2017. augusztus 31., csütörtök

Az Istenszülő övének elhelyezése

Az Istenszülő öltönyén kívül a keresztények az övét is őrizték, amelyet, egy elbeszélés szerint Ő engedett le a levegőből szent Tamás apostol számára. Ezt az övet a keresztények egymásnak adták át nemzedékről nemzedékre. A mai ünnepet abból az alkalomból rendelték el, hogy az öv által csoda történt. A X. században Bölcs Leó császár felesége Zoé császárnő hosszantartó súlyos betegségbe esett. Miután reá helyesték az Istenszülő övét meggyógyult. Ekkor az övet ünnepélyesen új dobozba helyeztek. Románosz Agrippa görög császár leánya, amikor a grúz királyhoz Bagráthoz férjhez ment, magával vitte a szent öv egy részét.


LINDISFARNEI SZENT AIDAN püspök
+Anglia, 651. augusztus 31.
Aidant joggal nevezik Northumbria apostolának. Bár már mások is hirdették előtte az Evangéliumot Észak-Angliában, ő volt az, aki Lindisfarne püspökeként 635-től 651-ig befejezte Northumbria népének katolikus hitre térítését, és ezzel megalapozta az ország egyházának a következő nemzedék idejében elért nagy eredményeit.

A 7. század elején a brit szigeteken az országok egész sora volt. Ezek közül a legészakibbat, Northumbriát Szent Edwin király (kb. 617-- 632) kormányozta. Jól és igazságosan uralkodott. Feleségül akarta venni Eadbaldnak, Kent királyának leányát, Szent Ethelburgát. Mivel Edwin még pogány volt, Eadbald csak azzal a feltétellel egyezett bele a házasságba, ha Edwin megígéri jövendő feleségének, hogy keresztényként élhet, s ő maga is komolyan foglalkozik a kereszténység felvételének gondolatával. Edwin elfogadta a feltételeket. Miután Szent Paulinust, akit Nagy Szent Gergely pápa (lásd: A szentek élete, 511. o.) küldött Rómából Canterbury Szent Ágoston (lásd: A szentek élete, 233. o.) segítségére, püspökké szentelték, ő kísérte Ethelburga hercegnőt Northumbriába. Két évvel később, miután Edwin több természetfölötti jelet kapott, megkeresztelkedett; példáját népe köréből sokan követték. Hamarosan bebizonyosodott, hogy a király megtérése őszinte volt: Yorkban kőtemplomot kezdett építeni a püspök számára, s támogatásával Paulinus megkezdhette Northumbria népének térítését. Nagy akadályként állt a térítés útjában, hogy a sok kis királyság folytonosan hadban állt egymással.

A keresztény Edwin király uralma rövid ideig tartott. Öt évvel megtérése után, 632-ben Pendánál vereséget szenvedett és elesett. (A győztes Mercia pogány királya lett, aki a britek keresztény uralkodójának, Cadwallonnak volt a szövetségese.) Edwin halálával megkezdődött Northumbria egyházának folyamatos pusztulása. A helyzet olyan veszélyessé vált, hogy Paulinus püspöknek Kentbe kellett menekülnie, s magával vitte a királynét két kis fiával együtt. Csak egy misszionárius maradt az országban: James, a püspök diákonusa.

Edwin király Ethelfrith leverése után lett Northumbria uralkodója. Ethelfrith két fia: Szent Oszvald (640 körül--642) és Oswiu ebben az időben a Skócia délnyugati partjai mellett lévő szigeten, Iona kolostorában élt száműzetésben. A kolostort Szent Kolumba (lásd: 306. o.) és ír szerzetesek egy csoportja alapította 563-ban. A két ifjú herceg ionai tartózkodása alatt keresztény lett, és egy évvel Edwin halála után Oszvald elhatározta, hogy visszaszerzi apja országát, a pogányokat elűzi és helyreállítja az egyházat. Hexhamtől néhány mérföldnyire északra felállíttatott egy keresztet. A csata előtti éjszakán víziójában Szent Kolumbát látta, amint oltalmul serege fölé terítette köpenyét. A következő napon katonáit és önmagát Istennek ajánlotta és legyőzte Cadwallont. Ezután rövid életének hátralévő idejét a northumbriai egyház helyreállításának és népe megtérítésének szentelte.

Amikor Paulinus püspök székét be akarta tölteni, Ionához fordult segítségért. Cormanus, akit az ionai szerzetesek Oszvald kérésére Northumbriába küldtek, kemény, szigorú ember volt, és nem tanúsított megértést a missziós egyház problémái iránt. Nemsokára abba is hagyta reménytelennek látszó munkáját, visszatért Ionába, és elbeszélte a szerzeteseknek, hogy olyan barbár néppel, mint a northumbriai, semmit sem lehet kezdeni. A szerzetesek között azonban volt egy, aki jóságosan, de határozottan megfeddte kudarcáért: ,,Testvérem, úgy tűnik nekem, hogy túl szigorú voltál tudatlan hallgatóidhoz. Az apostolok módszerét kellett volna követned, s egy szerény és egyszerű tanítás tejét kellett volna nekik nyújtanod, hogy azután lépésről lépésre oktasd őket Isten igéjére, amíg majd képesek lesznek a nagyobb tökéletességre és Krisztus magasztos parancsainak követésére.'' Ezeket Aidan mondotta, akiről eddig a pillanatig semmit sem tudunk, de már első áthagyományozott szavai is mutatják bölcs, türelmes lényét. Szerzetestársai felismerték, hogy ő az, akit Oszvald keres; felszentelték és Northumbriába küldték. Ez 635-ben történt. Néhány szerzetestársa vele ment; Lindisfarneban telepedtek le, ugyanolyan szigeten, mint Iona, szemben a bamburgh-i tengerparttal, ahol Oszvald király udvara volt. Durván megmunkált kövekből egy szalmatetős templomot és kolostort építettek, itt állította fel Aidan Northumbria püspöki székhelyét. Püspök korában is az Ionán elsajátított szigorú szabályok szerint élt. Tudatosult benne, hogy példája hat a legjobban a pogány és félpogány népre. Bár királyok és fejedelmek barátja volt, haláláig olyan egyszerűen és alázatosan élt, mintha egy ismeretlen szerzetes lett volna.

Aidan következő tizenhat évéről keveset tudunk. Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.), aki egyedüli forrásunk, hosszan és nagy lelkesedéssel foglalkozik emlékével, de kevés egyedi dolgot közöl tevékenységéről. Életét szerzetesei között Lindisfarnéban vagy magányos imádságban a szomszédos Farne szigetén töltötte, és hosszú missziós utakat tett Észak-Angliában. Errefelé még nem voltak templomok, s nem akadt más pap Aidanon és szerzetesein kívül; a prédikálás és keresztelés minden feladata az ő vállára nehezedett. A missziós utakra gyakran elkísérte maga a király is. Aidan története ugyanis nem egy, hanem két szent története: Aidané és Oszvaldé, a püspöké és a királyé. Mivel az ír szerzetesek nyelvét a nép nem értette, Oszvald velük ment, hogy tanításaikat és intelmeiket lefordítsa, s ami még fontosabb: saját türelmének és keresztény szeretetének példáját összekapcsolja az övékével.

E két szent személyes példamutatása végül elvezette Northumbria népét a kereszténységre. Amikor néhány évvel később Oszvald a déli pogányokkal vívott csatában elesett, vértanúként tisztelték, s jobb karját ereklyeként őrizték meg szegények iránti nagy szeretetének emlékére.

Béda közlése szerint Aidan útjai során több templomot épített, és lindisfarnei kolostorában iskolát alapított, melyben az általa kiválasztott tizenkét angol fiút népük jövendő papjaivá és apostolaivá képezték. Közülük néhányat név szerint ismerünk. Az ifjak között bizonyára voltak néhányan abból a sok rabszolgából, akiket a püspök kiváltott.

Aidan több kolostort is alapított, ezek sorsát azonban nem ismerjük. Női kolostorok alapítása is fűződik nevéhez, és az ő kezéből vette föl a fátyolt a királyi családból származó Szent Hilda (614--680) is, aki később Whitby nagy kolostorának apátnője lett.

Aidan világosan látta, hogy Anglia megtérítése hosszú és fáradságos munka lesz. Fél évszázadnak kellett eltelnie az első hithirdetők Lindisfarnéba érkezése után, amíg Szent Wilfrid (634--709/10) megtérítette Sussex népét; csak ezután lehetett Angliát keresztény országnak nevezni. De Aidan életében és főként az ő fáradozásai eredményeként kezdődött el az a nagy átalakulás, amely meghozta az angol egyház aranykorát: Szent Wilfrid, Szent Béda, Szent Bonifác (lásd: A szentek élete, 247. o.) korát, amelyben Aidanhoz hasonlóan sokan misszionáriusként hagyták el hazájukat, hogy a kontinensen térítsék a pogány népeket.


Szent Arisztid


Szent Ciprián felszentelt vértanú


Ciprián püspök Kartágóban vagy a környékén, született. Szülei jómódú, tekintélyes pogányok voltak. Őt is abban nevelték. Mint földije szent Ágoston, ő is szónokságot tanult és idővel ünnepelt szónok, tanár és befolyásos, tisztelt ügyvéd lett. Becsületes lelke előtt megnyílt az evangélium világossága, Egy derék pap Cecilián is segített neki. 45 éves korában, sokak csodálkozására kereszténnyé lett. Egész Ez az újjászületés, azaz „második” születés új emberré tette. Lemondott állásáról, szétosztotta vagyonát, sőt pogány könyveitől is megvált. Csak a Szentírás könyvet szerette forgatni. Az alig kétéves hitújoncot püspöke pappá szentelte, rá egy évre a püspök halála után a nép őt kívánta új püspöknek. Bár egyesek ellenkeztek, Ciprián Afrika prímása lett és a hozzáfűzött reményeket teljesen beváltotta. Becsületes, érett és bölcs férfinek mutatkozott. Nagy szükség volt minderre abban az időben. Décius császár üldözést rendelt el a keresztények ellen teljes megsemmisítésükre. Főként az Egyház vezetőire vadászott, hogy szétszéledjen Krisztus nyája. Cipriánra is halált kiáltottak. Ő azonban elmenekült. Az üldözés készületlenül találta a keresztényeket, sok volt az elbukottak száma. Ciprián, aki a város közelében rejtőzködött, egy pásztorlevélben elsiratta a bukottakat, de szigorú volt visszafogadásukkal kapcsolatban. Pedig az elbukottak ezt akarták minél hamarabb. Décius halála után zsinatra gyűjtötte össze az afrikai püspököket, amely rendet és fegyelmet teremtett ezen a téren. Nemsokára újabb megpróbáltatás rázta meg az egyházat Járvány tört ki Kartágóban és környékén és két évig szedte áldozatait. Ciprián megszervezte a híveket, és ők gondjaiba vették a betegeket, nemcsak a hittestvéreket, de a pogányokat is, Ciprián számára is elközelgett életének vége. A gyönge Valérián császár, üldözést rendelt el a keresztények ellen. Ciprián is a prokonzul elé került. Kihallgatás után Kurubisba száműzték. Egy év múlva visszavitték Kartágóba és mivel nem akart áldozni a császárnak, kardhalálra Ítélte. Sok ember kísérte ki a vesztőhelyre. Hosszú imádság után letette ruháit, nyugodtan fogadta a halált 258-ban. Hívei fényes temetést rendeztek neki.


Szent Gennádiosz pátriárka

Gennádiosz szent Anatoliosz után lett konstantinápolyi pátriárka 458-ban, amikor Nagy Leó volt a császár Szelíd, tiszta életű és önmegtagadást gyakorló ember volt, aki fáradhatatlanul dolgozott a papság jobbá tételében és lelki nyájának oktatásában. Szent élete miatt Isten a csodatevés adományával tüntette ki, Elhunyt 471-ben. Mint egyházi író is ismert.


BOLDOG ANCINA JÁNOS JUVENÁL püspök
*Fossano, 1545. október 19. +Saluzzo, 1604. augusztus 31.
Nevét szülővárosának, a piemonti Fossanónak védőszentjéről, Szent Juvenális (4. század) narni püspökről kapta. Sokféle képességgel rendelkezett, és apja a lehető legjobb iskolákba járatta. Így tanult Montpellier-ben, a piemonti Mondoviban, s a padovai és torinói egyetemen. Huszonnégy éves korában Torinóban szerezte meg a doktori fokozatot orvostudományból és filozófiából.

Az egyetemen olyan nagy híre volt, hogy hamarosan az orvostudomány professzorává nevezték ki; emellett kiterjedt orvosi gyakorlatot is folytatott. Talált időt művészi foglalatosságra is. Szerette a zenét, és adottsága volt a költészethez; élete végéig írt latin és olasz verseket.

Juvenál jámbor volt, és pénztelen betegeit ingyen kezelte, de a papi vagy szerzetesi hivatásra ekkor még nem gondolt. Egy gyászmisén lelke mélyéig megragadta a Dies irae, amelyet pedig bizonyára gyakran hallott. Érezte, hogy Isten különleges feladatot tartogat a számára; de milyent? Imádságos és szemlélődő életet kezdett, hogy meghallja, ha Isten hívja.

Amikor harmincéves lett, a savoyai herceg szentszéki követe őt kérte meg háziorvosául. Juvenál ott hagyta az egyetemet és praxisát, s követte új urát Rómába. De alig volt valami dolga a követnél. Elkezdett hát teológiát tanulni. Különös szerencséjére nem kisebb mester volt a tanítója, mint Bellarmin Szent Róbert (lásd: A szentek élete, 530. o.). Később megismerte Néri Szent Fülöpöt (lásd: A szentek élete, 227. o.), aki azután a gyóntatóatyja lett. Mindinkább a szemlélődő életre érzett hivatást, és elhatározta, hogy karthauzi lesz. Néri Fülöp azonban úgy találta, hogy vérmérséklete nem viselné el a szigorú klauzúrát. Hosszú belső harc után egyet kellett vele értenie, és belépett a Fülöp által alapított oratoriánus társulatba.

Harminchét évesen szentelték pappá; négy évvel később Nápolyban meg kellett alapítania a társulat első Rómán kívüli házát. Juvenál gyakran prédikált és a nápolyiak beszédeit kiemelkedőknek találták. Egyik prédikációja után egy ismert énekes elhatározta, hogy szakít bűnös életmódjával, és tehetségét teljesen az Egyház szolgálatába állítja.

Juvenál azt a nézetet képviselte, hogy a zene elsőrangú eszköze a lélek Istenhez emelésének. Kiadott egy énekeskönyvet, és sok népdalhoz vallásos szöveget írt, hasonlóképpen a mindenfelé énekelt divatos dalokhoz is.

Jámbor nők számára alapított egyesületének tagjai rendszeresen látogatták a gyógyíthatatlanok kórházát, s a szenvedőknek lelki és anyagi segítséget nyújtottak.

Nagy csapást jelentett a nápolyiakra, amikor szeretett prédikátorukat városukban töltött több mint tízéves tevékenysége után visszarendelték Rómába. Egy évvel később megüresedett három püspöki szék, és azt beszélték, hogy Juvenál fogja betölteni az egyiket. Ekkor eltűnt a rendházból, és öt hónapon át nem lehetett megtalálni; helyről helyre vándorolt. Végül csak elérte a parancs, hogy azonnal térjen vissza Rómába. Időközben kinevezték az új püspököket, és elmúlt a ,,veszély''; ő ugyanis még mindig a szemlélődő életre vágyott. A termékeny munkálkodás további évei következtek. Ebben az időben ismerte meg Juvenál Szalézi Szent Ferencet (lásd: A szentek élete, 57. o.), és a két szent közt hamarosan szívélyes barátság alakult ki.

1602-ben megürült a Savoyához tartozó Saluzzo püspöki széke. Ezúttal már nem tudott elmenekülni Juvenál, mert maga VIII. Kelemen pápa (1592- -1605) kérte meg, hogy fogadja el a hivatalt. 1602. szeptember 1-én püspökké szentelték.

Elmondhatjuk, hogy püspöksége a kereszt jegyében állt, sőt az életébe is került. Azzal kezdődött, hogy politikai zűrzavarok miatt négy hónapon át nem tudott bejutni püspöki templomába, s szülővároskájában, Fossanóban kellett kivárnia a megoldást.

A nép hamar megismerte új püspökét, akit szentségének híre megelőzött. Amikor 1603-ban megkezdte egyházmegyéjében a püspöki látogatásokat, mindenfelől elébe vitték a betegeket és szenvedőket, és sokan meg is gyógyultak közülük. Az a különleges adománya volt, hogy felismerte az emberek közelgő halálát, s ezáltal sok feltűnő megtérést idézett elő. Saját közeli halálát is előre megmondta, bár még a legjobb egészségnek örvendett.

Saluzzóban élt egy szerzetes, aki bűnös kapcsolatot tartott fenn egy apácával. A püspök mindkettőjüket atyailag megintette, s amikor a figyelmeztetés nem használt, büntetés kiszabásával fenyegette meg őket. Szent Bernát ünnepén, aki a saluzzói ferences templom védőszentje volt, Juvenál püspök főpapi misét celebrált a kolostor templomában. Az utána következő kolostori ebéden a fent említett szerzetes megmérgezte Juvenál borát. Délután rosszullét fogta el a püspököt, s néhány nappal később meghalt.

Már halála után húsz évvel megindították boldoggá avatási perét, az azonban ismételten elhúzódott. Végül 1890. február 9-én XIII. Leó pápa avatta boldoggá Juvenál püspököt.



Trieri Szent Paulin     püspök és hitvalló, † 358           


BOLDOG MOGLIANOI* (MOLLEANI) PÉTER (kb. 1415-1490)

A Marche tartománybeli Mogliano helységben született vallásos szülőktől. Perugiában egyházi és világi jogból doktorátust szerzett. Ekkor hallott egy ferences atyától egy szentbeszédet, melynek hatására ferencesnek jelentkezett. Bizonyára régebben is foglalkozott a szerzetbelépés gondolatával. A rendben teológiai tudásban is annyira előrehaladt, hogy tudása és erényei révén egyaránt ismeretessé vált. Mint pap hamarosan Marchiai Szent Jakab kísérője és munkatársa, később utódja lett. Hogy mennyi ideig volt Szent Jakab kísérője, nem tudjuk, mert az ő működése 1422-tol 1476-ig nemcsak Itáliára, hanem más országokra is kiterjedt. Péter is nagy népmissszionárius, bűnbánathirdető, fáradhatatlan gyóntató, s különösen a viszályok békés elrendezése terén fejtett ki áldásos tevékenységet: Szelid, rokonszenves egyénisége alkalmassá tette, hogy az ellenségeskedéseket elsimítsa, a haragosokat kibékítse. Egymásra fegyverrel támadó városok tették le a fegyvert az o szavára. Rendtársai nagyra értékelték tevékenységét s kétszer a marchiai, egyszer a római rendtartomány tartományfőnökévé (vikáriusává) választották. Működése során többször időzött Camerino*-ban, ahol kapcsolatban volt a klarissza rendházzal, Boldog Baptista Varanoval. Halála is itt következett be. Érdekes, amit Boldog Baptista feljegyzett utolsó napjairól: „Betegsége utolsó szakaszában mindig vidámnak, mosolygónak láttuk; arra törekedett, hogy vigasztalja rendtársait, mindig olyan dolgokat mondott, amivel megörvendeztette őket - amint ezt életében is tette. Úgyhogy apám, az „illusztrisszimusz herceg” többször is mondta neki: Páter Vikárius, maga bizonyosan nevetve fog meghalni.” Ez nem egészen így történt, mert a pátér halála előtt nem ágyában akart megáldozni, hanem levitette magát a templomba, ott áldozott meg és vette fel a szent kenet szentségét. A herceget és fiait Isten törvényeinek betartására, rendtársait a Regula szerinti életre buzdította, majd Jézus szenvedése történetét olvastatta fel Szent Máté szerint. Így halt meg 1490. júl. 25-én. XIII. Kelemen pápa hagyta jóvá tiszteletét.
„Óvakodjanak a testvérek attól, hogy magukat külsőleg szomorúnak, komor tekintetű képmutatónak mutassák, hanem legyenek vidámak, illő módon kedvesek és örvendezők az Úrban.” Meg nem erősített Regula 7. f.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Péter szolgádat lelkipásztori és szerzetesi feladatai ellátására kiváló erényekkel ékesítetted. Add, hogy közbenjárása segítsen, példája ösztönözzön egyszülött Fiad követésére. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.


Szent Rajmund Nonnatusz (Születetlen)     szerzetes, † 1240