2024. március 1., péntek

Szent Albin(a)     hitvalló, † 560.


Szent Antónina vértanúnő


Krisztus vértanúnője Nikaiában szenvedett hitéért. A császár elé vitetve bátran megvallotta, hogy keresztény, és nem akart áldozatot bemutatni a bálványoknak. Ezért kínzások alá vetették és börtönbe zárták. Innen kivezetve újra Krisztus tagadására akarták rábírni. Mivel erre nem volt hajlandó, megkínozták, majd megtüzesített ágyra fektették, de sértetlen maradt Végül, zsákba varrva a nikaiai tóba fullasztották.

Szent Dávid (Dewi)    érsek és hitvalló, † 544.    


Szent Domnina anya


Domnina anyja házában élt, az udvaron készített kis hajlékban Sok könnyet hullatott, nagyon egyszerűen táplálkozott, és este-reggel a templomban imádkozott. Békében hunyt el 450-60 között.


Szent Eudokia vértanúnő

Eudokia a Föníciai Heliopolisból származott. Traján császár uralkodása alatt (98-117) élt. Először szabados életet élt. Külső szépsége sok embert vitt rá az erkölcstelen életre vele. Ebből nagy vagyont gyűjtött össze. Miután egy Germanosz szerzetes által hallott a keresztény vallásról, és hallott a bűnbánatról, megbánta bűnét, megtért és a keresztény vallásban megkeresztelkedett. Később mennyei látomásokban is volt része. Egy napon elragadtatásában egy angyal az égbe kísérte. A mennyei seregek örvendeztek az ő megtérésén. Egyedül egy fekete, félelmetes kinézetű teremtmény morgott, és azt kiáltotta, hogy helytelen dolog az, hogy egy ilyen bűnös nő üdvözüljön. Ezek után szentünk szétosztotta vagyonát a szegények között. Egy kolostorba lépett, és ott átadta magát a vezeklő életnek. Azok az emberek, akiket ő egykor bűnre vitt, feljelentették Hadrián császárnál, hogy keresztény. A császár előtt csodát tett, mert a császár beteg fiát meggyógyította. Ez keresztény hitre tért utána. Egy idő múlva újra meg kellett jelennie Heliopolis helytartója Diogenész előtt. Ámde új csodákat művelt és ezzel elérte szabadon bocsátását. 152-ben, Antonin császár uralkodása alatt lefejezték.


Szent Lea


Szent Leontina


Szent Marcell és Antal vértanúk


Mindketten Krisztus hitéért szenvedtek vértanúságot, tűz által.


Szent Nesztor és Trivimiosz vértanúk

Mindketten a pamfíliai Pergéből származtak. Keresztények voltak és félelem nélkül hirdették Krisztus evangéliumát. A pogányok feljelentették őket Décius császár üldözése idején. A helytartó, hogy megfélemlítse őket, a kínzás minden eszközét megmutatta nekik. Ők ezekkel nem törődve hirdették Krisztust. A helytartó ezért megverette, fára függesztette, vaskampókkal szaggattatta testüket, amíg belső részeik ki nem látszottak. Állhatatosságukat látva, karddal fejeztette le őket.


Szent Szuitbert     püspök és hitvalló, † 713.   


SZENT VERZERI* TERÉZ EUSZTÓCHIA szűz, III. r., rendalapító (1801-1852)
Az olaszországi Bergamoban született. Megalapította a Jézus Szíve Leányai Kongregációt a leányifjúság nevelésére. A kongregáció elso fonökasszonya. 1850-ben, Rómában részt vett Jeromos öccsének püspökké szentelésén. Bresciában fejezte be életét 1852. márc. 1-én. Gyér életrajzi adataihoz kiegészítésül hozzátesszük: Bergamo püspöki székhely, itt élt szent Barbadico Gergely püspök a 17. században. A 19. század végén itt volt szeminarista Angelo Giuseppe Roncalli, a késobbi XXIII. János pápa. Brescia pedig az a város, ahol Merici Szent Angéla 1535-ben az orsolyiták rendjét megalapította. Egyébként a 19. században kb. száz noi ferences kongregáció létesült, melyek különbözo apostoli és karitatív tevékenységet fejtenek ki, közülük többen foglalkoznak a leányifjúság nevelésével, így az említett orsolyita rend, továbbá Postel Szent Mária Magdolna által 1807-ben alapított Irgalmasság Szegény Novérei kongregáció, a Keresztes Novérek mindkét ága – ok kortársai Verzéri Teréznek; a század végén pedig Cabrini Szent Franciska szerzetes közössége, a Jézus Szíve Missziós Novérek, az Egyesült Államokban. Ok mind a ferences családhoz tartoznak. Verzeri Boldog Terézt II. János Pál avatta szentté 2001. jún. 10-én.
Részlet II. János Pál szenttéavatási beszédébol:
„Verzeri Szent Teréz rövid, de tartalmas élete során engedelmesen ráhagyatkozott a Szentlélek vezetésére, örökösen érezte Isten oltalmát, átadta magát a mennyei Atyának. Megélte Isten hiányának sajátos misztikus élményét is. Törhetetlen hite akadályozta meg abban, hogy a megpróbáltatások ellenére se veszítse el az Isten irgalmába vetett bizalmát. Az általa alapított Jézus Szíve Leányai kongregáció tagjainak is azt a tanítást hagyta örökségül: A belso és külso szenvedések közepette is meg kell oriznünk hitünket az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.”

Imádság:

Istenünk, te Szent Teréz arra indítottad, hogy a leányifjúság erényes nevelésére új szerzeteskongregációt alapítson, add nekünk, hogy példája szítsa fel bennünk az istenszeretet lángját, melyet szerzetescsaládja tagjaiban is fellobbantott. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése