2017. szeptember 7., csütörtök

Szent Eupszich vértanú

A szent vértanú Kappadóciában született és nevelkedett. Hadrián császár uralma alatt feljelentették, hogy nem az isteneket tiszteli, hanem Krisztust. Ezért kínvallatás alá vetették. testét vaskörmökkel szaggatták, amíg oldala ki nem látszott. Utána félholtan a börtönbe vetették. Ott, imádkozván, megjelent neki Isten angyala, és minden sebét begyógyította. Ezután szabadon engedték a börtönből. Ez Isten akaratából történt, hogy földi gazdagsága ne a hitetlenek, hanem a szegények kezére jusson. Minden vagyonát a szegények közt osztotta szét. Adott egy részt azoknak is, akik bevádolták. Később, amikor Cezareát Sapricius fejedelem kormányozta, újra elfogták. Kifeszítették, sokáig gyötörték, végül karddal lefejezték. Azt jegyezték fel, hogy sebeiből vér helyett tej és víz folyt ki.


Evodia és Onezifor apostolok

Evodia egyike volt a 70 apostolnak. Nagy Antiochiának Szent Péter után ő volt az első püspöke és Isten igéjének nagy hirdetője. Az Istenhordozó Szent Ignác is említést tesz róla az antiochiaiakhoz írt levelében, kérve őket, hogy legyenek a főpásztornak jó fiai. Evodia írt az Istenszülő életéről, írt más lélekre hasznos olvasmányokat is. Ezek azonban abban a nehéz és üldözéssel is járó zavaros időkben elvesztek. Életét vértanúi halállal fejezte be. Egyesek szerint Antiochiában Vespesiánus uralkodása alatt. Mások szerint 66-ban szenvedett Néró üldözése alatt.

Szent Onezifor szintén a 70 apostol közé tartozott. Szent Pál így ír róla Timóteushoz írt II. levelében: „Oneziforusz családja iránt legyen az Úr irgalmas, mert sokszor vendégül látott, és nem szégyellte bilincseimet, sőt, Rómába érve szorgalmasan keresett és meg is talált. Adja meg neki az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél. Hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban.” (1,16-18.) Onezifor a lidiai Kolofon és Kiréne püspöke volt. A vértanúakták szerint sok kínzás után halt vértanúhalált. Megvadult lovak szaggatták darabokra.


Galuzzi Boldog Ferenc     hitvalló † 1731


SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK
Körösi Márk: * Krizevac (Horvátország), 1588. Grodziecki Menyhért: * Czeszyn (Szilézia), 1584. Pongrácz István: * Alvinc (Erdély), 1582. Meghaltak: Kassa, 1619. szeptember 7.
Neveik sorrendje, a régebben föltételezett születési sorrendet tükrözi. Az újabb kutatások szerint azonban valószínű, hogy éppen Márk az (születési helyéről nevezték Körösinek), aki hármuk közül a legfiatalabb volt. 1611-ben, huszonhárom éves korában iratkozott be a római Collegium Germanico-Hungaricumba, s eszerint születési éve: 1588. Születési helye a horvátországi Krizevac (= Körös). Családi neve valószínűleg Stjepinac. Középiskolai tanulmányait Grazban végezte, ugyanott hallgatott bölcsészetet is. Majd a zágrábi egyházmegye papnövendékeként került Rómába, ahonnan pappá szentelve 1615-ben tért haza. Rövid körösi tevékenysége után Pázmány érsekprímás fölfigyelt rá, és meghívta elöljárónak az Oláh Miklós prímás által létesített nagyszombati papnevelő intézetbe. 1618-ban már esztergomi kanonok, komáromi főesperes, valamint a káptalan Széplakon levő birtokának uradalmi igazgatója. Itt is kapcsolatban maradt nevelőinek és tanárainak szerzetesrendjével, a jezsuitákkal. Széplaki jószágigazatósága idején részt vett 1619 júliusában azon a nyolcnapos lelkigyakorlaton, amelyet Homonnán tartottak, s amelynek végén későbbi vértanútársa, Grodecz Menyhért letette utolsó szerzetesi fogadalmát.

Menyhért, családi neve Grodziecki, a sziléziai Czeszynben (Tesin, Teschen) született -- a galíciai Grodekből származó -- lengyel családban, valószínűleg 1584-ben. Gimnáziumi tanulmányait Bécsben végezte, majd 1603-ban Brünnben (ma Brno) belépett a jezsuita rendbe. Teológiai tanulmányait Prágában végezte, ahol 1614-ben kinevezték a Szent Vencel-kollégium igazgatójává. 1618-ban beosztották tábori lelkésznek a kassai helyőrség német és különféle szláv anyanyelvű katonái mellé.

István az ősi szentmiklósi és óvári Pongrácz-család sarja, amely család már a 13. században szerepet játszott az akkori Észak- Magyarország történetében. 1582-ben született az erdélyi Alvincen. Középfokú tanulmányait Kolozsvárott végezte a jezsuiták kollégiumában. 1602-ben lépett be a brnói jezsuita novíciátusba, ahol együtt volt Grodzieckivel. Klagenfurt, Laibach (ma Ljubljana) és Graz következett ezután. 1615-ben került Homonnára a jézustársasági kollégium tanárának és hitszónoknak. Kassára őt is 1618-ban küldték, nemcsak a helyőrség magyar ajkú katonái, hanem a csekély számú katolikus egyházközség lelkipásztorának. Érkezését megelőzte a híre: homonnai működése annyira sikeres volt, hogy Alvinczi Péter, Kálvin híveinek híres kassai prédikátora fölpanaszolta, hogy ,,amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot''. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása 1619 augusztusában Sárosban találta Pongráczot, aki késedelem nélkül Kassára sietett. Ide menekült Bethlen vezérének, Rákóczi Györgynek hadai elől Körösi Márk és Grodziecki Menyhért is.

Midőn Rákóczi hajdúi szeptember 3-án a város falai alá érkeztek, Dóczi András császári főkapitány kevés katonájával kilátástalannak látta a harcot, tekintettel a város protestáns vezetőségére. Másnap létrejött a város átadásáról szóló szerződés, melynek az volt a kikötése, hogy senkinek, se a katolikus híveknek, se a papoknak nem esik bántódása. Szeptember 5-én bevonultak a hajdúk a városba, és tüstént fölrúgták a megállapodást: Dóczit bilincsbe verték, s elhurcolták Erdélybe. Rákóczi meghagyta, hogy a három papot tartsák szigorú házi őrizetben. Kétnapi éheztetés után megpróbálták hittagadásra bírni őket. Az első sikertelen kísérlet után 7-én, éjféltájban ismét rájuk törtek, és válogatott kínzások után Márkot és Menyhértet lefejezték, Istvánt pedig halottnak vélve egy közeli szennygödörbe vetették, s mellédobták a másik két vértanú testét is.

Elvonulásuk után Eperjessy István, a három pap házikápolnájának sekrestyése, István atya nyöszörgésére lett figyelmes. De nem tudott rajta segíteni, mert maga sem merte elhagyni a házat, és Hoffmann tanácsos, akihez Pongrácz atya tanácsára fordulnia kellett volna, szintén áldozatul esett a martalócok kegyetlenségének. Így húszórás kínlódás után István atya is meghalt...

Az első, akinek sikerült méltóbb helyre hozatni és eltemettetni a 3 vértanú holttestét, özvegy Gadóczy Bálintné volt. Fél év elteltével Bethlen és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte föl Forgách Zsigmondnak, a királyi nádornak a feleségét, Pálffy Katalint. Ő azonban csak azzal a föltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadatja neki a három pap holttestét. Ez megtörtént, és a hitéről meg nem feledkező asszony piros selyembe burkoltatta a drága ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő sebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta innen a nagyszombati klarissza zárda templomába. E rendháznak ugyanis leánya, Forgách Mária volt a főnöknője. Miután II. József föloszlatta a klarisszákat, Batthyány prímás engedélyével 1784-ben a nagyszombati Szent Orsolya-rendi apácák templomába kerültek a holttestek és fejereklyék.

Boldoggá avatásuk eljárását még 1628-ban indította el Pázmány bíboros, de az csak 1905-ben vezetett sikerre, amikor Szent X. Pius pápa január 15-én népes magyar küldöttség jelenlétében engedélyezte nyilvános tiszteletüket. II. János Pál pápa szlovákiai látogatása alkalmával 1995. júliusban szentté avatta őket.


--------------------------------------------------------------------------------

Eperjessy István, a sekrestyés vallomásából tudjuk a következő részletet:

Rákóczi... először Körösit akarta megtörni... Előkelő emberekből álló küldöttséget menesztett hozzá, melynek szónoka... arra kérte, pártoljon át Bethlenhez, tagadja meg hitét, kövesse Kálvin vallását, s az esetben nemcsak szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság birtokait is. A csábítást végig kellett hallgatnia Pongrácznak is, aki... így szólt a vesztegetőhöz: ,,Úgy látszik, az ördög ábrázatát viseled, mert annak feladata az embereket Krisztustól és az Anyaszentegyháztól elszakítani. Távozz hazugságaiddal, te csalárd ember!'' De megfelelt neki Körösi is: ,,Értem, mit akar Rákóczi, és mit a főrendek. De a széplaki jószág se nem az enyém, hogy valakinek elajándékozhassam, se nem az uraké, hogy tőlük elfogadhassam; annak minden jussa az esztergomi káptalannál vagyon. Ami pedig vallomását illeti, mondd meg Rákóczinak: ťInkább kívánok ezerszer meghalni, mintsem hogy ezzel az elhajlással híremet és lelkemet pokolra vessem.Ť Tudja meg, vannak a római eklézsiában, kik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni. Tudja meg, vannak az esztergomi káptalanban férfiak, akiknek szokásuk nagy dolgokat cselekedni s el is szenvedni.'' Így állta ki az első próbát; utána mindhárman térdre borultak, és Te Deum-ot énekeltek.


--------------------------------------------------------------------------------
Kérünk, Istenünk, segítsen minket szent vértanúid, Márk, István és Menyhért könyörgése, hogy akiknek győzelmével dicsőítünk Téged, azoknak hitbeli állhatatosságát kövessük!

Példájuk:
    Hitedet semmiképp sem tagadhatod meg!



BOLDOG PEREGRIN (kb. 1198-1232)
A Fioretti 27. fejezete arról szól, hogy Szent Ferenc, amikor Bolognában az egyik téren ihletett beszédet mondott, két joghallgató diák, Rizzerio és Pellegrino a beszéd végén hozzá járultak és kérték, vegye fel oket a rendbe. Szent Ferenc akkor így szólt Rizzeriohoz: „Te pap leszel, az apostoli élet útját járod, és különbözo hivatalokban fogod Istent és testvéreidet szolgálni.” Pellegrinonak pedig azt mondta: „Te pedig, Pellegrino, mint egyszeru testvér fogsz Istennek szolgálni, s mindenek fölött az alázatosság útját fogod járni.” Szent Ferenc szavai sorsmeghatározók voltak Pellegrino életében. Önkéntelenül is arra gondolunk, hogy talán megfordulhattak ilyen gondolatok Pellegrino fejében: Miért legyek én egy fráter, Rizzerio pedig pap és elöljáró? (Késobb valóban tartományfonök lett.) Képességem szerint nem vagyok én is alkalmas arra., amire Rizzerio? Ha akkor Pellegrinoban gyoz a gog és nem tudta volna választani az alázatosság és az engedelmesség útját, sose lett volna belole szent. Egyébként az Ancona* közelében lévo Falerone helységben született tehetos szüloktol. Neve (latinosan: Peregrinus) vándort, zarándokot jelent. Élete további folyásáról azt tudjuk, hogy hozzátartozóival ritkán találkozott, akkor is nem profán dolgokról, hanem üdvösségük munkálásáról beszélt velük. A vértanúság vágyától vezetve elzarándokolt a Szentföldre, ahol az evangéliummal a kezében járta be a szent helyeket. (Valóban ez a legjobb szentföldi zarándoklat.) Élo hite a mohamedánokat is tiszteletre indította. Visszatérve hazájába Marche tartomány rendházaiban élte alázatos, szolgáló életét. Quintavallei Bernát, Szent Ferenc elso követoje mondta róla: „Nem habozom kimondani: Pellegrino egyike a legtökéletesebb szerzeteseknek az egész világon. Amint neve is mutatja; valóbán vándor és jövevény o a földön, gondolatai és törekvései az ég felé irányulnak.” A Sanseverino*-i kolostorban hunyt el 1232-ben. Sírjánál sok csoda történt. Tiszteletét VII. Piusz erosítette meg.
„Szeretteim, mint vándorokat és hontalanokat intelek titeket: tartózkodjatok a testi kívánságoktól, melyek a lélek ellen küzdenek. Viselkedjetek helyesen a pogányok között, hogy jótetteitek láttára magasztalják majd Istent látogatása napján.” (1 Pét 2,11-12.)
„Az alázatos embert Isten védelmezi és megszabadítja: az alázatost szereti és vigasztalja. Az alázatos emberhez lehajol, az alázatost kegyelmével halmozza el, és a megvettetés után megdicsoíti. Az alázatos elott felfedi titkait.” (Kempis: Krisztus köv. II. 2.)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Peregrint arra késztetted, hogy Szent Ferenc tanácsát követve alázatosságban és szolgálva kövesse a szegény és alázatos Krisztust, add, hogy példája minket is ösztönözzön Krisztus követesére. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.


Szent Regina szűz,     vértanú † ~ 300


Szent Szózon vértanú

Származására nézve Szózon kilikiai volt. Maximián helytartó alatt Pompeopoliszban élt. Juhok őrzésével foglalkozott. Istenfélő keresztény életet élt, Isten igéjének tanulásában sok időt töltött el. Bárhol őrizte nyáját, a hasonló foglalkozású ifjak és férfiak köréje gyültek és ő tanította őket az igaz Isten ismeretére. Sok embert vezetett el a szent keresztségre. A Szentlélek kegyelme volt benne. Egy alkalommal egy tölgyfa melletti forrásnál elaludt és látomása volt, meghívást kapott benne a vértanúságra, és ígéretet, hogy az a hely sokaknak lelki javára szolgál majd egykor.

Felkelvén az álomból, a juhokat másokra bízta, ő pedig Pompeopoliszba ment. Itt, látva a bálványimádók istentelenségét, szívében nagyon elszomorodott. Volt a városban egy bálványtemplom, benne egy arany bálványszoborral. Éjszaka bement a templomba, és a bálványszobornak letörte az egyik karját. Összetörte, és darabonkint szétosztotta a szegényeknek. A szobor megcsonkítása nagy zendülést okozott az emberek között. Sok embert megkínoztak miatta. Szózon, mivel nem akarta, hogy miatta ártatlanokat kínozzanak, maga számolt be Maximián helytartónak tettéről. Tettét így okolta meg: Látni akartam a bálványistent, amikor karját letörtem, nem állt ellent, nem szólt semmit. Csak emberi kezek alkotása, és nem tudott magán segíteni, amikor kárt okoztam neki. A helytartó megparancsolta, hogy kínozzák meg Szózont. Először fára függesztették, és oldalát vaskarmokkal tépték. Utána hegyes szögekkel kivert vascipőbe dugták lábait, és így vezették a városban. Istent dicsérve járkált benne. Azután újra fára feszítették és vasvesszővel verték, úgy, hogy csontjait is összetörték. Ezekben a kínzásokban adta vissza lelkét istennek a 288. év után. Kínzói, látva, hogy már meghalt, nagy tüzet gyújtottak, és a máglyára vetették holttestét. Ekkor nagy villámlás, mennydörgés és eső keletkezett. A vértanú holtteste így épségben maradt. Éjszaka hívek jöttek, hogy elvigyék holttestét. Éjfélkor mennyei fény ragyogta be a testet. Elvitték, tisztelettel eltemették. Sírjánál sok csoda történt, de annál a tölgyfa melletti forrásnál is, amelyről látomást látott.