2024. április 17., szerda

Szent Adorján vértanú

Adorján azoknak a keresztényeknek egyike volt, akiket az ítélet előtt sokáig őriztek a börtönben. Egy pogány ünnep alkalmával, a bálványáldozat idején kivezették börtönéből, kényszerítették, hogy az oltárra szórjon tömjént a bálvány tiszteletére. Ő nemcsak hogy ezt nem tette meg, hanem szétrombolta az oltárt a rajta levő áldozati adományokkal együtt. A pogányok ezért kegyetlenül verték, fogait kitörték és végül nagy máglyát készítve, elevenen elégették. Ez 251-ben történt.


Szent Agapét pápa

Agapit, Hagy Teodorik gót király megbízásából, aki akkor az itáliai területet elfoglalva birtokolta. Konstantinápolyiba ment követként Jusztinián császárhoz, hogy vele tárgyalásokat folytasson a békekötésről. Ebben az időben Jusztinián császár helyi zsinatot hívott össze, a konstantinápolyi szék betöltéséről. Pátriárkává a szentéletű Ménász áldozópapot választották. A zsinaton Agapét is részt vett. Ezután nemsokára meghalt Konstantinápolyban 536-ban. Ott is temették el.


Szent Ákos püspök

Ákos az örményországi Melitiné városából származott. Istenfélő szülei sok imádság által nyerték el Istentől gyermeküket. Már gyermekkorától átadták nevelésre a város püspökének Otriosznak, akitől magas keresztény nevelést kapott. Otriosz halála után az emberek egyhangúlag választották meg püspöküknek. Szent Ákos sokat fáradozott, hogy megszüntesse Nesztoriosz tévtanítását, és részt vett a III. egyetemes zsinaton. Életében békeszerető ember volt és különösen irgalmasságával tűnt ki. házából kis kórházat csinált, és maga gondoskodott a betegekről. Isten a csodatevés ajándékával tüntette ki. Hosszú időn át bölcsen kormányozva egyházát, 435 körül hunyt el békében.


Szent Anicét    pápa, †165       


Szent Dezső


Szent István     apát és hitvalló, † 1134       


Szent Izidóra


Szent Péter     vértanú       


Szent Rudolf


Szent Simeon felszentelt vértanú


Simeon a perzsiai Szeleukia-Kteszifon püspöke volt. II. Szápor perzsa király üldözést támasztott a keresztények ellen 34-44 között. Elfogták és a király elé vezették két pappal együtt Simeon püspököt is. A király arra akarta rábeszélni, hogy imádja a Napot. Simeon sem hízelgésekkel, sem fenyegetésekkel nem volt erre hajlandó, ezért börtönbe vetették. Az útón Simeon találkozott egy hitehagyott kereszténnyel Usztazánnal, akinek szemrehányást tett hitehagyása miatt. Erre megbánta bűnét és bánatot tartott, elítélte hitehagyását, ezért fejvesztésre ítélték. Simeont a király másodszor is kihallgatta, és látván állhatatosságát a hitben, megparancsolta, hogy minden keresztény vezessenek ki a börtönből és öljenek meg. Száz keresztényt végeztek ki ekkor karddal Az utolsó Simeon püspök volt. Velük együtt végezték ki még Fuzik felvigyázót és leányát Aszkitreát, és Ázat királyi hivatalnokot. Mindezek 343, vagy 344-ben történtek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése