+Róma, 304. (?)
A 303--305 közötti években az utolsó nagy üldözési hullám szakadt a Római Birodalom keresztényeire. Diocletianus császár úgy vélte, hogy restaurációs politikája keretében föl kell számolni a kereszténységet. Sokan nem állták ki a hitnek ezt a próbatételét, mások viszont megkapták az erősség ajándékát, hogy vérükkel tegyenek tanúságot hitük mellett.
Amikor azután 313 után már nem háborgatták a keresztényeket, hamarosan összemosták ez elmúlt idők történéseit. A Konstantin császárt megelőző időket szinte teljesen az üldözések idejének tekintették; az első évszázadok keresztényei hősökké lettek. A vágyódással és bűntudattal vegyes csodálat a vértanúk tiszteletének fölvirágzásához vezetett. Ami egy-egy esetben hiteles és közismert volt, azt minden különösebb fontolgatás nélkül általánossá tették. Eleven vértanú-irodalom keletkezett, amelyben a költészet és a valóság sajátos törvényeket követett. Amit Szent Ágnesről tudunk, azt ezzel a háttérrel kell szemlélnünk.
Származása és élete felől semmi biztos adatot sem ismerünk. A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála évének 304-et számítják. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét. Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest (366 és 384 közt), Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla (De virginibus I, 12; De officiis I, 41, 203), Prudentius, a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki (Peristephanon 14). Ezekkel föl is soroltuk az Ágnesről szóló legkorábbi híradásokat. De mi derül ki belőlük?
Római Ágnes fiatalon áldozta életét keresztény hitéért. Nem világos, hogy lefejezték-e vagy megégették. Vértanúsága pontos idejéről hallgatnak a források. Már nem tudjuk kideríteni, hogy honnan merítik a legrégibb tanúk tudásukat. Római helyi tradíció őrizte meg a szent szűz, Ágnes vértanúságának hagyományát. E tradíciót a 4. század vége felé rögzítették írásban, s később káprázatos, meseszerű legenda szövődött köréje.
Sajátos jellegű tanúbizonyság viszont Szent Ágnes emlékhelye a római Via Nomentánán. Ezen a helyen Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát. Ez az építkezés a helyi hagyomány mellett szól: a régi egyházban szokásos volt ugyanis, hogy vértanúsír közelében választottak temetkezési helyet (depositio ad sanctos), és a szent közbenjáró erejébe vetett hitről tanúskodik.
Bár a szent nevén kívül más alig volt ismeretes, Ágnes a hitnek és a tiszteletnek köszönhetően nagy szentté lett. Nevét fölvették a mise római kánonjába. Egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették e vértanú szűz dicséretét.
Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.
--------------------------------------------------------------------------------
A keresztény nép többféle változatban ismerte Szent Ágnes hősi halálának elbeszélését. Íme az egyik:
A mély börtön ajtajából néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a kínzás színhelyét megpillantották.
A kapitány szeme megakadt egy leány arcán. Alig lehetett több, mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni.
A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.
-- Ágnesnek hívnak.
-- Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszerítettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.
-- Nem, kapitány, senki sem kényszerített.
A férfi segíteni szeretett volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem volt már a véres ügyekhez. Most azonban irtózatos indulatba jött ekkora bátorság láttán. Odakiáltott a katonáknak:
-- Kötözzétek a cölöphöz! Ő lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!
Amikor Ágnes a cölöpnél állt, így szólt a kapitányhoz:
-- Kapitány, nem akartalak megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd segít nekem az én Istenem, aki hatalmasabb, mint te és a császárod!
A kapitány dühöngve a korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.
-- Állj meg, kapitány! -- hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.
Egy megtermett katona lépett elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször megjutalmazta.
-- Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik. -- mondta.
Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta.
A kapitány odafordult a lányhoz:
-- Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.
A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:
-- Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.
-- Igazán mind megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! -- kiáltotta a kapitány. Villámló szemmel fordult a lányhoz:
-- No, válassz, melyiké akarsz lenni?! Pompás választási lehetőség áll előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem történt e falak között!
-- Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!
Erre vége szakadt a kapitány türelmének. Így kiáltott:
-- Le kell fejezni, mégpedig azonnal! Rajta!
De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:
-- Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!
A katonák törvénye pedig az engedelmesség.
Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött. A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában.
Származása és élete felől semmi biztos adatot sem ismerünk. A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála évének 304-et számítják. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét. Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest (366 és 384 közt), Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla (De virginibus I, 12; De officiis I, 41, 203), Prudentius, a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki (Peristephanon 14). Ezekkel föl is soroltuk az Ágnesről szóló legkorábbi híradásokat. De mi derül ki belőlük?
Római Ágnes fiatalon áldozta életét keresztény hitéért. Nem világos, hogy lefejezték-e vagy megégették. Vértanúsága pontos idejéről hallgatnak a források. Már nem tudjuk kideríteni, hogy honnan merítik a legrégibb tanúk tudásukat. Római helyi tradíció őrizte meg a szent szűz, Ágnes vértanúságának hagyományát. E tradíciót a 4. század vége felé rögzítették írásban, s később káprázatos, meseszerű legenda szövődött köréje.
Sajátos jellegű tanúbizonyság viszont Szent Ágnes emlékhelye a római Via Nomentánán. Ezen a helyen Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát. Ez az építkezés a helyi hagyomány mellett szól: a régi egyházban szokásos volt ugyanis, hogy vértanúsír közelében választottak temetkezési helyet (depositio ad sanctos), és a szent közbenjáró erejébe vetett hitről tanúskodik.
Bár a szent nevén kívül más alig volt ismeretes, Ágnes a hitnek és a tiszteletnek köszönhetően nagy szentté lett. Nevét fölvették a mise római kánonjába. Egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették e vértanú szűz dicséretét.
Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.
--------------------------------------------------------------------------------
A keresztény nép többféle változatban ismerte Szent Ágnes hősi halálának elbeszélését. Íme az egyik:
A mély börtön ajtajából néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a kínzás színhelyét megpillantották.
A kapitány szeme megakadt egy leány arcán. Alig lehetett több, mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni.
A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.
-- Ágnesnek hívnak.
-- Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszerítettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.
-- Nem, kapitány, senki sem kényszerített.
A férfi segíteni szeretett volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem volt már a véres ügyekhez. Most azonban irtózatos indulatba jött ekkora bátorság láttán. Odakiáltott a katonáknak:
-- Kötözzétek a cölöphöz! Ő lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!
Amikor Ágnes a cölöpnél állt, így szólt a kapitányhoz:
-- Kapitány, nem akartalak megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd segít nekem az én Istenem, aki hatalmasabb, mint te és a császárod!
A kapitány dühöngve a korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.
-- Állj meg, kapitány! -- hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.
Egy megtermett katona lépett elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször megjutalmazta.
-- Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik. -- mondta.
Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta.
A kapitány odafordult a lányhoz:
-- Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.
A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:
-- Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.
-- Igazán mind megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! -- kiáltotta a kapitány. Villámló szemmel fordult a lányhoz:
-- No, válassz, melyiké akarsz lenni?! Pompás választási lehetőség áll előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem történt e falak között!
-- Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!
Erre vége szakadt a kapitány türelmének. Így kiáltott:
-- Le kell fejezni, mégpedig azonnal! Rajta!
De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:
-- Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!
A katonák törvénye pedig az engedelmesség.
Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött. A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában.
--------------------------------------------------------------------------------
Mindenható, örökkévaló Isten, aki a gyöngéket választod ki a világból, hogy az erőseket megszégyenítsed, engedd jóságosan, hogy akik szűz vértanúd, Szent Ágnes ünnepét üljük, mindig érezzük, hogy Nálad oltalmába vesz minket!
Szent Anasztáz vértanú
Szentünk szent Makszim hitvalló tanítványa volt. Vele együtt szenvedte el a száműzetést a monoteléta tévtanítóktól. Ő írta meg szent tanítójának életét. Meghalt 666-ban.
PÁVIAI SZENT EPIFÁNIUSZ püspök
*Pávia, 438. +Padova, 497.
Amikor hildesheimi Othwin püspök 961-ben Ottó királlyal együtt Itáliába vonult, hogy a császárkoronázás tanúja legyen, épülőfélben lévő székesegyháza számára becses ereklyét akart szerezni. Itália gazdag volt az ilyen kincsekben, de adakozni nem szeretett belőlük. Othwin talált néhány klerikust, akik éjszaka feltörtek a páviai dómban néhány szarkofágot, és kivették Szent Speciosa szűz és Szent Epifániusz püspök csontjait. Amikor a rablás ismeretessé vált Páviában, Othwin püspök elbúcsúzott a császártól, és drága adományaival észak felé sietett. A hildesheimi egyház hívei ujjongva fogadták. Bármilyen megdöbbentően hat is ránk ez az epizód, el kell fogadjuk Othwin kortársaitól, akik tudósítanak róla, hogy a szent ereklyék birtoklásáért való jámbor buzgóság a megszerzés módjának megfontolásával nem sokat törődött.
Az, aki így Hildesheimben talált új nyugvóhelyet, a leghatározottabb püspöki egyéniségek egyike volt a régi római birodalom utolsó időszakában. Pávia, ahol 438-ban született, szilárd talajt nyújtott számára, ahonnan e nagyon nyugtalan időkben áldásosan tudott működni az államért és az Egyházért. Fiatalon lett pappá; életrajzírója és utóda, Szent Ennodius (+ 521) páviai püspök tanúsága szerint mintegy nyolc éven át teljesítette a ,,menny katonája pályafutásának újoncszolgálatát''. Ebben az időben bontakozott ki természetes képességeinek gazdagsága. Arcvonásainak és alakjának feltűnő szépségét, csengő hangját, határozottságát és jólneveltségét minden embertársával való kapcsolatában magasztalták. Úgy látszik, már ifjú klerikus korában különleges tehetsége volt ahhoz, hogy a civakodók közt békét teremtsen. Ezen a téren mindenesetre többet tett, mint amennyi természetes adottságaitól telt volna. Egy alkalommal egy paraszt, aki perlekedett egy pappal valami szántóföld miatt, nekitámadt a közvetítő Epifániusznak. Egész Pávia felháborodott a kedvelt szubdiákonuson esett sérelem miatt. Epifániusz azonban olyan meggyőző szeretettel bocsátott meg, hogy példája teljesen magával ragadta a perlekedőket. Saját személyének maradéktalan odaadásában rejlik sikerének voltaképpeni titka, nemcsak abban a kis vitás ügyben, hanem későbbi, nagy politikai küldetéseiben is.
Epifániuszt 466-ban szülővárosa püspökévé szentelték. Püspökségének évei egybeesnek azokkal a sok szenvedést hozó zavargásokkal, amelyek a nyugatrómai birodalom bukásához vezettek. Felső-Itália hatalmas ura ekkoriban a germán Rikimer volt Milánóban. A római császárok neki köszönhették uralmukat. Ebben a természetellenes állapotban gyakran támadtak feszültségek. 471-ben megbízták Epifániuszt, hogy simítson el egy egyenetlenséget Rikimer és apósa, Anthemiusz császár között. A püspök túlságosan fiatalnak és tapasztalatlannak érezte magát erre a feladatra, mégis vállalta ezzel a megokolással: ,,Vonzódásomat, amellyel hazámnak tartozom, nem tagadom meg.'' A kibékítés sikerült, bár nem volt tartós.
Néhány évvel később egy másik árnyékcsászár kérte a püspök segítségét a nyugati gótok ellen, akik Dél-Galliából kiindulva megkísérelték, hogy kihasználják Itália belső gyengeségét. Epifániusz nem sajnálta a fárasztó utazást az Alpokon át, sőt nem várta meg még a kedvezőbb évszakot sem, hanem rögtön télen elindult. A nyugati gótok királya, Eurik megindult a béke ilyen hírnökének láttán. A megmenekülés azonban ezúttal is csak a sors késleltetése volt. 476-ban Róma utolsó helytartóját is legyőzték a germánok, Odoaker leverte az utolsó császárt és Itália ura lett. Páviát ugyanebben az időben hódították meg és fosztották ki. Epifániusz minden befolyását érvényesítette az új uralkodónál, hogy a polgároknak az újjáépítést lehetővé tegye. Öt évre szóló adóhaladékot sikerült elérnie. A pásztor fáradhatatlanul tevékenykedett nyájáért. Ő maga régen lemondott minden fényűzésről, és úgy élt püspöki lakásában, mint a legszegényebbek. Ami ezt a régi nemességből származó rómait a barbárok támadása elleni védőbástyává tette, az nem a kifinomult kultúra és szokások, hanem a megélt Evangélium ereje. Így aztán ,,a hazáért'' való helytállása túlmutat minden nemzeti érdeken. Epifániuszban az egységnek az az egyetlen alapelve testesült meg, amely megmaradt az 5. század széteső világából, és új jövő felé vezette azt: az Egyház.
Két évtizeddel az utolsó római császár letaszítása után a keleti gótok nyomultak be Itáliába Teoderik vezetésével. Ismét Felső-Itália lett a leginkább sújtott rész, s Epifániusz ismét a béke mentsvára lett. Teoderik, aki kiválóan értett ahhoz, hogy új birodalmának minden jó energiáját felhasználja, nagy tiszteletet tanúsított Pávia püspöke iránt. Őt küldte el a burgundiai királyi udvarba, hogy ott hatezer fogoly szabadonbocsátását kérje. Epifániusz kiegészítette ezt a nagy művet, amennyiben a hazatérők számára földet és pénzt kért Teoderiktől, hogy szabadságuk ne váljék teherré. 497-ben utolsó utazására indult Ravennából Páviába. Betegsége azonban gyorsabb volt, mint a kocsija, és Pádovában beteljesedett a szent jelmondata: ,,Az élet számomra Krisztus, a halál pedig nyereség''.
SZENT FRUCTUOSUS, AUGURIUS és EULOGIUS vértanúk
*Tarragona, +259. január 21.
Fructuosus a 3. században volt Tarragonának, Hispánia egykori híres városának püspöke. Nagy tiszteletben állt. Élete eseményeit sajnos nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy diákonusaival együtt ő is áldozatul esett Valerianus császár 258. évi keresztényüldöző ediktumának, amely elsősorban a püspököket és diákonusokat vette célba. Fructuosust diákonusaival együtt, akik hozzá hasonlóan kitartottak Krisztus és Egyháza iránti hűségben, 259 januárjában letartóztatták, elítélték és kivégezték. Egy átdolgozott, hiteles keresztény tudósítás tájékoztat perük és vértanúságuk részleteiről. Ebből a következőkről szerzünk tudomást:
,,Valerianus és Gallienus császár uralkodása, s Aemilianus és Bassus konzulsága idején Fructuosus püspököt és két diákonusát, Auguriust és Eulogiust január 16-án, vasárnap letartóztatták. Fructuosus éppen pihenőre tért, amikor Aurelius, Festucius, Aelius, Pollentius, Donatus és Maximus megbízottak behatoltak házába. Amikor Fructuosus meghallotta lépéseiket, azonnal felkelt és papucsban elébük ment. A katonák így szóltak hozzá: Gyere velünk! A helytartó megparancsolta, hogy állítsunk elő diákonusaiddal együtt. -- Menjünk! -- válaszolta Fructuosus --, de ha megengeditek, felhúzom még a cipőmet. -- Tedd, ahogy akarod -- felelték a katonák. Elvezették és fogságba vetették. Fructuosust teljes bizalom töltötte el, és már előre örült annak a koszorúnak, amelyet az Úr szánt neki. Szüntelenül imádkozott. Egész testvéri közössége mellé állott; ennivalót és frissítőket vittek neki, és kérték, hogy gondoljon rájuk.
Másnap Fructuosus a börtönben megkeresztelte Rogatianus testvérünket. Hat napot töltöttek a börtönben. Január 21-én, pénteken elővezették és kihallgatták őket.
Aemilianus helytartó így szólt: Fructuosus püspök, Augurius és Eulogius lépjenek elő!
A bírósági szolga jelentette: Itt vannak!
A helytartó megkérdezte Fructuosustól: Hallottad, mit parancsoltak a császárok?
Fructuosus: Nem. Egyébként keresztény vagyok.
Aemilianus: Megparancsolták, hogy imádjuk az isteneket.
Fructuosus: Az egy Istent imádom, aki az eget és a földet alkotta, a tengert és mindazt, ami bennük van.
Aemilianus: Tudod, hogy vannak istenek?
Fructuosus: Nem.
Aemilianus: Hamarosan tapasztalni fogod.
Két évtizeddel az utolsó római császár letaszítása után a keleti gótok nyomultak be Itáliába Teoderik vezetésével. Ismét Felső-Itália lett a leginkább sújtott rész, s Epifániusz ismét a béke mentsvára lett. Teoderik, aki kiválóan értett ahhoz, hogy új birodalmának minden jó energiáját felhasználja, nagy tiszteletet tanúsított Pávia püspöke iránt. Őt küldte el a burgundiai királyi udvarba, hogy ott hatezer fogoly szabadonbocsátását kérje. Epifániusz kiegészítette ezt a nagy művet, amennyiben a hazatérők számára földet és pénzt kért Teoderiktől, hogy szabadságuk ne váljék teherré. 497-ben utolsó utazására indult Ravennából Páviába. Betegsége azonban gyorsabb volt, mint a kocsija, és Pádovában beteljesedett a szent jelmondata: ,,Az élet számomra Krisztus, a halál pedig nyereség''.
SZENT FRUCTUOSUS, AUGURIUS és EULOGIUS vértanúk
*Tarragona, +259. január 21.
Fructuosus a 3. században volt Tarragonának, Hispánia egykori híres városának püspöke. Nagy tiszteletben állt. Élete eseményeit sajnos nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy diákonusaival együtt ő is áldozatul esett Valerianus császár 258. évi keresztényüldöző ediktumának, amely elsősorban a püspököket és diákonusokat vette célba. Fructuosust diákonusaival együtt, akik hozzá hasonlóan kitartottak Krisztus és Egyháza iránti hűségben, 259 januárjában letartóztatták, elítélték és kivégezték. Egy átdolgozott, hiteles keresztény tudósítás tájékoztat perük és vértanúságuk részleteiről. Ebből a következőkről szerzünk tudomást:
,,Valerianus és Gallienus császár uralkodása, s Aemilianus és Bassus konzulsága idején Fructuosus püspököt és két diákonusát, Auguriust és Eulogiust január 16-án, vasárnap letartóztatták. Fructuosus éppen pihenőre tért, amikor Aurelius, Festucius, Aelius, Pollentius, Donatus és Maximus megbízottak behatoltak házába. Amikor Fructuosus meghallotta lépéseiket, azonnal felkelt és papucsban elébük ment. A katonák így szóltak hozzá: Gyere velünk! A helytartó megparancsolta, hogy állítsunk elő diákonusaiddal együtt. -- Menjünk! -- válaszolta Fructuosus --, de ha megengeditek, felhúzom még a cipőmet. -- Tedd, ahogy akarod -- felelték a katonák. Elvezették és fogságba vetették. Fructuosust teljes bizalom töltötte el, és már előre örült annak a koszorúnak, amelyet az Úr szánt neki. Szüntelenül imádkozott. Egész testvéri közössége mellé állott; ennivalót és frissítőket vittek neki, és kérték, hogy gondoljon rájuk.
Másnap Fructuosus a börtönben megkeresztelte Rogatianus testvérünket. Hat napot töltöttek a börtönben. Január 21-én, pénteken elővezették és kihallgatták őket.
Aemilianus helytartó így szólt: Fructuosus püspök, Augurius és Eulogius lépjenek elő!
A bírósági szolga jelentette: Itt vannak!
A helytartó megkérdezte Fructuosustól: Hallottad, mit parancsoltak a császárok?
Fructuosus: Nem. Egyébként keresztény vagyok.
Aemilianus: Megparancsolták, hogy imádjuk az isteneket.
Fructuosus: Az egy Istent imádom, aki az eget és a földet alkotta, a tengert és mindazt, ami bennük van.
Aemilianus: Tudod, hogy vannak istenek?
Fructuosus: Nem.
Aemilianus: Hamarosan tapasztalni fogod.
Fructuosus akkor feltekintett az Úrhoz és csendesen imádkozni kezdett önmagukért.
A helytartó így szólt: Kinek akarunk hát engedelmeskedni, kitől félünk, kit tisztelünk, ha az isteneket nem tiszteljük és a császárnak nem hódolunk? -- Ezután Auguriushoz fordult: Ne törődj Fructuosus szavaival!
Augurius diákonus azonban ezt mondta: A mindenható Istent tisztelem.
A helytartó erre megkérdezte Eulogiust: Tiszteled Fructuosust?
Eulogius: Nem Fructuosust tisztelem, hanem azt, akit ő is tisztel! (Azokban az időkben néhány tévtanító Messiásnak mondta magát, a helytartó ezek szerint Fructuosust is ilyen álmessiásnak tartotta.)
A helytartó megkérdezte Fructuosustól: Püspök vagy?
Fructuosus: Igen, az vagyok.
A helytartó: Csak voltál! -- és kihirdette az ítéletet: Mindhármukat elevenen égessék el.
Amikor Fructuosus püspököt diákonusaival együtt levezették az amfiteátrumba, a nép nagy együttérzést tanúsított irántuk, Fructuosust ugyanis nemcsak a testvérek, hanem a pogányok is nagyon szerették. Az amfiteátrumban lektora, Augustalis odalépett Fructuosushoz, és könnyek között kérte, hogy levehesse a püspök cipőjét. Hagyd csak, fiam -- válaszolta a püspök --, levetem én magam is. Nagyon biztosnak és boldognak érzem magamat, mert bizonyos vagyok az Úr ígéretében. Amikor letette cipőjét, előlépett Félix, a testvérek egyike, megragadta a kezét és kérte, hogy gondoljon rá. Ámde Fructuosus ezt felelte neki tisztán és érthetően, úgyhogy mindenki hallotta: Az egész katolikus Egyházra gondolnom kell, amely kelettől nyugatig terjed.
A már megnevezett megbízottak élesen figyelték. Fructuosus pedig Szentlélekkel eltelve, olyan hangosan, hogy minden testvér meghallhatta, így szólt: Nem fosztanak meg titeket a pásztorotoktól. Az Úr -- ahogy megígérte -- nem hagy cserben benneteket sem most, sem a jövőben. Amit itt láttok, az csak múló megpróbáltatás.
Miután így vigasztalta a testvéreket, ,,bementek az üdvösségbe'', vagyis elnyelték őket a lángok.
Amikor elégtek a kötelek, amelyekkel megkötözték őket, örömmel térdeltek le, és elmondták megszokott imáikat. A feltámadás bizonyosságában, a kereszt jelében (kitárt karokkal) imádkoztak az Úrhoz végső leheletükig.''
Szent Fructuosusnak és diákonusainak vértanúaktáit évszázadokon át nemcsak Spanyolországban, hanem az afrikai egyházban is felhasználták liturgikus olvasmányul emlékünnepükön. Erről Szent Ágoston (lásd: A szentek élete, 503. o.) is tanúságot tesz: ünnepnapjukon prédikációt mondott, és benne néhány helyet idézett a most olvasott aktából.
A már megnevezett megbízottak élesen figyelték. Fructuosus pedig Szentlélekkel eltelve, olyan hangosan, hogy minden testvér meghallhatta, így szólt: Nem fosztanak meg titeket a pásztorotoktól. Az Úr -- ahogy megígérte -- nem hagy cserben benneteket sem most, sem a jövőben. Amit itt láttok, az csak múló megpróbáltatás.
Miután így vigasztalta a testvéreket, ,,bementek az üdvösségbe'', vagyis elnyelték őket a lángok.
Amikor elégtek a kötelek, amelyekkel megkötözték őket, örömmel térdeltek le, és elmondták megszokott imáikat. A feltámadás bizonyosságában, a kereszt jelében (kitárt karokkal) imádkoztak az Úrhoz végső leheletükig.''
Szent Fructuosusnak és diákonusainak vértanúaktáit évszázadokon át nemcsak Spanyolországban, hanem az afrikai egyházban is felhasználták liturgikus olvasmányul emlékünnepükön. Erről Szent Ágoston (lásd: A szentek élete, 503. o.) is tanúságot tesz: ünnepnapjukon prédikációt mondott, és benne néhány helyet idézett a most olvasott aktából.
Szent Jenő (Eugén) és vértanútársai
Mindnyájan: Jenő, Kandid, Valerián, és Akila Dioklécián és Makszimián császárok alatt szenvedtek vértanúságot hitükért, Liziász hadvezértől. Valerián, Kandid és Akila az üldözések alatt a trapezunti hegyekben rejtőzködtek el. Inkább a vadak között akartak élni, mint a pogányok között. De itt hamarosan rájuk találtak és Trapezuntba vitték őket. Bátor hitvallásukért ütötték, vasakkal szaggatták, és tűzzel égették. Néhány nap múlva Jenőt is elfogták, és ugyanolyan módokon kínozták. Ezek után mind a négyüket tüzes kemencébe dobták, de onnan sértetlenül jöttek ki. Végül lefejezték őket 284-ben.
BATTHYÁNY STRATTMANN LÁSZLÓ III. r. (1870-1931)
A Moson megyei Dunakilitiben szüleletett foúri családból. Iskoláit részben Kalksburgban, részben a kalocsai jezsuitáknál végzi. Elso gimnazista korában az orvosi pálya vonzza, mégis a bölcsészkaron kezdi meg egyetemi tanulmányait. De hamarosan átiratkozik: az orvosi karra. 28 évesen megházasodik: buzgó vallásos leányt, Coreth Mária Terézia grófnot vesz el. 1900-ban doktorrá avatják A Pozsony közelében lévo Köpcsényben, majd pár év múlva Körmenden rendez be és tart fönn sajtát költségén kórházat. A szegény betegeket ingyen kezeli, sot sokakat ruhával, pénzzel is támogat. „A szegények orvosa” néven emlegetik. Egyre inkább a szemészet lesz a szakja, ebben képzi, tökéletesíti tudását. Életében mintegy 30000 szemmutétet végez. Betegeinek nemcsak testi, hanem lelki egészségét is igyekszik elomozdítani, jó példájával és írásaival is (pl.: Nyisd fel szemedet és láss c. írásával, melyet betegeinek oszt ki). Családi élete mintaszeru. A gyermeknevelésben hu társa felesége. 11 gyermeke közül a legidosebb, Ödön, 2l évesen vakbélgyulladás utáni mérgezésben hal meg. Halálát nem annyira gyászolják, mint inkább mennybejutását ünneplik. Meleg, derus légkör jellemzi a családi életét. Vonzódik Szent Ferenchez és rendjéhez, a Ferences III rend tagja. Mindennap elmondja Szuz Mária kis zsolozsmáját. Élete végén rákbetegségét hosies lélekkel viseli. Egy bécsi klinikán hal meg 60 éves korában 1931. jan. 22-én. Nagy tiszteletben álló sírja a németújvári ferences templomban található. Itt van a Batthány család családi sírboltja. Boldoggá avatása 2003-ban várható.
Részlet Batthyány herceg végrendeletébol:
„Életem egyik: fofeladatának tuztem ki, hogy orvosi muködésemmel a szenvedo emberiségnek szolgálatot tegyek és ezáltal a jó Istennek tetszo dolgokat cselekedjem. Az Úr Isten kegyelmébol évek hosszú során át napról-napra dolgoztam kórházamban, tehetségemhez képest segítve beteg embertársaimon. E munkám volt forrása számtalan kegyelemnek és sok lelki örömnek, amely a magam és családom minden tagjának lelkében uralkodott. Azért, mint életemben mindig, e helyen is mély hálát adok a Teremtonek, hogy az orvosi pályára hívott. Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá.”
Részlet Batthyány herceg végrendeletébol:
„Életem egyik: fofeladatának tuztem ki, hogy orvosi muködésemmel a szenvedo emberiségnek szolgálatot tegyek és ezáltal a jó Istennek tetszo dolgokat cselekedjem. Az Úr Isten kegyelmébol évek hosszú során át napról-napra dolgoztam kórházamban, tehetségemhez képest segítve beteg embertársaimon. E munkám volt forrása számtalan kegyelemnek és sok lelki örömnek, amely a magam és családom minden tagjának lelkében uralkodott. Azért, mint életemben mindig, e helyen is mély hálát adok a Teremtonek, hogy az orvosi pályára hívott. Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá.”
Imádság:
Istenünk, te tiszteletreméltó László herceget kegyelmeddel a szegények atyjává, gyermekei kiváló nevelojévé s a szenvedésben hossé tetted. Add, hogy példáját követve, ami neked tetszésedre van, szóval és tettel véghezvigyük. Krisztus, a mi Urunk által.
Szent Makszim hitvalló
Makszim hitvalló előkelő konstantinápolyi család sarja volt. Feltűnő tudománya és tehetsége miatt fiatalon Heraklius császár titkára lett. Hivatalnok társai között szeretet és tisztelet övezte, és nagy hasznára volt az egész császári városnak. Ebben az időben a monoteléták veszedelmes eretneksége dúlt az egész Keleten. Ez a tévtanítás Jézus Krisztusban csak az isteni akaratot és természetet hangsúlyozták ki. Ezért Jézust nem tekintették tökéletes embernek. Makszim, látva, hogy a tévtanítás a császári udvart is megfertőzte és abban védelmezőre talált, elhagyta állását, és hogy mentse lelkét a tévelytől, szerzetessé lett a Chryszopolisz kolostorban. Életszentsége és bölcsessége miatt rövidesen a kolostornak főnöke lett. Mint mélyen gondolkozó hittudósa korának, és az igaz tanítás szigorú védelmezője, éles hangon leplezte le a tévtanítókat. Ezért sokat kellett szenvednie az Egyház ellenségeitől. Kartágóban nyilvános vitában cáfolta meg a tévtanítókat, aztán Rómában I. Márton pápával elítéltette még az eretnekpártoló császárt, II. Konstanst is. A császár a pápát a Krím félszigetre számtűzte, ahol nemsokára belehalt szenvedéseibe. Maximosznak kivágták a nyelvét és levágták jobb kezét, hogy sem szóval, sem írásban ne tudjon tanítani. Ezután a Kaukázusba küldték számkivetésbe, ahol 622. év augusztus 13-án meghalt.
Szent Meinrád áldozópap, hitvalló, † 861
Szent Neofit vértanú
A szent vértanú Nikaiában született. Istenfélő szüleitől erős keresztény nevelést kapott. Már gyermekkorában megmutatkozott rajta Isten ereje. Isten korán felruházta a csodatevés adományával. Isten akaratát követve, a fiatalember elhagyta a szülői házat, a pusztába távozott és ott egy oroszlánbarlangban élt. Dioklécián császár keresztényüldözése idején visszatért Nikaiába, és ott bátran és hangosan leleplezte a pogány hit tisztességtelen voltát. A kínzók ezért felfüggesztették egy fára, ütötték, vassal szaggatták, égő kemencébe dobták. Mindezekben sértetlen maradt. Mivel már nem tudták hogyan kínozni, úgy ölték meg, hogy egy pogány ember lándzsát döfött az oldalába. Így nyerte el 16 éves korában a vértanúi halált 303-05 körül Nikaiában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése