A boldoggá avatás előtt álló Vándor József szalézi szerzetesre emlékeztek Kubában

Tiszteletre méltó Vándor (Puchner-Wech) József szalézi misszionárius huszonöt évig szolgált Kubában, Santa Clarában. Egykori plébániáján nagy tisztelettel és odaadással ápolják emlékét. Október 8-án, halálának évfordulóján ünnepi megemlékezést tartottak a Kármelhegyi Boldogasszony-templomban.

Wech József néven született 1909. október 29-én Dorogon, és 1979. október 8-án fejezte be földi életét Kubában, Santa Clarában.

1954. december 8-án kezdte meg haláláig tartó szolgálatát a kubai városban, a szaléziak által fenntartott Kármelhegyi Boldogasszony-templomban.

A Szentszék 2016. február 18-án döntött arról, hogy életszentségének híre megalapozott. Földi maradványait ezután exhumálták és a Kármelhegyi Boldogasszony-templomban helyezték el. A Szentek Ügyeinek Kongregációja idén januárban adta közre a dekrétumot, amely elismeri, hogy Vándor József hősies fokon gyakorolta az erényeket. Ez megnyitotta az utat boldoggá avatása előtt.

Santa Clarában október 8-án, a vasárnapi szentmise után kerekasztal-beszélgetésben elevenítették fel a misszionárius életének legfontosabb pillanatait, Heidy Águila Zamora és Yuliana Denis történészek vezetésével. Felolvasták a Rosa Pérez Velasco-iskola (amelyet egykor Vándor József alapított) volt diákjai által továbbított tanúvallomásokat és a szalézi szerzetes barátainak visszaemlékezéseit.

A találkozó végén egy helyi zenész, Pedro OReally Vándor József megzenésített verseit adta elő. A fiatal művész nagy tisztelője a magyar misszionáriusnak, ő maga zenésítette meg verseit.

Forrás: Szaléziak.hu, Vatikáni Rádió

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Roberto de Mattei: Szent X. Pius pápát Kasper bíboros előfutáraként beállítani akkora sértés, amelyhez viszonyítva Melloni megvető kifejezése, „a modernisták veszedelme” bókká válik.

Halálának századik évfordulóján Szent X. Pius pápa alakja fájdalmasan és méltóságteljesen emelkedik ki az Egyház égboltján. A szomorúság, mely Sarto pápa tekintetét utolsó képein beárnyékolja, nem csak a halála előtt három héttel kitört világháború katasztrofális következményeit előlegezi meg. Ami az ő lelkét nyomja, az sokkal súlyosabb valami, mint a 20. század háborúi és forradalmai: Arról a hitehagyásról van szó, amely nemcsak a népeket, hanem az egyházi vezetőket is sújtani fogja az elkövetkezendő évszázadban.

Az elsőszámú ellenségnek, amivel Szent X. Pius pápának fel kellett vennie a harcot, ő maga adott nevet: ez a modernizmus [„comulatio omnium haeresium”, „minden eretnekség gyűjtőmedencéje” – lásd a Pascendi Dominici Gregis enciklikát]. A modernizmussal szembeni kérlelhetetlen harc kitörölhetetlenül jellemezte pontifikátusát, és szentségének egyik alapvető elemét alkotja. „Az a világosság és szilárdság, amellyel X. Pius a modernizmus hibái elleni harcot győzelemre vitte – mondja XII. Pius Sarto pápa szentté avatási beszédében – tanúsítják, hogy mily hősi fokon égett a hit erénye szent szívében (…)”.
     [Bárcsak győzelemre vitte volna, de mint tudjuk, nem vitte győzelemre, sőt, még feltartóztatni sem tudta, csak a föld alá szorította egy időre. Hogy XII. Pius mégis győzelemről beszél, nos ez csak azon furcsa adatok sorát szaporítja, melyek közé például a Bugnini-nak adott megbízás a liturgia megreformálására, a Bea bíborossal és Mgr. Montinival való szoros barátsága, az ős-bumm kitalálójához fűződő szoros barátsága, ennek támogatása és elismerése stb. stb. tartozik. Ez utóbbi furcsasággal kapcsolatban lásd a következő cikkeket: „Ist der Gott des Urknalls der Gott der Katholiken?” (= Az ősrobbanás istene valóban a katolikusok Istene?) – amiből ez a megállapítás való: „Az evolúció teóriájának megítélése ezért egyúttal mindig elárulja, hogy az illető hogyan áll a modernizmushoz.” (Darum ist das Urteil über die Evolutionstheorie zugleich auch immer ein Modernismustest.”) És ezt „Der heilige Thomas und der Urknall” (= Szent Tamás és az ősrobbanás), ahol ez az adat olvasható: „Georges Lemaître, az »ős-robbanás« teóriájának megalapítója ugyanis katolikus pap volt, akit 1940-ben XII. Pius a Tudományok Pápai Akadémiájára hívott meg tanítani, és aki 1960-tól haláláig ezen akadémia elnöke volt. 1951. novemberében az akadémia konferenciáján XII. Pius pápa egy előadáson kifejtette, hogy az »ősrobbanás-teóriája« biztos bizonyítéka a világ teremtésének és ezzel Istennek, mint teremtőnek.” („Der Begründer der „Urknalltheorie“, war nämlich katholischer Priester und wurde 1940 von Pius XII. in die päpstliche Akademie der Wissenschaften berufen, deren Präsident er dann von 1960 bis zu seinem Tod gewesen ist. Und bei einer Tagung dieser Akademie im November 1951 führte Papst Pius XII. in einem Vortrag aus, daß die „Urknalltheorie“ ein sicherer Beweis für die Erschaffung der Welt und somit für Gott als Schöpfer sei.”)]

A modernizmus ellenében, amely egyetemes aposztáziát proponált úgy a hittől, mint az Egyháztól, Szent X. Pius autentikus reformot indított, amelynek lényegét a katolikus hitigazság védelme és továbbadása jelentette. A Pascendi kezdetű enciklika (1907), amellyel a modernizmus hibáira csapott le, a 20. századi katolikus Egyház legfontosabb teológiai és filozófiai műve. Szent X. Pius pápa azonban nem szorítkozott arra, hogy az eszmékben lévő rosszal vegye fel a harcot, mintha azok a történelemben testetlenül léteznének, hanem a hibák történelmi hordozóira is le akart csapni, s így nem hezitált cenzúrát alkalmazni, ellenőrizni a szemináriumokat és a hittudományi egyetemeket és minden pappal letettetni az antimodernista esküt.

Ez a fajta következetesség a doktrína és a pápai gyakorlat között erőszakos támadásokat váltott ki a kripto-modernisták részéről. Amikor XII. Pius előbb boldoggá (1951), majd szentté (1954) avatásához adta támogatását, Sarto pápát ellenfelei azzal vádolták, hogy korának termékeny újítóival nem tudott azonosulni és a modernizmust brutális, krimibe illő eszközökkel nyomta el. XII. Pius megbízta Ferdinando Antonellit, a későbbi püspököt, hogy állítson össze egy történelmi Disquisitio-t, melynek feladata az volt, hogy tanúvallomások és dokumentumok alapján eloszlassa az elődjével szemben felhozott vádakat. Napjainkban azonban ezek a vádak újra reneszánszukat élik, azt a cikket is beleértve, amellyel az Osservatore Romano újságírója, Carlo Fantappié emlékezett meg X. Piusról éppen augusztus 20-án, halála évfordulóján az újság hasábjain.

Professzor Fantappié, a Szentszék napilapjában méltatja Gianpaolo Romanato: „X. Pius: Napjaink katolicizmusának gyökerei” című művét (Lindau, Torino 2014), és abbéli igyekezetében, hogy megfelelő távolságot tartson a „lefebvriánusok manipulációitól” – ahogyan szerencsétlenül megfogalmazta, egy „ilyen, teológiai jelentést nélkülöző kifejezést használva” – odáig jut el, hogy átveszi a modernista történészek nézeteit. Ugyanis írásában X. Piusnak „autokratikus vezetési módszer”-t tulajdonít, amelyet ráadásul „tendenciózus defenzív viselkedés kísért a társadalmi rendszerrel és bizalmatlanság a saját munkatársaival szemben, akiknek hűségét és engedelmességét nem ritkán kétségbe vonta”.
     Ennek alapján „az is érthetővé válik, hogyan volt lehetséges az, hogy a pápa titkolózásokba bocsátkozzon vagy éppen rendkívüli módon gyanakvó és kemény legyen bizonyos bíborosokkal, püspökökkel és papokkal szemben.
     Romanato, a vatikáni irattárban végzett legutóbbi kutatásoktól megszédülve véglegesen szakít azokkal a hipotézisekkel, amelyek megpróbálták a rendőri módszerek alkalmazásának felelősségét a pápa helyett inkább a közvetlen munkatársakra hárítani”.

Tehát ezekben az írásokban ugyanazokról a kritikákról van szó, melyekkel néhány évvel ezelőtt Alberto Melloni illette X. Piust, a „modernisták veszedelmét”. E szerint a vatikáni irattár anyagai segítségével „meg tudjuk határozni az évet, amelytől fogva X. Pius tudatos és aktív részese volt az antimodernisták által gyakorolt intézményes erőszaknak” (Corriere della Sera, 2006. augusztus 23.).

Ezen neo-modernisták szerint az alapprobléma nem az, hogy „milyen módszerekkel lett elnyomva a modernizmus, hanem hogyan jöhetett ez létre és érvényes volt-e”. Szerintük X. Pius vízióját a történelem „túlhaladta”, mert nem volt képes integrálni a teológia és az ekkleziológia 20. századi fejlődését. „Alakja alapvetően dialektikus antitézise a teológiai modernitás tézisének”. Fantappié végül azzal zárja, hogy X. Pius szerepe az lett volna, hogy a katolicizmus hajóját átvezesse a restauráció struktúráitól és mentalitásától az intézményi, jogi és lelkipásztori modernitásba”.

Hogy ki tudjunk szabadulni ebből a zűrzavarból, forduljunk Cristina Siccardi könyvéhez, amelyet a San Paolo kiadó nemrégiben jelentetett meg „Szent X. Pius: a pápa, aki rendbetette és megreformálta az Egyházat címmel, és Raymond Burke bíboros, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának vezetője őeminenciájának értékes előszavával.

A bíboros előszavában visszaemlékezik arra, hogy X. Pius pápa már első enciklikájától, az E supremi apostolatustól fogva (1903. október 4.) hogyan hirdette meg pontifikátusa programját a világban uralkodó zűrzavar, hitbéli és egyházbéli tévedések és a tömegek hitének elveszítése ellenében. A szent pápa ezzel az aposztáziával Szent Pál szavait állította szembe: hogy Krisztusban, mint főben foglaljon össze mindent, hogy minden dolgot Krisztusra vezessen vissza.
     Krisztusban foglalni össze mindent [„Mindent megújítani Krisztusban” = „instaurare omnia in Christo”] ez valóban Szent X. Pius pápa uralkodásának az összegzése – írja Burke bíboros – mindent föltenni arra, hogy újra keresztény hitre térítsük a társadalmat, melyet megtépázott a liberális relativizmus, amely lábbal tiporja Isten jogait egy olyan „tudomány” nevében, mely minden, a Teremtőjével való kötelékétől elszabadult.

Ebben a környezetben helyezkedik el Szent X. Pius pápa reformeri munkája, amely mindenekelőtt is katekétai munka, mert megértette, hogy a túláradó hibákkal szemben a hit mindig mélyebb megismerését kell állítani és terjeszteni a legfiatalabbaktól, a gyerekektől kezdve. 1912 vége felé vágya megvalósult a Katekizmus kiadásával, amely tőle kapta nevét és amelyet először csak a római egyházmegyének szántak, majd később az ország és a világ összes egyházmegyéjében elterjedt.

Szent X. Pius pápa hatalmas reformáló és restauráló munkája saját egyházi köreiben is értetlenségbe ütközött. „Szent X. Pius – írja Cristina Siccardi – nem kereste a római kúria egyetértését, a papokét, a püspökökét, a bíborosokét, a hívőkét; s legkevésbé sem kereste a világ egyetértését, hanem mindenkoron és csakis az Istenét, akár a saját magáról alkotott kép kára árán is. Így tévén, kétségkívül rengeteg ellenséget szerzett magának már életében és még inkább halálában.”

Ma elmondhatjuk, hogy a legrosszabb ellenség nem az, amely nyíltan támadja őt, hanem azok, akik megpróbálják a művét kiüresíteni, és őt úgy beállítani, mintha a zsinati és a zsinat utáni reformoknak az előfutára lett volna.

A Tribuna di Treviso című napilap arról értesít, hogy Szent X. Pius pápa halálának 100. évfordulója alkalmából a Trevisoi Egyházkerület „megnyitotta a kapukat az elváltak és az együttélők előtt”, meghívta őket az egyházmegye öt templomába, köztük a Riesi templomba is, ahol Giuseppe Sarto született, hogy együtt imádkozzanak az októberi családügyi szinódus jó kimeneteléért. Amellyel kapcsolatban Kasper bíboros már megszabta az irányvonalat, a február 20-i konzisztórium alkalmával.


(forrás: http://www.riscossacristiana.it/memoriam-il-vero-volto-di-san-pio-di-roberto-de-mattei/)
http://katolikus-honlap.hu/1402/xpius.htm

Wolfram Schrems: Különös „szentté” avatások

A német nyelvterületen szinte ismeretlen kiváló olasz író, Eugenio Corti „Il Cavallo rosso” (A piros ló) 1983-ban megjelent ezeroldalas könyvében Olaszországnak a II. világháborútól a zsinatig tartó átalakulását tárta fel. A megvesztegethetetlen megfigyelő és megtéveszthetetlen katolikus író remekművében például feltárta az összefüggéseket a jó János „pápa” és Hruscsov lánya és veje között létrejött találkozás és az ezen eseményt szorosan követő választások során a kommunista párt javára nyert hárommillió plusz szavazat között.

XXIII. János pontifikátusa objektív szemszögből vizsgálva annyi mindent elpusztított, hogy egy hívő katolikust, aki a jó és rossz gyümölcsök kritériumát ismeri, a szentté avatása csak összezavarhatja. Gyakran idézik Siri bíboros azon kijelentését, miszerint az Egyháznak 50 évre lesz szüksége, hogy ezen ember tévútjait kiheverje. Hogy Siri bíborosnak nem volt igaza, nos, ezt ma már egészen biztosan ki lehet mondani. Hacsak nem történik valami csoda, mikorra ez a cikk megjelenik ent meg az interneten] VI. Pált szintén boldoggá avatták már. Hogy miért kell elődjének egyik legbizalmasabb munkatársát és végül utódát a pápai trónon boldoggá avatni, rejtély. Még leginkább az a valószínű, hogy a Vatikánnak szüksége van egy legitimációra az ú. n. „liturgia reform” számára (amit VI. Pál 1969-ben promulgált, amelynek azonban első kiadását egy nyílt eretnekség miatt be kellett zúzni). Ez a reform ugyan mindazok számára, akiknek még van szemük a látásra, időközben egy tökéletes katasztrófának bizonyult, de a Vatikán modernistái számára nélkülözhetetlen eredmény.
A nemrégen elhunyt olasz pap, Don Luigi Villa írásai (PAUL VI beatified? és PAUL VI The Pope Who Changed the Church) egy ideig feltartoztathatták e reform kigondolójának és végrehajtójának boldoggá avatását. Tudomásom szerint Don Villa adatait senki nem cáfolta meg eddig.

Jószándékú, de a szükséges intelligenciával nem rendelkező katolikusok úgy vélik, hogy Montinit a Humanae vitae enciklika miatt avatják boldoggá. Ez természetesen ostobaság, már csak azért is, hiszen ami ebben az enciklikában katolikus, az XI. Pius Casti connubbi enciklikájának ismétlése.
Vagy egy pápát csak azért boldoggá lehet avatni, mert egyetlen pontban a katolikus tanítást képviselte? Ha igen, akkor Montinival kapcsolatban csak a szúnyogot nézik, miközben az elefántot nem akarják látni, vagyis számtalan intézkedésének, kijelentésének egész zavaros minőségét. Nem veszik észre a zsinati dokumentumok szörnyű, hitet pusztító kétértelműségét? Amiért a pápát igenis személyében kell felelőssé vonni! Nem csoda, hogy Montini pápa utolsó éveiben készült felvételek egy magával meghasonlott ember képét mutatják.
VI. Pál túlságosan is tipikus modernista volt, aki optimizmusában a gonosz realitását kirívóan alábecsülte, és azt hitte, hogy „dialógussal” mindent el lehet érni zes utóda és most Bergoglio teszi: ez a boldoggá avatás oka – Montini boldoggá avatása ennek a módszernek a boldoggá avatása]. Ezt a dialógust kizárólag az aggódó katolikusokkal szemben tagadta meg, de nagyvonalúan alkalmazta mindazokkal, akik az Egyház esküdt ellenségei voltak. Montini elfogadhatatlanul barátságosan fogadta a kommunista diktátorokat és forradalmárokat, akiknek kezéhez vér tapadt. Miközben azokkal a keresztény államférfiakkal, akik heroikus küzdelemben vetették vissza a kommunista fenyegetést, feltűnően nyers modorban bánt, mindenekelőtt Francisco Franco tábornokkal és Antonio Oliveira de Salazar elnökkel. Ennek a pápai politikának volt az eredménye a marxizmus masszív beáramlása az Egyházba és a nyugati társadalmakba.

Oroszország tehát tévedéseit – ahogy a Fatimai Boldogasszony megmondta – az egész világra és benne láthatóan az Egyház központjáig elterjesztette. Ezt tagadni, értelmetlen lenne.

Végül mindezek alátámasztására álljon itt egy meglepő illusztráció:
A magyar ex-jezsuita, Nagy Töhötöm, aki aposztata lett, akit visszahelyeztek a laikus állapotba, és akit Buenos Airesben fel a szabadkőművesek közé, rendkívül érdekes (magyarul is megjelent) önéletrajzában „Jezsuiták és a szabadkőművesek” (‚JESUITAS Y MASONES‘, Buenos Aires, 1963) többek között ezeket írja:
„Nagy tisztelettel szeretnék a II. Vatikáni Zsinatra utalni, melynél a legkülönbözőbb konfessziók küldötteit megtaláljuk; és ez a »katolikus vallás tisztaságának« a legkisebb kárt nem okozza. Benedek pápa ha adhatta volna ki a szabadkőművesek elleni bulláját, ha egy csoda folytán olvashatta volna XXIII. János Pacem is terris enciklikáját; sőt, ha csak a II. Vatikáni Zsinat dokumentumait láthatta volna, melyek minden katolikust arra szólítanak fel, hogy »jobban értekezzenek a protestánsokkal és minden alkalmas eszközt ragadjanak meg, hogy az akadályokat ledönthessék, mely a keresztények egységének útját elzárják«. Ezek a dokumentumok aláhúzzák, hogy a vallásszabadság egy Istentől adott jog, és hogy minden embernek meg kell adni a szabadságot, hogy a tudása és lelkiismerete szerinti vallást válassza és gyakorolja. Mérhetetlen különbség van XIV. Benedek és VI. Pál világa között. Az első éppen azért átkozta el a szabadkőműveseket, amire a második a világ katolikusait bátorítja.”
„A legtöbben k tagjai] VI. Pálba vetett bizalmukat fejezték ki, és mindenki elismerte XXIII. Jánost, mint a legközelebbi múlt legelismertebb szándékú emberét.”

Ha Nagy Töhötöm hitehagyott jezsuita nem szélhámos, hanem az igazat írja, akkor egy további okunk van arra, hogy a zsinati „pápák” oltárra emelését nagy ellenérzéssel fogadjuk.

Wolfram Schrems egy korábbi cikke itt olvasható: Fatima és a hivatalos vatikáni politika

(A fotón Nagy Töhötöm 1935-ben)

(forrás: www.katholisches.info – 2014. október 19.)
http://katolikus-honlap.hu/1402/montini-schrems.htm

Hősies példák kellenek az utókornak - Wohlmuth Ferenc vértanúsága

A császári vértanú-plébános egyházmegyénk méltatlanul elfeledett hőse, akiről még a "rendszerváltás" után is keveset tudnak az egyházmegye hívei és talán maguk a papok is. Ki volt Wohlmuth Ferenc? Talán nem hiába! Hiszem most is az egykori gyilkosainak a felmenői vannak a hatalom selymes bársonyszékében. Nekik nem érdekük hősi (ellenálló, hazafias) életszemléletre nevelni a mostani X-, Y- és Z-generáció elbárgyult tagjait. Ma inkább érdekük a futószallagon gyártott celebek és valóságshow-k senkiháziait bálványozni és bálványoztatni, így csalárd percembereket nevelve nemes ifjúságunkból, mintsem évezredekig a népemlékezetbe megőrzött valóságos (élő) példaképeink, nemzetünkért vértanúskodó, közülünk-való, köztünk-élő egyszerű embereket megismertetsse veletek. Mi hasabjainkon gyakran megtesszük ezt, vállalva a - nem ajánlott - kategóriát is a hitelesség érdekében.

Ismerjétek hát meg Wohlmuth Ferenc egyszerű történetét - Galavits József győri városplébános memoárja nyomán - a zsarnoksággal szemben, hiszen ő legyőzte azt gerincével, erkölcsi tartásával... 

A jelenlegi Burgenland területén született Sopronnyéken (Necknemarkt) 1855. július 27-én, a történelmi Magyarország nyugati peremén. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban kezdte, majd Győrött a bencéseknél folytatta mint az egyházmegye gimnazista papnövendéke.1881-ben a győri székesegyházban szentelték pappá. 1894-ban került a Komárom megyei Császárra plébánosnak, ahol 25 éven keresztül végezte áldásos papi tevékenységét, egészen a Tanácsköztársaság alatt bekövetkezett haláláig.

A Tanácsköztársaság, a patkánylázadás "dicsőséges 133 napja" - mint mindenütt - itt is sok szenvedést okozott a császári népnek. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a nép alig várta, hogy megszabaduljon a vörösöktől. Tény: nagyon keveset tudunk az 1919 nyarán vértanúhalált szenvedett egyháziakról. Wohlmuth Ferenc atyával együttesen kilenc katolikus papot és két apácát végeztek ki a kommün idején Magyarországon. Nem csak Wohlmuth atyáról, de a többi vértanúról sincs sok információ a birtokunkban. Június 4-én megváltozott a helyzet, mert Vérteskethelyre bevonultak a vörösök, és elfogták ellenfeleiket. Eközben híre jött annak is, hogy Tatáról 16 felfegyverzett vöröskatonát küldenek és egy a tatabányai bányászokból toborzott terrorkülönítményt, hogy a császári megmozdulást leverjék. Alighogy megérkezett a két különítmény, a vörösök vezetője, Lantos Bertalan elvtárs kijelentette, hogy a "csuhásnak lógnia kell". Ugyanakkor Lantos elrendelte az akasztófa felállítását is a községháza előtt. A falusi asztalos csak a katonai szuronyok kényszerítő hatása alatt volt hajlandó megácsolni a bitófát, amelyet a vörösök nagy ujjongással állítottak fel. A plébánost este 11 órakor a plébániára kísérték, ahol arra kényszerítették, hogy a plébánia megtakarított pénzét (kb. 50-60 ezer korona) adja át nekik. Egész éjszaka őrizetben tartották, miközben ő a rózsafüzért hangosan imádkozta. Eközben a falu népét dobszóval kényszerítették arra, hogy a főtéren gyülekezzék. Még a gyermekek sem maradhattak otthon. A kiküldött bíróság 16 császári polgárra mondta ki az ítéletet. A vádlottakat egyenként 20-30 ezer korona megfizetésére ítélték, amit az elvtársak egymás között azonnal szétosztottak. Egyedül a papra várt a halálos ítélet.

A terrorlegények akcióban

Ezalatt a plébánost a községházán tartották fogva. A káplánja, Szabó Géza nagy nehézségek árán elérte, hogy meglátogathatta őt. A plébános ekkor már teljesen tisztában volt sorsával, és arra kérte a káplánját, hogy kicsit maradjon vele, hogy együtt imádkozhassanak. Térden állva elimádkozták a hét bűnbánati zsoltárt és a Miserére-t. Amikor a káplán hangja elcsuklott, még a plébános bátorította:

"Ne sírjon káplán úr, én már készen vagyok és nyugodtan megyek a halál elé".

A Budapestről kirendelt bíróság Csorna Miklós elnökletével Wohlmuth Ferenc plébánost golyó általi halálra ítélte. A kirendelt vörös védő Szabó András enyhítést kért, mivel a golyó általi kivégzés túl hangos, inkább a csendes akasztást ajánlja. A bíróság az indítványt nagy röhögéssel elfogadta. A reszkető patkány jellem mintapéldája! Az ítélethirdetés után a plébános elbúcsúzott káplánjától, és arra kérte, hogy menjen vissza a plébániára, ne lássa az ő szomorú halálát. A vörösök nem engedték meg Wohlmuth Ferencnek, hogy elbúcsúzzon híveitől, hanem meg akarták szégyeníteni az öreg papot. Az egész falut kirendelték a kivégzés helyszínére, a falu főterére. Mikor Ferenc atya nyakán volt már a hurok, arra kérték a vörösök, hogy mutassa meg, kik voltak az „ellenforradalmárok.” Ekkor szólt híveihez az atya, s mondta el hitvallását az emberek felé fordulva. Az ott elhangzottak olvashatók Wohlmuth Ferenc síremlékén is:

„Elmegyek, mert elveimért pusztulnom kell.

Sokat dolgoztam értetek, hogy boldogok legyetek.

Ezért csak imáitokat kérem. Isten veletek!”

Mivel a rövid kis időt a plébános nem mások besározására használta fel, beszédét félbeszakították, s kirúgták alóla a széket. Ezt követően hosszasan, perceken át agonizálva lépett át a halálnak a küszöbén. Holtában is meggyalázták, mikor a négy égtáj felé lóbálták a holttestét az akasztófán. 1920 és 1945 között a faluban és környékén a hívek többször is megemlékeztek hajdani plébánosukról. A tragédiát a falu népe magában hordozta. Síremléket állítottak, emléktáblát helyeztek el a kivégzés helyszínén, s megemlékezéseket tartottak. 1945-től erről az eseményről hallgatni kellett, s még az emléktáblát is összetörték. A "rendszerváltás" után helyeztek el táblát a községháza falára. Ezt követően többször előfordult, hogy Sopronnyékről zarándokok érkeztek Császárra, hogy emlékezzenek szülőföldjük mártírjára. 

    

Szoboravatás és zarándoklat Császáron

Wohlmuth Ferenc temetésén - a vörösök fenyegetése ellenére - a környékbeli papok részt vettek és ünnepélyesen a temető közepén temették el, az egyik korábban elhunyt káplánja mellé. A hős lelkű pap életét és vértanúságát szülőfalujának jelenlegi plébánosa Mag. Konrad Haspel írta meg: "Für euch abgemüht" címmel.

Várhegyi Kálmán összeállítása

Kopt Maggie Mama

„Életemet is kész vagyok odaadni értük…”

Él a Nílus partján Krisztusnak egy kedves szolgálója, a csodálatos életű kopt Maggie mama, aki elhívása óta segíti, szereti, életre bátorítja, istápolja a szegények gyermekeit, árvákat és csonka családok kicsi áldozatait. A világ egyik legősibb egyházában, a hagyomány szerint Márk evangélista által Urunk mennybemenetele után mintegy 30 évvel alapított kopt keresztyén egyházban kapta a lelki érintést, elhívást. Megtérése után odahagyta az amerikai egyetemet, ahol kitűnő állása volt, s aláhajolt a kairói szeméttelepek mosdatlan, a társadalom peremére szorított gyerekseregéhez. És hitén, imáin, szelíd szaván, meleg tekintetén, felfele mutató személyiségén keresztül, egyiptomi Teréz anyaként csodákat művelt vele Urunk. A Nők Világ-imanapja 2014. március 7.-én lesz. Idén Egyiptom az imatémák tárgya. Mi az imádkozó Maggie mamával hívunk imádságra mindenkit.

MAGGIE GOBRAN 1949-ben született Egyiptomban, kopt ortodox „nővér”, a Szent István Gyermekei szervezet alapítója. Alapítványával gyermekmenhelyek tucatjait hozta létre hazájában, közel 100 ezer család nyomorát enyhíti 1500 munkatársával naponta.

És szelíd szóval hirdeti, kéri a megbékélést, a társadalom peremén élők emberi máltóságáért emeli fel halk hangját, viszi imáiban a kopt egyház hívő népét, s hazája másvallású lakóit is Ura, Istene elé. Komputerismeretek professzora volt a kairói Amerikai Egyetemen, házas, egy fia és egy lánya van. Gyakran említik őt úgy, mint a kairói Teréz anyát, még inkább Maggie mamaként ismert hazájában, s azon kívül is az USA-ban, Hollandiában, Angliában, Dél-Afrikában és másutt. Remélhetőleg egyre inkább nálunk is. Életmódját az egyszerűség és az irgalmas szeretet jellemzi. Érdekes, hogy keresztyén nőként soha nem tapasztalt vele szemben üldözést. 1989-ben adta fel akadémiai karrierjét, s ekkor felszentelt szolgájává vált a Kopt Ortodox Egyháznak. Azt a felső-belső elhívást kapta, hogy a legszegényebbek szegényeinek legyen az „anyja”. Ez után alapította meg segélyszervezetét, azokért, akiket „nem szeretnek”. 2012-ben Nobel Béke díjra terjesztette fel az USA szenátusának több tagja.

Teréz anya belső szavával indult a bűzlő szeméttelepekre

Amikor először járt a kairói szeméttelepeken, rosszul lett a bűztől. De mivel látta, hogy ott emberek dolgoznak, alszanak, esznek, döntött. Neki ezeken kell segíteni, meg gyermekeiken, akik még álmukban is sírnak, mert nincs mit enniük. Éheznek, szomjaznak, ruha, szeretet, elfogadás után vágynak. Közösségei főként Felső-Egyiptom paraszti vidékein terjedtek el, ahol a keresztyén hit miatt sokan szenvednek a hátrányos megkülönböztetéstől. Maggie mama szeretete krisztusian egyetemes, személyválogatás nélkül segíti a rászoruló muszlim és bahai vallású gyermekeket is. Egy interjúban elmondta: amikor hallja, hogy őt a „kairói Teréz anyának” nevezik, vagy így szólítják meg, belülről azt hallja, hogy Teréz anya így szól hozzá: „Megáldalak téged. Én ezt az áldást adom tovább a szegény gyermekeknek is. Nem vagyok méltó arra, hogy Teréz anyának csak a saruja szíját is megoldhattam volna. De egy közös van bennünk: ugyanaz a Jézus szeret minket”.

Amikor megölelek egy gyermeket, mintha Isten ölelne meg engem

Mára, a nehéz politikai viszonyok ellenére is hatalmasan kibővült a munkamező. Maggie mama és munkatársai fiatal lányokat karolnak fel, tanítják őket betűvetésre, olvasásra, írásra, fiatal anyákat oktatnak, iskoláztatnak. Központjaikban a gyerekek szakmát tanulhatnak, szabóságot, cipészmesterséget. Az átható, meleg tekintetű Maggie Gobran meggyőződéssel vallja: „Amikor csak megölelek egy gyermeket, azt érzem, Isten ölel át engem is”. Amióta az „egyiptomi tavasz” politikai viharai villámlanak, dörögnek az ország fölött, rendszeresen gyülekeznek össze a koptok egész Egyiptomból a Mokattam nevű helységben található barlangtemplomban, s tízezrek mondják ott is, másutt is békeimáját. Abban a bizonyosságban, hogy egyszer majd biztosan meghallgatásra találnak ezek az imák…

A csend erejében megszólal a Lélek.

S elmondja neked:

Nem választhatjuk meg azt a helyet, ahol megszületünk.

De azt eldönthetjük, hogy bűnösök vagy szentek akarunk-e lenni.

Miként azt is, hogy senkik vagy hétköznapi hősök leszünk.

Hőssé válsz, ha azt teszed, amit Isten vár tőled.

Huszonöt éve erős hívást hallottam.

Isten támogatni akart engem, ezért elküldött a legszegényebbekhez.

Aki megérzi az örökkévalóság jó illatát, az nem kerülheti ki

A halál sötét völgyét sem.

Ezt akkor teheted megragadóan, ha minden belülről jön.

Az igazi szeretet ugyanis odaadás és megbocsátás.

Adj úgy és annyit, amennyivel nem ártasz senkinek.

De az igazi megbocsátás nem te és valaki más között,

Hanem Isten és közted valósul meg.

(Ford. Dr. Békefy Lajos)

„Én, Maggie Gobran, minden imádkozónak a lánya vagyok, meg a szereteté. A könnyek lánya és a kiontott véré, amivel hazámban sok-sok nemzedék áldozott Istennek. Szeretem hazámat, népemet, egyházamat és szükségben élő sok-sok fogadott gyermekemet. Kész vagyok értük odaáldozni még az életemet is”

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/igazsag-kutatasa/3190-kopt-maggie-mama

A kulcsokból öntött II. János Pál szobor

Mexikóváros székesegyházának oldalában áll az a különleges szobor, amely II. János Pál pápát ábrázolja, miseruháján a Guadalupei Szűz óriási arcmásával.

A szobor különlegességét az adja, hogy kulcsokból készült, melyeket a mexikói hívek adományoztak – több mint 7 millió kulcsot használtak fel a műhöz. Mint a felirat elmondja, ezzel fejezték ki a hívek, hogy a szívüket nyitó kulcsot odaadták II. János Pálnak. A szobor talapzatán a Pancho Cárdenas név olvasható, ám a művészt hivatalosan Francisco Cárdenas Martíneznek hívják – a Pancho a Francisco név becézett alakja.

A mintegy 3,10 m magas bronz szobrot 2007-ben avatták fel, s hivatalosan A hit kulcsai címet viseli.

II. János Pál 1979-ben ebben a katedrálisban celebrálta az első misét mexikói útja során – ekkor hangzottak el híres szavai: „Mexikó, a mindig hűséges”.

Az óriási miseruha a Guadalupei Szűzanya képmását hordozza, ezzel utal a Guadalupei Szűz csodás képének erdetére, és az abból fakadó hagyományos ábrázolásra.

A Guadalupei Szűzanya története szorosan összefügg Mexikó megtérésével. A város közelében a Tepeyac-dombon 1531. december 9-én, Mária fogantatásának ünnepén a Szűzanya megjelent egy Juan Diego Cuauhtlatoatzin nevű egyszerű indián férfinak, aki épp szentmisére igyekezett. A Boldogságos Szűz templom építését kérte, hogy ott mutathassa meg anyai jóságát. Juan elment Zumárraga püspökhöz, aki megígérte, hogy megfontolja a dolgot.

Visszatérőben a dombon Mária újra megjelent és ismét küldte Juant, akitől a püspök ezúttal égi jelet kért a jelenés hitelessége bizonyítására. December 12-én a Szűzanya jelül virágokat küldött a püspöknek, melyeknek átadásakor a köpenyen, melyben a virágokat Juan az ölében vitte, csodálatos módon megjelent Mária képe, s még aznap az Istenanya megjelent Juan halálosan beteg nagybátyjának és meggyógyította.

1754-ben XIV. Benedek Mexikó pátrónájának, majd 1910-ben X. Pius pápa Latin-Amerika pátrónájává nyilvánította a Guadalupei Szent Szüzet.

Magyar Kurír

Amerikát Amerigo Vespucci nevéről, azaz Szent Imréről, magyar védőszentjéről nevezték el!

Sajtószolgálatunk tizennégy évvel ezelőtt közölte Dr. Balogh Sándornak egy tanulmányát, amely felvetette, hogy az Újvilág, azaz Amerika  nevét tulajdonképpen Szent István fiáról, Szent Imre hercegről kapta. Amint látni fogjuk, mára a felvetés teljes bizonyítást nyert. Slíz Judit, az eucharistikuskongresszus.hu szerkesztőjének jóvoltából alább közöljük Dr. Balogh Sándor írásának bizonyító részét, Dr. Prokopp Mária szerkesztőségi megjegyzésével.

  Dr. Balogh Sándor: Ki tudja, mikor van Amerika névnapja?

Amerika mint földrész és állam egyedülálló abban, hogy van névnapja.

Mindenki tudja, hogy Amerikát Amerigo Vespucciról nevezték el. De kiről nevezték el Amerigot?

Ezt már sokkal kevesebben tudják, legalábbis a magyarok közt. Legalábbis én soha nem hallottam, hogy magyarok, főleg a magyar katolikusok, azzal dicsekedtek, hogy Amerika, illetve Amerigo a mi Szent Imrénktől kapta volna a nevét. Ezért Amerika névnapja november 5-én van!

Én is nagy meglepetéssel olvastam, hogy Amerika eredeti névadója Imre volt. Amerikai napilapokban volt egy rovat, ami „hiszed vagy nem” cím alatt érdekes tényeket közölt. Ide küldte be Klarkowsky atya, egy csikágói pap, ezt a meglepő információt.

Hiszed vagy nem!
A MAGYAR HERCEG

AMERIKA NÉVADÓJA

NEVE, AMELYET MARTIN WALD-

SEEMÜLLER-TŐL KAPOTT

1507-BEN, AMERIGO VESPUCCI

FIRENZEI HAJÓSTÓL SZÁRMAZIK.

ŐT AMERIGONAK SZENT IMRE,

MAGYARORSZÁG ELSŐ KERESZTÉNY

KIRÁLYÁNAK FIA UTÁN NEVEZTÉK.

Beküldte Rev. Claude Klarkowsky

Chicago, Ill.

Eleinte én is azok közé tartoztam, akik inkább nem hitték, vagy legalább is kételkedtek. Így, Klarkowsky atya információjára támaszkodva, ezt megírtam egy rövid levélben a helyi katolikus lap, az Evangelist-nak. Ők lehozták a levelet, és pár nap múlva kapok egy telefonhívást egy helyi paptól, aki olvasta a levelemet.

Azzal kezdte, hogy először ő is szkeptikusan fogadta a hírt, mert „ezek a kelet európai bevándoroltak azt hiszik, hogy még a spanyol viaszt is ők fedezték fel.” Majd elővette az Egyháztörténelem könyvét, amit a szemináriumban használtak, és íme, szó szerint ezt találta:

MAGYARORSZÁG … Szent István, a magyar Haza Atyja, 1038. Augustus 15-én halt meg. Szerencsétlenségre, egyetlen fia, Szent Imre – Amerigo Vespucci és innen, távolról, Amerika védőszentje, egy vadászbalesetben halt meg. (A Summary of Catholic History, Volume I Ancient &Medieval History, By Newman C Eberhardt, C. M; Herder Book Co; St. Louis 2, MO. 538 o. saját kiemelésem)

Ezen felbátorodva, feltettem ezt a hírt az akkor még létező MAGYAR KATOLIKUS VASÁRNAP c. hetilapra, amire egy másik hírt kaptam. Dr. Horváth Miklós, egy pap-tanár a katolikus John Carroll Egyetemen, küldött egy kivágást az Our Sunday Visitor egyik 1931-es számából, ahol John Noll érsek, a Fort Wayne-i egyházmegye püspöke írta, hogy

“Szent Imre örökös szüzességet fogadott. A tény, hogy ez a fiatalember hűségesen megtartotta esküjét négy éves házassága alatt is, és így első lelki virága volt egy újonnan kereszténnyé lett népnek, Szent Imre emlékét olyan különleges fénybe emelte, amilyet nehéz lenne találni az emberiség történetében. Népszerűsége nőtt, Európa fiatalságának a védőszentje lett Sanctus Emericus vagy Americus név alatt. Mikor Amerigo Vespucci született, ügyvéd apja, egy firenzei nemes, állítólag szándékosan választotta Szent Imrét harmadik fia égi patrónusának olasz változatban, ezért Amerigonak nevezte. Így, Magyarországot tekinthetjük nagy Amerika névadójának.”

Egy másik levélíró küldött egy újságkivágást, amelyben Dr. Howard V. Harper veti fel, majd válaszolja meg a kérdést:

„Honnan kapta Amerika a nevét?

Okos tudósok azt válaszolják, hogy a 16. századbeli felfedezőről, Amerigo Vespucciról. Ez persze igaz. De az igazán érdekes rész az, hogy annak idején sok olasz szülő nevezte fiúgyermekét a 11. századbeli magyarról, Szent Imréről. Imre olasz formája Amerigo. Így egy nyelvi ugrással, Amerikát Szent Imréről nevezték el.” (Acron Beacon Journal, Nov. 3, 1962, p. 9).

Msgr. Pap György állítólag közölt a Magyar Kultúra 1968 decemberi számában egy szárnyas oltárképet (amit sajnos nem tudtam megszerezni^*) a Firenze környéki Settignano St. Martino a Mensola kápolnából, amelyen az egyik férfi alak mint Amerigo D’Ungheria van azonosítva.

Végül a budai Széchényi Könyvtárban találtam, hogy Amerigo édesapja több évig Pesten dolgozott.

(…)

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

^* Dr. Prokopp Mária az alábbi szerkesztőségi megjegyzést tette Dr. Balogh Sándor cikkéhez:

A firenzei Ponte a Mensola-i templom 1391. évi FŐOLTÁRKÉPÉN ma is ott áll a Madonna mellett Szt. Imre, liliommal…

(…)

Amerikát Amerigo Vespucci nevéről, a magyar védőszentjéről nevezték el!

Az iskolákban mindenhol ezt kellene tanítani!!!

Nincs semmi meglepő abban, hogy egy magyar szentről nevezte el Vespucci a fiát, ugyanis 1492-ben Amerika még NEM Nagyhatalom, míg a Magyar Királyság Világhatalom!....Amerigo büszke a védőszentjére, és megismertetik Amerikát is az egész Európában, vagyis az akkori Világban tisztelt nagy Árpád-házi királyokkal, mindenesetre Mátyás királlyal...

Firenze kis városa előtt a XV. században felmérhetetlen nagyság Magyarország! Olaszország 1860-ig NINCSEN!!!

Ezt a történészek tudják, de nem beszélnek róla...

Marad a mai magyar ember agyában is a JELEN helyzet!!!.