2017. szeptember 25., hétfő

SZENT CEOLFRITH bencés apát
*Northumbria, 642 körül. +Langres, 716. szeptember 25.
Biscop Szent Benedeknek (lásd: 40. o.), Észak-Anglia két híres kolostora (Wearmouth és Jarrow) alapítójának unokafivére volt. Valószínűleg 642 körül született Northumbriában. Már fiatal éveiben a szerzetesi élet szokatlanul gazdag tapasztalataival rendelkezett: Gillingben, Tunberht nevű rokonának kolostorában, Riponban Yorki Szent Wilfrid (634--709/10) alatt, később pedig Canterburyben és Icanohban, Szent Botulf kolostorában élt. Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.), aki később összeállította életrajzát, azt mondja róla: Ceolfrith olyan alapos képzést kapott, hogy korában senki mást nem lehetett találni, aki az egyházi és szerzetesi életformákról és szokásokról jobban értesült lett volna, mint ő.

Amikor 674-ben Biscop Benedek Northumbriában megalapította Wearmouth kolostorát, Ceolfrithet nevezte ki az új alapítás priorjává, majd amikor Benedek ismét Rómába indult, őt hagyta egyedüli helyetteséül. Ez a kísérlet azonban sikertelenséggel járt. Ceolfrith szigorúsága úgy látszik, veszélyes feszültséget idézett elő a szerzetesek között, s egy időre el is hagyta Wearmouthot, és visszatért Riponba. Benedek hazatértekor megtörtént a kibékülés, majd amikor 678-ban megint Rómába utazott, Ceolfrith elkísérte.

685-ben Benedek újabb kolostort alapított Jarrowban. Halála (689/90) előtt Benedek a testvérek egyetértésével Ceolfrithet jelölte ki mindkét kolostor apátjává, és különösen a lelkére kötötte, hogy az utazásai során összegyűjtött nagy könyvtárat őrizze meg és gyarapítsa. Ceolfrith hűségesen ragaszkodott elhunyt apátja parancsához: ő maga is tudós volt és a tanulmányok barátja. Apátsága ideje alatt a két kolostor könyvtárában levő könyvek száma több mint kétszeresére nőtt, s az ő ösztönzésére kezdte el Béda Venerabilis, aki időközben a kolostor iskolájának vezetője lett, ama művek megalkotását, melyek kivívták kortársai csodálatát. Ceolfrith szokatlanul tehetségesnek mutatkozott az irányításban. Megsokszorozta a kolostorok javait, számos kápolnát épített, a templomok oltárait új felszereléssel látta el, és Szent Sergius pápa kormányzása idejében (687--701) szerzeteseket küldött Rómába, hogy elnyerje tőle a pápai oltalom kiváltságát, hasonlóan ahhoz, amelyet előzően Szent Agaton pápa (678--681) adományozott Biscop Benedeknek. Még arról is gondoskodott, hogy az új kiváltságot a király és a püspökök is ismerjék el egy zsinaton.

716-ban elhatározta, hogy leteszi apáti méltóságát és hátralévő napjait Rómában, az apostolok sírjai mellett tölti majd el. Június 4- én, miután előzőleg intelemmel látta el szerzeteseit, hogy méltóbb utódot válasszanak majd, mint ő volt, és miután mindenkitől egyenként is bocsánatot kért mindenért, amivel szigorúságában feltehetően megbántotta és megsértette őket, elhagyta a két kolostort, amelyeket több mint huszonhét éven át vezetett. Szent II. Gergely pápának (715-- 731) ajándékul magával vitt egy pompás bibliakéziratot, amelyet az egyik kolostor scriptoriumában készítettek. Ez a híres Codex Amiatinus, a latin Vulgata legkorábbi teljes másolati példánya, amely a birtokunkban van, s amely most Firenzében, a Bibliotheca Laurentianában található.

Ceolfrith nem láthatta viszont Rómát. Tekintet nélkül előrehaladott korára és rossz egészségi állapotára, hosszú útján is szigorúan megtartotta a szerzetesi fegyelmet, amint fiatal szerzetesként tanulta. Csaknem négy hónapig tartó utazás után, szeptember 25-én a champagne-i Langres-ba érkezett, s itt ugyanazon a napon meghalt a város egyik kolostorában; nagyszámú angol földije volt jelen, akik szintén Rómába zarándokoltak. Ünnepét Langres egyházmegyéjében még ma is ugyanazon a napon tartják meg, és Szent Ceofroy néven tisztelik.


Szent Ermenfríd     hitvalló † ~ 670


Szent Eufrozina anya

Alexandriában élt egy istenfélő gazdag házaspár. Boldogságukhoz az hiányzott, hogy Isten adjon nekik gyermeket. Sokat imádkoztak érte, sok jótettet és adományt osztottak széjjel erre a szándékra. Isten egyszer, egy kolostor főnökének imáira leánygyermeket adott nekik. Ő lett Eufrozina.

Tizennyolc évig nevelkedett a szülői házban. Ekkor titokban elhagyta szüleit, hogy régi vágyát kövesse. Szerzetesi életet szeretett volna élni egy kolostorban. Női kolostorba nem mert belépni félve attól, hogy atyja megtalálja és hazaviszi. Egy közeli férfikolostorba kérte felvételét. Elváltoztatta külsejét és mint Smaragd nevű, királyi udvarból jött eunuch jelentkezett. A kolostorfőnök nem ismerve fel a férfi ruházata alatt a nőt, fiatalsága miatt külön cellát jelölt ki számára, hogy abban éljen szerzetesi életet. Ebben élt hősies életet sok éven keresztül. Szűz volt testben és lélekben, férfi volt értelmére és hitére nézve. A testi szenvedélyeket legyőzve, sok önmegtartóztatást gyakorolva Krisztus szépségét megszeretve, a keresztény tökéletességnek nagy fokát érte el. Édesapja, akit nagyon megszomorított leányának elvesztése, gyakran felkereste azt a kolostort, ahol leánya élt, hogy a kolostorban vigasztalást találjon. Egy alkalommal az elöljáró egy fiatal szerzeteshez vezette, aki nagyon kitűnt munkaszeretetével és virrasztásaival. Az apa sokat beszélgetett vele, de nem ismerte fel benne elvesztett leányát. 38 évet élt már Eufrozina szerzetesként a kolostorban, az erények szépségével tündökölve. Miután megtudta Istentől halála napját, a kolostort újra meglátogató atyját kérte, hogy maradjon vele három napig. Három nap múlva kinyilvánította magát atyjának, aztán visszaadta lelkét Istennek. Az atyák tisztelettel eltemették a szent testet, miután ők is megtudták, ki volt Smaragd szerzetes. Az atya visszatért házába, elosztotta vagyonát a szegények között, és visszament a kolostorba. Leánya cellájában élt még több, mint 10 évet. Azon az ágyon halt meg ő is, amin leánya. Az atyák tisztelettel temették el őt is leánya közelében. Mindezek az V. század közepén történtek.


CAMPOROSSO*-I SZENT FERENC MÁRIA kapucinus testvér (1804-1866)
Családi nevén Croese János a San Remo melletti faluban született. Húsz éves koráig pásztorkodott, aztán Genovában belépett a kapucinusokhoz. Eloször a konyhán dolgozott, majd betegápoló volt, utána pedig alamizsnagyujto. Elment a gazdagok palotájába, de még inkább a szegényekhez, ahol sokszor az összekoldult alamizsnát szétosztotta. Bemerészkedett a hírhedt kikötonegyedbe is, ahol eleinte ellenségesen fogadták, késobb azonban befogadták. Hamarosan csodálatos dolgokat beszéltek róla. Gyógyításokról, megtérésekrol. Az egyszeru testvér hathatós imájába ajánlotta magát sok pap, prelátus, köztük a késobbi genovai bíboros. Szent életmódja miatt Padre Santo-nak, szent atyának nevezték. Szenvedett amiatt, hogy a nap folyamán olyan kevés ideje jut imádságra. Számtalan ügyért kellett imádkoznia. Imádkozott koldulás közben, de különösen a tabernákulum elott az éjszakai órákban. Számtalan levélre is kellett válaszolnia. Megható volt a Szuzanya iránti szeretete. A Mária-ünnepek számára örömnapok voltak. Ha segítséget kértek tole, gyakran küldte az illetot a Mária-templomba: „Mondd meg az Istenanyának, én küldelek téged, én az o kis szolgája!” Hitte, hogy a Szent Szuz szeretete határtalan: nem tud ellenállni a gyermeki kérésnek. 28 éve apostolkodott már Genovában. Ekkor, 1866-ban pestis tört ki a városban. Megérlelodott benne az elhatározás: felajánlja életét a Szent Szuz keze által mint engesztelo áldozatot. Isten elfogadta áldozatát. Halála után a pestis megszunt. IX. Piusz boldoggá, XXIII. János pápa pedig szentté avatta 1962-ben.
Genovai síremlékén a felírás:
Camporosso Ferenc, született 1804. dec. 24-én, meghalt 1866. szept. 17- én. Krisztus szegénye boldogabb volt, ha adhatott valakinek, mint amikor megajándékozták. Bajban, szükségben, szenvedésben kenyeret, tanácsot és vigaszt nyújtott. Szerzetesi életét életszentséggel koronázta meg: a járvány felléptekor életét áldozta a népért 1866-ban.

Imádság:
Istenünk, te alázatos szolgádban, Szent Ferenc Máriában a cselekvo szeretet csodálatra méltó példaképét adtad. Közbenjárására és példájára add meg nekünk, hogy mindig megmaradjunk testvéreink oszinte és alázatos szolgálatában. A mi Urunk Jézus Kr. által.


Szent Kleofás     vértanú † ~ 50


Szent Pafnut vértanú

Szent Pafnut egyiptomi származású volt, Dioklécián császár idejében élt. Arrián, a keresztényeket üldöző egyiptomi helytartó megparancsolta katonáinak, hogy Pafnutot vezessék elé. Angyali intésre saját maga ment a helytartó elé, aki bátor hitvallása miatt börtönbe záratta. Sok kínzást szenvedett el, de Isten angyala meggyógyította. A börtönben sok rabot talált, akiket hittik miatt ítéltek el. A börtönből csodásan megszabadulva sok embert, köztük katonákat is talált, akiket keresztény hitük miatt ítéltek halálra. Azután a szent nyakára követ kötöttek és a folyóba vetették. Nem fúlt meg, hanem a partra úszott. Végül, magához Dioklécián császárhoz vitték ítéletre. Pálmafához szegezve adta vissza lelkét Istennek. Vele szenvedett 546 keresztény.


Szent Pámbó     hitvalló † ~ 385


RADONESZI SZENT SZERGEJ apát
*Rosztov mellett, 1319 előtt. +Radonesz, Zagorszk mellett, 1392. szeptember 25.
A 14. század a Nyugat számára a középkori kultúra megérlelődését jelentette. A kelet-európai térség számára viszont sötét korszak volt ennek az évszázadnak a kezdete. A mongol pusztítások sebei még nem gyógyultak be. A városok templomai és kolostorai romokban hevertek. Ám az emberek vágyódtak az imádság nyugodt helyei után, a szomorú valóság pedig új, hatalmas ösztönzést adott az elmélkedésre és az aszketikus élet utáni törekvésre. Ez kedvezett a remeteélet felvirágzásának és ,,az orosz Théba'' kialakulásának.

,,A világból való kivonulás'' legszebb emlékműve a Troica-Szergijeva- kolostor, amelyet Radoneszi Szergej alapított a Szentháromság tiszteletére. (Ez a szentély ma is nyitva áll az istentisztelet számára. A Moszkvától mintegy 70 kilométernyire északra fekvő hely hivatalos neve 1930 óta Zagorszk.)

Szergej a Moszkvától északra fekvő rosztovi fejedelemség egy nemesi családjából származott. A keresztségben a Bertalan nevet kapta. Testvérei közül az idősebb Istvánt és a fiatalabb Pétert említi az életrajza.

Bertalan gyermekkorában Kalita Iván nagyfejedelem a rosztovi fejedelemséget Moszkvához csatolta. Ennek következtében a korábbi fejedelmet szolgáló nemességének sokat kellett szenvednie. Bertalan szülei ezért áttelepültek Moszkva vidékére, Radoneszbe.

Amikor az idősebbik testvér, István megözvegyült, belépett a közeli hotkovói kolostorba. Szergej már régóta remeteségbe vágyott, de meg kellett várnia, hogy szülei is Hotkovóban találjanak otthonra. Ekkor kivonult a ,,pusztába'', és vele ment István is. A Hotkovótól mintegy tíz kilométernyire lévő nagy fenyőerdőben telepedtek meg egy patak partján. Fenyőfából kis kápolnát építettek és két cellát. Ez lett a későbbi Szentháromság-kolostor magva. István azonban hamarosan felhagyott a remeteséggel és belépett a moszkvai Epifánia-kolostorba.

Bertalan egyedül maradt. Mintegy húszéves korában ment a ,,pusztaságba''. Az Egyházban ugyan mindig elevenen élt a remeteség hagyománya, de az aszketikus életnek ebbe a formájába rendszerint csak hosszú belső előkészület és kolostori kiképzés után vágtak bele. Bertalan magányosságát időnként megtörte egy Mitrofan nevű idős szerzetes pap látogatása. Egy ilyen látogatás alkalmával beöltöztette az ifjú remetét szerzetessé, és a Szergej nevet adta neki.

Szergej nehéz körülmények között élt. A hosszú téli hónapokban a fagy és a hó, az éhség és a vadállatok veszedelmei keményen próbára tették. Gyakran aggodalom és rémület fogta el, s ehhez járult még kételkedése választott útja helyességében. Sok nehézséget okozott számára a küzdelemben való tapasztalatlansága is.

Néhány év alatt azonban megerősödött és éretté vált a küzdelemben. Akadtak olyan férfiak, akik Isten keresésére indultak, s ezeket Szergej szeretettel fogadta, de csak vonakodva szánta rá magát, hogy átvegye a jövevények lelki vezetését. A fatemplomot megnagyobbították, új kunyhókat emeltek a testvéreknek, akiknek a száma mintegy tizenkettőre nőtt.

Szergejt pappá szentelték, és elöljáróvá nevezték ki. A hozzá csatlakozók kezdettől fogva közösen végezték a liturgikus imádságot, egyébként azonban remetetelepülést alkottak. Csak 1354 körül vezette be Szergej -- püspöke tanácsára -- a szigorú regulát, és csak ekkor építettek közös ebédlőt és nagyobb templomot.

Az apát példát adott a testvéreknek az imádságban, a könyvek szeretetében (amelyek közül sokat lemásoltatott) és a munkában. Fát vágott, a kertben dolgozott, kenyeret sütött. ,,Nagy szelídséget és valódi alázatosságot tanúsított, és mindenben Urát, Jézus Krisztust utánozta, aki azt akarta, hogy kövessék az emberek...''.

Nem hiányzott belőle az elöljáró atyai szigorúsága. Nem engedte meg, hogy alamizsnát gyűjtsenek, bár a szerzeteseknek az első időkben sokat kellett éhezniök. Erről az életrajzíró Epifániusz sok csodás dolgot jegyzett fel. Gyakran megtörtént, hogy a testvérek csak az utolsó pillanatban menekültek meg az éhségtől csodás módon. Ugyanez az életrajz értesít számos más természetfölötti jelenségről is.

A radoneszi apát nagy befolyást gyakorolt a moszkvaiak minden rétegére. Az orosz föld sokat próbált lakossága vágyakozva figyelt fel Krisztusról szóló üzenetére. ,,Isten nem hagyott el minket'' -- hirdette egész lénye. Már puszta létével keresztény örömet és bizalmat öntött az emberekbe. Ismét mertek már lélegzeni, élni és remélni.

1392. szeptember 25-én halt meg. ,,Bár a szent sem életében, sem halála utánra semmiféle dicsőséget nem kívánt, mégis megdicsőítette Isten nagy ereje. Eltávozásakor elébe jöttek a menny angyalai, kinyitották számára a paradicsom kapuját, és bevezették a vágyott boldogságba, az igazak nyugalmába, az angyalok fényességébe. Amit mindig látni vágyott, az osztályrésze lett: a Szentháromság fényességének azt a teljességét fogadta be, amely megilleti a böjtölőt és az aszkétát.'' (Epifániusz)