Szent Ábrahám püspök

Ábrahám Cirusból származott és Nagy Teodóz császár uralkodása alatt élt. (379-95.) Amikor felnőtt, szétosztotta vagyonát a kolostorok között, és azok egyikében élt vezeklő életet. Megtudva, hogy a Libanon hegyén léteznek olyan helyek, ahol teljes magányosságban élhet, oda távozott és hallgatagságban, és szigorú böjtben élt. Sokat szenvedett a pogányok erőszakoskodásától, de a keresztény szegény földművesektől is, akik mindig adományokat kértek tőle. Ábrahám mindenét odaadta nekik. Ez az emberszeretet annyira megérintette őket, hogy templomot építettek és kérték Ábrahámot, hogy legyen a papjuk. Ez a kérésük teljesült. Miután megerősítette őket a istenfélelemben, maga helyett új papot adott nekik, őmaga pedig kolostorba vonult. Szent élete miatt Karr város püspökévé tették. Ábrahám nem változtatott ezután sem szigorú életén. Teodóz császár látni kívánva őt, a fővárosba hívta, ahol a szent püspök nemsokára meghalt.

Szent Antonin     szerzetes és hitvalló, † 830   

Szent Aukszent atya

Szentünk Szíriából származott. Először a konstantinápolyi császári udvarban az ifjú Teodóz császárnak fő emberei közé tartozott. Egy idő múlva, elhagyva a világ tiszteletét és gazdagságát, szerzetessé lett. Bithiniába távozván, az Okszia hegyén élt, nem messze Khalkedontól. Meghívták a 451-ben, Kalkedonban tartott IV. egyetemes zsinatra. A zsinaton buzgósággal védve az igaz hitet, harcolt Eutiches és Nesztor tévtanításai ellen. Isten gyógyító erőt adomanyozott neki. Imádságai által sokan meggyógyultak. Ugyancsak rendelkezett a jövőbelátás képességével is. Elhunyt 470 körül.

Szent Bálint     pap és vértanú, † 269        

Szent Bálint     püspök és vértanú, † ~280    

QUERFURTI SZENT BRÚNÓ-BONIFÁC érsek, vértanú

és október 15. *Querfurt, 974. +Poroszország, 1009. március 14.

Brúnó 974-ben született Querfurt várában; ennek közelében fejlődött ki Querfurt városa, amely ma Halle körzetébe tartozik. Rokonságban volt az Ottók császári házával. Szülőföldjén szerzett első képzése után Brúnó 986-ban a magdeburgi dómiskolába ment. Ott vele csaknem egyidős unokafivérével, Thietmarral, a későbbi merseburgi püspökkel együtt nevelkedett kilenc éven át. 972-től 981-ig itt tanult Szent Adalbert (lásd: A szentek élete, 762. o.) későbbi prágai püspök is, aki 997-ben a pogány poroszok térítése közben vértanúhalált halt.

A III. Ottó gondolatvilágát is meghatározó szláv püspök apostoli tevékenységéről szóló tudósítások döntően hatottak Brúnó későbbi fejlődésére. Tanulmányai befejezése után, 995-ben kanonok lett a magdeburgi dómban. III. Ottó 997-ben felvette házikápolnájába. Aachenben hallotta meg a császár lengyelországi követeitől Adalbert vértanúságának hírét, s ez őt is mélyen megrázta.

Amikor 998 februárjában a császár kíséretével együtt Rómába érkezett, és meglátogatta Szent Bonifác és Alexius Aventinuson levő kolostorát, amelyben Adalbert öt évet töltött, Brúnó belépett ebbe a kolostorba. Noviciátusának éve után, 999 tavaszán letette a szerzetesi fogadalmat. Miközben III. Ottó Szent Adalbert sírjához zarándokolt Gnieznóba, Brúnó Szent Romuáld (lásd: A szentek élete, 271. o.) apáthoz csatlakozva elvonult egy Róma közelében levő remeteségbe. Amikor Romuáld tanítványaival együtt letelepedett a Ravenna melletti Pereum erdős, mocsaras vidékén, Brúnó követte. 1001 decemberében III. Ottó jelenlétében felszenteltek ott egy Adalbert-templomot. Röviddel ezután Szent Benedek (lásd: 576. o.) és János remeték I. Boleszláv Chrobry (Bátor) lengyel uralkodó és III. Ottó császár kívánságának megfelelően elindultak Lengyelországba, hogy új remeteséget alapítsanak, és a missziónak szenteljék magukat. Brúnó megígérte nekik, hogy hamarosan követi őket. Miután II. Szilveszter pápától megkapta az engedélyt, és a pogányok érsekévé nevezték ki, 1002 telén átkelt az Alpokon, hogy missziós megbízatását megerősíttesse Szent II. Henrik (lásd: A szentek élete, 345. o.) királlyal, a váratlanul korán (1002. január 23.) elhunyt III. Ottó utódával, és püspökké szenteltesse magát.

A II. Henrik és I. Boleszláv (Chrobry) közti ellentét miatt a németek és a lengyelek hadban álltak egymással. (Az utóbbi ugyanis megszállta Csehországot és nagy szláv birodalmat akart felépíteni.) Brúnó ezért megszakította lengyel útját, és Regensburgon át Magyarországra sietett. Először is Szent István (lásd: A szentek élete, 806. o.) királyt és Szent Asztrik (lásd: A szentek élete, 837. o.) érseket kereste fel. A Tisza alsó folyása és a Maros között telepedett meg akkoriban az ún. fekete magyarok még túlnyomóan pogány néptörzse. Brúnó térített körükben, de csak csekély eredményt tudott elérni. 1004 nyarán elkísért egy magyar küldöttséget, amely felkereste II. Henriket, hogy a birodalom és István király között keletkezett feszültségeket eloszlassák.1004. augusztus 21-én a magdeburgi Tagino érsek püspökké szentelte.

Brúnó szülőföldjén való tartózkodását arra használta fel, hogy összeállítsa Szent Adalbert életrajzát. Querfurtban vártemplomot ipíttetett. 1005 tavaszán ismét elkezdte missziós tevékenységét a fekete magyarok között; fáradságos és veszélyes dolog volt ez.1007 őszén István király udvarában találkozott II. Henrik király és Boldog Gizella (lásd: A szentek élete, 767. o.) királynő testvérével, augsburgi Brúnó püspökkel, aki a kereszténység elterjesztésén buzgón fáradozó missziós püspököt óva intette életének minden szükségtelen veszélyeztetésétől.

Amikor I. István és II. Henrik szövetséget kötött egymással I. Boleszláv ellen, Brúnó elhagyta Magyarországot, hogy lengyelországi missziós igehirdetésének régóta táplált tervét megvalósítsa. Megkísérelte, hogy kerülő úton, a keleti határon át jusson be az országba. Ezért kijevi Szent Vladimir (lásd: 378. o.) nagyfejedelemhez ment, aki Annával, II. Baziliosz és VIII. Konstantinosz bizánci császár nővérével való házasságkötése után birodalma kereszténnyé tételén fáradozott. Vladimir új missziós területet nyitott meg Brúnó számára a besenyők harcias nomád törzsénél, a Dnyeper alsó folyása mentén. Személyesen vezette el egy határlánchoz Brúnót és kísérőit, akik öt hónapig tartózkodtak a besenyőknél; mintegy harminc pogányt kereszteltek meg, s közvetítettek a köztük és Vladimir közti békeszerződésben.

1008 nyarán Brúnó érsek végre eljutott Lengyelországba. Nem messze Posentől, Miedzyrzecze Adalbert kolostorában átdolgozta Adalbert életrajzát. Ezenkívül megszerkesztette ,,Az öt testvér szenvedéstörténeté''-t, azokét, akiket 1003-ban Miedzyrzeczében megöltek a zsákmányra éhes rablók. Írásával maradandó emléket állított az őt Lengyelországban megelőző két itáliai szerzetesnek, Benedeknek és Jánosnak, valamint Izsák, Máté és Krisztián lengyel remetéknek.

1008 decemberében levelet írt Lengyelországból II. Henriknek, s ez minden idők egyik legtanulságosabb dokumentumai közé tartozik: tudósított a magyarok és a besenyők közti térítés eredményeiről, Vladimir nagyfejedelemnek és I. Boleszlávnak a kereszténység elterjesztéséért folytatott buzgalmáról. Szemrehányásokat tett a német királynak, mert szövetségben a liutizek néptörzsével, amely a 983-i nagy szláv felkelés után visszasüllyedt a pogányságba, hadba szállt Boleszláv ellen. Könyörgő szavakkal sürgette, hogy kössön békét Boleszlávval, hogy így működjön közre a kereszténység elterjesztésében s a liutizek és poroszok megtérítésében; ,,mert azoknak a kemény pogány szíveknek megtéréséért kell most fáradsággal felöveznünk magunkat, hiszen a Szentlélek indít rá; minden tevékenységünkkel fáradhatatlanul fel kell emésztődnünk, mert Péter harcol''. Levelében megemlítette Brúnó azt is, hogy Svédországba távozott segítőitől hírt kapott missziós sikereikről. 1009 elején Boleszláv megbízottai Poroszország déli határához vezették. Prédikált Nethimar pogány fejedelem területén. Jóakaratú fogadtatásra talált, és a fejedelem egész udvarával együtt megkeresztelkedett; de, mint merseburgi Thietmar krónikájában megjegyezte: ,,a túlburjánzó tüskékkel borított országot nem egykönnyen tudta feltörni''. A megtért fejedelem testvére elutasította a kereszténységet, Brúnó érseket tizennyolc társával együtt foglyul ejtette, és február 14-én lefejeztette. Maradványaikat Boleszláv feltehetően 1009. október 15-én Lengyelországba vitette és eltemettette.

Szent Brúnó tiszteletének kezdetéről kevés adat maradt fenn. 1109-ben querfurti Dietrich bencés kolostort alapított a Querfurt melletti Lutisburgban, s ezt Szűz Mária és Szent Brúnó tiszteletére szentelték fel. A 13. században zarándoklatok kezdődtek a Querfurt keleti részén lévő Brúnó-kápolnához. A bencések és a kamalduliak bevették naptárukba. A Martirologium Romanumban csak a 16. században jelent meg neve. A 17. században megnövekedett tisztelete Kelet-Poroszország katolikusai körében. Adalbert mellett Brúnót is Poroszország védőszentjévé emelték. Kelet-Poroszország protestánsai is gondoltak rá, amint ezer évvel vértanúsága után a Brúnó-kereszt felirata tanúsítja: ,,A bátor német hithirdetőnek, aki Mazúriában élharcosként szenvedte el tizennyolc társával együtt 1009-ben a vértanúhalált Krisztusért, a nemes querfurti Brúnónak tisztelő emlékezésül. Lötzen evangélikus gyülekezete, 1910''.

SZENT CIRILL és SZENT METÓD

Cirill: * Tesszalonika, 827. +Róma, 869. február 14. Metód: * Tesszalonika, 815 körül. +Velehrád, 885. április 6.

A nyugati szláv törzsek, amelyek a népvándorlás után letelepültek és megalkották a nagy morva birodalmat, a 9. század elején magas színvonalú politikai és kulturális életet éltek. Készek voltak a kereszténység elfogadására, de ha a germán területről érkező misszionáriusok térítik meg őket, az politikai függőséget is jelentett volna. Ezért Rasztiszláv, a birodalom uralkodója a kereszténységnek olyan formáját kereste, amely országa és a szláv népek önállóságát nem fenyegeti. Kívánsága teljesülni látszott, amikor a bizánci kormányzat egy csoport keresztény térítőt küldött, akik közül különösen két testvér tűnt ki: Konstantin áldozópap és Metód szerzetes.

Egy Leó nevű császári hivatalnok gyermekei voltak. A fiatalabb Konstantin (Cirill a kolostori neve volt) először szülővárosában, Tesszalonikában, majd Konstantinápolyban tanult. A császárváros művelt köreiben a ,,filozófus'' megtisztelő néven ismerték. 858 táján abbahagyta a tanítást, hogy egy időre visszavonuljon egy kolostorba, ahová már évekkel előbb belépett a bátyja, Metód (keresztneve valószínűleg Mihály volt).

860-ban a kormány Konstantint testvérének társaságában a kazárok közé küldte a Fekete-tenger partjára. Politikai és vallási küldetés volt ez. Ekkor találta meg Konstantin Kerszonban Szent Kelemen vértanú pápa ereklyéit.

A görög misszió 863-ban érte el Morvaországot. Konstantin drága kincset hozott magával: a perikopákat és liturgikus szövegeket, amelyeket görögből ő fordított szláv nyelvre, és lejegyzésükhöz maga állított össze írásjeleket (ez az ún. glagolita ábécé, a cirill ábécé ősi formája). A testvérek kísérőikkel együtt több mint három éven át áldásos működést fejtettek ki. Missziós munkájuk azonban ellenérzést váltott ki a bajor püspökökből. Különösen a szláv nyelv liturgiai használatát támadták. A rítus ügye, hogy bizánci legyen-e vagy római, abban az időben csak mellékes kérdésnek számított.

Rasztiszláv szeme előtt egy saját egyháztartomány képe lebegett, amely független a birodalmi egyháztól. Konstantin és Metód ennek az egyházpolitikai kérdésnek a megoldását csak a pápa döntésétől várhatta. Útra keltek tehát Rómába, ahol II. Hadrián pápa ünnepélyesen fogadta őket, mert Szent Kelemen ereklyéit magukkal vitték. Ragyogóan megvédték missziós módszerüket, és a szláv nyelvű istentisztelet jóváhagyást nyert. Rómában Konstantin megbetegedett, és rövidesen, 869. február 14-én, negyvennégy éves korában meghalt. Testét a Szent Kelemen-bazilikában helyezték nyugovóra, és mind a mai napig ott tisztelik.

Kocel pannóniai fejedelem sürgetésére Metódot kinevezték Pannónia és Morvaország érsekévé -- ezzel visszaállították a népvándorlásban elpusztult Sirmium (Szerém, ma Sremska Mitrovica) püspökségét --, ugyanakkor megkapta a szlávok között a szentszéki legátus hatalmát. Ez azonban nem szüntette meg a kelet-frank és a szláv egyház közötti feszültséget. Metód azt hozta föl saját védelmére, hogy neki Szent Péter utóda osztotta ki ezt a missziós területet, ezért ő nem avatkozik bele a birodalmi egyház ügyeibe. A salzburgi püspök ösztönzésére egy bajor zsinat elfogatta, elítélte, s két és fél éven át fogva tartotta Ellwangen kolostori börtönében. Végül is VIII. János pápa erélyes közbelépésére 873-ban kiszabadult. Szvatopluk nagyfejedelem azonban már nem mutatott a görög misszió iránt akkora érdeklődést, mint elődje, Rasztiszláv.

Metód 885 virágvasárnapján halt meg, és székesegyházában temették el. Ez valószínűleg a morvaországi Velehradban volt (ma Staré Mésto). Az új régészeti föltárások sokszorosan igazolták a régi hagyományt. Nagymorvaország másik középpontja Mikulicice volt Hodonin mellett, csak negyvenhárom kilométerre dél felé Staré Méstótól. Itt a 9. századból származó templomok romjait tárták föl.

A görög misszió lelke Cirill volt, korának egyik legműveltebb görögje. Vonzó személyiség volt, aki sikereiben is megőrizte keresztény szerénységét. Hogy a morva újkeresztények mindkét testvért szerették, azon nincs csodálkoznivaló. De hogy a rómaiak és a pápa környezetéhez tartozó klerikusok, akiknek szemében a testvérek missziós tevékenysége a hagyományok megtörésének látszott, Cirill meggyőző erejű érvelése előtt meghajoltak, az már figyelemre méltó.

Szelídsége sohasem vált gyöngeséggé. Eljárásának helyességében bízva kész volt fölvenni a harcot még túlerővel szemben is. Szívóssága nem hátrált meg a ,,háromnyelvűek'' és a ,,pilátuskövetők'' szűkkeblűsége előtt sem -- azokról a latin klerikusokról van szó, akik csak a latint, a görögöt és a hébert akarták engedélyezni az istentiszteletben, vagyis a kereszt feliratának nyelveit. Nagylelkűen a harcot választotta a kolostori cella csendje helyett, hogy embereket nyerjen meg Krisztusnak. Amikor pedig az aratás idejének kellős közepén magához szólította az Úr, örvendező szívvel sietett eléje.

Fordításai mesterművek. Költő volt, legalábbis az akkori bizánci elképzelés szerint. Volt benne valami visszafogottság, csak akkor lobogott, ha az isteni Bölcsességről beszélt. Teljes határozottsággal szállt szembe mindenkivel, aki a Krisztushoz vezető utat elzárhatta. Ilyen szempontból jellemző a haldokló Cirill imádsága: ,,Semmisítsd meg, Uram, a háromnyelvűek eretnekségét... Hallgasd meg imámat és őrizd hű nyájadat, amelynek élére rendeltél.''

Öccse haláláig Metód ritkán lépett előtérbe. Tizenhat éven keresztül kellett védelmeznie ellenségeivel szemben pannon-morva egyháztartományát. A kisázsiai Olümposz kolostorának csendjébe vágyott szüntelenül. A testi szenvedésekhez, a fogsághoz, az üldözésekhez és az általános bizonytalansághoz lelki szenvedések is társultak. Ellenségei megrágalmazták és eretnekséggel vádolták. A bizonytalanság, hogy a pápa nem hagyja-e magára, és Wiching nyitrai püspök áskálódásai megsokszorozták az érsek szenvedéseit. Metód nemes, önzetlen egyéniség volt. Nagyságát ellenfelei sem tagadhatták.

A két testvér gyermekkora óta beszélte a szláv nyelvet, de születésük, képzésük szerint görögök voltak. Távol állt viszont tőlük minden bizánci szűkkeblűség. Az a meggyőződés határozta meg missziós tevékenységüket, hogy minden nép hivatalos az üdvösségre, és Krisztus minden emberért meghalt. Cirill ezt az egyetemes szemléletmódot saját filozófiai és teológiai elveiből vezette le. Számára a filozófia az isteni és emberi dolgokban eligazító bölcsességet jelentette, amely Istenhez tesz hasonlóvá minket, embereket. Ennek legbelsőbb lényege a Szofia (Bölcsesség), a világnak az a szemlélete, amelynek segítségével behatolhatunk az isteni világba. Krisztus, ,,az emberek kedvelője'', mindenkit el akar vezetni az igazság ismeretére, minden embert a Szofia részesévé akar tenni, görögöt és barbárt egyaránt. Csak efelől az igazán ,,katolikus'' fölfogás felől érthető a két testvér harca a szláv liturgiáért. ,,A nap nem ugyanúgy süt mindenkire? Nem ugyanazon a módon lélegzünk mindnyájan?'' -- ellenfeleikhez így beszéltek Velencében.

Hát nem azért halt meg Krisztus, hogy mindnyájunkat megajándékozzon az ,,ősszülők dicsőségével'' (Cirill kedvenc kifejezése), vagyis az Istennel való paradicsomi egységgel, amelyet Ádám miatt elveszítettünk? És nem kellene-e a népek és a társadalmi rendek között tátongó szakadékot Isten mindent átfogó szeretetével áthidalni?

Cirill és Metód ezt az egyetemes szemléletet aligha vezethette le az akkori bizánci gondolkodásmódból, még kevésbé a nyugatiból. Mind a népnek szóló gazdag liturgikus életért vállalt fáradozásban, mind a népnyelv liturgikus használatában az őskeresztény hagyomány örökösei voltak. Csak ők sugalmazhatták azt a váratlan kijelentést, amellyel VIII. János pápa 880-ban jóváhagyta a szláv liturgiát: ,,Aki a főnyelveket, tudniillik a hébert, a görögöt és a latint teremtette, ugyanaz teremtette a többi nyelvet is saját dicséretére és dicsőségére.''

Ünnepüket 1880-ban vették föl a római naptárba, július 5-re, Szent Péter és Szent Pál oktávájába. De már 1897-ben, amikor e napon Szent Zaccharia M. Antalt ünnepelni kezdték, hetedikére, majd 1969-ben február 14-re, Cirill halála napjára helyezték át.

--------------------------------------------------------------------------------

A szlávok nagy apostolainak életéből sok részletet elbeszélnek A pannóniai legendák, így azt is, hogyan kezdődött küldetésük a nagy morva birodalomban.

Rasztiszláv, a morva fejedelem isteni intésre tanácskozást tartott főembereivel és a morvákkal, aztán követeket küldött Mihály császárhoz ezzel az üzenettel: ,,Népünknek, amely a pogányságból megtért és a keresztény törvényeket tartja, nincsenek olyan tanítói, akik saját nyelvünkön tanítanák nekünk a keresztény hitet, hogy lássák és utánozzák azt a többi országok is. Küldj hát nekünk, uralkodó, egy püspököt és egy ilyen tanítót; hiszen tőletek mindig jó törvény származik minden országnak.''

Miután a császár összehívta a zsinatot, magához rendelte Konstantint, a filozófust; ismertette vele az ügyet és azt mondta: ,,Tudom, hogy fáradt vagy, filozófus, mégis szükséges, hogy odamenj, mert ezt a dolgot senki sem tudja úgy végbevinni, mint te.''

A filozófus azonban ezt felelte: ,,Bár fáradt vagyok és a testem beteg, örömmel megyek oda, ha vannak a nyelvüknek megfelelő betűik.''

A császár erre azt mondta neki: ,,Nagyatyám és édesapám meg sokan mások keresték már azokat, de nem találták; hogyan leljem meg én? De ha akarod, megadhatja neked az Isten, aki ad mindenkinek, aki ingadozás nélkül kér.''

Miután a filozófus eltávozott onnan, korábbi szokása szerint imádkozni kezdett társaival. Nem sokkal később megjelent neki az Úr, aki meghallgatja szolgáit. Erre ő rögtön összeállította a betűket, és kezdte leírni ezt az evangéliumi szöveget: ,,Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige'' -- és így tovább.

A császár örült és tanácsosaival együtt dicsőítette Istent, s Konstantint sok ajándékkal küldte el. Amikor pedig megérkezett Morvaországba, Rasztiszláv nagy tisztelettel fogadta, tanítványokat toborzott és rábízta oktatásukat. Miután lefordította az egész egyházi rendtartást, megtanította őket a zsolozsma részeire (a Matutinumra, a Hórákra, a Vesperásra, a Kompletóriumra) és a misére. És a próféta szavának megfelelően megnyíltak a süketek fülei, hogy az Írás igéit befogadják, és a dadogók beszéde értelmes lett. Isten örvendezett, az ördög pedig szégyenkezett ezen.

--------------------------------------------------------------------------------

Isten, ki Szent Cirill és Szent Metód által világosítottad meg a szláv népeket, kérünk add, hogy tanításod igéit szívünkbe zárjuk, s tégy bennünket az igaz hitben egyetértő népeddé!

Szent János     hitvalló, † 1613   

SZENT JOHANNA (JANKA) szűz, III. r., rendalapító (1464-1505)

Francia királyi családból származott, Valois* Johanna néven is nevezzük. Apja XI. Lajos király. Születése után hamarosan kiderült, hogy csípoficama van, sánta lett. Emiatt apja nem kedvelte. Szégyelte, hogy hibás lánya van. Az életszentségre nézve azonban ez a sántaság egyáltalán nem jelentett hátrányt. Sot elonyt! 7 éves korában kinyilatkaztatást kapott arról, hogy Szuz Mária tiszteletére szerzetesrendet fog alapítani. Apja már kiskorában odaígérte házasságra Károly orleáni herceg kiskorú fiának, Lajosnak. Államérdekbol. Lajos késobb valóban házasságra lépett Jankával - érdekbol. Ti. ez a házasság a királysághoz segítette. Késobb az is lett XII. Lajos néven. De felesége nem kellett neki. Nem éltek házaséletet. Johanna még a házasságkötés elott a ferences III. rendbe lépett. Gyóntatóatyja rendszerint ferences volt. Félresikerült házassága miatt nem esett kétségbe. Mint egy tartomány (Berry) úrnoje sok jót tett alattvalóival.

Amikor férje király lett, azonnal kérte házassága érvénytelenné nyilvánítását, ami meg is történt az egyházi törvények szerint. Így Johanna felszabadult. Bourges vidékének hercegasszonyaként itt is bölcsen, jóságosan uralkodott. S hozzáláthatott régi terve megvalósításához. Egy ferences atya (Gábriel-Mária) segítségével megalapította az Angyali Üdvözletrol (Annunciatio) nevezett szerzetesrendet, melyet VI. Sándor pápa 1502-ben hagyott jóvá (annunciáták). A rend tagjai a Szuzanya tiszteletének elomozdításávál, jótékonykodással, betegek gondozásával foglalkoztak. (Ma is léteznek néhány kolostorban.) Janka még különös áhítattal volt az Oltáriszentség és az Úr Jézus szenvedése iránt. 1504. pünkösd ünnepén o is letette a szerzetesi fogadalmakat; ekkor a Johanna-Mária nevet vette fel. A következo év elején végrendelkezett, majd febr. 4-én fejezte be életét. Volt férje, aki most már becsülte ot, királynoi temetést rendezett számára. (Királynoi palástban temették.) Holttestét halála után 57 évvel épségben találták. XIV. Benedek boldoggá, XII. Piusz pedig szentté avatta 1950-ben. A ferencesek tisztelik mint a III. rend tagját és mint egy ferences jellegu szerzetesrend alapítóját.

Johanna rendjét így nevezte: „Mária tíz öröme és gyönyörusége szerzetesrendje”.

Mária tíz erénye, melyeket Johanna éveken át folytatott elmélkedései során összeállított, a következo: tisztaság, okosság, alázatosság, hit, áhítat, engedelmesség, szegénység, béketurés, szeretet, együttszenvedés. A rend szabályzata is kihangsúlyozza ezt a tíz erényt.

Imádság:

Istenünk, te úgy rendelted, hogy Szent Johanna a Boldogságos Szuz erényeinek követésére Istennek szentelt szüzekkel új szerzetescsaládot alapítson. Segíts, hogy a Boldogságos Szuz erényeinek gyakorlása által Krisztust minél jobban tudjuk követni. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Szent Máron atya

Máron atya nem messze Cirus városától élte vezeklő életét egy hegyen. Ott talált egy elhagyott pogány templomot, amit Istennek szentelt. Magának egy kis sátort épített, de nem sokat használta, mert a szabad ég alatt lakott többnyire. Természeténél fogva beteges volt, más betegek is meglátogatták őt. Isten vigyázott rá, és a betegeket általa meggyógyította. Imádságai által testi és lelki betegek gyógyultak meg. A lelki betegségekre az igazságosságot és az alázatosságot ajánlotta nekik gyógyszerül. Békében halt meg 370 körül.

Szent Eulogiosz főpap

Eulogiosz először egy antiochiai kolostornak volt főnöke. Tiberius császár választotta ki az alexandriai pátriárkai székre. Itt sokat harcolt Eutiches tévtanításai ellen. Fáradhatatlan buzgósággal egymásután írta műveit ellenük. Szentünk késő öregségben halt meg 608 körül, február 13-án.


TRIORAI SZENT JÁNOS vértanú (1760-1816)
János Rómától nem messze Triora helységben született. Példás életu ifjúként 17 évesen lépett be a ferencesek közé a római tartományban. Pappá szentelése után buzgó apostoli tevékenységet fejtett ki a tartomány különbözo helyein, két ízben házfonöknek is megválasztották. Egyre inkább vágyott a kínai misszióba. Elöljárói engedélyével a század utolsó évében útnak indult. Lisszabonban jó ideig várakozott, tanulta a kínai nyelvet, végre hosszú hajóút után 1799-ben megérkezett muködése helyére, Hunan tartományba. Akkor évekig aránylag zavartalanul hirdethette Isten igéjét mint egyetlen katolikus pap a tartományban. Késobb a szomszédos Sinan tartományban is muködött. (A 20. században itt magyar ferences misszionáriusok muködtek.) Talált a két tartományban olyan keresztényeket is, akik már babonás hiedelmeket hittek, ezeket is helyes útra terelte. Buzgósága megnyilatkozott abban is, hogy néha éjszakákat átimádkozott, ostorozta magát. A kínaiak közül is sokan lettek keresztények. Isten csodákkal is erosítette igehirdetését, így pl. egy alkalommal egy kiszáradt forrást áldásával bovizu forrássá változtatott. Más alkalommal egy pogány ot imádság közben arcul ütötte. Megjövendölte róla, hogy hamarosan mérges kígyó áldozata lesz. Úgy is történt. Kínában ebben a században hol itt, hol ott tört ki véres keresztényüldözés. A lappangó idegengyulölet kirobbanásához elég volt egy kis szikra. Néhány pogány hivatalnok egyszer a császárnak mutatott egy térképet, melyet egy misszonárius készített, rajta meghúzta az olasz és portugál missziók közti határvonalat.
„Íme - mondták a császárnak - a misszionáriusok a birodalmat kétfelé akarják szakítani!” Erre a császár kiadta a parancsot: a misszionáriusokat meg kell ölni, a templomokat le kell rombolni. Jánost elfogták, s miután hitét nem volt hajlandó megtagadni, megkötözve hurcolták Csiansziba. A hosszú utat gyalog kellett megtennie. Ott börtönbe vetették, ahol hét hónapig szenvedett: kezén, lábán, nyakán bilincsekkel sem ülni, sem feküdni nem tudott. Hittagadás jeléül azt kívánták tole, hogy tiporja meg a keresztet. Mivel erre nem volt hajlandó, halálra ítélték. A nála lévo kevés pénzét a hóhérnak adta, hogy ne fossza meg alsóruháitól. A kivégzés helyéhez közel János ötször borult le a földre, így vallotta meg hitét. Oszlophoz kötözték s kötéllel megfojtották 1816. febr. 7-én. Isten csodás jelekkel tüntette ki vértanúját. Holttestét késobb sikerült Rómába vinni s ott az Aracoeli ferences bazilikában orzik. XIII Leó 1900-ban avatta boldoggá 76 társával együtt, majd II. János Pál a 2000. jubileumi évben 120 kínai boldog vértanút avatott szentté, köztük Triorai Jánost is.

Imádság:
Istenünk, te Szent János vértanú szenvedését az örök élet koronájával jutalmaztad. Közbenjárására add, hogy a hitetlenek a sötétségbol eljussanak az evangélium világosságára. Krisztus, a mi Urunk által.


Boldog Jordán     hitvalló, † 1237   


RICCI SZENT KATALIN domonkos apáca
*Firenze, 1522. április 23. +Prato, 1590. február 1.
Caterina de'Riccit eredetileg Sandrinának hívták. Egy firenzei nemes leánya volt, és már ötéves korában elvesztette anyját. Nagynénje, egy bencés kolostor apátnője nevelte kolostorában. A leányka korán vonzódott a szemlélődő élethez. Apját, aki férjhez akarta adni Sandrinát, csak nagy nehezen sikerült más belátásra bírni. Tizenkét évesen belépett a pratói domonkos nővérekhez, és felvette a Katalin nevet.

Belépése után megbetegedett, és éveken át sokat szenvedett. Jézus szenvedéséből merített erőt fájdalmai elviseléséhez, az ő korában bámulatos hősiességgel.

Már tizenkilenc évesen újoncmesternő lett, később pedig szubpriornő, és harmincéves kora előtt priornővé választották. Akkoriban az volt a szokás a kolostorokban, hogy előkelő hölgyeket tettek meg főnöknőnek; Katalin esetében azonban nem ez volt az egyedüli ok, ugyanis hamarosan felismerték rendkívüli jámborságát.

Különösen buzgó szeretettel merült bele Krisztus szenvedésének szemlélésébe, és amikor húszéves lett, megkezdődött rendkívüli kegyelemadományainak időszaka. Minden héten csütörtök déltől péntek estig elragadtatásban élte át Katalin az Úr szenvedését. Megkapta Krisztus sebeit is kezére és lábára, valamint a töviskorona lenyomatát a fején, később pedig misztikus eljegyzésének gyűrűjét is.

Elképzelhetjük, mekkora feltűnést keltettek ezek a rendkívüli események a kis Pratóban. Ezernyi jámbor ember -- és hasonlóképpen sok kíváncsi is vándorolt a közelebbi és távolabbi környékről a kegyelemmel felruházott Katalin kolostorához. Az állandó látogatások érezhetően megzavarták a kolostori élet nyugodt rendjét. Katalin ezért állhatatosan imádkozott, és nővértársai imáit is kérte, hogy jelenései szűnjenek meg. Imája meghallgatásra talált, és a közösség ismét nyugalomban élhetett; Katalin még több mint harminc éven át vezette példás módon.

A kegyelemmel megáldott életében azonban mégis minduntalan csodálatos dolgok történtek. Katalin levelezésben állt a Rómában élő Néri Szent Fülöppel (lásd: A szentek élete, 227. o.). Mindketten lelki rokonoknak érezték magukat, és szívesen megismerték volna egymást személyesen is, de sem Katalin nem hagyhatta el klauzúráját, sem Fülöp nem vállalkozhatott arra, hogy Pratóba utazzék. Ekkor -- mint hírlik -- Katalin megjelent nála Rómában, és beszélgetett vele anélkül, hogy pratói kolostorát elhagyta volna; Néri Szent Fülöp és öt más tanú esküvel erősítette ezt meg.

Elragadtatásai nélkül is egyre nőtt Katalin híre. Fiatalok és öregek, papok -- köztük bíborosok is -- és világiak érkeztek hozzá, hogy legkülönbözőbb ügyeikben tanácsra és vigaszra leljenek nála.

Katalin 1590-ben halt meg, hatvannyolc éves korában; 1732-ben boldoggá, 1746. június 29-én pedig szentté avatták.

Szent Martinián atya

Martinián, 18 éves korában elhagyta városát, rokonságát és a palesztinai Cezarea vidékén kolostorba lépett. Fiatal korában testi szenvedélyek gyötörték, lelkét az ördögök kísértették, de Mrtinián ezeket szigorú böjttel, imádsággal és munkával győzte le. Így élt ő a pusztában 25 éven át. Egy alkalommal egy Zoé nevű bűnös nő kereste fel, azzal a céllal, hogy testi bűnt kövessen el vele. Martinián csupasz lábbal a forró parázsra lépett, bátor lélekkel viselte a tűz forróságát mondván, hogy ilyen lesz a gehenna tüze. Ez a türelmesség a bűnös Zoét megrendítette, bűnbánatot tartott, és Martinián utasítására elment Szent Paula betlehemi kolostorába, ahol haláláig (10-12 évig) élt bűnbánatban. Martinián, kigyógyulva egy lakatlan szigetre ment és néhány évig ott élt a szabad ég alatt. Erre a szigetre vetette ki a hullámzás egy hajótörés után Szent Fotinia szüzet. A remete befogadta őt, de hogy megelőzze a kísértéseket, beleugrott a tengerbe és egy delfintől vitetve ért partot. Martinián ezután 2 évig vándorolt, és Athénban halt meg az V. század elején. Fotinia ottmaradt a lakatlan szigeten és 6 év magányos és önmegtagadó élet után békében hunyt el.

Szent Antal főpap

Ázsiában született 830 körül gazdag és istenfélő szülőktől. Egész élete azonban Konstantinápolyban folyt le. Gyermekkorátó1 kitűnt jámborságával. Anyja halála után, 12 éves korában kolostorba lépett, ahol buzgó életet élt. Akarata ellenére később pappá szentelték és a kolostor elöljárója lett, ahova édesapja is belépett. Antal kitűnt irgalmas viselkedésével és különös szeretetével a szegények iránt. Jótéteményeivel a távoli szkíták, trákok és myziaiak felé is fordult. 893-ban konstantinápolyi pátriárkává választották. Bölcs Leó császárral sokat tett az Egyház javára. Erejét sem kímélte az irgalmasság cselekedetei gyakorlásában, és főpapi kötelességeinek gyakorlásában. 895-ben hunyt el békében, sírjánál csodák történtek.

ANIANEI SZENT BENEDEK bencés apát
*Aquitánia, 750 körül. +Kornelimünster, 821. február 11.

Vitiza -- így hívták Benedeket megtérése előtt -- Aquitánia egy nyugati gót nemesi családjából származott. 750 körül született Maguelone grófjának fiaként, s a katonai-udvari életben nőtt fel. Apja ezt az életpályát szánta neki. Pipin, majd Nagy Károly alatti szolgálatai megmutatták, amint életrajzírója, Ardo elmondja, hogy a fiatal lovagot tehetsége, hajlamai és képességei vezető szerepre jelölték ki. A ragyogó jövőt ígérő fényes udvari szolgálat közepette azonban lényének egy másik oldala vált erőteljesebbé. Végiggondolta életének és törekvéseinek értékét, s lelki beállítottsága alapvető változáson esett át. Három évig őrizte szívében e folyamat titkát, végül elhatározta, hogy a Legfölségesebb szolgálatába lép. Nagy buzgalommal gyakorolta a hallgatás és a böjt aszkézisét, s egyre nőtt benne annak tudata, hogy a szerzetességre hivatott. Hogy atyjának és rokonságának ellenkezését elkerülje, elindult Aachen felé, de fele útról visszaküldte kísérőjét, és 774-ben belépett a Dijon melletti Saint-Seine apátságba.

Mint sok nagy szent, Benedek is azzal kezdte szerzetesi szemléletének kialakítását, hogy kemény életmódot, szélsőségesen radikális aszkézist, elkülönült szemlélődést gyakorolt. A keleti sivatagi atyák voltak a mintaképei. Miközben azonban a legnagyobb eszményekre törekedett, megőrizte az élet valóságai iránti érzékét is. Kezdte felfogni, hogy a bencés Regula nemcsak kezdőknek és gyenge lelkeknek való, mint korábban hitte, hanem hogy a valódi szerzetesi élet regulás szabályozása a nyugati embernek szól. Egyre jobban megtanulta a bencés Regula értelmezését és a testvéri közösség iránti szeretetet mint aszkézisének mértékét, és az engedelmességet mint annak magvát.

Amikor Saint-Seine-ben cellerárius (házgondnok) és apát volt, belső fejlődésének még csak a kezdetén állott. Semmit sem tartott elég szigorúnak, elég keménynek. Szerzetestársai nem osztották szigorú nézeteit. Elhagyta hát ezt a kolostort, és néhány követőjével együtt szülőföldjén, az atyai földön megalapította az ,,új élet''-et. Ez azonban még csak a helyes útért való harc, életfeladata tisztaságáért vívott küzdelmének ideje volt. Csak lassanként és ismételt nekirugaszkodások után szakadt el a bencéstől idegen, szokatlan keménységtől, és jutott el a montecassinói szerzetes atya bölcsességéhez.

Benedek reformáló buzgósága anianei kolostorának határain is túlterjedt. Meglátogatott más apátságokat, magyarázta a Regulát, szóval és tettel egyaránt segített. Az anianei anyakolostor maga is alapított új házakat, és mintául szolgált ezek számára. Mindegyik Benedek fennhatósága alá tartozott; ilyképpen kolostorszövetség jött létre.

Nagy Károly és Alkuin (730 körül--804) megbízása alapján Benedek két utat tett a hispániai határszélre, s ott fellépett az adopcianizmus tévtanai ellen. Amikor Károly halála (814) után Jámbor Lajos lett a császár, Benedek munkássága még hatékonyabbá vált az egész birodalom számára. Az elzászi Maursmünster reformja után a császár megbízta, hogy alapítsa meg Aachen mellett az Inden kolostort, amelyet a frank birodalom mintakolostorának szánt. Aachen közelében Benedek apát Lajos bizalmasa és tanácsadója, s a birodalom minden kolostorának generális apátja lett. A birodalom valamennyi kolostorának életkörülményeire vonatkozó, messzemenő egységesítés reformját a 816. évi első összejövetel után a 817. évi híres zsinat volt hivatott szolgálni. Az apátoknak ezen a gyűlésén -- tudósít Benedek életrajzírója, Ardo -- ,,Benedek apát megmagyarázta az egész Regulát, megvilágította néhány nehéz helyét, a felvetett kételyeket megoldotta, feltárta a tévedéseket, és jóváhagyta az elfogadásra érdemes szokásokat és kiegészítéseket. Végül javaslatait jóváhagyásra az egyetemes gyűlés elé terjesztette. A határozatot egy kapituláréban foglalta össze, a császártól pedig kérte megerősítését, hogy ezek a rendelkezések a királyság valamennyi kolostorában jogerőre emelkedjenek.'' Egy regulagyűjtemény (Codex regularum) és egy regulakonkordancia (Concordia regularum) szolgált arra, hogy közelebbről megokolja a bencés Regulának és az aacheni statútumnak egyedüli jogosultságát.

Hogy ezt az egységes bencés szabályzatot a frank birodalom minden kolostorában végrehajtsák, a császár vizitátorokat nevezett ki; nekik kellett ellenőrizniök az egyes házakat. Benedek reformáló buzgalma arra indította Lajost, hogy 818/19-ben új zsinatot hívjon össze, amely a kolostorok kiváltságainak jogi biztosításával foglalkozott. A nagy monasztikus törvényhozás összműve elé azt a célt tűzték, hogy a kolostori életmód egységét szolgálja az egész frank birodalomban. Törekvése teljesen megfelelt Jámbor Lajos fáradozásainak, akinek szeme előtt az ,,egység'' eszméje lebegett: egység politikai téren, egység az Egyházban, egység az egyházi életben. Ebben az összefüggésben és a Karoling birodalom e fénykorában Benedek jelentős szerepet játszott a politikai és egyházi életben egyaránt.

Amikor 821. február 11-én meghalt, törekvései még nem valósultak meg általánosan, a következő politikai zűrzavar pedig megakadályozta az egyenes vonalú fejlődést. Ennek ellenére életműve a bencés rendben a legmaradandóbbak közé tartozik: a hatáskörébe tartozó kolostorok zöme visszatalált a Regula szerinti életre, és a bencés Regula a császári törvényhozás segítségével egyedüli érvényességre jutott a frank birodalomban. Szent Benedek rendjében elmélyítette a liturgikus életet; aszkézisére a zsolozsma bővítése, a világból való elvonulás, rendi irányítására pedig a központosítás jellemző. Később mindez Clunyben is otthonra talált.

SETTESOLI* JAKÓBA ASSZONY III. r. (+ 1239)

Szent Ferenc atyánk jótevoje, akit a szeráfi atya csak „Jakóba testvér”-nek nevezett. Elokelo római családból származott, a családi ház a Tiberisen túl volt: Szent Ferenc és társai itt gyakran megszálltak római útjuk alkalmából. Itt ismerte meg ot a szent mint huséges hitvest, odaadó édesanyát, a szenvedésben eroslelku özvegyet, aki két fiát erényekben és istenfélelemben nevelte. A Szent Ferenccel való ismeretség egyúttal az életszentségre való indítást is jelentette Jakóba számára.

Celanoi Tamás írja róla: „Jakóba asszony nemcsak elokelo származásával, hanem jámborságával is kitunt, ezért a szent különös szeretetét élvezte.” Szent Klárán kívül o volt az egyedüli no, aki közelebb kerülhetett a szenthez. Amikor Szent Ferenc betegsége súlyossá vált, megérezte, hogy Szent Ferenc ot hívni akarja. Éppen akkor ért Assisibe, amikor Szent Ferenc izenni akart neki. Megérkezése hírére a szent örömmel felkiáltott: „Dicsoség Istennek, aki Jakóba asszonyt, testvérünket ide küldte. Nyissátok ki az ajtót és vezessétek be.” Jakóba mindazt elhozta, amit a szent kérni akart tole: posztót, gyertyát a temetésre és kedvenc süteményét is, amit római tartózkodása alatt szokott készíteni. Ott is maradt, megvárta a szent halálát, s amiben tudott, segítségére volt. A temetés után visszament Rómába, de újra és újra visszatért Assisibe, hogy a szent sírjánál imádkozzon. Assisiben is halt meg 1239-ben, s Szent Ferenc sírja közelében temették el. A hagyomány úgy tudja, Szent Ferenc öltöztette be Jakóbát a III. rend ruhájába.
„Amikor Jézus Betániában tartózkodott, odajött hozzá egy asszony. Alabástromedényben drága illatos olajat hozott, s az asztalnál ülonek fejére öntötte... Jézus így szólt a tanítványokhoz: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Ha o most testemre öntötte ezt az olajat, a temetésemre tette.” (Mt 26, 6 sk.)

Imádság:

Istenünk, te Jakóba asszonyt Szent Ferenc hu követojévé tetted, s megadtad neki, hogy szeretetszolgálataival vigasztalására és örömére legyen. Segíts minket is, hogy figyelmes szeretettel legyünk különösen azokhoz, akikkel együtt élünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Szent Jenő és Mária

Jenő Bithiniában élt feleségével és egyetlen leányával, Máriával. Felesége halála után ő nevelte a gyermeket. Amikor a leány felnőtt, az apa kolostorba akart vonulni. Mária is vele akart menni, hogy együtt törekedjenek az üdvösségre. Jenő egy Alexandria közeli kolostorba lépett be. Magával vitte Mária leányát is, aki a Marin férfinevet véve fel szintén szerzetessé lett. Jenő halála után a leányt azzal vádolták, hogy paráznaságot követett el. Az anya elvitte hozzá fiát, hogy nevelje fel. Mária/Marin ártatlansága csak halála után derült ki. Ami 508-ban következett be.

Boldog Jordán     hitvalló, † 1237        

Ricci Szent Katalin     szűz, † 1590   


Szent Meletiosz főpap

Meletiosz az örményországi Melitinében született. 357 körül megválasztották Szebaszté püspökévé. A város lakóinak nyugtalan lelkülete miatt a szelíd pásztor elhagyta a várost, és a szíriai Beriába ment, hogy ott remete életet éljen. A császár csakhamar elhívta őt Antiochiába, hogy mint az igazhitűség és jámborság oszlopa, védelmezze a híveket az ariánus tévtenítással szemben. Meletiosz buzgón tanította híveit és erősítette az igazhitű tanításban. Ugyanakkor leleplezte az ariánusokat, tévtíntásukkal együtt. Ezzel annyira magára haragította a tévtanítókat, hogy mesterkedéseik és rágalmazásaik miatt nem egyszer kellett neki eltávozni Antiochiából. A szent főpap 381-ben részt vett a II. egyetemes zsinaton Konstantinápolyban. Az igaz hitben erősítette a gyülekező embereket. Mielőtt még a zsinat megkezdődött volna, Meletiosz megbetegedett és a zsinat idején békésen hunyt el 381-ben. Nyssai Szent Gergely mondott felette a zsinat színe előtt dicsőítő beszédet.

Lourdes-ban egy szegény, tanulatlan 14 éves lánykának, Soubirous Bernadettnek 1858-ban, február 11-én jelent meg először a Szent Szűz, a városka melletti massabielle-i barlangnál. Tizennyolc alkalommal jelent meg a kislánynak július 16-ig, bűnbánatot és engesztelést kérve. Március 25-én nevét is elárulta: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás."

Franciaországban gyorsan terjedt a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária tisztelete, egyre nagyobb zarándok tömeg látogatta a jelenés helyét és az ott fakadt forrást. Az egyházi és világi hatóságok vizsgálták a jelenéseket és a csodás gyógyulásokat, nem tudták természetes okokkal magyarázni.

1862-ben bazilikát kezdtek építeni a forrás feletti sziklára, ami 1876-ra elkészült. A barlangba, a jelenések helyére Bernadett útmutatásával elkészült a Szűzanya márvány szobra, amely a legkülönfélébb méretű másolatban ma már világszerte mindenütt látható. A forrás mellé fürdő épült, ahol a zarándokok bűnbánati tisztító fürdőt vehetnek.

A testi gyógyulásokat külön orvosi bizottság vizsgálja ki. A megmagyarázhatatlan gyógyulások száma sok ezerre rúg, ebből azonban 67-et ismer el az Egyház hitelesen csodás gyógyulásnak. Felmérhetetlen a lelki gyógyulások száma. A jelenés helyén a sok csodálatos gyógyulás igazolta Mária Istentől kapott hatalmát. A kicsiny település világhírű zarándokhely lett, ahova milliók zarándokolnak el engesztelni és gyógyulásért, vagy megnyugvásért imádkozni. 1907-ben az ünnep bekerült a Római Kalendáriumba is.

Jófeltétel:
    A Szűzanya bűnbánatra és engesztelésre szólítja az embereket! Téged is...




Szent Adolf    szerzetes, püspök és hitvalló, † 1222       


Szent Balázs püspök

Balázs ifjúságától kitűnt szelídségével, jámborságával Szent élete miatt a város lakói őt kívánták püspöküknek, ami teljesedett is, Szebaszté városának püspökévé szentelték. Mint főpásztor tanításaival bölcsen oltalmazta nyájának hitét. Dioklécián császár üldözése idején híveit a türelemre intette. Őmaga meglátogatta és vigasztalta a börtönben szenvedőket, erősítette őket az Isten iránti szeretetben, és a Benne való hitben. Amikor Szebaszté majdne minden keresztény lakosa vértanúi halált halt, mivel úgy érezte, hogy számára még nem jött el erre az idő, eltávozott a pusztába egy hegyre és ott élt magányosságban és hallgatagságban. Magányában a vadállatok is felkeresték. Nem ártottak neki, sőt inkább engedelmességgel voltak iránta. Sok csodát tett az emberekért. Máig emlegetik, hogy egy gyermeket hogy szabadított meg a fulladástól, aki halszálkát nyelt. Licinius császár uralkodása alatt a katonák megtalálták a pusztában és Szebasztéba vitték. Kísérői közül sokakat térített meg a keresztény hitre, és sok gyógyítást tett. Amikor Agricola helytartó nem tudta hittagadásra venni, kínzások után karddal lefejeztette 316-ban. Ezt a vértanúságot szenvedték el mások is, akiket ő a keresztény hitre térített.


SZENT CAEDMON szerzetes
*Anglia, 7. század 2. fele. +Whitby kolostor, 735 előtt.
Csaknem mindazt, ami Caedmonról ismeretes, akit kolostorának szentjeként tiszteltek, összefoglalja Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.). Egyháztörténetének egyetlen fejezete. Ez arról tudósít, hogy abban az időben, amikor Szent Hilda (614--680), Whitby apátnője meghalt, élt a kolostorban egy testvér, egykori béres, akit Isten azzal az adománnyal ruházott fel, hogy csodálatosan tudott énekelni.

Néhány évvel korábban ez a férfi, név szerint Caedmon, egy ünnep alkalmával, amikor a hárfa körbejárt a vendégek között, elhagyta ura házát, mert tudta, hogy semmi érzéke sincs a költészet és az ének iránt. Kiment a tehénistállóba, és ott elaludt; álmában egy férfit látott maga mellett, aki a nevén szólította és biztatta: ,,Caedmon, énekelj nekem egy dalt!'' Caedmon azt válaszolta, hogy nem tud énekelni. ,,Mégis énekelned kell'' -- mondta az idegen, Caedmon pedig megkérdezte, hogy miről énekeljen, mire a másik ezt felelte: ,,Énekelj minden dolog teremtőjéről!'' Caedmon így álmában elénekelte első dalát a teremtő Isten dicséretére.

Amikor reggel lett, visszaemlékezett az álmában énekelt szavakra, és még folytatni is tudta őket. A birtok intézőjének elbeszélte különös élményét és új képességét. Az intéző értesítette róla Hilda apátnőt, és amikor az meghallotta, hogyan énekli Caedmon a maga költötte verseket, mindenki egyetértett abban, hogy valóban különleges képességet kapott Istentől. Az apátnő azt tanácsolta Caedmonnak, hogy legyen szerzetes. Felvették a kolostorba noviciusnak, és miután tanították a Szentírásra, még további dalokat szerzett; olyanokat, amilyeneket addig még senki sem hallott. Amint Béda elbeszéli, az emberiség és a világ teremtéséről énekelt; azután Izrael egyiptomi tartózkodásáról és az Ígéret földjére való vonulásáról; az Üdvözítő életéről és szenvedéséről, dicsőséges feltámadásáról és mennybemeneteléről; az apostolokról és az Egyházról, az utolsó ítéletről, a pokol rémes kínjairól és a mennyország örömeiről. A ránk maradt angolszász költészet legnagyobb része foglalkozik ezekkel a témákkal, és a múltban ezek közül sokat tévesen Caedmonnak tulajdonítottak. Az egyetlen verset, amelyet bizonyossággal neki lehet tulajdonítani, Béda így idézi:

Magasztaljuk a mennyország Teremtőjét,

s Teremtőnk hatalmát és műveit!

Magasztaljuk a dicsőség Atyjának tetteit,

és énekeljük, amint az örök Isten,

minden csoda alkotója,

kezdetben megteremtette a mennyet, hogy gyermekeit megoltalmazza,

és mint hatalmas védelmező, otthonul adta nekik a földet.

Világosan felismerhető, hogy Caedmon mélyen vallásos ember volt. Úgy hírlik, saját halálát előre megmondta. Két héttel halála előtt testvérei meglepetésére azt kérte, hogy vigyék a kolostor betegszobájába. Egy éjszaka azután éjfél körül megtudakolta: ,,Van-e itthon szent Eucharisztia?'' Amikor igennel válaszoltak neki, megkérdezte a testvérektől, haragszik-e rá valaki valamiért; megvallotta nekik, hogy szeretetében mennyire tökéletlen volt irántuk, majd magához vette az utolsó útravalót. Röviddel azelőtt, hogy a szerzeteseket összehívták volna az éjféli istentiszteletre, Caedmon nagy keresztet vetett, majd nemsokára meghalt. Így hát, amint Béda közli, ,,miután egyszerű és tiszta szándékkal s becsületes jámborsággal szolgált Istennek, a színe elé'' jutott.


Szent Dezső     vértanú, † ~550        


Szent Elek     szerzetes, † 1233     


MARIA FIDELIS WEISS szerzetes nővér, III. r. (1882-1923)
Bajorország déli részén, Kempten városban született, apja szabómester volt. Keresztneve Eleonóra, Margit. Elemi iskoláit kedvesnovérek által vezetett iskolában végezte. Nyolc éves volt, amikor apja meghalt. Anyjának, akit nagyon szeretett, sokat segített a háztartási munkákban. 16 évesen bolti árusító volt két évig, hogy a családot anyagilag segítse. Már hét éves kora óta a misztikus ima kezdo fokát gyakorolta, míg 1919-ben eljutott az Istennel való egyesülésig. 18 évesen jelentkezett a reutbergi* ferences novéreknél. Azok azt a feltételt szabták a felvételéhez, ha egyházi zenét tanul. Két év múlva így felvették. Már szerzetbe lépése elott a ferences III. rend tagja lett. 1903. jún. 2-án öltötte magára a szerzetesi ruhát s kapta a Mária Fidélisz nevet. Egy év múlva egyszeru fogadalmat tett, majd több esztendo múlva örökfogadalmat. A novérek zárdájához tartozó iskolában lányokat tanított varrásra, a zárda kápolnájában pedig ellátta az orgonista szerepét. Minden más munkát is szívesen végzett a házban vagy a kertben, amikor egészségi állapota engedte. Sokat szenvedett az elso világháború idején, részben a novéreket éro zaklatások, részben a sok bun miatt, amik kiengesztelésére sok áldozatot vállalt. Maga az Úr Jézus is meghívta erre az engesztelo életre, vele többször is misztikus érintkezésben volt, ezekrol csak lelkiatyja tudott. 1919-ben az Úr Jézussal való misztikus egyesülésrol így ír: „Oly fönséges dolog történt, hogy magam sem értem egészen. A Szentháromság jelenlétében áldozatként eggyé lettem örökre azzal a Jézussal, aki az emberiség megváltásáért kereszthalálában magát a mennyei Atyának mint áldozatot felajánlotta, hogy azután az én Jézusom a megváltás muvét bennem Isten dicsoségére és a lelkek megmentésére titokzatos módon tovább folytassa... Ezután az o Szívét az enyémben láttam s a keresztet szívem közepébe felállítva. Hallottam hangját: Kimeríthetetlen szeretetem késztetett arra, hogy téged kiválasszalak áldozatul, és megvalósítsam veled azt a titokzatos egyesülést, melyet... többnyire csak úgy tapasztalsz meg, mint mély, nagy fájdalmat.” Csodálatos belso élete csak halála után lett ismeretessé, miután feljegyzéseit lelkiatyja nyilvánosságra hozta. 40 éves korában tüdobaj támadta meg. Türelemmel viselt sok szenvedés után 1923. febr. 11-én „örömmel adta vissza hófehér lelkét Istenének s isteni Jegyesének, akit mondhatatlanul szeretett” (a Szenttéav. Kongreg. Dekrétum szavai). A boldoggá avatási eljárás folyamatban van.

Imádság:

Istenünk, te tiszteletreméltó Fidélisz novért a misztikus élet útján vezetted, s
arra késztetted, hogy az emberek buneinek engesztelésére vezekléseket vállaljon. Segíts bennünket, hogy közbenjáró imádságától megerosítve a szeretet útjárt mi is örvendezo szívvel elobbre jussunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Boldog Britto János     szerzetes és vértanú, † 1693     


Szent Teodóra császárnő

Teodóra a képromboló Teofil császár felesége volt. Férje halála után kiskorú fia helyett ő kormányozta az országot. Igyekezett a szentképek tiszteletét helyreállítani. Ő rendelte el, hogy minden év nagyböjtjének első vasárnapján az Igazhitűség vasárnapját ünnepeljük meg. Ezt a mai napig is megtesszük. Miután fia nagy lett és átvette az uralkodást, Teodóra Szent Eufrozina kolostorába lépett. Imádság, böjt, vallásos könyvek olvasása töltötte ki életét. 8 évet élt így, és békében hunyt el 867-ben.

Szent Elvira


Szent Gabriella (Ella)
       

Szent Hennáta és vértanútársnői

Mindhárom vértanúnő: Hennáta, Valentina és Paula Palesztinában szenvedtek Firmilián parancsnok alatt. Hennata Gáza környékéről való volt, Valentina Cezareából, Paula pedig Cezarea környékéről. Hitük állhatatos megvallása miatt kardhalálra ítélték és ezáltal nyerték el a vértanúi koronát 308-ban.

Szent Karalamp vértanúpüspök

Karalamp Tesszáliábsn volt püspök, Magnézia városban. Hirdet te nekik az evangéliumot, és tanította a híveket az üdvösség útjára. Szeverus Septimus császár (193-211) uralkodása alatt, a 113 éves Karalamp püspöknek meg kellett jelennie a császári ítélőszék előtt. A császár kínok alá vetette. A kínzások kezdődtek Magnéziában, és folytatódtak és befejeződtek Antiochiában. A szent főpapot vasakkal szaggatták, testébe szögeket vertek, tűzzel sütögették, és ajkait szétverték kővel. Végül halálra ítélték, kardhalálra. A szent főpap imádkozott és hálát adott Istennek, hogy szenvedhetett érte. Imádsága közben adta vissza lelkét Istennek, mielőtt lefejezték volna, 202-ben.


RIMINI BOLDOG KLÁRA özvegy, III. r. (1282-1326)
Életrajzi adatai száz év különbséggel egyeznek Szent Ferencével. Riminiben született, családi neve: Agolanti. Gazdag szülok gyermekeként jólétben, gondtalanságbanű nott fel, kétszer is férjhez ment. Elso férjét, aki gazdag, elokelo ember volt és fiatalon halt meg, nagyon szerette. Vele kapcsolatos az a Szuz Mária jelenés, melyet a ferences templomban látott. A Szent Szuz angyaloktól körülvéve jelent meg neki s azt mondta: „Elso férjednek, akit annyira szerettél, mit ér híre, vagyona, fiatalsága most, hogy halott?” (Ez a jelenés második házassága  idején vagy utána történt.) Az Úr, ha megtérésünkhöz szükségesnek látja, igénybe vesz látomást, ugyanakkor segíto kegyelmet is ad: elokészíti a lélek javulását. Klára a látomás nyomán élesen látta eddigi életének sok hiányosságát, felületes, lanyha életét, közömbösségét, a világ örömeinek, hiúságának keresését. Egyik-másik életrajza említést tesz egy szentbeszédrol is, amelyet a ferences templomban hallott: megtérése ezek szerint nem történt egyik napról a másikra. Lassanként elhagyta fényuzo életmódját, felöltötte a ferences III. rendiek bunbánó ruháját, szigorú böjtöket vállalt, deszkán aludt, nagy vagyonát a szegényekre áldozta. Felkereste az adósok börtönét, hogy a szerencsétleneken segítsen. A régi, kényelmes életmód néha megkísértette. Jobb ételt kívánt meg. Ekkor egy csúf bogár került elébe. Magában pedig megszólalt egy hang: „Nesze, te nyalánk, ezt a finom ételt edd meg!” Mindjárt megszabadult kísértésétol. A Ferences Martirológium említést tesz arról is, hogy „csodák fényében ragyogott.” Nem lehetetlen az sem, hogy elobb a ferences III. rendhez, majd a II. rendhez tartozott. 44 évet élt, mint Szent Ferenc. Tiszteletét VI. Piusz pápa hagyta jóvá 1784-ben.
„A szememnek megadtam mindent, amit csak megkívánt. Szívem örömet merített minden fáradozásomból, és az volt a jutalom minden fáradozásomért. És latra vetettem kezem minden muvét, és a fáradságot is, amibe került. Ó, minden hiábavalóság és szélkergetés, nincs belole semmi haszon a nap alatt.” (Préd 2, 10-11.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Klárát a világias életbol az életszentségre vezetted. Közbenjárására segíts, hogy téged minél jobban szeressünk és ebben a világban az új ember vonásait viseljük. Krisztus, a mi Urunk által.

Magyarországi Boldog Pál    vértanú és 90 társa, † 1241       

Szent Porfir és vértanútársai

Porfir és Baptosz vértanúknak először az volt a feladatuk, hogy Szent Karalamp püspökön végrehajtsák a császári parancsot: a lefejezést. Ámulatba esve a szent főpap rendíthetetlen türelmén és bátorságán, Krisztus híveivé lettek, ezért lefejezték őket. Ebben az időben fejeztek le 3 nőt, akik látva Karalapm szenvedéseit, szintén keresztényekké lettek.

SZENT SKOLASZTIKA
*Nursia, 480 körül +Montecassino, 547 körül

Skolasztika a nagy Nursiai Benedeknek, a nyugati szerzetesség atyjának nővére volt. Életét csak Nagy Szent Gergely Benedek- életrajzából ismerjük.

A testvérek Nursiából, a Szabin-hegyvidék egyik városából származtak, jómódú szülők gyermekei voltak. Benedek a tanulmányainak, majd a szerzetesi életnek szentelte magát, és így megtalálta a maga válaszát kora problémáira, Skolasztika pedig teljesen a felebaráti szeretet gyakorlásának élt az öregek és a betegek szolgálatában. Hű és áldozatos társa lett a fivérének. Megértette az eszményekért folytatott küzdelmeit, segítette túljutni csalódásain, és imádságával támogatta munkáját.

Amikor Benedek Montecassinón összegyűjtötte közösségét és megalapította kolostorát, oda is követte, hogy közelében lehessen. Későbbi hagyomány szerint Skolasztika először Subiaco mellett a Roccabotte-kolostorban élt, később Piumarolában, Montecassino közelében. Évente egyszer találkozott a két testvér, hogy lelki társalgást folytassanak. Utolsó találkozásuk egy hirtelen támadt zivatar következtében -- Gergely pápa elbeszélése szerint -- Skolasztika imádságának eredményeképpen nyúlt meglehetősen hosszúra.

Egy Nápolyban talált, márványba vésett naptár szerint Skolasztikát február 10-én temették el. Rómában a 12. század óta ülik ünnepét ezen a napon.

--------------------------------------------------------------------------------

Nagy Szent Gergely pápa elbeszéléséből magunk elé képzelhetjük, hogyan játszódott le az a bizonyos utolsó találkozás Skolasztika és Benedek között.

Skolasztikát halálsejtelmek töltötték el, de Benedeknek nem szólt róluk. Csak könyörögve kérte: ,,Ne távozz el tőlem, ha beáll az éjszaka. Beszélgessünk hajnalhasadásig a mennyei örömökről!''

Benedek elcsodálkozott: ,,Hogyan beszélhetsz így, nővérem? Teljességgel lehetetlen, hogy az éjszakát a kolostoron kívül töltsem!''

Skolasztika nem válaszolt. Úgysem tudta volna bátyját rávenni, hogy ne tartsa meg a regulát. Ezért Istenhez fordult könyörgő imádságával. Arcát tenyerébe rejtette, fejét az asztalra hajtotta. Amikor ismét föltekintett, az ég elsötétült. Felhőszakadásszerű eső zúdult alá, mennydörgések reszkettették meg a levegőt; senki sem kockáztathatta meg, hogy kimerészkedjék az ítéletidőbe.

Benedek méltatlankodva ugrott fel: ,,Nővérem, mit műveltél?'' Skolasztika mosolyogva vonta vissza a helyére: ,,Látod, amikor téged kértelek, nem hallgattál meg. Most Istenhez imádkoztam, és ő rögtön meghallgatott. Most meg tudod tenni!'' Ezzel a kedveskedéssel szemben Benedek ugyanolyan tehetetlen volt, mint a villámlással és az esővel szemben. Maradt tehát, és így hosszúra nyúlt a búcsúzás. Három nap múlva Benedek megtudta, hogy nővére örökre hazatért. Néhány testvér elhozta holttestét Montecassinóba. Ott abba a sziklasírba temették, amelyet Benedek magának készíttetett.

--------------------------------------------------------------------------------

Kérünk Téged, irgalmas Istenünk, Szent Skolasztika szűz érdemeiért tekints jóságosan házad népére, és ahogy imádságára záport hullattál a földre, úgy közbenjárására áraszd el szívünket kegyelmeddel!

SZENT APOLLÓNIA szűz, vértanú
vagy 20. +Valószínűleg Alexandria, 249. február 9.
A 3. század első felében az alexandriai keresztény közösségben élt egy Apollónia nevű hajadon. Valószínűleg közösségének diakonisszája volt; erről közelebbit nem tudunk. A róla szóló egyetlen hírt püspökének, Nagy Dionüsziosznak (+265) az antióchiai püspökhöz írt leveléből merítjük, amelyben beszámolót adott számos alexandriai keresztény vértanúhaláláról; köztük volt Apollónia is. Valójában nem keresztényüldözésről volt itt szó, hanem a fanatikus csőcselék kicsapongásáról. Ezek az események pedig éppen a kereszténybarát Philippus Arabs császár uralkodása alatt (244--249) történtek. Dionüsziosz püspök, aki maga is a deciusi keresztényüldözések hitvallója lett, többek között ezt írja:

,,Nálunk az üldözés kezdetét nem a császári ediktum (tudniillik Deciusé) jelentette. Megkezdődött már egy évvel korábban. Városunk néhány képzelgő és kártékony prófétája előzőleg felkereste és ellenünk bujtogatta a hitetlen tömeget, miközben újból felszította a hazai babonát. Így felingerelve a csőcselék minden alkalmat megragadott a kicsapongásokra. Testvéreink megölésével végezték démoni szolgálatukat abban a meggyőződésben, hogy egyedül az a helyes istentisztelet.

Először megragadtak egy idős embert, név szerint Metraszt, és azt kívánták tőle, hogy gyalázza Istent. Mivel nem járt el a kedvük szerint, megverték, kihegyezett nádszállal szúrtak az arcába és a szemébe, majd kivezették a városból és megkövezték.

Ezután egy Quinta nevű hívő asszonyt hurcoltak a templomba, és arra akarták kényszeríteni, hogy mutassa be a szokásos áldozatot. Mivel ő ezt teljes utálattal visszautasította, összekötötték a lábát, és úgy vonszolták végig a város durva kövezetén, hogy a nagyobb kövek mind megsebesítették. Utána megostorozták, majd kivezették a városból ugyanarra a helyre, ahol a nép már megölte Metraszt, és őt is megkövezték.

Ezután az egész csőcselék megrohanta a keresztények lakásait. Mindegyikük behatolt keresztény szomszédjához, hogy fosztogasson és raboljon. Az értékesebb dolgokat elvitték, minden mást kidobáltak és elégettek az utcákon. Olyan volt az egész, mint valami ellenség által meghódított város. A testvérek pedig elmenekültek és elrejtőztek, s örömmel viselték el javaikból való kifosztásukat, hasonlóan azokhoz, akikről már Szent Pál tett tanúságot, hogy türelmesen viselték birtokaik elrablását (vö. Zsid 10, 34).''

Keresztények és zsidók egyaránt áldozataivá váltak az ilyen szégyenletes eseményeknek. Dionüsziosz kifejezetten hangsúlyozza az üldözöttek szilárd bátorságát. Azt mondja: ,,Senki sem tagadta meg akkoriban az Urat, és még a magányosok sem mutatkoztak gyengének''. Ezután Apollóniáról szól:

,,Ezt követően megragadták Apollóniát is, egy tiszteletre méltó korú, tekintélyes hajadont. (A görögben szó szerint: parthénosz preszbütisz. Lehetséges, hogy Dionüsziosz ezzel a megtisztelő kifejezéssel Apollóniának mint diakonisszának érdemekkel teli tevékenységére utalt.) Olyan durván vágtak Apollónia arcába, hogy minden foga kitört. Utána a városon kívül meggyújtottak egy máglyát és megfenyegették, hogy elevenen elégetik, ha nem ismétli istentelen beszédeiket. Ő azonban, amikor kérésére egy pillanatra elengedték, a lángok közé vetette magát, és ott égett el.''

Dionüsziosz még egy bizonyos Szerapion vértanúságáról tudósít, majd így fejezi be: ,,Egyetlen utcára, útra, utcácskába sem léphettünk ki sem nappal, sem éjszaka. Mindenfelé felhangzott ugyanis a kiáltás: Aki nem mondja utánunk az átkot, azt azonnal elhurcoljuk és megégetjük. Mindez addig tartott, míg a forradalom és a polgárháború véget nem vetett neki.''

Alexandriai Szent Cirill     püspök, hitvalló és egyháztanító, † 444           


Szent Erik


Szent Marcell vértanú és társai

Jézus Krisztus földi élete idején Marcell Antiochia városában élt. Elment ezért Jeruzsálembe, hogy lássa Jézust, és ott megismerkedett Szent Péter apostollal. Jézus feltámadása után Péter Marcellt Szicília püspökévé tette. Vértanúhalált halt, miután sok pogányt megtérített. Szent Filagriosz Ciprus szigetén volt püspök. Buzgósággal hirdette az evangéliumot, amiért sok kínt szenvedve hunyt el. Szent Pongrác Tauroménia püspöke volt. Mindnyájan Szent Péter tanítványai voltak, és a keresztény hit terjesztéséért szenvedték el a vértanúi halált.

   

Szent Nicefor (Győző) vértanú

Nicefor a szíriai Antiochiából származott, és a III. század fele körül élt. Egyszerű ember volt. Olyan jó barátságba került egy Szaprikiosz nevű pappal, hogy mindenki testvérnek tartotta őket. Az ördög munkája révén ez a barátság olyan ellenségeskedésbe csapott át, hogy látni sem akarták egymást. Nikéfor nemsokára megbánta ezt, és igyekezett minden módon kibékülni Szaprikiosszal. Barátja azonban nem akarta ezt és minden közeledését visszautasította. Valeriánus és Galliénus császárok alatt keresztényüldözés tört ki. Szaprikioszt, mint papot az elsők közt fogták el és állították ítélőszék elé. Hitét állhatatosan megvallotta, fejvesztésre ítélték. Már vitték a vesztőhelyre, Nikéfor szeretett volna a halála előtt kibékülni vele. A pap azonban újra visszautasította. Isten ezért megbüntette. Amikor Szaprikiosz látta a kardot, megtagadta Krisztust és áldozatot kívánt bemutatni a bálványoknak. Akkot Nikéfor kereszténynek vallotta magát, és saját maga kérte, hogy a hittagadó Szaprikiosz miatt őt fejezzék le. Ez meg is történt 257 körül.

BOLDOG IX. PIUSZ pápa, III. r. (1792-1878)

Az Adria partján fekvo Sinigagliában* született grófi családból, neve: Mastai- Ferretti János Mária. Ifjúságában betegeskedett, ezért aránylag késon, 27 éves korában lett pappá. Kituno megjelenése, modora, hivatalos ügyek intézésében tanúsított korrektsége segítették, hogy rövid idon belül püspök, spoletoi érsek, 40 évesen Imola püspöke, 48 évesen bíboros lett. 1846-ban választották pápává. Közel 32 éves pápasága a legjelentosebbek közé tartozik a pápaság történetében. 1848-ban a forradalom hullámai elérték Itáliát és a pápai államot. A közvélemény azt várta tole, hogy az olasz államszövetség élére áll s Ausztria ellen hadat indít. Amikor ezt nem vállalta, egyszerre elveszítette népszeruségét, hazaárulónak kiáltották ki. 1870-ben a hatalomra töro piemonti király seregei elfoglalták az egyházi államot, ezzel megszunt a pápa világi hatalma. A pápa mint a Vatikán foglya - tiltakozásul nem hagyta el többé a Vatikán területét. 1854-ben kihirdette a Szeplotelen Fogantatás hitigazságát, majd 1870-re összehívta az I. Vatikáni Zsinatot. Ezen többek közt a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját hirdették ki. IX. Piusz megnyero modorú, szeretetreméltó egyéniség, a szegények pártfogója volt, oszinte vallásosságával világoskodott az emberek elott. Sokat tett a Szuzanya és a szentek tiszteletének elomozdításáért, küzdött kora tévedései (közömbösség; racionalizmus, liberalizmus) ellen. S vállalta állásfoglalásáért a meg nem érdemelt elítélést, üldöztetést. 1821 óta tartozott a ferences III. rendhez. Fogadalmának 50 éves jubileumát ünnepélyesen tartotta meg 1871-ben. Boldoggá avatása a 2000. jubileumi évben volt szept. 3-án.
Részlet az „Ineffabilis Deus” kezdetu-bullából (1854):
„...A Szent és Oszthatatlan Szentháromság tiszteletére, az Istenszülo Szuz dicsoségére..., megállapítjuk és kihirdetjük, hogy a tanítás, melynek értelmében a Boldogságos Szuz Mária a mindenható Isten páratlan kegyelmébol és kiváltságából, Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel, fogantatásának elso pillanatától kezdve az áteredo bunnek minden szennyétol mentes maradt, Istentol ki van nyilatkoztatva, és ezért minden hívonek kötelessége azt erosen és állhatatosan vallani.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog IX. Piusz pápát nehéz idokben rendelted Egyházad élére és a megpróbáltatások elviselésére lelki erovel ruháztad fel, add meg nekünk, hogy közbenjárására Egyházad élén mindig bölcs és szentéletu pásztorok álljanak. Krisztus, a mi Urunk által.

STRONCONE*-i BOLDOG ANTAL (1381-1461)
Az umbriai Stroncone-ban született nemesi családból. Szülei ferences III. rendiek voltak, gyermeküknek jó nevelést adtak. Már 12 éves korában jelentkezett ferencesnek, késobb fel is vették. A vallásosságban és a tudományokban is kiváló elomenetelt tett, ezért a klerikusok közé akarták felvenni, de o egyszeru laikus testvérként akart élni, Istenben elrejtett életet. A fogadalom letétele után Boldog Firenzei Tamásnak, az obszerváns mozgalom kiváló harcosának irányítása alá került. 1407-ben orá bízták a klerikusok képzését. Amikor mestere, Tamás, felhatalmazást kapott a fraticelli* eretnekség elleni tevékenységre, együtt harcoltak az Egyháztól elszakadt túlzók ellen 1420-1427-ig, közben rengeteg támadást, sértést kellett elviselniük. Végül is alázatosságuk, türelmük, világmegveto szegénységük meghozta gyümölcsét: jó eredényt értek el. Ekkor a korzikaiak kérték Tamást, küldjön nekik alkalmas igehirdetoket a fraticellik meggyozésére. Antal vállalkozott erre a feladatra két társával: szerénységével, szelídségével, jóságával megnyerte a korzikaiak szeretetét. Itt obszerváns kolostorokat is alapított. Itáliába visszatérve az Assisi melletti Carceri-be* ment, ahol kb. 30 éven át mint alamizsnagyujto tevékenykedett, de a szemlélodo imában és az önmegtagadás gyakorlásában is buzgólkodott. Igen nagy szeretettel volt rendtársai és mások iránt. Nagy buzgósággal ministrált a szentmisénél. 1461-ben, 80 évesen hunyt el San Damianoban. XI. Ince 1680 táján avatta boldoggá. Holttestét 1809-ben Stronconeba vitték.
Szent Ferenc Regulája az egyház iránti engedelmességrol:
„A miniszterek… kérjenek a pápa úrtól a római Szentegyház bíborosai közül egyet, hogy kormányzója, pártfogója és javítója legyen a testvéri közösségnek, s így mindenkor alárendeltjei és alattvalói maradjunk a Szentegyháznak s állhatatosak a katolikus hitben.” (Regula 12. f.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Antalban Szent Ferenc rendjének megerosítojét s egyházad

támaszát sokféle erénnyel ékesítetted. Add, hogy közbenjárására e világ
forgatagában egész szívvel ragaszkodjunk mennyei országod javaihoz. A mi
Urunk Jézuzs Krisztus által.

Máthai Szent János     hitvalló, † 1213       


EMILIÁNI SZENT JEROMOS
*Velence, 1486. +Somasca, 1537. február 8.

Azt a kort, amelybe a velencei patrícius-fiú, Girolamo (Jeromos) Miani beleszületett, szellemi téren a reneszánsz virágzása jellemezte, mely az antik kultúra értékeit új életre keltette. Az irányzattal a pápaság is szövetségre lépett, bár a vallási életnek ez nem mindig tett jó szolgálatot. A kor politikai arcát a gyakori, olykor vad háborúskodás szabta meg: a habsburg Spanyolország és Franciaország, vagy az Egyházi Állam és egyéb itáliai fejedelemségek, városköztársaságok és nemesi családok Észak-Itáliát ismételten lángba borították. A harcokba a tengereken uralkodó büszke Velence is alaposan belekeveredett. Az erkölcsök eldurvulása, egész országrészek kipusztulása, a nép elszegényedése, a közigazgatás, a jog és az egészségügy zűrzavara lett a következmény. Az apokaliptikus lovasok, a háború, az éhség, a pestis és a halál -- akiket Dürer Albert éppen akkoriban metszett látomásos erővel fába -- pusztítva járták be a messzi tájakat és népeket.

A harcra és kalandra éhes ifjú Jeromos korán belesodródott e véres viszályokba. Szülővárosa rábízta a Piave felett őrködő kis erőd, Castelnuovo védelmét a Velence és I. Miksa császár között kitört háborúban. S történt, hogy a császáriak egyik rajtaütése alkalmával, 1511 augusztusában alulmaradt és fogságba került. Ez bizony súlyos csapás volt magasan szárnyaló reményeire és evilági tettvágyára. A rabságban viszont mélyreható változás következett be lelkében. A börtön csendjében és magányában magába szállt, a kegyelem megragadta. Hasonló történt vele, mint tíz évvel később Loyolai Ignáccal, amikor sebesülése után a betegágyban magába szállásra és megtérésre használta föl idejét: a világias gondoskodású, harcias és hírvágyó katonából Krisztus szenvedélyes harcosa lett, telve az Isten és a felebarát iránti szeretettel. Egy hónapi fogság és a csodás, a Szűzanya által kieszközölt szabadulás elegendő volt arra, hogy átformálja őt: Annak követője lett, aki abban az időben is a szenvedő és gondok közt vergődő emberekben mutatkozott meg.

Jeromos egy ideig még önvizsgálatott tartott, és készülődött a hősi keresztény hivatásra. Három évig volt Castelnuovo községi elöljárója. Ez alatt sokat vezekelt és a felebaráti szeretetet gyakorolta. Azután határozottan, éretten és visszavonhatatlanul rálépett a Gondviselés által mutatott útra. Velencében fölkészült a papságra, és 1518-ban, harminckét évesen fölszenteltette magát. Most már megvolt minden föltétel karitatív életműve számára. Ettől fogva Isten szolgálatába állította önzetlen munkáját, fáradhatatlan buzgalmát és odaadását.

1528-ban, amikor hazájában éhínség és járvány tombolt, kézzelfoghatóan megnyilatkozott bátor áldozatkészsége. Minden holmiját az ínségeseknek ajándékozta, éjszaka eltemette az utcán heverő halottakat, és ápolta a betegeket, egész addig, amíg maga is megkapta a kiütéses tífuszt. Ha rabsága a szerzetesi élet előkészületi ideje volt, ez a betegsége a novíciátus lett a keresztény tökéletességre való törekvéséhez.

Fölgyógyulása után 1531-ben lemondott minden tulajdonáról. Teljesen a szegényeknek szentelte magát, mégpedig az árva gyermekeknek, akik -- szomorú képe ez a kornak -- csapatosan kószáltak mindenfelé. Otthont és munkát szerzett nekik. A Szent Rókus-templom melletti házba gyűjtötte őket, egyszerű élelmezést, vallásoktatást és a rendszeres munkára való fölkészítést kaptak. A velencei kormányzat támogatta fáradozásait, hiszen a közjót szolgálta, és 1531-ben az árvák rendelkezésére bocsátotta a ,,gyógyíthatatlanok ispotályát''.

Ez a siker arra ösztönözte, hogy működését kiterjessze Velencén túl egészen Milánóig. Több városban árvaházakat alapított, gondjába fogadta a veszélyeztetett leányokat, ápolta a betegeket, és hitoktatásban részesítette a falusiakat.

Példája más, nemes gondolkodású embereket is megmozgatott, akik segítették vállalkozásaiban. Együttélésük rendezésére és megalapozására, de azért is, hogy a kibontakozó szeretetműnek világos szabályozást adjon, leghűbb segítőit szerzetesi közösségbe fogta össze. Ebben támogatta őt Chieti püspöke, a későbbi IV. Pál pápa. Egy 1528-ban alapított, 1540-ben jóváhagyott, az ágostonos regulát követő férfirend jött így létre, amely Itáliában ma is működik, s amelyet anyaháza után szomaszkai rendnek neveznek. Árvaházak, szegény- otthonok, kórházak és diákotthonok fenntartása a munkaköre.

A pestis ismét dühöngeni kezdett, és a szeretetnek immár 51 éves apostolát semmi sem tarthatta vissza, hogy a szeretet csatájának első vonalában küzdjön. A szerencsétlen áldozatok ápolása közben őt is megtámadta a szörnyű ragály. Istenben remélő bizalommal fogadta el. Keresztény derűje, amely egész életén át lendülettel töltötte be, töretlen maradt, állandóan vidám arca most sem sötétedett el. Amikor már halálán volt, még egyszer lelkére kötötte társainak, hogy kövessék a keresztet, az evilági dolgokat kevésbe vegyék, a szegényeket, az elhagyottakat meg a betegeket szeressék, és egyetértésben, szeretetben éljenek együtt. Lényegileg a szellemi végrendelete ez, amely nemcsak szerzetestársainak szól. Szemét és kezét az ég felé emelve a ,,Jézus és Mária'' szavakkal halt meg 1537. február 8-án, Somascában.

Egy tisztán látó emberbarát és nagyszívű jótevő távozott vele a földről, de a katolikus reform apostolaként tovább sugárzott a hitújítás idején. Példakép lett, aki a maga korában és környezetében izzó szívvel és gyakorlati érzékkel közelítette meg az emberi nyomorúságot, és derűsen, feltétel nélkül Krisztusnak élt. A saját korára szabott, de minden időben érthető és követhető példát hagyott az Egyházra a szent és karitatív életről.

XIV. Benedek pápa 1747-ben boldoggá, XIII. Kelemen húsz évvel később

szentté avatta Emiliáni Jeromost. XI. Pius 1928-ban a szomaszkaiak négyszáz éves jubileuma alkalmából az egész Egyház számára az árvák és a szülői szeretetet nélkülöző gyermekek védőszentjévé emelte.

Ünnepét 1769-ben vették föl a római naptárba, július 20-ra. 1969-ben a halála napjára, február 8-ra tették át.


--------------------------------------------------------------------------------

Emiliáni Jeromos, mielőtt a 16. századi ,,árvák atyja'' lett, mint tettre vágyó obsitos már átélte a tulajdonképpeni megtérést.

Miután Castelnuovo elesett, a győztes ostromlók -- bátor ellenállása miatt földühödve -- egy mély pincezugba zárták és vasra verték. Ebben a nyomorúságos helyzetében, amikor élete is veszélyben forgott, a fiatal tiszt visszaemlékezett buzgó gyermekségére, és a Trevigiben tisztelt Szűzanyához könyörgött. Nem sokkal ezután e halottnak vélt ember egyszercsak föltűnt Trevigiben, kezében a bilincsekkel, és elbeszélte, hogy megjelent neki a Szűzanya, leoldotta bilincseit, és kivezette az ellenséges őrök között. A bilincseket a Szűzanya oltárára helyezte. Velencében, ahol ünnepélyesen fogadták, a Szent Márk téren nyilvánosan ismertette szabadulásának történetét.

Jeromos nemcsak katonai pályafutásának fordított hátat, hanem indulatosságának és nagyravágyásának is. Egy napon -- így beszélik -- neki kellett elintéznie egy fiatal rokonának valamilyen ügyét. Az üzletember, akivel tárgyalt, durván és szemtelenül viselkedett vele. Szidta, átkozta, és megfenyegette, hogy szálanként kitépi a szakállát. Az egyébként annyira hirtelen és forrófejű Jeromos, aki korábban fogával tépte volna szét az ilyen embert, teljesen nyugodt maradt, és derűs mosollyal ezt mondta: ,,Itt a szakállam, tégy vele, ahogy mondod, ha Isten is úgy akarja.''

Az 1528-as ínséges évben Jeromos azon fáradozott, hogy elűzze a szegények küszöbéről a halál kísértetét. Csónakja éjjel-nappal járta Velence csendes csatornáit, éhségtől haldoklókat vagy halottakat keresve. Azután lemondott szenátori méltóságáról. A tekintélyes férfit ócska ruhában látták az emberek, amint az utcákat járta. Ahol csavargó gyermeket talált, kinek arcáról lerítt az éhezés, magához vette az öreg házba, amelyet bérelt. Legtöbbüknek nem voltak szülei, koldulásból és lopkodásból éltek, s a patkányok között aludtak a keskeny rakpartokon. Tízből százan lettek, százból ezren, és a szent mégsem taszított vissza a nyomorba egyetlen gyereket sem, aki hozzá menekült. Kézműveseket alkalmazott, hogy mesterségre tanítsa őket. Szigorú házirenddel igyekezett pótolni az elmaradt nevelést. Védenceit hamarosan mindenütt ismerték és fölismerték, fehér ruhájukról, szentolvasójukról és keresztes zászlójukról.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, irgalmasság Atyja, aki Emiliáni Szent Jeromosban atyát és oltalmazót adtál az árváknak, kérünk, az ő közbenjárására engedd, hogy híven őrizzük az istengyermekség lelkét, mely által a fiaidnak hívnak minket, és azok is vagyunk!

Tüzes Boldog Péter     szerzetes, püspök és hitvalló, † 1089       


Szent Tivadar hadvezér

Tivadar a kisázsiai Euchaitből származott. Tekintetre ékes, bátor férfi, okos és ékesszóló volt. Császári parancsból hadvezér lett Heraklea városában a Fekete tenger mellett. Istenfélő életével és szelíd bánásmódjával maga felé hajtotta a város lakóinak szívét. Sok pogány, istenfélő életét látva, szintén híve lett Krisztusnak. Amikor ezt meghallotta Licinius, Nagy Konstantin császár uralkodótársa, elment Herakleába és kényszerítette Tivadart, hogy áldozzon a pogány isteneknek. Amikor ő erre nem volt hajlandó, a császár kínok alá vetette. Felfüggesztették a fára, szaggatták, sütögették, verték. A hitében Tivadart végül keresztre feszítették és kivájták szemeit. Éjjel megjelent neki Isten angyala, levette a keresztről, és teljesen meggyógyította őt. Reggel, a szolgák, akik azért jöttek, hogy a vértanú holttestét a tengerbe dobják, látván őt teljesen épen, mindnyájan hittek Krisztusban. Sok pogány is megtért velük, akik látták Isten csodáit. Licinius, ezt meghallva lefejeztette a vértanút 319-ben. Szenvedéseit Varus nevű író szolgája írta meg.


Szent Zakariás próféta

Zakariás Lévi törzséből származott, Iddó fiának Berekjának volt a fia. I. Dárius uralkodásának 2. évében lépett fel, Krisztus előtt 520 körül. Aggeus próféta kortársa volt. Ő a „kis” próféták sorában a 11. helyet foglalja el. Egy 14 fejezetből álló prófétai könyv maradt utána. A legvilágosabban jövendöli meg benne az Üdvözítő földi életének utolsó napjait.