2017. szeptember 26., kedd

Szent Ciprián és Jusztina vértanúk † ~ 305


SZENT ELZEÁR és BOLDOG DELFINA III. r. (1282-1323 és 1280-1360)
Mindketten elokelo grófi családból származtak, Elzeár a Sabran*, Delfina a Glandeves* családból. Szüleiktol kiváló vallásos nevelében részesültek. Kettejük házassága II. Anjou Károly nápolyi király terve szerint jött létre 1299-ben: a 17 éves E1zeár feleségül vette a nála pár évvel idosebb Delfinát. Delfina a házasságkötés után tárta fel Elzeár elott szüzességi fogadalmát, melyet a házasságban is meg akart orizni. Férje hajlott felesége kérelmére, így házasságuk Szent József-házasság maradt. Elzeár halálos ágyán ezeket vallotta: „A gyarló férfit megmentette a jámbor asszony. Szuzként vettem ot magamhoz, szuzként hagyom itt.” Mindketten a házasságkötés ideje táján léptek be a ferences III. rendbe, így Szent Ferenc III. Rendjét az erény új nemével ékesítették. Hét évig Elzeár nagyszüleinél laktak Rabais*-ban, innen saját otthonukba költöztek. A ház alkalmazottai (udvari személyzet) számára házirendet állítottak össze, melyben szerepelt a napi szentmisehallgatás, szentbeszéd, heti gyónás, havi áldozás, ima és munka beosztása, tilos a szerencsejáték, a káromkodás, stb. Szinte szerzetesi életvitel! A házirend általuk bevezetett formája elterjedt más fouri, fopapi házakban is. Elzeár a nápolyi királyság területén is örökölt egy grófságot (Ariano), a vidék lakossága a „szegények pártfogói” nevet adta nekik. Elzeár egy alkalommal részt vett a királyi sereg egyik csatájában, amiért Krisztustól kemény megrovásban részesült. Gyakran terelte a szót az örök életre. „Micsoda szomorú dolog - mondta -, azért vagyunk a földön, hogy kiérdemeljük a mennyországot, és alig beszélünk róla!” Legjellegzetesebb erénye az imádságos lelkület volt, mely állandóan biztosította számára Isten közelsége átélését. Egy alkalommal Elzeárnak hosszabb ideig kellett távolmaradnia feleségétol, ekkor Delfina levelet küldött utána s hívta haza. A férj azt válaszolta: „Ha látni kívánsz, keress az Úr Jézus oldalsebében.” Nápolyban Károly Róbert király megkérte, legyen Károly fia neveloje. Elzeár elvállalta s igyekvése sikerrel is járt: a rakoncátlanságra hajló királyfi keze alatt megkomolyodott. A papi zsolozsmát 15 éves kora óta mindennap elmondta. Súlyos betegségében eros kísértések lepték meg. Az imából merített erot. 1323. szept. 27-én fejezte be életét. Delfína jóval túlélte, kb. 80 éves korában halt meg. Elzeárt V. Orbán pápa (saját keresztfia!) avatta szentté 1369-ben, Delfina tiszteletét pedig XII. Ince pápa hagyta jóvá 1695 körül. Mindketto sírja a provence*-i Apt ferences templomában van.

Imádság:
Istenünk, te Szent Elzeár és Delfina házaséletében az erények ragyogó példáját adtad nekünk. Add, hogy akikre tisztelettel emlékezünk a földön, azokkal együtt lehessünk a mennyben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Hittudós Szent János apostol elhunyta

Szent János a galileai Betszaidából származott. Szülei: Zebedeus és Szalome voltak. Testvérével Jakabbal és atyjukkal halászok voltak. János először a próféta Keresztelő János tanítványa volt Jézus, a Genezáreti tó partján járva, meghívta mindkettőt apostolának. János mindvégig Mestere mellett élt. Jézusnak legmegbízhatóbb tanítványa lett, akit Jézus nagyon szeretett. Nagy buzgósága miatt kapta Jakabbal együtt a „mennydörgés fiai” elnevezést. Jézus életének legkiválóbb eseményeinél vett részt: színeváltozás a Tábor hegyen, Jairus leányának feltámasztása, Olajfák hegyi szenvedés. Jézust elfogása után elkísérte a főpap udvarába. A Titkos Vacsoránál Jézus keblén feküdt. Máriával, Jézus anyjával ott állt az Üdvözítő keresztje alatt. Hallotta utolsó szavait, látta kimúlását. Előtte, Jézus, anyját János apostolra, az apostolt pedig anyjára bízta kölcsönösen. Az apostolok közül az elsők között futott húsvét hajnalban Jézus üres sírjához.

Jézus mennybemenetele és a Szentlélek eljövetele után az első időkben a jeruzsálemi egyházban tevékenykedett. A gondjaira bízott Szűz Mária halála után Kisázsiába ment és kevés megszakítással Efezusban működött. Domiciánus császár elfogatta és forró olajba dobatta. Miután ebből sértetlenül kijött, Patmosz szigetére száműzte. Az ottani lakosokat a keresztény hitre térítette. Isten nagy látomásban mutatta meg neki ott a jövendőt az Egyház és világ sorsáról. Ezeket az „Apokalypszis” Titkos Jelenések könyvében írta meg. Mivel a legtovább élt az apostolok közül, még az Egyházba befurakodott tévhitűekkel is találkoznia kellett. Az Egyház számára megírta a 4. evangéliumot, írt három levelet, és az előbb említett Jelenések könyvét, hogy mindenki elhiggye azt, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia. Késő öregségben, közel 100 éves korában halt meg békében, ahogy Jézus akarta, a II. század elején.



SZENT KOZMA és SZENT DAMJÁN
+Cirus, 303.
A keleti egyház két nagy szentjéről meglehetősen kevés történeti adat áll rendelkezésünkre. Az első hiteles tanúságot Cirus városának püspökétől, Theodorétosztól kapjuk, aki az 5. század közepén úgy emlékezik meg a két szentről, mint a hit jeles bajnokairól és csodálatraméltó vértanúkról. Vértanúságuk a Diocletianus-féle üldözés idején, 303-ban történt, s első templomuk a sírjuk fölé épült.

Tiszteletük először vértanúságuk helyén, Cirus városában, majd Justinianus császár hatására, aki súlyos betegségéből való gyógyulását a szent orvosoknak köszönhette, a birodalom egész keleti felében elterjedt. Első római templomukat IV. Félix pápa (525--530) építtette a Fórumon. Ünnepük a 7. században került a liturgikus könyvekbe, valószínűleg e bazilika fölszentelésének napjára, szeptember 27-re. Páli Szent Vince ünnepe miatt 1969-ben egy nappal korábbra, szeptember 26-ra helyezték át. A római kánonban velük zárult a fölsorolt szentek sora.

--------------------------------------------------------------------------------

Szenvedéstörténetüket elbeszélő legendájuk szerint Arábiában születtek és ikrek voltak. Nagy érdeklődés élt bennük a tudományok, különösen az orvoslás tudománya iránt, ezért elhagyva szülőföldjüket Szíriába mentek tanulni. Mikor elvégezték a tanulmányaikat, továbbmentek Kilikiába, és ott Égé városában telepedtek meg. Mivel azonban keresztények is voltak, nemcsak orvosai, hanem apostolai is lettek a városnak. Az emberek szeretetét azzal nyerték meg, hogy soha nem fogadtak el semmi pénzt sem a gyógyításért, sem a gyógyszerekért. Nagyon sokan tértek meg jóságuk és prédikálásuk hatására. Ezért, amikor a Diocletianus-féle üldözés vihara a keleti egyházat is elérte, a helytartó, Lisias elsőként az apostol- orvosokat állította bíróság elé.

Mivel hitük megtagadására nem tudták rávenni őket, különféle módokon próbálták megölni mindkettőjüket: először megkötözve a tengerbe vetették, de a kötelékek a vízben kioldódtak, és ők kiúsztak a partra. Ezután máglyát gyújtottak alájuk, de a lángok nem érték őket. Akkor oszlophoz kötötték őket és nyíllal lőttek rájuk, de a nyílvesszők nem találtak soha célba. Végül karddal oltották ki az életüket.

Konstantinápolyban épített bazilikájuk zarándokhellyé vált, és az a különös szokás alakult ki, hogy a betegek a bazilikában aludtak, mert úgy tapasztalták, hogy álmukban eljön hozzájuk a két szent orvos, és vagy meggyógyítja őket, vagy néha egészen rendkívüli gyógymódot javasolnak, amelynek következtében később valóban elnyerik gyógyulásukat. Ezekről a gyógyulásokról a 6. századig visszamenő följegyzések tanúskodnak!


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, Szent Kozma és Damján vértanúid ünnepén téged magasztalunk, mert bölcs gondviseléseddel nekik örök dicsőséget, nekünk pedig pártfogó segítséget adtál!

Szent Damján Példája:
    Ha életedet szentül éled mindvégig, Istentől gazdag jutalmat kapsz!

Szent Kozma Példája:
    Isten előtt mindenki egyforma, csak a szent élet tesz kiemelkedővé!




IFJABB SZENT NÍLUS (NEILOSZ) szerzetes
*Rossano, 910 körül. +Szent Ágota-kolostor, Frascati mellett, 1004. szeptember 26.
Nílus (Neilosz) 910 körül született Rossanóban; a dél-itáliai Calabria bizánci tartomány fővárosában egy görög rítusú családban. Keresztneve Miklós volt. Gyermekkorában meghaltak a szülei, és nővére vette magához. Kiváló képzést kapott a görög atyák írásaiból és a kalligráfiából (a szépírás művészetéből). Amikor nagykorú lett, megházasodott, volt egy leánya is. Mintegy harmincéves korában tudatosult benne szerzetesi elhivatottsága.

A 10. században Észak-Calabria hegyvidéke számos kolostorával szinte új Thébává lett. Nílus azon fáradozott, hogy felvegyék az ottani kolostorok egyikébe. Rossano hatóságai azonban megtiltották az apátoknak, hogy Nílust fogadalomhoz bocsássák. Ezért hát a salernói hercegségben levő Szent Nazarius kolostorba ment, amely kívül esett a rossanói helytartó hatalmi körzetén. Ott kapta meg szerzetesi ruháját és szerzetesi nevét, Nílust. Amikor a szomszédos kolostorok egyikének az apátjává kellett volna lennie, elhagyta kolostorát, és visszavonult egy remeteségbe.

Igen szigorú életet élt, és különleges gondja volt arra, hogy tudását Isten szolgálatába állítsa: pontos napirend szerint imádkozott és dolgozott.

Csakhamar tanítványokat vonzott magához; első egy Rossanóból való, István nevű fiatalember volt, aki élete végéig vele maradt.

Amikor a szaracénok elől (955) a Rossano melletti Sant'Adrianóba menekültek, hozzájuk csatlakozott egy tizenkét szerzetesből álló csoport; hasonlóképpen menekültek voltak. Ily módon kolostor jött létre, és csakhamar hatvan testvér tartozott hozzájuk. Bár a szerzetesek Nílust elismerték elöljárójuknak és lelki vezetőjüknek, ő mégis vonakodott attól, hogy elfogadja az ,,apát'' címet; ezt ráruházta az egyik testvérre; olyan gyakorlat volt ez, amelyet egész élete folyamán megtartott. Nílus szigorú követelményeket támasztott a szerzetesközösséggel szemben. Ekképpen mindenben, a címet kivéve, apát volt. Többre tartotta azonban, hogy remeteként éljen.

Mégis növekvő mértékben belesodródott a világi élet dolgaiba. Egy nemes végrendeletének végrehajtójává tette, és rábízta a városban alapított apácakolostor gondviselését. Rossano vezetői megkérték Nílust, hogy egy perükkel kapcsolatban járjon el érdekükben a helytartónál. Özönlöttek hozzá a látogatók, köztük császári hivatalnokok és érsekek is, hogy lássák, tanácsot kapjanak tőle, vagy éppen csak azért, hogy a kíváncsiságukat kielégítsék.

Amikor Rossano püspöke meghalt, küldöttség ment Nílushoz, és püspöknek kérték őt. Csak úgy tudott megmenekülni e tisztség elől, hogy elrejtőzött, amíg a küldöttek el nem hagyták a kolostort. Hírneve elterjedt egészen a muzulmán világig. Amikor három szerzetest foglyul ejtettek a szaracén lovasok, Nílus az emír egyik keresztény hivatalnoka révén elérte, hogy szabadon bocsássák őket. Ez azután nemcsak azt engedte meg, hogy a szerzetesek visszatérhessenek a hazájukba, hanem felajánlotta Nílusnak, hogy közösségével együtt telepedjék át Szicíliába, és a hit gyakorlásának teljes szabadságát ígérte neki, ha odamegy. Nílus, aki minden nem kereszténnyel szemben türelmetlen volt, még azt is elutasította, hogy az ajánlatot egyáltalán megfontolja.

Nílus rendelkezett a jövendölés adományával. 980 körül, amikor hetvenéves lett, előre látta, hogy a szaracénok csakhamar nagyszabású támadást intéznek Calabria ellen. (Ez a támadás valóban bekövetkezett 987-ben.) Elhatározta tehát, hogy szerzeteseivel együtt elhagyja ezt a vidéket. Olyan helyre akart vonulni, ahol nem ismerik, hogy egyedül élhessen. Így jutott el Montecassinóba, amelyet akkoriban a tiszteletre méltó Aligernus apát vezetett, aki a clunyi hagyományban nevelkedett, és jóindulatot tanúsított a görög szerzetesek iránt. Nílust és társait nagy tisztelettel fogadták Montecassinóban. Megkapták a Cassino közelében, Vallelucében lévő Szent Mihály priorátust. Nílus messzemenően jó kapcsolatot tartott fenn a latin közösséggel. Csodálta jó fegyelmüket. Aligernus apát meghívta őt és szerzeteseit is, hogy Cassino templomában görög nyelven énekeljék az éjszakai zsolozsmát.

Megváltozott a helyzet, amikor Aligernus halála (986) után Manso, egy világi prelátus lett az új apát. A kolostori fegyelem erősen meglazult. Nílus félt, hogy szerzeteseit megmételyezi Montecassino lazasága, és hogy a növekvő jólét károsan hat Valleluce lelki életére. Ezért társaival együtt (994 körül) a gaëtai fejedelemségben lévő Serperibe ment, hogy ott szigorúbb életet éljenek.

997-ben a rómaicsászár-ellenes párt kiűzte a városból V. Gergely pápát (996--999), és rossanói Philagathosz Jánost, Piacenza érsekét, akit Nílus hiába intett, ellenpápaként (XVI. János) emelte trónra. Dicsősége rövid életű volt, mert 998-ban III. Ottó császár (983--1002) seregei ismét hivatalába helyezték V. Gergelyt. Az ellenpápát letették, megvakították és kegyetlenül bántalmazták. Amikor meghallotta ezt Nílus, aki akkor már csaknem kilencvenéves volt, Rómába indult, hogy földije érdekében közbenjárjon a pápánál és a császárnál. Nagy tisztelettel fogadták: III. Ottó és V. Gergely már Rómán kívülre elébe ment, a császár pedig felkínálta neki, hogy legyen a kedvelt római görög kolostor apátja. Attól azonban vonakodott Ottó, hogy egyetértsen Nílus kérelmével, és megengedje, hogy Philagathosz Nílussal együtt Serperibe menjen s ott vezeklőként töltse el élete hátralevő részét a görög szerzetesek között. Ehelyett nyilvánosan megszégyenítette a szerencsétlen ellenpápát, és Fuldába küldte száműzetésbe. Nílus annyira elborzadt ettől a kegyetlenségtől, hogy visszatért Serperibe anélkül, hogy a császártól elbúcsúzott volna.

III. Ottó még ugyanebben az évben elzarándokolt Szent Mihály Monte Gargano-i szentélyéhez, és Rómába visszatértében ellátogatott Serperibe. Mélységesen hatott rá Nílusnak és társainak egyszerű élete. Felajánlotta, hogy kolostort építtet számukra. Nílus elutasította. Életrajzírója a következőképpen írja le a kilencvenéves szerzetes és a tizennyolc éves császár találkozását: ,,A szent pedig ujjával a császár keblére mutatott, és így szólt: ,,Semmit sem kérek császári Felségedtől, csak azt, hogy mentsd meg a lelkedet; ha császár is vagy, meg fogsz halni, mint minden halandó ember. A Bíró előtt fogsz állni, és számot adsz mindarról a jóról és rosszról, amit tettél.'' Amikor a császár ezt hallotta, keservesen sírt. Koronáját letette a szent kezébe, fogadta áldását, és útjára indult udvarával együtt.''

1003 körül meghalt István, Nílus első tanítványa. Nílust mélyen érintette ez; elrendelte, hogy vájjanak ki kettős sírt, és őt is abba temessék majd, amikor meghal. Amikor meghallotta ezt Gaëta fejedelme, kifejezte azt a kívánságát, hogy Nílust a városban temessék el, hogy népének hatalmas pártfogója lehessen. Nílus megrettent az ajánlattól, mert méltatlannak tartotta magát erre a tiszteletre. Elhagyta hát Serperit, és északra ment az Egyházi Államba.

A Tusculum közelében lévő kis görög Szent Ágota kolostorban telepedett le. Amikor a római nemesség meghallotta, hogy Nílus ott tartózkodik, követséget küldtek hozzá azzal a kéréssel: menjen a városba, és maradjon ott. Ezt is elhárította magától. Elfogadta viszont Tusculum grófjának, Gergelynek a javaslatát, hogy birtokán kolostort építtet neki és társainak. A munkálatokat azzal a házzal kezdték el, amely Grottaferrata apátsága lett.

Mielőtt az új kolostor elkészült volna, Nílus megbetegedett. A Szent Ágota kápolnájába vitték. Ott halt meg, amikor az esti zsolozsma befejeződött, 1004. szeptember 26-án, kilencvenöt éves korában.

Nílus a szerzetesi tökéletességet saját mértéke szerint élte; így szólt Montecassino latin szerzeteseihez: ,,A szerzetes angyal; munkája kegyelem, béke és dicsérő áldozat.'' Nemcsak az aszketikus élet kiváló példája volt azonban, hanem egyben kiemelkedő tudós is; ez tette lehetővé, hogy a szerzetesség nagy tanítója legyen. A grottaferratai kolostor, amelynek első tagjait ő oktatta, görög rítusú kolostorként ma is fennáll, és közösségben él a Szentszékkel.


 COUDERC SZENT TERÉZ rendalapító, apáca
*Le Mas de Sabličres, 1805. február 1. +Lyon,1885. szeptember 26.
Marie-Victoire Couderc 1805. február 1-én született egy tizenkét gyermekes parasztcsalád negyedik gyermekeként. Szüleitől kapta az alapfokú vallási oktatást, de olvasni még tízéves korában sem tudott. Jámborsága mélyen gyökerezett, és korán megmutatkozott szerzetesi hivatása. Szülei a közeli Vans-ba, a Szent József Nővérek nevelőintézetébe küldték tanulni. 1825-ben, egy sabličres-i népmisszió alkalmával megismerte az egyházmegye missziós igehirdetőjét, J.-P. Terme atyát, aki megerősítette szerzetesi hivatásában. 1826 januárjában Aps-ban belépett a Terme által alapított kis társulatba, és fölvette a Teréz nevet.

Az atya, aki La Louvesc-ben, Régis Szent Ferenc János (lásd: 309. o.) sírjánál népmissziós volt, azt tervezte, hogy a zarándokok fogadását néhány nővérre bízza. Teréz azt javasolta, hogy a zarándokszállásokat alakítsák át lelki menedékhelyekké. Ebben az időpontban Terme atya már megkezdte egy zarándokház építését. 1827 nyarán Teréz anya két társnőjével együtt megérkezett La Louvesc-be. Szerzetesi társulattá szerveződtek, és Teréz anya lett az újoncmesternő, majd fiatal kora ellenére elöljárónővé nevezték ki. A kongregáció ekkor Régis Szent Ferenc nevét viselte, csak később vette fel a ,,Coenaculum'' megjelölést. A nővérek a környező falvakban tanítottak; a La Louvesc-i ház egyre inkább lelkigyakorlatos házzá vált, ahol a lelkigyakorlatokat Szent Ignác módszere szerint tartották.

Amikor 1834-ben meghalt Terme atya, a kis kongregáción zűrzavar lett úrrá. Teréz anya ekkor a francia jezsuita tartomány provinciálisához, François Renault-hoz fordult; ő abban az esetben vállalta a közösség irányítását, ha az kizárólag a lelkigyakorlatoknak szenteli magát. Így hát 1835--36-ban a kongregáció tanító ága különvált. A ,,Soeurs de la Retraite'' (lelkigyakorlatos nővérek) számára a jezsuiták szabályzattervezetet szerkesztettek, s ezt Viviers püspöke 1836. május 11-én erősítette meg.

Teréz anya a jezsuiták segítségével nagy lendülettel látott munkához: egy nagy házat építtetett a lelkigyakorlatokon részt vevők elhelyezésére, továbbá egy kápolnát is. Mindez súlyos anyagi és egyéb gondokkal járt együtt. Egy posztulánsnőt adtak melléje intézőként, aki a számlák meghamisításával arról győzte meg Renault atyát, hogy az adósságok összege 36.000 frank, holott a valóságban még a 10.000-et sem érte el. Az elöljárónőt egy tanácsadó gyámsága alá helyezték, de a válság növekedett. Ekkor Renault atya lemondatta Teréz anyát. Utódaként -- alig egy hónapos noviciátus után -- 1838. október 23-án madame de Lavilleurnoyt iktatták be. Vezetése rövid időn belül katasztrófához vezetett. Teréz anyának súlyos megaláztatásokat kellett elviselnie, de hallgatagon tűrte a jogtalanságokat. Renault 1839 augusztusában Avignonba hívatta Teréz anyát, hogy általa tájékozódjék, ő azonban vonakodott attól, hogy bármit is szóljon elöljárónője ellen. Amikor ez utóbbi 1840 januárjában elhagyta a kongregációt, arra gondoltak, hogy Couderc anya ismét elfoglalja korábbi helyét, de ő elérte, hogy Contenet anyát válasszák általános elöljárónővé, akit alkalmasabbnak tartott magánál. Teréz anya rövid ideig viselte az asszisztensnő tisztségét, de csakhamar újra egyszerű nővér lett, és nagyon határozottan éreztették vele, hogy nem sokra becsülik. Amennyire lehetséges volt, távol is tartották a közösségtől. Több idős nővért elküldtek, és hogy Teréz anya elkerülte ezt a sorsot, az csak azért történt, mert a La Louvesc-i birtok törvényes tulajdonosa volt. Contenet anyát erősen befolyásolta egy fiatal nővér: Anaďs de Saint- Privat, aki a kongregációt ,,előkelőbbé'' akarta tenni. Hogy megszabaduljanak az egykori elöljárónőtől, 1842 márciusában az újonnan alapított lyoni házba küldték.

Amikor Anaďs anya egy párizsi alapítás elöljárónője lett, 1855-ben megkísérelte, hogy szakadást keltsen a kongregáción belül, amennyiben házát függetlennek jelentette ki. Teréz anyát küldték Párizsba, hogy tisztázza az ügyeket. 1856-ban hat hónapig a tournoni ház elöljárónője volt, majd 1857 júniusában visszatért La Louvesc-be. 1858 szeptemberétől 1860 augusztusáig ismét Lyonban tartózkodott, ezt követően Montpellier-ben, ahol 1867 márciusáig az elöljárónő asszisztensnőjeként tevékenykedett. Végül egyszerű nővérként tért vissza Lyonba. Mindenütt önmegtagadásban, alázatosan élt, anélkül, hogy beleavatkozott volna a kongregáció vezetésébe; arra törekedett, hogy elfelejtesse azt a döntő szerepet, amelyet kezdetben játszott.

1885. szeptember 26-án halt meg. Csak a halála után értették meg, hogy ki volt valójában. Szerény külseje alatt szokatlan mélységű lélek lakott. Kora legvonzóbb alakjai közé tartozik.

1951-ben boldoggá, 1970. május 10-én szentté avatták.