Október 13-án, vasárnap az Amazóniával foglalkozó őszi szinódus idején Ferenc pápa szentté avatja John Henry Newman angol bíborost, az olasz Giuseppina Vannini nővért, az indiai Mariam Thresia Chiramel Mankidiyan nővért, a brazil Dulce Lopes Pontes nővért és a svájci harmadrendi ferencest, Marguerite Bays-t.
John Henry Newman
bíboros 1801-ben született Londonban. Fiatalon diakónussá szentelték az
anglikán egyházban. Egy intenzív, elmélkedéssel és imával töltött
időszak után megértette, hogy a római egyház Jézus Krisztus tanításainak
igazi őrzője, és katolikus hitre tért. Élete zarándokút volt az igazság
felé. Írásaiban saját megtérésének útját a dühödt vihar utáni
kikötéshez hasonlítja: „Megtérésem pillanatában magam sem voltam
tudatában annak az intellektuális és morális változásnak, ami elmémben
lejátszódott. Nem tűnt úgy, hogy a kinyilatkoztatás alapvető
igazságaiban szilárdabb hittel rendelkezem, vagy jobban ura lennék
magamnak; buzgóságom nem növekedett; de az volt a benyomásom, hogy egy
viharos átkelés után révbe értem; ezért a boldogságom attól kezdve
egészen mostanáig változatlan maradt.”
1847-ben szentelték pappá, majd
létrehozta a Néri Szent Fülöp Oratóriumot Angliában. XIII. Leó pápa
bíborossá kreálta. 1890-ben hunyt el Birminghamben, XVI. Benedek pápa is
ott avatta boldoggá 2010. szeptember 19-én. A boldoggá avatást megelőző
este Londonban tartott imavirrasztáson XVI. Benedek pápa felidézte az
angol teológus tanításait: „Newman élete arra tanít minket, hogy az
igazság, az intellektuális tisztesség és a hiteles megtérés iránti
szenvedélynek nagy ára van. Az igazságot, amely szabaddá tesz bennünket,
nem tarthatjuk meg magunknak; tanúságtételt igényel, és arra van
szükség, hogy mások is meghallják. Végső soron meggyőző ereje önmagából
fakad, nem pedig az emberi ékesszólásból vagy az érvelésekből,
amelyekben felhasználják.”
A boldoggáavatási szentmisén XVI.
Benedek pápa kiemelte: Newman bíboros „megélte a papi szolgálat mélyen
emberi oldalát a birminghamiek áldozatos szolgálatában azokban az
években, amelyeket az általa alapított oratóriumban töltött. Látogatta a
betegeket és a szegényeket, vigasztalta az elhagyatottakat, gondját
viselte a börtönben levőknek. (...) Nem meglepő, hogy halála után ezrek
álltak az utcák mentén, amikor földi maradványait temetkezési helyére
szállították.” Newman bíboros mottójára utalva – Cor ad cor loquitur (A
szív a szívhez szól) – XVI. Benedek kifejtette: ez a mottó „lehetővé
teszi, hogy behatoljunk a keresztény élet megértésébe, ami hivatás az
életszentségre, és amit úgy tapasztalunk meg, mint a szív intenzív
vágyát arra, hogy bensőséges szeretetközösségre lépjünk Isten Szívével”.
*
Dulce Lopes Pontes a
brazíliai Bahia állambeli Salvador városban született 1914-ben, Maria
Rita néven. Hatévesen elvesztette édesanyját, nevelését nagynénjei
vették át. 13 éves korában az egyikük magával vitte, hogy megmutassa
neki a város legszegényebb részeit, és ez a látogatás felébresztette
érzékenységét. 18 éves korában belépett az Isten Anyja Szeplőtelen
Fogantatása Misszionáriusai (SMIC) kongregációba, ahol a Dulce nevet
kapta. Hivatásának egyik forrása a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz
élete volt. „Kis Szent Teréz példája nyomán hiszem, a Gyermek Jézus
előtt kedvesek a szeretet kis cselekedetei, akármilyen kicsinyek is.”
Szeretetének kis tettei nagyon hamar
nagy szociális kezdeményezésekké váltak, és Dulce nővér megalapította a
bahiai keresztény munkásemberek mozgalmát, a Szent Ferenc munkásainak
unióját is. Később betegeket kezdett befogadni a bahiai Salvador egy
szigetén elhagyott házakba. Miután kilakoltatták, egy volt halpiac
területén található épületbe költöztette őket, de az önkormányzat ezt
sem engedélyezte. Nem maradt más hely a hetven, orvosi kezelésre szoruló
ember számára, mint a rendház tyúkólja, amelyet Dulce nővér rövid idő
alatt átmeneti kórházzá alakított. Így indult az egyik alapítása, a
Szent Antal kórház, amelyet végül hivatalosan 1959-ben nyitottak meg 150
férőhellyel. Ma már 3 ezer embert látnak el naponta a kórházban.
Dulce nővér alapításait ma Obras Sociais
Irmã Dulce, azaz Irmã Dulce Szociális Művek néven ismerik, mely a
brazil törvények szerint magán-szeretetszolgálatként működik. Oktatási
központot is működtetnek Szent Antal néven a Simőes Filho régióban,
Bahia államban.
Dulce Lopes Pontest 1988-ban José Sarney brazil elnök és Szilvia svéd királyné támogatásával Nobel-békedíjra jelölték.
Élete utolsó harminc évében egészsége
megromlott, légzésfunkciója harminc százalékra csökkent. 1990-ben
kezdett gyorsan rosszabbodni az állapota, tizenhat hónapon át kórházban
volt, ahol II. János Pál pápa is meglátogatta. A nővér és a pápa már tíz
évvel korábban is találkoztak Brazíliában egy magánkihallgatáson.
Később átvitték Dulce nővért a Szent Antal kórházba, ahol 1992. március
12-én meghalt. Mélyszegénységben élő emberek ezrei kísérték utolsó
útjára. Testét átvitték az Isten Anyja Szeplőtelen
Fogantatása-templomba, ahol észrevették, hogy nem indult oszlásnak.
A boldoggá avatásához szükséges csoda
2001-ben történt, amikor a ma 42 éves Cláudia Cristiane Santos túlélt
egy szülés utáni, csillapíthatatlan vérzést. Az orvosok már feladták a
reményt, de a vérzés hirtelen elállt, amikor családtagjai Dulce nővér
közbenjárását kérték, és imaláncba kezdtek José Almí de Menezes atya
vezetésével. A nővér erényes, a legkisebb dolgokból kiinduló, az
imádságot és az irgalmas szeretetet a központba helyező életét igazolta a
csodás gyógyulás. „A szeretet minden akadályt legyőz” – szokta mondani
Dulce nővér.
*
Giuseppina Vannini
Rómában született 1859. július 7-én Angelo és Annunziata Papi
gyermekeként, Judit névre keresztelték. Négyéves korában elveszítette
édesapját, három évvel később édesanyját is. A három testvért
szétválasztották: Augustót egy anyai nagynéni fogadta be, Júliát Szent
József nővéreire bízták, a hétéves Juditot pedig a Conservatorio
Torlonia nevű árvaházban a Szeretet Nővérei nevelték hitre, készítették
fel az életre. Óvónői képesítést szerzett, és 21 évesen belépett a
Szeretet Nővérei sienai noviciátusába. Egészségügyi okokból nem sokkal
később visszatért Rómába, ahol a probáció idejét is töltötte. Végül a
rend elutasította, alkalmatlanság miatt. Lelke mélyén érezte a hívást a
szerzetesi életre, ezért nagyon szenvedett és kereste útját a hivatása
felé.
32 éves volt, amikor elment Luigi Tezza
kamilliánus atyához, hogy tanácsot kérjen tőle. Tezza, aki nem sokkal
korábban azt a feladatot kapta, hogy állítsa vissza a Szent Kamill
Leányai rendet, Juditra bízta ezt a küldetést. Észrevette, milyen
magabiztos, imádságos és önfeláldozó lelkületű, és két másik lánnyal
együtt felkészítette őket a szerzetesi életre, így alakult meg az első
közösség. 1892. február 2-án, Szent Kamill megtérésének évfordulóján –
abban a szentéllyé alakított szobában, ahol a szent meghalt – a vörös
posztóból készült keresztet felvéve megalakult az új kamilliánus család.
Judit a Giuseppina nővér nevet vette fel és kinevezték elöljárónak. Az
új rend küldetése a betegápolás volt, beleértve a házi betegápolást is.
Szent Kamill leányai növekedtek számban,
de még várniuk kellett az egyházi hatóságok végleges megerősítésére.
XIII. Leó pápa azonban úgy döntött, nem engedi új közösségek alapítását
Rómában, ezért a nővéreknek el kellett menniük a városból. A sajtó
azonban csodálta a tevékenységüket, és a vikárius bíboros is támogatta
őket, elérte, hogy „kegyességi társaságként” közösségek alakulhassanak
az irányítása alatt. Giuseppina anyának sikerült elterjeszteni a
társaságot Olaszország más részeiben és Argentínában is. Bár egészsége
ingatag volt, nem kímélte magát, sorra látogatta minden évben a házakat.
Sikerült elérnie, hogy 1909. június 21-én megalakult a Szent Kamill
Leányai Kongregáció. Miután 1910-ben végiglátogatta az olasz és a
francia házakat, 1911. február 23-án súlyos szívelégtelenségben meghalt.
Tizenhat házat hagyott hátra Európában és Amerikában, 156 fogadalmas
nővérrel.
1994. október 16-án II. János Pál avatta boldoggá.
*
A svájci Margarita Bays
1815. szeptember 8-án született La Pierraz-ban, Fribourg közelében. Az
életét Istennek szentelte, úgy döntött, hajadon marad. Varrónőként
tevékenykedett, miközben sokat imádkozott, mindennap járt misére.
Szabadidejében hitoktatást is vállalt, segítette a szegényeket, a
betegeket, a haldoklókat. 1854. december 8-án csodálatos módon
meggyógyult vastagbélrákból, éppen akkor, amikor IX. Piusz kihirdette a
Szeplőtelen Fogantatás dogmáját. Ezzel egy időben megkapta a stigmákat,
amelyeknek misztikus eredetét számos orvosi vizsgálat után püspöke
elismerte. Belépett a ferences világi rendbe. 1889. június 27-én
Siviriez-ben halt meg.
1995. október 25-én II. János Pál avatta
boldoggá, miután elismert egy csodát: Marcel Ménétrey tizenkilenc éves
diák 1940-ben túlélt egy hegymászóbalesetet, és ennek következtében pap
lett.
*
Mariam Thresia Mankidijan
nővér 1876. április 25-én született az indiai Kerala államban,
Putenchirában, elszegényedett nemesi családban. Édesanyja, aki
keresztény szellemben nevelte, 12 éves korában meghalt. Mariam már
nagyon fiatalon a betegek és haldoklók gondozásának szentelte az Úrnak
felajánlott életét. Mivel nem sikerült szerzetesnek vagy remetének
állnia, három barátnőjével a plébánián szolgálatot teljesítve látogatták
a rászorulókat, az árvákat, a súlyos betegeket, a feketehimlőben és
leprában szenvedőket is. Kezdetben az egyházi hatóságoknak és a
városlakóknak sem tetszett, hogy a helyi szokással ellentétben egyedül
járják az utcákat. Mariamnak misztikus tapasztalatai voltak,
megtapasztalta a keresztre feszítés és a stigmák fájdalmát. Ez azonban
akkoriban félreértésekre adott okot, gyanakvást ébresztett.
Miután rövid időt töltött a sarutlan kármeliták közösségében, Mariam Thresia Mankidijan felhatalmazást
kapott a püspöktől, hogy megalapítsa a Szent Család Nővérei
kongregációt, amelynek fő célja az imádságon és elmélkedésen kívül a
lányok keresztény nevelése, a súlyos betegek, haldoklók ápolása, a
leginkább rászorulók megsegítése volt. Mariam tizenkét éven át vezette
az új alapítást, novíciákat nevelt, három új konventet, két iskolát, két
kollégiumot, egy tanulmányi házat és egy árvaházat alapított, miközben a
világban dúlt az első világháború. Egy elüszkösödött seb miatt halt meg
50 éves korában, 1926. június 8-án Kuzhikkattusseny-ben.
A kongregáció az egész világban elterjedt, 2000-ben 1592 szerzetesnővérük és 119 novíciájuk volt.
Mariam Thresia Mankidijant II. János Pál avatta boldoggá 2000. április 9-én.
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás és fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése