Szent Anasztázia anya
Anasztázia Jusztinián császár (527-65) uralkodása idején élt Konstantinápolyban, mint özvegyasszony. Kellemes külsejű és széplelkű özvegy volt. Sokan utánozták lelki szépségében, a császár is tisztelte. Az ördög mesterkedései folytán Teodóra császárnő meggyűlölte, azért Anasztázia Alexandriába menekült és ott kolostort alapított. Néhány évig ott élte életét, aztán férfiruhába öltözve Dániel szerzetes szkítája közelébe ment. Ott befalaztatta magát egy barlangba, és 28 éven át élt benne senkitől sem láttatva. Meghalt 567-ben, előre megtudva halála idejét.
Szent Attala hitvalló, † 626
Szent Emil
OGILVIE SZENT JÁNOS jezsuita vértanú
*Banffshire, 1579. +Glasgow, 1615. március 10.
Az Ogilvie-k még ma is Skócia egyik legelőkelőbb ,,klánja''. Anyja révén pedig John Ogilvie rokona volt a híres Stuart és Douglas klánnak is. A skóciai hitszakadás következtében rokonai részben katolikusok, részben protestánsok voltak. Őt magát kálvinistának nevelték. Amikor tizenhárom éves lett, apja Franciaországba küldte tanulni.
Franciaországban akkoriban gyakoriak voltak a nyilvános hitviták a kálvinisták és a katolikusok között; ezeken János is részt vett, amikor csak tehette. Idővel kétely támadt benne vallásával szemben. Francia, olasz és német teológusok ismeretében a katolikus Egyház töretlen hagyományát önkéntelenül is összehasonlította a reformátorok új tanításával. Leginkább azonban a számos vértanú hatott rá, akik katolikus hitüket életükkel pecsételték meg. Arra vágyott, hogy a vértanúk Egyházához tartozzék, ezért tizenhét évesen a katolikus hitre tért.
A következő három évet különböző iskolákban töltötte. Hat hónapig Regensburgban a skót bencéseknél tanult, majd az olmützi jezsuita kollégiumba került. Egy évvel később kérte felvételét Jézus Társaságába, egy pestisjárvány azonban arra késztette a hatóságot, hogy bezárja a kollégiumot. Jánost a brünni noviciátusba küldték.
A következő tíz évet az osztrák jezsuita tartományban töltötte. 1602- -1606-ban Grazban tanult, és megismerhette Pázmány Pétert, aki a kollégium tanára volt. Tanulmányait Alamócban (Olmütz) és Bécsben folytatta. Ezután a generális kívánságára Párizsba küldték, ahol 1610- ben szentelték pappá.
Párizsban megismert két jezsuitát, akik skót hazájában misszionáltak. Mindkettőt fogságba is vetették; egyikük három évet ült a hírhedt londoni Towerben. Elbeszéléseik mélyen megragadták, és az a kívánság ébredt benne, hogy életét a skót misszió szolgálatának szentelje. A két hithirdető saját tapasztalatai alapján kilátástalannak minősítette elképzelését. A generális, akinek János ilyen értelemben írt, határozottan visszautasította: elöljárói dolga, hogy meghatározzák, hol kell munkálkodnia. János azonban ismételten visszatért kívánságára, s végül két és fél év múlva Skóciába küldték. Mivel a Nagy-Britanniába való beutazás papok számára szigorúan tilos volt, John Watson néven utazott, és hol lókereskedőnek adta ki magát, hol meg hazatérő katonának.
Az első hónapokban alig ért el eredményt. Nemesi barátai, akikhez nagy reményeket fűzött, cserbenhagyták. Aki katolikus maradt, az csendben eltitkolta ezt, senki sem vágyódott a vértanúságra, senki sem akart papot befogadni, mert ez felségárulásnak számított.
Végül Edinburgh-ben egy példás katolikus, Sinclair Vilmos ügyvéd befogadta. János átvette a házitanító szerepét legidősebb fia mellett, aki később jezsuita lett. Titokban misézett, gyóntatott, és bátorította a gyenge hitű katolikusokat. Csakhamar kiterjesztette tevékenységi körét: látogatni kezdte a fogságba vetett katolikusokat, bár ez rendkívül veszélyes volt.
Számos lelket sikerült megnyernie. Glasgow-ban tevékenykedve egy jámbor özvegyasszony rejtegette, aki később a hite miatt elszenvedett fogságban halt meg. Egy napon jelentkezett nála öt ember, és kijelentették, hogy katolikus hitre akarnak térni. Egyikük azonban áruló volt. A hitoktatáson egy poroszlóval jelent meg, és Jánost letartóztatták. Spottiswoode presbiteriánus érsekhez vitték, aki egy kiadós pofonnal fogadta: ,,Nem szégyelli magát, amiért misét mond egy reformált városban?'' -- rivallt rá.
,,Ön pedig úgy viselkedik, mint egy hóhérlegény, nem pedig mint egy püspök'' -- válaszolta János. Erre rárohantak az érsek szolgái, megverték és megtépázták. A következő napon megkezdődött hivatalos kihallgatása. Sok kérdést tettek fel, János azonban úgy válaszolt, hogy üldözőinek nem nyújtott jogalapot a letartóztatásra. Mindenekelőtt állhatatosan megtagadta, hogy elárulja a glasgow-i katolikusok nevét. Egyfolytában több mint huszonnégy órán át tartott a kihallgatása anélkül, hogy bármily csekély táplálékot is magához vehetett volna; végül már csak remegett a hidegtől és a gyengeségtől.
,,A tűzbe kellene Önt vetnünk!'' -- kiáltott rá egy feldühödött vallató, amikor semmivel sem tudták rávenni, hogy kiszolgáltassa a kívánt neveket. ,,Az egyáltalán nem is lenne rossz, hiszen már majd megfagyok!'' -- válaszolta nyugodtan.
Megfenyegették, hogy a ,,spanyolcsizmával'' fogják megkínozni, majd méltóságot és hatalmat ígértek neki, ha elárulja a skót katolikusok nevét. Amikor mindez nem használt, nyolc napon és éjszakán át megakadályozták az alvásban. A hóhérlegények hegyes tüskékkel szurkálták, felráncigálták fekhelyéről, belekiabáltak a fülébe, a haját tépdesték és a földre dobták. Csak amikor egy orvos megmagyarázta, hogy mindezt már csak néhány óráig bírja ki, engedték meg, hogy egy nap és egy éjjel aludjék; utána Edinburgh-be szállították újabb kihallgatásra.
Ismételten megkíséreltek mindent, hogy a skót katolikusok nevét kicsikarják belőle. Többször is elhíresztelték, hogy elárulta barátai nevét, hogy ily módon másokat késztessenek beszédre. De minden hiábavaló volt. Végül feltették neki a kor legkényesebb kérdését: ,,Vajon a pápa jogosult-e arra, hogy letegye a királyt?''
,,Erre a kérdésre csak magának a pápának válaszolhatok'' -- vágott vissza. Ezután ismét Glasgow-ba vitték. Állhatatosságának híre elterjedt az egész országban, és így a kívánt célnak pontosan az ellenkezőjét érték el: a katolikusok új erőre kaptak. Még a fegyőrökre, sőt Spottiswoode érsekre is olyan mély benyomást gyakorolt, hogy őszintén azt kívánták, bárcsak tagadná meg hitét, hogy életben maradhasson.
Ekkor Jakab király egy öt kérdést tartalmazó ívet küldött Jánosnak. Ő pedig tudta, hogy a válaszok megpecsételik sorsát, de nem volt kibúvó. Nyíltan kijelentette: ,,Ha királyom földi hatalmát fenyegetnék, vérem utolsó cseppjét is adnám érte; ha azonban a lelki főhatalomról van szó, nem tudok és nem is szabad engedelmeskednem neki.''
Végül felségárulás miatt halálra ítélték. Úgy igyekeztek feltüntetni az ügyet, mintha elítéltetése pusztán politikai, nem pedig vallási okok következménye lenne.
1615. március 10-én nyilvánosan felakasztották; a kivégzésen jelenlevő néptömeg azonban megátkozta a hóhért, Jánost pedig vértanúnak nevezte.
1929. december 22-én boldoggá, 1976. október 17-én szentté avatták.
Szent Kodrát és vértanútársai
Abban az időben, amikor a keresztényeket hitük miatt üldözték, sokan elmenekültek a helységekből, mert nem érezték magukat elég erősnek az esetleges kínzások elviselésére. Ilyen keresztény nő volt Rufina. A rejtőzködés idején született fia: Kodrát. Az anya néhány nap múlva meghalt. Isten csodás módon táplálta a felhőkön keresztül az árva fiút. Már ifjú volt, amikor a keresztények megtalálták, bevitték a városba, megtanult olvasni és kitanulta az orvosi mesterséget. Amikor a városban tartózkodott, sok jót tett az emberekkel. Azonban inkább a magányosságra vágyott. Kiment egy puszta helyre és ott tartózkodott öreg koráig. Vele mentek többen is, akiknek taníja is lett. Décius császár üldözése idején 258-ban többedmagával Kodrátot is elfogták, börtönbe zárták. Sokféle kínzás után egyes keresztényeket lefejeztek, mások a kínzásoktól haltak meg. Ahol a vértanúkat lefejezték, tiszta vizű forrás fakadt.
Nikomédiai Szent Kodrát és vértanútársai
Szent Kodrát nemes és gazdag családból származott és Nikomédiában élt. Décius üldözése idején egyes keresztények elrejtőztek, mások maradtak a városban. Kodrát is így tett. Istenfélő, gazdag ember volt és a szó embere. Lefizetve a börtönőröket, felkereste a börtönben szenvedő keresztény testvéreket, segítette őket és bátorította a vértanúságra. Hogy szavainak nagyobb hitele legyen, önként feladta magát a kínzók kezére. Először Nikomédiában kínozták, aztán más városokban, végül a Rindek folyó mellett lefejezték azon a napon, amelyen a fent Szent Kodrát is elnyerte a vértanúi koronát, március 10-én.
MILÁNÓI BOLDOG KRISTÓF (1418-1485)
Az elokelo milánói Macassoli* családból származott. Ártatlanságban eltöltött ifjúság után 1435-ben lépett be a Ferenc-rendbe. Kitunt a szív tisztaságával; Istenbe vetett szilárd reményével és a szegénység szeretetével. Pappá szentelése után az igehirdetésnek szentelte életét, ezt kb. 50 éven át folytatta Milánóban és környékén. Milánóban a nagy Sienai Bernardin örökébe lépett. Bernardin 1417-42 között több ízben is hirdette az igét Milánóban (ez a város különösen a szívhez nott). 1439-ben kénytelen volt a herceg (Visconti*) viselt dolgait szóvá tenni, mire az halállal fenyegette és számuzte a városból. Két év múlva azonban jobb belátásra jutott és visszahívta Bernardint, aki 1442-ben elmondta búcsúbeszédeit a városban. Kb. ekkor kezdte meg Kristóf igehirdeto pályáját, melyhez a talajt Bernardin mintegy elokészítette számára. Évek során szentségének; csodáinak híre annyira megnott, hogy az emberek tömegesen keresték fel, hogy imáiba ajánlják magukat és tanácsát, segítségét kérjék. Sok csodás esemény kísérte muködését s tett bizonyságot szavainak, közbenjárásának erejérol. 1474-ben igehirdeto társával, Ceranói Boldog Pacifikkal együtt kérelemmel fordult az akkori milánói herceghez, Galeas-Mária Sforzához és IV. Sixtus pápához, hogy Szuz Máriának, a kegyelmek Anyjának tiszteletére a Milánóhoz közeli Vigevano* városban rendházat építhessenek. Az engedélyt meg is kapták, s Kristóf élete utolsó tíz évét ebben a rendházban töltötte. Itt is fejezte be életét 1485. márc. 10-én. Tiszteletét XIII. Leó pápa hagyta jóvá.
Szent Ferenc az igehirdetokrol:
„Kérve-kérem valamennyi igehirdeto testvéremet, törekedjenek mindenben megalázni magukat; ne dicsekedjenek, ne leljék örömüket magukban; ne legyenek bensejükben túlfutöttek tetszetos beszédeik és jó tetteik miatt, sot semmi jó miatt, amit Isten olykor bennük és általuk mond, tesz és muvel… Legyünk szilárdan meggyozodve arról, hogy a hibákon és bunökön kívül semmi mást nem vallhatunk magunkénak. És inkább örülnünk kell annak, ha különféle kísértésekbe esünk; és ha az örök élet elnyeréséért mindenféle testi-lelki kínt és gyötrelmet szenvedünk ezen a világon.”
A meg nem erosített Regulából. 17. p.
Imádság:
Istenünk, te Boldog Kristófot az igehirdetésben kiválóvá tetted. Segíts, hogy erényeit követve s a Kegyelmek Anyja közbenjárását kérve, Istentol a kegyelmek boségét elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.”
Anasztázia Jusztinián császár (527-65) uralkodása idején élt Konstantinápolyban, mint özvegyasszony. Kellemes külsejű és széplelkű özvegy volt. Sokan utánozták lelki szépségében, a császár is tisztelte. Az ördög mesterkedései folytán Teodóra császárnő meggyűlölte, azért Anasztázia Alexandriába menekült és ott kolostort alapított. Néhány évig ott élte életét, aztán férfiruhába öltözve Dániel szerzetes szkítája közelébe ment. Ott befalaztatta magát egy barlangba, és 28 éven át élt benne senkitől sem láttatva. Meghalt 567-ben, előre megtudva halála idejét.
Szent Attala hitvalló, † 626
Szent Emil
OGILVIE SZENT JÁNOS jezsuita vértanú
*Banffshire, 1579. +Glasgow, 1615. március 10.
Az Ogilvie-k még ma is Skócia egyik legelőkelőbb ,,klánja''. Anyja révén pedig John Ogilvie rokona volt a híres Stuart és Douglas klánnak is. A skóciai hitszakadás következtében rokonai részben katolikusok, részben protestánsok voltak. Őt magát kálvinistának nevelték. Amikor tizenhárom éves lett, apja Franciaországba küldte tanulni.
Franciaországban akkoriban gyakoriak voltak a nyilvános hitviták a kálvinisták és a katolikusok között; ezeken János is részt vett, amikor csak tehette. Idővel kétely támadt benne vallásával szemben. Francia, olasz és német teológusok ismeretében a katolikus Egyház töretlen hagyományát önkéntelenül is összehasonlította a reformátorok új tanításával. Leginkább azonban a számos vértanú hatott rá, akik katolikus hitüket életükkel pecsételték meg. Arra vágyott, hogy a vértanúk Egyházához tartozzék, ezért tizenhét évesen a katolikus hitre tért.
A következő három évet különböző iskolákban töltötte. Hat hónapig Regensburgban a skót bencéseknél tanult, majd az olmützi jezsuita kollégiumba került. Egy évvel később kérte felvételét Jézus Társaságába, egy pestisjárvány azonban arra késztette a hatóságot, hogy bezárja a kollégiumot. Jánost a brünni noviciátusba küldték.
A következő tíz évet az osztrák jezsuita tartományban töltötte. 1602- -1606-ban Grazban tanult, és megismerhette Pázmány Pétert, aki a kollégium tanára volt. Tanulmányait Alamócban (Olmütz) és Bécsben folytatta. Ezután a generális kívánságára Párizsba küldték, ahol 1610- ben szentelték pappá.
Párizsban megismert két jezsuitát, akik skót hazájában misszionáltak. Mindkettőt fogságba is vetették; egyikük három évet ült a hírhedt londoni Towerben. Elbeszéléseik mélyen megragadták, és az a kívánság ébredt benne, hogy életét a skót misszió szolgálatának szentelje. A két hithirdető saját tapasztalatai alapján kilátástalannak minősítette elképzelését. A generális, akinek János ilyen értelemben írt, határozottan visszautasította: elöljárói dolga, hogy meghatározzák, hol kell munkálkodnia. János azonban ismételten visszatért kívánságára, s végül két és fél év múlva Skóciába küldték. Mivel a Nagy-Britanniába való beutazás papok számára szigorúan tilos volt, John Watson néven utazott, és hol lókereskedőnek adta ki magát, hol meg hazatérő katonának.
Az első hónapokban alig ért el eredményt. Nemesi barátai, akikhez nagy reményeket fűzött, cserbenhagyták. Aki katolikus maradt, az csendben eltitkolta ezt, senki sem vágyódott a vértanúságra, senki sem akart papot befogadni, mert ez felségárulásnak számított.
Végül Edinburgh-ben egy példás katolikus, Sinclair Vilmos ügyvéd befogadta. János átvette a házitanító szerepét legidősebb fia mellett, aki később jezsuita lett. Titokban misézett, gyóntatott, és bátorította a gyenge hitű katolikusokat. Csakhamar kiterjesztette tevékenységi körét: látogatni kezdte a fogságba vetett katolikusokat, bár ez rendkívül veszélyes volt.
Számos lelket sikerült megnyernie. Glasgow-ban tevékenykedve egy jámbor özvegyasszony rejtegette, aki később a hite miatt elszenvedett fogságban halt meg. Egy napon jelentkezett nála öt ember, és kijelentették, hogy katolikus hitre akarnak térni. Egyikük azonban áruló volt. A hitoktatáson egy poroszlóval jelent meg, és Jánost letartóztatták. Spottiswoode presbiteriánus érsekhez vitték, aki egy kiadós pofonnal fogadta: ,,Nem szégyelli magát, amiért misét mond egy reformált városban?'' -- rivallt rá.
,,Ön pedig úgy viselkedik, mint egy hóhérlegény, nem pedig mint egy püspök'' -- válaszolta János. Erre rárohantak az érsek szolgái, megverték és megtépázták. A következő napon megkezdődött hivatalos kihallgatása. Sok kérdést tettek fel, János azonban úgy válaszolt, hogy üldözőinek nem nyújtott jogalapot a letartóztatásra. Mindenekelőtt állhatatosan megtagadta, hogy elárulja a glasgow-i katolikusok nevét. Egyfolytában több mint huszonnégy órán át tartott a kihallgatása anélkül, hogy bármily csekély táplálékot is magához vehetett volna; végül már csak remegett a hidegtől és a gyengeségtől.
,,A tűzbe kellene Önt vetnünk!'' -- kiáltott rá egy feldühödött vallató, amikor semmivel sem tudták rávenni, hogy kiszolgáltassa a kívánt neveket. ,,Az egyáltalán nem is lenne rossz, hiszen már majd megfagyok!'' -- válaszolta nyugodtan.
Megfenyegették, hogy a ,,spanyolcsizmával'' fogják megkínozni, majd méltóságot és hatalmat ígértek neki, ha elárulja a skót katolikusok nevét. Amikor mindez nem használt, nyolc napon és éjszakán át megakadályozták az alvásban. A hóhérlegények hegyes tüskékkel szurkálták, felráncigálták fekhelyéről, belekiabáltak a fülébe, a haját tépdesték és a földre dobták. Csak amikor egy orvos megmagyarázta, hogy mindezt már csak néhány óráig bírja ki, engedték meg, hogy egy nap és egy éjjel aludjék; utána Edinburgh-be szállították újabb kihallgatásra.
Ismételten megkíséreltek mindent, hogy a skót katolikusok nevét kicsikarják belőle. Többször is elhíresztelték, hogy elárulta barátai nevét, hogy ily módon másokat késztessenek beszédre. De minden hiábavaló volt. Végül feltették neki a kor legkényesebb kérdését: ,,Vajon a pápa jogosult-e arra, hogy letegye a királyt?''
,,Erre a kérdésre csak magának a pápának válaszolhatok'' -- vágott vissza. Ezután ismét Glasgow-ba vitték. Állhatatosságának híre elterjedt az egész országban, és így a kívánt célnak pontosan az ellenkezőjét érték el: a katolikusok új erőre kaptak. Még a fegyőrökre, sőt Spottiswoode érsekre is olyan mély benyomást gyakorolt, hogy őszintén azt kívánták, bárcsak tagadná meg hitét, hogy életben maradhasson.
Ekkor Jakab király egy öt kérdést tartalmazó ívet küldött Jánosnak. Ő pedig tudta, hogy a válaszok megpecsételik sorsát, de nem volt kibúvó. Nyíltan kijelentette: ,,Ha királyom földi hatalmát fenyegetnék, vérem utolsó cseppjét is adnám érte; ha azonban a lelki főhatalomról van szó, nem tudok és nem is szabad engedelmeskednem neki.''
Végül felségárulás miatt halálra ítélték. Úgy igyekeztek feltüntetni az ügyet, mintha elítéltetése pusztán politikai, nem pedig vallási okok következménye lenne.
1615. március 10-én nyilvánosan felakasztották; a kivégzésen jelenlevő néptömeg azonban megátkozta a hóhért, Jánost pedig vértanúnak nevezte.
1929. december 22-én boldoggá, 1976. október 17-én szentté avatták.
Szent Kodrát és vértanútársai
Abban az időben, amikor a keresztényeket hitük miatt üldözték, sokan elmenekültek a helységekből, mert nem érezték magukat elég erősnek az esetleges kínzások elviselésére. Ilyen keresztény nő volt Rufina. A rejtőzködés idején született fia: Kodrát. Az anya néhány nap múlva meghalt. Isten csodás módon táplálta a felhőkön keresztül az árva fiút. Már ifjú volt, amikor a keresztények megtalálták, bevitték a városba, megtanult olvasni és kitanulta az orvosi mesterséget. Amikor a városban tartózkodott, sok jót tett az emberekkel. Azonban inkább a magányosságra vágyott. Kiment egy puszta helyre és ott tartózkodott öreg koráig. Vele mentek többen is, akiknek taníja is lett. Décius császár üldözése idején 258-ban többedmagával Kodrátot is elfogták, börtönbe zárták. Sokféle kínzás után egyes keresztényeket lefejeztek, mások a kínzásoktól haltak meg. Ahol a vértanúkat lefejezték, tiszta vizű forrás fakadt.
Nikomédiai Szent Kodrát és vértanútársai
Szent Kodrát nemes és gazdag családból származott és Nikomédiában élt. Décius üldözése idején egyes keresztények elrejtőztek, mások maradtak a városban. Kodrát is így tett. Istenfélő, gazdag ember volt és a szó embere. Lefizetve a börtönőröket, felkereste a börtönben szenvedő keresztény testvéreket, segítette őket és bátorította a vértanúságra. Hogy szavainak nagyobb hitele legyen, önként feladta magát a kínzók kezére. Először Nikomédiában kínozták, aztán más városokban, végül a Rindek folyó mellett lefejezték azon a napon, amelyen a fent Szent Kodrát is elnyerte a vértanúi koronát, március 10-én.
MILÁNÓI BOLDOG KRISTÓF (1418-1485)
Az elokelo milánói Macassoli* családból származott. Ártatlanságban eltöltött ifjúság után 1435-ben lépett be a Ferenc-rendbe. Kitunt a szív tisztaságával; Istenbe vetett szilárd reményével és a szegénység szeretetével. Pappá szentelése után az igehirdetésnek szentelte életét, ezt kb. 50 éven át folytatta Milánóban és környékén. Milánóban a nagy Sienai Bernardin örökébe lépett. Bernardin 1417-42 között több ízben is hirdette az igét Milánóban (ez a város különösen a szívhez nott). 1439-ben kénytelen volt a herceg (Visconti*) viselt dolgait szóvá tenni, mire az halállal fenyegette és számuzte a városból. Két év múlva azonban jobb belátásra jutott és visszahívta Bernardint, aki 1442-ben elmondta búcsúbeszédeit a városban. Kb. ekkor kezdte meg Kristóf igehirdeto pályáját, melyhez a talajt Bernardin mintegy elokészítette számára. Évek során szentségének; csodáinak híre annyira megnott, hogy az emberek tömegesen keresték fel, hogy imáiba ajánlják magukat és tanácsát, segítségét kérjék. Sok csodás esemény kísérte muködését s tett bizonyságot szavainak, közbenjárásának erejérol. 1474-ben igehirdeto társával, Ceranói Boldog Pacifikkal együtt kérelemmel fordult az akkori milánói herceghez, Galeas-Mária Sforzához és IV. Sixtus pápához, hogy Szuz Máriának, a kegyelmek Anyjának tiszteletére a Milánóhoz közeli Vigevano* városban rendházat építhessenek. Az engedélyt meg is kapták, s Kristóf élete utolsó tíz évét ebben a rendházban töltötte. Itt is fejezte be életét 1485. márc. 10-én. Tiszteletét XIII. Leó pápa hagyta jóvá.
Szent Ferenc az igehirdetokrol:
„Kérve-kérem valamennyi igehirdeto testvéremet, törekedjenek mindenben megalázni magukat; ne dicsekedjenek, ne leljék örömüket magukban; ne legyenek bensejükben túlfutöttek tetszetos beszédeik és jó tetteik miatt, sot semmi jó miatt, amit Isten olykor bennük és általuk mond, tesz és muvel… Legyünk szilárdan meggyozodve arról, hogy a hibákon és bunökön kívül semmi mást nem vallhatunk magunkénak. És inkább örülnünk kell annak, ha különféle kísértésekbe esünk; és ha az örök élet elnyeréséért mindenféle testi-lelki kínt és gyötrelmet szenvedünk ezen a világon.”
A meg nem erosített Regulából. 17. p.
Imádság:
Istenünk, te Boldog Kristófot az igehirdetésben kiválóvá tetted. Segíts, hogy erényeit követve s a Kegyelmek Anyja közbenjárását kérve, Istentol a kegyelmek boségét elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése