SZENT BARNABÁS ciprusi születésű volt, régi, Lévi törzséhez tartozó zsidó családból származott. Egyesek szerint Márk unokatestvére volt, az azonban bizonyos, hogy jó barátságban voltak. Eredeti neve József volt, az apostolok változtatták meg a nevét. Az első keresztények közé tartozott, telkét eladva az árát az apostolok lába elé tette. (ApCsel 4, 36-37) Egyik hagyomány szerint Pállal Gamaliel iskolájában tanult, és a betszaidai béna gyógyítása után csatlakozott Jézushoz. Talán a 72 tanítványhoz tartozott. A Szentírás derék férfinek mondja, aki tele van Szentlélekkel és hittel (ApCsel 11, 24). Ő vállalta, hogy Pál apostolt összeismerteti az apostolokkal és a jeruzsálemi hívekkel. Jeruzsálemben tanúskodott Pál mellett, a hívek közössége előtt. Bizonyította megtérését és igaz szándékát. (ApCsel 9, 26)

Antióchiában hirdette az evangéliumot, Pált is maga mellé véve. (ApCsel 11, 22-26) 46 táján felvitték Jeruzsálembe az éhinségben sínylődőknek gyűjtött adományokat. (ApCsel 11, 26-30) Pál apostolnak társa lett első apostoli útján. Missziós útjaikon kétkezi munkával kereste kenyerét. Résztvevője volt az első Jeruzsálemi zsinatnak, ahol a zsidó előírások betartásának kötelezettségéről hoztak határozatot. (ApCsel 15, 2-35) Amikor Pál Szíriába ment, ő hazatért. (ApCsel 15, 39)

Ciprusra hazatérve Ciprus első püspöke lett. Hirdette az evangéliumot, ott halt meg hazája fővárosában, Szalamiszban. A hagyomány szerint megkövezték, más adatok máglyahalált említenek. Egy közeli barlangban temették el.  Régi milánói hagyomány Barnabást tartja Milánó első püspökének. Sírját 482-ben találták meg. Anthéniusz szalamiszi püspök látomásban az apostoltól tudta meg a sír helyét. A sírban, melle felett Márk evangéliumának héber szövegét találták.

Barnabás nevéhez két apokrif irat kapcsolódik: 'Barnabás levele' és 'Barnabás cselekedetei'. Tertulliánusz a 'Zsidókhoz írt levél' szerzőjének is Barnabást tartotta.

Neve a 7. századtól szerepel a mise kánonjában, az ünnepét pedig a 9. századtól ünnepli az Egyház június 11-én, majd a zsinati reform óta június 9-én. A kádárok védőszentje. Közbenjárását gyakran kérik jégeső ellen.

Példája:
    Vidd el minden embernek az evangélium örömhírét, legalább a példáddal!



Szent Bertalan és Barnabás apostolok

Bertalan egyike a 12 apostolnak. Neve arámul ezt jelenti: Talmai fia. A Szentírás egyébként nem említi. Több száz év után gyakran azonosították a szent János evangéliumában szereplő Natánaellel. Ha ez így van, Fülöp apostol vezette őt Jézushoz. Ő igaz izraelitának nevezte és apostolai közé választotta. Az apostolok szétoszlása után Bertalan Indiában, Mezopotámiában és utoljára Örményországban hirdette az Evangéliumot. A hagyomány szerint testéről elevenen lenyúzták a bőrt és végül keresztre feszítették 60 körül.

Barnabás apostol Ciprus szigeten született zsidó családból. Eredetileg Józsefnek hívták, a Barnabás nevet az apostoloktól kapta. Ő vette maga mellé a megtért Sault és vitte Jeruzsálembe az apostolokhoz. A Szentírás, mint szent Pál kísérőjét és társát állítja elénk, az evangélium hirdetésében. Vele együtt vett részt az apostoli zsinaton Jeruzsálemben. Később elvált szent Páltól, és unokaöccsével, Márkkal ment apostoli útra. Ciprus szigetére mentek Barnabás hazájába. Ettől kezdve a Szentírás nem szól az apostolról, Egy régi hagyomány őt tartja Milánó első püspökének. Halálának helye és ideje ismeretlen. Valószínűleg Szalamiszban szenvedett vértanúságot, egyesek szerint agyonkövezték, mások szerint máglyán elégették.


BOLDOG FRASSINETTI* PAULA III. r., rendalapító (1809-1882)
A 19. században nagyon sok szerzetes kongregáció keletkezett, melyek a Ferences III. rendi szabályzatot követték. Ezek közé a kongregációk közé tartozik a Boldog Frassinetti Paula által 1834-ben Genovában alapított Szent Dorottyáról nevezett Novérek Kongregációja. A novérek a fiatalok nevelésével és plébániák ellátásával foglalkoznak. Mindkét célkituzés a kor szükségletének felelt meg. Részben ez magyarázza a kongregáció gyors elterjedését. Az elso alapítás után Rómában létesítenek több házat, 1865-ben, Brazíliában, a következo évben Portugáliában telepednek le. A genovai születésu Pauláról nem sokat tudunk, de bizonyos, hogy rendelkezett azokkal az erényekkel, melyek egy szerzetalapításhoz szükségesek: szervezoképesség, az ifjúság szeretete, az Egyház ügyéért való lelkesedés. Hogy szerzetét Szent Dorottyáról nevezte el, azért tette, mert ez a kisázsiai vértanú, aki Krisztusért, mennyei Jegyeséért kész volt a kínzások és a halál elviselésére, megtérített egy Teofil nevu fiatalembert, a szeretet különös leleményességével, amikor halála után az égbol rózsát és almát küldött a hitetlen ifjúnak, aki a kivégzésre induló Dorottyától azt kérte, küldjön neki Jegyese országából, ahol mindig tavasz van, rózsát és almát. Paulát XI. Piusz pápa 1930-ban avatta boldoggá. A II. Vatikáni Zsinat határozatban intézkedett a szerzetesi élet korszeru megújításáról. Ebben irányelveket szögez le: Minden szerzetesi közösség célja Krisztus követése az evangélium szellemében; minden intézmény orizze meg saját jellegét, karizmáját és muködési körét. Azok a szerzetesi közösségek, melyeknek szinte azonos az életmódja, lelkisége, egyesüljenek - foleg ha kis létszámúak -, vagy lépjenek egymással munkaközösségbe. A ferences III. rendi közösségek a zsinati elvek alapján arra törekszenek, hogy minden közösség számára egységes szabályzatot állítsanak össze Szent Ferenc és Szent Klára szellemében. Így nagyobb egység jöhet létre anélkül, hogy a történelem során kialakult egyéni, sajátos vonásokat föl kellene adni.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Paulát arra indítottad, hogy a fiatalok nevelésére és a plébániák megsegítésére új szerzeteskongregációt alapítson; segítsd Egyházadat, hogy ne nélkülözze a szükséges segítséget lelkipásztori feladatai teljesítésében. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

BOLDOG RONCONI* AMATUSZ hitvalló, III. r. (1238-1304)

Istent szolgálta mint remete, zarándok és betegápoló. Rimini mellett Saldezzoban született. Kora ifjúságában elvesztette szüleit s egy rokonánál nevelkedett. A házasságra való sürgetésnek ellenállt, mivel érezte, hogy Isten ot más élethivatásra hívta meg. Miután Szent Ferenc III. Rendjébe lépett, remeteéletet kezdett. Sokan ostobaságnak tartották világtól való elvonulását, Isten azonban csodás jelekkel mutatta meg, mennyire tetsző neki Amatusz élete. Kis kunyhója fölött titokzatos fény volt látható, melyből mennyei hangok hallatszottak. Időről-időre elhagyta remeteségét, hogy elzarándokoljon gyalog Santiago de Compostellába s más híres kegyhelyekhez. Gondja volt a szegényekre és a betegekre is. Rimini mellett Szűz Mária tiszteletére kórházat építtetett, ahol hátralévő éveit betegápolással töltötte. 1304-ben hunyt el 66 éves korában. A nép szentként tisztelte. VI. Piusz avatta boldoggá a neki tulajdonított számtalan csoda miatt.

„Boldog a szem, amely bezárul a kintvalók előtt, de figyel a belülvalókra. Boldogok, akik a belső dolgokat átértik, és mindennapos gyakorlással igyekeznek mind jobban felkészülni a mennyei titkok befogadására. Boldogok, akik azon vannak, hogy Isten számára szabaddá tegyék magukat, és mindent leráznak magukról, amivel ezt a világ megakadályozná.” (Kempis III. 1.)

Imádság:

Istenünk, te botladozó szolgáid előtt az üdvösség útját szentjeid példájával egyengeted. Add meg jóságosan, hogy Boldog Amatusz remete példája közelebb segítsen minket hozzád. Ki élsz és uralkodol Isten mindörökké.

Szent Basszián püspök

Szentünk Szirakuzából származott, egy helytartó fia volt. Tanulmányai végzésére Rómába ment. Éles elméje lévén, hamar kiábrándult a pogány bölcseletből és a keresztény hitre tért. Megszeretve a keresztény vallást, lelki könyvek olvasásával, imádsággal töltötte az időt, erényekkel ékesítve fel életét. Hogy kikerülje pogány atyjának üldözéseit, Ravennába ment, teljesen Isten szolgálatára adta életét, Szent életéért Isten a testi és lelki bajok gyógyításának adományával tüntette ki. Látva rajta Isten kegyelmét a keresztények arra kérték püspöküket, hogy vegye rá Bsssziánt a pappá szentelésre. Nemsokára pappá szentelték, majd különös kinyilatkoztatás folytán szent Ambrus milánói püspök püspökké szentelte. Ettől kezdve Basszián megsokszorozta erényes életének tetteit. 30 éves püspökség után, 409-ben fejezte be életét.

(Bolognai) Szent Diana
               

Szent Getúliusz és társai     vértanúk, † 120       


Trevizói Boldog Henrik     hitvalló, † 1315       


BOLDOG DOMINICI JÁNOS

*Firenze, 1355/56. +Buda, 1419. június 10.

Bianchini Domenico selyemkereskedő és Zorzi Paola gyermeke volt. Atyja meghalt, mielőtt ő megszületett. Anyja, Paola asszony ekkor mindössze húsz esztendős volt. Mikor János 14 éves lett, a domonkos rendbe akart lépni, édesanyja azonban, hogy késleltesse, s hogy próbára tegye hivatását, egy kereskedővel Velencébe küldte a nagyszüleihez. Két év múlva visszatért Firenzébe, s anélkül, hogy édesanyjának erről szólt volna, beöltözött a domonkosoknál a S. Maria Novella-kolostorban. Fölvételénél nehézséget jelentett a beszédhibája.

Firenzében, majd 1376-tól Pízában, végül 1377--80-ig Párizsban tanult. Egyik édesanyjának írt levelében írja, hogy Firenzében és Pízában megismerkedett Sziénai Katalinnal, és teljesen a hatása alá került. Firenzében -- írta -- nagyon sokszor látta Katalint, aki 1374- ben, 1376-ban és 1377-ben hosszabb időt töltött ott. Pízában viszont csak néha látta őt az 1376/77-es iskolaév folyamán.

1381 körül Sziénában, miközben Katalin (+ 1380) képe előtt imádkozott, meggyógyult a dadogása. 1381 júliusában a S. Maria Novella- kolostor szubpriorja, 1385 júliusától 1387 augusztusáig priorja volt. 1388. április 20-án Capuai Boldog Rajmund, a rend generálisa tanárrá nevezte ki a velencei SS. Giovanni e Paolo konventba, s még ebben az évben a helyettesévé tette.

A domonkos rend reformját, melyet Szent Katalin annyira támogatott, s melyre oly nagy szükség volt az erkölcsi hanyatlás és az 1348-as fekete pestis okozta veszteségek miatt, Capuai Boldog Rajmund valósította meg, aki János testvérben a legjobb segítőtársra talált.

1390 márciusában Velencében a Castellói Szent Domonkos konventben Rajmund általános helynökké tette Jánost, azzal a megbízással, hogy készítse elő a reformot. 1392. július 15-én kapta János a meghívást, hogy reformálja meg a chioggai konventet. 1303-ban itt prior lett. Ebben az évben Rajmund az összes reformált itáliai konvent helynökévé tette, s ezzel megindította a római provincia megújulását.

Velencében létrehívta a Processione Dei Bianchi nevű bűnbánó társulatot, de szembekerült a velencei kormánnyal, ezért 1399. november 21-én öt évre száműzték a köztársaság területéről. 1400. március 4-én IX. Bonifác visszavonta az előző évi kinevezést, s ezáltal János újra egyszerű barát lett. A reform iránti odaadása azonban nem csökkent, sőt hogy a megkezdett művet megerősítse, egy teljesen új konvent alapítására gondolt, melyet a megújított fegyelem példájának akart állítani. Így keletkezett Fiesole mellett a Szent Domonkos-kolostor. A telket a fiesolei püspök, Altoviti Jacopo adományozta. Az első csoport, melynek tagjai a novíciátust már Cortonában töltötték, 1406 pünkösdjén érkezett meg. Köztük volt a későbbi híres firenzei érsek, Pierozzi Szent Antonin. János szívéhez mindvégig nagyon közel állt ez a kis konvent, ahová az Egyház egységéért vívott későbbi harcok során szívesen tért vissza pihenni. Fiai pedig, akik hűségesek maradtak hozzá, később inkább Cortonába menekültek, mint hogy engedelmeskedjenek a Pízában tartózkodó ellenpápának.

1399 végén János elhagyta Velencét, ismét Firenzébe ment, s teljesen a prédikálásnak szentelte magát. Buzgóságával és ékesszólásával hihetetlen lelkesedést váltott ki. 1401 késő tavaszán a Szentföldre zarándokolt. Visszatérve súlyosan megbetegedett, és kénytelen volt hosszabban Firenzében maradni. A város vezetősége tudott rendkívüli képességeiről, tudományáról és életszentségéről, ezért fölkérték, hogy fogadja el a firenzei iskola biblikus tanári állását. János azonban csak a rendfőnök és a pápa, VII. Ince parancsára foglalta el a katedrát.

Diplomáciai tevékenysége 1405-ben kezdődött, amikor a firenzeiek Rómába küldték, hogy képviselje őket a pápai udvarban. VII. Ince halála után minden erejével a nyugati egyházszakadás megszüntetéséért kezdett dolgozni. A konklávéban egybegyűlt bíborosokhoz kétszer is beszélt az egységre buzdítva őket. Amikor a firenzei köztársaság fölmentette a követi megbízatás alól, az új pápa, XII. Gergely, mivel ismerte már a nagy domonkost, maga mellett tartotta, s 1407. július 20- án Raguza érsekévé nevezte ki. Különleges legátusként Velencébe, illetve Genovába küldte, hogy az egységről tárgyaljon, majd 1408. április 23-án bíborossá kreálta. E diplomáciai küldetések azonban sok keserűséget hoztak Jánosnak. Törtetéssel és képmutatással vádolták, azt hitték, ő sugalmazza XII. Gergelynek a zsinatokkal és a különféle küldöttekkel szembeni bizalmatlanságot. Azt is híresztelték róla, hogy a sátánnal levelez, s kézről-kézre adtak egy állítólag a sátántól eredő levelet. Firenzében, ahol korábban annyira megbecsülték, többé egy jó szó el nem hangzott róla.

1409. január 8-án a pápa legátusként Zsigmond magyar és László lengyel királyhoz küldte. Jelen volt azon a zsinaton, melyet XII. Gergely -- a harmadik pápát, V. Sándort megválasztó pízai zsinat ellensúlyozására -- Friuliba hívott össze, és kulcsszerepe volt a konstanzi zsinaton, melyet Zsigmond császár 1413. október 30-án rendelt el. János XII. Gergely legátusaként 1415. július 4-én érvényesítette a zsinatot, melyen fölolvasták XII. Gergely lemondó nyilatkozatát, és lemondatták XXIII. Jánost. Ezután a zsinat Dominici János elnöklete alatt folytatta munkáját. A bíborosok 1417. november 11-én megválasztották V. Mártont. Az új pápa 1418. július 10-én ismét legátussá nevezte ki Jánost, Zsigmond császár és Vencel cseh király mellé a husziták térítése érdekében.

A halál Budán érte őt 1419. június 10-én. Végakarata ellenére ünnepélyes temetése volt, és a Szent Pál templomban temették el, Szent Antonin tanúsága szerint nagy tisztelettel. Sírját, melynél csodák történtek, a törökök Buda bevétele után elpusztították. Tiszteletét XVI. Gergely 1832-ben hagyta jóvá.

--------------------------------------------------------------------------------

Hevenesi Gábor így ír róla a 17. században:

Dominici János, hazáját tekintve firenzei, fogadalma szerint Szent Domonkos rendi szerzetes, méltóságát tekintve a raguzai egyház püspöke és a római Anyaszentegyház bíborosa, életének nagy részét Magyarországon töltötte. XII. Gergely ugyanis kétszer küldte legátusként Zsigmond magyar királyhoz, ki egyedülálló volt a katolikus hit oltalmazásában, nagylelkűségben és harci dicsőségben. János az Egyház ügyeinek intézésében a legnagyobb sikerrel fáradozott. A király annyira tisztelte és hallgatott rá, hogy titkait is megosztotta vele, és legbensőbb ügyeiben mindig tanácsot kért tőle. Nemkülönben becsülték az ország nagyjai: mind úgy tisztelték mint üdvösségük pártfogóját. Ezért, ha törvényt akartak alkotni vagy a törvény értelmét kellett tisztázni, ha vitákat vagy viszályokat akartak elsimítani, vagy a hit gyarapodására üdvös intézkedésekről tanácskoztak, János volt a legelmésebb és a leggondosabb. A király emiatt kérte a pápát, meg ne fossza őt e nagy ajándéktól, hanem engedje, hogy az újonnan föltűnt eretnekséggel szemben az ország apostola lehessen. János pedig, hogy megtartsa az országot az igaz hitben, a fővárosba költözött, mert tudta, hogy ha a haza szíve egészséges, a tagok könnyebben őrzik épségüket. Ezért mind a szívet, mind a tagokat nagy serényen ápolta, mígnem életének végét érezvén, félretéve a közgondokat, egészen az imádságnak és a virrasztásnak szentelte magát. 1418. december 7-én nagy lázban, az ország könnyező nagyjaitól körülvéve, s a polgárok általános bánkódása közepette, mintha csak édes álomba merülne, Istennek adta a lelkét. Testét a tekintélyes férfinak kijáró tisztelettel és nagy szeretettel temették el, Isten pedig sok csodával dicsőítette meg.

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, mennyei szeretet és jó tanács ajándékozója, ki Boldog János püspöködet az Egyház egységének és a szerzetesi élet fegyelmének megőrzésére erőssé tetted, kérünk, közbenjárására engedd, hogy mindig arra törekedjünk, ami az egység és a béke javát szolgálja!

Szent Margit királyné és özvegy, † 1093       


Szent Sándor és Antonin vértanúk

A keresztényüldözések egyikében, amikor sok keresztényt megöltek hitükért, a kisázsiai Thrákia területéről származó Antonina keresztény nőt a kegyetlen Fesztusz helytartó elé vitték kihallgatásra. Mivel hitében állhatatosnak mutatkozott, a helytartó arra ítélte, hogy nyilvános házba vigyék kigúnyolásra. E napokban Isten angyala megjelent a 23 éves katonának Sándornak, és kérte, hogy menjen be a nyilvános házba és cseréljen Antoninával ruhát. Sándor ezt megtette, ruhát cseréltek, Antonina így kiszabadult és eltávozott. Mikor az eset kiderült és Sándornak kínt kellett szenvednie ezért, Antonina jóakaratúlag megjelent az ítélőszék előtt, hogy megmentőjével együtt nyerje el a vértanúságot. Mindkettőjüket szurokkal öntözve, tüzes gödörbe ásták bele 313-ban.

Szent Teofán atya

Teofán Antiochiai pogány szülőktől származott. Amikor elérkezett az ideje, megházasodott, de felesége hamar meghalt. Teofán hitt Krisztusban és megkeresztelkedett. Elhagyta a világot és a város közelében egy szűk cellában remete életet élt. Meghallva, hogy a városban él egy parázna nő, aki sokakat a tisztátalan életre csábított, felkereste, hogy térjen az erények útjára. A nő hallgatott rá, megkeresztelkedett, szétosztotta vagyonát, és bezárkózva bűnbánó életet élt. Teofán 369-ben hunyt el.

Szent Timót felszentelt vértanú

Timót az Olimposz hegy közelében, levő Prussza város püspöke volt. Tiszta és szent életéért Istentől a csodatevés adományát kapta meg. Nagy buzgósággal tevékenykedett a pogányok megtérítésében. Ezért a hitehagyott Julián császár elfogatta, és börtönbe záratta. Az emberek még oda is tódultak hozzá, ő pedig bátran hirdette nekik az Evangéliumot. A császár megtiltotta neki, hogy tanítson. Ő azonban ezt figyelmen kívül hagyta. Büntetésből a császár lefejeztette a IV. század II. felében.

Boldog Taigi Anna-Mária     özvegy, † 1837       


Szent Cirill főpap

Cirill Alexandriában született nemes szülőktől. Fényes képzésben részesült a híres alexandriai iskolában. Jó szónok hírében állott. Fiatal korában papja és segítője volt nagybátyjának Teofil pátriárkának. 412-ben utóda lett. Nagyon hallgatott Peluziuini szent Izidor szerzetesre, és engedett a Szentlélek csendes irányításának. Nemsokára Nesztorius pap hirdetni kezdte tévtanítását szűz Máriával kapcsolatban. Cirill rögtön figyelmeztette papjait, a császárt és a pápát a tévtanításról. Nesztoriosz szorgalmazására II. Teodoziusz császár Efezusban zsinatot hívott össze, amelyen Cirill elnökölt. A zsinat elítélte Nesztorioszt és tévtanítását, és kinyilvánította, hogy Máriát megilleti az „Istenszülő” elnevezés. Cirill ezután is nagy szelídséggel kezelte ellenfeleit. Harcaiban és békítéseiben sok tudományos művet írt mélységes gondolatokkal. Meghalt székhelyén 444-ben.

SZÍR SZENT EFRÉM

* Niszibisz, 306. + Edessza, 373. június 9.

Efrém korának Egyháza hatalmas ellenfelekkel állt szemben: az antik pogányság hanyatlóban volt, de még egyáltalán nem tűnt el, sőt Hitehagyó Julianus császár idejében még egyszer megmutatta hatalmát. A Mezopotámiában ősidőktől fogva otthonos asztrológia a keresztényekre is hatással volt. A gnózis számos híve élt, különösen Edessza környékén, ahol már egy századdal előbb eredményes toborzást végzett számára Bardazian és fia, Harmoniosz. Az Egyházon belül pedig színre lépett az arianizmus. Igaz ugyan, hogy a távoli Egyiptomban keletkezett és a niceai zsinat (325) elítélte, de ezzel még nem adta meg magát. Ezeken kívül buzgó misszionáriusok igen hatásosan terjesztették a manicheizmust, mely a szomszédos Perzsiában alakult ki. Mani többnyire szír nyelven írt könyveit Efrém honfitársai minden nehézség nélkül megértették. Ugyanabban az időben évtizedeken át elkeseredett határháborúk folytak Róma és a perzsa birodalom közt, főleg azóta, hogy II. Snapur -- Efrém kortársa, Róma engesztelhetetlen ellensége, a keresztényüldöző -- vette át a kormányzást. E háborúk folyamán Efrém hazája, Niszibisz több ostromot is elszenvedett, s végül 363-ban, Julianus veresége után, a perzsák kezébe került. Ez Efrém életében is fordulatot hozott.

Efrém 306-ban a mezopotámiai Niszibiszben (ma Nusaibin Délkelet- Törökországban) született, mely akkoriban a Római birodalom erős és fontos határerődítménye volt. Szülei keresztények voltak és a keresztény hitben nevelték, de csak tizennyolc éves korában keresztelték meg. Efrém akkoriban az ismert niszibiszi Jakab püspök mellett élt, de nagy hatással volt rá Vologezesz püspök is. Hamarosan a niszibiszi iskola ünnepelt tanára lett. Itt elsősorban a Szentírás tanulmányozása folyt. Természetesen a kor nem volt alkalmas a nyugodt szellemi munkához. A perzsák háromszor ostrom alá vették Niszibiszt, eredménytelenül. Efrém Cantica Nisibena (Niszibiszi énekek) c. művében számol be ezekről. Tanítói munkája mellett gazdag írói tevékenységet fejtett ki. Ekkor keletkeztek Hitről szóló beszédei. Csak amikor Jovianus császár idejében (363) Niszibisz a perzsáké lett, vonult vissza a nyugatra eső Edesszába (ma Urfa Délkelet-Törökországban). E városnak ősi keresztény múltja volt. Az ottani arám dialektusban alakult ki a szír irodalom, amelynek alapítója és legjelentősebb képviselője Efrém volt.

Edesszában eleinte remeteként egy távoli sziklabarlangban élt, de nemsokára tanítani kezdett az edesszai iskolában. Itt írta aszketikus műveinek nagy részét. Annak ellenére, hogy visszavonultan élt, és csak diákonusi rangja volt, tevékenyen kivette részét Edessza egyházi életéből. Nagyra becsülték jámborságáért és tudományáért, de leginkább költői tehetségéért. Egyiptomba tett utazása legendák tárgya lett, melyek hamarosan körülfonták e rendkívüli férfi alakját. 372 telén ismét nyilvános szerepben látjuk őt Edesszában. A pusztító éhínség idején élelmiszerosztást vállalt a szegények között. Úgy látszik, hogy e megfeszített tevékenység kimerítette erőit, mert egy hónappal azután, hogy visszatért barlangjába, meghalt.

Efrém elsőrendű feladatának a Szentírás kutatását tartotta mind tanítói, mind irodalmi tevékenységében, amelyhez különös tehetsége volt. Afrahát, a perzsa bölcs után nemcsak az egyik legrégibb szír író, hanem a szír irodalom legjelentősebb alakja is. Irodalmi hagyatéka terjedelménél fogva is tiszteletre méltó -- még akkor is, ha nem minden neki tulajdonított mű származik tőle --, különösen, ha figyelembe vesszük, milyen nyugtalan időkben alkotta életművét. Művei részben szír eredetiben maradtak ránk, részben régi örmény, latin és görög fordításokban. Ezek között rejtőzhetnek nem eredeti darabok is.

Efrém mindenekelőtt a Szentírás magyarázatával foglalkozott. Az evangélium-harmóniákhoz fűzött fontos magyarázatai hosszú időn át csak örmény fordításban voltak ismeretesek, nemrégiben azonban napfényre kerültek a szír eredeti töredékei is.

Az igaz hitet a Szentírásra támaszkodva mutatja be. Számos költeményben és prózai írásban harcol korának tévtanai ellen, idézve és megmutatva azok tévedéseit. Ügyesen átvette ellenfelei harcmodorát: az ismert gnosztikusok, Bardazian (+ 222) és Harmoniosz sok követőt szereztek azzal, hogy a gnosztikus gondolatvilágot népszerű, könnyen énekelhető dalokban terjesztették. Efrém átvette a misszionálásnak ezt a módját, sőt hamarosan túl is szárnyalta ellenfeleit költői lendületével. Az egyszerű nép igen megkedvelte dalait. A szűkebb és igényesebb körök számára írt, mélyebben szántó cáfolatait prózában adta közre. Nem fáradt bele, hogy az asztrológia befolyása ellen rámutasson a csillaghit és egyéb babonák értelmetlenségére. Ugyanígy szállt szembe a manicheizmussal is. Világosan állást foglalt a mozgalmas kor minden fontos vallásos kérdésében. S nem elégedett meg a puszta, végeredményben haszontalan polémiával, hanem szembeállította a tévtanokkal az igaz hit tanítását, a gnosztikusok, asztrológusok és manicheusok gyakorlatával a keresztény aszkéták ideálját.

Sok költeménye azonban nemcsak a hitvédelmet szolgálta, hanem az igazhitűek oktatását és az istentisztelet ékességét is. Számos éneke ma is megtalálható a szír liturgiában. Költői szépségük és teológiai tartalmuk miatt igen nagy a tekintélyük. Elsősorban ezekkel érdemelte ki Efrém a szír keresztényektől a ,,Szentlélek hárfája'' megtisztelő nevet.

Efrém a szír irodalom legnagyobb alakja abban az időben, amikor a szír egyház még nem vált le az egyetemes Egyház egészéről. Később ugyanis a nyugati országrészek a monofizita, a keleti részek a nesztoriánus egyházba kapcsolódtak. Efrémet az ortodox és a katolikus Egyház egyaránt a magáénak vallja. Ő az egyetlen szír nyelvű szent, akit a katolikus Egyház 1920-ban egyháztanítói méltóságra emelt.

Halálának napját az 540-ből származó Edesszai Krónikából tudjuk. A római kalendáriumba 1920-ban vették föl az ünnepét, június 18-ra. 1969- ben halála napjára, június 9-re helyezték át.

--------------------------------------------------------------------------------

A szír egyházatyát, tudós írót a megtisztelő ,,Szírek Napja'' és ,,Szentlélek hárfája'' névvel illetik. Életéről saját művei és különféle életrajzok beszélnek.

Miután Efrém átköltözött Edesszába és remeteként a hegyek közt élt, hamarosan sok ember özönlött hozzá. Csöndre és a magányra vágyott, ezért ki akart térni előlük és még jobban el akart rejtőzni. Már útnak eredt, amikor, mint mondják, egy angyal állt elébe, és így szólt: ,,Hová menekülsz, Efrém?'' ,,A világtól menekülök -- válaszolta --, mert méltatlan és tehetetlen vagyok.'' Az angyal azonban visszafordította e szavakkal: ,,Senki sem gyújt azért világosságot, hogy véka alá rejtse, hanem hogy tartóra helyezze és mindenki lássa.'' Akkor fölismerte, hogy Isten világosságul rendelte, hogy sokaknak utat mutasson az égbe. Vissza is tért Edesszába.

Efrém nagyszerű költői adottságát arra fordította, hogy a hit titkait és mindazt, ami szívét megmozgatta, megragadó költeményekbe vagy dallamos versekbe foglalja. Szülővárosának lerombolása után például ezt a siratót írta: ,,Gyermekeimet megölték, leányvárosaimnak falai leomlottak, gyermekeik szétszóródtak. Templomaikat lerombolták... A madarászok kikergették galambjaimat tornyaikból, elhagyták fészküket, a mélybe buktak, és hálóikba estek.''

Vallásos énekeivel Efrém közel jutott az emberekhez, a szívükbe talált. Lánykart alakított, megtanította őket dalaira, és bevonult velük az edesszai templomba. A nép elbűvölten hallgatta az új dallamokat, amikor vasárnaponként vagy egyházi ünnepeken fölcsendültek a kórusai.

Hitehagyó Julián császár -- akinek a hagyomány szerint ezek voltak az utolsó szavai: ,,Mégis te győztél, Galileai!'' -- haláláról így emlékezett meg: ,,Lám, most az örök Király kerekei dübörögnek. Angyalvonta szekeréből villámlik és mennydörög. A Galileai szétzúzza nyájadat, és a puszta farkasainak adja. A keresztény nép pedig megerősödik, és betölti a világot.''

Efrém nagyon profán és nagyon emberi eseteknek is tudott lelki fordulatot adni. Erről beszél például a következő történet: Egyszer, amikor a városban járt, megszólította egy hetéra, s félreérthetetlenül közölte, mit akar. Efrém hagyta, hogy vele menjen. Amikor a piactérre értek, azt mondta: ,,Itt akarom megtenni, amit kívánsz.'' A nő riadtan védekezett, és azt mondta, hogy olyan sok ember előtt szégyellné magát. Efrém ezt válaszolta: ,,Ha szégyenlesz az emberek jelenlétében vétkezni, mennyivel inkább kell szégyenkezned az Isten jelenlétében, aki a legmélyebb rejtekbe is belelát, és mindenkinek tette szerint fog megfizetni.'' E szavak oly mély hatást tettek a nőre, hogy keresztény életet kezdett.

Különös esemény történt Efrém életének utolsó évében. Valens császár, a katolikusok nagy ellensége, bevonult Edesszába. Nem kevesebbet követelt, mint hogy válasszanak az arianizmus elfogadása vagy a halál között. A megrémült hívők Szent Tamás templomába menekültek, és püspökükkel együtt imádkozva készültek a halálra. Már ki is adták a kegyetlen parancsot a gyilkolásra, amikor egy asszony rohant végig az utcákon két gyermekével. Egy tiszt föltartóztatta, és megkérdezte, mi baja. Azt válaszolta: ,,A templomba viszem kicsinyeimet, hogy Krisztusnak, a Királyok Királyának áldozatul mutassam be őket.'' Amikor Valens hallotta a bátor asszonyt, visszavonta borzalmas parancsát, és békét hagyott a városnak. Akkor így énekelt Efrém:

,,Edessza elhagyta házait. Pásztorával kivonult, a halálba sietve. Edessza inkább meg akart halni, mint hogy hitétől elszakadjon. Adjátok a császárnak a várost, a falakat, a palotákat! Adjuk neki vagyonunkat is vérünket! De hitünket mi sohasem hagyjuk el -- ó, áldja meg gyermekeit Krisztus!''

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, Szent Efrém diákonus a Szentlélek erejével eltelve, ujjongó szívvel énekelt misztériumaidról, és csak neked szolgált. Kérünk, áraszd szívünkbe Szentlelkedet, hogy új éneket énekelve mutathassuk be neked életünk áldozatát!

Példája:

    Az igazán nagy dolgok a csendben születnek.

Szent Felicián     vértanú, † ~303       


SZENT KOLUMBA bencés apát

*Gartan, 521. +lona, 597. június 9.

Írország és Skócia védőszentje, és különösen azé a szigetcsoporté, amely eme országok között és tőlük északra fekszik. Ezt a máig is félreeső vidéket a középkorban a lakott világ északnyugati határának tekintették. Hogy ezekből a távoli országokból a szellem- és egyháztörténet számára Közép- és Dél-Európáig ható döntő befolyás érkezett, minduntalan csodálatot keltett. Ennek az ,,ír-skót-nak'' nevezett befolyásnak az alapjait, amint német nyelvterületen már Boldog Notker Balbulus (lásd: 192. o.) tanúsította, Szent Kolumba rakta le.

A szent életéről jó felvilágosítást kapunk, mert halála után egy évszázadon belül három jelentős szerző: ionai Szent Cuimin és Szent Adamnan apát, valamint Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.) is írt róla. Ír nyelven gazdag irodalom kapcsolódik nevéhez.

Kolumba vagy ahogy a neve az írben hangzik: Col(u)m (,,a galamb'') előkelő családból származott, Írország északnyugati sarkának vidékéről. Mivel őt tekintik Írország és Skócia csaknem száz temploma alapítójának, nevéhez az írben később hozzácsatolták a ,,Cille'' (,,a templomokról nevezett'') melléknevet. Miután a szokásnak megfelelően egy paptól alapfokú képzést kapott, a szülőhelyéhez közel lévő Moville Szent Finnianról nevezett kolostorának iskolájában tanult, amelynek hírneve még sok évszázaddal később is egész Itáliáig kisugárzott.

Diákonussá szentelése után Kolumba délre vonult. Először Gemman énekmondótól (bárdtól) kapott oktatást. A Kolumbáról fennmaradt legrégibb okirat, az úgynevezett amra (dicsőítő ének) a költők és tudósok oltalmazójaként ünnepli a szentet. Az íreknek fontos szerepet tulajdonítanak a nyugati himnuszköltészet fejlődésében, s itt gondolnunk kell Kolumbára is, aki bizonyára sok, ma már pontosan meg nem állapítható, latin és ír nyelvű művével járult ehhez.

Kolumba teológiai tanulmányait Clonard kolostori iskolájában folytatta. Itt tanuló társaival együtt később Írország tizenkét apostolának nevezték. Ebből az időből eredeztethető más nagy ír szentekkel, Canice-szal és Comgallusszal való barátsága is. Pappá szentelése után Kolumba Mobhiba ment, amelynek Glasnevinben (ma Dublin egy elővárosa) lévő kolostora az akkori Írország egy másik szellemi központja volt. A pestisjárvány kitörése miatt azonban itt sem maradt sokáig. Egy befolyásos és vagyonos család támogatása lehetővé tette számára, hogy kolostorokat alapítson. Kolostorai közül különösen Durrow és Derry játszott később fontos szerepet Írország egyházi életében.

563-ban Kolumba Skóciába vándorolt. Tizenkét társával együtt átszelte az ír tengert egy vékony, állatbőrrel bevont favázból álló, könnyű csónakon, amilyent máig is használnak az ír halászok, és kikötött Iona sziklaszigetén, amelyet törzsének vele rokon fejedelme lakóhelyéül engedett át neki. Ott azután fatemplomot, közös helyiséget és minden szerzetes számára kunyhót emeltek.

Ionáról kiindulva kezdte el társaival együtt a missziós munkát a Skótfelföld lakói között. Mint Írországban, itt is sikerült az uralkodókat megnyernie a kereszténység számára; a pogányságból való átmenet ezért itt is a nemzeti hagyományokkal való gyökeres szakítás és vérontás nélkül valósult meg. A népi és nyelvi rokonság megkönnyítette a munkát. Kolumba szabályos időközökben visszatért Írországba, amelyet missziós tevékenysége alapjának tekintett; Skócia felvirágzó egyházi életében való részvételével előmozdította a kelta egyházak közti kapcsolatot. A kereszténység Észak-Skóciából eljutott a szigetország szívébe.

Szerteágazó skóciai és írországi tevékenységéhez Kolumba a belső erőt Iona szigeti magányából merítette. Úgy hírlett róla, hogy egyetlen órát sem töltött el ott imádság, tanulás vagy tudományos munka nélkül. Ionai életének nagy részét kéziratok másolásának szentelte. Mintegy 300 kéziratot másolt. Elsősorban az ő példájának tulajdonították, hogy a könyvmásolás Európaszerte, s különösen az ír befolyás alatt álló kolostorok rendjében olyan szilárd helyet foglalt el. Az íreknek köszönhető, hogy a kéziratok a műalkotások fontos tanúságaivá váltak. Az ír könyvfestés (illumináció) technikájának olyan mesterműveit, mint az úgynevezett Cathachot és a Durrowi könyvet Kolumba nevével hozzák kapcsolatba.

Kolumba haláláról az a hagyomány, hogy egy vasárnap, a reggeli órákban halt meg. Amikor egy szombat este érezte, hogy közeledik a vég, a számára olyan meghitt Ószövetség szelleméből szólott: ,,A szombat a pihenés napja; számomra életem utolsó napja lesz.'' Fogyó erejével felkapaszkodott egy kis magaslatra, ahonnan áttekinthette közösségének a szigeten szétszórt kunyhóit. Felemelte a kezét, hogy még egyszer megáldja kolostorát. Utána a rá jellemző kötelességtudással visszatért munkájához, a zsoltárkönyv másolásához. Amikor a 34. zsoltár tizenegyedik versében ezekhez a szavakhoz ért: ,,akik az Urat keresik, nem szűkölködnek'', letette kezéből az íróeszközt, és így szólt: ,,Itt most abba kell hagynom. Baithene folytassa majd!'' A következő vers: ,,Gyertek, fiaim, és hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítalak titeket'' -- az utóda számára szóló hagyaték volt.

Még részt vett az esti istentiszteleten. Azután az ágyára ült, egy csupasz sziklalapra, összehívta a testvéreket, és intette őket, hogy szeressék egymást. Amikor felhangzott az éjféli harangszó, a hetvenhat éves szerzetes a többieket megelőzve a templomba sietett. Ott összeesett. A gyertyákat még nem gyújtották meg, de a teret mennyei fény töltötte be, amikor a szent fejét famulusának, Diormitnak az ölébe hajtva, még egyszer megáldotta a testvéreket, majd meghalt.

Kolumba közössége egy évszázad alatt a kelta egyház vezető rétegévé vált. Iona a keresztény Európa egyik nagy szentélye lett. Hetvennél több ír, skót és skandináv királyt temettek el ott; olyan tény ez, amelyre Shakespeare céloz, amikor a Macbethban (II, 2) azt írja, hogy Duncan holttestét vigyék ,,Colme-Killbe, elődeinek szent nyugvóhelyére''. A reformációnak Skóciába történt bevezetése után is megőrizték Kolumba emlékét. Kolostora helyén egy anglikán szerzetesi közösség található, amely az ökumenikus lelkületet ápolja, és Kolumba hagyatékaként vendégbarátságot nyújt mindazoknak, akik az elmélkedést és az elmélyülést keresik. Kolumba hálás emlékezetét tanúsítja a nevét viselő száznál több templom Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon.

Szent Lujza


TALBOT MÁTÉ alkalmi munkás, III. r. (1856-1925)

A Máté név rövidített formája: Matt. Teljes formája: Matthew*. Története nem a szokványos „szentek élete”. Dublinban született egyszeru munkás családból. A 12 gyermek közül o a harmadik. Apja, testvérei életmódja olyan, mint a hasonló helyzetueké: alkalmi munkából élnek, amit keresnek, el is isszák. Matt kikötomunkás apja mellett kifutófiúként már 12 évesen rászokott az ivásra. A testvérek anyjuknak heti 1 shillinget adtak, a többit elitták. Matt érezte, hogy nem jól van ez így, de nem tudott megváltozni. Ám ez mégis bekövetkezett 28 éves korában. Egyik szombat reggelen egy fillér nélkül ott ácsorgott a kocsma elott, várva, hogy valaki behívja és fizet helyette. De nem akadt ilyen jóbarát. Ekkor kiábrándulva hazament, anyjának bejelentette, hogy leteszi az esküt (a megtartóztatásra) a Szent Kereszt kollégiumban. Meg is tette, elvégezte gyónását és áldozását is. Az eskü három hónapra szólt. Nehezen, de kitartott. A mindennapi szentmise, szentáldozás adtak hozzá erot. Utána egy évre, majd egész életre letette az esküt. A kegyelem munkáját bizonyára elosegítette, hogy tisztaéletu volt és nem hagyta el az imádságot s a vasárnapi szentmisét gyermekkorától kezdve. Hogy a bunre vivo alkalmat elkerülje, munkája után rendszeresen a templomba ment imádkozni. Vasárnaponként pedig több szentmisén is részt vett. Igen tisztelte a Szuzanyát, naponta elmondta a teljes rózsafüzért.

Lelkiatyja tanácsára belépett a ferences III. rendbe. Becsülettel végezte munkáját, akár építkezésnél, akár fatelepen dolgozott. A szentmisére mindig tiszta ruhában és testtel ment. Ha társai sztrájkoltak, szolidaritást vállalt velük, de ilyenkor o a templomba ment. Órák hosszat térdelt imádkozva. Keresetébol egy részt novérének adott, aki gondját viselte (késobb 12 évig anyját is eltartotta), maga hat shillingbol élt meg, a többit szeretetmuvekre adta. Egy évben pl., amikor már 3 fontnál többet keresett hetenként, 37 fontot adott a missziókra. Halála életére jellemzo: 1925, jún. 7-én, vasárnapi napon egyik templomból egy másik templomba menet összeesett az utcán. Egy domonkos páter odasietett, feloldozta, feladta neki a szent kenetet. Mire az orvos odajött, már halott volt. A mento bevitte a kórházba: zsebében imaköny, szentolvasó, testén pedig vezeklo lánc. Késobb derítették ki személyazonosságát. Egészen egyszeru temetésben részesült. Ferences III. rendi ruhában temették el. Hat évre rá megindították boldoggá avatási eljárását. VI. Pál 1971-ben ír zarándokoknak mondta: „Olvastam Matt Talbot életét: ideje, hogy szentté avassák. Én megteszem, ami tolem telik.”

„Az idok a dolgozók szentje után kiáltanak, Isten népébol származó egyszeru példa után. Az ital átka modern betegség világszerte. Kábítószerek rombolják ezrek és ezrek idegeit, egészen vészes arányban a fiatalok között. Matt Talbot élete megmutatja, mire képes az imádság, eros akarat és a kegyelem.”

Szolgálat, 1975/4 számából.

Imádság:

Istenünk, te tiszteletreméltó Mátét a szenvedély rabságából irgalmasan kiszabadítottad és szent életre vezetted. Add kegyesen, hogy erényeit követve egykor szerencsésen eljussunk hozzád. Krisztus, a mi Urunk által.

Szent Pelágia     szűz és vértanú, † ~305       


Szent Primusz     vértanú, † ~303       


Szent Tekla és vértanútársnői

Szent Tekla, Márta és Mária Szápor király alatt 346-ban, Perzsiában szenvedtek hitükért vértanúságot. Mindnyájukat lefejezték kard által.

PRÁGAI SZENT ÁGNES
* Prága, 1205. + Prága, 1282. március 2.

Apja I. Ottokár cseh király, anyja Konstancia, III. Béla királyunk leánya volt. Hatalomra törő apja, aki minden eszközt megengedettnek tartott arra, hogy a német birodalomtól minél függetlenebbé tegye országát, a kis Ágnest afféle sakkfiguraként ide-oda mozgatta jellemtelen politikai játékainak sakktábláján. Először eljegyezte a gyermeket a sziléziai herceg, Henrik egyik fiával. Nagy szerencse és kegyelem volt ez Ágnes számára, mert így elkerülhetett a prágai udvarból. Ágnest jövendő férje édesanyjának, a későbbi Szent Hedvignek gondjaira bízták, aki a trebnitzi cisztercita nővérek kolostorában helyezte el őt. Ez a kolostor volt Hedvig legkedvesebb alapítása, s az a három év, amit Ágnes ezeknél a magasan művelt nővéreknél töltött, döntő hatással volt egész életére.

Amikor Ágnes jegyese egy vadászaton szerencsétlenül járt, a kislányt hazavitték Prágába, és egy időre a premontrei nővérekre bízták Doksonyban. Közben a becsvágyó apa új, politikailag még előnyösebb kapcsolatot keresett. Elígérte Ágnest II. Frigyes császár trónörökösének, a későbbi VII. Henrik királynak, és nevelésének befejezésére Ausztriába küldte a Babenbergek udvarába. Hamarosan azonban ürügyet keresett és talált ennek az eljegyzésnek a fölbontására is, hiszen lányáért most már a hatalmas angol király, III. Henrik, valamint maga -- az időközben megözvegyült -- II. Frigyes császár versengett. Mit sem törődve immár felnőtt leánya ellenkezésével, aki mindenáron szerzetesnő akart lenni, eljegyezte őt a császárral. Mielőtt azonban az esküvőre sor kerülhetett volna, 1230- ban váratlanul meghalt Ágnes apja, Ottokár, s ekkor a pápa, IX. Gergely segítségével Ágnesnek sikerült rávennie Frigyest, hogy adja vissza szabadságát.

A huszonöt éves hercegnő egy pillanatot sem késlekedett: királyi öltözetét durva darócra cserélte föl, s Prága város peremén, a nyomornegyedben keresett magának egy kis házat. Bizonyára Boldog Hedvig példája nyitotta föl szemét az elkényeztetett királyi gyermeknek, hogy már korán észrevette azt a minden képzeletet fölülmúló társadalmi igazságtalanságot, ami a különböző osztályokat elválasztotta egymástól, s ami arra késztette Assisi Szent Ferencet és Klárát is, hogy elhagyják szüleik előkelő városi otthonát. Őket követte a cseh hercegkisasszony is.

Atyja halála után hamarosan minoriták érkeztek Prágába. Ágnes rávette testvérét, Vencel királyt, hogy építtessen nekik kolostort (és Szent Jakab tiszteletére templomot) közvetlenül a kis ház közelében, ahol lakott. A minorita testvérek között két német is volt. Az egyik Wormsból származott, nevét nem tudjuk, a másik Kuttenbergi Theoderick volt. Ők tanították Ágnest, és beajánlották Szent Klárának, aki csakhamar olyan szívélyes viszonyba került vele, hogy a ,,lelke felének'' mondta. Négy, szeretettől sugárzó levél maradt ránk, melyeket Ágneshez intézett. Egy klarissza kolostor alapításáról és megerősítéséről van bennük szó. Szent Jakab temploma mellett létesült a kolostor, s Klára öt nővért küldött közvetlenül maga mellől. 1234- ben Ágnes átvette a kolostor irányítását.

A kolostor körül csakhamar kórházak és árvaházak, menhelyek és lepratelepek egész koszorúja létesült. A gazdagok közül is sok harmadrendi csatlakozott hozzájuk vagyonukkal és munkaerejükkel. Különleges jelentőségű lett egy kórház-alapítása, melyben az ápolói munkát volt keresztes vitézek vették át. Ezek ,,Keresztes Lovagok a Vörös Kereszttel'' néven szervezetbe tömörültek, s Ágnes gazdag alapítvánnyal látta el őket. A hercegnő szerény otthonából hamarosan egész városnegyed lett, melyben Ágnes három templomot is építtetett: Szent Ferenc, Mária Magdolna és Borbála tiszteletére.

Ágnes kolostora olyan vonzerőt jelentett, hogy II. Ottokár legidősebb leánya, valamint a legelőkelőbb nemesi családokból 12 leány kérte a fölvételét. Hamarosan újabb és újabb kolostorokat tudtak alapítani. Ezekben a kolostorokban úgy tartották a szegénységet, mint az Assisi melletti San Damianóban Szent Klára körül. A nővérek, akik gyermekkorukat többnyire fényűzésben és bőségben töltötték, új életet kezdtek: kemény vezeklésben és a legteljesebb szegénységben táplálták, ápolták és gondozták a szegényeket, Krisztus legdrágább testvéreit.

Ágnes a családja iránt is megőrizte nagy szeretetét. Ha a szükség úgy kívánta, erélyesen és okosan közbe tudott lépni ügyeiket támogatva. Halála előtt nem sokkal békét szerzett Vencel király és lázadó fia, Ottokár között.

Hetvenhét éves korában, 1282. március 2-án halt meg. 1930-ban a régi Jakab-templomban megtalálták a sírját. Boldoggáavatási perét 1936-ban újrakezdték, miután XI. Pius még könyvtáros korában a milánói Ambrosiana könyvtárban megtalálta az ügyre vonatkozó legfontosabb okmányokat. De mint egykor a huszita háborúk, most a II. világháború akadályozta meg az eljárás befejezését. Ágnes kolostorai egészen 1782- ig, II. József szekularizációs rendeletéig megmaradtak.

--------------------------------------------------------------------------------

Az alábbiakban Szent Klára Ágneshez írt négy levele közül az elsőt és a negyediket közöljük. (Acta Sanctorum I. kötet, 506., ill. 508. o.)

Méltóságos és tisztelendő Ágnes szűznek, Csehország hatalmas és mindig legyőzhetetlen királya leányának, Klára, Jézus Krisztus méltatlan szolgálóleánya és az Istennek szentelt szüzek szolgálója a San Damiano kolostorban, aki lélekben meghajlik előtted, és alázatos tisztelettel kívánja örök boldogságodat.

Szent magaviseleted és feddhetetlen életed dicsőséges hírét hallván, mely nemcsak hozzánk jutott el, hanem szinte az egész világon közismert, nagyon örvendek és ujjongok az Úrban, és nemcsak én, hanem mindazok, akik teszik és tenni akarják Jézus Krisztus akaratát, és engedelmeskedni akarnak neki. Közismert ugyanis, hogy mennyire élhettél volna e világ dicsőségével és hírnevével, s miként fölségedhez illenék, még a fölséges császárhoz is feleségül mehettél volna, te pedig szíved egész érzületével és bensőséges vágyával inkább a szent szegénységet és a test megtagadását választottad, mert az Úr Jézus Krisztust tekintetted mindenkinél nemesebb jegyesednek. Őt, aki a te romlatlan és érintetlen szüzességedet örökre megőrzi szeplőtelenül; akinek szeretete megtisztít téged, akinek érintése egyre tisztábbá tesz, akivel ha egyesülsz, szűz maradsz. Az ő hatalma minden hatalomnál erősebb, kegyelme mindennél kedvesebb, tekintete mindennél szebb, szerelme páratlan, minden gyönyörűségnél édesebb. E Jegyes ölelésére választattál ki, aki csodálatos drágakövekből nyakláncot és fülbevalót adott neked, krizolitba öltöztetett, s megkoronázott arany koronával, melyen a szentség fénye ragyog. Ezért, drága nővérem, sőt tiszteletreméltó úrnőm, hiszen az én Uramnak, Jézus Krisztusnak nővére és menyasszonya vagy, kit dicsőséggel ékesít a szüzesség és a szent szegénység zászlaja, erősödj meg a szent szolgálatban, melyet a szegény és megfeszített Jézus példájától lángra lobbanva megkezdtél. Ő minden kegyetlen kínt elviselt értünk a kereszten, kiragadott minket a sötétség Fejedelmének hatalmából -- aki az ősszülők bűne miatt fogságban tartott bennünket --, és kiengesztelt minket az Atya Istennel. Ó, boldog szegénység! Ki örök javakkal ajándékozod meg azokat, akik téged szeretnek, s kedvesen magukhoz ölelnek! Ó, szent szegénység, kit ha valaki birtokol, ígéretként övé a mennyek országának örök dicsősége, s minden kétség nélkül ajándékba kapja a boldog életet! Ó, szeretetreméltó szegénység, kit az Úr Jézus Krisztus, ki a mennyet és a földet kormányozza és vezérli, aki szólt, és mindenek lettek, páratlanul magához ölelt! Mert ő maga mondja: A rókáknak van barlangjuk, az ég madarainak fészkük, az Emberfiának azonban, azaz Krisztusnak nincs hova lehajtania a fejét, ezért a kereszten lehelte ki lelkét, ott hajtva le a fejét. Ez a hatalmas és gazdag Úr a tisztaságos Szűz méhébe költözvén ínségesen és szegényen akart e világra jönni, hogy az emberek, kik a mennyei ételben szükséget szenvedtek és koldusok voltak, benne gazdagok legyenek, és uralkodjanak a mennyek országában. Örülj tehát és ujjongj nagyon, és töltsön el a lelki öröm! Mivel ugyanis inkább a világ megvetését, mint a hírnevet, inkább a szegénységet, mint a mulandó gazdagságot, és inkább a mennyei kincseket, mint a földieket választottad, méltó lettél arra, hogy a magasságos Isten és a dicsőséges Szűz Mária Fiának nővére, jegyese és anyja légy. Bizonyos vagyok abban, hogy szilárd hittel hiszed és tudod, hogy a mennyek országát csak a szegényeknek ígérték, és az Úr másoknak nem adja, csak a szegényeknek. Ha ugyanis e világ dolgait szereti valaki, elveszíti a szeretet gyümölcsét. Nem szolgálhatunk Istennek és a Mammonnak: mert vagy az egyiket szeretjük és a másikat gyűlöljük, vagy az egyiknek szolgálunk, és a másikat megvetjük. Azt is tudod, hogy a ruhátlan nem egyesülhet azzal, aki föl van öltözve, és a gazdagon öltözött nem harcolhat a ruhátlannal, mert ruhájánál fogva megragadható, s így azonnal földre teperik. Fényűzően élni ebben a világban, és a másikban Krisztussal uralkodni, nehéz dolog: könnyebb ugyanis átmenni a tevének a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni a mennyek országába. Azért dobtad el magadtól a ruhákat, azaz a világ gazdagságát, hogy megharcolván hamisságaival, erővel győzzél, és a keskeny ösvényen át beléphess a mennyek országába. Bizony boldog és minden dicséretre méltó csere örök kincsekért elhagyni a földieket, evilági dolgokkal kiérdemelni a mennyeieket, százat kapni egy helyett és vég nélkül birtokolni a boldog életet. Ezért elhatároztam, hogy méltóságodat és szentségedet alázatos könyörgéseimmel Jézus Krisztusnak ajánlom, hogy megerősödjél az ő szent szolgálatában, és növekedjél mindig, jóból a jobbra és erényről erényre, hogy Ő, kinek szíved egész érzületével szolgálsz, igen gazdagon ékesítsen föl kegyelmével. Téged is kérlek az Úrban, amennyire képes vagyok rá, hogy engem, a te szolgálódat, ki igen méltatlan vagyok, és a többi nővéreket, akik velem vannak a kolostorban, szent imádságaidban ajánld az Úrnak, hogy könyörgéseidtől támogatva irgalmasságot nyerhessünk Jézus Krisztustól, és veled együtt méltók legyünk az örök látás élvezetére. Élj boldogan az Úrban, és imádkozz értem. Alleluja.

--------------------------------------------------------------------------------

Lelkem felének, kit szívből, egyedülálló módon szeretek, a nagy méltóságú Ágnes királynőnek, szerelmes anyámnak és mindenkinél jobban szeretett leányomnak, Klára, Krisztus méltatlan szolgálója és az ő szolgálóinak, kik a San Damiano kolostorban vannak, haszontalan szolgálóleánya, üdvözletemet küldöm, és kívánom, hogy a többi szent szüzekkel Isten és a Bárány trónusa előtt énekeljük az új éneket, és kövessük a Bárányt, bárhová megy. Ó, anyám és leányom, a századok Királyának menyasszonya, ne csodálkozz rajta, hogy nem írok neked oly gyakran, mint azt az én lelkem, és a tiéd is kívánná, és ne gondold, hogy a szeretet, mely irántad bennem ég, a legcsekélyebb módon is megfogyatkozott volna, mert miként anyád szíve szeretett, úgy szeretlek én téged. Egy dolog jött közbe: kevés a hírvivők száma, és nagy veszélyek vannak az utakon. Most azonban, hogy lehetőség nyílik szeretetreméltóságodnak írnom, együtt ujjongok, és a Szentlélek örömében együtt örvendezem veled, ó Krisztus menyasszonya, mert miként az az első Ágnes egyesült a szeplőtelen Báránnyal, aki elveszi a világ bűneit, ugyanúgy neked is, ó boldog lélek!, megadatott, hogy élvezd a mennyei egyesülést Azzal, akit ámulva csodálnak az égi seregek: kinek vágya mindeneket magához ragad, emlékezete teljesen betölt, jósága minden édességgel jóllakat, és illata holtakat támaszt föl; kinek dicsőséges látása boldogítja a mennyei Jeruzsálem polgárait, ki a dicsőség ragyogása, az örök világosság fényessége és makula nélkül való tükör. E tükörbe tekints naponta, ó királynő és Jézus Krisztus menyasszonya, és benne szemléld gyakran arcodat, hogy kívül és belül így ékesítsd magad az erények virágaival, és olyan ruhát ölts magadra, mely a legnagyobb király leányához és menyasszonyához illő. Ó kedvesem, ha e tükörbe nézel, az isteni kegyelem fog gyönyörködtetni. Járulj hozzá, és lásd először e tükörben a jászolban fekvő Jézust nagy szegénységében és hitvány pólyákkal bepólyáltan. Ó csodálatos alázatosság, ó ámulatra méltó szegénység! Az angyalok Királya, a menny és föld Ura jászolba helyeztetett! E tükör közepében lásd meg a szent alázat boldog szegénységét, melynek kedvéért az emberi nem megváltására annyi kényelmetlenséget viselt! A tükör végén pedig lásd meg a kimondhatatlan szeretetet mellyel szenvedni és becstelen halállal meghalni akart a kereszten. Ez a tükör, amikor a fára volt szögezve, intette az általmenőket, mondván: ,,Ó ti mind, kik általmentek az úton, nézzétek és lássátok, van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam''. Válaszoljunk Neki, aki hív és utánunk sóhajt, egy szóval és lélekkel: ,,Emlékezvén megemlékezem rólad, és elemésztődik az én lelkem.'' A szeretetnek e tüze gyújtson lángra, ó királynő, s ugyanakkor emlékezzél a mennyei király kimondhatatlan gyönyörűségére, gazdagságára és örök dicsőségére, és sóhajtozva a nagy vágytól és szívbéli szerelemtől kiálts: Vonj magadhoz, mennyei Jegyesem, és én futok keneteid illata után! Futok és meg nem állok, míg be nem vezetsz a borospincébe, míg bal karod nem lesz a fejem alatt, s jobbod boldogítón át nem ölel engem. Csókolj meg engem szádnak csókjával!

Miközben ezen szemlélődsz, emlékezzél meg szegény anyádról, és tudd meg, hogy én kitörölhetetlenül szívem táblájára írtam boldog emlékezetedet, mert mindenkinél kedvesebb vagy nekem. És mi több: hallgasson el a nyelv szeretetedről, és szólaljon meg, ó áldott leányom, a lélek nyelve, mert a szeretetet, mellyel irántad vagyok, a test nyelve ki nem fejezheti. Éppen ezért, amiket gyarló módon írtam, jóakarattal és szívesen fogadd, s legalább az anyai szeretetet vedd észre benne, mely irántad és leányaid iránt mindennap bennem ég. Méltóságos nővérünk, Ágnes, szorgosan ajánld leányaimat a te leányaidnak az Úrban. Élj boldogan, kedvesem, leányaiddal együtt, míg a nagy Isten dicsőségének trónusához nem érsz, és értünk is imádkozzál. A hírvivőket, szeretett testvéreinket, Amatus testvért, ki kedves Isten és az emberek előtt, és Bonagura testvért, amennyire csak tudom, szeretetedbe ajánlom.

--------------------------------------------------------------------------------

Urunk és Istenünk, ki  Prágai Szent Ágnesnak megadtad, hogy lemondva a királyi pompáról, alázattal vállalja a keresztet, kérünk, példájával taníts minket arra, hogy megtegyük akaratodat, és az ajándékoknál jobban szeressük ajándékozó Jóságodat!

Szent Efrém pátriárka

Efrém először Antiochiában volt hadvezér. Sok jót tett a szegényekkel, irgalmas és együttérző volt a rászorulókkal, szelíd és barátságos mindenkivel. Amikor Antiochiát nagy földrengés rázta meg és az utána keletkezett tűzvész szinte az egész várost elpusztította, Jusztin császár Antiochiába küldte Kelet hadvezérét Efrémet, hogy irányítsa város újjáépítését. Munkáját mindenki megelégedésére végezte. Isteni intésre a hadvezért pátriárkává választották. Efrém buzgó védelmezője volt az igaz hitnek az akkor az Egyházat szorongató tévtanításokkal szemben. Sok művet írt a Khalkedoni zsinat védelmében. Hitének igazságát nemcsak szavaival védelmezte, hanem csodákkal erősítette meg. Meghalt 545-ban.

Szent Szívről nevezett Boldog Mária szűz, † 1899       


Szent Medárd     püspök és hitvalló, † ~560       


Szent Tivadar nagyvértanú

A mai nap szentje ugyanaz, akiről február 8-án emlékeztünk meg. A mai napon ereklyéinek átvitelét ünnepeljük, ami 319-ben történt.

Szent Vilmos     püspök és hitvalló, † 1154       


Szent Zoszimász atya

Zoszimász a föníciai Szidda városában született nem messze Tarzustól. Eltávozván egy közeli kolostorba, szerzetessé lett. Böjttel, imádsággal és más jótettekkel olyan lelki erősségre tett szert, hogy Isten a jövőbelátás adományával tüntette ki. Előre meglátta az 526-os antiochiai földrengést. Ezenkívül a vadállatok megszelídítésében is kitűnt. Elhunyt a VI. század közepe táján.

SZENT BERTALANRÓL NEVEZETT SZENT ANNA kármelita apáca
*Almendral, 1549. október 1. +Antwerpen, 1626. június 7.
Az alapítások könyvében Avilai Szent Teréz (lásd: A szentek élete, 589. o.) ismételten említ egy laikus nővért, akit ,,munkatársának'' nevez, és igen nagyra becsült. Palenciába való utazásáról szóló tudósításában ez áll: ,,Öt nővér kísért és egy munkatársam, aki egy idő óta rendszeresen velem volt. Laikus nővér ugyan, de Isten nagy szolgálója, és olyan értelmes, hogy sokkal jobban a segítségemre tud lenni, mint némelyik kórusnővér.''

Hűséges kísérője, akiről a nagy szent ilyen bizonyítványt állított ki, Szent Bertalanról nevezett Anna volt. Almendralból, egy Avila közelében levő faluból származott. 1549. október elsején született egy igen jámbor és tehetős parasztembernek, név szerint Garcia-Mançanasnak legfiatalabb gyermekeként, de már tízéves korában elvesztette szüleit. Így hát testvérei gondozása alatt nőtt fel, akik a mezőre küldték, hogy legeltesse a nyájat. Eleinte elég félénk volt, később azonban megszerette foglalatosságát, amely lehetővé tette számára, hogy Jézussal beszélgessen. Amikor felnőtt, testvérei férjhez akarták adni. Ehhez azonban egyáltalán nem vonzódott. Az Isten Anyjához menekült, és egy nap meghallotta szavait: ,,Ne aggódj! Én magam vezetlek el olyan helyre, ahol rendi nővér lehetsz, és az én ruhámat hordod majd.'' Nem sokkal ezután álmában látott egy kicsi, szegényes házat, amelyben durva szövetet viselő szerzetesnővérek laktak. Szomjas volt és italt kért tőlük. Egy korsóban nagyon áttetsző, tiszta vizet adtak neki. Amikor elbeszélte ezt a helység plébánosának, az elküldte az új avilai Szent József kolostorba, amely az első kármelita kolostor volt Jézusról nevezett Teréz reformja óta. Amikor odaérkezett, azonnal megismerte az álmában látott házat. Minden pontosan egyezett, sőt még a korsó is ugyanaz volt. Felismerte már az útját. Még nagy küzdelmeket kellett ugyan kiállnia, mert testvérei visszariadtak attól, hogy olyan szigorú szerzetbe lépjen. De az 1570. év halottak napján beléphetett a megreformált kármelita nővérek első laikus testvéreként.

Jézusról nevezett Teréz, a kis kolostor alapítónője kezdettől fogva kedvelte a szokatlanul szerény, mélységesen jámbor leányt, kinek szeméből sugárzott tiszta lelke, ki oly fáradhatatlanul kész volt minden munkára, és láthatóan csak arra gondolt, hogyan szolgáljon Istennek és nővértársainak. De még jobban meg kellett ismernie Annát. Egy napon, amikor Anna bensőséges imába merült, megjelent neki Jézus, de már nem gyermekként, mint korábban, hanem mélységesen szomorúan, és azt mondta neki: ,,Nézd a lelkeket, akik szeretetem ellenére elvesznek! Segíts, nekem őket megmenteni!'' Eközben olyan világosan megmutatta neki Franciaországot, mintha ott lett volna, és a sok lelket is, akik mind elvesznek. Csak egy pillanatig tartott ez a látomás, de olyan égő szeretetet ébresztett Annában Isten és a lelkek iránt, és olyan csillapíthatatlan és állandó szomjúságot a lelkek megmentésére, hogy azonnal készen volt a legszigorúbb vezeklés elviselésére is, ha megengedték volna neki. Amikor gyóntatóatyjában az a gyanú ébredt, hogy az ördög szedte rá, megnyitotta a szívét Teréznek.

Hogyan örvendezhetett Teréz bensőleg, amikor a fiatal nővérben a kegyelemnek ugyanazokat a hatásait fedezte fel, melyeket jól ismert saját tapasztalatából, és amelyek őt a Franciaországot fenyegető veszedelem láttán arra késztették, hogy reformját teljesen az imádság és az áldozat apostolságára irányítsa. -- Megnyugtatta Annát, hogy természetfölötti szomjúsága semmiképpen sem démoni eredetű, vezeklő buzgóságát azonban az engedelmesség gyeplőjével mérsékelte. Teréz tudta, hogy sokkal többet nyert benne, mint egy derék laikus nővért. Anna fogadalomtételének napja 1572. augusztus 15. volt. Mivel nem tudott írni, az okmányt kereszttel hitelesítette. Kolostori nevét (Szent Bertalanról nevezett) alig választhatta volna meg jobban, minthogy azét az apostolét választotta, akiről maga Jézus mondta, hogy ,,nincs benne álnokság''. Annában sem volt álnokság. Különösen betegápolónak vált be.

Teréz ugyanis ekkor már sokat betegeskedett. Ehhez járult még, hogy 1577 karácsony estéjén a sötétben lezuhant egy lépcsőről, és eltörte a jobb karját. Mivel a törést kezdetben nem szakszerűen kezelték, nemcsak nagy fájdalmat okozott neki, hanem erős akadályt is jelentett számára, úgyhogy állandóan segítségre szorult. Ezt a segítséget Szent Bertalanról nevezett Anna Teréz életének utolsó öt évében szeretettel teli, áldozatos módon nyújtotta neki. Kimosta ruháit, segítette az öltözködésben, éjszakánként gyakran virrasztott cellája ajtajában, hogy azonnal kéznél legyen, ha szükség lesz rá. Hála a hasonlíthatatlan beleélőképesség adományának, Teréz kézírását utánozva sikerült neki az írást is megtanulnia, úgyhogy titkárnőjeként is szolgálatára állhatott. Mindenekelőtt azonban, amikor 1579 tavaszán a Teréz reformművét csaknem teljesen megsemmisítő üldözés nehéz vihara végre alábbhagyott, utolsó utazásainak elválaszthatatlan útitársa lett.

Önéletrajzában, amelyet évtizedek múlva írt elöljárója megbízásából, arról tudósít, hogy azok a nehézségek, amelyeket Teréz Az alapítások könyvében említ, csak egy töredékét képezték azoknak a nagy szenvedéseknek, amelyeket az akkori Spanyolország rossz útjain, s a nem kevésbé rossz járműveken és fogadókban, jeges télben és izzó nyári forróságban együtt viseltek el. Közben a maga számára az jelentette a legnagyobb szenvedést, hogy az annyira szeretett és tisztelt Teréz anyának mindezek közepette olyan kevés kényelmet tud csak nyújtani, sőt nemegyszer még az élethez szükségeseket is alig. De milyen hálát érzett Teréz mindazért, hogy éppen ilyen helyzetben volt mindig körülötte egy ennyire hűséges, szerető és ,,megértő'' ember, akiben teljesen megbízhatott, úgyhogy, mint kiemelten tanúskodik róla: ,,inkább az ő kedves tanácsát követte, mint sok kórusnővérét '. ,,A szent annyira hozzászokott az én szegényes és durva szolgálatomhoz, hogy nem akart meglenni nélkülem'' -- írja Anna szerényen.

A legmegragadóbban mégis Teréz életének utolsó napjaiban mutatkozott meg a kölcsönös szeretet. Burgosból jövet -- előre nem látott okokból - - ahelyett, hogy Avilába tért volna haza, az Alba de Torresbe vivő útra kellett rátérnie. Amikor 1582 szeptemberének végén az ottani kármelita kolostorba érkezett, Teréz már valósággal haldoklott. Anna megtett mindent, hogy a beteg szenvedéseit megkönnyítse, és egy kis örömet tudjon még neki szerezni. Mivel tudta, hogy Teréz milyen sokat adott mindig a tisztaságra, teljesen átöltöztette az örökkévalóságba vivő útra, s ezt a szent hálás mosollyal köszönte meg, mert beszélni már nem tudott. Végül Anna már el sem mozdult mellőle. Amikor jóakaratúan megkísérelték, hogy egy rövid időre elküldjék, Teréz nyugtalan lett, és értésükre adta azt a kívánságát, hogy hívják vissza. ,,Alig pillantott meg, rám mosolygott, s annyira kimutatta ragaszkodását, hogy kézen fogott, és fejét a karomra hajtotta. Így tartottam átkarolva, csaknem jobban halódva, mint ő, amíg ki nem lehelte lelkét.''

Jézusról nevezett Teréz halála mérhetetlen veszteséget jelentett Anna számára. Teréz nem sokkal a halála után egy éjjel megjelent neki dicsfénnyel övezve, és egész további élete folyamán oltalmazón maradt mellette. Jóllehet az ő életében is -- különösen későbbi éveiben -- volt mélyebb belső sötétség, útját többnyire megvilágították a látomások, hallomások, és jövendő események előre közlései, mindenekelőtt pedig a szemlélődésnek azok az egészen bensőséges kegyelmei, amelyekben a léleknek Istennel való tökéletes egyesülése következik be. Önéletrajzában ismételten említ egy ,,szemlélődést'', és azt mondja róla: ,,Ez Jézus Krisztusnak nem olyan szemlélése, amilyennek egyébként látom, nem is valamely más jelenés, hanem olyan, mintha az egész imádásra méltó Legszentebb Háromság volna bennem, és bár a lelkem nem lát semmit, ugyanazt a tiszteletet érzem, mintha jelenlevőként látnám.'' Vagy: ,,Az Úr azt a kegyelmet tanúsította irántam, hogy meglátogassa lelkemet, és nagy egyesülésben vonja magához.''

Anna valóban rászorult a nagy kegyelmekre, hogy betölthesse küldetését, amely azzal hárult rá, hogy olyan sokáig a legszorosabb bizalmasa volt a kármelita rend nagy reformátorának. Már a Teréz halála utáni első két évtizedben, amelyet Anna még Spanyolországban töltött, a terézi hagyomány mentsvárának tekintették. Öt más spanyol kármelita nővérrel együtt később arra hivatott, hogy a szent művét bevezesse Franciaországba és Németalföldre is. Jóllehet ezeken a helyeken szent életű papok és világiak köre már előkészített mindent, az alapítónő igazi szellemét személyes módon is közvetíteni kellett. Így hát a legkülönbözőbb komoly nehézségek leküzdése után a hat kármelita nővér francia hölgyek és urak kíséretében 1604. október 15-én Párizsba érkezett. Arra törekedtek, hogy eljussanak itt a vértanúságra. Bár nem várt rájuk erőszakos halál, a más jellegű alkalmak nem hiányoztak ahhoz, hogy önmaguknak meghalhassanak. A szerény Anna számára bizony nem csekély áldozatot jelentett, hogy azt kívánták tőle, fehér fátylát cserélje fel feketével: alighogy megérkezett Franciaországba, kórusnővérré emelték.

Az 1605. év kezdetén arra szemelték ki, hogy a Párizs utáni első új francia alapítás, Pontoise priorisszája legyen. Milyen lehetett az egyszerű, almendrali születésű parasztlánynak, hogy a többnyire igen jól képzett, s a legjobb körökből származó francia nőknek, akiknek a nyelvét nem is értette, s akik nem tudtak spanyolul, a tanítójuk és mesterük legyen! Isten és Szent Teréz anya azonban nem hagyta cserben. A francia novíciák kitűnően megértették, s ugyanúgy szerették és tisztelték, mint Pontoise népe. Hasonlóan történt a párizsi anyakolostorban, és később Tours-ban is, ahol 1608-ban alapította meg és három éven át vezette a kolostort. Még a hugenották rokonszenvét is sikerült megnyernie barátságos jóságával.

Szent Bertalanról nevezett Anna mégis elhagyta Franciaországot 1611 őszén, csupán hétéves ott-tartózkodása után. Amint előtte már sokan munkatársai közül, elfogadott egy meghívást a spanyol Németalföldre, a mai Belgium területén, ahol Izabella helytartónő és férje, Albert le akarta telepíteni az új rendet. Amikor Anna 1612-ben Antwerpenbe érkezett, szentségének híre már messze megelőzte. Várakozásaiban nem csalódott. Az itt alapított kármel, amint Isten előre jelezte neki, ,,világító fáklya'' lett és a kármelita szellemiség melegágya az egész környék számára. Az ország határain messze túlra terjedt Anna áldásos tevékenységének híre. Még Itáliából, Franciaországból, Lengyelországból is mentek hozzá emberek, közöttük kiemelkedő személyiségek is, mert nem maradhatott rejtve, hogy Isten nagy karizmák: a tanács, a csodatevés, a prófécia adományaival látta el. Művét azonban az akkor már jóval hetven fölött levő apáca imádkozásával koronázta meg: amikor nassaui Móric, Oránia kálvinista hercege jól felszerelt csapatai élén kétszer is (1622- ben, majd 1624-ben) megkísérelte, hogy éjszaka rajtaütéssel megtámadja a katolikus Antwerpent, senki sem sejtette a veszélyt. Anna azonban titokzatos módon, anélkül, hogy tudta volna, miért teszi, felszólítást kapott az imádságra. Felkelt, felébresztette nővéreit, és órákon át a kimerülésig imádkozott. Amikor a püspök minden körülményt alaposan megvizsgált, nem talált természetes magyarázatot az eseményre, Szent Bertalanról nevezett Anna pedig megkapta az ,,Antwerpen őrzője és megszabadítója'' címet. Amikor 1914--18 között Belgiumra is átcsaptak már az első világháború borzalmai, XV. Benedek pápa alkalmul használta ezt fel, hogy a már régóta előkészített boldoggá avatást 1917-ben elvégezze. 1982-ben II. János Pál pápa szentté avatta.


Szent Cirjáka és vértanútársai

Szent Cirjáka, Valéria és Mária a palesztinai Cezareából származtak. Elhatározták, hogy hallgatagságban fognak szolgálni Istennek életüket böjtben, és imádságban töltve, amíg nem esnek a hóhérok kezeibe. A pogányok feljelentésére megkínozták őket, hogy mutassanak be a bálványoknak. Kínzásaik közben hunytak el súlyos sebektől a IV. században.


Szent Fülöp     diakonus


Szent Lukrécia     szűz és vértanú, † 306       


Szent Marcell és vértanútársai

Marcell római pápa volt, 304-308 között kormányozta az Egyházat. Hitvallása miatt Maxencius császár elfogatta, és a császári istállókban cselédsorban dolgoztatta. Elhunyt 309-ben. Vele haltak vértanúi halált Priszcilla és Lucina római nemes nők és Artemia Dioklécián császár leánya. Velük szenvedtek még: Szisziniosz és Cirjék diakónusok, Smaragd, Largius, Apronianus magyarázók, Szaturnin, Pápiász és Maurus katonák és Crescentia szent asszony.



GESTURI* BOLDOG MIKLÓS kapucinus testvér (1882-1958)
Szardínia Gesturi nevu helységében született vallásos szüloktol. Földmuveléssel és kevés állat tenyésztésével foglalkoztak. János, a késobbi Miklós testvér a negyedik gyermek volt. 13 éves korában árvaságra jutott. 29 éves korában jelentkezett Calgari*-ban, a sziget fovárosában a kapucinusokhoz. Plébánosa igen jó véleményt írt róla ajánló levelében. 1913-ban kezdte meg a novíciátust. Fogadalma után különbözo rendházakban kapott beosztást, végül 1924-ben visszakerült Calgariba, ahol 34 éven át az alamizsnagyyujto feladatát gyakorolta, akárcsak több, mint száz évvel elobb ugyanitt Lakoni Ignác. A szeretet és alázatosság gyakorlásával o is a város apostola lett. A II. világháborúban a város is sokat szenvedett bombázások és egyéb háborús veszedelmek miatt. Miklós testvér a bajbajutottak, hajléktalanok és szegények segíto angyala lett. Jellemzo tulajdonsága a hallgatagság volt, ezért „hallgatag testvér”-nek nevezték. Annál többet beszélt Istennel az imádságban. A kórházakat is rendszeresen látogatta, ott a „kórház angyala” névvel illették. 1958. jún. 8-án halt meg Calgariban. A nép úgy beszélt róla, mint szentrol. Temetésén hatalmas tömeg vett részt. Sírja valóságos zarándokhely lett és mindig tele volt friss virággal. Egyre többen tapasztalták meg csodás segítségét, akik hozzá fordultak. Holttestét a temetobol 1980-ban a kapucinusok Szent Antal templomába vitték. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1999-ben.
„A bölcsek csendben meghúzódnak tudásukkal, de a balga szája kész veszedelem. Ahol sok a beszéd, nem marad el a bun.” (Péld. 10.)
„Az igaz szája bölcsességet szól, és nyelve igazságot beszél. Isten törvénye él a szívében, nem is tétováznak soha léptei.” (Zsolt 36.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Miklós testvért az alázatos szolgálat és a szeretet sokféle gyakorlása által elvezetted az életszentségre. Add, hogy példájára és közbenjárására mi is az evangélium útján járjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Róbert     hitvalló, † 1159      

Szent Archela és vértanúnő társai

Archela, Tekla és Zsuzsanna szüzek egy Róma melletti kis kolostorban voltak szerzetesnők. Dioklécián császár üldözése idején Kampániába távoztak, és Férfi ruhába öltözve Kólában telepedtek le. Ott sok embernek szereztek gyógyulást, sok jó tanácsot osztottak, vigasztaltak és sok pogányt térítettek Krisztus hitére. Életük felkeltette az üldözők figyelmét, elfogták, és különösen Archelát kínozták, mint idősebbet. Kínzásaik alatt, csodák következtek be. A kínzásokban Isten mindig sértetlenül őrizte meg Őket, Végül, Szalernoban mindnyájukat lefejezték 293-ban.


Szent Besszárion atya

Szentünk Egyiptomban született és nevelkedett. Igyekezett magát a bűnöktől megőrizni. Hamar megszerette az Urat. Utazást tett és meglátogatta Jeruzsálemet és a szent helyeket. Felkereste a palesztinai szerzeteseket, tanulmányozva életüket. Visszatérve hazájába, szétosztotta vagyonát a szegényeknek, szerzetessé lett, és eltávozott a pusztába, hogy magányos élettel szolgáljon Istennek. Önmegtagadással sanyargatta testét. 40 éven keresztül állva, vagy ülve aludt, Isten a csodatevés erejét adta neki. Imádságával megédesítette a keserű tengeri vizet esőt hozott le az égből, a vizeken járt. Hosszú élet után a IV. század végén vagy az V. század elején hunyt el.

BOLDOG ODDI DIDÁK testvér (1839-1919)

Rómától nem messze, Vallinfreda helységben született szegény és egyszeru szüloktol. Már születése napján megkereszteltették József névre. Szülei mellett plébánosa is nagy hatással volt rá, akinek jó tanácsait mindenben követte. 16 éves korában jelezte szüleinek a szerzetbe lépés szándékát, de a nehéz családi körülmények között évekig kellett várnia. Ebben az idoben látogatott el a bellegrai ferences remetekolostorba, ahol épült a szerzetesek buzgó életén, különösen Boldog Marián, a kapus testvér volt rá nagy hatással. „Légy jó, fiam! Legyél jó!” mondogatta neki. Ezután csak ide vágyott. Egyenlore földmuves munkát végzett, „imádkozott és dolgozott.” Rokonai kiválasztottak számára egy jóravaló leányt, de o hallani sem akart a házasságról. A várakozás ezekben az években nem gyengítette hivatását, sot erosítette. Végre 32 éves korában, 1871-ben el tudott szakadni a szüloi háztól és jelentkezett a bellegrai rendházban. Az akkori egyházellenes rendelkezések szerint nem lehetett novícius, csak terciárius (oblátus). Mindenféle beosztásban dolgozott, írni-olvasni nem tudott. 14 év múlva vehette fel a szerzetes ruhát s kezdhette el a novíciátot, ekkor kapta a Didák nevet. Névadó szentjét, Didákot (1400-1463) példaképeként tisztelte egész életében. 40 éven át volt alamizsnagyujto testvér (beleszámítva oblátus éveit is). Télennyáron járta Subiaco vidékét, közben nemcsak kért, de adott is: bölcs tanácsokat, sok szeretetet foleg a szegények, megvetettek iránt. A béke apostola, a hit erosítoje volt. Egyszeruségével, jó példájával meg tudta változtatni kérges lelku emberek magatartását is. Mindig készen állt a segítésre, különösen rendtársai felé. Vezekléseit ügyesen és mosolyogva elrejtette, s Szent Ferenchez hasonlóan magának nem tulajdonított semmi érdemet, csupán a bunöket. Buzgó imaéletet élt, az imában erot és örömet talált. Igaz áhítattal volt az Oltáriszentségben jelenlévo Úr Jézus, a Boldogságos Szuz és Szent Ferenc iránt. Hosszas és fájdalmas betegségét vidám lélekkel és Isten akaratának tökéletes elfogadásával viselte. 1919. jún.3-án halt meg. Tisztelete halála után nem csökkent. II. János Pál pápa avatta boldoggá Marián testvérrel együtt 1999-ben.

A Szentté av. Kongr. egyik dekrétumából:
„Ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket” (1 Kor 1,27). „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (Jak 4,6). E szentírási igazságoknak az életben történo megvalósítását szemlélhetjük Isten Szolgája, a Kisebb Testvérek római provinciájának fogadalmas testvére, Oddi Didák élete példáján.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Didákot a szerzetesi életben az alázat, a szolgálat és önmegtagadás erényeivel kituntetted. Add, hogy erényeit követve, az Oltáriszentség és a Szuzanya tisztelete által eljussunk az örök életre. Krisztus, a mi Urunk által.


Szent Fülöp     hitvalló, † ~70       


Új szent Hilárion (Vidor) atya

Vidor atya fiatal korától a Dalmát kolostorban lakott, Dekapolita szent Gergely atyának volt tanítványa. Tíz éven keresztül hallgatagon élt, a kolostor kertjét művelve. Megtudva, hogy a főnök halála után őt akarják helyébe megválasztani, titokban elhagyta a kolostort, és Konstantinápolyba ment. Miután felfedezték, akarata ellenére kényszerült a kolostor főnökségét elvállalni és visszatérni. Mint az igazságnak erős embere, a szentképek tiszteletéért szenvednie kellett. Többször száműzték, de békében hunyt el kolostorában, 845-ben. Új Hilárionnak nevezik, megkülönböztetve Nagy Hilárion atyától.


MAGDEBURGI SZENT NORBERT
* Gennep (ma Hollandia), 1080/85. + Magdeburg, 1134. június 6.
Norbert 1080 és 1085 közt született, valószínűleg a Xanten melletti Gennepben, nemesi családból.

Szülei korán a papi rendbe szánták. Életrajza szerint ez egy látomás alapján történt, amelyben édesanyjának megjövendölték fia későbbi nagyságát. De föltehetően az is lehetett az ok, hogy apja utódjaként nem jöhetett számításba, hiszen volt egy bátyja, akit atyjához hasonlóan Heribertnek hívtak.

Így hát egyházi javadalmat kerestek az ifjú Norbertnek, és már nagyon korán el is helyezték a xanteni Szent Viktor-káptalanban. Megkapta a kisebb rendeket, szubdiákonus lett, de nyilvánvalóan nem volt szándékában a nagyobb rendeket is fölvenni. Ily módon ugyanis az egyházi rendbe tartozhatott valaki és élvezhette az egyházi jövedelmeket, anélkül, hogy vállalta volna a papi hivatal kötelezettségeit. Abban a korban a nemesi családok másodszülöttei nem ritkán így éltek. Ezért hát Norbert is helyzetének megfelelő életet élt. Gazdag volt és pompakedvelő, kifejezett rendi öntudata alakult ki, tüzes kedélyű volt és igen hajlott a szélsőségekre. Ezenkívül természetes adottságainál és származásánál fogva szívesen látták I. Frigyes kölni érsek és V. Henrik császár udvarában. Az udvari élet igen tetszett neki, és otthonosan mozgott ebben a környezetben. Életét még inkább a földi örömökre rendezte be, mint fiatal paptársai. A különböző források alapján gyanítani lehet, hogy Norbertet az élet gazdag és gondtalan élvezőjének tartották, bár ifjúságát súlyosabb ballépés nem terhelte.

1110--11-ben patrónusával, a kölni érsekkel együtt elkísérte Rómába V. Henrik császárt. Norbert akkoriban még kétségtelenül a császár pártján állt, aki azért vonult Rómába, hogy kikövetelje a maga számára az egyházi hivatalokba való beiktatás (az invesztitúra) jogát. Így aztán minden gondolkodás nélkül rabságba vetette a pápát, amikor a tárgyalások nem az ő kedve szerint haladtak. Már ez az esemény is választásra késztette Norbertet a császár és a pápa között, de még évek múltak el, amíg életét megváltoztatta.

Azt állítják, hogy 1113-ban V. Henrik fölajánlotta Norbertnek Cambrai püspökségét. Egy-egy püspöki szék nem ritkán az udvari káplán jutalma volt a hű szolgálat éveiért. Norbert azonban nem fogadta el a püspöki széket. A források azzal magyarázzák, hogy elég gazdag volt, nem kellett neki a püspökség jövedelme. Belejátszhattak azonban más okok is. Így például az a veszély, hogy összeütközésbe kerül az Egyházzal, ha a császár kezéből fogad el püspökséget. Akkor talán már nem is volt teljesen a császár híve.

1115-ben történt igazi megtérése. Visszavonult Siegburg kolostorába, és kapcsolatba került néhány reformra törekvő személlyel, így Kunó apáttal, Luitolf remetével és Rolduci Richer apáttal. Élete ekkor egészen új irányba fordult. Frigyes kölni érsek elé járult, és kérte, hogy egy nap szentelje diákonussá és pappá. Bár az érvényes egyházjog tiltotta, végül mégis megkapta, amit kért.

Azonnal hevesen szembefordult a xanteni káptalan életstílusával, pedig oda tartozott ő is. Lemondott javadalmairól és birtokairól. Pénzét szétosztotta a szegények közt, és vándorprédikátorként járta az országot. A források egybehangzóan tanúsítják, hogy rendkívül jól tudott prédikálni. Beszédeivel kezdetben elsősorban viszályok rendezésére és békítésre törekedett. Később kísérletet tett arra is, hogy izzó hangú beszédekben követőket toborozzon az általa alapított új életformához. Minden gondja továbbra is a szegénységre és az apostoli életre irányult. Hamarosan csodatévő híre támadt. Ehhez nem kevéssel járult hozzá megjelenése: mezítláb járt és vezeklő ruhában. Nagyon fontosnak tartotta föladatát. Úgy érezte, hogy az Isten küldte és a Szentlélek világosította meg.

Akkoriban gyakran tűntek föl vándorprédikátorok, akiknek tanítása nem egyezett az Egyházéval, így fennállt a veszély, hogy Norbertet is ilyennek tekintik. Ezért elment a reimsi zsinatra, hogy II. Kallixtusz pápával megújíttassa prédikációs engedélyét. Bertalan laoni püspök, aki szintén részt vett a zsinaton, Norbert segítségével szerette volna megreformálni egyházmegyéjét, és sikerült a pápát megnyernie tervének. Amikor Norbert megkapta a laoni káptalan vezetését, olyan szigorú követelményeket állított föl, hogy a kanonokok vonakodtak szabályait elfogadni.

Ekkor Bertalan megmutatta neki egyházmegyéjének különböző helyeit, és fölajánlotta egy kolostort alapítását. Végül Norbert Prémontré völgye mellett döntött, mintegy húsz kilométerre Laontól. Erről a helyről kapta nevét az új közösség. Társait az ágostonos regula megtartására és közös életre kötelezte. A premontreieknek a kolostori elmélyedést, tanulmányokat és lelki életet társítaniok kellett a világban folytatott munkával, hogy keresztények és nem keresztények között legyenek az evangélium tanúi. Norbert maga azonban továbbra is vándorszónok akart maradni, anélkül, hogy egyetlen apátsághoz kötné magát.

Az életmód nagyon gyorsan elterjedt. Egymást követték az alapítások, és gyakran már fennálló közösségek is átvették a premontrei reformot. Norbert maga 1126 tavaszán Rómába ment, és ott megkapta a pápától rendjének jóváhagyását.

Ennek az évnek a júniusában vagy júliusában magdeburgi érsekké választották Speyerben. Ez volt a második fordulópont Norbert életében. Ettől kezdve jelentős szerepet kellett játszania korának történetében. III. Lothárral együtt többször végigjárta a birodalmat. Abban a korban ugyanis püspöki feladat volt a császár kísérete utazásain tanácsadóként, valamint a részvétel udvari és birodalmi gyűléseken.

Magdeburgban számos nehézségbe ütközött Norbert, amikor a rá jellemző buzgósággal alapjaitól meg akarta újítani egyházmegyéjét. Ellenségeket szerzett magának, amikor visszakövetelt egyházi birtokokat, és egyházmegyéjének káptalanját rendtársainak akarta adni. 1129-ben még fölkelés is támadt, ami majdnem az életébe került. Sikerült azonban embereit a Boldogasszony-kolostorba menekíteni. Később e közösség lett az a központ, ahonnan az Elbától keletre lakó törzsek misszionálása kiindult.

A II. Ince és II. Anaklét közt támadt egyházszakadás idején Norbert az elsők között állt Ince pártjára. A császárral 1132-ben és 1133-ban Rómában járt, hogy a pápát ismét visszahelyezzék jogaiba. Ezen az utazáson Norbert néhány hónapon át Itália főkancellárjának tisztségét viselte, és a pártok tárgyalásában jelentős szerepet játszott. Lehetséges, hogy Rómában szerezte azt a fertőzést, amely halálát okozta. Nagyon legyengülten érkezett vissza püspöki városába, s 1134. június 6-án meghalt. Korai halála miatt szándékai és tervei, amelyek életének második szakaszában foglalkoztatták, nem egészen világosak előttünk. Egyetlen írást sem lehet biztonsággal neki tulajdonítani.

A szent ránk maradt képei nem történeti hitelességű portrék. Többnyire monstranciával ábrázolják, ami pedig anakronizmus. Különösen az ellenreformáció korától az Eucharisztia szentjének tekintik Norbertet. Kortársai szemében lelkes és hatásos szónoknak, egy új rend alapítójának, később hatalmas birodalmi fejedelemnek számított, aki Lothar császár kegyét élvezte és erős kézzel vezette egyházmegyéjét.

1582-ben XIII. Gergely avatta szentté. Ünnepét 1620-ban vették föl a római kalendáriumba.


--------------------------------------------------------------------------------

A szent rendalapító és érsek életéről különféle források tájékoztatnak minket.

Mint xanteni kanonok -- még nem volt tehát pap és nem ellenezte az udvari élet kellemes vonásait -- Norbert egy olyan eseményt élt át, amely állítólag igazi megtéréséhez vezetett. Az egyik napon egy apród kíséretében látogatóba lovagolt a szomszédságba. Közben heves zivatar kerekedett, oly hirtelen, hogy nem volt ideje tető alá menekülni. S akkor közvetlen közelében lecsapott a villám. Lova megrémült és levetette őt, úgyhogy Norbert öntudatlanul terült el. Kísérője hiába igyekezett magához téríteni. Amikor végre sikerült, mintha a villám fényétől járta volna át szívét a fölismerés. Állítólag fölkiáltott, mint egykor Saul Damaszkusz előtt: ,,Uram, mit akarsz, mit tegyek?'' És az Úr a belső hang útján válaszolt neki: ,,Kerüld a rosszat, tedd a jót, keresd a békét, és menekülj irgalmasságomhoz.''

Valamivel később Norbert pappá szentelését kérte; Kölnben szentelték fel. Szándékosan korábbi pompás udvari ruhájában jelent meg, majd mindenki szeme láttára levetette, és birkabőrből készült egyszerű ruhát öltött, amelyet vezeklő övvel kötött át. Így nyilvánosan megtagadta korábbi életét.

Amikor Norbertet kinevezték magdeburgi érsekké, akkor sem változtatott életvitelének szigorúságán. Mezítláb és a legegyszerűbb ruhában vonult be Magdeburgba, úgy, ahogyan az Alpokban is járt. Az érseki palota ajtónállója azt hitte, koldus áll előtte, és vonakodott beengedni a porlepte szerzetest. Amikor kísérői megértették vele, hogy új ura az, aki bebocsátást kér, ijedtében elfutott. Norbert azonban barátságosan visszahívta, és azt mondta: ,,Ne félj, jó testvér, jobban ítélsz, mint azok, akik választásukkal arra kényszerítettek, hogy ebbe a palotába jöjjek, mert nem vagyok rá méltó.''

Norbert átfogó reformszándéka a lelkileg szerfölött elhanyagolt Magdeburgban többekben ellenséges indulatot keltett. Egy napon elfogtak egy fiatalembert, aki azzal az ürüggyel, hogy gyónni akar az érseknél, merényletet kísérelt meg ellene. Máskor meg egy orgyilkos véletlenül egy szerzetest szúrt le Norbert helyett, aki az érsek előtt lépett be a dómba. Később rágalmazók azzal lázították föl a népet, hogy elhíresztelték: az érsek feltörette a dóm oltárait és a tisztelt ereklyékkel el akarja hagyni a várost. Így Norbertet imaórája alatt elfogták a dómban és egy toronyba zárták. Közben ellenségei bőven osztották a bort és a méhsört az embereknek, hogy tettlegességre bírják őket. Amikor megrohanták a tornyot, Norbert halálra készen lépett a fegyveres tömeg elé. Egy kardcsapás a vállán érte, de lesiklott róla. Attól kezdve nem emeltek kezet ellene.

Ellenkezése dacára barátai kivitték a városból az ágostonos kanonokok petersbergi kolostorába. Az érsek, aki hasztalan intette a lázadókat, innen helyezte a várost interdiktum alá. Hat héttel később küldöttség jelent meg Magdeburgból a kolostorban, és alázatosan bocsánatot kért Norberttől. Az érsek olyan jósággal fogadta őket, hogy a küldöttek, akik kemény szemrehányásra számítottak, egészen megrendültek. Norbert ekkor másodszor is bevonult a városba. Többé senkinek sem sikerült a pásztor és a nyáj közti egyetértést megzavarnia.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Norbert püspököt arra választottad, hogy imádságos lelkületével és lelkipásztori buzgalmával példát mutasson Egyházad szolgáinak, kérünk, közbenjárására add meg, hogy hívő néped mindig szíved szerinti pásztorokat és üdvösséges táplálékot találjon!

SPELLÓI* BOLDOG ANDRÁS (kb. 1180-1254)

Az umbriai Spelloban született nemesi családból. Ifjú korában jó erkölcsu, kifogástalan életu volt. A papi hivatást választotta; egy ideig Spoleto környékén muködött mint plébános. Amikor anyja és novére meghaltak, Szent Ferenc vonzásának engedve szétosztotta vagyonát a szegények között s 44 éves korában belépett a Ferenc-rendbe. Maga Szent Ferenc öltöztette be, akivel baráti kapcsolatba jutott s az igehirdetésre vonatkozóan tole hasznos tanácsokat kapott. Ott volt a szeráfi atya mellett halálakor is. Utána még nagyobb lelkesedéssel hirdette Isten igéjét. Muködését csodák is kísérték, így pl. halottakat támasztott föl. Igen sok bunös tért jó útra. Predicator maximus-nak, legnagyobb prédikátornak nevezték. 1232-39-ig, Kortónai Illés rendfonöksége alatt azonban - más, Szent Ferenc eszméihez hu társával együtt nehéz éveket kellett megélnie. Illés a vele nem egyezoket, mint a rend egységének veszélyeztetoit üldözte. Így börtönbe zárta Speyeri Cézárt, aki pedig egykor barátja volt (pár hónap múlva a börtönben meg is halt), majd Andrást és több társát is, miután a rend ruhájától megfosztotta, börtönbe zárta. András csak Illés bukása, 1239 után szabadult. Még élt ekkor Szent Klára, aki Andrást megbízta a spellói „Dicsoség Völgye” klarisszáinak lelki vezetésével. András ennek szíves örömest megfelelt, sot csodás módon forrást fakasztott a novérek számára. Élete vége felé a Szent Ferenc által is kedvelt Carceri* remeteségben töltött hosszabb idot imában, szemlélodésben. A hagyomány úgy tudja, hogy itt az Úr Jézus egyszer kisded alakjában megjelent neki. Spellóban halt meg az általa alapított kolostorban jún. 3-án, valószínuleg 1254-ben. Tiszteletét XII. Kelemen pápa hagyta jóvá.

„Ezt vagy ilyen buzdítást tarthat minden testvérem az Úr áldásával az emberek között: Tartsatok bunbánatot, teremjétek a bunbánat méltó gyümölcseit, mert hamar meghalunk... Boldogok, akik bunbánatot tartva halnak meg, mert a mennyek országába jutnak. Jaj azoknak, akik bunbánat nélkül halnak meg, mert az ördög fiai lesznek, kinek tetteit cselekszik, és az örök tuzre mennek.”

A meg nem erosített Regulából. (21. f.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Andrást naggyá tetted igéd hirdetésében és csodatételekkel kituntetted. Közbenjárására segíts minket, hogy hivatásunkban huségesen kitartsunk, és eljussunk a mennyei hazába. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

SZENT BONIFÁC Angliában, Wessexben, Exeter közelében 673 táján született, eredeti neve Winfrid. Szülei jómódú nemesek voltak, világi pályára szánták az ifjút. Az exeteri monostorban tanult, bencés szerzetes lett. Hamarosan tanítani kezdett, majd pappá szentelték. 716-ban a frízektől (a mai Hollandia) dolgavégezetlenül kellett visszatérnie. 719-ben ismét útnak indult és a Bonifác nevet elnyerve Németországban lett eredményes hithirdető. Eredményes munkája nyomán 722-ben a mainzi egyházmegye püspökévé szentelték, 732-ben az érseki címet is elnyerte. Missziója nyomán társakat gyűjtött, akik segítségével több egyházmegyét alapított vagy megújított Bajorországban, Türingiában és Frankföldön.

Hessenben ledöntötte Donar isten évszázados tölgyfáját, és templomot épített belőle, Szent Péter templomát. A "megszégyenített" isten hívei tömegesen tértek át ezután a keresztény hitre. Eredményesen tanították, gyógyították, segítették a népet. Ethelbert és Ebwald királyoktól jelentős adományt kaptak munkájukhoz.

Zsinatokat tartott, és törvényeket hozott. A frízek közt kezdte térítő munkáját, élete végén nyolcvanévesen, de fiatalos hévvel ide tért vissza. Bérmálásra készültek, és Docktum helységben, a Borne folyónál egy sereg fegyveres támadta meg, és 52 társával együtt 754. június 5-én felkoncolták őket, anélkül hogy ellenálltak volna a támadásnak. Az általa 744-ben alapított fuldai monostorban nyugszik.

Példája:

    A világi dolgok 'tölgyfájából' építs az isteni dolgok számára 'templomot'!

Szent Dorotheusz     vértanú, † 362       

Szent  Reginald

Szent Szanciusz     vértanú, † 851