Szent Brigida szűz, † 528
Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú, † 107
Szent Perpétua és vértanútársai
Perpétua patrícius családból származott és Kartagenában élt. Pogány atyja tudta nélkül, titokban felvette a keresztény hitet. 22 éves fiatal özvegy volt és fiatal csecsemőjével együtt került a börtönbe. Nem tekintve családját, gyermekét, bátran megvallotta keresztény hitét. Atyja kéréseire és könnyeire való tekintettel sem lett hittagadóvá. Perpétuával szenvedett a börtönben még testvére Szatir, Felicitás szolgálója, Revokát, Szaturnil és Secundus ifjak. Mindnyájan várták a vértanúi halált. Secundus meghalt a börtönben, a többieket pedig vadállatok elé dobták. Akiket a vadállatok nem bántottak, azokat lándzsával szúrták át. Perpétuát is.
Felicitás fiatal rabszolganő volt. Mivel szülés előtt állt, félt, hogy emiatt elhalasztják kivégzését. Vértanútársai imáira korábban megszülte kis leányát. Életét úgy fejezte be, mint Perpétua. Mindezek 202-03-ban történtek Afrikában.
Szent Péter atya
Szentünk Galáciából származott. Még fiatal korában megvetett minden földi dolgot, és arra törekedett, hogyan élhet Istennek kedvére. Elhagyva szülői házát Jeruzsálembe ment, onnan pedig Antiochiába. Ott egy barlangban élt szigorú önmegtagadásban és szüntelen imádságban. Istentől a csodatevés ajándékát kapta meg, és azt, hogy minden betegséget meggyógyítson. 429 körül halt meg 99 éves korában.
SZENT PIONIOSZ vértanú
+Szmirna, 250. március 12.
Életével és halálával példát adott a hithirdetőknek, hogy amit másoknak hirdetnek, maguk is váltsák tettekre.
Körülbelül egy évszázaddal később született, mint Szmirna szent vértanú püspöke, Polikárp (lásd: A szentek élete,108. o.), akinek a szelleme élt benne. Szmirnában működött papként, és nemcsak tanultsága, hanem szerénysége és életmódja miatt is nagy tekintélyben állt a hitetlenek előtt. A keresztények pedig apostolukként szerették, mert példamutató buzgósággal fáradozott azon, hogy a lelkeket megnyerje Krisztusnak. Vértanúságáról a közösségének egy tagja által szerkesztett tudósításában ez áll: ,,Pioniosz vértanút mindenki másnál jobban megilleti maradandó emlékezésünk. Amíg élt ugyanis, sokakat megtérített a tévutaikról. Úgy tevékenykedett közöttünk, mint egy apostol. Amikor végül magához hívta az Úr, vértanúságában hagyta nekünk hátra a végrendeletét folytonos oktatásunkra, és ebben őrizzük meg most is tanításának emlékezetét.''
Decius császár uralkodása alatt, a 3. század közepén éhínség uralkodott Szmirnában; az okát nem ismerjük. Pioniosz más hívőkkel együtt Istenbe vetett bizalommal viselte el, a pogány lakosság azonban nyíltan zúgolódni kezdett, és kenyérért kiáltozott. Ebben a hatóságok számára is nehéz helyzetben a város elöljárósága megkezdte a keresztényüldözés színjátékát. Jó alkalmat szolgáltatott hozzá Decius császárnak a keresztények ellen kiadott, hírhedt dekrétuma. Eszerint minden polgárnak azzal kellett bebizonyítania az állam iránti hűségét, hogy egy meghatározott órában megjelenik a templomban, és áldozatot mutat be az állam isteneinek. Aki ellenszegült, azt megbüntették.
Pioniosz álmában előre látta, hogy rá és néhány bizalmasára letartóztatás vár. Valami hasonlót cselekedett tehát, mint egykor Agábusz próféta Cézáreában, amikor Pál apostol elfogatását megjövendölte (ApCsel 21,10): Pioniosz fogott három kötetet, az egyiket a nyakára tette megkötözésének jeleként, a másik két kötéllel jelezte a nála tartózkodó két keresztény, a jámbor Szabina asszony és egy bizonyos Aszklepiádész megkötözését. Azt akarta ezzel kinyilvánítani, hogy elhatározták: inkább mennek megkötözötten a börtönbe, mint hogy áldozzanak a bálványoknak. Egész éjszaka közösen imádkoztak, másnap reggel, február 23-án pedig megünnepelték Szent Polikárp emléknapját. Mialatt magukhoz vették a ,,szent kenyeret'', embereivel együtt hirtelen előttük termett a pogány templom századosa, Polemon. ,,Természetesen ismeritek a császár dekrétumát -- mondta nyersen --, amely megparancsolja, hogy áldozzatok az isteneknek.'' Pioniosz lakonikusan válaszolt rá: ,,Ismerjük Isten parancsait, amelyek arra köteleznek minket, hogy egyedül őt imádjuk.'' Polemon: ,,Gyertek hát velem az agorára! Ott majd más belátásra juttok.''
A templomok és kormányzósági épületek által körülvett agora, a piactér volt minden polgár, nem utolsósorban minden naplopó találkozási helye. Eredetileg az agora a népgyűlések, és különösen a független polgárság ítélkezéseinek a helye volt. Ha Polemon Pionioszt és társait az agorára vezette, és ott valamiféle törvénykezési gyűlést rendezett, az nyilván annak emlékezetéül történt, hogy a nép eredetileg részt vett az igazságszolgáltatásban. Polemon meg akarta félemlíteni foglyait a kíváncsi tömeg könnyen kihívóvá váló tüntetésével. A helyet csakhamar meg is töltötte a semmittevők sokasága.
Polemon középre állította a három foglyot, és szenvedélyes hangon szólt hozzájuk: ,,Jó lenne, Pioniosz, ha ti is -- mint annyian mások -- engedelmeskednétek és áldoznátok, hogy megmeneküljetek a büntetéstől.'' Pioniosz, a nép igehirdetője megragadta ezt az egyedülálló alkalmat, hogy betöltse feladatát; kitárta kezét annak jeléül, hogy beszédet akar tartani, és sugárzó arccal szólt hallgatói lelkiismeretéhez. Rámutatott, hogy ők is ítélet alatt állnak, Isten ítélete alatt, amely alól egyetlen ember sem vonhatja ki magát. A tömeg meghallgatta intelmeit. ,,Nézzétek -- mondta --, itt ugyanaz valósul meg, mint a paraszt szérűjén, aki gabonáját lapátolja. Ha a magot lapáttal megforgatja, a könnyű pelyvát a leggyengébb szellő is tovasodorja, és egyedül a mag marad vissza.'' A kíváncsi bámészkodók bizonyára megértették, hogy őket gondolja eme értéktelen pelyvának. Ilyen és más hasonlatokkal akarta Pioniosz -- mint egykor Jézus -- ráébreszteni a közömbös tömeget arra, hogy ők azok, akiknek félniök kell az ítéleten az elvettetéstől. Arról, aki eljön majd, hogy megítéljen eleveneket és holtakat, ezt közölte:
,,Hűséges maradok Mesteremhez, és inkább meg akarok halni, mint hogy a szava ellen szóljak; életre-halálra harcolok azért, hogy meg ne hamisítsam azt, amit tanultam és amire másokat is tanítottam.''
Mialatt Pioniosz ilyeneket és még sok egyebet is mondott, feszült csend uralkodott hallgatói között. Nyilván mindnyájukra nagy hatást gyakorolt, alapjában véve azonban mégsem adott hitelt senki a szavainak. Sokan úgy érezték, hogy megragadja őket ennek a hitvallónak a személyisége, és így beszéltek hozzá: ,,Higgy nekünk, Pioniosz, mi szeretünk téged. Már csak nagy érdemeid, a szíved jósága miatt is életben kell maradnod. Olyan szép élni, és nézni a fényt!'' Pioniosz pedig így válaszolt nekik: ,,Bizonyos, hogy ez az élet szép, de még szebb az az élet, amely után mi, keresztények vágyakozunk. A fény is szép, de annak a fénynek van csak igazi ősszépsége, amelyre nekünk kilátásunk van! Bizonyos, hogy szép az egész világ, és mi valóban nem azért vagyunk, hogy menekülő ellenségekként, vagy Isten műveinek a megvetőiként haljunk meg; vannak azonban magasabb rendű javak is, amelyekkel szemben mindez csak csekélység.''
Amikor a némán mellette álló Szabinának a kihallgatás alatt egyszer mosolyognia kellett, Polemon megbotránkozva késztette szólásra: ,,Nevetsz?'' -- ,,Igen -- válaszolta amaz elfogulatlanul --, Istennek így tetszik. Keresztények vagyunk, és akik Krisztusban hisznek, bizakodóan tudnak nevetni, és vég nélkül örvendeznek.'' Erre megfenyegették: ,,Olyan dolgokat kell még vállalnod, amik aligha lesznek kellemesek számodra; azokat a nőket, akik nem akarnak áldozni, nyilvánosházba viszik.'' -- Nem tudjuk, mi történt vele; az akták nem közölnek többet róla.
A per befejezetlen maradt, a három foglyot pedig börtönbe vetették, ahol a börtönőrök súlyos zaklatásait kellett kiállniok. Pár nappal később ismét megjelent Polemon néhány kísérőjével együtt, és közölte a foglyokkal, hogy püspökük, Euktemon mégiscsak áldozott az állam isteneinek. ,,Térjetek végre észre!'' -- kiáltott követelően az erőszakos százados.
Pioniosz most is szilárd maradt, és tiltakozott Polemon önkényessége ellen, mivel nem lett volna szabad neki a már letartóztatott foglyokkal szemben semmiféle kényszert alkalmaznia. Ennek ellenére Polemon erőszakkal a templomba vitette Krisztus hitvallóit. A piactérre érve Pioniosz és társai a földre vetették magukat, így akarták megakadályozni, hogy behurcolják őket a templomba. Egyesült erővel mégis bevonszolták őket az oltár elé; ott koszorút tettek a fejükre, amilyent az áldozatot bemutatók szoktak hordani, ők azonban ledobták koszorúikat. A végrehajtó hivatalnok, aki készenlétben állt az áldozati hússal, ezután nem is mert hozzájuk közeledni, és mindenki szeme láttára egyedül ette meg a húst. Ők pedig hangosan kiáltották:
,,Keresztények vagyunk.'' Kegyetlen bántalmazások közepette visszavitték őket a tömlöcbe, s ott együttesen adtak hálát Istennek, amiért mellettük állott kegyelmével, és további állhatatosságra buzdították egymást.
Időközben Szmirnába érkezett a prokonzul, és megkezdte a hivatalos kihallgatást. Amikor Pioniosz most is megtagadta, hogy áldozatot mutasson be az állam isteneinek, megkínozták és vaskarmokkal tépdesték. A kegyetlen bántalmazás alatt még egyszer megkérdezte a prokonzul: ,,Áldozol?'' Pioniosz válasza: ,,Nem.'' A prokonzul: ,,Fontold meg, mielőtt válaszolsz! Vond vissza.'' Pioniosz: ,,Nem.'' -- ,,Miért rohansz a halálba?'' -- ,,Nem a halálba, hanem az életbe.'' Erre a prokonzul kihirdette az ítéletet: ,,Mivel Pioniosz bevallotta, hogy keresztény, elevenen el kell égetni.''
A stadionban Pioniosz kinyújtózkodott a cölöpön, és engedte, hogy odaszegezzék. Utoljára szólította fel a végrehajtó hivatalnok: ,,Vond vissza! Akkor eltávolítjuk a szögeket.'' Ő azonban hálatelten mondta: ,,Ideszegeztek, érzem.'' Majd hozzáfűzte: ,,Gyorsan meg akarok halni, hogy annál hamarabb feltámadhassak.''
Az ókeresztény tudósítás magyarázóan teszi hozzá: ,,Ezekkel a szavakkal tanúságot tett a holtak feltámadásáról.'' A feltámadás volt ugyanis az ókeresztény örömhír egyik fő tárgya; és így Pioniosz utolsó szava is igehirdetés volt. Miután hittel kimondta, máris átölelte az örök üdvösség.
Szent Szevér
Szent Trifon vértenú
Trifon a frigiai Kampszadában született szegény szülőktől. Eleinte libák őrzésével foglalkozott. Még fiatal korában megkapta Istentől a csodatevés és az ördögűzés ajándékát. Egy hagyomány szerint megmentette helységének lakóit a kártékony férgektől, amelyek lerágták a fák leveleit és veszélyeztették a kenyérnekvalót is. Trifon megsajnálta az embereket és kitárt kezekkel kérte Istent, hogy küldje el angyalát a baj elűzésére. Trifon csodáinak híre messzire elterjedt. Ezeket látva a pogányok sokan lettek keresztényekké, felvéve a keresztséget. Décius császár üldözése alatt kelet kormányzójának Aquilinnek jelentették, hogy Trifon keresztény és téríti a pogányokat. A kormányzó maga elé hozatta kihallgatásra. Mivel sem hízelgéssel, sem fenyegetéssel nem tudta eltéríteni a keresztény hittől, megparancsolta, hogy kínozzák meg. Fára függesztették, verték, sütögették, szaggatták, lábaiba szeget vertek és úgy hurcolták a városokon át a nagy hidegben. A szent vértanú hősiesen tűrte el a kínzásokat. Végül fejvesztésre ítélték. Mielőtt azonban a hóhér levágta volna fejét, Trifon imádság közben visszaadta lelkét Istennek Nikaiában, 250-ben.
Szent Vendemián atya
Kis-Ázsia északnyugati részén Mysiában született. Fiatal korában Szent Aukszent atyához ment és az általa alapított kolostorban az atya tanítványa lett. Mestere halála után az ő cellájában lakott és 42 évet töltött abban böjtben, virrasztásban imádságban, sokat szenvedve a gonoszlelkek kísértéseitől. Kimagasló élete miatt Isten a gyógyítás adományával ajándékozta meg. Meghalt 512 körül.
BOLDOG VERIDIANA szűz, III. r. (1182-1242)
Kb. Szent Ferenccel egyidoben született az idoközben leszegényedett Attavanti nemesi családból. Életírói kiemelik, hogy nagyon korán, 12 éves korában megkedvelte az önmegtagadó életet. Buzgó asszonyok társaságában elzarándokolt Compostellába, majd Rómába. Éhínség idején egyik rokonánál lakott. Ekkor történt, hogy a szegényeknek nagymennyiségu babot osztott szét, s késobb tudta meg, hogy a bab már el volt adva. Erre egész éjjel imádkozott, kérve Isten segítségét nagy bajában, s íme reggelre a tartály ismét tele volt babbal. A csoda híre elterjedt, ami Veridiánát bántotta, s sokáig töprengett, hogyan tudná elkerülni az emberek tiszteletnyilvánításait. 26 éves korában Firenze közelében egy remetelakot építtetett, amely még ma is áll: 3m hosszú és 1 m széles, közelében egy kápolna állt. Ide falaztatta be magát s 34 évig élt itt a legszigorúbb lemondásban és bunbánatban. Legfobb vigasza a szentségi Jézus közelléte volt, kunyhójából szentmisét is tudott hallgatni. (A középkorban hasonló remeteéletet többen is vállaltak, ezeket befalazottaknak, reklúzáknak nevezték. Késobb a pápák ezt az életmódot betiltották.) A hagyomány szerint 1221-ben (vagy 1222-ben) itt meglátogatta Szent Ferenc, és o öltöztette be a bunbánó III. rend ruhájába. Késobb is felkereste, hogy szavaival erosítse, vigasztalja. Veridiána életét még két kígyó is nehezebbé tette, amelyek állandóan kínozták, míg végre az emberek megszabadították tolük. Ágya a csupasz föld volt, étele, amit jólelku emberek az ablaknyíláson át adtak neki. Kb. 60 évesen fejezte be életét, halála elott a bunbánati zsoltárokat imádkozta. Életében és halála után Isten csodákkal tuntette ki. Fönnmaradt a legenda, hogy halálakor Castelfiorentino templomának harangjai maguktól megszólaltak. VI. Kelemen pápa avatta boldoggá. Veridiána lakóhelyétol nem messze egy asszony gyakran szórta az átkokat. Gyermekét sem kímélte. „Bár vinne el az ördög - mondta neki egyszer -, hogy ne lássalak többé!” A gyermek azon nyomban el is tunt az asszony szeme elol. Akkor jajgatni kezdett, s a szomszédokkal együtt Veridiánához ment, kérve segítségét. Amíg imádkoztak Veridiánával, megjött a gyerek épen, egészségesen. Elmondta, hogy az ördög cipelte ot egy félelmetes mélységbe lépcsokön lefelé. Egyszer csak Veridiána állta el útját. Amikor az keresztet vetett feléje, ot elengedte, s így megmenekült. Anyja megtanulta az esetbol, hogy ne átkozódjék.
Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú, † 107
Szent Perpétua és vértanútársai
Perpétua patrícius családból származott és Kartagenában élt. Pogány atyja tudta nélkül, titokban felvette a keresztény hitet. 22 éves fiatal özvegy volt és fiatal csecsemőjével együtt került a börtönbe. Nem tekintve családját, gyermekét, bátran megvallotta keresztény hitét. Atyja kéréseire és könnyeire való tekintettel sem lett hittagadóvá. Perpétuával szenvedett a börtönben még testvére Szatir, Felicitás szolgálója, Revokát, Szaturnil és Secundus ifjak. Mindnyájan várták a vértanúi halált. Secundus meghalt a börtönben, a többieket pedig vadállatok elé dobták. Akiket a vadállatok nem bántottak, azokat lándzsával szúrták át. Perpétuát is.
Felicitás fiatal rabszolganő volt. Mivel szülés előtt állt, félt, hogy emiatt elhalasztják kivégzését. Vértanútársai imáira korábban megszülte kis leányát. Életét úgy fejezte be, mint Perpétua. Mindezek 202-03-ban történtek Afrikában.
Szent Péter atya
Szentünk Galáciából származott. Még fiatal korában megvetett minden földi dolgot, és arra törekedett, hogyan élhet Istennek kedvére. Elhagyva szülői házát Jeruzsálembe ment, onnan pedig Antiochiába. Ott egy barlangban élt szigorú önmegtagadásban és szüntelen imádságban. Istentől a csodatevés ajándékát kapta meg, és azt, hogy minden betegséget meggyógyítson. 429 körül halt meg 99 éves korában.
SZENT PIONIOSZ vértanú
+Szmirna, 250. március 12.
Életével és halálával példát adott a hithirdetőknek, hogy amit másoknak hirdetnek, maguk is váltsák tettekre.
Körülbelül egy évszázaddal később született, mint Szmirna szent vértanú püspöke, Polikárp (lásd: A szentek élete,108. o.), akinek a szelleme élt benne. Szmirnában működött papként, és nemcsak tanultsága, hanem szerénysége és életmódja miatt is nagy tekintélyben állt a hitetlenek előtt. A keresztények pedig apostolukként szerették, mert példamutató buzgósággal fáradozott azon, hogy a lelkeket megnyerje Krisztusnak. Vértanúságáról a közösségének egy tagja által szerkesztett tudósításában ez áll: ,,Pioniosz vértanút mindenki másnál jobban megilleti maradandó emlékezésünk. Amíg élt ugyanis, sokakat megtérített a tévutaikról. Úgy tevékenykedett közöttünk, mint egy apostol. Amikor végül magához hívta az Úr, vértanúságában hagyta nekünk hátra a végrendeletét folytonos oktatásunkra, és ebben őrizzük meg most is tanításának emlékezetét.''
Decius császár uralkodása alatt, a 3. század közepén éhínség uralkodott Szmirnában; az okát nem ismerjük. Pioniosz más hívőkkel együtt Istenbe vetett bizalommal viselte el, a pogány lakosság azonban nyíltan zúgolódni kezdett, és kenyérért kiáltozott. Ebben a hatóságok számára is nehéz helyzetben a város elöljárósága megkezdte a keresztényüldözés színjátékát. Jó alkalmat szolgáltatott hozzá Decius császárnak a keresztények ellen kiadott, hírhedt dekrétuma. Eszerint minden polgárnak azzal kellett bebizonyítania az állam iránti hűségét, hogy egy meghatározott órában megjelenik a templomban, és áldozatot mutat be az állam isteneinek. Aki ellenszegült, azt megbüntették.
Pioniosz álmában előre látta, hogy rá és néhány bizalmasára letartóztatás vár. Valami hasonlót cselekedett tehát, mint egykor Agábusz próféta Cézáreában, amikor Pál apostol elfogatását megjövendölte (ApCsel 21,10): Pioniosz fogott három kötetet, az egyiket a nyakára tette megkötözésének jeleként, a másik két kötéllel jelezte a nála tartózkodó két keresztény, a jámbor Szabina asszony és egy bizonyos Aszklepiádész megkötözését. Azt akarta ezzel kinyilvánítani, hogy elhatározták: inkább mennek megkötözötten a börtönbe, mint hogy áldozzanak a bálványoknak. Egész éjszaka közösen imádkoztak, másnap reggel, február 23-án pedig megünnepelték Szent Polikárp emléknapját. Mialatt magukhoz vették a ,,szent kenyeret'', embereivel együtt hirtelen előttük termett a pogány templom századosa, Polemon. ,,Természetesen ismeritek a császár dekrétumát -- mondta nyersen --, amely megparancsolja, hogy áldozzatok az isteneknek.'' Pioniosz lakonikusan válaszolt rá: ,,Ismerjük Isten parancsait, amelyek arra köteleznek minket, hogy egyedül őt imádjuk.'' Polemon: ,,Gyertek hát velem az agorára! Ott majd más belátásra juttok.''
A templomok és kormányzósági épületek által körülvett agora, a piactér volt minden polgár, nem utolsósorban minden naplopó találkozási helye. Eredetileg az agora a népgyűlések, és különösen a független polgárság ítélkezéseinek a helye volt. Ha Polemon Pionioszt és társait az agorára vezette, és ott valamiféle törvénykezési gyűlést rendezett, az nyilván annak emlékezetéül történt, hogy a nép eredetileg részt vett az igazságszolgáltatásban. Polemon meg akarta félemlíteni foglyait a kíváncsi tömeg könnyen kihívóvá váló tüntetésével. A helyet csakhamar meg is töltötte a semmittevők sokasága.
Polemon középre állította a három foglyot, és szenvedélyes hangon szólt hozzájuk: ,,Jó lenne, Pioniosz, ha ti is -- mint annyian mások -- engedelmeskednétek és áldoznátok, hogy megmeneküljetek a büntetéstől.'' Pioniosz, a nép igehirdetője megragadta ezt az egyedülálló alkalmat, hogy betöltse feladatát; kitárta kezét annak jeléül, hogy beszédet akar tartani, és sugárzó arccal szólt hallgatói lelkiismeretéhez. Rámutatott, hogy ők is ítélet alatt állnak, Isten ítélete alatt, amely alól egyetlen ember sem vonhatja ki magát. A tömeg meghallgatta intelmeit. ,,Nézzétek -- mondta --, itt ugyanaz valósul meg, mint a paraszt szérűjén, aki gabonáját lapátolja. Ha a magot lapáttal megforgatja, a könnyű pelyvát a leggyengébb szellő is tovasodorja, és egyedül a mag marad vissza.'' A kíváncsi bámészkodók bizonyára megértették, hogy őket gondolja eme értéktelen pelyvának. Ilyen és más hasonlatokkal akarta Pioniosz -- mint egykor Jézus -- ráébreszteni a közömbös tömeget arra, hogy ők azok, akiknek félniök kell az ítéleten az elvettetéstől. Arról, aki eljön majd, hogy megítéljen eleveneket és holtakat, ezt közölte:
,,Hűséges maradok Mesteremhez, és inkább meg akarok halni, mint hogy a szava ellen szóljak; életre-halálra harcolok azért, hogy meg ne hamisítsam azt, amit tanultam és amire másokat is tanítottam.''
Mialatt Pioniosz ilyeneket és még sok egyebet is mondott, feszült csend uralkodott hallgatói között. Nyilván mindnyájukra nagy hatást gyakorolt, alapjában véve azonban mégsem adott hitelt senki a szavainak. Sokan úgy érezték, hogy megragadja őket ennek a hitvallónak a személyisége, és így beszéltek hozzá: ,,Higgy nekünk, Pioniosz, mi szeretünk téged. Már csak nagy érdemeid, a szíved jósága miatt is életben kell maradnod. Olyan szép élni, és nézni a fényt!'' Pioniosz pedig így válaszolt nekik: ,,Bizonyos, hogy ez az élet szép, de még szebb az az élet, amely után mi, keresztények vágyakozunk. A fény is szép, de annak a fénynek van csak igazi ősszépsége, amelyre nekünk kilátásunk van! Bizonyos, hogy szép az egész világ, és mi valóban nem azért vagyunk, hogy menekülő ellenségekként, vagy Isten műveinek a megvetőiként haljunk meg; vannak azonban magasabb rendű javak is, amelyekkel szemben mindez csak csekélység.''
Amikor a némán mellette álló Szabinának a kihallgatás alatt egyszer mosolyognia kellett, Polemon megbotránkozva késztette szólásra: ,,Nevetsz?'' -- ,,Igen -- válaszolta amaz elfogulatlanul --, Istennek így tetszik. Keresztények vagyunk, és akik Krisztusban hisznek, bizakodóan tudnak nevetni, és vég nélkül örvendeznek.'' Erre megfenyegették: ,,Olyan dolgokat kell még vállalnod, amik aligha lesznek kellemesek számodra; azokat a nőket, akik nem akarnak áldozni, nyilvánosházba viszik.'' -- Nem tudjuk, mi történt vele; az akták nem közölnek többet róla.
A per befejezetlen maradt, a három foglyot pedig börtönbe vetették, ahol a börtönőrök súlyos zaklatásait kellett kiállniok. Pár nappal később ismét megjelent Polemon néhány kísérőjével együtt, és közölte a foglyokkal, hogy püspökük, Euktemon mégiscsak áldozott az állam isteneinek. ,,Térjetek végre észre!'' -- kiáltott követelően az erőszakos százados.
Pioniosz most is szilárd maradt, és tiltakozott Polemon önkényessége ellen, mivel nem lett volna szabad neki a már letartóztatott foglyokkal szemben semmiféle kényszert alkalmaznia. Ennek ellenére Polemon erőszakkal a templomba vitette Krisztus hitvallóit. A piactérre érve Pioniosz és társai a földre vetették magukat, így akarták megakadályozni, hogy behurcolják őket a templomba. Egyesült erővel mégis bevonszolták őket az oltár elé; ott koszorút tettek a fejükre, amilyent az áldozatot bemutatók szoktak hordani, ők azonban ledobták koszorúikat. A végrehajtó hivatalnok, aki készenlétben állt az áldozati hússal, ezután nem is mert hozzájuk közeledni, és mindenki szeme láttára egyedül ette meg a húst. Ők pedig hangosan kiáltották:
,,Keresztények vagyunk.'' Kegyetlen bántalmazások közepette visszavitték őket a tömlöcbe, s ott együttesen adtak hálát Istennek, amiért mellettük állott kegyelmével, és további állhatatosságra buzdították egymást.
Időközben Szmirnába érkezett a prokonzul, és megkezdte a hivatalos kihallgatást. Amikor Pioniosz most is megtagadta, hogy áldozatot mutasson be az állam isteneinek, megkínozták és vaskarmokkal tépdesték. A kegyetlen bántalmazás alatt még egyszer megkérdezte a prokonzul: ,,Áldozol?'' Pioniosz válasza: ,,Nem.'' A prokonzul: ,,Fontold meg, mielőtt válaszolsz! Vond vissza.'' Pioniosz: ,,Nem.'' -- ,,Miért rohansz a halálba?'' -- ,,Nem a halálba, hanem az életbe.'' Erre a prokonzul kihirdette az ítéletet: ,,Mivel Pioniosz bevallotta, hogy keresztény, elevenen el kell égetni.''
A stadionban Pioniosz kinyújtózkodott a cölöpön, és engedte, hogy odaszegezzék. Utoljára szólította fel a végrehajtó hivatalnok: ,,Vond vissza! Akkor eltávolítjuk a szögeket.'' Ő azonban hálatelten mondta: ,,Ideszegeztek, érzem.'' Majd hozzáfűzte: ,,Gyorsan meg akarok halni, hogy annál hamarabb feltámadhassak.''
Az ókeresztény tudósítás magyarázóan teszi hozzá: ,,Ezekkel a szavakkal tanúságot tett a holtak feltámadásáról.'' A feltámadás volt ugyanis az ókeresztény örömhír egyik fő tárgya; és így Pioniosz utolsó szava is igehirdetés volt. Miután hittel kimondta, máris átölelte az örök üdvösség.
Szent Szevér
Szent Trifon vértenú
Trifon a frigiai Kampszadában született szegény szülőktől. Eleinte libák őrzésével foglalkozott. Még fiatal korában megkapta Istentől a csodatevés és az ördögűzés ajándékát. Egy hagyomány szerint megmentette helységének lakóit a kártékony férgektől, amelyek lerágták a fák leveleit és veszélyeztették a kenyérnekvalót is. Trifon megsajnálta az embereket és kitárt kezekkel kérte Istent, hogy küldje el angyalát a baj elűzésére. Trifon csodáinak híre messzire elterjedt. Ezeket látva a pogányok sokan lettek keresztényekké, felvéve a keresztséget. Décius császár üldözése alatt kelet kormányzójának Aquilinnek jelentették, hogy Trifon keresztény és téríti a pogányokat. A kormányzó maga elé hozatta kihallgatásra. Mivel sem hízelgéssel, sem fenyegetéssel nem tudta eltéríteni a keresztény hittől, megparancsolta, hogy kínozzák meg. Fára függesztették, verték, sütögették, szaggatták, lábaiba szeget vertek és úgy hurcolták a városokon át a nagy hidegben. A szent vértanú hősiesen tűrte el a kínzásokat. Végül fejvesztésre ítélték. Mielőtt azonban a hóhér levágta volna fejét, Trifon imádság közben visszaadta lelkét Istennek Nikaiában, 250-ben.
Szent Vendemián atya
Kis-Ázsia északnyugati részén Mysiában született. Fiatal korában Szent Aukszent atyához ment és az általa alapított kolostorban az atya tanítványa lett. Mestere halála után az ő cellájában lakott és 42 évet töltött abban böjtben, virrasztásban imádságban, sokat szenvedve a gonoszlelkek kísértéseitől. Kimagasló élete miatt Isten a gyógyítás adományával ajándékozta meg. Meghalt 512 körül.
BOLDOG VERIDIANA szűz, III. r. (1182-1242)
Kb. Szent Ferenccel egyidoben született az idoközben leszegényedett Attavanti nemesi családból. Életírói kiemelik, hogy nagyon korán, 12 éves korában megkedvelte az önmegtagadó életet. Buzgó asszonyok társaságában elzarándokolt Compostellába, majd Rómába. Éhínség idején egyik rokonánál lakott. Ekkor történt, hogy a szegényeknek nagymennyiségu babot osztott szét, s késobb tudta meg, hogy a bab már el volt adva. Erre egész éjjel imádkozott, kérve Isten segítségét nagy bajában, s íme reggelre a tartály ismét tele volt babbal. A csoda híre elterjedt, ami Veridiánát bántotta, s sokáig töprengett, hogyan tudná elkerülni az emberek tiszteletnyilvánításait. 26 éves korában Firenze közelében egy remetelakot építtetett, amely még ma is áll: 3m hosszú és 1 m széles, közelében egy kápolna állt. Ide falaztatta be magát s 34 évig élt itt a legszigorúbb lemondásban és bunbánatban. Legfobb vigasza a szentségi Jézus közelléte volt, kunyhójából szentmisét is tudott hallgatni. (A középkorban hasonló remeteéletet többen is vállaltak, ezeket befalazottaknak, reklúzáknak nevezték. Késobb a pápák ezt az életmódot betiltották.) A hagyomány szerint 1221-ben (vagy 1222-ben) itt meglátogatta Szent Ferenc, és o öltöztette be a bunbánó III. rend ruhájába. Késobb is felkereste, hogy szavaival erosítse, vigasztalja. Veridiána életét még két kígyó is nehezebbé tette, amelyek állandóan kínozták, míg végre az emberek megszabadították tolük. Ágya a csupasz föld volt, étele, amit jólelku emberek az ablaknyíláson át adtak neki. Kb. 60 évesen fejezte be életét, halála elott a bunbánati zsoltárokat imádkozta. Életében és halála után Isten csodákkal tuntette ki. Fönnmaradt a legenda, hogy halálakor Castelfiorentino templomának harangjai maguktól megszólaltak. VI. Kelemen pápa avatta boldoggá. Veridiána lakóhelyétol nem messze egy asszony gyakran szórta az átkokat. Gyermekét sem kímélte. „Bár vinne el az ördög - mondta neki egyszer -, hogy ne lássalak többé!” A gyermek azon nyomban el is tunt az asszony szeme elol. Akkor jajgatni kezdett, s a szomszédokkal együtt Veridiánához ment, kérve segítségét. Amíg imádkoztak Veridiánával, megjött a gyerek épen, egészségesen. Elmondta, hogy az ördög cipelte ot egy félelmetes mélységbe lépcsokön lefelé. Egyszer csak Veridiána állta el útját. Amikor az keresztet vetett feléje, ot elengedte, s így megmenekült. Anyja megtanulta az esetbol, hogy ne átkozódjék.
Imádság:
Istenünk, te Boldog Veridiánát az imádságos és önmegtagadó élet útjára vezetted, és égi kegyelmekkel elhalmoztad. Add, hogy az örök élet elnyeréséért minden áldozatra készek legyünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése