2023. március 30., csütörtök

Boldog Amadé     hitvalló, † 1472.       


Szent Eubula


Eubula Szent Pantaleimon édesanyja volt. A III. században hunyt el, mielőtt még fia vértanúhalált szenvedett volna.


Szent Guidó     hitvalló, † 1046.   


Lépcsős Szent János atya

Születésének helyét nem jegyezte fel senki. Gyermekkoráról sem tudunk semmit. 16 éves volt, amikor elhagyta hazáját és a Sinai hegyre jött. Ezen a területem egymást érték a kolostorok és szerzetestelepek. János is belépett az egyikbe, és 4 évig élt benne. Miután elsajátította a szerzetesi élet szabályait, a 20 éves ifjú a Sinai hegy lábánál kezdett remete életet élni. Először egy kunyhóban, később egy barlangban töltött el 40 esztendőt. Imádsággal, kézimunkával élte igénytelen életét. Sokan keresték fel, és ő mindenkit szívesen fogadott, ellátta a szükséges tanácsokkal. 60 éves korában a szomszéd kolostor lakói elöljárójukká választották. Csak nehezen vállalta el. Vezetése alatt a kolostor lakói nagy előhaladást tettek a lelki életben. Amikor érezte, hogy közel van a halála ideje, megvált a kolostortól, régi barlangjába tért vissza, és a szentek halálával halt meg 70 éves korában 649. március 30-án. Egy barátja kérésére megírta saját tapasztalatai alapján a lelki élet szabályait az „Égbe vezető lajtorja”címén ismerjük. Innen kapta a lépcsős, lajtorjás vagy görögösen Klimakhosz János nevet.


Hallgatag Szent János

János 18 éves korában lett szerzetes. 28 éves korában megválasztották Köln püspökévé. Tízéves püspökség után titokban elhagyta lelki nyáját, és belépett a Megszentelt Szent Szabbász kolostorába, mint újonc. Szent Szabbász pappá akarta őt szenteltetni, de feltárta előtte püspöki voltát. Ettől kezdve úgy élt szerzetesi életet, mint befalazott hallgatag. Késő öregségben halt meg 557- vagy 558-ban.


Szent Joás próféta

A próféta Szamáriából származott. Megrótta Jeroboám királyt a bálványimádás terjesztéséért. Tőle való visszatértében bement egy hamis próféta házába, Isten tilalma ellenére vele étkezett, aztán útközben egy oroszlán megölte. Cselekedeteit a Királyok I. könyvének 13. fejezetében olvassuk.


CASORIAI* BOLDOG LAJOS (1814-1885)
Nápoly közelében, Casoria helységben született. Elobb asztalosinas volt, aztán lépett be 18 éves korában a ferencesekhez. Pappá szentelése után a klerikusokat tanította filozófiára, fizikára, matematikára. De hivatása igazában nem ez volt. 1860 és 1880 között Nápolyban bontakozott ki kulturális és szociális tevékenysége. Elobb a szegények számára gyógyszertárt létesített, majd afrikai fiúk és lányok részére kollégiumokat alapított, hogy ott misszionáriussá neveljék oket. Más házakat is létesített árvák, vakok, süketnémák, aggok, zarándokok számára. Mindenütt, ahol szükséges volt enyhíteni a nyomort, ott volt. Hogy alkalmas társakat nyerjen, megalapította a Karitász Testvérei (Bigi* - szürkék) testvérületét és a Szent Erzsébet Novérei (Bigie*) társulatát. 1832- ben, Szent Ferenc születése 700. jubileumán ötezer szegényt vendégelt meg. Valaki kérdezte: honnan szerezte mindezekhez a pénzt. „Azt nem szabad tudni!” - volt a válasz. Igen nagy volt az isteni gondviselésbe vetett bizalma. Megértette a kor szükségletét. Szociális irányú muködése kezdetén elment IX. Piusz pápához. „Szentséges Atyám - mondta - jön a forradalom: mitévo legyek? Bezárjam magam cellámba, hogy ott imádkozzak, vagy a tuzfészekbe vessem magam, hogy cselekedjek?” És IX. Piusz azt válaszolta: „Menj vissza, Szent Ferenc fia, Nápolyba, lépj ki celládból és vesd magad, amint mondod, a tuz közé, hogy cselekedj. Használd fel az ellenségeket is, hogy jót muvelj és Isten elott érdemed lesz.” Lajos atya eszerint járt el. Értett ahhoz, hogyan szerezze meg elokelo emberek, írók, költok, politikusok barátságát. A hit és tudomány összehangolására tudományos akadémiát alapított, ahova meghívott nemcsak hívoket, hanem hitetleneket is. La Carita* elnevezéssel folyóiratot is alapított 1864-ben, melybe kiváló írók is írtak. A liberálisokhoz, szabadkomuvesekhez is megtalálta az utat. „Ha beszélünk velük - mondta -, sok félreértést szétoszlatunk, és mindig nyerünk valamit!” „A 19. század Szent Ferencének” nevezték. Boldoggá avatása 1993. ápr. 18-án történt a ferencesek és a nápolyi hívek tömeges részvételével. Köszöntelek, Boldog Casoriai Lajos, egyedülálló tagja Szent Ferenc rendjének, Krisztus szeretetének lánglelku tanúságtevoje!”- köszöntötte ot II. János Pál pápa.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Lajost a szeretet muveinek alapítójává s az értelmiségiek apostolává tetted. Add, hogy mi is megértsük korunk szükségleteit, s fáradozzunk felebarátaink földi és örök jólétéért. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Zoszimász püspök

Szentünk szüleinek buzgó imádságára született. Gyermekkorától Szent Lukács kolostorába adták. Elérve az érett kort, és előrehaladva az erényekben, Szent Lukács sírjának őrévé lett, aztán pedig diakónussá. Miután 30 évig élt a kolostorban, a kolostor főnökévé választották, aztán szirakuzai püspökké tették. Ebben a hivatásban kitűnt különös irgalmassággal mások iránt. Lelki nyáját szóval és példával kormányozta. Tizenhárom évi kormányzás után békében hunyt el 662 körül.