Szent Albin(a)     hitvalló, † 560.


Szent Antónina vértanúnő

Krisztus vértanúnője Nikaiában szenvedett hitéért. A császár elé vitetve bátran megvallotta, hogy keresztény, és nem akart áldozatot bemutatni a bálványoknak. Ezért kínzások alá vetették és börtönbe zárták. Innen kivezetve újra Krisztus tagadására akarták rábírni. Mivel erre nem volt hajlandó, megkínozták, majd megtüzesített ágyra fektették, de sértetlen maradt Végül, zsákba varrva a nikaiai tóba fullasztották.

Szent Dávid (Dewi)    érsek és hitvalló, † 544.    


Szent Domnina anya

Domnina anyja házában élt, az udvaron készített kis hajlékban Sok könnyet hullatott, nagyon egyszerűen táplálkozott, és este-reggel a templomban imádkozott. Békében hunyt el 450-60 között.

Szent Eudokia vértanúnő

Eudokia a Föníciai Heliopolisból származott. Traján császár uralkodása alatt (98-117) élt. Először szabados életet élt. Külső szépsége sok embert vitt rá az erkölcstelen életre vele. Ebből nagy vagyont gyűjtött össze. Miután egy Germanosz szerzetes által hallott a keresztény vallásról, és hallott a bűnbánatról, megbánta bűnét, megtért és a keresztény vallásban megkeresztelkedett. Később mennyei látomásokban is volt része. Egy napon elragadtatásában egy angyal az égbe kísérte. A mennyei seregek örvendeztek az ő megtérésén. Egyedül egy fekete, félelmetes kinézetű teremtmény morgott, és azt kiáltotta, hogy helytelen dolog az, hogy egy ilyen bűnös nő üdvözüljön. Ezek után szentünk szétosztotta vagyonát a szegények között. Egy kolostorba lépett, és ott átadta magát a vezeklő életnek. Azok az emberek, akiket ő egykor bűnre vitt, feljelentették Hadrián császárnál, hogy keresztény. A császár előtt csodát tett, mert a császár beteg fiát meggyógyította. Ez keresztény hitre tért utána. Egy idő múlva újra meg kellett jelennie Heliopolis helytartója Diogenész előtt. Ámde új csodákat művelt és ezzel elérte szabadon bocsátását. 152-ben, Antonin császár uralkodása alatt lefejezték.

Szent Lea


Szent Leontina


Szent Marcell és Antal vértanúk

Mindketten Krisztus hitéért szenvedtek vértanúságot, tűz által.


Szent Nesztor és Trivimiosz vértanúk

Mindketten a pamfíliai Pergéből származtak. Keresztények voltak és félelem nélkül hirdették Krisztus evangéliumát. A pogányok feljelentették őket Décius császár üldözése idején. A helytartó, hogy megfélemlítse őket, a kínzás minden eszközét megmutatta nekik. Ők ezekkel nem törődve hirdették Krisztust. A helytartó ezért megverette, fára függesztette, vaskampókkal szaggattatta testüket, amíg belső részeik ki nem látszottak. Állhatatosságukat látva, karddal fejeztette le őket.


Szent Szuitbert     püspök és hitvalló, † 713.   


SZENT VERZERI* TERÉZ EUSZTÓCHIA szűz, III. r., rendalapító (1801-1852)
Az olaszországi Bergamoban született. Megalapította a Jézus Szíve Leányai Kongregációt a leányifjúság nevelésére. A kongregáció elso fonökasszonya. 1850-ben, Rómában részt vett Jeromos öccsének püspökké szentelésén. Bresciában fejezte be életét 1852. márc. 1-én. Gyér életrajzi adataihoz kiegészítésül hozzátesszük: Bergamo püspöki székhely, itt élt szent Barbadico Gergely püspök a 17. században. A 19. század végén itt volt szeminarista Angelo Giuseppe Roncalli, a késobbi XXIII. János pápa. Brescia pedig az a város, ahol Merici Szent Angéla 1535-ben az orsolyiták rendjét megalapította. Egyébként a 19. században kb. száz noi ferences kongregáció létesült, melyek különbözo apostoli és karitatív tevékenységet fejtenek ki, közülük többen foglalkoznak a leányifjúság nevelésével, így az említett orsolyita rend, továbbá Postel Szent Mária Magdolna által 1807-ben alapított Irgalmasság Szegény Novérei kongregáció, a Keresztes Novérek mindkét ága – ok kortársai Verzéri Teréznek; a század végén pedig Cabrini Szent Franciska szerzetes közössége, a Jézus Szíve Missziós Novérek, az Egyesült Államokban. Ok mind a ferences családhoz tartoznak. Verzeri Boldog Terézt II. János Pál avatta szentté 2001. jún. 10-én.
Részlet II. János Pál szenttéavatási beszédébol:
„Verzeri Szent Teréz rövid, de tartalmas élete során engedelmesen ráhagyatkozott a Szentlélek vezetésére, örökösen érezte Isten oltalmát, átadta magát a mennyei Atyának. Megélte Isten hiányának sajátos misztikus élményét is. Törhetetlen hite akadályozta meg abban, hogy a megpróbáltatások ellenére se veszítse el az Isten irgalmába vetett bizalmát. Az általa alapított Jézus Szíve Leányai kongregáció tagjainak is azt a tanítást hagyta örökségül: A belso és külso szenvedések közepette is meg kell oriznünk hitünket az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.”

Imádság:

Istenünk, te Szent Teréz arra indítottad, hogy a leányifjúság erényes nevelésére új szerzeteskongregációt alapítson, add nekünk, hogy példája szítsa fel bennünk az istenszeretet lángját, melyet szerzetescsaládja tagjaiban is fellobbantott. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

P. Boros Fortunát (1895-1953)
Kiváló történész, szerkeszto, a ferences könyvkiadás igazgatója. 1942-48-ig az erdélyi ferences tartomány fonöke. 1951-ben Brassóból elhurcolták kényszermunkára a Duna-csatornához. Betegen a Capu1 Midiai börtönben 1953. márc. 16-án lapáttal agyonverték. Sírja ismeretlen helyen van.


P. Écsy János (1919-1982)
Szintén az erdélyi rendtartomány tagja. Eloször 1951-ben hurcolták el, majd 1961-ben internálták. 1964-ben szabadult. 1970-tol a csiksomlyói rendház fonöke volt. 1982. ápr. 12-én gépkocsival ment káplánjával, Anaklét atyával Gyulafehérvárra. Visszautaztában a medgyesi ún. halálkanyarban egy autó szabálytalan elozéssel beléjük rohant. Écsy atya szörnyethalt, a többiek is súlyosan sebesültek. Nem baleset, hanem a Szekuritaté által megrendezett gyilkosság áldozata lett. Sírja Csíksomlyón van.


Szent János püspök

János Palesztinából származott. 18 éves korában megkeresztelkedett és szerzetessé lett. Kitűnt a böjtölésben. Erényes életéért Damaszkusz érsekévé választották. Rövid idő múlva úgy ítélte meg, hogy érseki teendőit nem tudja összeegyeztetni a szerzetesi élettel. Ezért titokban elhagyta Damaszkuszt és Barszonofiosz néven, mint egyszerű zarándok a Nitria hegyére ment. Ott egy kolostorba lépve buzgón szolgálta a közösség tagjait. Később mégis felismerték, amiért Egyiptomba menekült. Elhunyt az V. század II. felében, több lelkileg hasznos iratot hagyva maga után.


Szent Kasszián atya

Kasszián atya Rómából származott. Kora fiatalságában kimutatta vonzódását a Szentírás könyvei iránt. Éles elméje lévén, először filozófiát, asztronómiát tanult és utána fordult a Szentírás felé. Tisztaságát testben és lélekben őrizte. Elhagyván hazáját Aranyszájú Szent Jánost kereste fel Konstantinápolyban, akitől új ismereteket sajátított el. Mint szerzetes, Betlehemben, Thébában és Nitriában élt. Aranyszájú Szent János diakónussá szentelte. Ezután Rómába ment. Ott áldozópappá szentelték, ami után eltávozott Marseillesbe. Ott két kolostort, egy férfit és nőit alapított. Kasszián atya néhány oktatóbeszédet is írt, olyan tartalommal, hogy mindenki, aki kézbe veszi, lelki hasznot merít belőle. Írt még Nesztor tévtanító ellen is Isten Fiának megtestesüléséről és az Istenszülő tiszteletére. Hosszú időt élvén könyveivel sok hasznot hajtott szerzeteseinek. Meghalt 435. július 23-án.


Szent Theoktériszt vértanú

Szentünk a Prussza melletti pelikitszki kolostor elöljárója volt. A VIII. században Konstantinosz Kopronimosz uralkodása (741-75) alatt szenvedett a szentképek tisztelete miatt. Orrát és kezeit gyantával égették. Új Szent István vértanúszenvedéseinek volt társa.

Alexandriai névtelen betegápoló szentek,     † ~260   


FIRENZEI Boldog ANTÓNIA II. r. (1401-1472) Elokelo firenzei családból származott. Szülei akaratából korán házasságra lepett, de férje halála után ellenállt rokonai unszolásának, hogy újabb házasságot kössön. A tökéletesség vágyával belépett a Boldog Angelina által akkoriban alapított szerzetes III. rendi Szent Honufriusz kolostorba. Miután erényességét sokszorosan igazolta, elobb Folignoba*, majd Aquilába küldték, ahol a Szent Erzsébetrol nevezett kolostort 14 éven át kormányozta. O azonban többre vágyott. Kapisztrán Szent Jánossal is megbeszélte a dolgot, hogyan térhetne át a Szent Klára eredeti Regulája szerint folytatott életre, hogy minél inkább élje az Istennel egyesült életet. V. Miklós pápa jóváhagyásával (1450 körül) Aquilában a Krisztus Teste kolostorban 14 novérrel Szent Klára Regulájára fogadalmat tett, s ezzel a várost új szerzetesközösséggel gyarapította. A kolostort azóta „Szegény Szent Klára” kolostornak nevezték. Kapisztrán Szent János rendelkezésére a novérek vezetojévé lett, s legfobb törekvése arra irányult, hogy a novéreket, foképp saját példájával, a szerzetesi tökéletességre vezesse. Alázatára vall, hogy a legalantasabb munkákat magának tartotta fenn. A türelem gyakorlására alkalmat adott neki hozzátartozói molesztálásai, igazságtalanságok, rágalmak, mik ártatlanul érték, és 16 évi betegsége. S nehogy a test a lélek ellen lázadjon, a test ellenállását kemény munkával és önmegtagadásokkal igyekezett megtörni. A szegénységet, sot az élet fenntartásához legszükségesebb dolgok hiányát is örömmel viselte el, csak viselt ruhát hordott, sohasem újat. Ami szabad ideje maradt, imádságra fordította. Éjszakákat imádkozott át, néha extázisban. Szeretetét mindenki megtapasztalta, foként a betegek. Éjjel-nappal ágyuknál volt, anyai gondoskodással vette oket körül, testi enyhülést, lelki- erosítést nyújtott nekik: Elore tudva elköltözése idejét, a novéreket a Regula megtartására, egymás iránti szeretete buzdította. Az Egyház szentségeivel megerosítve 71. évében költözött át a szebb hazába. Erényeinek fennmaradó emléke, a sírjánál történo csodák eredményeképp IX. Piusz 1847-ben boldoggá avatta.
„Intem és buzdítom az Úr Jézus Krisztusban összes novéreimet, hogy mindig iparkodjanak utánozni a szent egyszeruség, alázatosság és szegénység útját, valamint a szent szerzetesi életmódot, miként maga Krisztus és boldogságos Ferenc atyánk tanította megtérésünk óta.”
Szent Klára Végrendeletébol.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Antóniát életútján Szent Klára rendjébe vezetted. Segíts,
hogy érdemei és példája által a földön téged egyre igazabb szeretettel szeressünk, a boldog örök életben pedig színrol színre láthassunk. Krisztus, a mi Urunk által.


Szent Bazil hitvalló

Szent Bazil a képrombolá Izauri Leó császár uralkodása idején élt. Elhagyván a világot, belépett egy kolostorba és ott erényes szerzetesi életet folytatott. Amikor a szentképek elleni harc megkezdődött, Bazil bátran ellentállt neki. Ezért elfogták, és kínzások alá vetették. Ennek ellenére Bazil elvetette a képüldözők tévtanítását, és szent Prokóppal együtt vére ontásáig kiállt az igaz tanítás mellett. Amint Prokópot is, egész testében kínozták, majd börtönbe zárták. Sok ideig szenvedtek a börtönben, az istentelen császár haláláig. Ezután minden börtönben szenvedőt kiengedtek a börtönből. Szentünk tovább élte addigi szerzetesi életét. Istennek kedves élet után halt meg 750 körül.


Boldog Hedvig     † 1399   


Leoniszai Szent József     hitvalló, † 1612   


Szent Manna és Kira anyák

Mindketten a kisázsiai Beria városából származtak, nemes szülőktől. Nem törődve magas származásukkal, egy kis szögletben húzták meg magukat a városon kívül, ajtaját elfalazták, csak egy kis nyílást hagytak meg, hogy valaki ételt juttasson be rajta. Állandó hallgatagságban éltek, hideget és meleget, az időjárás viszontagságait türelmesen viselve. Több mint 50 évet éltek így, és békében hunytak el 450 körül.


Szent Nesztor püspök

Szentünket különös szelídség jellemezte. Imádság közben fogták el saját házában. Magidisz város parancsnoka Irenarch Pergiába küldte. Az úton Nesztort égi hang, de földrengés is megrősítette. Szörnyű kínzások után keresztre feszítették 250 Décius császár idején.


Szent Oszvald
       

Szent Protériosz főpap

Az alexandriai pátriárkai székre akkor választották meg, de mikor a chalkedoni zsinat elítélte és megfosztotta attól Dioszkurt. Az eretnekek által felizgatott nép 457-ben, a keresztelő kápolnában verte agyon a főpapot, holttestét az utcákon vonszolták, aztán elégették.

  

Szent Román     apát és hitvalló, † 463   

BOLDOG CHAPDELAINE ÁGOSTON és TÁRSAI vértanúk

*La Rochelle, 1814. január 6. +Si-linkien, 1856. február 27.

Anglia Kína elleni szerencsétlen ópiumháborúja 1842-ben a nankingi szerződéssel fejeződött be, amely Kínát arra kényszerítette, hogy öt kikötőjét nyissa meg az angol kereskedelem számára. Ugyanezeket az előjogokat megszerezte több európai hatalom is. Franciaország már az 1844. évi vhampoai szerződésben rögzítette a vallásgyakorlás szabadságát az öt kikötőre vonatkozóan. A kínai tárgyalófelek viszonylag könnyen és gyorsan engedtek a franciák kívánságának, nem annyira az általuk nem ismert keresztény vallás iránti tiszteletből, inkább azért, mert azt hitték, hogy Franciaországban szövetségest találnak Anglia ellen. Amikor ebbeli reményeik szétfoszlottak, a vallásszabadságot sem vették túlságosan komolyan. Ezek az események megingatták a Középső Birodalom belső biztonságát, s a folyamatot az ún. Tajping-lázadás csak elmélyítette. A lázadás (1850--64) Kantonból indult ki és Nanking elfoglalásával (1853) érte el tetőpontját. Kirobbantói vallási rajongók voltak, akik keresztény elemeket építettek be a konfuciánus világnézetbe, ezért a keresztényeket azzal gyanúsították -- ezúttal az ország déli részén --, hogy együttműködnek a forradalmárokkal. Ebbe a zűrzavarba került bele a fiatal francia hithirdető, amikor 1852-ben partra szállt Hongkongban.

Auguste Chapdelaine (1814--1856) egy La Rochelle közelében lakó, mélységesen vallásos családból származott. Szívósságát és megtörhetetlenségét családi örökségként, közelebbről az apjától kapta, aki a forradalom utáni nehéz években az Egyházhoz hű katolikusok és a gyakran rejtekhelyről rejtekhelyre igyekvő papok támasza volt. Ezek az események, amelyek születésekor még eleven emlékekként éltek családjában, a kis Ágostonra minden bizonnyal mély hatást gyakoroltak; már korán felébredt ugyanis benne a vágy, hogy pap legyen. Ám kemény mezei munka közben kellett várakoznia a huszadik évéig, amíg megkezdhette a tanulmányait.

A coutances-i szemináriumban, ahol 1843. június 10-én pappá szentelték, érlelődött meg elhatározása, hogy hithirdető lesz. Türelmének azonban ismét kemény próbát kellett kiállnia. Az egyházmegye általános vikáriusa megmagyarázta neki, hogy nincs kétsége ugyan missziós hivatása felől, de bizonyos okokból, amelyeket nem közölt vele, egy ideig még várakoznia kell kívánsága teljesülésére. A fiatal pap minden további nélkül engedelmeskedett, és káplán lett Boucayban. Plébánosa később úgy nyilatkozott arról a két évről, amely alatt hűségesen szolgált nála, hogy missziós eszménye tántoríthatatlanul a szeme előtt állott, és hogy vezeklési gyakorlatokkal készült majdani megvalósítására (hetenként háromszor böjtölt és gyakran ostorozta magát).

Végre 1851. február 16-án beléphetett Párizsban a külföldi missziók szemináriumába. Egy évvel később, 1852 áprilisában az egykori boucayi segédlelkész már megkapta beosztását a Kvantung és Kvangszi tartományokban levő kínai misszióba. Április 29-én elutazott. Kína déli részeinek misszionálását 1848-ban a párizsi missziós szemináriumra bízták. 1853-ban Zefirin Guillemint (1814--1886), Ágoston földijét nevezték ki ezeknek a vidékeknek apostoli prefektusává; ő a vele egykorú Ágostont küldte Kvangszi tartományba, ahol a missziós munkát újra kellett kezdeni, mert másfél évszázad óta nem lépett hithirdető ebbe a kiterjedt tartományba. Első kísérlete alkalmával nem jutott nagyon messze. Megtámadták és kifosztották, ezért vissza kellett térnie Kantonba. Második útján eljutott legalább a szomszédos Kveicsu tartományba, ahol egy kiemelkedő misszionárius, a későbbi apostoli vikárius és püspök, Lions (+1893) vezette be a missziós életbe és a kínai nyelvbe.

Eközben Kvangszi tartományban egy buzgó világi apostol tevékenysége következtében kialakult egy új keresztény közösség magva. Hírét vették, hogy a tartományuk számára kijelölt hithirdető Kveicsuban tartózkodik. Küldöttek mentek érte; öt napig tartó meneteléssel érte el végül missziós vidékét Silin-him kerületi székhely közelében. Azonban már tíz nap múlva négy másik katolikussal együtt elfogták, és kihallgatásra a kerület székhelyére vezették. A jóakaratú mandarinnak meg kellett állapítani, hogy az elfogottak nem tartoznak sem a (tajpingi) forradalmárokhoz, sem a mohamedánokhoz, akik hasonlóan zendülést támasztottak. Hogy azonban biztos legyen a dologban, a periratokat el kellett küldenie a tartomány kormányzójához, és meg kellett várnia annak döntését. Így hát a hithirdetőnek és a katechumenoknak a karácsony ünnepnapjait fogságban kellett tölteniök. A követek azonban forradalmárok kezébe kerültek, kirabolták és további utazásukban akadályozták őket. Visszaérkezésük után a keresztényeket szabadon engedték. Ágoston végre elkezdhette tulajdonképpeni missziós munkáját.

1855. július 10-i levelében nagy örömmel értesíti párizsi elöljáróját, hogy 170--180 katechumennel megkezdte a keresztségre való előkészületet. Az első keresztségeket Szent Józsefnek, a kínai egyház védőszentjének ünnepén szolgáltatta ki. Elsőként az a világi apostol keresztelkedett meg, akinek a buzgóságát tanúsította mindenekelőtt a katechumenek csapata. A József nevet kapta. Az év folyamán valószínűleg további keresztelendők is megkapták a keresztség szentségét.

A hithirdető azonban nem túl sokáig örülhetett fárasztó, mégis boldogító apostoli munkájának. Már 1856 februárjában újból üldözni kezdték az ifjú közösséget. Ágoston a kerületi székhely egy katolikus írójánál keresett először menedéket; ahelyett azonban, hogy a még nyugodt, szomszédos Kveicsu tartományban igyekezett volna biztonságba jutni, a nyájánál akart maradni. Már a következő napon elfogták, és a kerületi mandarin elé vezették. A vád zendülésre való felbujtás volt, és azzal a felszólítással végződött, hogy rossz vallásáról mondjon le. Ágoston áthagyományozott válasza így hangzott: ,,Mivel vallásom az igazi, nem mondhatok le róla. Egyébként nincsenek rossz szándékaim. Arra intem az embereket, hogy tegyék a jót, és így kiérdemeljék a mennyország boldogságát.'' Erre a fogoly 300 ütést kapott a talpára és 300 ütést bambusznáddal a testére. Vérrel és súlyos sebekkel borítva szó nélkül szenvedett. Súlyos éjszaka után, bilincsbe verve, amely még csak mozgást sem engedett neki, a következő reggel halálra ítélték, de a február 26-ról 27-re virradó éjszaka belehalt sebeibe; csak ezután fejezték le, és holttestét az állatok elé vetették.

Bármilyen kicsi és jelentéktelen volt is Ágoston első kialakuló közössége, két tagjának, a fiatal Pei-mu Lőrincnek és egy ifjú özvegynek, Csau-Kong Ágnesnek meg kellett osztania papjukkal a vértanúságot. Lőrinc már Ágostonnal volt a körzet székhelyén, amikor menedékhelyén megjelent közösségének néhány asszonya kisgyermekével együtt. Férjük már fogságban volt. Ágoston segítségét és tanácsát kérték, s abban egyeztek meg, hogy az asszonyok gyermekeikkel együtt a mandarin lába elé borulnak, hogy férjük és apjuk életéért könyörögjenek. Mivel mégsem volt bátorságuk az ilyen, kínai viszonyok között rendkívüli lépéshez, Lőrinc vezetőként élükre állt. Ekkor a mandarin egész dühe ellene fordult. Mialatt az asszonyokat kegyetlenül megverték és fogságba vetették, neki borzasztó kínvallatást kellett kiállnia, s ez azzal a felszólítással végződött, hogy tagadja meg hitét. Bátor magatartása a mandarin dühét a végsőkig fokozta, úgyhogy őt még Ágoston elfogása előtt kivégezték.

Csau-Kong Ágnes Kveicsu szomszédos tartományából való volt, ott született 1833-ban. Fiatalon férjhez adták egy keresztény férfihoz, majd annak halála után nem ment ismét férjhez, hanem iskolába járt, és tudását az Egyház szolgálatába állította. Amikor Ágoston Lions nevű társától alkalmas hitoktatónőt kért leendő közössége asszonyai és lányai számára, Ágnes ajánlkozott erre a feladatra. Úgy látszik, hogy önfeláldozó és sikeres tevékenysége magára vonta üldözői figyelmét, mert már a férfiak első csoportjával együtt elfogták és fogságba vetették. A bírósági tárgyalás napján, amikor Ágoston sorsa is eldőlt, igen kiemelkedő bátorságot tanúsított. Sem ígéretek, sem fenyegetések nem tudták eltántorítani hitétől. Az elítélése előtt mondott és áthagyományozott kevés szava az ókeresztények kihallgatásaira emlékeztet. Ugyanazzal a halállal sújtották, mint Ágostont. Négy nappal később halt meg sebei következtében.

Ezekről a Kvangszi tartományban végbement eseményekről Guillemin, a távoli Kanton missziójának elöljárója csak július elején értesült hírnökök és levelek útján, s elküldte az első tudósítást Lyonba, a Hitterjesztés Művének vezetőségéhez. Ezen alapulnak a fentiek is. A püspök írása végén kifejezett kívánsága, tudniillik, hogy a vértanúk vére szolgáljon Kvangszi egyházának javára, meglepő módon beteljesedett: a tartománynak a kínai hierarchia felállításakor már három püspöke volt. Ágostont két társával, Lőrinccel és Ágnessel együtt 1900. május 27-én avatták boldoggá.


Szent Baldomér     hitvalló, † 660   


BACHSTEIN FRIGYES és társai prágai vértanúk (1611)

A hitújítás idején több országban kegyetlen üldözést kellett kiállania a katolikusoknak, köztük a ferenceseknek. Legismertebb ferences vértanúk: a) az angliai vértanúk, élükön Morus Szt. Tamással (1535), b) a németalföldi (gorkumi) 11 szent vértanú, c) a franciaországi vértanúk (1560-80 között a hugenotta háború folyamán mintegy 200 ferences vértanú). Hozzájuk csatlakoznak a csehországi vértanúk. Az elso üldözési hullámban, mely Husz János máglyahalála után (1415) tört ki, sok pap, szerzetes halt meg. A 17. században a vallásháborúk korában lett vértanú Prágában a 14 ferences szerzetes: Bachstein Frigyes házfonök és 13 társa. (Igaz, voltak eroszakosságok, kivégzések, kitelepítések katolikus részrol is, ezek közt a leghírhedtebb: 42 protestáns lelkész gályarabságra ítélése 1675-ben Pozsonyban, de ezeket az eseteket a protestáns részrol történt kegyetlenségek mindenképpen felülmúlták.) Csehországban a huszita „cseh testvérek” és a kálvinisták régóta vártak az alkalomra, hogy a katolikus vallás hu képviseloit az útból eltávolítsák. Különösen szálka volt a szemükben a II. Rudolf császár által Prágában alapított „Havas Boldogasszony” ferences kolostor. Az alkalom megjött, amikor a császárellenes Mátyás foherceg megjelent csapataival a város elott. 1611. febr. 15-én reggel a dühöngo protestánsok megtámadták a templomokat, kolostorokat, azokat feldúlták, kirabolták. A ferences kolostorba is behatoltak. A spanyol P. Martinez János atya menteni akarta az Oltáriszentséget. Karddal levágták a kezét, mire leesett a cibórium, a szentostyák szétgurultak. Szörnyu káromkodások közt taposták szét a kálvinisták a szentostyákat. János atya ezt meg akarta akadályozni, erre leütötték a fejét. Aztán sor került a kolostor többi lakójára: Frigyes atyának a szívét szúrták keresztül. Hasonló véget ért két másik páter, az egyik francia, a másik olasz volt. Egy diákonus, egy szubdiákonus, két klerikus, négy laikus testvér és két novícius lettek vértanúk. Hármukat felkergették a templom tetejére, hogy ott lojjék le oket, élvezve, mint esnek le sebesülten a földre. Többeket kardokkal, bárdokkal ízekre szabdaltak. A vértanúk tetemét csak harmadnapra bátorkodott néhány hu katolikus összeszedni s egy kápolnába elvinni. Isten számos csodával dicsoítette meg hu szolgáit. Boldoggá avatási eljárásuk folyamatban van.

„A minden kegyelem Istene, aki Jézus Krisztusban örök dicsoségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerosíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. Neki legyen dicsoség mindörökkön örökké. Ámen.” (1 Pét 5,10-11)

Imádság:

Istenünk, növeld bennünk a hitet, amely Frigyes atyát és vértanú társait

mindhalálig huségessé tette és diadalra vezette. Add, hogy mi is ezt a hitet kövessük, és benne üdvösségre találjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Szent Gábor     hitvalló, † 1862        

BOLDOG IZABELLA klarissza, szűz (1225-1270)

Az Izabella név az Erzsébet név változata. IX. Szent Lajos király huga. Anyja Blanka királyno, aki példaadó vallásossággal nevelte gyermekeit. Még a szerzetbe lépése elott a királyi palotában is már szinte szerzetesi életet élt, s Istennek szüzességet fogadott. Amikor II. Frigyes császár Konrád fia nevében megkérte a kezét, o hivatkozott fogadalmára. Mivel a házasságot a pápa, IV. Ince is szorgalmazta, levelet írt a pápának, melyben a szuzi életet magasztalta. Buzgó imaélete, önmegtagadása dolgában nem maradt el bátyja mögött. Hogy melyik évben lépett be a klarissza rendbe, pontosan nem tudjuk, csak azt, hogy a Párizs melletti Longchamp* zárdát 1261-ben alapították s ebben élt kilenc évig. Beöltözésekor „az alázatos Miasszonyunkról nevezett Izabella” nevet vette fel. Több udvarhölgye is követte példáját s vele együtt szerzetessé lett. „Megvetve evilág csalárdságait, inkább akart mennyei Jegyesének alázatban és szegénységben szolgálni, mint királynoként uralkodni. Sok csodával is tündökölt” - írja róla a ferences Martyrológium. Szent Lajossal egy esztendoben, 1270-ben halt meg Longhampban febr. 23-án. X. Leó pápa (1513-1521) avatta boldoggá. Szent Bonaventúra, aki az 1250-es években Párizsban tanított, lelki kapcsolatban volt a párizsi klarisszákkal, egy muvet (De perfectione ad Sorores) az o számukra írt. A longchampi klarisszák elfogadták IV. Orbán pápa Reguláját (1263), mely enyhített az eredeti Regula szigorúságán, így az ún. „urbanista” klarisszákhoz tartoztak. (Orbán latinul Urbanus.)

Kortársa és barátnoje írta róla:

„Az ártatlanság tükrét láttuk benne s amellett a bunbánat csodálatraméltó példáját; a szívtisztaság liliomát, a türelem és önmegtagadás illatos virágát, a jóság és irgalmasság kimeríthetetlen forrását.”

Imádság:

Istenünk, te megadtad Boldog Izabellának, hogy a világi örömök helyett

Krisztus követésének keskeny útját válassza. Segíts minket, hogy a világ kísértéseit legyozzük és dicsoségünket szent Fiad keresztjében leljük meg. Krisztus, a mi Urunk által.

GORZEI SZENT JÁNOS bencés apát

*Vandičres, 900 előtt. +Gorze, 976. március 7.

A Metztől délre fekvő Gorze híres kolostorreformjának kezdetei elválaszthatatlanul összekapcsolódnak vandičres-i János nevével.

Nem sokkal 900 előtt született egy nemes vagy szabad paraszt fiaként a Mosel mellett Vandičres-ben, nem messze Pont-ŕ-Moussontól. Apja taníttatta a tehetséges ifjút. Metz és Saint Mihiel iskoláinál azonban nem jutott tovább; apja korai halála visszaszólította a családi gazdaságba. A metzi papokkal és a Szent Péter-kolostor bencés nővéreivel való kapcsolata felébresztette benne a szerzetesi hivatást. Néhány éven át Argonne vidékén élte a legkeményebb remeteéletet. Római útja és Montecassino megismerése sem tudta eltéríteni a remeteség eszményétől. 933-ban Metz püspöke felhívta János figyelmét a düledező Gorzera. Itt megtalálta társaival a keresett magányosságot, keménységet.

A bencés regula útmutatása szerint heten tettek fogadalmat; Einold lett az apátjuk. Buzgón igyekeztek elsajátítani az istenszolgálat és az engedelmesség szabályát. Később innen indult el a megújulás, majd átterjedt a többi lotharingiai szerzetesközösségre, sőt rajtuk túl is. A fiatal szerzetesközösség buzgósága túlment a regula követelményein. Az imádság kötelezettsége, a vezeklésük szigorúsága messze felülmúlta Szent Benedek (lásd: A szentek élete, 339. o.) mértékét. János járt elöl jó példájával. Imádságos szelleme és aszkézisének keménysége mindenkit magával ragadott, s kitűnt az atyák írásainak tanulmányozásában is. A gondnok (cellárius) tisztével együtt rábízták a roskatag kolostor gazdasági fellendítésének gondját is.

János sikeres tevékenysége nem maradt elrejtve. Nagy Ottó császár 953- ban Abderrahman córdobai kalifa udvarába küldte. Három évig tartó megbízatását bátran teljesítette.

Einold halála után, 959-ben vagy 960-ban apáttá választották. 976. március 7-én halt meg.

Szent Julián     vértanú, † 251   

Boldog Báthory László     hitvalló, † ~1484   

Február 27-én Bátori László pálos rendi szerzetesre emlékezünk. A XV. század első felében élt, a budaszentlőrinci pálos kolostorban, majd a Nagy Hárs-hegy remetebarlangjában. Ő készítette el az első, majdnem teljes magyar nyelvű bibliafordítást. Magyarul írt szentírásmagyarázata Mátyás király könyvtárába került, ám a török hódoltság korában nyoma veszett. A pálos rendben boldogként tisztelik. Emlékét ma is őrzi a nagyhárshegyi Bátori-barlang.

Bátori (egyes források szerint Báthory) László gyermek- és ifjúkoráról keveset tudunk. A hagyomány szerint a Szent István korabeli Gutkeled nemzetségből eredő főrangú család, újabb kutatók szerint egy nyírbátori polgárcsalád sarja volt. Nyírcsászáriban született, 1420-ban. Fiatal éveit Közép-Szolnok és Kraszna vármegyében töltötte. Itáliában és Franciaországban végezte iskoláit. Hazatérte után katonáival aktívan részt vett Hunyadi János oldalán a török elleni harcokban, s élte a főurak korabeli szokványos életét. Szilágysomlyó birtokosa volt. Mivel 1438-ban nem vonult hadba a török ellen, erdélyi birtokait a vajda elkobozta, de Erzsébet királyné visszaadatta.

Mikor látta, hogy V. László udvara Hunyadi János árvái ellen fordul, a világból kiábrándulva, belépett a magyar pálos rendbe. Szerzetesi életének java részét a rend anyaházában, Buda mellett, a hatalmas és népes Szent Lőrinc-kolostorban élte le. A budaszentlőrinci kolostort 1290-ben kezdték építeni, és 1310 körül fejezték be. Mátyás uralkodása idején a rendház és a hozzátartozó templom, valamint a gazdasági épületek tovább bővültek, s a kolostor ebben az időben élte fénykorát. Az ország legnagyobb rendháza volt. Mátyás király is többször fölkereste a kolostort.

László kitűnt buzgóságával, alázatosságával és aszketikus életével. A hittudományoknak szentelte életét. Engedélyt kért, hogy kiköltözhessen a közeli a Nagy-Hárshegy egy barlangjába. A kolostorral továbbra is kapcsolatot tartott, napjait azonban a remeték életrendje szerint osztotta be: imádság, elmélkedés, kétkezi munka. Hunfalvy János szerint húsz évig remetéskedett itt.

Elkészítette az első majdnem teljes magyar nyelvű bibliafordítást.  A kötet Mátyás király saját könyvtárában, Corvinái között is helyet kapott, később azonban, a török hódoltság korában eltűnt, akárcsak a latinból fordított Szentek élete című munkája is.

A barlangban végzett bibliafordítási munka az életébe került: a vezekléstől, böjtöléstől elgyengülve tért vissza a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Megromlott egészsége ellenére folytatta az aszketikus és áhítatos életet. Halála napján még misézett. Budalőrincen halt meg, 1456. február 27-én. A kolostor templomában, a Szent István-oltár előtt temették el. Sírja a kolostorral és a templommal együtt elpusztult a török időkben. A pálos rendben boldogként tisztelik.

Egykori barlangját 1911-ben, Bátori-barlang néven nyitották meg. 1929-ben oltárt is építettek benne. Munkásságát megörökítő fekete márványtáblát helyeztek el, a bejárata előtt kis faházat létesítettek, majd 1931-ben Havran Imre iparművész tervei alapján egy márványoltárt alakítottak ki, amiből mára már csak a márványtábla összetört darabjai maradtak meg. Bátori László pálos rendi szerzetesnek, az első magyar nyelvű Biblia fordítójának nincs emléktáblája a helyen, és a barlangra is csupán egy felirat nélküli vasajtó utal.

Reményik Sándor Báthori László barlangja előtt című versével emlékezik meg a boldogként tisztelt pálos bibliafordítóról.

Magyar Kurír

SEVILLAI SZENT LEANDER püspök

*Cartagena, 549 előtt. +Sevilla, 600. március 13.

Leander olyan családból származott, amely négy szentet ajándékozott az Egyháznak: öccsét, Izidort (lásd: A szentek élete, 146. o.), aki utóda lett Sevilla püspöki székében, bátyját, Fulgentiust, aki Astigi püspöke volt és nővérét, Florentinát, aki egy női kolostor élén vált szentté.

Leander 549 előtt született Cartagenában; akkoriban kellett apjának, Severianusnak az ariánus nyugati gótok által feldúlt Cartagenából Sevillába menekülnie. Fiatal koráról csak azt tudjuk, hogy nagyon korán bencés szerzetes lett. Valószínűleg már ekkor hatott Szent Hermenegildre (lásd: 208. o.), az ariánus Leovigild nyugati gót király fiára. Hermenegildet és testvérét, Rekkaredet Leovigild a társuralkodójává tette Sevilla székhellyel. Amikor Hermenegild felvette a katolikus hitet, Leovigild száműzte Leandert, mert segítette fiát az áttérésben. Hermenegild ezután nyíltan fellázadt az apja ellen, és megkezdődött a polgárháború, amelyben mindkét oldal külföldi segítségre akart támaszkodni. Leander Hermenegild megbízásából Konstantinápolyba indult, hogy a katolikus párt számára támogatást keressen. II. Tiberius császárt azonban, mivel háborús viszálykodásba bonyolódott az avarokkal, longobárdokkal és perzsákkal, még Gergely pápai apokrisziár (követ), a későbbi Nagy Szent Gergely (lásd: A szentek élete, 511. o.) pápa közbenjárására sem sikerült arra indítani, hogy csapatokat küldjön Hispániába. Csakhamar szívbeli barátság szövődött Leander és Gergely között. Leander ösztönzésére Gergely kommentárt szerkesztett Jób könyvéhez. A Leandernek ajánlott mű előszavában ezt írja Gergely: ,,Már sok ideje, kedves testvérem, hogy Konstantinápolyban megismertelek, amikor az Apostoli Szék döntése engem odakötött, téged pedig a hit ügyét képviselő megbízásod vezetett oda.'' Hispániába való visszatérése után, 584-ben Leandert Sevilla püspökévé és Andalúzia metropolitájává emelték. Ezzel egyidőben véget ért a négyéves polgárháború: Hermenegildet foglyul ejtették, száműzték, majd 585-ben kivégezték.

Az ariánizmus hispániai diadala azonban rövid ideig tartott. 586-ban meghalt Leovigild; az új király, Rekkared pedig nem folytatta apja valláspolitikáját. Néhány hónappal uralomra lépése után Leander hatására letette a katolikus hitvallást. A katolikus vezetők kezdetben még kételyeket támasztottak áttérésének őszinteségét illetően; Gergely intette Leandert: vigyázzon, hogy a jól indult mű jó véget is érjen majd. Leander minden elgondolható buzgósággal és ügyességgel megvalósította ezt a tanácsot. Alig lehet eléggé értékelni részvételét a király és végül az egész nyugati gót nép megtérésében, amelyet a harmadik toledói zsinaton, 589-ben ünnepélyesen megpecsételtek. Ezen a zsinaton Leander elnökölt és az Egyháznak egy egész nép megtérése és a szerencsétlen vallási harcok befejeződése fölötti öröme nyilvánult meg a záróbeszédében: ,,Isten szent Egyháza, te egyedül ismered a próféták jövendöléseiből, az Evangélium szavaiból és az apostolok tanúságaiból, hogy milyen édes a szeretet és milyen csodálatos az egység. Nem hirdetsz mást, mint a népek összetartozását, nem is kívánsz mást, mint a nemzetek egységét, nem vetsz mást, mint a béke és szeretet magvait. Örülj tehát az Úrban, mert kívánságod nem marad beteljesületlen. Azokat a népeket ugyanis, amelyeket oly sokáig hordtál anyai öledben sóhajtások és imádság közepette, most váratlanul az örömre szülted.''

Amikor 590-ben Nagy Szent Gergelyt pápává választották, Leander írásban gratulált neki. Hogy azonban Leander a pápával való levelezése során nemcsak régi barátságuk ápolását tartotta szem előtt, hanem a hispániai és a római egyház szoros egységét is, kitűnik abból a tényből, hogy vitás egyházi kérdésekben hozzá fordult döntésért. Leandernek az Apostoli Szék iránti hűségét Gergely nagyon megbecsülte, és 599-ben a pallium megküldésének e korban rendkívüli tiszteletnyilvánításával is jutalmazta. 699. március 13-án, egy évvel a nemes Rekkared király halála előtt halt meg Leander.

Sajnos a történeti források életének sok részletéről hallgatnak. Még testvére, Szent Izidor is megelégszik azzal, hogy röviden bemutatja őt mint püspököt, teológiai írót és liturgikust. Leander azonban kétségtelenül a hispániai egyház legbefolyásosabb személyisége volt a 6. század végén.

Szent Prokóp hitvalló

Prokóp a Tízváros környékéről származott. Innen a neve is: Dekapolita, görögül tízváros. Éles elméjű, a szerzetesi életben kipróbált ember, híres és nevezetes volt a szerzetesek között. Abban az időben kezdődtek a képrombolás eretnekségének súlyos idői. Izauri Leó császár a szentképek tiszteletét bálványimádásnak bélyegezve, a képek eltiprásán fáradozott. A szentképek védelmezői súlyos kínokat és üldözéseket szenvedtek el. A szenvedésekben Prokóp is részesült. A császár parancsára elfogták, megkötözték. Kegyetlenül verték, testét sütögették, utána sötét börtönbe vetették. Sokat szenvedett benne többedmagával. A börtönből csak a császár halála után jöhetett ki. További életét szerzetesként élte és békében halt meg.

Szent Thalaleosz atya

Szentünk Kilikiából származott. Megvetvén a világi hiúságokat, először Szent Száva kolostorában lett szerzetes. Néhány évet töltött itt buzgó szerzetesi gyakorlatokban és méltó lett a papszentelés kegyelmére. Ezután Szíriába ment, ahol még szigorúbb életre adta magát.

Különös lakóhelyet csinált magának, ahol összegörnyedve, lehajtott fejjel ült. Istentől megkapva a csodatevés ajándékát gyógyította az embereket is, az állatokat is imádságának erejével. Ezzel igyekezett a még bálványimádásban élő embereket rávenni, hogy a keresztény hitre térjenek. Elhunyt hosszú élet után 460. vagy 490. évben.

Szent Edina
             

Szent Nesztor     vértanú, † 251


Szent Porfir püspök

Tesszalonikában született 352-ben. Szülei jómódú keresztények voltak. Fiúkat gondos nevelésben részesítették. Ő azonban szerzetesi életre vágyott. 26 éves korában szétosztotta vagyonát és az alsó-egyiptomi szkétiszi pusztaságban lett szerzetes egy kolostorban. Öt év alatt teljesen elsajátította a remete élet művészetét. Elöljárói engedélyével a Szentföldre ment, hogy felüdítse lelkét. Utána a Jordán völgyében egy barlangban újabb öt évet töltött. Jeruzsálemben Márk remetét vezette hozzá Isten, aki társa lett. Ezután ketten éltek munkás életet. János jeruzsálemi püspök, amikor értesült életmódjukról, Porfirt áldozópappá szentelte. Néhány év múlva a gázai püspök halála után a hívek őt kívánták főpásztoruknak. Kissé vonakodva, de vállalta a püspökséget. Tanítványa kíséretében elmentek Gázába. A város akkor inkább pogány város volt. Lakosai eleinte bizalmatlanul fogadták a püspököt, de egy csoda a kereszténység felé fordította szívüket. Egymásután rombolták le a pogány szobrokat, templomokat. Eudoxia császárné is segítségére volt Konstantinápolyból. 26 évi működése alatt a pogány Gáza szín keresztény várossá alakult át. Meghalt 421-ben.

Szent Sándor     püspök és hitvalló, † 325 

Szent Cezáriusz (Cézár)     hitvalló, † 369   


Boldog SEBESTYÉN (ab aparicio) (1502-1600)
Mellékneve: „ab aparicio” megjelenésrol nevezett, ti. a gyakori angyali jelenések miatt. Spanyolországban Gudiva nevu helységben született. Szülei vallásosan nevelték. Jó ideig pásztorkodott. 12 évesen súlyosan megbetegedett. Legendaszerű gyógyulása története: egy elhagyatott kunyhóban várta a halált. Egy farkas azonban hozzá menve gennyes sebét kiszívta, minek következtében jobban lett. Mikor anyja rátalált, már túl volt az életveszélyen. Ifjú korában Salamancában egy gazdánál földműves munkákat végzett. Romlott társai háromízben is parázna nőkkel bűnbe akarták vinni, ő mindhárom alkalommal elkergette a csábítókat. E környezetből szabadulni akart, ezért elhatározta, hogy Mexikóba utazik. Itt is földműves munkát vállalt, de közben a bennszülötteket kocsi, eke s egyéb szerszámok készítésére tanította. Útépítésben is részt vett: a Zacatecastól Mexikó-városig épített út (kb. 500 km hosszú) az o kezdeményezésére valósult meg. S amit keresett, azt leginkább a szegények megsegítésére fordította. Egyszer egy eladósodott embert megmentett a börtöntől: kifizette helyette tetemes adósságát. Jótékonykodása az indiánok előtt is tiszteletet váltott ki iránta. A főváros közelében kis birtokot vásárolt. Kétszer meg is nősült, de mindkét feleségével szűzi életet élt (az ő beleegyezésükkel). Közben a gonoszlélek gyakran támadta, különféle vadállat vagy csábító no alakjában; ő győzedelmeskedett a kereszt jelével. Második felesége halála után 70 évesen belépett a Ferenc-rendbe, a laikus testvérek közé, miután minden vagyonát a szegények s a klarissza nővérek javára fordította. Fogadalmait letéve erényekkel tündökölt: egyszerűség, őszinteség, szelídség, engedelmesség, türelem. Böjtök, önmegtagadásai, virrasztások érdemessé tették arra, hogy angyalok jelenjenek meg neki, akik elhagyatott helyeken táplálták, sötétben titokzatos fénnyel vették körül, esőtől, hótól védelmezték, helyes útra terelték egyik helyről a másikra vitték. Jövendő dolgokat előre mondott, a szívekbe belelátott, vadállatok felett tökéletes uralmat gyakorolt. Halálos ágyán az Oltáriszentséget már nem tudta magához venni, csak maga elé tétette. Istennek hálát adva 98 évesen hunyt el. Halála után arca megszépült, csodás illat vette körül, VI. Piusz avatta boldoggá.
„És én két kezemmel dolgoztam és akarok tovább dolgozni. És határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzon, ahogy a tisztesség kívánja. Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból, nem a munkabér megszerzéséért, hanem a példaadás kedvéért és s henyélés elkerülése végett.”
Szent Ferenc Végrendeletéből.

Imádság:

Istenünk, te megadtad Boldog Sebestyénnek, hogy szíve egyszerűségében
neked tetsző életet éljen. Add kegyelmedet, hogy közbenjárása által tiszta szívvel szolgáljunk neked és kegyelmed adományait elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Taráz főpap

Taráz előkelő konstantinápolyi családból származott. Szüleitől jó keresztény nevelést kapott. Mint hithű ember ellensége volt az akkor dühöngő képrombolásnak. Eleinte magas rangú császári hivatalnok volt. Iréné császárnő idejében, aki igyekezett a képrombolást megszüntetni, a pátriárka lemondása után Tarázt, a világi embert választották meg helyébe. Taráz csak azzal a feltétellel vállalta, ha rövidesen egyetemes zsinat rendezi a képvitát. A zsinat nemsokára összeült Nikaiában, 787-ben és lezárta a régóta tartott háborúskodásokat. Taráz azonnal foganatosította a zsinat rendelkezéseket. Aztán az Egyház bajainak rendbetételére fordította figyelmét. Magán kezdte és a legegyszerűbb életet élte. Sokat törődött a szegényekkel, árvákkal, bántalmazottakkal, és igyekezett bajaikat orvosolni. Élete végén súlyos betegségbe esett. Meghalt idős korban, 806-ban. Konstantinápolyban temették el.

Szent Viktóriusz

Szent János fejének I. és II. megtalálása

Keresztelő János fejét Heródiás egy tisztességtelen helyen rejtette el. Erről Heródes helytartójának felesége: Johanna tudott, akinek nevét szent Lukács említi. (8,3.) Ő, szánakozva az előhírnök halálán, a fejet titokban eltemette egy edényben az Olajfák hegyén. Később egy nemes ember, Ince, vásárolt magának földet az Olajfák hegyén, Heródes birtokán. Kívánva egy kis templomot is építeni, az alapot ásva, megtalálta a próféta fejét és magánál tartotta. Halála előtt azonban, félve, hogy a szent fejet a hitetlenek kigúnyolják, újra a földbe rejtette azon a helyen, ahol megtalálta. Nagy Konstantin császár idején két szerzetes jött Jeruzsálembe, hogy felkeresse a szent helyeket. Egyiküknek megjelent az Előhírnök, és kérte, hogy ássák ki a földből fejét. Ettől az időtől ünnepelték a szent fej I. megtalálását. A szerzetesek, hazatérve egy fazekassal Emesszából, könnyelműen neki adták csomagjukat a szent fejjel. A fazekas háza erre eltelt mindenféle földi jóval. Halála előtt ő átadta a fejet nővérének őrzésre, aztán az ereklye egyik helyről a másikra vándorolt, amíg egy Euszthát nevű ariánus szerzeteshez jutott. Ő elrejtette a fejet egy barlangban Emessza közelében. Később ezen a helyen kolostor épült, és isteni kinyilatkoztatás folytán Marcell főnök 452-ben másodszor is megtalálta az Előhírnök fejét. Azután a fejet Khalkedonba, majd Konstantinápolyba vitték.


Szent Etelbert     hitvalló, † 616   


Boldog MARCONI* MÁRK remete, III. r. (1430-1510)
1480-ban a Mantua közelében lévo Milliarinoban született egyszeru és szegény szülok gyermekeként. Kora ifjúságától fogva buzgóságra és életszentségre törekedett. Abban az idoben Mantuában tevékenykedett Boldog Pisai* Péter harmadikrendi közössége, a Szent Jeromosról nevezett szegény remetéké. Itália sok városában voltak ilyen remeteközösségek, ezek Szent Ferenc III. rendjének szabályait követték. Márk a Mantuában muködo Szent Máté remeték közé lépett be, amely közösség nemrég alakult meg. Ettol kezdve úgy élt, mint egy szerzetes, és ezáltal elnyerte a többi remete csodálatát. Mindig vidám volt és készséges bármely gyakorlat végzésére, akár egyszeru, akár nehéz volt az. Legfobb óhaja volt, hogy egyre tökéletesebb legyen Krisztus követésében. Isten kitüntette ot a jövendölés és csodatevés adományával. A nép szentként tisztelte, és szerencsésnek tartották, ha érinthették ruháját. Márk csupán 30 éves volt, amikor 1510. febr. 24-én elhunyt. Teste épen maradt meg, s a mantuai katedrálisban tisztelik mint „Mantua dicsoségét”. Boldog Márk tiszteletét, mely évszázadokon át folytatódott, X. Plusz pápa 1906-ban hagyta jóvá. Ünnepét a Jeromos-remeték jan. 25-én tartják.
„Akkor, (ti az ítéletkor) örvend minden Istennel törodo ember, és kesereg minden istentelen. Akkor jobban vigad a megsanyargatott test, mint amelyik mindig gyönyörökkel lakott jól. Akkor fényessé változik a kopott köntös, s elsötétül a finom öltözet… Mert az, aki egész szívvel szereti Istent, sem haláltól, sem büntetéstol, sem ítélettol, sem kárhozattól nem fél: a tökéletes szeretet biztos utat nyit Istenhez.” (Kempis 1,24.)

Imádság:
Istenünk, te szentjeid megdicsoítésével szeretetednek új bizonyítékát adod nekünk. Kérünk, hogy Boldog Márk közbenjárása segítsen egyszülött Fiad huséges követésére. Krisztus, a mi Urunk által.


SZENT MÁTYÁS nem szerepel a 12 apostol névsorában. Júdás helyébe választotta a tizenegy apostol, a 72 tanítvány közül, azok közül, akik mindvégig együtt voltak az Úrral, mert így lett létszámuk újra teljes. Sorshúzás döntötte el megválasztását. Megválasztását részletesen olvashatjuk az Apostolok Cselekedeteiben (ApCsel 1, 15-26).

Egy ideig Júdeában, Etiópiában és Antiochiában térített. Működéséről, hithirdetéséről nem sokat tudunk. Régi írások szerint a Kolchisz tartománybeli Szebasztopol városában keresztre feszítették, vagy egy másik változat szerint megkövezték, majd bárddal lefejezték.

Ereklyéinek egy része, Szent Ilona császárné segítségével a Németországi Trier városba kerültek, itt a város védőszentjének tisztelik még manapság is. Az ereklye többi része Rómában a S. Maria Maggiore-templomban nyugszik.

Ünnepét a koptok március 4-én, a bizánciak augusztus 9-én ünneplik. A Római Egyház a 11. századtól 1970-ig ezen a napon ünnepelte, ekkor azonban május 14-re helyezték át az ünnepet, mert az közelebb van Jézus mennybemenetele ünnepéhez. A Magyar Naptárban megmaradtunk a februári ünneplésnél, mert több népi szokás is fűződik ehhez az időponthoz.

Szent Mátyás a szabók, a cukrászok, a kovácsok védőszentje. Szekercével, vértanúságának eszközével a kezében szokták ábrázolni. A népi hagyomány ennek nyomán alakította ki a "jégtörés" tavaszi szólását: "Jégtörő Mátyás ha nem talál jeget, majd hoz."

Példája:
    Légy mindvégig Jézus hűséges követője, mert lehet, hogy Téged is kiválasztott!


SZENT MONTANUS, LUCIUS és TÁRSAIK, vértanúk
+Karthágó, 260. május 23. és 25.
Éppúgy, mint Szent Marián és Jakab (lásd: 246. o.), ők is a karthágói papsághoz tartoztak. Diákonusként tevékenykedtek Karthágó szűkebb körzetében, s elnyerték az ottani keresztények szeretetét és bizalmát. Legszebb és tiszteletre legméltóbb feladataik közé tartozott az oltárszolgálat. Szent Ciprián (lásd: A szentek élete, 524. o.) püspök különösképpen a diákonusaira bízta a Szent Vér kiszolgáltatását a hívők számára. Ezek a klerikusok közreműködtek a kereszteléskor, és feladatuk volt, hogy gondoskodjanak a közösség szeretetének helyes fegyelméről és rendjéről.

Ciprián megengedte, hogy klerikusai teljesen önállóan működjenek, de ügyelt arra, hogy mintaszerű életet éljenek. Amikor Cipriánt 258 őszén vértanúhalála elragadta a közösségétől, Montanus, Lucius és a legtöbb diákonus még nagyobb buzgalommal teljesítette feladatát. Ez nem tarthatott sokáig, mert ők is áldozatul estek Valerianus (253--269) császár ediktumának, amely elrendelte minden klerikus kivégzését.

Sok keresztény elfogására szolgáltatott alkalmat a karthágói felkelés, amely Galerius Maximus prokonzul ellen irányult. Általános volt az elkeseredés ennek a zsarnoknak a kemény uralma ellen, de a prokonzul a keresztények üldözéséhez fogott. Ez oda vezetett, hogy őrizetbe vették Montanus, Lucius, Julianus, Victoricus és Flavianus diákonusokat néhány világival együtt, akik éppen velük voltak a házukban. A börtönben összetalálkoztak a letartóztatottak Victor pappal és egy Quartillosa nevű nővel.

A letartóztatottak ellen a bűnvádi eljárás hónapokig elhúzódott. Galerius Maximus időközben meghalt, és az egykori prokurátor, Szolón láthatóan nem siettette a keresztények elleni per lebonyolítását. Hetek vagy hónapok múlva vezették eléje első ízben a foglyokat, de csakhamar visszaküldte őket a börtönbe. A szenvedés hosszú és kemény idejét kellett kiállniok egy sötét, teljesen elhanyagolt zárkában, elegendő táplálék nélkül. Az elfogott világiak -- Primolus, Donatianus és valószínűleg Renus is -- meghaltak a börtönben a mértéktelen nélkülözések és szenvedések következtében. Donatianus, aki letartóztatásakor még katechumen volt, röviddel a halála előtt, a fogságban keresztelkedett meg.

Csak az új prokonzul hivatalba lépése után, 259 tavaszán kezdték meg újra az eljárást a letartóztatott keresztények ellen. Flavianus diákonus azután levélbeli értesítést küldött a közösségnek a perről és a vértanúk élményeiről.

,,Teljesítenünk kell a feladatunkat irántatok, nagyon szeretett testvérek -- kezdi Flavianus a levelét --, azt mondtátok ugyanis, hagy Isten szolgáinak és Krisztus felszenteltjeinek nincs más tennivalójuk, mint hogy testvéreik nagy csapatára gondoljanak. Megfontoltuk ezt, s a szeretet és kötelességtudat késztet minket erre a levélre...''

Flavianus ,,Isten szolgái''-nak és ,,Krisztus felszenteltjei''-nek nevezi magát és a többi diákonust is. Akit a püspök kézrátételével diákonussá, vagyis ,,szolgává'' és ,,szolgálattevővé'' szentelt, az egész különleges módon Jézusnak, Isten Izajás próféta által megígért szolgájának képmásává lett.

Miként Jézus a saját szavai szerint ,,nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért'' (Mk 10, 45; Mt 20, 28), úgy kell a diákonusnak is mindhalálig hűségesen feláldoznia az életét sokak szolgálatában.

Flavianus arról tudósít, hogy az időközben meghalt prokonzul tüstént a letartóztatásuk után elevenen akarta őket elégettetni, de az Úr ,,megmentette szolgáit a tűzhaláltól''; a már meggyújtott máglyát ugyanis váratlan esővel eloltotta. A vértanúk annak jelét látták ebben, hogy minden szorongattatás és megpróbáltatás ellenére teljesen elrejtőzhetnek Isten kezében.

Az új prokonzulnál lefolytatott első kihallgatásról Flavianus nem mond közelebbit. Eredménytelenül folyt le, és a foglyoknak vissza kellett térniök a börtönbe, ahol ,,éhséggel és szomjúsággal akarták őket megtörni.''

Az ínség próbatétének idejében Victor presbiter egy napon álmában az Urat látta, amint vigasztalóan szólt hozzá: ,,Még egy keveset szenvednetek kell. Valami még hátravan. Legyetek bátrak! Veletek vagyok!'' Ezután hozzáfűzte: ,,Mondd meg nekik (a fogolytársaknak): dicsőséges koszorút nyertek majd''. Ilyen és hasonló álomképekből merítettek új erőt. Egy napon, amikor már több mint negyvennyolc óra óta semmit sem kaptak enni, hirtelen előttük termett Herennianus szubdiákonus Januarius katechumen kíséretében. Sikerült bejutnia a zárkába. Az éhezőknek elhozta az ,,örök élet kenyerét'', az Úr testét. ,,Megerősödve általa -- mondja Flavianus -- a betegek és mindazok, akik nyomorúságosan érezték magukat, újból erőre kaptak. Azok, akiket a nélkülözések, a rossz kenyér és víz megbetegített, újból egészségessé váltak ettől az eledeltől. Ezért a csodás segítségnyújtásért valamennyien hálát adtunk Istennek.''

Ez az élmény ismét ráébresztette a bebörtönzött diákonusokat, hogy az Úr testével való közösség mennyire Isten szeretetének kifejezése, egyben pedig felhívás is a testvéri szeretetre. Intették hát a testvéreket is a kölcsönös szeretetre, mert nagyon jól tudták, hogy a közösségben néhány nézeteltérés fordult elő. ,,Mindig meg kell őriznünk az egyetértést és a szeretetet -- írta ezért Flavianus --, akkor leverjük az ördögöt, akkor elnyerjük az Úrtól, amit kérünk tőle. Semmilyen más módon nem érhetjük el az örök életet. Kíséreljük meg, hogy már itt is olyanok legyünk, amilyenek odafent leszünk majd!''

Hónapokig tartó fogság után végre megindult a bírósági eljárás az új prokonzul előtt. Minden vádlott megvallotta hitét. Néhány nem keresztény hallgató megkísérelte mégis, hogy rokonszenvből megmentse Flavianus diákonust; vitatták, hogy valóban diákonus, amint maga állította. Erre a többieket halálra ítélték, Flavianust pedig visszavitték a börtönbe.

A kivégzés helyére vezető úton az elítéltek ,,sugárzó arcáról belső boldogságot lehetett leolvasni'', hangsúlyozza az ókeresztény tudósító. Isten mellettük volt végső megpróbáltatásuk órájában. Útközben még alkalmat találtak arra, hogy az odasiető testvéreket szavaikkal bátorítsák. Lucius gyenge alkata következtében megbetegedett és testileg teljesen megtört. Amikor a testvérek kérlelték: ,,Gondolj ránk!'', egyszerűen így válaszolt: ,,Inkább ti gondoljatok rám!'' Tudta, hogy a harcot még nem állta ki véglegesen.

Montanus azonban ,,testben és lélekben erősen'', búcsúbeszéddel intette a jelenlevőket. Ereje nyilvánvalóan megnövekedett az előtte álló vértanúhalál kegyelméből. ,,Álljatok szilárdan, testvéreim, és harcoljatok derekasan!'' -- mondta. ,,A példa a szemetek előtt van. Ne engedjétek, hogy az elesettek hűtlensége titeket is a szakadékba rántson! Erősítsen meg inkább benneteket is türelmes kitartásunk a Krisztusról való tanúság vágyában!'' Végül az ég felé tárta a kezét, és kérte Istent, hogy Flavianus is követhesse őket a legközelebbi harmadik napon. Kettétépte a kendőt, amellyel a szemét kellett bekötnie, és úgy rendelkezett, hogy egyik felét őrizzék meg, és azzal majd Flavianus kösse be a szemét a közösség jeleként. Azt is meghagyta, hogy Flavianusnak tartsanak fenn közöttük sírhelyet. Ezután valamennyiüket kivégezték.

Montanus kérése két nap múlva valóban beteljesedett: Flavianust a harmadik napon hasonlóképpen halálra ítélték. Amikor a kivégzés helyére vezették, a testvérek nagy csapata követte. Egy váratlan eső, amely elriasztotta a kíváncsi nézelődőket, a testvéreknek még alkalmat adott arra, hogy ,,békecsókot'' váltsanak, amilyent a diákonus a szentmisében kapott és adott. Az eső pedig Flavianus szavai szerint érkezett: ,,hogy víz és vér keveredjék, mint az Úr szenvedésekor''.

Mihelyt az eső elállt, Flavianus elhagyta a pajtát, amelyben meghúzódtak, egy kiemelkedő helyre lépett, a kezével hallgatást intett és ezt mondta búcsúzóul: ,,Szeretett testvéreim, akkor nyeritek el majd az igazi békét velünk együtt, ha békében kitartotok az Egyházzal, és egymás közt is megőrzitek az egyetértést és a szeretetet. Ne gondoljátok, hogy ez csekélység!'' Végül Flavianus kijelölte még Lucianus presbitert mint a legalkalmasabbat arra, hogy Ciprián utóda legyen a püspöki hivatalban. Lucianust valóban csakhamar a püspöki méltóságra emelték.

Flavianus ezután bekötötte a szemét a hátrahagyott fél kendővel, letérdelt és ,,imádkozva végezte be passióját''.