2024. március 6., szerda

Az ammorioszi 42 vértanú

Konstantin, Aetiosz, Theofil, Teodor, Melisszén, Kalliszt, Vászoj és mások, a frigiai Ammoriosz városának nemes polgárai és védői voltak, amikor a szaracénok megtámadták a várost. Egyik ammorioszi vezér árulása miatt a várost mégis bevette az ellenség. Ekkor került mind a 42 keresztény fogságukba. Hét éven keresztül voltak börtönben. Ez alatt mindenfélével gyötörték őket, azt kívánva, hogy vegyék fel a mohamedán hitet. Mivel ezt nem tették meg, egymás után rangjuknak megfelelően hajtották fejüket kard alá. Semmi félelmet nem mutattak haláluk előtt, úgyhogy a hadvezér csodálkozott is ezen. Ez az Eufrátesz folyó partján történt, Zimara városában 847 körül.


Boldog Ágnes     szűz, † 1280.   


Szent Árkád atya


Szentünk Ciprus szigetén élt, Nagy Konstantin császár idején. Vezeklő életet élt a hitehagyott Julián császár idejéig. Tanítója volt Szent Julián orvos vértanúnak és Eubulosznak, akit a hitehagyott öletett meg. Megsiratva tanítványait, eltemette őket, röviddel utána Árkád maga is békében elment Urához 361 után.


Szent Fridolin     hitvalló, † ~540.    


Szent Koletta (Colette, Kolet)     szűz, † 1447.   


A két Szent Konón vértanú


Aurélián császár idejében (270-75.) Ikonium városában élt Konón, istenfélő feleségével együtt. Egy ideig nem volt gyermekük, Isten azonban meghallgatta kérésüket és fiút ajándékozott nekik, akinek szintén a Konón nevet adták. Az anya a szülés után meghalt. Az özvegy apa a hétéves fiával együtt kolostorba lépett. Szent életéért Istentől a csodatevés ajándékát kapta, amivel sok pogányt térített a keresztény hitre. Ezért az apát és fiát kínzások alá vetették, végül a császár megparancsolta, hogy fűrészeljék őket ketté fafűrésszel. Vértanúságuk idején nagy földrengés támadt, a bálványtemplomok összeomlottak, a bálványszobrok pedig a földre estek.


BOLDOG BAYS* MARGIT szűz, III. r. (1815-1879)
Svájcban, Fribourgban született földmuves, vallásos szüloktol, akik vallásos nevelésben részesítették gyermekeiket. Az iskolában kitunt tehetségével, szorgalmával. 15 éves korában ipariskolába került, a noi varró szakmát sajátította el. Ebben a munkakörben dolgozott késobb is, közben segített otthon a házimunkában vagy a mezon. Részt vett kisebb testvérei nevelésében is, akik szerették, ezért hajlottak szavára, akkor is, ha valami miatt hajba kaptak. Tevékenyen részt vett a plébánia életében, foként jó példájával volt másokra nagy hatással. Naponta hosszú utat tett meg a templomba, akármilyen zord idoben. Épülésére volt a híveknek az oltáriszentség és Jézus szenvedése iránti tiszteletével. Vasárnaponként a szentmise után még sokáig imádkozott a tabernákulum elott, majd egy óra hosszat keresztutat végzett. Korán felkelt, hogy jusson ideje az imádságra, néha egész éjszaka imádkozva virrasztott. A rózsafüzért elmélkedve imádkozta. Szívesen vett részt zarándoklatokon - legtöbbször valamelyik Mária-kegyhelyre. Nagy buzgósággal törekedett mások üdvének elomozdítására. Gyermekeket oktatott a hitre, imára s hogy Jézus szeme elott éljenek. A betegeket buzdította: „Isten végtelenül jó, sohasem szabad kételkedni irgalmasságában.” A szegényeket Isten kedvelt barátainak nevezte, s irgalmas szívvel hajolt le hozzájuk. Alázatos volt: sohasem várt emberi elismerést. Betegsége miatti szenvedéseit felajánlotta Isten országa ügyéért: tudatosan részt vett Krisztus szenvedésébol. Életében, halála után is szentnek tartották. Boldoggá avatása 1993-ban történt Scherer Teréziával és Bütler Bernardával együtt.
A boldoggá avatási dekrétumból:
„Ami odafönt van, arra irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” (Kol 3,2-4.) E szavak találóan jellemzik Margit életét. Minden tettét Istenre irányította, az o szolgálója akart lenni. Istenben elrejtve törekedett a megfeszített Jézushoz hasonlóvá válni.

Imádság:
Istenünk, Boldog Margit példát adott az erényes és munkás életre. Közbenjárására add, hogy mindennapi kötelességeink huséges teljesítésével, Isten jelenlétében élve, eljussunk az örök életre. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése