Amerikát Amerigo Vespucci nevéről, azaz Szent Imréről, magyar védőszentjéről nevezték el!

Sajtószolgálatunk tizennégy évvel ezelőtt közölte Dr. Balogh Sándornak egy tanulmányát, amely felvetette, hogy az Újvilág, azaz Amerika  nevét tulajdonképpen Szent István fiáról, Szent Imre hercegről kapta. Amint látni fogjuk, mára a felvetés teljes bizonyítást nyert. Slíz Judit, az eucharistikuskongresszus.hu szerkesztőjének jóvoltából alább közöljük Dr. Balogh Sándor írásának bizonyító részét, Dr. Prokopp Mária szerkesztőségi megjegyzésével.

  Dr. Balogh Sándor: Ki tudja, mikor van Amerika névnapja?

Amerika mint földrész és állam egyedülálló abban, hogy van névnapja.

Mindenki tudja, hogy Amerikát Amerigo Vespucciról nevezték el. De kiről nevezték el Amerigot?

Ezt már sokkal kevesebben tudják, legalábbis a magyarok közt. Legalábbis én soha nem hallottam, hogy magyarok, főleg a magyar katolikusok, azzal dicsekedtek, hogy Amerika, illetve Amerigo a mi Szent Imrénktől kapta volna a nevét. Ezért Amerika névnapja november 5-én van!

Én is nagy meglepetéssel olvastam, hogy Amerika eredeti névadója Imre volt. Amerikai napilapokban volt egy rovat, ami „hiszed vagy nem” cím alatt érdekes tényeket közölt. Ide küldte be Klarkowsky atya, egy csikágói pap, ezt a meglepő információt.

Hiszed vagy nem!
A MAGYAR HERCEG

AMERIKA NÉVADÓJA

NEVE, AMELYET MARTIN WALD-

SEEMÜLLER-TŐL KAPOTT

1507-BEN, AMERIGO VESPUCCI

FIRENZEI HAJÓSTÓL SZÁRMAZIK.

ŐT AMERIGONAK SZENT IMRE,

MAGYARORSZÁG ELSŐ KERESZTÉNY

KIRÁLYÁNAK FIA UTÁN NEVEZTÉK.

Beküldte Rev. Claude Klarkowsky

Chicago, Ill.

Eleinte én is azok közé tartoztam, akik inkább nem hitték, vagy legalább is kételkedtek. Így, Klarkowsky atya információjára támaszkodva, ezt megírtam egy rövid levélben a helyi katolikus lap, az Evangelist-nak. Ők lehozták a levelet, és pár nap múlva kapok egy telefonhívást egy helyi paptól, aki olvasta a levelemet.

Azzal kezdte, hogy először ő is szkeptikusan fogadta a hírt, mert „ezek a kelet európai bevándoroltak azt hiszik, hogy még a spanyol viaszt is ők fedezték fel.” Majd elővette az Egyháztörténelem könyvét, amit a szemináriumban használtak, és íme, szó szerint ezt találta:

MAGYARORSZÁG … Szent István, a magyar Haza Atyja, 1038. Augustus 15-én halt meg. Szerencsétlenségre, egyetlen fia, Szent Imre – Amerigo Vespucci és innen, távolról, Amerika védőszentje, egy vadászbalesetben halt meg. (A Summary of Catholic History, Volume I Ancient &Medieval History, By Newman C Eberhardt, C. M; Herder Book Co; St. Louis 2, MO. 538 o. saját kiemelésem)

Ezen felbátorodva, feltettem ezt a hírt az akkor még létező MAGYAR KATOLIKUS VASÁRNAP c. hetilapra, amire egy másik hírt kaptam. Dr. Horváth Miklós, egy pap-tanár a katolikus John Carroll Egyetemen, küldött egy kivágást az Our Sunday Visitor egyik 1931-es számából, ahol John Noll érsek, a Fort Wayne-i egyházmegye püspöke írta, hogy

“Szent Imre örökös szüzességet fogadott. A tény, hogy ez a fiatalember hűségesen megtartotta esküjét négy éves házassága alatt is, és így első lelki virága volt egy újonnan kereszténnyé lett népnek, Szent Imre emlékét olyan különleges fénybe emelte, amilyet nehéz lenne találni az emberiség történetében. Népszerűsége nőtt, Európa fiatalságának a védőszentje lett Sanctus Emericus vagy Americus név alatt. Mikor Amerigo Vespucci született, ügyvéd apja, egy firenzei nemes, állítólag szándékosan választotta Szent Imrét harmadik fia égi patrónusának olasz változatban, ezért Amerigonak nevezte. Így, Magyarországot tekinthetjük nagy Amerika névadójának.”

Egy másik levélíró küldött egy újságkivágást, amelyben Dr. Howard V. Harper veti fel, majd válaszolja meg a kérdést:

„Honnan kapta Amerika a nevét?

Okos tudósok azt válaszolják, hogy a 16. századbeli felfedezőről, Amerigo Vespucciról. Ez persze igaz. De az igazán érdekes rész az, hogy annak idején sok olasz szülő nevezte fiúgyermekét a 11. századbeli magyarról, Szent Imréről. Imre olasz formája Amerigo. Így egy nyelvi ugrással, Amerikát Szent Imréről nevezték el.” (Acron Beacon Journal, Nov. 3, 1962, p. 9).

Msgr. Pap György állítólag közölt a Magyar Kultúra 1968 decemberi számában egy szárnyas oltárképet (amit sajnos nem tudtam megszerezni^*) a Firenze környéki Settignano St. Martino a Mensola kápolnából, amelyen az egyik férfi alak mint Amerigo D’Ungheria van azonosítva.

Végül a budai Széchényi Könyvtárban találtam, hogy Amerigo édesapja több évig Pesten dolgozott.

(…)

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

^* Dr. Prokopp Mária az alábbi szerkesztőségi megjegyzést tette Dr. Balogh Sándor cikkéhez:

A firenzei Ponte a Mensola-i templom 1391. évi FŐOLTÁRKÉPÉN ma is ott áll a Madonna mellett Szt. Imre, liliommal…

(…)

Amerikát Amerigo Vespucci nevéről, a magyar védőszentjéről nevezték el!

Az iskolákban mindenhol ezt kellene tanítani!!!

Nincs semmi meglepő abban, hogy egy magyar szentről nevezte el Vespucci a fiát, ugyanis 1492-ben Amerika még NEM Nagyhatalom, míg a Magyar Királyság Világhatalom!....Amerigo büszke a védőszentjére, és megismertetik Amerikát is az egész Európában, vagyis az akkori Világban tisztelt nagy Árpád-házi királyokkal, mindenesetre Mátyás királlyal...

Firenze kis városa előtt a XV. században felmérhetetlen nagyság Magyarország! Olaszország 1860-ig NINCSEN!!!

Ezt a történészek tudják, de nem beszélnek róla...

Marad a mai magyar ember agyában is a JELEN helyzet!!!.

„A halálomon voltam, de II. János Pál pápa közbenjárására meggyógyultam”

Florybeth Mora Díaz beszél csodálatos gyógyulásáról. A Zenit hírügynökség tudósítását közöljük.

A Costa Ricából származó Florybeth Mora Dìaz gyógyulása történetét „Accanto a Giovanni Paolo II. Gli amici e collaboratori raccontano“ (II. János Pál mellett. Barátok és munkatársak mesélnek) címmel az Ares kiadó által megjelentetett kötet tartalmazza.

Florybeth Mora Dìaz feleség, négy gyermek édesanyja (ötödik gyermekét elveszítette), a Dulce Nombre de Jesús nevű kis faluban él.

Mikor egy napon hirtelen erős fejfájást érzett, a rohammentő a főváros San José kórházába szállította. „Akkor 47 éves voltam – idézte fel a történéseket az asszony. – Derült égből villámcsapásként ért a betegség. Rövid 24 óra leforgása alatt életveszélyes állapotba kerültem. Először felfoghatatlan volt az egész, hiszen egészséges voltam egész életemben. Kórházat csak öt gyermekem szülésekor láttam.

Nem tudtam hinni sem a diagnózisnak – patologikus elváltozás az agyban, a jobb agyi artéria okozta agyvérzés – sem az orvosoknak, akik azt mondták, néhány órám van hátra. Férjem és gyermekeim mélységesen szomorú arca bennem is elindította a kétségbeesést, mely állapotom látható rosszabbodásával tovább mélyült.

Istenben kerestem támaszt, és II. János Pál pápa közbenjárásáért imádkoztam. Mivel állapotomat kilátástalannak ítélték, elhagytam a kórházat.”

A hazafelé vezető úton Florybeth férje, Edwin Antonio kétségbeesésében a következő szavakkal fordult II. János Pálhoz: „Szentatyám, kérem járjon közben feleségem gyógyulásáért!”

2011. május 1-jén, helyi idő szerint hajnali 2 órakor kezdődött Costa Ricában II. János Pál pápa boldoggá avatásának élő közvetítése. Florybeth erős fájdalmai és mozgásképtelensége ellenére az ágyból követni akarta.

„II. János Pál pápát már életében szentként tiszteltem – indokolta hozzá való fordulását Florybeth. – Nem volt kétségem afelől, hogy Isten mellett van, és Jézus urunk előtt közbenjár értünk.”

A kérdésre, mikor és miből ismerte fel, hogy kérése meghallgatásra talált, Florybeth így válaszolt: „Egyedül voltam a szobámban. Egyszer csak hangot hallottam bensőmben, mely azt parancsolta, álljak fel. Tudtam, követnem kell az utasítást, és azt is éreztem, meg is van az erőm hozzá. Nagy békesség töltött el, megszűnt bennem a félelem. Azt gondolom, a testi gyógyulási folyamat ezután következett be. Az Úr megerősítette lelkemet, eltöltött békéjével és a gyógyulás bizonyosságát adta nekem.”

Florybeth felkelt ágyából, és kiment a konyhába. A férje meglátta, megijedt és visszavezette fekhelyéhez. Az asszony tudatta vele, mit élt át. Azt mondta, jól van, testében történt valami.

A következő reggel visszavitték az asszonyt a kórházba. Erről így számol be: „Először azt gondolták az orvosok, valaki más diagnózisát vélték az enyémnek. Mikor mégis beigazolódott, hogy a felvételek rólam készültek, az orvosok teljes tanácstalansággal reagáltak, tudták, hogy csoda történt.”

A tény, hogy Florybeth meggyógyult, megdöbbentette barátaikat, akik tanúi voltak a betegségnek. Szívük megtelt örömmel.

Milyen lehet, amikor az ember saját testében éli át a csodát? Florybeth erről így beszélt: „Nagyon nehéz időket élünk át, ha nincs hitünk. Azt gondolom, azért történt velem a csoda, hogy tekintetünket az égre irányítsuk, és elfogadjuk, Isten van, és nélküle nincsen élet. Hit és remény nélkül nem lenne lehetséges egyetlen csoda sem. Hinnünk kell abban, amit most nem látunk, de melynek létezéséről szívünk és lelkünk meg van győződve.”

Magyar Kurír

A pápa is sürgeti a 8 magyar boldoggá avatását

Szombaton egy szentimrevárosi lelki nap keretében ismerkedhetünk meg a hét ferences és egy ciszterci novícius szombathelyi pap vértanúságával, ők lehetnek Sándor István után legközelebb boldogok. Várhatóan nem kell sok évet várni a következő nagy ünnepre, Ferenc pápa ugyanis személyesen priorizálja a XX. századi diktatúrák áldozatainak boldoggá avatási ügyeit.

Rómában kibontották a 7+1 boldoggá avatásra váró magyar szerzetespap 3300 oldalas dokumentációját, ezzel párhuzamosan Magyarországon nekiláttak a „munka” másik felének: az érintett ciszterci rend, a Szombathelyi Egyházmegye és a ferencesek, Károlyi Bernát, Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael, valamint Brenner János népszerűsítésébe kezdtek.

Szombaton a vértanú sorsú papok napja lesz a budai ciszterci Szent Imre Gimnáziumban 10.45-től filmvetítéssel, kiállítással, egykori cella- és paptársak személyes beszámolóival. A részleteket Kálmán Peregrin ferences szerzetes mesélte el az MNO-nak, aki viceposztulátori minőségében vesz részt a hét ferences boldoggá avatási eljárásában.

Ismert, Brenner János szombathelyi egyházmegyés vértanú pap, ciszterci novícius boldoggá avatási eljárásának hazai szakasza kilenc év után, 2008-ban lezárult, a ferenceseké valamivel később kezdődött (2011. november 27.), de az egyházmegyei szakasz már az ő esetükben is véget ért (2013. augusztus 31.), és aztán Rómába repült a Szentté Avatási Ügyek Kongregációjához.

Boldoggá avatás: ami eddig történt
l a vatikáni Szentté Avatási Ügyek Kongregációjánál folytatódott az eljárás. k, a kongregáció vezetése és a Szentatya is áttekinti a szakvéleményt.

 – A testületnél jelenleg ez a két magyar vonatkozású ügy fut, a ciszterci Brenner János atyáé és a hét ferencesé. Utóbbiak iratanyagát január 20-án bontották fel formai ellenőrzésre, mert ez egy szabályos bírósági per. Arra gondoltunk Veress András megyés püspök úrral és Dékány Sixtus ciszterci apáttal, hogy az ő tiszteletüket közösen szeretnénk elmélyíteni, életük történetét megismertetni a közvéleménnyel. Az ő példájukra való odafigyeléssel kezdjük a nagyböjtöt – magyarázza Kálmán Peregrin atya.

Törekvésükhöz sokan csatlakoznak, az ország számos pontjáról érkeznek zarándokok a Feneketlen-tó partjára, akik aztán elviszik az élményt és a tanúságtételeket otthonaikba. Körösztös Krizosztomot és Kovács Kristófot ráadásul idén 70, Károlyi Bernátot 60 esztendeje ölték meg, ami alkalmat ad egész közeli találkozásra: Krizosztom atyának például azzal a kelyhével miséznek majd, amelyikkel ő tette ezt Újvidéken, elhurcolása előtt.

Nem kevesen egyébként már eddig is felfedezték maguknak a XX. századi vértanú szerzeteseket. Mint Peregrin atya mondja, több imameghallgatást is tulajdonítanak a ferencesek közbenjárásának.

– Volt olyan házaspár, amelynél hosszú ideig nem lehetett gyermek, de miután Károlyi Bernát közbenjárását kérték imáikban, az meghallgatásra talált. Egy másik esetben egy gyermekeit egyedül nevelő édesapa épült fel csodás módon egy életveszélyes agyérgörcs után, ő Rafael atya közbenjárását kérte fohászaiban.

Károlyi Bernát csoportjának és Brenner Jánosnak egyébként azért sem lebecsülendő a hatása, mert a hozzájuk kapcsolódó történészi kutatás új történelemszemléletet hoz: többen a vértanúk közül ugyanis aktív zsidómentést végeztek a második világháború alkonyán.

Történelemformáló boldoggá avatás

– Kriszten Rafael atya betegeskedő ember volt, szervezőmunkája által mégis egy egész zsidómentő hálózat jött létre, és népkonyhákat is üzemeltetett. Amikor pedig felrobbantották a Margit hidat, csónakkal igyekezett a haldoklók segítségére a Duna jeges vizén. De Bernát atya is számos zsidó életét megmentette. Ezek a tanúságtevők saját bátorságukkal, ártatlanságukkal, életükkel és halálukkal megmutatják mindkét XX. századi diktatúra embertelenségét; hatásukkal a történelemszemléletre elérik, hogy ne legyenek kijátszhatók egymás ellen a nagy diktatúrák, mindkettő gonoszságát rajtuk keresztül egyformán lehet látni – érzékelteti Kálmán Peregrin az 1944 és ’57 között elhunyt szerzetespapok hatását.

Amihez még hozzá kell tennünk azt is, hogy néhány héttel ezelőtt a kongregáció prefektusa nyilatkozatot adott ki, miszerint a pápa külön felhívta a figyelmüket arra: a XX. századi diktatúrák áldozatainak boldoggá avatási ügyeit vegyék előre. – Úgy tűnik tehát, hogy a mostani Szentatya evangelizációs szempontjaiba is jól beleillik ez a nyolc személy – mondta Peregrin atya.

A szombati rendezvényhez kapcsolódóan a szomszédos templomban látható lesz Brenner János karinge és stólája, amiben 1957-ben a kommunisták kivégezték. Látható lesz továbbá a Paskai László bíboros által megőrzött misekönyv is, amivel Hajnal Zénó atya misézett elfogása előtt, 1945 karácsonyán a menekülteknek. A filmek kedvelői Csallóközi Zoltán 2013-as alkotásával találkozhatnak, amiben közelebbről is megismerhető Károlyi Bernát működése és tanúságtétele. Brenner Jánosról is készült film, amit szintén levetítenek a Villányi úton.

A boldoggá avatási eljárás végidőpontját nehéz megjósolni, de ha vértanú Sándor István vagy Meszlényi Zoltán perét nézzük, akár 2-3 éven belül újabb boldoggá avatás kihirdetésére is sor kerülhet Budapesten, illetve Szombathelyen.

A vértanúk százada – a 7+1 pap

1944 és 1954 között megöltek hét ferences szerzetest, hárman szovjet és jugoszláv csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista rendszer áldozatai lettek. Brenner Jánossal 1957-ben végeztek a kommunisták. Ismerje meg őket!

KÁROLYI BERNÁT (1892–1954) 1913-ban tett ferences örök fogadalmat, pappá 1945-ben szentelték. Az első világháború zárószakaszában tábori lelkészként tevékenykedett a fővárosban és Szécsényben. 1929-ben hittérítő munkára jelentkezett, és a kínai Paokingba utazott. Alapított egy missziós iskolát, betegeket, időseket ápolt, és szerkesztett egy 2000 szavas magyar–kínai szótárt, munkája elismeréseként 1936-ban a missziós terület második emberévé nevezték ki, de betegsége miatt két évvel később haza kellett jönnie. 1939-ben helyezték a pasaréti kolostorba helyettes vezetőnek, ott ferences újságot is szerkesztett. Kisvártatva kinevezték a kecskeméti rendház vezetőjévé (a kecskeméti zsidóság megmentőjeként tartják számon, emlékére fát is ültettek a városban), majd a pappá szentelése utáni évben a pasarétiek élére került. Még 1944-ben a rendházban rejtegette azokat, akik a nyilasok elől menekülve hozzá fordultak segítségért. Ő bújtatta el Vörös János honvédelmi minisztert is. Demokráciaellenesség vádjával tartóztatták le, de kiengedése után elindult az 1947-es választásokon, ahol egyéni mandátumot szerzett a Demokrata Néppárt színeiben. Mivel elöljárói nem engedték, hogy politikai pályafutásba kezdjen, lemondott. 1948-ban nem jogerősen börtönbüntetésre ítélték, de csak 1949. november végén a pasaréti templomból hurcolták el az ávósok – épp vásárolni ment óvodásoknak –, majd megkínozták. Vácott internálták, a börtönben halt meg 1954-ben. Jeltelen sírba temették. Akik a börtönben találkoztak vele, úgy tartották, hogy „egy maroknyi mennyország volt a pokol kapujában”. Károlyi lehet a képviselők védőszentje.

KÖRÖSZTÖS KRIZOSZTOM (1900–1944) „Nem akarjuk cserbenhagyni azt a népet, amely megszeretett minket, nagy áldozatot hozott (…). Itt maradásunk valószínű következményeivel tisztában vagyunk…” – írta elöljárójának halála előtt. Október 28-án, Újvidéken a partizánok végezték ki, mert a hívekkel maradt a meghurcolások idején.

KOVÁCS KRISTÓF (1914–1944) a lágerben is hamar megtalálta a beteg, szomorú embereket, akiket „ne aggódj, kis pajtásom” megszólítással biztatott. Kamarás Mihály atya, aki szemtanúja volt kivégzésének, egy történetet említ: sikerült egy alkalommal bort és ostyát hozatni a táborba misézéshez, amit Kovács Kristóf egy betegnek odaadott szíverősítőül… Sic debuit esse (Így kellett történnie) – ezek voltak utolsó szavai a kivégzés előtt.

HAJNAL ZÉNÓ (1900–1945) a Gyékényesre bevonuló bolgár partizánokat egyházi öltözetben várta, hogy a hívek a menetelés közben is láthassák, van mellettük pap, tudnak gyónni. Egy katona – látva a ruhát – az árokba lőtte a helyi plébánossal együtt.

KISS SZALÉZ (1904–1946) naplójában 17 évesen előre megírta, hogy a vértanúság útjára lép. 1946-ban azért ítélték halálra, mert nem törte meg a gyónási titkot. Mindszenty József mondta róla: „A magyar vértanúpapok sorát Szaléz atya nyitja meg.” Sopronkőhidán végezték ki. Halála után hajtóvadászat indult az egyházhoz köthető ifjúságnevelő mozgalmak, különösen a cserkészet ellen.

LUKÁCS PELBÁRT (1916–1948) a börtönpincében maga köré gyűjtötte azokat, akik rózsafüzért akartak imádkozni. A hangot meghallotta egy Ungvárról odahurcolt zsidó is, akivel Pelbárt atya egy harmadik társukkal új fejezetet nyitott a hírhedett Vilma Királynő úti börtönpincében; nem panaszkodtak, nem jajveszékeltek, megbocsátottak és imádkoztak. Finn-Karéliába hurcolták, ott halt vértanúhalált. A Kiss Szaléz és Lukács Pelbárt elleni eljárások voltak a Mindszenty-per főpróbái, az volt a „bűnük”, hogy az ifjúsággal foglalkoztak, amit, mint azt Sándor Istvánnál később látjuk, a kommunisták nem tűrtek el. Pelbárt atyának a ma közismert és közkedvelt Olofsson Placid atya volt a cellatársa.

KRISZTEN RAFAEL (1899–1952) pasaréti és Margit körúti házfőnök is volt, 1950-ben a hatvani kolostor elöljárója, az üldözött zsidók és a szegény családok támasza. Hatvanból hurcolták el. A téli hidegben egy szál kabát volt az összes börtönruházata, „pucér Krisztusnak” gúnyolta őt egy őr. Tüdőbajban halt meg, fogságban.

BRENNER JÁNOS (1931–1957) 1950-ben jelentkezett a ciszterci rendbe, néhány héttel később azonban utolérte zirci állomáshelyét a kommunisták bosszúja. A rend vezetése, hogy mentse a szerzeteseket, integrálta a rendtagokat az egyházmegyékbe, így lett 1951-ben Brenner szombathelyi egyházmegyés. 1955-ben pappá szentelték, Rábakethelyen kezdte szolgálatát, rajongott az ifjúságért, együtt sportolt velük. 1957-ben többször is megpróbálták megölni, végül december 14-én éjjel, miután a Zsida felé vezető úton többször is megtámadták, 32 késszúrással végezték ki, miközben egy halálos beteg felé tartott. Halála része volt az egyház és a hívek ellen irányuló megfélemlítéssorozatnak.

 (Bucsy Levente, mno.hu)

Ellopták II. János Pál vérét

Ellopták a II. János Pál pápa vérét tartalmazó ampullát az abruzzói San Pietro della Ienca templomból. A bűncselekményt hétfő reggel fedezték fel. Több mint ötven csendőr keresi nyomkövető kutyákkal az ereklyét az apró templom körüli mezőkön. A hatóságok nem zárták ki, hogy a tolvajok eldobták a kegytárgyat.

A lopást a hét végén követték el. Az ereklyével együtt egy kisebb méretű feszületet is elvittek a templomból. A lengyel pápa vérét őrző ereklyéből az egész világon három van. Az egyik azért a l'Aquila közeli San Pietro della Ienca templomába került, mivel II. János Pál gyakran járt errefele az Appenninekben töltött téli és nyári pihenései során. (MTI)

Játékfilm készül Teréz anyáról

Játékfilm készül Teréz anyáról: az I Thirst (Szomjazom) című életrajzi alkotás forgatókönyvét Keir Pearson, a Hotel Ruanda forgatókönyvének Oscar-jelölt társszerzője készíti.

A Nobel-békedíjjal kitüntetett katolikus nővér történetéről születő film tervét Tony Krantz, a 24 executive producere karolta fel az Origin Entertainment és a Teréz Anya Központ közreműködésével.

Keir Pearson az albán származású apáca életének legfontosabb helyszínein, az indiai Kalkuttában és a mexikói Tijuanában is végez kutatásokat a forgatókönyv megírásához, emellett a Teréz anya hagyatékát gondozó központ archívuma is megnyílik előtte.

Pearson a tervek szerint február végén lát neki a munkának. A film forgatását 2014 végére időzítik, a bemutatót pedig 2015 tavaszán szeretnék megtartani. Ez lesz az első egészestés játékfilm Teréz anyáról.

Teréz anya 1910-ben született az akkor még a Török Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. 18 évesen belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, és felvette a Teréz nővér nevet. Egy évvel később Indiába küldték, ahol 18 évig tanított a kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában. 1948-ban elhagyta a kolostort, Kalkutta nyomornegyedébe költözött, ahol a hajléktalanokat, a gyermekeket istápolta, tanította. 1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai római katolikus rendet. 1953-tól már indiai állampolgárként hozta létre otthonait az elhagyott gyermekeknek, kórházat a súlyos betegeknek, menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek, otthont a leprásoknak.

Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül a legjelentősebb az 1979-ben neki ítélt Nobel-békedíj volt. Teréz anya 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg, az indiai állam rendezte búcsúztatásán egymillió ember vett részt. A katolikus egyház halála után hat évvel boldoggá avatta.

A készülő film Teréz anya kalkuttai éveire koncentrál, hangsúlyosan az ötvenes évekre, amikor megtalálta későbbi életét meghatározó hivatását.

(hvg, kulturpart)

Márton Áron püspökünk

Mennyei Atyánk, szentéletű Márton Áron püspökünk közbenjárására, öntsd szívünkbe lángoló szeretetedet, hogy egységben, a Te szent akaratod szerinti életünkkel tanúságot tehessünk rólad és a te drága szent Fiadról, a megfeszített Jézus Krisztusról, a mi jegyesünkről!! Ámen!
Fehérváron, míg a teológiára jártam, hosszú éveken keresztül, hétről - hétre tízen, húszan lementünk a székesegyház alatti kriptába boldog emlékű Márton Áron püspök sírjához, és egy rózsafüzér elimádkozása után elmondtuk a fenti imádságot. Akkoriban napi egy óra sétát engedélyeztek a szeminaristáknak, és mi annyira szerettük, tiszteltük Márton Áront, hogy heti egy nap ezt az egy órát, mit kint a városban tölthettünk volna, azt lent a nyirkos kriptában, imádkozásra szántuk!! Jó volt elcsendesedni, erőt gyűjteni a nagy püspökünk sírjánál! Az az eszme, lelkiség mi életpéldájából, beszédeiből, írásaiból áradt, reménnyel, fénnyel, bizalommal töltött el, és mi mind a kis virág a fény felé, öntudatlanul hajoltunk e tiszta, megalkuvást nem ismerő szeretet felé! A kommunizmus utolsó éveiben nagyon kevés tiszta szó, forrás volt, melyből gondolkodás nélkül lehetett meríteni, ezért Márton Áron írásait nagyon megbecsültük. Az Erdélyi Iskola egy-egy agyonolvasott régi példánya hihetetlenül kincs volt, mert abban a vezércikket a lánglelkű apostol, a kolozsvári ifjúsági lelkész, Márton Áron írta! Minden valamire való dolgozatban, akkoriban illett a szentírásból, a zsinati dokumentumokból és boldog emlékű Márton Áron püspök gondolataiból idézni, mert a nagy püspök írásai számunkra az ateista elnyomás éveiben, a sötét reménytelenség korában, az élet, a remény forrása volt! Akkor mikor puszta fizikai létünk is, - nem beszélve a a népünk léte - ostrom alatt állt, olyan jó volt olvasni püspökünk egyértelmű szavait: "Az élethez való jog pedig természeti jog, életét minden nemzetnek isteni parancs folytán kötelessége megtartani!" (Erdélyi Iskola 34/35)
Kedves Testvérem! Az ateista elnyomás éveiben nem mertük volna gondolni, hogy eljön az a nap, mikor szép kötetbe összegyűjtve, bárki megvásárolhatja ezeket az élet adó igéket!! Örömmel köszöntöm a Székely Könyvtár minden megjelenő kötetét, és külön köszönöm, hogy a XX. század emberkatedrálisának, Márton Áron válogatott írásait, beszédeit nyomda alá szerkesztették, a Hargita Kiadóhivatal által minden érdeklődőhöz eljuttatják!! Isten áldása kísérje szép munkájukat!
Őszinte tisztelettel, Böjte Csaba OFM

Csíkszereda, 2o14 jan. 2o.

Egy iraki fiatal pap mártírhalála és égi segítsége

Ed West, a Catholic Herald újságírója, a második gyermeke születése utáni nehéz pillanatokban egy mártírhalált halt iraki paphoz imádkozott segítségért. Mivel a kisfiú nem lélegzett és semmire nem reagált, riasztották a többi orvost is, és a szülőszobán már mindenki a legrosszabbtól tartott. A tragikus pillanatban az apa letérdelt és Ragheed Ganni közbenjárását kérte: az iraki papét, akit 2007 júniusában gyilkoltak meg Moszulban.

Mint később az orvosok közölték velük, teljes két percig kellett várniuk rá, míg a baba végre felsírt. A gyermek sírásának hallatán túláradó boldogság árasztotta el a szülőket. Az apa köszönetet mond Ragheed Ganninak, és az ő áldozatkész életét állítja példaként elénk. Az alábbiakban részleteket közlünk Ed West írásából.

Ragheed Ganni, a káld szertartású katolikus pap egyike volt azoknak az iraki keresztényeknek, akiket meggyilkoltak a 2003-as koalíciós inváziót követő pogrom során. A keresztényüldözés 2010. október 31-én érte el tetőpontját, amikor 52 hívőt öltek meg egy bagdadi katolikus templomban. Ez az üldöztetés és vérfürdő meglehetősen kevés publicitást kapott a nyugati sajtóban, – leszámítva a keresztény médiát –, és csak a közelmúltban, az Egyiptomban egyre gyakoribb keresztények elleni erőszak és a szíriai polgárháború hatására kezdtek többet foglalkozni a kérdéssel.

A világ egyik legrégebbi keresztény közösségét ért rettenetes megpróbáltatások eredménye, hogy a háború előtti egymilliós lélekszám ma 150 000 körül jár, ennek is jelentős hányada idős ember, és több mint 60 templomot bombáztak le.

Mindezek ellenére, Ragheed atya története inspiráló, lélekemelő: a tökéletes önfeláldozásról, hitről, megbocsátásról és barátságról szól. Ragheed az észak-iraki Moszulból származott, mely évszázadokig a szír kereszténység központjának számított; világvárosnak, ahol asszírok, arabok, kurdok, törökök, zsidók, perzsák, valamint kisebb népcsoportok éltek egymás mellett. Jelentős káld szertartású katolikus közösség élt Moszulban, bár a lélekszámuk egyre apadt a 20. század folyamán az üldöztetés, a diszkrimináció és a kivándorlás következtében.

Ragheed 1972-ben született Moszulban, 1993-ban szerzett mérnöki végzettséget. Három évvel később Rómába ment teológiát tanulni az Angelicumban, ahol végül ökumenikus teológiára specializálódott. 2001 októberében szentelték pappá Rómában. Folyékonyan beszélt arabul, olaszul, franciául és angolul.

Még szeminarista volt a szeptember 11-i terrortámadások idején, melynek következményeként háborút indítottak szülőhazája ellen. A Pápai Ír Kollégiumban lakott Rómában, a nyarakat pedig a Donegal megyei Loch Derg mellett töltötte Írországban.

Nagyon megrázta, amikor kitört a háború, és rendkívül aggódott családjáért, akiket akkor már hét éve nem látott. Úgy érezte, vissza kell térnie Irakba, és ott kell végeznie papi szolgálatát, bármennyire veszélyes is, mert oda tartozik, az az otthona. Akkor még optimistán írt egy szabad társadalom újjáépítéséről: „Szaddam megbukott, új kormányt választottunk, megszavaztuk az alkotmányt!” Teológiakurzusokat szervezett Moszulban, fiatalokat, szegényeket és betegeket gondozott, többek között egy gyermeknek segített, akinek szemműtétre kellett Rómába utaznia.

Az iraki keresztények elleni erőszak 2006 januárjában felerősödött: több templomot ért bombatámadás Moszulban és Bagdadban egyaránt. A szunnita és a síita milícia is támadni kezdte a keresztényeket az amerikai invázió miatti megtorlásként; sőt, néhányan közülük egyenesen a pápát hibáztatták a háborúért, holott II. János Pál mindent megtett, hogy megakadályozza annak kitörését.

Ragheed szülővárosában a helyzet kritikussá vált. 2006. augusztus 4-én, amikor Ragheed plébániájából 80 gyermek lett elsőáldozó, utcai harcok törtek ki a templom előtt, s a gyerekek rettegve hallgatták a gépfegyverek és rakéták hangját. A jó pásztor bátorította őket. Mint Ragheed az Asia News hírügynökségnek elmondta, „bár itt hozzá vannak szokva ehhez az emberek, és viszonylag nyugodtak maradtak, nem voltak biztosak abban, hogy hazajutnak-e az otthonaikba. Tisztában voltam vele, mekkora öröm a 80 gyermeknek, hogy elsőáldozók lehettek, ezért igyekeztem viccesen kezelni a helyzetet, és azt mondtam nekik: 'Ne féljetek, ez csak tűzijáték. A város is velünk ünnepel.' Aztán mondtam nekik, hogy gyorsan és csendben hagyják el a templomot.”

Az azt követő hónapban XVI. Benedek regensburgi beszéde ürügyén támadtak meg keresztényeket, egy moszuli papot lefejeztek. Októberben Ragheed azt írta egy barátjának: „A Ramadán rettenetes volt itt Moszulban. Keresztény családok százai menekültek el a városból, az én családom és a nagybátyáim is. Körülbelül harminc embert megfenyegettek, ők mindent hátrahagyva elmenekültek. Nem könnyű a helyzet, de az Úr kegyelme erőt ad nekünk. Itt minden nap szembe kell néznünk a halállal.”

A barátai később, visszaemlékezve erre az időszakra, megemlítették, hogy egyre fáradtabb és elgyötörtebb lett. Amikor a plébániáját érte támadás 2007 virágvasárnapján, azt írta: „Együttérzünk Krisztussal, aki úgy vonult be Jeruzsálembe, hogy tudta: az emberek iránti szeretetének a következménye a kereszt lesz. Így aztán, miközben golyók csapódtak folyamatosan a templom ablakainak, fölajánlottuk szenvedéseinket Krisztus iránti szeretetünk jeleként.”

2007-ben a bombázások és a túszejtések sűrűsödtek, a víz- és áramellátás egyre gyérebbé vált.

Egyik utolsó emailjében Ragheed atya azt írta: „Minden nap várjuk a végső csapást, de nem hagyjuk abba a misézést, a föld alatt fogjuk folytatni, ott biztonságosabb. Megerősít ebben az elhatározásomban a hívek ereje is. Ez háború, valódi háború, de bízunk benne, hogy a végsőkig tudjuk hordozni a keresztet az isteni kegyelem segítségével.”

Húsvétkor, május 27-én bomba robbant a templomban, két biztonsági őr sebesült meg. Másnapi utolsó, az Asia Newsnak szóló tudósításában azt írta: „Az összeomlás határán állunk... Irakban lesz-e egyáltalán hely a keresztényeknek? Senki sem támogat minket, semmilyen csoport nem harcol az ügyünkért; elhagyatottak vagyunk. Irak megosztott, soha nem lesz már olyan, mint volt. Milyen jövő vár a mi egyházunkra?”

Egy héttel később, 2007. június 3-án, mise után, Ragheed atya épp a templomtól indult el három diakónussal, amikor fegyveresek közeledtek. Az egyik diakónus felesége szintén velük volt az autóban, őt külön állították a férfiaktól. Az asszony később így emlékezett vissza arra a napra: „Az egyik gyilkos rákiáltott Ragheedre: 'Mondtam, hogy zárd be a templomot, miért nem tetted meg? Miért vagy itt még mindig?' Ragheed csak annyit válaszolt: 'Hogy zárhatnám be Isten házát?' Rögtön a földre lökték, csak annyi ideje volt még, hogy intsen nekem a fejével, hogy meneküljek el. Aztán tüzet nyitottak rájuk és mind a négyüket megölték.”

Ragheed Ganni élete a kiengesztelődés és megbocsájtás csodálatos üzenetét hordozza. Muzulmán barátainak egyike, Adnam Mokrani professzor így írt róla a halálát követő napon: „A halál mely istenének nevében gyilkoltak meg téged?  Milyen pogány elképzelés nevében feszítettek keresztre? Tudták egyáltalán, mit tesznek? Testvérem, nem hiába ontották véredet...”

2005-ben, az eukarisztikus kongresszuson Ragheed azt mondta: „Vannak napok, amikor gyengének érzem magam, és tele vagyok félelemmel. De amikor a kezemben tartom az Oltáriszentséget, és azt mondom: Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit – akkor érzem az Ő erejét bennem. Amikor a kezemben tartom Jézust, akkor valójában Ő tart a tenyerén engem és mindnyájunkat, dacolva a terroristákkal, és egységben tart minket az Ő határtalan szeretetében.”

„Az Ő határtalan szeretete” – Ragheed Ganni beszédének ezek a szavai maradtak meg az újszülött gyermek édesapjában, ezeknek a szavaknak tulajdonítja, hogy azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb félelmet élte át, Ragheed Ganni jutott eszébe és hozzá könyörgött. így a kisfiú kapott a James mellé még egy szokatlan keresztnevet is.

Catholic Herald/Magyar Kurír