Szent Cecil hitvalló, † ~250
Szent Coemgen apát és hitvalló, † 618
KELEMEN DIDÁK minorita atya (1683-1744)(A Felső-Tiszavidék apostola)
Erdélyben, Baksafalván született egyszerű falusi családból. A keresztségben a Sámuel nevet kapta. Szülővárosa közelében, Kézdivásárhely külvárosában, Kántán járt gimnáziumba a minorita atyákhoz. Itt tanárai példája nyomán határozta el, hogy belép a minorita rendbe. Eperjesen végezte a rendi főiskolát, s megszerezte a Szent Teológia magisztere címet. Pappá szentelése (1708) után Eperjesen maradt és a növendékek felügyelője lett. 1710-13-ig házfőnök Nagybányán, utána Egerben lett házfőnök. 1717-20-ig tartományfőnök. Utána házfőnök Nyirbátorban, itt templomot épít Angyalos Boldogasszony tiszteletére. 1723-ban ismét megválasztják tartományfőnöknek. Pár év múlva Miskolcra kerül házfőnöknek, ahol jótevők (Koháry István, Károlyi Sándor) segítségével megépíti a rendházat és a Boldogasszony templomot. Ugyanitt iskolát is épít. A remek barokk templom a vidék egyik legszebb és legnagyobb temploma. Közreműködésével másutt is épülnek templomok (Miskolc, Szeged, Kolozsvár stb.). Az 1739-40. évi pestis idején hősiesen ápolja és gondoskodásával segíti a pestises betegeket. Áldásos működése, igehirdetése nyomán felvirágzik a katolikus élet egy olyan országrészben, amely a török pusztítás miatt lakosságában megfogyatkozott és jórészt protestánssá lett. Jelentős írásos művei: 13 kötetnyi beszéde, elmélkedése, imádsága mind igaz hitének, tiszta lelkületének, buzgóságának bizonyságai. Az ellentábor híveit sem tekintette ellenségeinek. „Ellenkező atyafiak”-nak nevezte őket. „Türelme, alázatossága s a többi keresztény erények, valamint csodatételek által már életében a környék katolikusai által a szentek közé számíttatva” halt meg Miskolcon 1744. ápr. 28-án. Boldoggá avatása már régóta folyamatban van.
Részlet Kelemen Didák atya 1736-ban kiadott „A keresztény embernek a
zsidóval való beszélgetése” c. művéből:
(A szentekre hivatkozva bizonyítja a katolikus tanítás igaz voltát.)
„Soha senki azok közül, akiket az egész kereszténység szenteknek tartott, azt nem tanította, hogy a dicsőült szenteknek könyörgésükkel való segítségét nem szabad kérni, hogy nem szabad Istennek szüzességet fogadni, hogy az Úr Vacsorájában nincsen jelen valóságosan a Krisztus Szent Teste és Vére.”
Imádság:
Istenünk, te tiszteletreméltó Kelemen atyát apostoli lelkülettel áldottad meg, hogy nehéz körülmények közt élő magyar katolikus testvéreinek erősítője, vigasztalója legyen s szolgálja az Egyház egységének ügyét, add, hogy példájára és közbenjárására hitünkben megerősödjünk s protestáns testvéreinkhez mi is szeretettel és türelemmel legyünk. Krisztus, a mi Urunk által.
UGANDAI VÉRTANÚK: LWANGA SZENT KÁROLY és TÁRSAI
Kagwa Szent András
vértanú † 1885/87
Subuggwao Szent Dénes
vértanú † 1885/87
Jamari Szent János Mária
vértanú † 1885/87
Mkara Szent József
vértanú † 1885/87
Morumba Szent Mátyás
vértanú † 1885/87
Tuzinde Szent Mbaga
vértanú † 1885/87 + 1885. november 17. és 1887. január 27. között
A francia misszionárius fehér atyák első csoportja 1879-ben érkezett Ugandába. Szívesen fogadták őket, de az arab kereskedők Mtesa királyt ellenük fordították, ezért három év múlva el kellett hagyniuk az országot. Mtesa utóda, a fiatal Mwanga király 1884-ben visszahívta az atyákat.
A királyi udvarban voltak már keresztények, sőt egyik másik igen magas hivatalt viselt. Ilyen volt Mkasa József udvarmester és Kagwa András, a királyi testőrség parancsnoka, a király jó barátja. Ők ketten fölfedeztek egy összeesküvést, amelynek élén a legmagasabb hivatalt viselő Katikiro állt. A király tudomásul vette a vádat, de a bűnös halálbüntetését elengendte, sőt, meghagyta hivatalában. Ő pedig bosszút forralt ,,árulói'' ellen.
Mkasa József példás keresztény életet élt, s már 1882-ben fölvette a keresztséget. Minden héten kiváltott a saját jövedelméből legalább egy rabszolgát, emellett hitoktatói munkát is végzett. Katikiro azonban egyre inkább a keresztények ellen hangolta a királyt, és elérte, hogy 1885. október 30-án királyi parancsra megöljék Hannington anglikán püspököt és vele együtt sok más keresztényt. Kémkedéssel vádolták őket. Ugyanezzel rágalmazta meg Mkasa Józsefet is a király előtt, aki hitt neki és szabad kezet adott felette.
Katikiro azonnal cselekedni kezdett, nehogy a király meggondolhassa magát. Éjnek idején elfogatta Józsefet. Épp csak annyit engedett számára, hogy megáldozhasson, s még hajnal előtt lefejeztette, majd elégette a holttestet. Mikor a hóhér meg akarta kötözni, József azt mondta: ,,Miért? A hitemért halok meg, csak nem fogok elfutni? Egy keresztény, aki Istenért adja az életét, nem fél a haláltól!''
Subuggwao Dénest, a tizenhét éves apródot rajtakapták, hogy hitoktatást tart. Mivel nem tudták eltéríteni a hitétől, maga a király döfött lándzsát a torkába. Egész éjszakán át hagyták a vérében feküdni, majd másnap, 1885. május 25-én reggel lefejezték.
Ugyanennek a napnak az estéjén a király kihirdette elhatározását: mindazokat, aki imádkoznak, megöleti. Számára az imádkozás olvasást jelentett, mert a keresztények könyvből imádkoztak. Így az ,,olvasók'' azonosak voltak a keresztényekkel. Lwanga Károly, az apródok vezetője azonnal fölismerte a helyzet komolyságát, és maga köré gyűjtötte imádságos virrasztásra azokat, akik hűségesek voltak a hitükhöz. Készültek a vértanúságra. A közöttük lévő négy katechument levizsgáztatták és azonnal megkeresztelték.
Másnap reggel a király nagy bíróságot hívott össze; s az apródoknak sorban, egyenként jelentkezniük kellett. A király kihirdette: ,,Mindazok, akik nem imádkoznak, foglaljanak helyet itt mellettem, akik pedig imádkoznak, álljanak oda a fal mellé!'' Károly volt az első, aki kilépett a sorból, és odaállt a nádból font falhoz. Tizenöt társa követte. A király ordított haragjában:
-- Ti valóban imádkoztok?
-- Igen, Uram, mi valóban imádkozunk.
-- Továbbra is akartok imádkozni?
-- Igen, Uram, egészen a halálig!
Akkor a király ítéletet hirdetett:
-- Öljétek meg őket!
A hóhérok megkötözték és elvezették mindnyájukat. A börtönben kellett várakozniuk, míg útnak indították őket a hatvan kilométer távolságban kijelölt vesztőhelyre.
A következő napon Katikiro megint a király elé járult, és bevádolta előtte a király barátját, Kagwa Andrást, hogy ő a pártütő keresztények vezére. Így bőszítette a királyt: ,,Te kész volnál arra, hogy saját gyermekeidet föláldozd, ezeknek a nyomorultaknak pedig megkegyelmeznél? Add nekem ezt a Kagwát, hadd végezzek vele!'' És a király kiszolgáltatta neki a barátját. Andrást azonnal halálra ítélték, lefejezték és elégették.
Másnap a következő magas rangú keresztény került sorra: Murumba Mátyás. Atyja, mielőtt meghalt, a következőket jövendölte neki: ,,Fiam, te olyan dolgokat fogsz látni, amiket én nem láthattam. Messziről jönnek majd fehér emberek, és egy új vallást fognak hirdetni. Ha látod majd őket, csatlakozz hozzájuk, és hallgasd a tanításukat.'' Egy évvel később mohamedán kereskedők jöttek, és Murumba azt hitte, ők a jövendölt fehér emberek. El is fogadta mohamedán hitüket. Nem sokkal később protestáns hithirdetők jöttek. Azokhoz is elment és tetszett neki a tanításuk. Már azon volt, hogy megkeresztelkedik náluk, amikor katolikus misszionáriusok érkeztek. Ez a kereső lélek később elmondta: ,,Amikor benneteket távolról megláttalak, egész különös megilletődöttség fogott el. Az a gondolat támadt bennem, hogy bennetek kell bíznom. Figyeltem minden lépéseteket. Megfigyeltem, hogyan imádkoztok, miként beszéltek az emberekkel és ápoljátok a betegeket. Akkor ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy elmenjek hiteteket tanulni. Eljöttem, és Isten megadta nekem a kegyelmet, hogy belássam: ti tanítjátok az igazságot, és ti vagytok azok a fehér emberek, akikről atyám nekem jövendölt.'' Miután megkeresztelkedett, maga András kezdte tanítani a katechumeneket. Többé nem érdekelte a rangja, hanem szívesen vállalt bármiféle munkát. Amikor mások csodálkoztak ezen, csak annyit kérdezett: ,,Hát nem vagyok Jézus Krisztus rabszolgája?'' És most elérkezett tanúságtételének nagy órája: Murumba Mátyás állhatatosnak bizonyult. Halálra ítélték és kegyetlen módon végeztek vele. Az ugandai vértanúk aktája úgy emlékezik meg róla, mint a vértanúk koszorújában a legszebb virágról.
Eközben az apródokat kétnapos erőltetett meneteléssel a kivégzés helyére hajtották. Néhányat már útközben megöltek. Miután megérkeztek, további hat napot várakoztatták őket, mert nem készült el a vesztőhely. A hóhérok parancsnoka megkísérelte az apródok között lévő fiát megmenteni a haláltól. Így bíztatta: ,,Mondd, hogy többet nem imádkozol, és megmenekülsz!'' A fiú így válaszolt: ,,Nem, apám, ezt én nem mondom, mert imádkozni fogok, mindig fogok imádkozni!'' ,,Akkor legalább szökjél meg, én elrejtelek a házamban'' -- könyörgött neki az apja. ,,Nem, én nem fogok elfutni, én a barátaimmal együtt akarok meghalni!'' -- hangzott a válasz. Bár tiltakozott ellene, levették róla a bilincseket, és elvitték társai közül. Azok pedig buzgón imádkoztak érte, hogy meg ne inogjon a hitében. Kis idő elteltével vissza is jött a fiú, és elfoglalta közöttük a helyét.
Június 3-án reggel végre kihozták a kunyhóból a foglyokat, és megkötözve sorba állították őket. Elsőként vezetőjüket, Lwanga Károlyt égették el elevenen. Abban bíztak, hogy a többi majd csak megretten. Hogy még jobban gyötörjék őket, találomra hármat kiválasztottak, és megkegyelmeztek nekik. Nagyon szomorúan fogadták, hogy nem lehetnek vértanúk, de később ők beszélték el társaik hősi küzdelmét. A többieket most egymáshoz kötözték, és egy hatalmas máglyára állították őket. A hóhérok parancsnoka azonban még mindig nem adta ki a halált jelentő parancsot. Kiemeltette közülük a fiát, és feloldatta a kötelékeit. A fiú erre sírni kezdett: ,,A király megparancsolta neked, hogy ölj meg. Hát oltsd ki az életemet! Én meg akarok halni Krisztusért!'' Erre apja átadta egy másik hóhérnak, hogy ölje meg, majd holtan vettette a máglyára a fiút, s akkor megparancsolta, hogy gyújtsák meg a máglyát.
Jamari János-Mária nem sokkal később követte őket a vértanúságba. Őt 1885 Mindenszentek napján keresztelték meg. Minden idejét és vagyonát a felebaráti szeretet gyakorlására áldozta. Elfogták, és 1887. január 27-én egy tóba fojtották.
A huszonkét ugandai vértanút XV. Benedek pápa 1920-ban boldoggá avatta. XI. Pius pápa 1934-ben Lwanga Károlyt az Actio Catholica és az afrikai ifjúság védőszentjévé nyilvánította. VI. Pál pápa 1964. október 18-án, a II. Vatikáni Zsinat harmadik ülésszakán avatta szentté a vértanúkat.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki úgy rendelted, hogy a mártírok véréből sarjadjon a kereszténység vetése, engedd kegyesen, hogy Egyházad szántóföldje, amelyet Szent Károly és társainak vére öntözött, aratásodra bőséges termést hozzon!
Szent Klotild özvegy, † 545
Szent Laurentinusz vértanú, † 250
Szent Lukillián vértanú
Szent Pergentinusz vértanú, † 250
BOLDOG SANZ PÉTER püspök, vértanú
*Asco, 1680. szeptember 3. +Fócsov, 1747. május 26.
José Sanz 1680. szeptember 3-án született a spanyolországi Tortosa egyházmegyéjéhez tartozó Ascóban. 17 éves korában belépett a léridai domonkosokhoz, s Veronai Szent Péter (+1252) vértanútól ekkor vette fel a Péter nevet. 1704-ben szentelték pappá. 1708-ban még a Szentírást tanította Zaragóza kolostorában és a spanyol örökösödési háború által keményen sújtott Aragónia lakossága körében lelkipásztorkodott.
A Spanyolország sok kolostorában elterjedt szigorú szabályzatot követve 32 éves korában jelentkezett a misszióba, mégpedig nem Mexikó vagy Latin-Amerika már jól berendezett misszióiba, hanem a Fülöp- szigeteknek a Szent Rózsafüzérről nevezett, szigorú szabályzatú rend tartományába. Későbbi vértanú társával, Boldog Royo Joakimmal együtt 1712. szeptember 16-án indult el Cádizból és 1713 augusztusában érkezett Manilába. Sanzot a Szent Gábriel zarándokházban lévő kínaiak pasztorálására rendelték, itt megismerkedhetett a kínai nyelvvel és a kínai szokásokkal. 1715-ben a kínai szárazföld missziójába küldték. 1715. június 29-én érkezett meg Fukienbe.
Munkáját csendben kezdte el Fogan városában. Megkísérelte a domonkos harmadrend és a rózsafüzér társulat újjáélesztését, hogy segítségére legyenek a missziós munkában. 1723-ban Foganban már hetven írni-olvasni tudó keresztény volt, s ők is derekas részt vettek a hit terjesztésében. Hogy mennyire megbecsülték a fiatal, teológiailag kiválóan képzett hithirdetőt, mutatja püspökének, Ventallolnak 1716. évi levele, amelyben Sanz küldetéséért ad hálát Istennek. Sanz megbecsülését mutatja az a tény is, hogy a Fülöp-szigetek provinciálisa már 1716-ban a hithirdetők elöljárójává és helyettes provinciálissá nevezte ki. Mint a hithirdetők elöljárója nemcsak arra törekedett gondosan, hogy a kevés misszionáriust a legfontosabb városokba ossza be, hanem hogy lelkipásztori vonatkozásban ellássa Csekiang és Kiangsi tartományok hosszú ideje hithirdető nélkül maradt keresztény közösségeit, amelyek a 19. századig Fukien apostoli vikáriusának hatáskörébe tartoztak.
A kereszténység békés fejlődése Fukienben csak rövid ideig tartott. 1723-ban, egy évvel a nagy és kereszténybarát Kangshi császár halála után heves keresztényüldözés tört ki, s ez arra kényszerítette Sanzot, hogy hat éven át rejtekhelyéről irányítsa a keresztényeket. A harmadrend három tagjának bátor vértanúsága nagy vigasztalására szolgált, viszont utódlási jogú segédpüspökké történt kinevezésének híre súlyos lelkiismereti aggodalmakat jelentett számára. Csak a pápa és a domonkos rendfőnök kifejezett parancsára fogadta el végül a püspökké szentelést, amelyet Nanking portugál ferences püspöke szolgáltatott ki neki 1730. február 24-én Kantonban. Ezen a szentelésen a kínai Boldog Ly András (lásd: 61. o.) segédkezett, aki 1726-tól Fukien tartományban tevékenykedett. Sanz olyan maradandó benyomást hagyott hátra benne, hogy naplójában ismételten visszatért erre az állhatatos vértanú püspökre.
1735-ben, Kienlung császár trónra lépésekor, amikor sok hithirdető derűlátóvá vált, Sanz püspök világosan és valóságérzékkel rámutatott, hogy a kereszténység helyzete veszélyeztetett, a kínai felső réteg magatartása pedig alapvetően keresztényellenes maradt. Ezt tartotta a szeme előtt, amikor feljebbvalóihoz intézett egyik levelében sürgette a bennszülött papképzést. Ennek a levélnek az eredményeként a manilai Szent Tamás Kollégiumban három szabad helyet bocsátottak a kínai jelöltek rendelkezésére, később pedig további hármat a lateráni Szent János Kollégiumban.
A Sanz püspök által megsejtett keresztényüldözés bekövetkezett. A kantoni hithirdetőknek a portugál Makaóba kellett menekülniök, és Sanz püspök 1738-ig ott maradt. -- Eusebius Oscott püspök tanúsága szerint makaói száműzetése idején írta meg a keresztény hit védőiratát. Ez az írás nem került nyilvánosságra; egy katekizmust viszont, amely hasonlóképpen a száműzetés terméke volt, később Fukienben kinyomtattak és sikerrel használtak. -- Sanz püspök 1738-ban néhány hithirdetővel együtt visszatérhetett Fukienbe. Ismét teljesen a missziós tevékenységnek szentelte magát, de megsejtette, hogy ez a békés időszak nem tart sokáig. Leveleiben a Fukienben uralkodó ,,fél békéről'' szól, amely éppen csak arra elég, hogy állandó életveszély nélkül meglátogathassa közösségeit.
1739-ben püspökké szentelte és utódlási jogú segédpüspökévé tette Oscottot. (Egy ideig mindketten misszionáriusként dolgoztak együtt Moyang több mint 2.000 keresztényt számláló közösségében.) Oscott püspök már 1743-ban meghalt. Utódává Boldog Serrano Ferencet nevezték ki, aki azonban, mielőtt még kinevezéséről értesült volna, vértanúhalált halt. Amikor Sanz püspöknek segédpüspöke volt, azon igyekezett, hogy letehesse a fukieni apostoli vikáriusság terhét. Római és manilai látogatásai sikertelenek maradtak; helyzetét ezért a manilai Szent Tamás Egyetem Teológiai Kara elé tárta azzal az ismételt kéréssel, hogy döntsenek olyan értelemben, amely szerint ő ismét egyszerű hithirdetőként tevékenykedhessen Fukienben. Úgy látszik, hogy erre a kényes kérdésre egyáltalán nem válaszolt a Kar, amely egyébként készségesen nyújtott segítséget a domonkos rendtársaknak a kínai földön támadt nehézségeik legyőzéséhez.
Hogy milyen nyugalommal és fölénnyel vezette Sanz püspök a rábízott nyájat és hithirdetőit, megmutatta még élete végén is a rítusvita lezárása. A rítusvitában elsősorban arról volt szó, hogy -- a kínaiaknak a kereszténységre való megnyerése érdekében -- kínai szertartásokat, rítusokat és kifejezéseket (istenneveket) szabad-e átvenni vagy sem. Ez volt az első, valósággal forradalmi, de talán túl korai és veszélyes kísérlet az újkorban arra, hogy a kereszténységet igehirdetésében, liturgiájában, teológiájában hozzáillesszék más kultúrákhoz, ebben az esetben a távol-keleti kultúrához. Mivel a római hatóságok eredetileg ellene, később (más körülmények között) mégis a rítusok megengedhetősége mellett nyilatkoztak, mindkét párt úgy érezte, hogy igaza van. A problémakör később kitágult, s káros vetélkedés keletkezett a koldulórendek és a jezsuiták között. 1742-ben XIV. Benedek (1740--1758) Ex quo singularis konstitúciójával a több mint száz év óta tartó vitát alapvetően a koldulórendek javára -- tehát a rítusok alkalmazása ellen -- döntötte el. Mivel azonban a keresztények között az immár elítélt rítusoknak is voltak követői, Sanz püspök ezzel kapcsolatban 1745-ben pompás magyarázó köriratot bocsátott ki hithirdetőinek, és megvolt az az öröme, hogy minden hithirdetője írásban is elfogadta a pápai konstitúciót, és nem csupán a személyükben követték azt, hanem a keresztényeket is -- különösen a képzetteket -- engedelmességre vezették. A korábban Fukienben is hevesen tomboló rítusvita nyugodt és egyszerű elsimítása volt a főpásztor utolsó nagy tette.
A tartomány keresztényellenes erői teljes csendben szervezkedtek a püspök, hithirdetői és a keresztények nagy része ellen. Árulás folytán kitudódott valamennyi európai misszionárius tartózkodási helye. 1746. június 25-én Sanz püspököt rendtársaival: Boldog Serrano Ferenccel, Royo Joachimmal, Alcober Jánossal és Diaz Ferenccel együtt őrizetbe vették és Foganban börtönbe vetették. Itt került sor első kihallgatásaikra. A sikeres rajtaütés hírére a tartomány alkirálya, a per fő mozgatója, saját bírósága elé vonta a pert a tartomány fővárosába, Fócsovba. Itt kezdődött meg 1746. november 22-én a voltaképpeni per harmincegy keresztény ellen. 23-án több órán át tartott a püspök kihallgatása. Harmincnégy kérdést tettek fel neki, s ismerjük is ezeket a szemtanú Boldog Serrano Ferenc közlése alapján, aki a börtönből terjedelmes tudósítást tudott küldeni Fülöp-szigeteki elöljáróinak. Olyan kérdéskörök ezek, amelyeket a legújabb időkig mindig ismételni szoktak a keresztények elleni perekben. Alapjuk az, hogy a hatóságok képtelenek voltak megérteni a hithirdetők önzetlen magatartását; munkájuk és fáradozásaik, nélkülözéseik és áldozataik mögött véleményük szerint bűnös indítékok rejlettek. Sanz püspök válaszait, amelyek megfeleltek ugyan az igazságnak, de a magas elöljáróság előítéletének nem, ismételten ütlegekkel szakították meg.
Amikor Kienlung császár értesült az európai hittérítők fukieni fogságáról, kiadta a parancsot, hogy rögtön utasítsák ki őket Makaóba. Az alkirály azonban a per után négy héttel hosszú vádiratot terjesztett a császár elé, és ebben az európai misszionáriusokra mint különösen veszedelmes bűnözőkre halálbüntetést kért. 1747. április 19-én a pekingi legfőbb törvényszék jóvá is hagyta ezt, és Sanz püspököt azonnali lefejezésre, a többieket pedig későbbi megfojtásra ítélte. Az ítélet megerősítése május 25-én érkezett meg Fócsovba, és azt a kínai törvényeknek megfelelően tüstént végre kellett volna hajtani. Egy kínai ünnepnap miatt azonban a végrehajtást áttették május 26-ra (pünkösd nyolcadának péntekére), a többiek kivégzését pedig a következő évre halasztották. A kínai keresztényeket -- ha nem ölték meg őket a börtön szenvedései -- életfogytig tartó száműzetésre ítélték a Kínai Falon túlra.
XIV. Benedek pápa 1748. szeptember 16-án nyilvános beszédben emlékezett meg a hős vértanúról, és méltónak jelentette ki arra, hogy megillesse a vértanúk tisztelete; ugyanebben az évben a domonkos rend főnöke, Antonin Bremond (1692--1755) körlevelet intézett az egész rendhez; dicsérte benne fiainak a pogány missziós területen kifejtett buzgóságát, és felhasználta az alkalmat arra, hogy új buzgóságra serkentse őket. Sanz püspököt 1893-ban avatta boldoggá XIII. Leó pápa.
Szent Coemgen apát és hitvalló, † 618
KELEMEN DIDÁK minorita atya (1683-1744)(A Felső-Tiszavidék apostola)
Erdélyben, Baksafalván született egyszerű falusi családból. A keresztségben a Sámuel nevet kapta. Szülővárosa közelében, Kézdivásárhely külvárosában, Kántán járt gimnáziumba a minorita atyákhoz. Itt tanárai példája nyomán határozta el, hogy belép a minorita rendbe. Eperjesen végezte a rendi főiskolát, s megszerezte a Szent Teológia magisztere címet. Pappá szentelése (1708) után Eperjesen maradt és a növendékek felügyelője lett. 1710-13-ig házfőnök Nagybányán, utána Egerben lett házfőnök. 1717-20-ig tartományfőnök. Utána házfőnök Nyirbátorban, itt templomot épít Angyalos Boldogasszony tiszteletére. 1723-ban ismét megválasztják tartományfőnöknek. Pár év múlva Miskolcra kerül házfőnöknek, ahol jótevők (Koháry István, Károlyi Sándor) segítségével megépíti a rendházat és a Boldogasszony templomot. Ugyanitt iskolát is épít. A remek barokk templom a vidék egyik legszebb és legnagyobb temploma. Közreműködésével másutt is épülnek templomok (Miskolc, Szeged, Kolozsvár stb.). Az 1739-40. évi pestis idején hősiesen ápolja és gondoskodásával segíti a pestises betegeket. Áldásos működése, igehirdetése nyomán felvirágzik a katolikus élet egy olyan országrészben, amely a török pusztítás miatt lakosságában megfogyatkozott és jórészt protestánssá lett. Jelentős írásos művei: 13 kötetnyi beszéde, elmélkedése, imádsága mind igaz hitének, tiszta lelkületének, buzgóságának bizonyságai. Az ellentábor híveit sem tekintette ellenségeinek. „Ellenkező atyafiak”-nak nevezte őket. „Türelme, alázatossága s a többi keresztény erények, valamint csodatételek által már életében a környék katolikusai által a szentek közé számíttatva” halt meg Miskolcon 1744. ápr. 28-án. Boldoggá avatása már régóta folyamatban van.
Részlet Kelemen Didák atya 1736-ban kiadott „A keresztény embernek a
zsidóval való beszélgetése” c. művéből:
(A szentekre hivatkozva bizonyítja a katolikus tanítás igaz voltát.)
„Soha senki azok közül, akiket az egész kereszténység szenteknek tartott, azt nem tanította, hogy a dicsőült szenteknek könyörgésükkel való segítségét nem szabad kérni, hogy nem szabad Istennek szüzességet fogadni, hogy az Úr Vacsorájában nincsen jelen valóságosan a Krisztus Szent Teste és Vére.”
Imádság:
Istenünk, te tiszteletreméltó Kelemen atyát apostoli lelkülettel áldottad meg, hogy nehéz körülmények közt élő magyar katolikus testvéreinek erősítője, vigasztalója legyen s szolgálja az Egyház egységének ügyét, add, hogy példájára és közbenjárására hitünkben megerősödjünk s protestáns testvéreinkhez mi is szeretettel és türelemmel legyünk. Krisztus, a mi Urunk által.
UGANDAI VÉRTANÚK: LWANGA SZENT KÁROLY és TÁRSAI
Kagwa Szent András
vértanú † 1885/87
Subuggwao Szent Dénes
vértanú † 1885/87
Jamari Szent János Mária
vértanú † 1885/87
Mkara Szent József
vértanú † 1885/87
Morumba Szent Mátyás
vértanú † 1885/87
Tuzinde Szent Mbaga
vértanú † 1885/87 + 1885. november 17. és 1887. január 27. között
A francia misszionárius fehér atyák első csoportja 1879-ben érkezett Ugandába. Szívesen fogadták őket, de az arab kereskedők Mtesa királyt ellenük fordították, ezért három év múlva el kellett hagyniuk az országot. Mtesa utóda, a fiatal Mwanga király 1884-ben visszahívta az atyákat.
A királyi udvarban voltak már keresztények, sőt egyik másik igen magas hivatalt viselt. Ilyen volt Mkasa József udvarmester és Kagwa András, a királyi testőrség parancsnoka, a király jó barátja. Ők ketten fölfedeztek egy összeesküvést, amelynek élén a legmagasabb hivatalt viselő Katikiro állt. A király tudomásul vette a vádat, de a bűnös halálbüntetését elengendte, sőt, meghagyta hivatalában. Ő pedig bosszút forralt ,,árulói'' ellen.
Mkasa József példás keresztény életet élt, s már 1882-ben fölvette a keresztséget. Minden héten kiváltott a saját jövedelméből legalább egy rabszolgát, emellett hitoktatói munkát is végzett. Katikiro azonban egyre inkább a keresztények ellen hangolta a királyt, és elérte, hogy 1885. október 30-án királyi parancsra megöljék Hannington anglikán püspököt és vele együtt sok más keresztényt. Kémkedéssel vádolták őket. Ugyanezzel rágalmazta meg Mkasa Józsefet is a király előtt, aki hitt neki és szabad kezet adott felette.
Katikiro azonnal cselekedni kezdett, nehogy a király meggondolhassa magát. Éjnek idején elfogatta Józsefet. Épp csak annyit engedett számára, hogy megáldozhasson, s még hajnal előtt lefejeztette, majd elégette a holttestet. Mikor a hóhér meg akarta kötözni, József azt mondta: ,,Miért? A hitemért halok meg, csak nem fogok elfutni? Egy keresztény, aki Istenért adja az életét, nem fél a haláltól!''
Subuggwao Dénest, a tizenhét éves apródot rajtakapták, hogy hitoktatást tart. Mivel nem tudták eltéríteni a hitétől, maga a király döfött lándzsát a torkába. Egész éjszakán át hagyták a vérében feküdni, majd másnap, 1885. május 25-én reggel lefejezték.
Ugyanennek a napnak az estéjén a király kihirdette elhatározását: mindazokat, aki imádkoznak, megöleti. Számára az imádkozás olvasást jelentett, mert a keresztények könyvből imádkoztak. Így az ,,olvasók'' azonosak voltak a keresztényekkel. Lwanga Károly, az apródok vezetője azonnal fölismerte a helyzet komolyságát, és maga köré gyűjtötte imádságos virrasztásra azokat, akik hűségesek voltak a hitükhöz. Készültek a vértanúságra. A közöttük lévő négy katechument levizsgáztatták és azonnal megkeresztelték.
Másnap reggel a király nagy bíróságot hívott össze; s az apródoknak sorban, egyenként jelentkezniük kellett. A király kihirdette: ,,Mindazok, akik nem imádkoznak, foglaljanak helyet itt mellettem, akik pedig imádkoznak, álljanak oda a fal mellé!'' Károly volt az első, aki kilépett a sorból, és odaállt a nádból font falhoz. Tizenöt társa követte. A király ordított haragjában:
-- Ti valóban imádkoztok?
-- Igen, Uram, mi valóban imádkozunk.
-- Továbbra is akartok imádkozni?
-- Igen, Uram, egészen a halálig!
Akkor a király ítéletet hirdetett:
-- Öljétek meg őket!
A hóhérok megkötözték és elvezették mindnyájukat. A börtönben kellett várakozniuk, míg útnak indították őket a hatvan kilométer távolságban kijelölt vesztőhelyre.
A következő napon Katikiro megint a király elé járult, és bevádolta előtte a király barátját, Kagwa Andrást, hogy ő a pártütő keresztények vezére. Így bőszítette a királyt: ,,Te kész volnál arra, hogy saját gyermekeidet föláldozd, ezeknek a nyomorultaknak pedig megkegyelmeznél? Add nekem ezt a Kagwát, hadd végezzek vele!'' És a király kiszolgáltatta neki a barátját. Andrást azonnal halálra ítélték, lefejezték és elégették.
Másnap a következő magas rangú keresztény került sorra: Murumba Mátyás. Atyja, mielőtt meghalt, a következőket jövendölte neki: ,,Fiam, te olyan dolgokat fogsz látni, amiket én nem láthattam. Messziről jönnek majd fehér emberek, és egy új vallást fognak hirdetni. Ha látod majd őket, csatlakozz hozzájuk, és hallgasd a tanításukat.'' Egy évvel később mohamedán kereskedők jöttek, és Murumba azt hitte, ők a jövendölt fehér emberek. El is fogadta mohamedán hitüket. Nem sokkal később protestáns hithirdetők jöttek. Azokhoz is elment és tetszett neki a tanításuk. Már azon volt, hogy megkeresztelkedik náluk, amikor katolikus misszionáriusok érkeztek. Ez a kereső lélek később elmondta: ,,Amikor benneteket távolról megláttalak, egész különös megilletődöttség fogott el. Az a gondolat támadt bennem, hogy bennetek kell bíznom. Figyeltem minden lépéseteket. Megfigyeltem, hogyan imádkoztok, miként beszéltek az emberekkel és ápoljátok a betegeket. Akkor ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy elmenjek hiteteket tanulni. Eljöttem, és Isten megadta nekem a kegyelmet, hogy belássam: ti tanítjátok az igazságot, és ti vagytok azok a fehér emberek, akikről atyám nekem jövendölt.'' Miután megkeresztelkedett, maga András kezdte tanítani a katechumeneket. Többé nem érdekelte a rangja, hanem szívesen vállalt bármiféle munkát. Amikor mások csodálkoztak ezen, csak annyit kérdezett: ,,Hát nem vagyok Jézus Krisztus rabszolgája?'' És most elérkezett tanúságtételének nagy órája: Murumba Mátyás állhatatosnak bizonyult. Halálra ítélték és kegyetlen módon végeztek vele. Az ugandai vértanúk aktája úgy emlékezik meg róla, mint a vértanúk koszorújában a legszebb virágról.
Eközben az apródokat kétnapos erőltetett meneteléssel a kivégzés helyére hajtották. Néhányat már útközben megöltek. Miután megérkeztek, további hat napot várakoztatták őket, mert nem készült el a vesztőhely. A hóhérok parancsnoka megkísérelte az apródok között lévő fiát megmenteni a haláltól. Így bíztatta: ,,Mondd, hogy többet nem imádkozol, és megmenekülsz!'' A fiú így válaszolt: ,,Nem, apám, ezt én nem mondom, mert imádkozni fogok, mindig fogok imádkozni!'' ,,Akkor legalább szökjél meg, én elrejtelek a házamban'' -- könyörgött neki az apja. ,,Nem, én nem fogok elfutni, én a barátaimmal együtt akarok meghalni!'' -- hangzott a válasz. Bár tiltakozott ellene, levették róla a bilincseket, és elvitték társai közül. Azok pedig buzgón imádkoztak érte, hogy meg ne inogjon a hitében. Kis idő elteltével vissza is jött a fiú, és elfoglalta közöttük a helyét.
Június 3-án reggel végre kihozták a kunyhóból a foglyokat, és megkötözve sorba állították őket. Elsőként vezetőjüket, Lwanga Károlyt égették el elevenen. Abban bíztak, hogy a többi majd csak megretten. Hogy még jobban gyötörjék őket, találomra hármat kiválasztottak, és megkegyelmeztek nekik. Nagyon szomorúan fogadták, hogy nem lehetnek vértanúk, de később ők beszélték el társaik hősi küzdelmét. A többieket most egymáshoz kötözték, és egy hatalmas máglyára állították őket. A hóhérok parancsnoka azonban még mindig nem adta ki a halált jelentő parancsot. Kiemeltette közülük a fiát, és feloldatta a kötelékeit. A fiú erre sírni kezdett: ,,A király megparancsolta neked, hogy ölj meg. Hát oltsd ki az életemet! Én meg akarok halni Krisztusért!'' Erre apja átadta egy másik hóhérnak, hogy ölje meg, majd holtan vettette a máglyára a fiút, s akkor megparancsolta, hogy gyújtsák meg a máglyát.
Jamari János-Mária nem sokkal később követte őket a vértanúságba. Őt 1885 Mindenszentek napján keresztelték meg. Minden idejét és vagyonát a felebaráti szeretet gyakorlására áldozta. Elfogták, és 1887. január 27-én egy tóba fojtották.
A huszonkét ugandai vértanút XV. Benedek pápa 1920-ban boldoggá avatta. XI. Pius pápa 1934-ben Lwanga Károlyt az Actio Catholica és az afrikai ifjúság védőszentjévé nyilvánította. VI. Pál pápa 1964. október 18-án, a II. Vatikáni Zsinat harmadik ülésszakán avatta szentté a vértanúkat.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki úgy rendelted, hogy a mártírok véréből sarjadjon a kereszténység vetése, engedd kegyesen, hogy Egyházad szántóföldje, amelyet Szent Károly és társainak vére öntözött, aratásodra bőséges termést hozzon!
Szent Klotild özvegy, † 545
Szent Laurentinusz vértanú, † 250
Szent Lukillián vértanú
Szent Pergentinusz vértanú, † 250
BOLDOG SANZ PÉTER püspök, vértanú
*Asco, 1680. szeptember 3. +Fócsov, 1747. május 26.
José Sanz 1680. szeptember 3-án született a spanyolországi Tortosa egyházmegyéjéhez tartozó Ascóban. 17 éves korában belépett a léridai domonkosokhoz, s Veronai Szent Péter (+1252) vértanútól ekkor vette fel a Péter nevet. 1704-ben szentelték pappá. 1708-ban még a Szentírást tanította Zaragóza kolostorában és a spanyol örökösödési háború által keményen sújtott Aragónia lakossága körében lelkipásztorkodott.
A Spanyolország sok kolostorában elterjedt szigorú szabályzatot követve 32 éves korában jelentkezett a misszióba, mégpedig nem Mexikó vagy Latin-Amerika már jól berendezett misszióiba, hanem a Fülöp- szigeteknek a Szent Rózsafüzérről nevezett, szigorú szabályzatú rend tartományába. Későbbi vértanú társával, Boldog Royo Joakimmal együtt 1712. szeptember 16-án indult el Cádizból és 1713 augusztusában érkezett Manilába. Sanzot a Szent Gábriel zarándokházban lévő kínaiak pasztorálására rendelték, itt megismerkedhetett a kínai nyelvvel és a kínai szokásokkal. 1715-ben a kínai szárazföld missziójába küldték. 1715. június 29-én érkezett meg Fukienbe.
Munkáját csendben kezdte el Fogan városában. Megkísérelte a domonkos harmadrend és a rózsafüzér társulat újjáélesztését, hogy segítségére legyenek a missziós munkában. 1723-ban Foganban már hetven írni-olvasni tudó keresztény volt, s ők is derekas részt vettek a hit terjesztésében. Hogy mennyire megbecsülték a fiatal, teológiailag kiválóan képzett hithirdetőt, mutatja püspökének, Ventallolnak 1716. évi levele, amelyben Sanz küldetéséért ad hálát Istennek. Sanz megbecsülését mutatja az a tény is, hogy a Fülöp-szigetek provinciálisa már 1716-ban a hithirdetők elöljárójává és helyettes provinciálissá nevezte ki. Mint a hithirdetők elöljárója nemcsak arra törekedett gondosan, hogy a kevés misszionáriust a legfontosabb városokba ossza be, hanem hogy lelkipásztori vonatkozásban ellássa Csekiang és Kiangsi tartományok hosszú ideje hithirdető nélkül maradt keresztény közösségeit, amelyek a 19. századig Fukien apostoli vikáriusának hatáskörébe tartoztak.
A kereszténység békés fejlődése Fukienben csak rövid ideig tartott. 1723-ban, egy évvel a nagy és kereszténybarát Kangshi császár halála után heves keresztényüldözés tört ki, s ez arra kényszerítette Sanzot, hogy hat éven át rejtekhelyéről irányítsa a keresztényeket. A harmadrend három tagjának bátor vértanúsága nagy vigasztalására szolgált, viszont utódlási jogú segédpüspökké történt kinevezésének híre súlyos lelkiismereti aggodalmakat jelentett számára. Csak a pápa és a domonkos rendfőnök kifejezett parancsára fogadta el végül a püspökké szentelést, amelyet Nanking portugál ferences püspöke szolgáltatott ki neki 1730. február 24-én Kantonban. Ezen a szentelésen a kínai Boldog Ly András (lásd: 61. o.) segédkezett, aki 1726-tól Fukien tartományban tevékenykedett. Sanz olyan maradandó benyomást hagyott hátra benne, hogy naplójában ismételten visszatért erre az állhatatos vértanú püspökre.
1735-ben, Kienlung császár trónra lépésekor, amikor sok hithirdető derűlátóvá vált, Sanz püspök világosan és valóságérzékkel rámutatott, hogy a kereszténység helyzete veszélyeztetett, a kínai felső réteg magatartása pedig alapvetően keresztényellenes maradt. Ezt tartotta a szeme előtt, amikor feljebbvalóihoz intézett egyik levelében sürgette a bennszülött papképzést. Ennek a levélnek az eredményeként a manilai Szent Tamás Kollégiumban három szabad helyet bocsátottak a kínai jelöltek rendelkezésére, később pedig további hármat a lateráni Szent János Kollégiumban.
A Sanz püspök által megsejtett keresztényüldözés bekövetkezett. A kantoni hithirdetőknek a portugál Makaóba kellett menekülniök, és Sanz püspök 1738-ig ott maradt. -- Eusebius Oscott püspök tanúsága szerint makaói száműzetése idején írta meg a keresztény hit védőiratát. Ez az írás nem került nyilvánosságra; egy katekizmust viszont, amely hasonlóképpen a száműzetés terméke volt, később Fukienben kinyomtattak és sikerrel használtak. -- Sanz püspök 1738-ban néhány hithirdetővel együtt visszatérhetett Fukienbe. Ismét teljesen a missziós tevékenységnek szentelte magát, de megsejtette, hogy ez a békés időszak nem tart sokáig. Leveleiben a Fukienben uralkodó ,,fél békéről'' szól, amely éppen csak arra elég, hogy állandó életveszély nélkül meglátogathassa közösségeit.
1739-ben püspökké szentelte és utódlási jogú segédpüspökévé tette Oscottot. (Egy ideig mindketten misszionáriusként dolgoztak együtt Moyang több mint 2.000 keresztényt számláló közösségében.) Oscott püspök már 1743-ban meghalt. Utódává Boldog Serrano Ferencet nevezték ki, aki azonban, mielőtt még kinevezéséről értesült volna, vértanúhalált halt. Amikor Sanz püspöknek segédpüspöke volt, azon igyekezett, hogy letehesse a fukieni apostoli vikáriusság terhét. Római és manilai látogatásai sikertelenek maradtak; helyzetét ezért a manilai Szent Tamás Egyetem Teológiai Kara elé tárta azzal az ismételt kéréssel, hogy döntsenek olyan értelemben, amely szerint ő ismét egyszerű hithirdetőként tevékenykedhessen Fukienben. Úgy látszik, hogy erre a kényes kérdésre egyáltalán nem válaszolt a Kar, amely egyébként készségesen nyújtott segítséget a domonkos rendtársaknak a kínai földön támadt nehézségeik legyőzéséhez.
Hogy milyen nyugalommal és fölénnyel vezette Sanz püspök a rábízott nyájat és hithirdetőit, megmutatta még élete végén is a rítusvita lezárása. A rítusvitában elsősorban arról volt szó, hogy -- a kínaiaknak a kereszténységre való megnyerése érdekében -- kínai szertartásokat, rítusokat és kifejezéseket (istenneveket) szabad-e átvenni vagy sem. Ez volt az első, valósággal forradalmi, de talán túl korai és veszélyes kísérlet az újkorban arra, hogy a kereszténységet igehirdetésében, liturgiájában, teológiájában hozzáillesszék más kultúrákhoz, ebben az esetben a távol-keleti kultúrához. Mivel a római hatóságok eredetileg ellene, később (más körülmények között) mégis a rítusok megengedhetősége mellett nyilatkoztak, mindkét párt úgy érezte, hogy igaza van. A problémakör később kitágult, s káros vetélkedés keletkezett a koldulórendek és a jezsuiták között. 1742-ben XIV. Benedek (1740--1758) Ex quo singularis konstitúciójával a több mint száz év óta tartó vitát alapvetően a koldulórendek javára -- tehát a rítusok alkalmazása ellen -- döntötte el. Mivel azonban a keresztények között az immár elítélt rítusoknak is voltak követői, Sanz püspök ezzel kapcsolatban 1745-ben pompás magyarázó köriratot bocsátott ki hithirdetőinek, és megvolt az az öröme, hogy minden hithirdetője írásban is elfogadta a pápai konstitúciót, és nem csupán a személyükben követték azt, hanem a keresztényeket is -- különösen a képzetteket -- engedelmességre vezették. A korábban Fukienben is hevesen tomboló rítusvita nyugodt és egyszerű elsimítása volt a főpásztor utolsó nagy tette.
A tartomány keresztényellenes erői teljes csendben szervezkedtek a püspök, hithirdetői és a keresztények nagy része ellen. Árulás folytán kitudódott valamennyi európai misszionárius tartózkodási helye. 1746. június 25-én Sanz püspököt rendtársaival: Boldog Serrano Ferenccel, Royo Joachimmal, Alcober Jánossal és Diaz Ferenccel együtt őrizetbe vették és Foganban börtönbe vetették. Itt került sor első kihallgatásaikra. A sikeres rajtaütés hírére a tartomány alkirálya, a per fő mozgatója, saját bírósága elé vonta a pert a tartomány fővárosába, Fócsovba. Itt kezdődött meg 1746. november 22-én a voltaképpeni per harmincegy keresztény ellen. 23-án több órán át tartott a püspök kihallgatása. Harmincnégy kérdést tettek fel neki, s ismerjük is ezeket a szemtanú Boldog Serrano Ferenc közlése alapján, aki a börtönből terjedelmes tudósítást tudott küldeni Fülöp-szigeteki elöljáróinak. Olyan kérdéskörök ezek, amelyeket a legújabb időkig mindig ismételni szoktak a keresztények elleni perekben. Alapjuk az, hogy a hatóságok képtelenek voltak megérteni a hithirdetők önzetlen magatartását; munkájuk és fáradozásaik, nélkülözéseik és áldozataik mögött véleményük szerint bűnös indítékok rejlettek. Sanz püspök válaszait, amelyek megfeleltek ugyan az igazságnak, de a magas elöljáróság előítéletének nem, ismételten ütlegekkel szakították meg.
Amikor Kienlung császár értesült az európai hittérítők fukieni fogságáról, kiadta a parancsot, hogy rögtön utasítsák ki őket Makaóba. Az alkirály azonban a per után négy héttel hosszú vádiratot terjesztett a császár elé, és ebben az európai misszionáriusokra mint különösen veszedelmes bűnözőkre halálbüntetést kért. 1747. április 19-én a pekingi legfőbb törvényszék jóvá is hagyta ezt, és Sanz püspököt azonnali lefejezésre, a többieket pedig későbbi megfojtásra ítélte. Az ítélet megerősítése május 25-én érkezett meg Fócsovba, és azt a kínai törvényeknek megfelelően tüstént végre kellett volna hajtani. Egy kínai ünnepnap miatt azonban a végrehajtást áttették május 26-ra (pünkösd nyolcadának péntekére), a többiek kivégzését pedig a következő évre halasztották. A kínai keresztényeket -- ha nem ölték meg őket a börtön szenvedései -- életfogytig tartó száműzetésre ítélték a Kínai Falon túlra.
XIV. Benedek pápa 1748. szeptember 16-án nyilvános beszédben emlékezett meg a hős vértanúról, és méltónak jelentette ki arra, hogy megillesse a vértanúk tisztelete; ugyanebben az évben a domonkos rend főnöke, Antonin Bremond (1692--1755) körlevelet intézett az egész rendhez; dicsérte benne fiainak a pogány missziós területen kifejtett buzgóságát, és felhasználta az alkalmat arra, hogy új buzgóságra serkentse őket. Sanz püspököt 1893-ban avatta boldoggá XIII. Leó pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése