2017. december 15., péntek

Szent Anasztázia szűz, †258


Szent Eleutér felszentelt vértanú


Szentünk Rómában született nemes és gazdag szülőktől. Édesapja háromszor is volt hadvezér, édesanyját Szent Pál keresztelte meg. Fiuúat jámborságban nevelték, Anaklét pápa nevelésére adták. A Főpapja látva, hogy Eleutér jó erkölcsű ifjú, szívesen fogadta növendékei közé, először diakónussá, majd pappá szentelte. 20 éves korában Nikétász érsek Illíria püspökévé tette. Az ifjú püspök sok embert vezetett a keresztény hitre. Hadrián császár (117-38) elfogatta a szent főpapot, és Rómába hozatta. A kihallgatás után megtüzesített ágyra fektette, de arról egészségben kelt fel. Ezután forró olajjal gyötörték, szurokba és gyantába mártották, majd oroszlánok elé dobták. Mindezek között sértetlen maradt. Végül anyjával Anthiával együtt lefejezték őket l20 körül. Korib helytartó, aki kínozta őket, állhatatosságukat látva Krisztus hitének megvallója lett. Ezért őt is lefejezték.


Szent Eleutér vértanú

Bizáncból származott, életét sok erény ékesítette. Nevelését a császári udvarban kapta, ahol nagy méltóságra emelkedett. Ő azonban a világi hiúságokat és gazdagságot megvetve, az örökkévalókra gondolt és lelkével törődött. Egyik szolgája bevádolta, hogy keresztény életet él. Makszimián császár nem akart durva lenni hűséges emberéhez, először hízelgésekkel próbálkozott. Mivel eredményt nem ért el, megparancsolta, hogy fejezzék le, testét dobják a kutyáknak és madaraknak. Ez a IV. század kezdetén történt. Egy keresztény pap, megtalálva a holttestet, tisztelettel eltemette egy nevezetes helyen.


Szent Irenéusz     vértanú és társai, † 258       


Szent István hitvalló

István atya Nagy Kappadókiában született keresztény szülőktől, akik szigorúságban nevelték. Gyermekkorában szülei tanulásra adták. Gyorsan elsajátította az olvasást. Tizenöt éves korában Konstantinápolyba ment, hogy befejezze tanulmányait. Érett korában szerzetessé lett és a pusztába ment. Ott 30 évig élt szent életet. Különleges kinyilatkoztatás folytán Germán pátriarka elhívta a pusztából és a Krim szigetén levő Szurozs város püspökévé tette. Lelki nyáját nagyon megfertőzték a téves tanítások. Öt év fáradsága után sikerült a tévtanítást legyőzni és az igazhitűséget megerősíteni. A képromboló Izauri Leó császár alatt Konstantinápolyba ment, és ott bátran hirdette az igazhitű hagyományt. A szentképek tiszteletéért sok kínzást és börtönt is szenvedett. Kopronimosz császár alatt a börtöntől és a szenvedésektől meggyengülve, már öreg korában visszanyerte szabadságát. Újra visszatért székhelyére és lelki nyája között nemsokára meghalt a VIII. század közepén.


Látriszi Szent Pál atya

A Myziában levő Eleé városban született nemes szülőktől. Mivel atyját korán elvesztette a frigiai Szent István kolostorban nevelkedett. Anyja halála után mint gyermek, Isten szolgálatára szentelte magát. Milétosz közelében a Látrisz hegyen élt vezeklő életet. Imádság, böjt, hallgatagság, ezekkel az erényekkel ékeskedett élete. Körülötte kolostort építettek azok, akik példája szerint akartak élni. Halálának idejét Istentől előre megtudta. Békében halt meg 955. december 15-én.


Szent Párd atya

Születésére nézve római volt. Ifjú korában fuvaros volt. Egy alkalommal Jerikóban, Pard vigyázatlansága miatt egy gyermeket tevéi összetapostak és meghalt. Lelkiismeret-furdalást érzett érte, és az Arion hegyére ment a szerzetesek közé, és élete végéig szigorú vezeklést vállalt magára akaratlan gyilkosságáért. Egy oroszlán közelébe ment, hogy az falja fel, de az állat nem bántotta. Ebből megértette, hogy Isten megbocsátotta bűnét. A VI. században halt meg Palesztinában.


Szent Valér (Valeriánus)     püspök és hitvalló, † 460       



SZENT WILLIBALD püspök és SZENT WUNIBALD bencés apát*Wessex, 701. +Eichstätt, 787. július 7.
*Wessex, 701. +Heidenheim, 761. december 18.
Willibald és Wunibald testvérek voltak. Hugeburg heidenheimi angolszász apáca szerint szüleik rokonságban álltak Szent Bonifáccal (lásd: A szentek élete, 247. o.), és Wessexben éltek. Willibald kora ifjúságától kolostorban nevelkedett. Amikor ugyanis még kicsi volt és megbetegedett, szülei fogadalmat tettek, hogy ha meggyógyul, elviszik a walthami kolostorba, amely délkeletre esett a winchesteri püspöki székhelytől, és Isten szolgálatára szentelik. Itt -- miként sok honfitársát -- Willibaldot is magával ragadta a szent zarándoklat eszméje. Az angolszászok térhódítása megteremtette a lehetőséget, és Willibaldban felébredt a vágy, hogy messze idegenben aszkéta életet éljen. Tervei számára Willibaldnak sikerült az édesapját és az öccsét is megnyernie, aki egy évvel volt fiatalabb, mint ő. 721 körül kelhettek útra Rómába. Útközben Luccában meghalt az édesapa. A két fiú 723 húsvétjáig maradt együtt Szent Péter városában. Wunibald egy római kolostorba nyert fölvételt, majd 728-ban visszatért hazájába, hogy a harmadik testvért, akinek a nevét nem tudjuk, szintén Rómába vigye.

Willibald folytatta zarándokútját Szicílián és Kisázsián át a Szentföldre, Jeruzsálembe. Útjáról Hugeburg részletesen beszámol, föltehetően Willibald naplószerű följegyzései alapján. Willibald három esztendőt töltött a Szentföldön, utána két évig még Konstantinápolyban maradt, majd 730-ban pápai és császári követek kíséretében visszatért Itáliába. Az egyháztörténelem egy érdekes és figyelemre méltó eseménye: az angolszász szerzetes, akinek egyháza abban a szellemben fogant, amely Montecassinóból kiindulva Rómán keresztül terjedt tova, most Szent Benedek hegyére ment, hogy erejét a montecassinói apátság megújításának szolgálatába állítsa. Montecassino több mint száz esztendeig árván állt, amikor 718 táján a bresciai Szent Petronax (670- -750?) néhány társával szerzetes életet kezdett itt élni. A közösségi élet formái elég nehezen alakultak ki, ám az alatt a tíz esztendő alatt, amelyet Willibald a szent hegyen töltött, újra meghonosította eredeti helyén Szent Benedek reguláját, mégpedig abban a szellemben, amelyben angol földön maga is nevelkedett. Ez az angolszász életforma szellemében újjáalakult apátság számított az északiak szemében később ,,római mintá''-nak.

Willibald példaadóan tanította és élte a Szent Benedek-i szerzetesi életet, miközben különféle tisztségeket viselt. Különösen kapus szeretett lenni, mert a zarándokokat fogadva gyakorolhatta a Szent Benedek-i vendégszeretetet. Új szakasz kezdődött Willibald életében, amikor Szent Bonifác meghívta, hogy az ő környezetében munkálkodjék.

Wunibald 737-ben vagy 738-ban találkozott Bonifáccal Rómában, s 739- ben néhány társával együtt Thüringiába ment vele. Bonifác pappá szentelte Wunibaldot, és rábízott hét templomot, amelyet ő az Arnstadt melletti Sülzenbrückenből gondozott.

Wunibald révén Bonifác Willibaldot is meghívta, akit maga a pápa utasított, hogy menjen el Bonifáchoz. Willibald 741 húsvétján tehát elhagyta Rómát és Bajorországba ment Odilo herceghez, majd onnan tovább Suidgerhez, Észak-Bajorország egyik nagy hatalmú urához. Suidger és Willibald Dél-Bajorországban, Linthardban találkoztak Bonifáccal, aki az Altmühl völgyében Eichstättet jelölte ki Willibald működése középpontjául. Itt Bonifác pappá is szentelte új munkatársát 741. július 22-én.

Willibald eichstätti tevékenységéről ez áll egy régi krónikában: ,,Eichstättet előzőleg úgy feldúlták a hunok, hogy csak egy kis templom meg néhány ház maradt meg belőle. Willibald összegyűjtötte maga körül az embereket, akik -- miként ő -- készen álltak arra, hogy Isten országát építsék. Kiirtották a vadont, megművelték a földet, templomokat és kolostorokat építettek és hirdették az evangéliumot. Willibald kimagaslott közülük jámborságával, türelmével, szerénységével, önzetlenségével és azzal, hogy mindenki számára volt vigasztaló szava.''

742. október 21-én a thüringiai Sülzenbrückenben, ahol Wunibald működött, Bonifác püspökké szentelte Willibaldot -- Szent Burkhard würzburgi és Szent Witta (+760) után) buraburgi püspök segédletével. Eichstättben, azon a vidéken, amely mintegy a Majna völgye és Bajorország közt tátongó űrt töltötte ki, az új püspök egy idő után új szellemi központot létesített. Eichstätt Bonifác halála után is megmaradt az angolszász szellem legdélibb bástyájának; e szellem képviselője, Willibald pedig a püspök körében folytatta tovább tevékenységét. Saját egyházmegyéjében nem maradtak fenn közelebbi följegyzések Willibald püspöksége idejéből, de minden bizonnyal ugyanazt a módszert alkalmazta, mint a honfitársai.

Egy idő után, 744 táján Wunibald is Bajorország felé fordult. 747-ben elment Bonifáchoz Mainzba. 751--752-ben Willibald egyházmegyéjében találjuk, ahol a heidenheimi bencés kolostort alapította a missziós munka támaszául. Ennek apátja volt haláláig (761. december 18.) Willibald nemcsak öccsét élte túl, hanem nővérét is, Szent Walburgát is, aki 779-ben halt meg Heidenheim apátnőjeként. Willibald nyolc esztendővel később, 787. július 7- én költözött el az élők sorából.