A film cselekménye Ágoston megtérése után játszódik. Már megírta leghíresebb filozófiai műveit, mikor a római civilizáció agóniája miatt, a múlt és jövő határán mély válságot átélő ipponai közösség a püspökévé szenteli. Ágoston a mindenki számára egyformán érvényes morál nevében megpróbálja csillapítani a különböző csoportok gyilkos indulatát, hogy reményük lehessen a jövőre...

Szent Istvánról mondták

“Európának szüksége van Magyarországra, arra a szenvedésben, háborúban és szükségben megerősödött népre, amely soha nem hagyta magát legyőzni… Szent István államfelfogásában soha nem tudott az a nyugat-európai abszolutizmus kialakulni, ahol a király azt mondja: Az állam én vagyok. Õ országát Mária oltalmába ajánlotta. Királyságát úgy fogta fel, hogy õ csak gondozója és nem tulajdonosa azoknak az embereknek, akiket rá, mint intézőre bíztak. Ha ez a fajta államfelfogás megmaradt volna a középkortól az újkorig, akkor az európai Kontinens sok szenvedéstől és nélkülözéstől menekült volna meg. Szent István királyi házába vette Máriát. Õ és honfitársai pedig Mária testvérei és Jézus tanítványai lettek. Ez Magyarországnak olyan méltóságot kölcsönzött, amely nem veszett el soha.”

JOACHIM MEISNER (1933- ) bíboros, 1989-tõl kölni érsek
Budapest, 2009. augusztus 20.

A Heti Válaszban (22–23.o.) Rosdy Pál Másokért élt és halt címmel méltatja a szeptember 17-én vasárnap boldoggá avatandó Salkaházi Sárának, a nyilasok által 1944 decemberében Dunába lőtt szociális testvérnek az életútját. A cikkíró kiemeli, hogy a szerzetesnő tudatosan készült az életszentségre. A szerző emlékeztet rá: a „népi demokrácia” évtizedeiben nem volt mód a boldoggá avatás ügyét kezdeményezni, de tisztelete sosem szűnt meg Magyarországon. 1997-ben azután elkezdődött az eljárás. Rosdy Pál arra is rámutat, hogy Salkaházi Sára naplójából kiviláglik: ő sem született szentnek, hanem azzá nevelte magát. „Tavaly – írja 1930-ban – olyan sokat kínlódtam, mert egyeseket oly nehéz volt elviselni. Akkor csináltam azt, valahányszor találkoztam az illetővel, mindig egy fohászt mondtam érte: Jézus, segítsd meg! Áldd meg!” 1935-ben ezt írja: „Nem voltam egészen hűséges. Rájöttem, hogy milyen szörnyű nehéz a lemondás a kávéról. Reggel betartottam. Délben nem. Jó lesz ezzel kapcsolatban folytonos harcot indítani.” Egy évre rá pedig így fogalmaz: „Szeretni akarom a halált! Már most készülök a halálra. Készülök, hogy mindennap keressek alkalmat önmagamnak a meghalásra. Hogy szívesen fogadjam a bírálatokat, ha megsemmisítők, megalázók is.”


A Népszabadság 2006.augusztus 19. Hétvége című mellékletében (2-3.o.) Bokor Péter Hét fejezet a Bokréta utca mártírjáról, címmel felidézi, hogy néhány évvel ezelőtt egy dokumentumfilmjében a vértanúhalált halt és boldoggá avatás előtt álló Salkaházi Sára életéről nyilatkozott Jolsvai Hedvig, a Szociális Testvérek Társaságának tagja. Többek között elmondta, hogy amikor 1967 augusztusában a zuglói nyilasház embereit bíróság elé állították, a tárgyaláson az egyik vádlott beszélt egy apácáról, aki zömök termetű és fekete hajú volt, a leírás ráillett Sára testvérre. De ami még inkább rá vallott, az a vádlott vallomásának következő része volt: „Mielőtt kivégeztük volna, előbb letérdelt, és feltűnően nagy, széles mozdulattal vetett magára keresztet.” Hedvig testvér szerint „Ez annyira Sára testvér volt! Sokszor tanította környezetének: Keresztet ne úgy vessetek, mintha legyet kergetnétek, hanem szépen, összeszedetten, mint aki a hitét vallja meg.”

Szentmise Sándor István és vértanútársai emlékére

„Sándor István tudatosan vértanú akart lenni, áldozat a magyar ifjúságért. Mintha minden tette még ott a börtön poklában is egy bizonyos vágyat takart volna.”

Sándor István szalézi testvérért és üldözött társaiért haláluk évfordulóján P. Havasi József SDB tartományfőnök ünnepi szentmisét mutat be. Szentbeszédet mond P. Szőke János SDB atya, a boldoggá avatás posztulátora.

Helyszín: Clarisseum (Budapest IV. ker., Árpád út 199.)
Időpont: 2006. június 11. 10.30

* * *

Sándor István Rákospalotán volt a Szalézi Művek egyik oszlopos tagja. Többszöri megszakítással, katonai szolgálat miatt, mint nyomdamester és nevelő dolgozott 1940-1948 között. A nyomdán kívül még az oratóriumban is dolgozott és az ún. „kis klérus" szervezője volt. Később, a rendek feloszlatása után (1950) tovább foglalkozott a fiatalok hitoktatásával.

Aki őt ebből az időből ismeri és hajlandó ismeretét közölni, kérjük, jelentkezzen a boldoggá avatás magyarországi megbízottjánál, Szőke János szalézi atyánál.

Cím: 1125 Budapest, Felső Svábhegyi u. 12.
Tel.: 1/201-0979
E-mail: ungmind@vnet.hu

Sándor István vértanúságának történetéről Háttér rovatunkban olvashatnak.

Magyar Kurír

A Magyar Hírlap (9.o.) Nehezebb lesz ezentúl szentté válni címmel közli, hogy szigorítaná a szentté avatás feltételeit XVI. Benedek. A balliberális lap emlékeztet rá: Joseph Ratzinger óvatosabb, mint elődje volt: II. János Pál idejében 482 új szentet avattak, többet mint az előző ötszáz évben összesen. „Az évtizedekig tartó eljárást a lengyel pápa felpörgette, de XVI. Benedek nem követi ezt a gyakorlatot. Egy kivételt tesz majd, méghozzá éppen elődjével. Karol Wojtyla boldoggá avatási eljárását – az első lépés a szentté avatás felé – alig néhány héttel a halála után megindította a Vatikán. Mintegy száz tanút hallgattak meg, illetve hallgatnak meg, köztük Lech Walesa és Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfőket.”

A pápa október 23-án avatja szentté Boldog Alberto Hurtado jezsuita szerzetest

Vatikán/Santiago de Chile: Angelo Sodano bíboros-államtitkár a chilei püspöki konferenciához intézett szerdai levelében tájékoztatta a főpásztorokat XVI. Benedek pápa azon döntéséről, hogy Boldog Hurtado jezsuita atya szentté avatására – II. János Pál előzetes tervének megfelelően – ez év október 23-án kerül sor. Ez lesz az első szentté avatás XVI. Benedek pápasága alatt.

Alberto Hurtado Cruchaga 1901-ben született a chilei Viña del Marban. 1923-ban belépett a jezsuita rendbe, ahol főleg a szegények, hajléktalanok apostolaként szolgált 1952-ben bekövetkezett haláláig.

II. János Pál pápa 1994. október 16-án avatta boldoggá, majd a 2005. február 24-én tartott konzisztóriumon jelentette be, hogy ez év október 23-án másik négy boldoggal együtt a szentek közé emeli a chilei jezsuitát. A mostani bejelentés tehát lényegében az eddigi konzisztóriumi döntés megerősítése az új pápa részéről.

A vatikáni döntést Camilo Vial atya, Boldog Hurtado szentté avatási bizottságának elnöke szerdán jelentette be Chilében a következő szavakkal: „Az egy héttel ezelőtti földrengés szomorú időszakában a kanonizációs dekrétum megerősítése a reménység ajándéka számunkra”.

A chilei kormány a katolikus egyház intézményeivel karöltve már számos ünnepi programot készített az alkalomra.

Boldog Alberto Hurtado ünnepét eddig augusztus 18-án tartották, amely Chilében a szolidaritás napja – ezzel is elismerve példaadó munkásságát és tanítását.

Zenit/VR/MK

„Ha sírsz, máskor nem jövök el hozzátok”

Paolo Nigro 1940-ben fejezte be egyetemi filozófiatanulmányait. Meggyőződéses ateista volt, felesége azonban, akit árvaként kármelita nővérek neveltek, mélyen hívő. Tarantóban kezdték közös életüket. Paolo néhány év múlva súlyos mellhártyagyulladást kapott, olyannyira, hogy 1950 tavaszán az orvosok lemondtak róla.   

Áprilisban egy szombat este 10 órakor két férfi kopogtatott. Bemutatkoztak, és azt mondták, Pio atya küldte őket, hogy elmondjanak egy rózsafüzért az itt lakó súlyos betegért. Az asszony soha nem hallott még Pio atyáról, ráadásul Paolónak két hete magas láza volt, időnként delíriumos állapotba került, és ott volt a két kicsi gyerek. Férjével megbeszélve végül mégis beengedte az idegeneket.       

A két férfi letérdelt, és áhítattal imádkozta a rózsafüzért. A beteg azonban nyugtalanul azt mondogatta a feleségének: „Maria, küldd el azt a csuklyás szerzetest az ágy végétől!” Az asszony úgy vélte, férje a magas láztól hallucinál. Az ima végeztével a két férfi kérte az asszonyt, hogy fogadjon el egy kis pénzt. „Pio atya küldi. Szükségük lesz rá jövő héten a San Giovanni Rotondó-i utazáshoz, mert Pio atya szeretne találkozni a férjével. A többi meg a gyógyszerekre.”   

Hétfőre a beteg sokkal jobban lett, lement a láza; az orvosok álmélkodtak. Csütörtök reggel már annyira jól volt, és annyira szeretett volna találkozni Pio atyával, hogy a két férfi taxival kivitte őt az állomásra. Estére értek San Giovanni Rotondóba. Másnap, pénteken, amikor Pio atya végzett a gyóntatással és kilépett a gyóntatószékből, Paolo azonnal felismerte, hogy ő állt az ágya lábánál. Odalépett hozzá, és zokogva térdre vetette magát. A Padre felsegítette, és – Paolo tájszólásában – azt mondta: „Ha sírsz, máskor nem jövök el hozzátok.”

Másnap Paolo meggyónt a szentnél, akinek lelki gyermeke lett. Lánya, Santina vallomása szerint apja „más ember lett. Ettől kezdve naponta járt szentmisére és áldozott. Pio atya továbbra is mellette maradt. Olykor eljött hozzánk (lelkileg, bilokációval), hogy meglátogassa. Lábadozása idején apám néha azt mondta: 'Santina, Pio atya a fejedre tette a kezét'. Később sokszor láttam, hogy sír a korábbi bűnei miatt. Hogy jóvá tegye, sokakat vezetett Istenhez és Pio atyához.”   

(Santina Nigro vallomása, San Giovanni Rotondo, 2005. május 10.)