Mindnyájan
Dioklécián és Makszirnián római császárok alatt éltek és szenvedtek
vértanúságot. Az istentiszteleti szövegek névszerint Hieront említik
meg, a többieket név nélkül.
Amikor a két császár meghallotta,
hogy Örményország és Kappadokia lakosai, a császár parancsa ellenére
sem, hajlandók a pogány isteneket imádni, két pogány férfit küldtek
hozzájuk: Agricolát és Liziászt, hogy büntessék meg a ottani
keresztényeket, és erős testű alkalmas ifjakat toborozzanak a
hadseregbe. Liziásznak Kappadókiában beszámoltak egy erős, derék fiatal
emberről: Hieronról. Liziász katonákat küldött érte a mezőre. Hieron nem
akart katona lenni, mert a hadseregben titkolni kellett keresztény
hitét. Erőszakkal fogták tehát el, társaival együtt, és mindnyájukat
börtönbe vetették. Hitének bátor megvallása miatt először levágták
kezét, majd kínzások után mindnyájuknak fejét vették.
Baldinucci Boldog Antal hitvalló, †1717.
Szent Auktosz vértanú és társai
Szent Auktosz vértanú és társai
Tesszalonikia
vértanúnő pogány pap lánya volt. Titokban megismerkedett a keresztény
vallással és megkeresztelkedett. Mivel nem akarta hitét megtagadni,
atyja megverte és elűzte házától. 1 férfi: Auktosz és Taurion ezért
szemrehányást tettek az atyának. Ő elment a parancsnokhoz és jelentést
tett neki ezekről. Mindnyájukat elfogták és megkínozták, de a kínzások
közt sértetlenek maradtak. Á két férfit kard által lefejezték,
Tesszalonikia pedig a kínzások közt halt meg. Mindhármójuk testét
Amfipoliszban temették el.
Szent Engelbert püspök és vértanú, † 1225.
Szent Ernő
Szent Florentin
BOLDOG ENSELMINI ILONA (Helena) szűz, klarissza (1207-1231)
Szent Ernő
Szent Florentin
BOLDOG ENSELMINI ILONA (Helena) szűz, klarissza (1207-1231)
Életérol
kevés biztos adat maradt fönn. A legelfogadottabb adatokat közöljük:
Jómódú és rangos páduai családból született. 13 éves korában belépett a
helybeli klarissza rendházba, ahol a hagyomány szerint maga Szent Ferenc
öltöztette be. A kis kolostor neve Cella, vagy Régi Cella, késobb:
Arcella. Itt halt meg Szent Antal a klarissza novérek rendháza mellett
épült kis házban, ahol néhány kisebb testvér lakott, akik a novérek
lelki gondozását látták el. Szent Antal már mint tartományfonök, késobb
mint a páduai ház fonöke látogatta a novéreket. A régi zsolozsmáskönyv
szerint „Szent Klára nyomdokait igyekezett követni. Lelkét gyakori
szemlélodéssel táplálta. Különösen az Úr szenvedése iránt viseltetett
nagy tisztelettel... Szent Antal lelki vezetése alatt gyorsan haladt a
tökéletesség útján.” Gyakran betegeskedett. Szent Antal részvéttel volt
iránta, imádkozott érte, bátorította. O maga is imáiba ajánlotta magát -
tartja a páduai hagyomány. Isten elhalmozta rendkívüli kegyelmi
adományaival, látomásokkal, belso megvilágosításokkal. A Szent Szuz
elore jelezte megbetegedését. (Ebbol következtetjük, hogy az o
fohivatása a Krisztusért viselt szenvedés felajánlása volt „az Úr
testének, az Egyháznak a javára.”) Fokozatosan megbénult, megvakult,
süket lett. Így élte misztikus életét. Látomásait, tanításait tudta
közölni környezetével: valószínuleg jelekkel és viasztáblára való
írással. Közlései másolások útján terjedtek, de sajnos, nem maradtak
fönn. Adatunk van róla, hogy 1370-ben egy páduai ferences páter látta
még az iratokat. Helena halála elott három hónapon át nem tudott sem
enni, sem inni. 24 éves korában, Szent Antal halála után öt hónappal
halt meg a szeretet áldozata gyanánt. A hagyomány tud az általa muvelt
csodákról is. Késobb, 1695-ben avatta az Egyház boldoggá. Teste épségben
maradt.
Szent Antal tanítása (Boldog Ilonára vonatkoztatható):
„Az
alázatosak, akiket nem ismernek, akik örülnek, ha elfeledkeznek róluk
az emberek, tudják igazán utánozni Jézus rejtett názáreti életét.
Emberek, akiket senki sem ismer, akikre senki sem gondol, s akik
mindennap a béketurés, önmegtagadás, lemondás és szeretet kincseit
gyujtik - anélkül, hogy tudatában lennének érdemüknek. Minden este
tiszta, buntelen szívet ajánlanak fel Istennek.”
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Ilona szuzet csodálatos lelki erovel tüntetted ki
betegségében s elhalmoztad rendkívüli karizmákkal. Add, hogy
keresztjeinket mi is türelmesen hordozzuk, életünket megjobbítsuk, s így
az örök életet elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Szent Lázár atya
A
kisázsiai Magnézia városában született. Már gyermekkorában kitűnt
jóságával, szelídségével és együttérzésével a szegények iránt. Egész
életében ékes volt önmegtagadásaival. Fiatal korában elzarándokolt a
Szentföldre, hogy a szent helyeket felkeresse. Palesztinában, Szent
Szabbász kolostorában 10 évet töltött el. Szent élete miatt a Papság
kegyelmében is részesült. Ezután Efezus közelében felkereste a Galéza
hegyet, ott Krisztus feltámadásának tiszteletére kolostort alapított, ő
maga pedig egy oszlopon vezekelt. Testét a lélek szolgálatának vetve
alá, sok lelki harccal törte meg testi szenvedélyeit. Isten
megajándékozta őt a jövendölés és jövőbe látás adományaival Sok
istenfélő ember kereste fel, hogy lelki vezetése alatt éljen. Isten
előre megmondta halála idejét, de a testvérek kívánságára, lelki
javukra, meghosszabbította életét még 15 évvel. Amikor eljött halála
ideje, sok jó oktatással búcsúzott el vezeklő társaitól, és 1053-ban
elhunyt, 72 éves korában. Ereklyéi sok csodás gyógyulást adtak még a
halál után is.
Szent Melaszipp és vértanútársai
Melaszipp
vértanú és felesége Kaszinia, fiukkal Antoninnal együtt a hitehagyott
Julián császár uralkodása alatt kerültek keresztény hitük miatt, a
börtönbe. Á szent házaspárt megkínozták, a férjnek térdig levágták
lábait, a feleségnek pedig emlőit. A börtönből kivezetett fiuk
mindezeket látva, boldogoknak nevezte őket; megfogta levágott
testrészeiket és megcsókolta. Á szent házaspár a kínzások alatt
kiszenvedett. Fiuk Antonin a különféle kínzások között sértetlen maradt.
Ezt látva 40 ifjú, hitt Krisztusban, azért őket lefejezték. Antonint
végül karddal lefejezték a frigiai Ankirában.
SZENT WILLIBRORD érsek
*Northumbria, 658. +Echternach, 739. november 7.
Fél
évszázadra (690--739) terjed Willibrordnak, a frízek apostolának,
Utrecht első püspökének missziós tevékenysége. Úttörőként felülmúl
minden más híres angolszászt, aki a hit hírnökeként a szárazföldön
tevékenykedett, ám személyiségének képét mégsem tudjuk kortársi
tudósításokból összeállítani, s levelei sem maradtak fenn. Ha azonban a
szűkszavú tudósításokat összekapcsoljuk tetteivel, akkor egy kimagasló
történelmi és szent személyiség képe áll előttünk.
658-ban
született Northumbriában. Apja már gyermekkorában a York melletti Ripon
szerzeteseinek gondjaira bízta. A korábbi skót kolostor éppen átkerült
Yorki Szent Wilfridnek (634--709/I10) és római- angolszász irányzatának
befolyása alá. Willibrord letette a szerzetesi fogadalmat Szent Benedek
regulájára. Amikor 678-ban Wilfridet elűzték püspöki székéből,
Willibrord áttelepedett az ír Rathmelsigi (ma: Mellifont?) kolostorába,
ahol Szent Egbert (639--729) volt a tanítója, Szent Wigbert pedig a
mintaképe. Tizenkét évet töltött el itt, s harmincévesen szentelték
pappá. Közben felnőtt élete nagy feladataihoz.
Amire Wilfrid,
Egbert, Wigbert és köreik nem voltak képesek, Willibrordnak sikerült;
680-ban Frízföld lett a missziós területe. Tizenegy társával, köztük
Szent Suitberttel (akit később püspökké szenteltek, és Dél-Vesztfáliában
misszionált) és a két Szent Ewalddal (akiket első missziós kísérletük
alkalmával Szászországban 693-ban megöltek) indult el nagy missziós
útjára, a Rajna bal partján fekvő Frízföldre. Felvette a kapcsolatot a
frank II. Pipinnel, aki nemrég vívta meg ezt a vidéket, s a missziót
politikai és egyházi okokból egyaránt támogatta.
Úttörővé és
jelentőssé váltak Willibrord azon fáradozásai, hogy szilárd
összeköttetésbe kerüljön Rómával. Egy évszázad óta számos skót szerzetes
prédikált a frízek között anélkül, hogy maradandó hatást ért volna el.
Willibrord Rómával fenntartott kapcsolata tartóssá tette művét. A német
egyház megszervezője és a frankok reformátora, Szent Bonifác (lásd: A
szentek élete, 247. o.) is tanult belőle. Willibrord missziós
messzetekintése bámulatos volt. Missziója kezdetén szükségesnek érezte,
hogy a hatalom frank urának a jóváhagyásával tevékenykedjék, és Rómában
elnyerje a pápa beleegyezését. Első római útján, 693-ban pápai
misszionáriussá nevezték ki. (Ezzel egy hithirdető elsőként nyerte el
ezt az elnevezést.) 695-ben maga Pipin küldte újból Rómába, hogy
püspökké szenteljék, és egy új, önálló fríz egyháztartomány első
fejeként megkapja az érseki méltóságot. November 21-én kapta meg Szent
I. Sergius pápától (687--701) a szentelést és a palliumot, s egyúttal
felvette a Kelemen nevet. Ettől kezdve Kelemen- Willibrordnak hívták.
Pipin az érseknek székhelyéül a gazdagon felszerelt Utrechtet adta át.
Willibrord tevékenysége átfogta a Schelde, az Alsó-Maas és a Rajna
vidékét. Utrecht a Salvator templom melletti kolostorával egy
messzesugárzó missziós központ magvává lett. Pipin hitvesének, Szent
Plektrudisznak (+725) családja alapította az echternachi kolostort,
amely mint missziós központ évszázadokon át megtartotta jelentőségét.
Willibrord itt élt és tanított a legszívesebben.
Willibrord
mindig eleven kapcsolatot tartott fenn angolszász hazájával; ez
szellemileg és anyagilag egyaránt támogatta. Az onnan elinduló újabb
munkatársak nála találkoztak. Egy ideig Bonifác is az ő kíséretéhez
tartozott. Emellett pedig a frízek között is voltak már hűséges segítői;
jó példa rá Szent Liudger (lásd:173. o.) családja.
Willibrordnak
Frízföldön túlmenő tervei is voltak, ezek azonban nem jártak sikerrel,
sőt Frízföldön is érték sikertelenségek. Ilyen volt a frízek királyánál,
Radbodnál tett látogatása és a király új betörése a frank területre
Pipin halála (714) után, amelynek következtében minden addigi eredménye
hirtelen összeomlott. Csak Radbod halála (719) után tudta elérni
Willibrord, hogy fenyegetett életművét a győzedelmesen előnyomuló
Martell Károly oltalma alatt ismét felépíthette. Nyolcvanévesen olyan
Frízföldre pillanthatott, amelyet nagyobb részben kereszténynek lehetett
tekinteni.
739. november 7-én halt meg szerzetesei körében Echternachban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése