Szent Agapitusz     vértanú, † 275           


Szent Emilián és vértanútársai

Emilián Örményországban született, nemes, gazdag és keresztény szülőktől. Istennek tetsző, jámbor ás szűzies életet élt. Két testvére volt: Dénes és Hermipp. Szüleik halála után, vagyonukat szétosztva, Európába mentek, Itália városába Spoletóba. Itt hirdettek az evangéliumot a pogányok között. Emiliánt, szent élete miatt Trebia püspökévé választották. A keresztényekre irigykedő pogány papok átadták őt a helytartó kezébe, aki lefejeztette őt. Ezt a vértanúi koronát nyertek el utitársai is és még sok más Krisztusban hivő keresztény Dioklécián császár uralkodása alatt.


Szent Florusz és Laurusz vértanúk

Szentjeink testvérek voltak nemcsak testileg, de lelkileg is. Egyformán hittek Krisztusban és igyekeztek jótetteikkel kedvében járni Neki. Foglalkozásukat tekintve kőfaragók voltak. A munkájukért kapott bért szétosztották a szegények között. Az egyik szomszédos ország kormányzója, kéréssel fordult Illiria helytartójához, hogy küldjön számára ügyes kőműveseket egy bálványtemplom felépítéséhez. A helytartó Florust és Lauruszt küldte hozzá. A munkájukért kapott pénzt ők ott is szétosztották az Evangéliumot hirdetve, sok pogányt térítve ezáltal a keresztény hitre. Egy alkalommal a pogány pap fiának szemét súlyosan megsértette egy kődarab. A pogányok meg akarták érte ölni őket. A szent testvérek azonban egész éjszaka imádkozván kérték Isten segítséget. Másnap, a kereszt jele által meggyógyították a gyermeket. A pogány pap erre egész családjával kereszténnyé lett. Egyre több lett a keresztények száma és mire a templom felépült, azt az igaz Isten tiszteletére szentelték fel, a bálványszobrokat pedig összetörték. A kormányzó, mindezekről tudomást szerezve, kérte, hogy büntessék meg a szobrok lerombolóit. Szentjeinket pedig visszaküldte: Illiria helytartójához büntetésre. A helytartó hiába fáradozott, hogy hitüket megtagadtassa velük. Azért kínzások után bedobatta őkét egy kiszáradt kútba és földdel tömette be. Ez a II. században volt, Nagy Konstantin császár uralkodása alatt holttestüket épségben találták meg és Konstantinápolyba vittek.


Szent Hermász és vértanútársai

Hermász, Szerápion és Poliénosz vértanúk római származású emberek voltak. Feljelentettek őket, hogy Krisztust tisztelik, a bálványoktól elfordulnak. Megkötözve, a helytartó előtt is bátran vallották meg keresztény hitüket. Ezért először egy bűzös börtönbe zárták őket. Innen kihúzva egy szűk helyen kövekkel és sziklákkal agyonverték őket. Vértanúságuk ideje nem ismert.


SZENT ILONA
+328/30.
Ilona az ötvenedik éve körül járhatott, amikor feltűnt a történelemben Nagy Konstantin császár édesanyjaként. Korábbi életéről a következőket tudjuk:

250 körül születhetett, valószínűleg a bithiniai Drepanum városban. Erre biztos adatunk nincs, de történészek ezzel magyarázzák, hogy Nagy Konstantin a várost Helenopolisznak, 'Ilonavárosnak' nevezte el, feltehetően azért, hogy megtisztelje anyja születési helyét.

Ilona egyszerű családból származott, Szent Ambrus úgy tudja, hogy apjának vendéglője volt, s Ilona is ott dolgozott. Itt ismerte meg és vette feleségül Constantius Clorus, aki 293-ban császár lett; a császárhoz már nem illett a vendéglős lánya, ezért elbocsátotta és új házasságot kötött Teodórával. 306-ban Ilona fia lépett a trónra, Nagy Konstantin néven. Fia maga mellé vette a császári udvarba, s megajándékozta a császárné címmel, úgyhogy Ilonát ettől kezdve Flavia Julia Helena Augustának hívták.

A császár szabad kezet adott anyjának a birodalmi kincstár felett, nevét és képét ráverette pénzekre. Ilona pedig ezt az új helyzetet jóra használta. Utazásai során mindenütt törődött a szegényekkel, sokakat kiszabadított a börtönből és a bányából, másokat visszahívatott a számkivetésből.

Nem tudjuk, mikor tért meg. Caesareai Euszébiosz szerint a fia térítette meg, ezzel szemben Szent Ambrus Konstantin megtérítését tulajdonítja anyjának. Egy bizonyos: Ilona példaszerű keresztény életet élt az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Sokszor egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a liturgiában, máskor szegényeket hívott meg asztalához, és saját kezűleg szolgált föl nekik. Rendkívül okos asszony volt. Ez főleg akkor mutatkozott meg, amikor a családban egymást érték a súlyos civódások.

326-ban szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta Palesztina szent helyeit, és templomokat építtetett Betlehemben az Úr születésének helye fölé és az Olajfák hegyén a Mennybemenetel helyén. A hagyomány szerint Jeruzsálemben a Golgotán megtalálta a Szent Keresztet és a szenvedés más eszközeit is. Erről Aquileiai Rufinus (345--410) a következőket írja egyháztörténetében:

,,A niceai zsinat idején Ilona, Konstantin édesanyja, ez a hitével és vallásosságával egészen egyedülálló asszony isteni intések alapján Jeruzsálembe ment és az ottaniak segítségével kereste a helyet, ahol Krisztus szent testét keresztre feszítették.

A helyet azért nem volt könnyű megtalálni, mert az üldözések idején egy Vénusz-szobrot állítottak föl (a Golgotán), hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy tűnjék, Vénuszt tiszteli. Ezért a keresztények elkerülték a helyet, s az már majdnem feledésbe merült. Amikor Ilona égi jel alapján rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott, és a mélybe ásva (egy sziklaüregben) megtalálták a három keresztet.

A megtalálás örömét csak az zavarta, hogy a kereszteket nem lehetett egymástól megkülönböztetni. Ott volt ugyan külön Krisztus keresztjének felirata is, de nem lehetett meghatározni, melyik kereszthez tartozik. Az emberi tudatlanság isteni segítségre szorult.

Történt, hogy a város egyik előkelő asszonya megbetegedett és már a halálán volt. Makariosz jeruzsálemi püspök, amikor látta, hogy Ilona és a vele lévők nem tudják eldönteni, hogy a három közül melyik Krisztus keresztje, így szólt: Hozzátok ide a talált kereszteket és Isten mutassa meg nekünk, melyik volt az Úré! Ezután a királynéval és kíséretével együtt bement a beteghez és térdre borulva így imádkozott: ťUram, ki arra méltattál minket, hogy az emberi nem üdvösségét egyszülött Fiad a kereszt elszenvedésével hozza meg, és most szolgálód szívébe sugalltad, hogy megkeresse azt a boldog fát, amelyen üdvösségünk függött, mutasd meg a három kereszt közül azt, amely az Úr dicsőségét szolgálta, vagy azt mutasd meg, mely kereszteken haltak meg a latrok. Mutasd meg azzal, hogy ez a félholt asszony, ha az üdvözítő keresztje érinti, térjen vissza a halálból az életre!Ť

Ezek után hozzáérintették az asszonyhoz az egyik keresztet, de nem történt semmi. Hozták a másikat is, de akkor sem történt meg a kért gyógyulás. Amikor azonban odahozták a harmadik keresztet is, az asszony kinyitotta a szemét, fölkelt és sokkal fürgébben, mint betegsége előtt, járni kezdett. Visszanyerte egészségét és magasztalta Isten hatalmát.

A császárné e jel láttán fogadalmának megfelelően azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, királyi pompával ragyogó templomot építtetett. A szegeket, melyekkel az Úr testét a fára szegezték, elvitte a fiának. Ezekből az zablát és sisakot csináltatott, melyeket hadviselés közben használt.

A császárné az üdvöt hozó fa egy részét elvitte fiának, a másik részét ezüst tokba foglaltatta és ott hagyta Jeruzsálemben. Ezt ma is nagy tisztelettel őrzik. Jámborságának egy másik jelét is a városban hagyta: meghívta ebédre az Istennek szentelt szüzeket, s azt mondják, olyan tisztelettel fogadta őket, hogy szolgálóruhát öltött és maga szolgálta föl a mosdóvizet, az ételt és az italt. A földkerekség parancsoló urának édesanyja Krisztus szolgálóinak szolgálója lett.''

Meg kell mondani, hogy az itt elmondottakról sem Caesareai Euszébiosz, aki jól ismerte a palesztinai történelmet, sem Jeruzsálemi Szent Cirill nem szól.

Ilona 80 éves lehetett, amikor ismeretlen helyen meghalt. Testét Rómába vitték és a Via Labicana mentén egy kör alaprajzú mauzóleumban temették el. Szent Ambrus szent emlékezetű nagyasszonynak mondja. A római zarándokok az ő sírját is fölkeresték.


Szent János és György főpapok

János, 669-74 között volt Konstantinápoly pátriárkája. György pedig 678-83 között. Mindketten Konstantinosz Pogonátosz császár (608-85) uralkodása alatt éltek.


Szent Laurosz     vértanú


Szent Rajnald


BOLDOG NANCY*-I SEBESTYÉN vértanú és társai (1794)
A francia forradalomban 1794-ben több mint 800 papot és szerzetest hurcoltak Rochefort*-ba, mert nem voltak hajlandók letenni az eskut a Papság Polgári Alkotmányára, mely a klérust el akarta szakítani Rómától. Borzalmas körülmények között tartották oket fogva; ócska hajókra zsúfolták oket össze, amilyeneken régen néger rabszolgákat szállítottak. A dél-amerikai Guayanaba akarták oket számuzni, de az Angliával fennálló viszony miatt nem vághattak neki az óceánnak. A foglyok kegyetlenségeknek és szörnyu megaláztatásoknak voltak kitéve. Ilyen körülmények között a hithez és a római egyházhoz való huség hoseként nem egész egy év alatt 547-en haltak meg, köztük ferencesek, (kapucinusok 22-en). A vértanúk közül II. János Pál pápa 1995. okt. 1-én 64-et avatott boldoggá, köztük a következo kapucinusokat:
Nancy-i Sebestyén (szül. 1749-ben), kíváló szerzetes és lelkipásztor. A hajón halt meg aug. 10-én. Haldokolva szemét az ég felé emelve, térdenállva imádkozott, így halt meg békében.
Séesi Protáz (szül. 1747-ben), jeles igehirdeto, volt tartományi titkár, egy kegyhely igazgatója. Aug. 23-án halt meg. Besanconi Jean-Louis* (szül. 1720-ban), kituno lelkipásztor, példás életu szerzetes. Máj. 19-én (vagy aug. 23-án) halt meg. Utóbbi kettorol olvassuk a ferences Martyrológiumban: A bíróság elott bátran megvallották hitüket. Ugyanazzal a hajóval vitték oket számkivetésbe, a hajón fejezték be életüket ugyanazon a napon, hogy hitvallásuk jutalmát együtt nyerjék el Krisztustól a mennyben.
Egy túlélo pap (Claudio Masson) tanúbizonyságából:
„A börtönorök úgy tekintettek minket, mint a természet fölöslegeit, akik minden emberi jogot elveszítettek, akiket el lehet taposni, mint hitvány férgeket anélkül, hogy igazságtalanság történne. Isten megengedte ezt, hogy így növekedjék szenvedéseink jutalma, és még tökéletesebben hasonlítsunk isteni Fiához a szenvedésben.

Imádság:

Istenünk, te megadtad a boldog vértanúknak, Nancy-i Sebestyénnek és társainak a huség és a megbocsátás kegyelmét a kínok között is. Közbenjárásukra add meg nekünk is az Egyházadhoz való huséget és a készséget a testvéreinkkel való kiengesztelodést. A mi Urunk Jézus Krisztus által.