2023. november 27., hétfő

FASANI* SZENT FERENC ANTAL minorita (1681-1742)
A dél-itáliai Apulia Lucera* városában született szegény szüloktol. 14 éves korában lépett be a minorita rendbe. A teológiai tanulmányokat Assisiben végezte, a közeli San Quirico*-ban szentelték pappá. Lelkipásztori helye Lucera lett, ahol 35 éven át apostolkodott. Kiváló szónoki képességgel és magas teológiai képzettséggel rendelkezett. Rómában elnyerte a Magister Theologiae címet, ezért élete végéig „Padre Maestro”* néven szólították. Igen sok embert vezetett a bun útjáról az erényes életre. Naponként órák hosszat ült a gyóntatószékben. A püspök a börtönlelkészi feladatot is rábízta. A foglyoknak nemcsak lelki vigasza, de anyagi támasza is volt. Szívén viselte a szegények sorsát. Ha egy hiányos öltözetu megjelent a kolostorban, végigjárta a cellákat, ki tud egy ruhadarabot nélkülözni. A betegeket szorgalmasan látogatta. A Harmadik Rend helyi közösségét igazi evangéliumi szellemre vezette. Ekkora buzgalma ellenére voltak irigyei, akik rávették tartományfonökét, hogy helyezze el. Számuzetése nem tartott sokáig, a rendi generális hamar visszahelyezte Lucerába. Utána régi jóbarátja, Antonio Lucci* (boldoggá avatva) lett a tartományfonök, aki kijárta a generálisnál, hogy Ferenc Antal legyen az utóda (1720). Három évig volt tartományfonök, ezalatt az ido alatt a Sant Angelo tartomány nagy lelki megújuláson ment át. Utána novíciusmester lett, majd gvardián. Nagy Mária-tisztelo volt. A Szeplotelen Fogantatás tiszteletének apostola. Hét, a Mária- ünnepekre elokészíto kilencedet is írt. A szakadatlan munka, a sok önmegtagadás és imádságos virrasztás felorölte erejét. 1742. nov. 29-én halt meg - az érte imádkozó rendtársai körében. A lucerai Szent Ferenc templomban temették el. XII. Piusz 1951-ben boldoggá, II. János Pál 1986-ban szentté avatta. Emléknapja nov. 27-én van.
„Hiszek Istenben, s hiszem mindazt, amit kinyilatkoztatott úgy, ahogy azt Szuz Mária hitte. Remélem, hagy elnyerem az örök életet - úgy, ahogy azt Szuz Mária remélte. Szeretem a végtelenül jó Istent - úgy, ahogy ot Szuz Mária szerette.”
Részlet a Szeplotelen Szuz kilencedbol.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Ferenc Antalt, a buzgó szerzetest és lelkipásztort sokféle kegyelmi adományoddal kituntetted. Add, hogy példáját követve tökéletesedjünk, közbenjárására pedig minden rossztól megszabaduljunk. Krisztus, a mi Urunk által.


Perzsiai Szent Jakab nagyvértanú

Szentünk Perzsiában született keresztény szülőktől. Jámbor nevelést kapott tőlük. Keresztény nőt vett féleségül, akivel gazdagságban és tiszteletben éltek. Izdigerd perzsa királynál és utódánál is kegyben állott. Ez utóbbi udvara vezetőjévé tette. Ezek miatt, elkábulva a világi tisztségektől, keresztény hitét megtagadta és imádta a bálványokat. Anyja és felesége levelet írtak neki, hogy megszakítanak vele minden közösséget. Ezt elolvasva, megszomorodott és nagy bűnbánatot is tartott hitehagyása miatt. A király előtt újra kereszténynek vallotta magát. A király hiába próbálta hitében megingatni, nem ért el semmi sikert. Ezért különös kínzást gondolt ki számára nehogy a többi perzsa is elforduljon a bálványoktól. Megparancsolta, hogy testének minden tagját egyenkint vágják le róla és szaggassák darabokra Szent Jakab Krisztusért ezeket a szörnyű kínokat is elszenvedte, és imádsággal ajkain halt meg 421-ben.


PIGNATELLI SZENT JÓZSEF MÁRIA jezsuita
*Zaragoza, 1737. december 27. +Róma, 1811. november 15.
A nápolyi királyság dinasztikus kapcsolatai révén évszázadokon át a legszorosabban kapcsolódott Spanyolországhoz. Jellegzetes példa erre a Pignatellik családjának története. Itáliában éppúgy, mint Spanyolországban jelentős helyeket foglaltak el a család tagjai, hiszen a római birodalom hercegei közé számítottak, és a 12. század elejétől lehet őket nyomon követni Nápolyban.

A 17. század végén a család egyik tagja, Antonio Pignatelli egészen a pápai székig emelkedett, és XII. Inceként 1691-től 1700-ig vezette az Egyházat. A pápa fivére volt a szent nagyapja; nagyanyja az Aragóniai házból származott.

Giuseppe Maria Pignatelli a hetedik gyermek volt családjában. Már négyévesen elvesztette anyját. 1744-ben az apa a gyermekekkel együtt Nápolyba költözött, ahol két év múlva meghalt. Legidősebb nővére vette magához az árvákat. 1749-ben Józsefet legfiatalabb testvérével együtt visszaküldte Zaragozába, hogy ott a jezsuita kollégiumban tanuljanak. A két testvér -- József 1753-ban, testvére valamivel később -- belépett a jezsuita rendbe. József Tarragonában eltöltött noviciátusa után tanulóévek következtek Manrézában, Calatayudban és Zaragozában, ahol 1762-ben pappá szentelték. Tanulmányai befejezése után latintanárként kezdte meg munkáját a zaragozai kollégiumban.

1759-ben a jezsuitákat kiutasították Portugáliából és távoli gyarmatairól is, majd két évvel később Franciaországban is megkezdődött üldözésük, végül 1764-ben valamennyi jezsuitát kiutasították az országból. Ebben az évben a két Pignatelli jezsuita atya idősebb testvére Spanyolország követeként érkezett a francia udvarba; erősen befolyásolta a felvilágosodás korának szelleme, és úgy tűnt, hogy inkább Voltaire követőinek és az enciklopédistáknak szellemi rokona, mint fivéreinek. Mialatt a spanyol kormányzat látszólag barátságos magatartást tanúsított a jezsuiták iránt, a legszigorúbb titoktartás mellett előkészítették valamennyi házuk megszüntetését és a rendtagok kiutasítását. Az erről szóló határozatot 1767. február 27-én írta alá III. Károly. Április 2-áról 3-ára virradó éjjel egész Spanyolországban megszállták a rendházakat, és letartóztattak minden jezsuitát. Portugáliai mintára a foglyokat az Egyházi Államba száműzték. A szállítóhajók viszont nem kaptak kikötési engedélyt, és csak a túlzsúfolt, primitíven felszerelt hajókban megtett negyvennapos tengeri út után tudtak a száműzöttek végül partra szállni Korzikában, miután még tíz napig kellett Bastia előtt a kikötőben várakozniok.

A provinciális már Spanyolországban rábízta az egész csapat vezetését Pignatelli Józsefre, aki Korzikából ezt írta egy római barátjának: ,,A fogságban és az olyannyira hosszú tengeri utazás alatt biztos, hogy érezhető volt sok nehézség, de Urunk és Istenünk jósága olyan nagy, hogy minden nehézséget megédesít; s valamennyien teljesen nyugodtak vagyunk, és valódi öröm tölt el minket, amely visszatükröződik atyáink és testvéreink tekintetében. Így hát Szent Ignác igaz fiainak mutatkoznak.

Ne nyugtalankodjék tehát, amiért ilyen nehézségek szakadnak ránk! Nem is ijeszthetnek meg hát minket, amíg az Úr szolgái mellett áll, s mindent az ő nagyobb dicsőségére és anyánkként szeretett rendünk javára fordít.''

Újabb nehézségek támadtak aztán olyan oldalról, ahonnan éppen nem várták volna. A diplomáciai szolgálatot teljesítő Pignatelli a spanyol királyhoz fordult, és írásában két dolgot hangsúlyozott: sok szóval mentegetőzött amiatt, hogy két testvére a király által betiltott rendhez tartozik, és azt bizonygatta, hogy soha nem értett egyet öccseivel. Megígérte továbbá: minden hatalmában álló eszközzel megkísérli, hogy testvéreit rávegye a rendből való kilépésre. Ilyen értelemben írt Józsefnek, és biztosította: egész befolyását latba veti Rómában, hogy a pápa megadja a szükséges engedélyt a rendből való kilépésre. József válasza határozott volt: ,,Nem látok okot arra, hogy elhagyjam a rendet; el vagyok szánva arra, hogy benne éljek és haljak.''

Az életpályája és a családi ,,becsület'' miatt aggódó testvért mégsem győzte meg ez a válasz. Mivel nem tudta elérni, hogy testvérei elhagyják a jezsuita rendet, megérlelődött benne az a terv, hogy befolyását más irányban érvényesíti. Azon munkálkodott ugyanis a francia udvarban, hogy a katolikus államok közösen lépjenek fel a pápánál a gyűlölt rend végleges feloszlatása érdekében. És lehet, hogy ennek a később csakugyan foganatosított tervnek az első kigondolása tőle származott.

Időközben a spanyol jezsuitáknak el kellett hagyniok Korzikát, mert a sziget francia tulajdonba került. Most hát az Egyházi Államban találtak menedéket. Pignatelli, aki még mindig a csoport elöljárója volt, rendtársait el tudta helyezni Ferrarában, és ott szerény körülmények között rendezett közösségi életet tudtak élni. XIV. Kelemen (1769-- 1774) idejében a rend élethalálharcát vívta, míg aztán 1773. augusztus 16-án (július 21-i dátummal) a rend megszüntetéséről kiállított okmány napvilágot látott.

Ezzel tehát Pignatelli, mint minden rendtestvére is, megszűnt jezsuita lenni. Egyszerű világi pap lett, akinek azonban a feloszlató rendelet szerint tilos volt a lelkipásztori tevékenység mindenféle formája. Visszavonult Bolognába, mint világi pap ismét felvette eredeti nemesi címét, és idejét újabb tanulmányoknak szentelte. A spanyol király neki és vele együtt élő testvérének is kegydíjat juttatott, úgyhogy biztosítva volt állapotuknak megfelelő életmódjuk. Ez a kegymegnyilvánulás bizonnyal idősebb testvérük közbenjárására történt, aki 1772-ben elhagyta Franciaországot, és azóta Madridban élt. Míg a fiatalabb testvér az új körülmények között csakhamar megfeledkezett egykori eszményeiről, és elvált Józseftől, hogy nagyvonalúbban élhessen, József a Spanyolországból számára érkező anyagi eszközökkel egykori rendtársait támogatta, akik a legnagyobb ínségben tengették életüket. Az itáliai főnemességhez fűződő rokoni kapcsolatait is arra használta fel, hogy kiterjessze segítségét. Az Egyházi Állam északi részében élő, volt spanyol jezsuitákról történő gondoskodás lett a következő évtizedekben Pignatelli József voltaképpeni és kiemelkedő feladata.

A jezsuiták egy kis csoportja az egykori lengyel vidékeken és Fehér- Oroszországban a megszokott módon élte tovább közösségi szerzetes életét, mert II. Katalin cárnő a pápai rendelet semmibevételével megtartotta a rendet Oroszországban. Az ottani jezsuiták számára, akik a rend feloszlatása után voltaképpen már nem is léteztek, nem kis problémát jelentett ez a helyzet. VI. Pius (1775--1799) még a Bourbon udvarok nyomása alatt állt, s ezek semmiféle engedékenységet nem akartak tanúsítani a jezsuita rend feloszlatásának kérdésével kapcsolatosan. Csak amikor a francia forradalom hatására alapvetően megváltozott egész Európa politikai helyzete, tudta a pápa a Fehér- Oroszországban még meglevő házakat formálisan jóváhagyni, és engedélyezni számukra, hogy más országokból származó volt jezsuiták ismét csatlakozhassanak a rendjükhöz. 1797. július 6-án tette meg Pignatelli József ezt a lépést.

1799-ben Pármában megalakult azoknak a jezsuitáknak közössége, akik még mindig a rend fehér-oroszországi ágához tartoztak. Csakhamar akadtak olyan fiatalemberek, akik a társasághoz akartak csatlakozni. Pignatelli lett az első újoncmester. 1803-ban a rend fehér-oroszországi általános helynöke Itália provinciálisává nevezte ki. 1806-tól kezdve Pignatelli József Rómában élt, miután előzően két évet töltött Nápolyban.

1808-ban francia csapatok elfoglalták Rómát, és 1809-ben formálisan megszűnt az Egyházi Állam, a pápát elhurcolták, és betiltottak minden szerzetet. Ezekben az években Pignatelli Rómában keresett lelkipásztor volt, és vigyázott kis közösségére.

Ott is halt meg hetvennégy éves korában. Bámulatos, hogy gyenge egészségi állapota mellett el tudta érni ezt a magas kort. Élete nagy kívánságának beteljesülését: rendjének végleges és általános visszaállítását nem érte már meg. Elég jelentős volt azonban a pápa szándéka, hogy az 1773-ban kikényszerített határozatot visszavonja. A körülmények, mindenekelőtt elhurcolása azonban nem tették ezt lehetővé. Szükség volt még a felszabadító háború nagy eseményeire, Napóleon bukására és a pápa Rómába való visszatérésére. Csak ezután, 1814. augusztus 7-én teljesedett Pignatelli és oly sokan mások kívánsága: a Sollicitudo omnium Ecclesiarum bullával VII. Pius (1800--1823) visszaállította a feloszlatott Jézus Társaságot.

Pignatelli József személye és életműve áthidalja az 1773--1814 közötti 40 esztendőt. A ,,régi'' Jézus Társaságból való volt, hiszen húsz évet eltöltött a rendben feloszlatása előtt. Az ,,új'' Jézus Társaság pedig joggal tekinti őt atyjának, aki egyike volt azoknak, akik hűségesek maradtak a rend szelleméhez, és továbbadták azt az új nemzedéknek.

Józsefet 1933-ban boldoggá, 1954-ben szentté avatták. Teste a római Gesů templomban nyugszik, ahol a rend alapítójának síroltára is áll.


Csodatevő Szent Román

A szíriai Antiochia közelében Roszban született az V. században. Idős korában beköltözött Antiochiába. A város falain kívül egy szűk kunyhóban élt vezeklő életet. Eledele kenyér, só és víz. Vezeklő életéért Isten a betegségek gyógyító adományával ruházta fel. Sokan keresték fel, és ő mindenkinek tudott útmutatást adni, ami az ő életéhez volt különösen alkalmazva. Késő öregségben hunyt el.


Szent Virgil     püspök és hitvalló, † 784.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése