2017. szeptember 9., szombat

A III. (efezusi) egyetemes zsinat emléke

A III. egyetemes zsinatot II. Teodosziosz császár uralkodása alatt hívták össze Efezusban, 431-ben. Az összehívás oka Nesztorios, konstantinápolyi pátriárka tévtanítása volt. Ő Jézus Krisztusban két személyt és két természetet (istenit és emberit) tanított. Szűz Máriát csak Krisztusszülőnek tartotta, mivel ő csak az ember-Krisztust szülte. Szent Cirill, alexandriai pátriárka sokat harcolt leveleiben a tévtanító és tévtanítása ellen. Sem ő, sem Celesztin római pápa nem tudta meggyőzni tévtanításáról. A császár azért Efezusba egyetemes zsinatot hívott össze. Kétszáz szentatya vett részt rajta. Nesztoriosz Efezusban volt, de többszörös kérés ellenére sem jelent meg a zsinaton. A zsinat nélküle döntött. Tévtanítását elítélték. Megerősítették az igazhitű tanítást Jézus Krisztus egy személyéről és két természetéről, és Szűz Mária Istenszülői méltóságáról.


Szent Ádám,


Szent Doroteusz     vértanú † 304


BOLDOG OZANAM FRIGYES (Frederik) (1813-1853)
A Szenttéav. Kongr. 1354. évi dekrétuma írja Ozanamról: „Tertii Franciscalis Ordinis ferventissimus fuit filius” Magyarul: „A Ferences III. rendnek igen buzgó fia volt.” Ennek alapján valószínu, hogy ferences III. rendi volt. Milánóban született francia szüloktol. Tanulmányait Lyonban végezte, 20 éves korában Párizsban mint egyetemista több társával szeretetszolgálatot végez a város szegényei között. Megalapítják a Szeretet Konferenciáját (közösséget) Szent Vince példájára és védnöksége alatt. Ebbol no ki a világméretu Szent Vince konferenciák tábora közel egy milliónyi önkéntessel. Ozanamban ifjú korában tudatosult, hogy nemcsak beszélni kell a szeretetrol s az Egyháznak a világhoz szóló küldetésérol, hanem ennek a keresztények, a szegények iránti tényleges elkötelezettségben kell megvalósulnia. II. János Pál így jellemezte Boldog Ozanamot: „Tudós egyetemi tanár, példás férj és családapa a 19. század laikátusának nagy alakja, aki fontos szerepet játszott kora szellemi áramlatainak alakításában. A hit és tudomány harmoniáját hirdette, s fényes cáfolatát adta annak a vádnak, mintha az Egyház nem törodne a szociális követelményekkel.” Szent Ferenchez és rendjéhez szoros és bensoséges szálak fuzték. 1847-ben huzamosabb ideig tartózkodott Assisiben, behatóan foglalkozott a ferences irodalommal. A ferences rendfonök ot a rend konfráterévé avatta, ami a rendhez tartozásnak egy különleges formája. Ezért a rend ot a ferences rendhez tartozónak tekinti. II. János Pál pápa 1997. aug. 22-én avatta boldoggá Párizsban.
II. János Pál boldoggá avatási beszédébol:
„A most élo fiatalok ismerjék fel, hogyha igazán keresztények akarnak maradni, ezen az úton (Boldog Ozanam útján) kell útjukat folytatniuk. Krisztus valamennyiüket nevükön szólítja, és kéri, ismerjék fel: íme, ez az én utam. Aki már a szeretet szemével lát, az lehet igazi vezetoje azoknak a fiataloknak, akik ma példaképet keresnek.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Frigyest kiváló képességekkel áldottad meg, hogy nagyrészt hitetlen századában az értelmiségiek között a hit védoje legyen, miközben a szegények megsegítésére világméretu szervezetet hozott létre. Segíts, hogy hitünket mi is szóval és tettekkel megvalljuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Gergóniusz     vértanú † 304


Szent Joakim és Anna istenősök

Mária szülei: Szent Joakim és Anna Názáretben éltek. Joakim Juda törzs származott és Dávid király családjából. Anna Lévi törzsének és Áron főpap családjának volt leszármazottja. Bár ilyen fényes ősöktől származtak, ez az ő idejükben már nem jelentett semmi kiváltságot számukra. Mint egyszerű emberek éltek a többiek között.

Az emberek előtt ugyan keveseknek látszottak, de Isten szemében nagyonis ismeretesek voltak. Isten szavának ismerete gazdagította lelküket. Lelki gazdagságuk mellett anyagi gazdagságnak is örvendhettek. Erényekkel ékes életüket Isten parancsainak teljesítésében élték. Ünnepnapokon Isten templomának fenntartására és a szegények táplálására különítettek el egy-egy részt vagyonukból. Isten előtt kedves házasságban éltek. Házasságukat azonban az tette szomorúvá, hogy gyermek nélkül öregedtek meg. Abban a korban ezt az emberek nagy szégyennek tartották. Isten büntetését is látták benne. Isten akaratából mégis leánygyermekük született, hogy e születésben Isten ereje nyilvánuljon meg. Ebben a születésben valóban nem a Természet ereje tevékenykedett, hanem az Istené. Le tudta győzni a Természet törvényét, és le tudta oldozni a magtalanság kötelékét. „Így gyümölcstelen és kiszáradt szülőktől, mintegy megöntözött nőtt számunkra a dicsőséges gyümölcs: a tisztaságos szűz. A gyümölcstelenség kötelékei feloldódtak, az imádság reménységen felül gyümölcshozóvá vált, a gyermektelen gyermeket szült, a gyermeknélküli boldog anyává lett”, mondja róluk krétai Szent András.

A hároméves Mária templomba vezetése után, Joakim néhány évre, 80 éves korában meghalt. Az özvegy Anna Jeruzsálembe költözött, hogy leánya közelében élhessen. Két év múlva, 79 éves korában ő is Istenhez költözött. Egyházunk istenősöknek nevezi őket. Leányuktól Máriától született az unoka: az Istenember.


Szent Péter     vértanú † 304


CLAVER SZENT PÉTER jezsuita misszionárius
*Verdú, 1580. június 25. +Cartagena, 1654. szeptember 8.
Juan Pedro Claver 1580-ban született. Szülei egyszerű és jóravaló, mélyen vallásos parasztok voltak. 1593-ban meghalt az anyja, s ő röviddel ezután megkezdte teológiai tanulmányait. Az első bevezetéseket a tudós vichi püspöktől, Pedro Jaimétől kapta; ő adta fel aztán neki a tonzúrát is. Ezt követően a barcelonai egyetemen tanult, majd 1602. augusztus 7-én felvételét kérte a Jézus Társaságba. Tarragonai noviciátusa után 1604. augusztus 8-án tette le fogadalmát. Elöljárói elismerték értelmességét, az átlagot meghaladó ítélőképességét s kiemelkedő jámborságát és felebaráti szeretetét. 1605-ben tanulmányai folytatására Mallorcába küldték. Ez az idő iránymutató lett egész további életére. Itt, a pálmai Montesión jezsuita kollégiumában ismerte meg a fiatalember Rodriguez Szent Alfonzot (1531--1617), a rendház kapusát. A nyolcvanéves szerzetes példájából tanulta meg a legnagyobb hősiességet kívánó szentség kemény és szeretettől áthatott útját.

Amikor Péter huszonnyolc évesen ismét Tarragonába érkezett, engedélyt kért arra, hogy a Nuevo Reino de Tierra Firmébe (Új-Granada egy része a mai Kolumbia északi táján) mehessen. Barcelonában befejezte teológiai tanulmányait, majd Sevillából 1610. április 15-én elindult Amerikába, ahonnan aztán nem is tért vissza többé.

Pedro Claver egy volt a sok misszionárius között. Megjelenése azonban különleges jelentőségűvé vált hősies alázatossága, felebaráti szeretete és ama cél által, amelyet ez a misszió tűzött maga elé: hogy az Evangéliumot hirdesse a néger rabszolgák között.

Annak idején Bartolomé de Las Casas (1474--1566) domonkos atya javasolta, hogy az indiókat mentesítsék a munkavégzés alól, és néger rabszolgákkal pótolják őket. Francisco Ximénez de Cisneros (1436--1517) bíboros támogatta ezt az elképzelést, a spanyol korona pedig hozzákezdett, hogy néger rabszolgákat küldjön Amerikába az indiók pótlására.

Akadt egy férfi, Alonso de Sandoval atya, aki az lett a feketék számára, ami Las Casas volt az indióknak. Bár neve csaknem ismeretlen maradt, az egyháztörténet első apostolainak egyike volt, akinek eljutott a tudatába a feketék rabszolgává tételének semmivel sem menthető igazságtalansága. Neki köszönhető a cartagenai feketék közti apostolság kezdete. Sevilla érseke, Don Pedro Castro y Quińones, akihez Claver Péter gyermeki engedelmességgel kötődött, gondoskodott ennek az apostolkodásnak a kiépítéséről.

Rodriguez Alfonz testvér alázatosságától befolyásolva Péter ismételten elutasította a papságot, de a munkatársat kereső Sandoval rábeszélésére 1616-ban mégis kérte a szentelést. A jezsuiták generálisa, Muzio Vitelleschi (1563--1645) ezt írta neki akkor: ,,A négerek lelki segítéséért és oktatásáért vállalt gond... olyan feladat, amelyet nagyra becsülök és nagyon dicséretesnek tekintek''.

Gazdag lelki előkészületek után, amelyben a készség és a szemlélődés hősies alázattal párosult, feltétlen engedelmességben az Egyház iránt és Sandoval tapasztalt vezetésével fogott hozzá Claver Péter új apostolságához. Az első naptól kezdve olyan fenntartás nélkül adta át magát munkájának, hogy barátai csak csodálkozni tudtak, a színesbőrűek pedig tisztelettel vették körül. A néger rabszolgák fogadására szolgáló nagy amerikai kikötő Cartagena volt. Senki sem gondolt ezeknek az embereknek a nyomorúságára, betegségére, rémes haldoklására és megaláztatására, akiket a szülőföldjükön összefogdostak és szabad emberekből dolgozó állatokká tettek.

Péter egy kis cellát választott magának a jezsuita kollégium kapuja mellett, hogy minden odaérkező színesbőrűnek a rendelkezésére állhasson. Volt itt dohány, datolya, cukor és ezer más, amit a négerek szerettek. ,,Claver atyának voltaképpen négernek kell lennie, mert egy fehér sohasem szeretett volna minket ennyire'' -- mondták a cartagenai négerek.

Amikor egy galeone (ennek a kornak gyors mélytengeri hajója) felbukkant a láthatáron, Cartagena egész kikötője megelevenedett. A kikötéskor már hallatszott a jellegzetes lárma: jajgatás, kiabálás, tompa, fájdalmas és szomorú hangzavar... Az egész kikötőben csak egy vagy két ember akadt, aki arra gondolt, hogy ezek a betegségtől és kimerültségtől elcsigázott emberek Isten gyermekei és valójában szabad emberek: Claver Péter és Sandoval, aki 1622-től kezdve egyedül Péterre hagyta ezt a munkát. ,,Tegnap -- írta Péter --, május 30-án, Szentháromság ünnepén kikötött egy nagy hajó... Azonnal odasiettünk, két hátaskosarunkat megtöltve naranccsal, citrommal és dohánnyal... Még mielőtt a hajó kikötött volna, már a betegek mellett voltunk... Cseréptörmeléken és téglákon feküdtek: ezeket használták fekhelyül; teljesen meztelenek voltak, egy szál ruha nélkül... Utat törtünk a többiek tömegén át, és a betegeket két csoportba gyűjtöttük: az egyik mellé a társam szegődött, a másikhoz én... ,, Még mielőtt az érkező, rabszolgákkal megrakott hajók lehorgonyoztak volna, tudta, hogy melyik népből valók az érkezett színesbőrűek, és ennek megfelelően oktatta ki a tolmácsait. Ők voltak ,,a jobb keze''. Claver Péter keresztelési jegyzéket vezetett. 30.000-nél több keresztséget szolgáltatott ki. Minden megkeresztelt rabszolga kapott egy érmet, s a nyakában hordta, hogy felismerjék keresztény voltát. Ebben az időben -- 1620 körül -- fogadta meg Péter, hogy a rabszolgák örökös rabszolgája lesz: ,,Petrus Claver, Aethiopum semper servus.'' Harmincnégy évet töltött az életéből a cartagenai kikötő körzetében.

Amennyire csak lehetett, figyelemmel kísérte védencei sorsát, és gondoskodott arról, hogy hitoktatásuk folytatódjék. Ennek a férfinak az alakja, aki maga a legnagyobb szegénységben élt, kitörölhetetlenül belevésődött az odaérkező feketék mindegyikébe.

Mindezeken kívül törődött a foglyokkal és az inkvizíció foglyaival is. Egészen különleges módon szentelte magát azoknak, akik eretnekségbe estek, vagy az iszlám hívei lettek.

Élete vége felé alig aludt, vezeklő gyakorlatokat végzett vagy szemlélődött. Misztikus volt, de egyben a feketék apostola lett. Hetvenévesen sem csökkent nagy tettereje; mindig kész volt a határozott beavatkozásra s a nehézségek gyors megoldására. 1651-ben betegeskedni kezdett; le kellett mondania apostoli tevékenységéről. Amikor bénultan és fájdalmak között feküdt, önmagát és szenvedését áldozatul ajánlotta fel fekete testvéreiért.

1654. szeptember 7-én végigfutott a hír a városon, hogy haldoklik a szent. Hatalmas embertömeg gyűlt a halálos ágya köré: szerzetesek és szerzetesnők, a püspök, gazdagok és szegények, rabszolgák és gyermekek. 1654. szeptember 8-án halt meg Claver Péter.

1850. július 20-án avatták boldoggá, 1888. január 15-én -- tanítójával, Alonso Rodriguezzel együtt -- XIII. Leó pápa szentté avatta. 1896. július 7-én pedig ugyanez a pápa az egész néger misszió védőszentjévé tette.


Szent Szeverián vértanú

Szent Szeverián nemes családból született Szebasztéban. A város helytartója a pogány Agricola volt. A keresztényeket üldözte, alatta szenvedett vértanúságot a 40 szent vértanú. (L. márc. 9.) Szeverián keresztény volt. Gyakran megfordult a börtönben, hogy a vértanúságra készülőket hitükért végső kitartásra is buzdítsa.

A 40 katona vértanú után Szeveriánt feljelentették a helytartó előtt, hogy keresztény. Ő meg sem várta, hogy a katonák eljöjjenek érte. Maga jelent meg a helytartó előtt és kereszténynek vallotta magát. A helytartó hízelgésekkel és ígéretekkel akarta őt megtörni hitében. A vértanú hajlíthatatlan maradt. Ezért a helytartó parancsára szörnyű kínzások alá vetették. Ereit vagdalták, sebesítették, testét vaskörmökkel szaggatták, a börtönben éhséggel és szomjúsággal kínozták. Végül, testét összekötözve kifüggesztették a város falaira, nyakába és lábára egy-egy követ kötve. Így halt meg 320-ban. Halála után a keresztények eljöttek, és tisztelettel eltemették testét. Sírjánál sok csoda történt.


Szent Teofán böjtölő és hitvalló

Teofán szülei pogányok voltak és pogány isteneiket imádták. Teofán fiatal korában ismerte meg a keresztény hitet. Isten angyala vezette el őt Diabisz hegyére, és átadta őt egy böjtölő atyának, aki már 75 éve élt szerzetesi életet. Az atya tanította növendékét a szerzeteséletre és a szent könyvek olvasására. Mindkettőjüket angyal táplálta. Öt év múlva az atya meghalt. Teofán 28 éven át élt barlangjában, folytatva böjtölő életét. Később, az angyal szavára elment messzebbre és hirdette az evangéliumot. Kár, Karin és Numerián királyok elfogták és megkínozták. 100 ütést kapott mellére, és más kínzásokban is részesült. Amikor kínzói látták, hogy sok csodát tesz, az emberek nagy számban jönnek hozzá a keresztségért, elszégyellték magukat és csendben elengedték a szentet. Teofán, barlangjába visszatérve még 17 évet élt szigorú böjtben. 300 körül halt meg szent halállal.