pedig XVI. Gergely pápa (1831-- 1846) alakja, aki kétszer is fogadta őket kihallgatáson, s nagyon különbözött Abesszínia egyházának pátriárkájától és abunájától. Hazafelé vivő útjuk Palesztinán át még egyfelé tartott, utána azonban egy időre megint elvált Jusztin és Ghebre Mihály útja.

Csakhamar úgy tűnik, mintha Ghebre Mihály megkísérelte volna, hogy ellenszegüljön a megismert igazságnak, mintha átvette volna a katolikus hit elemeit, a katolikus Egyházat azonban ki akarta volna kerülni. Nem akart szakítani abesszin egyházával, de hivatottnak érezte magát, hogy Krisztus igaz hitét, amelyet Rómában és Jeruzsálemben megtalált, minden abesszin általános hitvallásává tegye. A kairói pátriárka támogatta, és megfelelő írást adott neki Szalama abunához.

A zarándok ujjongva tért vissza hazájába. Szalama abuna azonban nem felejtette el kairói megaláztatását. Nyilvánosan elkobozta a pátriárka iratát, és rákiáltott átadójára: ,,Menj, te átkozott, te kiközösített!'' Emez visszavágott: ,,Ön elutasította a pátriárka írását: ettől a pillanattól fogva önnek nincs illetékessége! Hogy akar ön, a lázadó kiközösíteni engem?''

Ghebre Mihály nagy terve, hogy az abesszin egyházat Krisztus igaz hitére vezesse, meghiúsult. Csalódottan kereste fel Jusztin de Jacobist, aki hat hónapon át naponta neki szentelte idejét, hogy vallási és teológiai beszélgetések során segítsen a keresőnek nehézségei megoldásában. Végül 1844-ben tanítója előtt letette a katolikus hitvallást.

Jusztin konvertitájában kiváló segítőre talált. Ghebre Mihály csakhamar az új alapítású szemináriumban ifjú honfitársait készítette elő a papságra. Nemsokára megírt egy nyelvtant, szótárt, és katekizmust ge'ezül, Abesszínia liturgikus nyelvén. Majd járta a falvakat, városokat és kolostorokat, hogy mindenütt hirdesse a katolikus hit igazságát. Rendkívüli műveltsége, tüzes beszédkészsége és mély jámborsága sokakat megnyert a katolikus Egyház számára.

Szalama abuna ijedten látta, mint csökken befolyása. Sikerült ellenfelét láncra vernie, két hónap múlva azonban Ubie fejedelem parancsára szabadon engedték Ghebre Mihályt. Társai a kezét és lábát csókolták, amelyek méltók lettek arra, hogy Krisztusért láncokat viseljenek. 1851. január 1-én az időközben püspökké lett Jusztin pappá szentelte, majd felvette a lazaristák kongregációjába is.

A helyzet ismét Szalama abuna javára fordult, amikor a kalandor Kassza jutott uralomra. Szalama abunában megfelelő segítőre talált nagyravágyó tervei megvalósításához. Együttesen vették fel a harcot a katolikus vallás ellen. Kiadtak egy rendeletet egy eretnek Krisztus- hitvallásról, amelyet minden abesszinnek halálbüntetés terhe alatt el kellett fogadnia. Az abesszin klérus kinyilvánította egyetértését, a katolikusok -- püspökük és öt hazai papjuk köré gyűlve -- elutasították. A bátor hitvallókat fogságba vetették. Jusztin de Jacobist öt hónap múlva elengedték, és katonai őrizettel a határra kísérték. A hazai papokat válogatott kínzásoknak vetették alá: hetekre kifeszítették a lábukat egy facövekhez s így hagyták őket a perzselő napon és a hideg éjszakán is, napokon át semmit sem kaptak enni, ismételten csaknem halálra ostorozták őket.

Eközben Kasszát II. Teodorosz néven ünnepélyesen négussá, azaz császárrá koronázta Szalama abuna. Hatalma tetőpontján állott, egész Abesszínia meghajolt előtte, csak egy csoport mert ellene szegülni: Ghebre Mihály és négy társa. A négus a táborába vitette a ,,lázadók'' vezérét. Mivel semmiféle fenyegetés nem használt, két órán keresztül ostoroztatta.

A csaknem halálra kínzottnak még két hónapon át kellett nehéz láncokban követnie a csapatot. Ekkor új ítélkezésre került sor. A négus felkelt és így kiáltott: ,,Ti mindnyájan, abuna és az egyház szolgái, halljátok! Titeket hívlak tanúként és bíróul. Az egész népet alávetettem törvényemnek és hitemnek. Csak ez az ember tagadta meg, hogy engedelmeskedjék nekem.'' -- ,,Nem ismerem hitemnek más bíráját, mint Krisztust és földi helytartóját, a római pápát!'' -- ,,És én, én talán nem vagyok bírád?'' -- ,,A test ugyan a hatalmadban van, de a lélek nem. Szemben áll a joggal, ha az emberi erőszak kijelenti: vagy el kell fogadnod a hitemet, vagy meg kell halnod. Te, te Abesszínia zsarnoka vagy, az abuna pedig a démonod!''

Ez már elég volt! Teodorosz dühtől fulladozó hangon kiáltotta: ,,Katonák, vezessétek a vesztőhelyre, és lőjétek agyon!'' A jelenlevő angol követ közbenjárására a halálbüntetést életfogytig tartó fogságra változtatták. Így a hitvallót a hadsereg újabb három hónapon át vonszolta végig az országon; s ez néma prédikáció volt mindenki számára, aki látta láncait és elkínzott testét. Amikor a hadseregben kitört a kolera, Ghebre Mihályt az elsők között ragadta el 1855. augusztus 28-án.

1926. október 3-án XI. Pius pápa boldoggá avatta.


Szent Noémi,


Armengol Boldog Péter     hitvalló † 1304


Oszlopos Szent Simeon atya

Oszlopos Szent Simeon atya a szíriai Kappadókia területén született szegény szülőktől. A gyermek a szülői házban istenfélő nevelésben részesült. Amikor elérte a 13. évet, atyja juhainak őrzését bízták rá. Egy téli időben a nagy hóesés miatt, napokig nem tudta a nyájat a legelőre hajtani. Vasárnapi napon szüleivel a templomba ment. Az Evangélium felolvasásából a „Boldogságok” hallása nagy hatást tett rá egy idős embertől az értelméről is tanítást kapott. Utána hosszú imában kérte Istent, hogy mutassa meg számára az üdvösség útját. Imádsága alatt a következő látomása volt: úgy látta, hogy alapot ás egy épülethez. Hangot hallott: Áss mélyebbre! Tovább folytatva az ásást, a hang háromszor szólította fel erre. Utoljára a hang megelégelte az ásást. Azzal zárta szavait, hogy erre az alapra építhet. Fáradság nélkül nincs semmiféle előmenetel. Simeon ezt a mély alázatosság megszerzésére értette.

Titokban elhagyta a szülői házat, és egy kolostorban élt rövid ideig. Innen a pusztába ment, és három évig egy szűk barlangban lakott. Testét a kőfalhoz kötötte lánccal. Alázatos életének híre ment. Sokan felkeresték a környékről és távolról, hogy lássák és tanítását hallgassák. Egy napon meglátogatta őt Szent Meletiosz Antiochia főpapja. Tanácsára levetette magáról a vas láncokat.

Ezután Simeon a vezeklésnek új módját választotta. Egyre magasabb oszlopot épített, és azon állva, hideget és meleget tűrve, sokat böjtölve élt sok ideig. Híre tovább terjedt az emberek között. Ezrek és ezrek keresték fel különféle ügyekben. Gyógyulni akartak, atyai tanítását várták, áldást kértek tőle. Titokban még császárok is felkeresték, hogy tanuljanak tőle. Hallgatói Istentől jövő tanításnak fogadták el szavait. Keresztény tanítást hirdető szavaira sok pogány lett kereszténnyé.

A szent tanító, csodatevő, jövőbe látó vezeklő, hosszú élet után 459-ben halt meg. Több püspök és számtalan nép részvételével temették el Antiochiában a főtemplomban. Halála után, temetési menetében is számos csoda történt. Ezzel dicsőítette meg Isten a nagy vezeklőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése