2017. november 12., vasárnap

Szent Áhiás próféta

Salamon és Jeroboám királyok uralkodása alatt élt Silóban. Jeroboámnak megjövendölte, hogy az ország kettészakad, és ő l0 törzsnek lesz a királya. Meghalt Krisztus születése előtt l000 évvel.


SZENT BENEDEK, IZSÁK, JÁNOS, KRISZTIÁN, MÁTÉ vértanúk
+Miedzyrzecze, 1003. november 11--12.
Benedek 970-ben született Beneventóban. Érseke fiatalon pappá szentelte és székesegyházi kanonokká nevezte ki. Mivel a szerzetesi életre érzett hivatást, a San Salvator in periculo maris kolostorában fogadalmat tett. 996-ban engedélyt kért az apáttól, hogy remeteéletet élhessen, és a kolostor közelében egy kunyhóba vonult vissza. Nagyon gyakran felkereste tanácsért Grandenicust, az egykori velencei nemest, aki remeteként élt a Montecassinón, miután ravennai Szent Romuáldnál (lásd: A szentek élete, 271. o.) szerezte szerzetesi iskolázottságát, akit Benedek is nagyra becsült mint a latin egyház legjelentősebb élő aszketikus tanítóját.

Romuáld 999--1000 telén Cassinóba érkezett, hogy meglátogassa Grandenicust; Benedek tüstént odasietett, hogy láthassa, majd ápolta a szentet egy évig tartó súlyos betegségében. Amikor Romuáld az 1000. év végén Rómába ment, elkísérte, s ott találkozott Querfurti Szent Brúnóval (lásd: 97. o.), III. Ottó császár rokonával, aki szerzetes volt Szent Bonifác és Szent Alexius kolostorában. 1001 tavaszán elkísérték Romuáldot Ravennától északnyugatra fekvő pereumi remeteségébe.

Ebben az évben III. Ottó Ravennában kolostort alapított prágai Szent Adalbert (lásd: A szentek élete, 762. o.) tiszteletére. Megkérte Romuáldot, hogy tanítványai közül jelöljön ki valakit apátnak. Romuáld választása Benedekre esett, ő azonban nem akarta elhagyni remeteéletét.

III. Ottó segítette lengyelországi I. Boleszlávot országa kereszténnyé tételében. Munkája támogatására lengyel területen rendet akart alapítani, és a pereumi remeték segítségét kérte. Lelkes segítőre talált Brúnóban, aki azt remélte, hogy a pogányok között eljut a vértanúságra. Brúnó rábeszélte Benedeket és Romuáldnak egy János nevű tanítványát, hogy vegyenek részt ebben a munkában. János és Benedek az 1001. év végén Lengyelországba érkezett, miután Brúnó megígérte, hogy követi őket, mihelyt püspökké szentelik, és a pápától megkapja az engedélyt arra, hogy a pogányoknak prédikálon.

I. Boleszláv barátságosan fogadta Jánost és Benedeket, földet adott nekik a Gniezno melletti Miedzyrzeczében, ahol remeteséget létesítettek. Később négy szláv csatlakozott hozzájuk: Izsák és Máté testvér, egy bizonyos Barnabás, aki a szerzetesi fogadalmat is letette és Krisztián, a kis közösség szakácsa. János és Benedek lengyelül tanultak, hogy majd segíteni tudjanak Brúnónak a térítésben. Eközben azonban keresztény környezetben és úgy élték remeteéletüket, mint Pereumban.

Brúnó azonban nem érkezett meg. Elsősorban a III. Ottó halála után,1002 februárjában kirobbant politikai zűrzavarok tartották vissza Itáliában. Nem sokkal ezután Rómában II. Szilveszter pápától megkapta a prédikációs engedélyt és az ajánló sorokat is az új császárhoz, Szent II. Henrikhez (lásd: A szentek élete, 345. o.), azzal a kérelemmel, hogy szenteltesse fel missziós püspökké. II. Henrik nem folytatta elődjének szlávbarát politikáját, és viszályba keveredett lengyelországi Boleszlávval, ezért Brúnó nem tudta véghezvinni eredeti tervét, és Miedzyrzeczében várakozó testvéreit sem tudta értesíteni nehézségeiről.

A szemlélődő lelkületű János testvért kielégítette a lengyelországi remeteélet, Benedek viszont, aki a vértanúk koronájára vágyott, mielőbb meg akarta kezdeni munkáját a pogányok között. Mivel Brúnó nem jelentkezett, Benedek 1003-ban keresésére indulva Prágába ment, majd eredménytelenül visszatért Miedzyrzeczébe. Ekkor Barnabás testvért Rómába küldték, hogy a pápa tanácsát kérje. Amikor Barnabás nem érkezett vissza a tervezett időre Benedek és János elhatározták, hogy ők maguk mennek Rómába. Közben Boleszlávtól pénzt kaptak a misszió fenntartására, de visszaküldték. Ez azonban nem volt általánosan ismeretes, és 1003. november 11-én éjszaka a pénz miatt betörtek a remeteségbe. Bár Benedek, János, Máté és Izsák nem tanúsítottak ellenállást, a támadók a védekező Krisztiánnal együtt megölték őket.

A visszatért Barnabás testvér vitte meg az esemény hírét Rómába. XVIII. János pápa (1004--1009) megengedte a testvérek tiszteletét, és hozzájárult, hogy készségükért, amellyel gyilkosaik kezéből elfogadták a halált, vértanúként tisztelhessék őket. Querfurti Szent Brúnó írta meg ,,Az öt testvér szenvedéstörténeté''-t. I. Boleszláv kolostort emeltetett vértanúságuk helyén, s ennek első apátja Barnabás lett. 1039- ben a vértanúk ereklyéit Prágába szállították.


Alamizsnás Szent János főpap

Ciprus szigetéről származott. Epifán fejedelem fia volt. Jámbor és istenfélő nevelést kapott. Felnőtt korában, szülei akaratából, házasságra lépett és gyermekei születtek. Nemsokára azonban elvesztette gyermekeit, majd feleségét is. Ezután életét az imádságnak és jócselekedeteknek szentelte. Ezért Alexandria pátriárkájává választották. Új feladatában még inkább törekedett a szegényeknek, szenvedőknek és a többi ilyen embernek gondját viselni és rajtuk segíteni. Mindenkin segített, aki csak kérte. Szellemi nyáját egy akkori tévedéstől is megtisztította. Hogy mindenkin segítsen, szerdán és pénteken egész nap a templom kapujánál ült, hogy mindenki hozzáférkőzhessen. Tisztelői között olyan is volt, aki drága ágytakaróval ajándékozta meg. Egy éjszakán át használta, aztán eladta, hogy árán a szegényeket segítse. Egy alkalommal egy vezető ember megsértette. Naplemente előtt üzent neki, hogy lemenőben a Nap, ki kell békülni. Ez annyira szíven ütötte az embert, hogy nemcsak kibékült a szent főpappal, hanem feltette, hogy soha, senkivel nem keveredik vitába. Amikor a perzsák Egyiptomra támadtak, a szent főpap Konstantinápolyba akart menekülni. Ciprus szigetére jutott, és ott halt meg 62o-ban. Ereklyéi később Magyarországra kerültek.


BOLDOG PISAI* JÁNOS remete, III. r. (1270-1340)
Az elokelo Cini családból származott. Mint szülovárosának lovagja részt vett valami katonai vállalkozásban, amely számára börtönnel végzodött. (Egyes történészek véleménye szerint részt vett a pisai érsek elleni sikertelen merényletben.) A fogságban magába szállt, elhatározta, hogyha kiszabadul, új életet kezd. Bizonyára ismerte Szent Ferenc életét s azokat a kiváló ferenceseket, akik városából származtak: Pisai Agnellus angliai tartományfonök, Pisai Albert rendfonök a 13. század elején. De inkább a világban élo, III. rendi ferencesek élete volt számára vonzó. Kiszabadulása után ezek közé lépett be. Imádságos és vezeklo életet élt. Vezekloövet is viselt. Szívén viselte a szegények, elesettek sorsát. Szüleitol örökölt vagyonát nagyrészt köztük osztotta szét, amellett társakat toborzott s azok közremuködésével segítette a szemérmes szegényeket, akikhez éjnek idején vitték az adományokat. Ez a társulat fennmaradt egészen a francia forradalomig. Több más jámborsági és irgalmassági munek is kezdeményezoje volt: így önostorozó csoportot szervezett; ilyenek a 13. század második felében sokfelé végezték nyilvánosan vezeklésüket - különösen valami természeti csapás, pl. pestis idején. Ezeket flagellánsoknak nevezték. Élete utolsó idején remeteéletet élt, az ima és bunbánat gyakorlatainak szentelte magát. Akik ot remeteségében fölkeresték, megerosödve és megvigasztalódva távoztak tole. Érdemekben gazdagon hunyt el 1330 és 1340 között. A Békérol nevezett Jánosnak is hívják, mert halála a pisai egyik kapu, a békekapu közelében történt. Tiszteletét kb. 500 évvel késobb hagyta jóvá IX. Piusz pápa.
„Amikor alamizsnát adsz, ne tudja a balkezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad és Atyád, aki a rejtekben lát, megjutalmaz... Ne gyujtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja s ahol betörnek és ellopják a tolvajok. A mennyben gyujtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda... Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6.)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Jánost a világi életbol bunbánatra és a szegények szolgálatára vezetted. Segíts, hogy példáját követve gyakoroljuk az irgalmas szeretet tetteit, és eljussunk szentjeid közé. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


POLOCKI SZENT JOZAFÁT
*Vlagyimir, 1580 körül +Vityebszk, 1623. november 12.
Szent Jozafát 1580 körül született a volhiniai Vlagyimirban. A terület ma Ukrajnához tartozik, akkoriban lengyel fennhatóság alatt állt. Családja a fehér ruténok közül származott. Atyja, Kuncevicz Gavriol városi tanácsos volt, édesanyját Marinának hívták. A szülők ortodox vallásúak voltak, s gyermeküket Jánosnak keresztelték.

Amikor János elemi iskoláit befejezte, kereskedőinas lett Vilnában. 1596-ban Breszt-Litovszkban több rutén ortodox püspök unióra lépett a római egyházzal, megtartva keleti rítusukat. János is ezekben az években találta meg az utat a katolikus Egyházhoz -- úgy tűnik saját kezdeményezésére. 1604-ben engedélyt kért a kijevi metropolitától, Hipatiu Pociejtől, hogy beléphessen a majdnem teljesen elnéptelenedett vilnai Szentháromság-kolostorba. Szerzetesként vette föl a Jozafát nevet.

1607-ben megnyerte egyik barátját, a nagyon képzett Rutszkij Józsefet, és az is belépett a kolostorba. Később arhimandrita és metropolita lett. Nem sokkal ezután Jozafátot diákonussá szentelték. 1613-ban Bitenben kolostori elöljáró, higumen, de már a következő évben visszahívták Vilnába, és a Szentháromság-kolostor arhimandritája lett. 1618-ban az időközben metropolitává lett barátja, Rutszkij segédpüspökké nevezte ki, s Jozafát hamarosan a kilencven éves korában elhunyt polocki érsek, Gedeon utódja lett.

Érsekségének első három évében sok lelket nyert meg az uniónak, sokan tértek vissza az ortodox Egyházból a katolikus Egyház közösségébe. 1621-ben azonban megzavarták működését: a jeruzsálemi ortodox pátriárka, III. Theofanész, minden egyházi és világi hatósági hozzájárulás nélkül, az összes katolikus püspöki székhelyre ortodox ellenpüspököt állított. Polock számára Meletij Szmotritszkij szerzetest szentelte püspökké, akinek megbízottak révén sikerült a nép nagy részét elhódítania Jozafáttól. Azzal rágalmazta, hogy el akarja latinosítani a liturgiát, s csak álnokságból és átmenetileg használja a szláv és a görög nyelvet. A keleti szertartásokat féltő embereket ezzel sikerült a püspök ellen lázítania.

Az ellenségeskedés egyre nagyobb méreteket öltött Jozafát körül. Ő világosan látta, hogy életébe fog kerülni a pápához való hűsége, de nem tántorodott meg. 1623. november 12-én a saját házában gyilkolták meg.

VIII. Orbán pápa, amikor hírül vette vértanúságát, azonnal megindította a szentté avatási eljárást. Húsz évvel a halála után, 1643-ben boldoggá is avatta Jozafát püspököt. A szentté avatást IX. Pius pápa végezte 1867-ben. XXIII. János és VI. Pál pápa a II. vatikáni zsinattal kapcsolatban új lendületet adott az egység vértanúja tiszteletének.

Ünnepét 1882-ben vették föl a római naptárba, november 14-re. 1969- ben november 12-re, a halála napjára helyezték át.


--------------------------------------------------------------------------------

A 16. század végén mind a katolikus, mind az ortodox Egyház híveinek élete meglehetősen feszült légkörben zajlott. A katolikusok körében az ellenreformáció hatása volt nagy, az ortodoxok között pedig egyre inkább érezték a megújulás szükségességét. A lengyel fennhatóság alá eső területeken ez a reform az esetek többségében a római egyházzal való unióba torkollott, amelynek aztán politikai színezetű ellenhatása támadt. Tagadhatatlan, hogy az egység szorgalmazói között voltak olyanok, akiket nem tisztán vallási indítékok, hanem politikai és szociális célok is vezettek. Ilyen időszakokban a papságban is, a gazdagabb rétegekben is könnyen erkölcsi lazaság lépett föl. A vidék egyszerű, csendesen élő népe pedig a maga jámborságát őrizve várta a jobb időket. Úgy tűnik, a Kuncevicz család az utóbbiak közé tartozott, akik hűségesen őrizték atyáik ortodox örökségét. János életéből részleteket csak attól kedve ismerünk, amikor már kereskedőinas volt Vilnában.

A boldoggá avatás során kortársai személyes tapasztalataik alapján vallották, hogy János már gyermekkorában föltűnően vallásos és Isten közelében élő lélek volt. Nem lehet természetes magyarázatot találni, hogy mi indíthatta arra, hogy a gazdagon fölszerelt vilnai ortodox templom helyett a majdnem teljesen elhagyatott Szentháromság-kolostor templomába kezdett járni. E kolostor arhimandritája színleg katolikus, de szíve szerint ortodox volt, ráadásul egyáltalán nem volt mintaszerzetes. A kolostornak valójában ő volt az egyedüli lakója. János pedig minden ellenszolgáltatás nélkül ellátta a liturgia körüli szolgálatot: énekelt, olvasott, akkor is, amikor mindössze ketten voltak hétköznaponként a templomban, vagy amikor csak húsz-harminc hívő jött az ünnepi liturgiára.

Munkaadója, a gazdag, de gyermektelen Popovics Jácint örökösévé akarta tenni Jánost. Ő pedig húsz éves korában, látva már minden nehézséget, metropolitai engedéllyel belépett a majdnem elpusztult Szentháromság-kolostorba. Két eszme vezérelte: először meg volt győződve arról, hogy Isten szerzetesnek hívja, hogy egészen az Ő szolgálatára szentelje magát. Másik fölismerése az volt, hogy az üdvösség legbiztosabb útja a római pápával közösségben élő katolikus Egyházban van. E két eszméért áldozta föl életét.

Nagy elszántsággal fogott a szerzetesi élethez. Mivel mestere nem volt, akitől tanulhatta volna, a szentek írásaihoz fordult. Sokat olvasott a régi, nagy szerzetesektől, s követni kezdte őket. Élete végéig vezeklőövet és ciliciumot viselt, böjtölt, virrasztott és ostorozta magát.

Amikor diákonussá szentelték, buzgósága megsokszorozódott. Nagyon fontosnak tartotta a gyakori gyónást. Az utcán és a piacokon is megszólította az embereket, és gyónásra buzdította őket. Amikor pappá, majd püspökké szentelték, maga is sokat és szívesen gyóntatott. Érsekként engedélyezte papjainak, hogy azokat, akik nem tudnak templomba menni, háznál is meggyóntathatják. Azokat a papokat, akikről megtudta, hogy évente sem akarnak gyónni, súlyos büntetéssel fenyegette meg.

Még kereskedőként dolgozott, amikor naponta részt vett a zsolozsmán, s ezt haláláig megtartotta. Papjait arra buzdította, hogy a liturgiát akkor is végezzék, ha senki sem jön a hívek közül a templomba. Erősen szorgalmazta, hogy a keleti egyházjog és a zsinatok határozatait pontosan tartsák meg.

Élete végéig meg volt győződve arról, hogy méltatlan és alkalmatlan a tisztségek viselésére, amellyel az Egyház megbízta. Amikor korábbi barátja, Rutszkij polocki érsekké akarta tenni, Jozafát teljes erejével tiltakozott. Barátait megeskette arra, hogy lebeszélik Rutszkijt a szándékáról. Végül megígérte, hogy minden erejével a püspökség szolgálatára lesz, csak neki magának ne kelljen püspökké lennie. Rutszkij metropolita azonban jól ismerte Jozafátot, nem engedett, s végül fölszentelték.

Püspökként nagy gondja volt a nép oktatására. Írt egy katekizmust, amely világos, egyszerű módon közölte a katolikus hit igazságait. Amikor kiderült, hogy nem tudja kinyomtatni, elrendelte, hogy minden plébánia másolja le magának kézírással, és vasárnapokon ebből oktassák a híveket.

Mindvégig hű maradt a katolikus Egyház terjesztésének eszméjéhez, s adott alkalommal -- úgy, ahogy az atyák írásaiban olvasta -- igénybe vette a világi hatalom segítségét is.

Abban a három évben, amikor zavartalanul működhetett, soha nem élt vissza püspöki hatalmával. Amikor pedig az ellenpüspök szinte teljesen megfosztotta híveitől, magára hagyottan, két éven át őrizte meggyőződését és végezte minden püspöki teendőjét. Sokszor fenyegették azzal, hogy megölik. A vértanúsága előtti napon is kapott ilyen figyelmeztetéseket, mégis elment Vityebszkbe.

Kora reggel részt vett a hajnali zsolozsmán a székesegyházban. Közben már behallatszott, hogy emberek gyülekeznek a templom körül, és az egyre növekvő lármából sejteni lehetett, hogy nem békés szándékkal jönnek. Jozafát érsek a zsolozsma végeztével átment a püspöki házba, hogy fölkészüljön a liturgiára. A tömeg betörte az ajtót és berontott a házba. A személyzet tagjai próbálták elállni útjukat, de egymás után megölték őket.

Amikor a püspök meghallotta a zajt, a támadók elé sietett és az egyik szemtanú szerint így kiáltott a betörőkre: ,,Miért ölitek a szolgáimat? Mit ártottak nektek? Ha engem kerestek, itt vagyok!'' -- Máris kardok és tőrök sebezték halálra, majd dühükben letépték róla a ruhát, mert fölbujtóik azt mondták nekik, hogy a püspök háza tele van kincsekkel, maga a püspök selyembe és bársonyba öltözködik. De amikor letépték egyszerű vászonruháját, meglátták testén az ostorozások nyomát, és kezükben ott volt a selyem helyett a vezeklőing.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Jozafát püspököt képessé tetted arra, hogy jó pásztorként életét adja juhaiért, kérünk, áraszd Egyházadra Szentlelkedet, és vértanúd közbenjárására erősíts meg minket, hogy készek legyünk életünket adni testvéreinkért!

Példája:
    Keresni kell az igazságot és abban kitartani!


Szent Kunibert     püspök és hitvalló, †663. 


Szent I. Márton     pápa és vértanú, † 655.           


Sínai Szent Nílus atya


Konstantinápolyból származott. Fiatal korában szép nevelést kapott. Megtanulta könyvekből a bölcsességet, és kiváló szónok lett belőle. Elérve azt a kort, megnősült egy istenfélő leányt véve feleségül. Egy fiuk és egy leányuk született. Figyelembe véve nemesi származását és személyes tulajdonságait, megválasztották a főváros parancsnokává. Istenfélő és erényes életét nagyon zavarta és elszomorította mindaz, amit a császári udvarban tapasztalt. Ezért megvált hivatalától, feleségét is rábeszélte, hogy engedje el szerzetesi életre. Felesége beleegyezésével a Sinai hegyre ment, és ott egy általa kivájt barlangban élt imádság és böjtölés között. Amikor hallott Aranyszájú szent János üldöztetéséről, szemrehányó levelet irt ezért Arkadius császárnak. Szigorú életében hozták a hírt, hogy a barbárok rátámadtak a szentéletű szerzetesekre, sokat elhurcoltak, közöttük Nílus fiát is. Később hallotta, hogy fiát Emesa püspöke kiváltotta. Elment és meglátogatta őket. A püspök a fiút felvette az egyházi rendbe, az apát pedig pappá szentelte, és kérte, hogy maradjanak nála. De Nílus elhatározta, hogy visszatér Sinaira. Fiával együtt el is ment. Sok idő múlva, 450 körül meghalt, miután szerzetességben 6o évet töltött el.


Szent Paternus     vértanú, † 726.