Szentté avatás a pápa 83. születésnapján

Vatikán: II. János Pál pápa május 18-án, 83. születésnapján több mint ötvenezer zarándok, közöttük mintegy húszezer lengyel előtt a Szent Péter téren négy személyt avatott szentté: Jozef Sebastian Pelzart (1842-1924), Przemysl egykori püspökét, Ursula Ledochowska (1865-1939) szerzetesnőt, és két olasz rendalapító szerzetesnőt, Virginia Centurione Bracellit (1587-1651), és Maria de Mattiast (1805-1866). Szentbeszédében a pápa a négy szentet az „Eucharisztiából fakadó élet” példaképének nevezte.
Jozef Pelczar és Ursula Ledochowska személye a szentatya személyes élettörténetével is összekapcsolódik: Pelczar püspök annak a krakkói egyetemnek a rektora volt, ahol Karol Wojtyla később tanulmányokat folytatott. Az Ursula Ledochowska által alapított rend tagjai közül öt nővér vezeti a szentatya háztartását a Vatikánban.
A szentté avatás, és a pápa 83. születésnapja alkalmából a lengyel zarándokokat több püspök kísérte. Jozef Glemp bíboros azonban betegsége miatt nem tudott részt venni az ünnepi szentmisén. Jelen volt viszont Aleksander Kwasniewski államfő.
A szentté avatás a szokásos módon, a szokásos liturgikus formában zajlott, nem történt benne utalás a pápa születésnapjára. A szertartás végén azonban a zarándokok ezrei, közöttük a pápa honfitársai hosszasan éltették a szentatyát.
Az Angelus elimádkozása előtt II. János Pál köszönetet mondott mindazoknak, akik születésnapja alkalmából gratuláltak neki, és kérte a hívőket, imádkozzanak azért, hogy Isten segítse őt abban, hogy a rábízott feladatokat továbbra is teljesíthesse, és felelősségteljes missziós munkáját továbbra is betölthesse. Ezzel a szentatya ismételten „válaszolt” azokra az újra és újra felröppentő találgatásokra, amelyek lemondásáról szólnak. KAP/MK

Szentté avatási szertartás több mint egymillió hívő jelenlétében

hívő jelenlétében avatott szentté öt spanyol egyházi személyt: Pedro Poveda Castroverde (1874-1939) papot, aki a spanyol polgárháború alatt halt mártírhalált, Jose Maria Rubio y Peralta (1864-1929) jezsuitát, Genoveva Torres Morele (1870-1956) és Ángela de la Cruz (1846-1932) rendalapítókat, valamint Maria Maravillas de Jesús (1891-1974) karmelita szerzetesnőt.
Szentbeszédében II. János Pál pápa az új szenteket példaképül állította az egyház, különösen a spanyol egyház számára. A spanyol hívőket ismételten kérte: őrizzék meg keresztény gyökereiket, hiszen csak így tudják Európának megmutatni igazi arcukat, és kultúrájuk gazdagságát. A szentatya az Evangéliumhoz való hűséget, és a család szentségének fontosságát hangsúlyozta. Utalt a pápa a spanyol történelem mindmáig nem teljesen feldolgozott időszakára, a polgárháborúra is. Megemlékezett a polgárháború többezer hívő áldozatáról, mindenekelőtt a szentté avatott Pedro Poveda mártírhaláláról. A szenvedés idejének nevezte ezt a korszakot, amely mára már véget ért.
A szentatya újra és újra arra buzdította a spanyolokat, ne a múlt sebeit őrizzék magukban, hanem bátran ápolják keresztény hagyományaikat.
A több mint háromórás program után II. János Pál pápa a nunciatúrán találkozott a spanyol püspöki kar tagjaival. VR/KAP/MK

Romlatlan testek

Mindazok, akik lelkükkel hosszú éveken keresztül még tovább irányították a népüket, valószínűleg csak ideiglenesen léptek ki a fizikai testükből is, azaz van tetemük a Földön, ám az romlatlan állapotban nyugszik.

Akinek a halálát követően nem bomlik fel a teste, azt jelenti, hogy mesteri szinten képes bánni az egyes elementálokkal, azaz a természeti elemek szellemeivel. A négy elementál – a Levegő (Szilfek), a Tűz (Szalamanderek), a Víz (Nimfák) és a Föld (Gnómok) – ugyanis felelős a halál beálltát követően a test felbomlásáért. A Levegő, amikor a légzés leáll, a Tűz, amikor a test lehűl, a Víz, amikor a test kiszárad, és végül a Föld, amitől aztán a test elporlad.

Egyes beavatottak, akik parancsolni tudtak ezeknek az elementáloknak, ezt a folyamatot teljesen le is tudták állítani, vagy éppen fordítva: képesek voltak mindezt néhány mp alatt véghezvinni, úgy hogy az eredmény a teljesen nyomtalan elbomlás lett. Sok szent távozott így el a Földről észrevétlenül. Talán a legismertebb ilyen eseteket a Pilis között élő egykori pálos rendi szerzetesek képviselték. De azt már kevesen tudják, hogy nem csak a Pilisben vannak pálos rendi szerzeteseknek romlatlan testei, hanem pl. Pápán és Vácon is.

Paulus Osirius egy hispániai pap volt, és egyben korának egyik legműveltebb embere, Szent Ágoston tanítványa volt. Később az észteknél járt, akikről az alábbiakat jegyezte fel: “Van náluk egy törzs, akik hideget tudnak csinálni. S ezért van, hogy a halottak sokáig ki vannak terítve, nem indulnak oszlásnak, mivelhogy hideget hoznak rájuk. Azt is képesek megcsinálni, hogy ha bevisznek egy teli hordó vizet, vagy sört, az is befagy, még ha nyár van, akkor is.”

Mongólia Altájon kurgánokban nagyon sok olyan tetemet találtak, amelyek nem indultak oszlásnak. Ilyen pl. a paziriki kurgánok leletanyaga is. Ezek a testek nem mumifikálódtak, tehát nem arról van szó, hogy bebalzsamozták őket, mint pl. az egyiptomiak, hanem teljes épségben megvannak. Egyesek a speciális időjárási viszonyokkal próbálják magyarázni ennek az okát, azonban még soha senki nem tudta ezt rekonstruálni. Ezek az emberek europidok, antropológialilag belső-ázsiaiak, és amint azt a többi leletanyagból tudni lehet, több királyi személy van közöttük.

Bizonyos látó emberek elbeszélése szerint Atilla király sem halt meg, olyan állapotban él, amelyből elvileg bármikor fel tud kelni, de erre ténylegesen majd csak akkor kerül sor, ha eljön az ideje. Gyakorlatilag bármikor testet tud ölteni.

A Képes Krónika – annak ellenére, hogy elég ellenséges hangvétellel beszél Aba Sámuelről – mégis megemlíti, hogy mikor néhány évvel a temetése után felnyitották a sírját, “szemfedőjét és ruházatát épségben, sebhelyeit begyógyulva találták”. Hiába nem szerették, ez akkora csoda, hogy csak nem tudták elhallgatni.

Mikor II. András meghalt nem Fehérváron temették el, hanem koporsóját Magyarország déli részére, egy Egres nevezetű helyre szállították (Csanádvár-Nagyvárad). A krónika szerint András holtteste itt látható, amint boldogan nyugszik, ez pedig azt jelenti, hogy romlatlanul nyugszik. Olyan erők jelentek meg a királyban, amit az ország más földrajzi pontjára is elszállítottak azért, hogy ebből a hatalmas energiából mások is részesüljenek. Ezért nem Fehérváron temették el.

A Képes krónikában rendre visszatérő kifejezést használnak II. Gézára, miszerint teste Albában nyugszik. Ezt többnyire úgy fordítják, hogy Fehérváron nyugszik, holott az alba pusztán fehéret jelent, azaz teste fehérben, azaz fényben nyugszik. Aludva nyugszik, merthogy az ő teste is romlatlan állapotban van.

Lourdes-i Szent Bernadette – szintén romlatlan testtel nyugszik Szent Margit már életében megmondta előre, hogy teste nem fog majd rossz szagot árasztani, azaz romlatlan marad. 1270-ben halt meg, arca napokig fénylett. Finom virágillat áradt belőle. Később hármas koporsóba tették (fa-vörösmárvány-vas), akárcsak Atillát, vagy Tutenhament. Fél évvel később még nagyobb illat és füst szállt fel a koporsóból. II. József, a kalapos uralkodó összetörette a koporsóját, amit a törökök elöl Pozsonyba menekítettek. Úgy gondolta, hogy ezzel az egész magyarság lelkét, nyelvét és sorsát meg tudja törni, el tudja pusztítani.

A trónviszályok során IV. Istvánt megölték az ideig-óráig őt pártfogoló bizánci katonák és kidobták a várból a várfalán keresztül a
földre. Senki nem nyúlt hozzá, és még egy hónap múlva is ugyanúgy feküdt ott, teljesen épen, nem indult oszlásnak.

II. Lajos az Arvisura tanúsága szerint nem azért fulladt bele a Csele-patakba, mert a nehéz páncélja lehúzta, hanem mert bizonyos
jóakarói – Zápolya emberei – előtte teljesen cselekvésképtelenné tették, s eszméletlen volt, mikor a vízbe dobták. Az ő tetemét is kb.
egy hónappal később találták meg, mint ahogyan a mohácsi csatában elvesztette életét. Egy mocsaras területen volt, s egyesek szerint a mocsár miatt nem indult oszlásnak a tetem, de ez nagy badarság, mert attól éppen hogy hamarabb kellene rothadásnak indulnia.

Amikor Mindszenthy József bíboros koporsóját hazahozták és belenéztek, az ő esetében is megdöbbenve látták, hogy romlatlanul fekszik benne. Jelenleg Esztergomban van, el is rejtették a kíváncsi szemek elől.

Forrás: http://tudatbazis.hu/romlatlan-testek

Sajtóközlemény Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásáról

„Közzétették Batthyány-Strattmann László (1870-1931) boldoggá avatásának időpontját. 2003. március 23-án, vasárnap a római Szent Péter-bazilikában másik négy személlyel együtt avatják boldoggá a szegények orvosát. Apor Vilmos győri mártírpüspök után ő lesz a második magyar, akit a rendszerváltás után a pápa a boldogok sorába emel. A boldoggá avatási eljárás felperese, azaz abban egyházi szempontból az illetékes a Szombathelyi és az Eisenstadt-i (Kismartoni) Egyházmegye közösen, így a boldoggá avatás a magyar és az osztrák egyház közös ünnepe is lesz. Az ügy római posztulátora Németh László, a Pápai Magyar Intézet rektora. A Szentté avatási Kongregáció illetékes testülete május 7-i rendes ülésén tárgyalt arról a gyógyulásról, amely Batthyány-Strattmann László közbenjárására történt Magyarországon 1989-ben. Az eset egyházmegyei kivizsgálását 1995-96-ban végezték el. A Kongregáció azt követően terjesztette az ügyet a bíborosok és a püspökök testülete elé, hogy az eljárás anyagát és az azóta összegyűjtött dokumentációt és a tanúvallomásokat az orvos és a teológus szakértők részletesen megvizsgálták. Mindezek birtokában a boldoggá avatási eljárás utolsó állomását jelentő ülésen az illetékes testület arra a következtetésre jutott, hogy Batthyány-Strattmann László közbenjárására Isten adta meg a gyors, teljes és tartós gyógyulást. A döntésről a Kongregáció titkára értesítette II. János Pál pápát, aki elrendelte a csodás gyógyulásra vonatkozó dekrétum közzétételét, melyet az ő jelenlétében július 5-én hirdettek ki. A leendő új magyar boldog földi maradványai az ausztriai Güssing (Köpcsény) ferences templomában nyugszanak.” Németh László posztulátor/MK
Érdemes megemlítenünk a magyarokhoz közel álló boldogok között a ruszin származású, de a magyarság által tisztelt és szeretett Romzsa Theodor kárpátaljai görög katolikus püspök nevét is, akit 2001 júniusában avatott boldoggá a szentatya. 

(Magyar Kurír)

II. János Pál pápa szentté avatta Boldog Pio atyát

Vatikán: Vasárnap, június 16-án délelőtt a Szent Péter téren bemutatott szentmisén II. János Pál pápa a szentek sorába iktatta Pietrelcinai Boldog Pio atyát. A régóta várt eseményt a Szent Péter téren és a környező utcákban jelenlévő több mint 300 ezer hívő, valamint a San Giovanni Rotondóban és a kapucinus szerzetes szülőhelyén, Pietrelcinában összegyűlt több tízezer zarándok tapsvihara köszöntötte. Pio atya szentté avatása hetek óta lázban tartotta Olaszországot. Vannak, akik második Assisi Szent Ferencként tartják számon a kapucinus szerzetest, akinek tisztelete már az egész világon elterjedt. Az 1999-ben történt boldoggá avatás óta ez a tisztelet még csak tovább erősödött.

„A mi Urunk, Jézus Krisztus, Péter és Pál apostolok, valamint saját tekintélyükkel Pietrelcinai Boldog Piót szentnek nyilvánítjuk, és nevét beírjuk a Szentek Könyvébe” – II. János Pál latin nyelven mondott szavaival Pio atya felvételt nyert a katolikus egyház szentjeinek sorába. A szentatya pápasága alatt ő a 246. szentté avatott személy. A szentté avatásra szokás szerint közvetlenül a bűnbánati szertartás után került sor. José Saraiva Martins bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa a hívő nép nevében felkérte a pápát, hogy iktassa a szentek sorába Pietrelcinai Boldog Pio atyát. Mielőtt erre sor került volna, a szentatya felhívására az egybegyűltek közösen elimádkozták a Mindenszentek litániáját, ezzel is kifejezve a földi zarándok-egyház és az üdvözültek által képviselt diadalmas egyház közösségét, azoknak a közbenjárását kérve, akiknek sorában köszönthetjük most már a szentéletű olasz kapucinus szerzetest is.

A litánia végén a szentatya könyörgést mondott, majd felhangzott a latin nyelvű szentté avatási formula, amelyre a jelenlévők az egész világegyház képviseletében örömmel feleltek: „Ámen!” A szentté avatás szertartása Saraiva Martins bíborosnak és a szentté avatási ügy posztulátorának a pápához intézett köszönő szavaival zárult, majd a szentmise a dicsőség eléneklésével folytatódott. Az evangélium felolvasására – az egyetemes egyház ősrégi szokása szerint – két nyelven, latinul és görögül került sor. Jóllehet a keleti és a nyugati egyház immár majdnem egy évezrede fájdalmas különváltságban él, mégis együtt kell örvendeniük, amikor egy új szentben Isten kegyelmének és szeretetének diadalát ünnepeljük.

A felajánlás közben a kórus énekelt: „Élő kövek, Krisztussal, az élő kővel – ajánljunk fel Istennek tetsző áldozatot!”, majd felhangzottak a 117. zsoltár szavai: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökkévaló az ő irgalma.” A zsoltáros szavai különösen is aktuálisak voltak ezen a szentmisén, amikor Pio atyára, a gyóntatók példaképére emelte tekintetét az egyház, egy olyan kapucinusra, akinek alakjában Isten örökkévaló irgalma jutott emberi módon kifejezésre.

„Az én igám édes és az én terhem könnyű” (Mt 11,30) Jézus imént hallott szavai, amelyet a tanítványoknak mondott, segít megértenünk ennek az ünnepélyes szertartásnak a legfontosabb üzenetét. Úgy is érthetjük ezeket a szavakat, mint a ma szentté avatott Pio atya egész létének csodálatos összefoglalását – kezdte homíliáját a pápa. Az iga evangéliumi képe felidézi azt a sok megpróbáltatást, amivel az alázatos san giovanni rotondói kapucinus szerzetesnek életében szembe kellett néznie. Ma azt szemlélhetjük benne, hogy milyen édes is Krisztus igája és milyen könnyű is az Õ terhe, ha szeretetteljes hittel hordozzuk azt. Pio atya élete és küldetése azt tanúsítja, hogy a nehézségek és a fájdalom, ha szeretettel fogadjuk el, olyan életúttá válhatnak, amely az életszentség kiváltságában részesül, amely megnyílik egy nagyobb jó irányába, amit egyedül a mi Urunk tart számon. A pápa idézett a Galatákhoz írt levélből: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével” (Gal 6,14). „Vajon nem éppen ez a kereszttel való dicsekvés-e az, ami leginkább felfénylik Pio atya személyiségén keresztül? Mennyire időszerű a kereszt lelkisége, amit ez a pietrelcinai alázatos kapucinus elénk állított? A mi korunknak is arra van szüksége, hogy ezt újra felfedezze, annak érdekében, hogy a szívek megnyílhassanak a remény irányába” – mondotta a pápa. Pietrelcinai Szent Pio atya egész életében mind jobban igyekezett hasonlítani a keresztre feszítettre: mindvégig annak teljes tudatában volt, hogy arra hivatott: egészen különleges módon legyen a megváltás művének munkatársa. Enélkül a folytonos keresztre való utalás nélkül nem lehet megérteni az ő életszentségének titkát. Isten szemében ugyanis a kereszt az üdvösség valódi eszközévé vált, az egész emberiség számára, az az út, amelyet maga Jézus is ajánl mindazok számára, akik Õt követni akarják. „Olyan Isten vagyok, Aki irgalmasságot gyakorol” – idézte a szentatya a Teremtés könyvét (9,23.), kiemelve, hogy Pio atya nagylelkű képviselője volt ennek az isteni irgalmasságnak a lelkivezetésben, valamint a bűnbánat és kiengesztelődés szentsége, a gyónás kiszolgáltatása során. Gyóntatás közben, amely apostolkodásának egyik legfontosabb tevékenysége volt, és amely hívek tömegeit vonzotta a san giovanni rotondóbeli szerzetesi konvent gyóntatófülkéjéhez, volt alkalma tanúságot tenni erről az irgalomról. Bár látszólagos keménységgel beszélt a hozzá zarándokló hívekkel, ezzel is tudatosítva a bűn súlyosságát és a valódi bűnbánat nélkülözhetetlenségét, mégis a legtöbben megváltoztak, és visszafordultak a rossz útról a szentségi bűnbánat megbocsátó ölelésén keresztül. Példa lehet ez a papok számára, hogy örömmel és buzgósággal teljesítsék ezt a ma is olyannyira fontos szolgálatot, amire a Zsidókhoz írt levél is emlékeztet bennünket. A szentatya leszögezte: Pio atya apostoli munkájának hatékonysága abban rejlett, hogy lelkisége mélyen Istenben gyökerezett. Bensőséges és állandó egységben élt Istennel, naponta hosszú órákat töltött imádságban. Szerette mondogatni: „Én csak egy szegény szerzetestestvér vagyok, aki imádkozik.” Meg volt győződve arról, hogy az imádság a legjobb fegyver a kezünkben, olyan kulcs, amely megnyitja Isten szívét. Lelkiségének ez az alapvető jellegzetessége folytatódott azokban az imacsoportokban, amelyeket alapított és amelyek az egyháznak és a társadalomnak a szüntelen és hűséges imádság hatalmas szolgálatát ajánlja fel. Pio atya szüntelen és hűséges imádsága rendkívüli szeretet-tevékenységgel is párosult, amelynek nyomán megszületett a „Szenvedés Enyhítésének Háza.” Imádság és szeretetgyakorlat, íme, Pietrelcinai Szent Pio atya életének titka.

A pápa személyes imádságot intézett az új szenthez: „Taníts meg bennünket is imádkozni, könyörgünk hozzád, a szív alázatával, hogy mi is az evangéliumi kicsinyek közé számoltassunk, akiknek az Atya megígérte, hogy feltárja országának titkait! Taníts meg bennünket úgy imádkozni, hogy soha el ne fáradjunk, bár jobban tudod mire van szükségünk, mielőtt még kérésünk megfogalmazódhatott volna! Eszközöld ki számunkra a hit pillantását, hogy képesek legyünk felismerni a szegényekben és a szenvedőkben magának Jézusnak az arcvonásait! Támogass a lelki harc és a próbatétel idején és ha elesünk, tedd, hogy megtapasztaljuk a megbocsátás szentségének örömét! Ajándékozd nekünk a te jámborságodat, amellyel azt a Máriát tisztelted, aki Jézus anyja volt és mindnyájunknak anyja is. Kísérj el bennünket földi zarándokutunkon, amely az örök haza felé tart, amelyet mi is szeretnénk elérni, hogy ott szemlélhessük az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök dicsőségét” – fejezte be szentbeszédét II. János Pál pápa. A szentatya arra is visszaemlékezett: abban a kiváltságos helyzetben van, hogy elmondhatja magáról, személyesen is meggyónt a most oltárra emelt pietrelcinai Szent Pio atyának. „Az eset 1947-ben történt: Karol Wojtyla Rómában tanult és azért utazott el San Giovanni Rotondóba, hogy találkozhasson Pio atyával, akinél szentgyónását is elvégezte. Élő a legenda, miszerint Pio atya megmondta volna az akkor 27 éves fiatalembernek, hogy egyszer majd pápává választják, ezt azonban a Szentatya sohasem erősítette meg – a szerk.)

Az ünnepélyes szertartás végén a pápa köszöntötte a jelenlévő bíborosokat, érsekeket, püspököket, a kapucinusok legfőbb elöljáróját, Pio atya minden rendtársát, és a több százezer zarándoksereget. Egyúttal bejelentette, hogy az új szent kötelező liturgikus ünnepnapja a római naptárban szeptember 23., Szent Pio atya mennyei születésnapja. A szentatya a Szűzanya és Pietrelcinai Szent Pio közbenjárását kérve oltalmukba ajánlotta az új évezred elején az egész egyház életszentség felé vezető zarándokútját, majd elimádkozta az Úrangyalát.

VR/MK

Szentté avatás pünkösd vasárnap

Vatikán: II. János Pál pápa május 19-én, pünkösd vasárnap délelőtt a Szent Péter téren bemutatott szentmisén a következő öt boldogot iktatta a szentek sorába: Alonso de Orozco spanyol Ágoston-rendi papot, Ignazio de Santhiá olasz kapucinust, Unile da Bisignano olasz ferences testvért, a Jézus agonizáló szívéről nevezett Pulina, olasz származású rendalapító szerzetesnőt, valamint Benedetta Cambiagio Frassinello olasz rendalapító szerzetesnőt.
A szentmise elején Bernardin Gantin bíboros, a bíborosi kollégium dékánja köszöntötte a pápát, aki május 18-án, szombaton töltötte be 82. életévét.
A szentatya beszédében a boldogok tetteit méltatta, majd homíliáját a Szentlélekhez intézett fohásszal zárta: „A Szentlélek gyökeresen átalakította az apostolokat, akik előzőleg félelemből zárkóztak be a Cenákulumba, majd az Evangélium buzgó hírnökeivé váltak. A Szentlélek továbbra is támaszt nyújt az egyháznak a századok során evangelizáló küldetéséhez, és minden korban a hit bátor tanúit hívta életre.”
A szertartás végén, a Regina Coeli elimádkozása előtt a szentatya köszöntötte a zarándokokkal együtt érkezett polgári és egyházi hatóságokat, közöttük Cardoso brazil államfőt. Szólt arról a kampányról is, amelyet a „Kinyújtott Kezek” és „Amnesty International” közösen szervezett „Global March” néven a kiskorúak foglalkoztatottsága ellen. „Jó alkalom arra, hogy hatékony megoldásokat keressenek erre a tűrhetetlen jelenségre” – mondotta a pápa, majd köszöntését küldte a San Giovanni Rotondóban összegyűlt fiataloknak, akik Pio atya szentté avatására készülődnek. Arra buzdította őket, hogy bátran haladjanak előre az életszentség útján. Végül a következő szavakkal köszönte meg Bernardin Gantin bíboros születésnapi jókívánságait: „Támaszt nyújtanak számomra a személyemért és az Úr által rám bízott péteri szolgálatért végzett imák.”
A pápa köszönetnyilvánítása egyfajta üzenet is azok felé, akik éppen 82. születésnapja alkalmából az elmúlt napokban azt fontolgatták, hogy egészségi okok miatt lemond hivataláról. A szentatya pünkösdvasárnapi szavai jegyében hivatását az Úr által rábízott küldetésnek tekinti, amelyet a végsőkig teljesíteni akar. VR/MK

Boldogokat avatott a szentatya

Vatikán: II. János Pál pápa vasárnap, április 14-én délelőtt a Szent Péter téren bemutatott szentmisén hat Isten szolgáját avatott boldoggá. A hat új boldog közül négyen – Gaetano Errico, Lodovico Pavoni, Artemide Zatti, Padre Luigi Variara – olasz származásúak, ketten pedig dél-, illetve közép-amerikai születésűek. Maria Romero Meneses nicaraguai, Maria del Transito de Jesus Sacramentado szaléziánus szerzetesnő pedig az első argentin nő, akit az egyház oltár dicsőségére emelt.
Homíliájában a pápa az emmauszi tanítványok és a feltámadt Jézus találkozásáról szóló vasárnapi evangélium keretébe illesztette az új boldogok legfontosabb erényeit. Jézus ugyanis útitársként szegődött az Emmausz felé tartó két tanítványhoz és közben magyarázta nekik az írásokat, majd miután megérkezett, megtörte a kenyeret számukra, miként kereszthalála előtt az apostoloknak. Emmausz húsvéti tapasztalata állandóan megújul az egyházban. „Erről adnak ékesszóló tanúbizonyságot a mában azok, akiket nagy örömmel iktattam a boldogok közé” – mondta a pápa. Mint az emmauszi tanítványok, az új boldogok is képesek voltak felismerni az Úr jelenlétét az egyházban és miközben számos nehézséget és félelmet győztek le, a Föltámadottnak lelkes és bátor tanúságtevői lettek a világ előtt. „Nem romlandó dolgok, hanem Krisztus drágalátos vére árán nyertetek megváltást” – idézte a pápa Péter apostol szavait, melyek Gaetano Erricóra, Jézus és Mária Szeplőtelen Szíveinek Misszionáriusai Kongregáció alapító papjára emlékeztetnek. Korának nagy társadalmi és szociális változásai közepette Isten irgalmának nagyságát hirdette, miközben kiengesztelődésre szólította azokat, akik a bűn és a halál uralma alatt állottak. A gyóntatás valóságos vértanúja volt az új boldog, miközben egész napokat töltött el a gyóntatószékben, hogy saját erőinek legjavával fogadja be és hallgassa meg a bűnbánó lelkeket. Példája bennünket is ösztönöz, hogy újra felfedezzük a gyónás szentségének értékét és jelentőségét, melyet az Atya mutat éppen leggyengébb gyermekei iránt.
„Isten feltámasztotta Jézust és mi ennek tanúi vagyunk” – ez az öntudatos és tüzes hit vezette Lodovico Pavoni lelki és papi tapasztalatát, a Szűz Mária Leányai Kongregáció megalapítóját. Különösen érzékeny lelkületével fogott hozzá a szegény és elhagyott fiatalok, főként a süketnémák gondozásához. Nagy teret foglalt el apostoli tevékenysége, kezdve a neveléstől egészen a különféle kiadványok terjesztéséig menően, méghozzá olyan eredeti megérzésekkel és találékony apostoli módszerekkel, melyek alapjaként egy nagyon szilárd lelkiség szolgált. Tanúságával arra buzdít bennünket, hogy bízzunk Jézusban.
Spanyol nyelven folytatva beszédét a pápa a szalézi család három jeles tagjának követendő vonásaira hívta fel a figyelmet. „Mózestől kezdve a prófétákon át kifejtette az Írásban róla szóló részeket” – idézett ismét a pápa, arra az örömteli tanúságtételre utalva, melyet az Úr kelt az őt követő tanítványaiban. Ez a lelkiség kapcsolja egybe a szalézi család három új boldogát. Padre Luigi Variara az olasz Asti egyházmegyéből érkezett Kolumbiába, az irgalmas Jézus hűséges követőjeként és az első pillanattól kezdve fiatal energiával és képességeinek gazdagságával szentelte magát a leprások szolgálatára. Õ az első Kolumbiában felszentelt szaléziánus atya és sikerült is neki számos hivatást támasztani, gyakran a betegek között. Idővel ez utóbbiakból alakult ki Jézus és Mária Szent Szívei Gyermekeinek virágzó Kongregációja, mely jelenleg is számos országban tevékenykedik.
Artemide Zatti az olaszországi Reggio Emilia tartományából vándorolt ki családjával 12 évesen Argentínába, melyről Don Bosco oly sokat álmodozott. Artemide itt kapta a szalézi hivatást és szenvedélyesen, teljes odaadással fogott a betegek ápolásához. Ötven éven át végzett szolgálata Viedma-ban az elesettek körében ragyogó példája a szerzetesi életnek, segítsen bennünket, hogy tudatában legyünk az Úr jelenlétének és el tudjuk őt fogadni az összes rászoruló testvérünkben.
Maria Romero Meneses, a Segítő Szűzanya Leánya szerzetes, Jézus arcáról elmélkedve felismerte, mi az Úr szándéka vele. Nicaraguában született, majd rendi felkészülését El Salvadorban végezte, hogy végül Costa Ricába érkezzék, ahol élete döntő részét töltötte. A pápa külön megemlítette: „Ez a kedves közép-amerikai nép, amelyet most a boldoggá avatás öröme fog össze, találjon ennek az új boldognak az életében bőséges példákra és tanításra, hogy megújíthassa és megerősíthesse az ezen a földön erősen meggyökerezett keresztény életet.”
„Ugye, lángolt a szívünk, amikor útközben kifejtette az Írásokat” – a két emmauszinak ez a meglepő vallomása nagyban hozzájárult Maria del Transito de Jesus Sacramentado nővér, a Ferences Misszionárius Harmadrend megalapítójának hivatásához. A szívében lángoló hivatás indította őt, hogy a szemlélődő életben keresse a Krisztussal való élet közelségét. Ez még akkor sem aludt ki, amikor megbetegedve el kellett hagynia a kolostort, ám nagy bizalommal hagyatkozott az Isten akaratára, melyet szünet nélkül keresett. A ferences életideál úgy mutatkozott meg számára, mint Isten igaz útja, melyet tőle kívánt és ami – hála a bölcs lelkivezetőnek – áthatotta a szegénységben, alázatban, türelemben, szeretetszolgálatban leélt egész életét, miközben életet adott a ferences család egyik újabb ágának.
„Mutasd meg nekünk az élet útját” – idézett a szentatya homíliája végén a válaszos zsoltárból, majd kérte, hogy a feltámadt Úr jelezze számunkra az élet igaz ösvényét, az egyetlen célba vezetőt, mint ahogyan ez történt az új boldogok életében is. VR/MK