2024. február 6., kedd

SZENT AMAND püspök
*Gascogne, 600 előtt. +Elnon, Saint-Amand apátság, 679. február 6.
Amandot Belgium apostolának tekintik. Szent Willibrord (lásd: 574. o.) és Szent Bonifác (lásd: A szentek élete 247. o.) nagy előfutárainak egyike a frízföldi--frank határvidéken. Még nem fejeződött be itt a frankok megtelepedése, a kereszténység még csak kezdeti fokon állott, az egyházi szervezet éppen akkoriban kezdett megszilárdulni. Legkeresettebb segítői a szerzetesek voltak.

Amand már ifjú éveiben is komolyan vette az Evangélium igéjét, amely az emberek iránti szeretetéből szegénnyé lett Üdvözítő követésére szólít. Később, miután római zarándokútja alkalmával felismerte hivatását (638 előtt), Galliában püspökként északra ment.

Az Elno és Scarpe mellett és tovább, az egész Schelde mentén, a déli frízek és flandriaiak között (középpontjuknak Gent látszik) tevékenykedett. Még Antwerpenben is templomot emelt, s az később Willibrord és az echternachi apátság tulajdonába került.

A csalódások első idejében sok munkatársa elhagyta a szentet. Istenbe vetett rendkívüli bizalom és nagy bátorság kellett ennek elviseléséhez. Előzetesen maga Amand is bizonytalankodott küldetésében. Gyorsan döntött és az Alpok délkeleti részén lakó szlávokhoz igyekezett. Hamarosan visszatért azonban, hogy kolostorok alapításával erősítse meg művét. A Gent melletti Blandinium után alapította frank vidéken, Tournaitól délre Elnont, amelyet később Saint-Amandnak neveztek. Valószínű, hogy 647-ben a mastrichti püspökséget igazgatta, de már 649- ben lemondott a püspökségről.

Nagy tekintélye Szent I. Márton pápánál (lásd: A szentek élete,160. o.) és jó kapcsolatai II. Sigibert ausztráziai királlyal abból a tényből fakadhatnak, hogy Őt szemelték ki a frank püspökök aláírásának összegyűjtésére I. Márton lateráni zsinata számára. A Schelde torkolatánál folytatott újabb rövid tevékenysége után, ha hihetünk 750 után írt életrajzának, a Pireneusokon túl, a baszkok közt végzett missziós tevékenységet. Elnon kolostorában halt meg 679. február 6-án. Végrendeletében ezt írta: ,,Krisztus iránti szeretetből hirdettük minden tartománynak és néptörzsnek az Isten igéjét, és kiszolgáltattuk a keresztséget; sok veszedelemtől mentett meg minket Isten jósága. A test már megfáradt és felőrlődött a sok munkában; ezért reméljük, hogy a világtól való elválásunk közvetlen közel van''.


Szent Bukol főpap


Bukol, a gyermekségétől fogva jó és tiszta ifjú, akit az Isten Szentlelke töltött el, Szent János apostol tanítványa volt. Az apostol, látva, hogy ő a lelki életben tapasztalt ember, méltónak látta arra hogy a szmirnai egyház püspöke legyen. Mint a város első keresztény püspöke, sok lelki hasznot hajtott szellemi nyájának. Hirdette a sötétségben élőknek az igaz Világosságot: Jézust és a szent keresztség által Isten gyermekeivé tette őket. Meghalt 100 körül. Szellemi nyáját szent Polikárp püspökre bízva költözött át a földi életből az örökkévalóságba. Sírjánál mirtuszfa nőtt, amelytől a betegek meggyógyultak.


Szent Dorottya és vértanútársai
+Cézárea (Kappadókia), 4. század eleje
Legendája szerint egy cézáreai család leánya volt. Szépsége, okossága, alázatossága és szűzi tisztasága közismert volt. A Diocletianus-féle üldözésben Cézáreában az elsők között nyerte el a vértanúságot.

A császár megbízottja, Sapritius maga elé idézte Dorottyát, és felszólította a bálvány-áldozatra. A lány azt válaszolta, hogy a mennyei császár mást parancsolt, tudniillik, hogy a halandók neki szolgáljanak. ,,Ítéld meg magad -- mondta Sapritiusnak --, vajon a földi császárnak kell-e engedelmeskedni vagy a mennyeinek?''

Sapritius figyelmeztette, hogy gyorsan mutassa be az áldozatot, ha meg akarja menteni az életét, különben el nem kerüli a kínokat. Dorottya azonban, aki csak a bűntől félt, ezt válaszolta: ,,Kínzásaid rövid ideig tartanak, a pokol tüze ellenben, mely osztályrészem lenne, ha hallgatnék szavadra, örökké tart. Balgaság volna a rövid ideig tartó szenvedés elkerülésére örökké tartó kínokba rohanni. Nem félek kínzásaidtól, mert az Úr mondta: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, a lelket azonban nem tudják megölni'' (Mt 10,28).

Sapritius ekkor csigára akasztatta, Dorottya pedig így szólt: ,,Úgy látszik, csúfot akarsz űzni belőlem. Tedd meg hamar, amit tenni készülsz, különben nem láthatom meg azt, akit annyira óhajtok látni!'' ,,Kit kívánsz látni?'' -- kérdezte Sapritius. ,,Jézus Krisztust, az élő Isten Fiát'' -- felelte a lány. ,,És hol van ez a Krisztus?'' -- folytatta Sapritius. Dorottya a hitvallással válaszolt: ,,Istensége szerint mindenhol jelen van. Embersége szerint ott ül az Atya jobbján a mennyországban, abban a boldog hazában, ahol soha sincs tél, hanem mindig tavasz van, ahol a rózsák és a liliomok mindig virágzanak. Neked is részed lehetne ezekben, ha kereszténnyé lennél.''

Sapritius ekkor félbeszakíttatta a kínzást, nehogy a hallgatók is kedvet kapjanak a kereszténységhez. Rábízta Dorottyát két nőre, Krisztára és Kallisztára, akik korábban keresztények voltak, de megtagadták hitüket. Azzal adta át nekik, hogy tántorítsák el hitétől. Ha ez sikerül, jutalmat kapnak. Kriszta és Kalliszta mindent elkövetett, de Dorottya erőért fohászkodott és okosan megfelelt minden csábító beszédre. Külön kiemelte, hogy az Üdvözítő örök boldogságot ígér a síróknak és azoknak, akik üldözést szenvednek nevéért. A két nő elbizonytalanodott, Dorottya pedig így biztatta őket: ,,Jó az Úr és bőséges irgalma mindazok iránt, akik teljes szívből megtérnek hozzá. Ne essetek hát kétségbe, mert tudós és jó orvos Ő, aki meg tudja gyógyítani sebeiteket: Üdvözítő, mert üdvözít, Megváltó, mert megvált, Szabadító, mert szabaddá tesz, csak térjetek meg teljes szívetekből!''

Kriszta és Kalliszta erre a lábához borult, s kérték, hogy imádkozzon értük. Dorottya ekkor fölemelt karral így imádkozott: ,,Isten, ki azt mondtad: Nem akarom a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen, Uram Jézus Krisztus, ki azt mondtad, nagyobb öröm lesz a mennyek országában az angyalok között egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, mutasd meg irgalmasságodat! Vidd vissza nyájadba őket, hogy példájukra megtérjenek hozzád mindazok, akik elhagytak.''

Egy idő múlva Sapritius számon kérte Krisztát és Kallisztát, akik megvallották, hogy nem tudták elcsábítani Dorottyát, hanem ők maguk is újra keresztények lettek. Sapritius fölháborodásában azonnal máglyára ítélte, s Dorottya szeme láttára elégettette a két hitvallót.

Ezután újra kínoztatni kezdte Dorottyát, aki arra kérte kínzóit, hogy siessenek, mert már nagyon kívánja látni mennyei Jegyesét. Sapritius végül fővesztésre ítélte. Amikor Dorottyát a vesztőhelyre vitték, a menettel találkozott egy Teofil nevű ifjú, aki rétornak készült. Csúfolódva mondta Dorottyának, hogy ha majd megérkezik Jegyeséhez, kinek országában mindig tavasz van, küldjön neki rózsát és almát.

A kivégzés előtt Dorottya kérte a hóhért, adjon egy kis időt, mert valamit el kell még végeznie. Imádságba merült, s egyszerre megjelent egy kisgyermek három kinyílt rózsával és három almával. Dorottya megkérte: ,,Vidd el ezt Teofilnak és mondjad: Dorottya küldi neked Jegyesének kertjéből''. Ezután lefejezték.

Teofil épp diáktársainak hencegett azzal, milyen szellemesen élcelődött a kivégzésre vitt Dorottyával, amikor megjelent a kisfiú, s egy kosárban átadta neki Dorottya ajándékát. Mindnyájan ámultak a rózsákon és az almákon, mert február lévén Kappadókiában ilyet nem lehetett találni. Teofilt ez annyira megrendítette, hogy hamarosan keresztény lett és megvallotta hitét társainak. Ezek előbb gúnyolták, majd följelentették és Sapritius őt is kivégeztette.


--------------------------------------------------------------------------------
Ó, dicsőséges szűz, ó nemes vértanú, ó, rózsai boldogsággal fényes szent Dorottya, tégedet kérünk, hogy a te szerelmes Jézus jegyesednél esedezzél értünk, hogy adjon minekünk malasztot, békességet és dicsőséget.




Szent Fauszta és vértanútársai

Mindnyájan Kyzikében szenvedtek vértanúságot 305-11 között Dioklécián császár üldözése alatt. Fauszta gazdag keresztény szülők leánya volt, akik keresztény szellemben nevelték lányukat. 13 éves korában árván maradva, önmegtagadó, tiszta és egyszerű életet élt. Erényes életének híre Makszimián császárig is eljutott. Elküldte Fausztához pogány papok egyikét Evilászioszt, hogy beszélje rá a bálványáldozatokra. A pap nem ért el nála semmi eredményt ezen a téren, azért megkínoztatta. Fauszta a kínzások alatt imádkozott. Az idős pogány pap a leány állhatatosságát látva, maga is Krisztus híve lett és vállalta a vértanúságot. A császár ezután Makszim nevű helytartóját küldte Kyzikébe. Amikor a két vértanút beledobták a kénnel és szurokkal telt üstbe, Maximián, aki ezt elrendelte, beleugrott Krisztus híveként az üstbe és így nyerték el mindhárman a vértanúi koronát.


Szent Hiacinta (Jácint)     szűz és szerzetes, † 1640       


Szent Julián vértanú


Szentünk a föníciai Emesziből származott. Fiatal korában megtanulta az orvosi mesterséget. Gyógyította nemcsak a testet, de a lelket is. Gyógyította az embereket, Krisztus hitét hirdette a pogányok között. Amikor halálra ítélték Szent Szilván püspököt, Lukács diakónust és Mokiosz felolvasót, akikről január 29-én emlékezünk meg, odalépett hozzájuk, megcsókolta és bátorította őket. Ezért bezárták egy barlangba, testébe szögeket vertek, ezután halt meg 312-ben.


Szent Márta és vértanútársai

Márta és Mária Ázsiában éltek, testvérek voltak és azon iparkodtak, hogy életük tetszésére szolgáljon Istennek. Történt, hogy házuk mellett ment el a keresztényüldöző hadvezér. Mindkét testvér kinyilvánította előtte, hogy kereszténye. Sőt kijött a lakásból testvérük Likárion is, és ő is kereszténynek mondta magát. Ezért mindnyájukat keresztre feszítették. Anyjuk látta őket szenvedni. Ezután a két leányt átszúrták lándzsával, a fiút pedig lefejezték.


Szent Titusz    püspök és hitvalló   


Szent Tódor     vértanú † 318     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése