2017. augusztus 9., szerda

Szent Antal vértanú

Szentünk Alexandriából származott, hitt Krisztusban és Istenfélő életet élt. A városparancsnok előtti kihallgatáson bátran megvallotta keresztény hitét, a kínzásokat bátran elviselve tűzhalállal fejezte be életét nem ismert időben.


Hetven éve hunyt el Edith Stein, Európa társvédőszentje


Bár a róla készült fotók igen statikus arcvonásokat mutatnak, a boldoggá- és szenttéavatási eljárása során előkerült információk rendkívül élénk és éleslátású személyről tanúskodnak.
Edith Stein 1942. augusztus 9-én Auschwitzban halt meg. 1891-ben zsidó családban született, 1922-ben megtért, és belépett a kölni kármeliták kolostorába, ahol a Keresztről nevezett Terézia Benedicta nevet kapta. II. János Pál pápa 1987. május 1-jén Kölnben boldoggá, 1998. október 11-én szentté avatta, majd 1999-ben Svéd Szent Brigittával és Sziénai Szent Katalinnal együtt Európa társvédőszentjévé nyilvánította.

Amikor a nemzetiszocializmus megjelent Európában, kevesen fogták fel ideológiáját és azt, hogy milyen mészárlás fakad majd belőle. E kevesek közé tartozott Edith Stein, aki akkor a speyeri domonkos leányiskolában tanított. Bár a róla készült fotók igen statikus arcvonásokat mutatnak, a boldoggá- és szenttéavatási eljárása során előkerült információk rendkívül élénk és éleslátású személyről tanúskodnak. „A nevelőtestületi értekezleteken a diákokat illetően mindig a megfelelő, elnéző és szeretetteljes bánásmód mellett szólalt fel, szerinte a tanárok túl szigorúan ítélték meg a diákokat” — írják róla.

A nácizmus felemelkedésekor azonnal felismerte a benne rejlő félrevezetést és ki is mondta véleményét. Miután számos csapat a Rajnán keresztül átvonult Speyeren, Edith Stein tanítványaival és a lelkes von Bodman bárónővel éppen a Dóm téren volt. Az iskolába visszatérve így szólt: „meglátja, most elkezdődik a zsidók üldözése, aztán pedig az Egyházé.” Az üldözés kiéleződésekor felkínáltak neki egy menekvési lehetőséget: tanítói állást egy latin-amerikai egyetemen. Alapvetően két okból utasította vissza, amelyek erővel töltötték el és átjárták életét: az igazságkeresés és a népéhez való hűség miatt. Meglátása szerint személyiséget változtatni és menedékre lelni egy eldugott és barátok által védett helyen azt jelentené, hogy nem az igazság szerint cselekszik sem az emberiséggel, sem önmagával szemben.

Az Izrael népéhez való hűség mindig élő kötelék maradt életében, és úgy vélte, hogy a Megváltó felismerése a názáreti Jézusban – amiért sokan vádolták őt – nem jelenti népének megtagadását. Nem jelentette abban az időszakban sem, amikor minden zsidót az üldözés tragédiája sújtott.

Edith Stein  – 1939-től az echti kármelben élt – meg is erősítette ezt a választását: miután a holland püspökök 1942-ben levelet tettek közzé a náci uralom és a zsidókkal szembeni erőszak ellen, megtorlásként tömeges letartóztatások kezdődtek, melynek során 300 zsidó származású katolikust is bebörtönöztek.

Van Kempen újságírónak sikerült kapcsolatba lépnie vele az elosztó táborban: „lelkileg nagy és erős nőt láttam magam előtt” – írta. A férfi a beszélgetés alatt elszívott egy cigarettát és megkérdezte, hogy kér-e ő is. Csak annyit válaszolt, hogy valamikor ő is dohányzott, és hogy volt olyan idő diákkorában, amikor táncolt is.

Nem menekült, és egy alkalommal egy holland alkalmazott beszélgetett vele: «Azt mondta: „sosem hittem volna, hogy az emberek ilyenek lehetnek, és hogy a testvéreimnek ennyit kelljen szenvedniük!” Amikor egyértelművé vált, hogy őt is tovább fogják szállítani, megkérdeztem, hogy segíthetek-e neki (megpróbálni kiszabadulni); és újra rám mosolygott, azt kérve, hogy ne: miért kellene kivételt tenni vele és csoportjával? Nem lenne igazságos hasznot húzni abból, hogy meg van keresztelve! Ha nem részesülhetne a többiek sorsában, tönkremenne az élete. „Nem, ezt nem akarom! – mondta Edith”»

Ezzel a határozott döntéssel élte át a deportálást, azt a borzasztó utat, amely élete utolsó szakaszához, Auschwitz-hoz vezette. Néhány szerzetes azt tervezte, hogy ott majd hirdetik az evangéliumot, Edit Stein pedig hallgatott, és tekintetéből a hitetlenség tükröződött azok iránt az apostolkodó tervek iránt, amelyekről egyértelmű volt, hogy sosem fognak megvalósulni.

1939. június 6-án éles előrelátással ezt  írta: „már mostantól elfogadom azt a halált, amelyet Isten elgondolt számomra, teljes engedelmességben, örömmel átadom magam az Ő szent akaratának”.
II. János Pál 1999. október 1-én ezt írta: „Edith Steint ma Európa társvédőszentjévé nyilvánítani azt jelenti, hogy az öreg kontinens látóhatárába kitűzzük egymás tiszteletben tartása, a tolerancia, a befogadás zászlaját, amely mindenkit arra hív, hogy az etnikai, kulturális, vallási különbözőségeink ellenére megértsük és elfogadjuk egymást, hogy valóban testvéries társadalmat alkossunk. Svéd Szent Brigittával és Sziénai Szent Katalinnal együtt Edith Stein azt az életszentséget mutatja be Európának, amely „múltjának titka, és jövőjének reménye”.

Edith Stein, aki a kereszténységben újra felfedezte zsidó gyökereit, „egy olyan egység példaképe, amely a minden ember szívében ott lévő egyetemes erkölcsi törvényen alapszik. Az európaiaknak véglegesen maguk mögött kell hagyniuk a történelmi rivalizálásokat, amelyek a kontinenset gyakran pusztító háborúk színterévé tették. Egyúttal törekedniük kell arra, hogy megteremtsék a feltételeit a népek közötti nagyobb összetartó erőnek és együttműködésnek. Előttük áll a kihívás, hogy megteremtsék az egység kultúráját és etikáját, amely nélkül bármilyen egységpolitika előbb vagy utóbb zátonyra fut” – írta II. János Pál.
A mostani évforduló alkalmából Lengyelországban több rendezvényt is tartottak Edith Stein emlékére; a birkenaui haláltábor emlékművénél Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét (ld. korábbi cikkünket).
Edith Steinről és teljes levelezéséről korábbi cikkünkben olvashatnak.
Forrás: SIR

Magyar Kurír


Szent Julián és vértanútársai

Julián, Markián, János, Jakab, Elek, Demeter, Fotius, Péter Leontin és Márius vértanúk, és velük még mások, nemesi származású főemberek voltak. Örmény Leó képüldöző császár idején szenvedtek vértanúságot azért, mert letaszították azt a katonát, aki az üdvözítő képét le akarta venni Konstantinápolyban a város kapujáról. Hosszas és súlyos kínzások után 730-ban mindnyájukat lefejezték. Holttestüket 139 év után is épségben találták meg.


BOLDOG MÁRIA MARGIT CAIANI* szuz, III. r., rendalapító (1863-1921)
Toszkána tartomány egy falujában, Podioban született: Mária Anna Róza névre keresztelték. Eleven természetu, értelmes leány. Iskolái elvégzése után a 224 *Kajáni házimunkákkal van segítségére övéinek. Beteg bátyját évekig ápolja. Apja, anyja halála után 30 éves korában belép a bencésekhez, egy hónap múlva azonban eltávozik, mert úgy látja, neki más a hivatása. Oktatni kezdi faluja gyermekeit, akik számára egy társával iskolát nyit. Néhány társával közös életet kezd és ebbol a kis közösségbol no ki a Ferences III. Rendi Legkisebb Novérek Jézus Szívérol nevezett kongregációja, mely önmaga megszentelése mellett apostolkodással, gyermekek oktatásával foglalkozik. 1900-ban ideiglenesen jóváhagyják konstitúciójukat. A következo évben öltik magukra a szerzetesi ruhát s fonöknové Margitot választják. 1915-tol haláláig o az általános fonökno. A jelentkezoket csak alapos válogatás után fogadta be. „Nem az a fontos, hogy mennyien vagyunk - vallotta -, hanem hogy akik megmaradnak, alapos képzést nyerjenek s Jézus Szíve szerinti novérek legyenek.” Szelídséggel, alázattal, anyai szeretettel vezette a rábízottakat. Az igazi szeretetre nevelte oket s a „vadállatnak”, a rendetlen önszeretetnek legyozésére. Kiengesztelodo és szolgáló novéreket akart. A feddésnél mérsékelt volt, nem mulasztotta el a dicséretet sem. „A dicsoség Istené - mondta, a munka a mienk.” A betegek: a mi kincseink. Nem oltotta el a füstölgo mécsbelet... Mint hasonló esetben, neki is sok kellemetlenséget kellett elviselnie elöljárók, papi tanácsadók s a novérek részérol; vádakat, rágalmakat viselt el, de közben nem veszítette el lelki békéjét s bizalmát Istenben. Imádkozott és imára buzdított különösen a papságért. Betegeknél sokszor éjszakán át virrasztott, gondja volt arra, hogy felkészítse oket a szentségek felvételére. A szegényeknek naponta osztott élelmet, jó tanáccsal látta el a hozzá fordulókat, asszonyokat. Isten akarata a legfobb törvény volt számára. Gondja volt az istentisztelet, zsolozsma, egyházi ének méltó kultuszára. 1921. aug. 8-án hunyta le szemét. Ekkor 21 házban mintegy kétszáz volt a novérek száma. Életszentsége híre halála után sem csökkent; II. János Pál pápa 1989-ben avatta boldoggá.
Boldog Mária Margit tanítása az engedelmességrol:
„Kedves leányaim! Mindenekelott az engedelmességet ajánlom nektek, mely az igazi szerzetes erénye. Gyakoroljátok nemcsak nagy dolgokban, hanem a kicsiny és közömbös dolgokban is. Szokjatok hozzá, hogy készséggel engedelmeskedjetek és sohase kételkedjetek, jó-e, jogos-e a parancs.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Mária Margitot, Jézus Szíve tisztelojét a Szent Szív kultuszának elmélyítésére és az ifjúság nevelésére új szerzetes társaság alapítására indítottad, add, hogy erényes életét kövessük itt a földön s egykor az örök boldogságban társai lehessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Mátyás apostol

A szent apostol életéről igen keveset tudunk. Csak az maradt ránk, amit az újszövetségi Szentírás megőrzött számunkra. Megválasztásából arra kell következtetnünk, hogy eleitől kezdve Jézus követői közé tartozott, így szem és fültanúja volt Jézus életének és tanításainak. Jézus mennybemenetele után, Szent Péter felszólítására, az áruló Judás helyére őt választották meg sorsolással, mint aki mindig az apostolokkal volt. Megválasztásának történetét az Apostolok Cselekedeteinek könyve őrizte meg (l, 15-26.). A Szentlelket ő is vette a többi apostollal együtt. Egy ideig még Júdeában hirdette az evangéliumot, majd, a hagyomány szerint Etiópiában és Srecsenországban volt az evangélium hirdetője. Haláláról semmi biztosat nem tudunk. Egyesek szerint Kolchisz Szebasztopol nevű városában, keresztre feszítették, mások szerint Jeruzsálemben Istenkáromlás miatt kövezték meg, utána lefejezték 60 körül.


Szent Pszoé atya

Szentünk Egyiptomban volt remete és tanítványa volt Hagy Pachomiosz atyának a IV. században.


Szent Román     vértanú, † 258