2024. február 19., hétfő

Szent Archipp apostol

Szent Archipp Pál apostol küzdőtársa volt. Ezen kívül a Filemon házában levő keresztény közösségnek is vezetője volt. Kolosszéban fontos szerepet töltött be. Szent Pál arra buzdítja, hogy az Úrtól kapott hivatalát hűségesen töltse be. (Kol. 4, 17.)


Szent Barbátusz     püspök és hitvalló, † 682   


Szent Dosziteosz atya


Dosziteosz előkelő és gazdag családból származott. Nevelője hanyagsága miatt semmiféle vallásos nevelést nem kapott. Katonai szolgálatba lépve, beszélgetés közben hallott a Szentföldről. Nagyon kívánkozott meglátogatni azt. Amikor oda eljutott, az ottan látottak és hallottak olyan mély benyomást tettek az ifjúra, hogy ettől kezdve megváltoztatta életét. Ettől kezdve nem evett húst, böjtölni kezdett, és gyakran imádkozott. Aztán belépett a kolostorba, amelynek szent Dorotheosz atya volt a vezetője. Az atya fokozatosan megtanította a böjt, ima gyakorlására, és hogy miként távolodjon el a földi dolgoktól, és különösen kívánta kinevelni benne az önlegyőzést és az engedelmességet. Mivel az atya kórházat is igazgatott, rábízta Dosziteoszra sabetegek gondozását. Ő keresztény önlegyőzéssel végezte ezt a szolgálatot, és sokszor töltötte álmatlanul az éjszakát a betegek mellett. Öt évig látta el ezt a hivatást. Sorvadásba esve, békésen tűrte el betegségének megnyilvánulásait. Fiatalon súlyos szenvedések között adta vissza lelkét Istennek a VI század végén vagy a VII. század elején.


Szent Jenő és Makariosz hitvallók

A hitehagyott Julián császár uralkodása idején a keresztények nehéz körülmények közé kerültek. A császár igyekezett a keresztény vallást visszaszorítani. Ebben az időben vitték ítélőszéke elé a két antiochiai áldozópapot: Jenőt és Makarioszt. Mindketten megvallották keresztény hitüket és vádolták a császárt, hogy Isten törvényeit lerombolja. Ezért megkínoztatta őket ott, Antiochiában és mivel sértetlenül maradtak, vasra verve száműzetésbe küldte őket az arábiai Oaszimbe. Ott egy barlangban éltek. Imádságukra Isten ugyanaz napon vette magához őket 363-ban.


PIACENZAI* SZENT KONRÁD remete, III. r. (1290-1351)      Konrád gazdag fonemesi családból való. Családi neve: Confalonieri. Szeretett vadászni, idonként katonáskodott is. Egyszer egy vadat üldözött, mely egy bozótosba menekült. Hogy onnan kiriassza, Konrád fölgyújtotta a bozótot. De a tuz továbbterjedt, s leégett egy nagy erdo. Konrád észrevétlenül a városba osont. A város vezetosége egy szegény embert fogott el és gyanúsított a gyújtogatással. Kínzással kicsikarták tole a beismero vallomást, erre halálra ítélték. Mikor ezt Konrád megtudta, megmozdult benne a lelkiismeret, bevallotta, hogy o okozta a tüzet, így megmenekült az elítélt ember a haláltól. Konrád pedig megtérítette a kárt, s úgy érezte, egész életét meg kell változtatnia. Belépett Szent Ferenc III. rendjébe, magára öltötte a világi rendi ruhát, s igazán „bunbánó testvér” akart lenni. Feleségével megbeszélte a dolgot, az hajlandó volt belépni a piacenzai klarisszákhoz. O maga zarándokútra indult. Sorra járta Itália zarándokhelyeit, eloször is Rómát látogatta meg. Majd eljutott Szicíliába, itt Neto (v. Néti) városában húzódott meg egy házacskában. Sokan felkeresték, imáit, tanácsát kérték, mire o messzebbre ment s egy barlangban húzódott meg. Itt élt kemény önmegtartóztatásban, böjtölésben, virrasztásban közel 40 évig. Sok beteg gyógyult meg Konrád imájára. Mint Szent Ferenc, o is bizalmas kapcsolatban volt a madarakkal. 1351. febr. 19-én halt meg. VIII. Orbán (1623-44) avatta szentté. Konrád péntekenként el szokott menni Netoba, egy sokak által tisztelt kereszthez, ahol hosszasan imádkozott. Egy ilyen pénteken néhányan - nem jószándékkal - meghívták Konrádot ebédre. Halnak mondták a sertéshúst, amit tálaltak, hogy késobb azzal vádolják, hogy pénteken megette a húst. Konrád velük együtt ette, amit kapott. Utána számon kérték tole: hogyhogy szent ember létére pénteken húst eszik? Konrád állította, hegy o halat evett. Bizonyságul megmutatta tányérját, melyen halszálkák és maradékok voltak.

Imádság:

Istenünk, te Szent Konrádot igazságérzete által szent szolgálatodra a pusztaság
magányába vezetted, közbenjárására add meg nekünk, hogy igazul és
szentül élve ebben a világban, eljussunk hozzád a boldogságba. A mi Urunk
Jézus Krisztus által.


Szent Oszvald     püspök, † 992        


Szent Quodvultdeus     püspök és hitvalló, † ~470   


Szent Rabula atya


Az atya a kisázsiai Szamoszata városában született. Képzését a szír nyelvben is járatos tudós férfitől kapta. Elérve a felnőtt kort, kolostorba lépett. Hegyekben lakott és barlangokban, élete hasonló volt Keresztelő Szent Jánoséhoz. Egy idő múlva más szerzetesekkel együtt Föníciába ment, ott a császár és a helyi püspök segítségével kolostort alapított és a körülötte élő pogányoknak hirdette a keresztény hitet. Anasztáz császár uralkodása alatt (49l-5l8), Konstantinápolyba ment és ott több kolostort alapított. Békében hunyt el 530 körül, 80 éves korában.


Szent Zsuzsanna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése