2017. július 30., vasárnap

Szent Abdon     vértanú, † 304       


Kolombíni Szent János     hitvalló, † 1367       


Szent János vértanú

János, hitehagyott Julián császár alatt élt, A császár több katonatársával együtt egy vidékre küldte, hogy üldözze a keresztényeket. János, mint keresztény katona ott segített rajtuk, ahol tudott. A börtönben levőket is látogatta, pénzzel segítette. Erről Julián császár tudomást szerezve Konstantinápolyba hívta, és börtönbe vetette. A császár halála után, szabadságot nyerve, folytatta jótéteményeit, Istennek és embertársainak szolgálva. Késő öregségben halt meg a IV. században.


Szent Julitta     vértanú, † 303       


Szent Judit


SZENT LIPÓT kapucinus (1866-1942)

Dalmáciában, Castelnuovo-ban született mint vallásos, földmuves szülok 12. gyermeke. Vezetékneve apja után: Mandich, keresztneve: Bogdán (Isten ajándéka). Testileg gyenge, fejlodésben visszamaradt. Már gyermekkorában érezte, hogy Isten a szerzetesi életre hívja. A kapucinusokhoz jelentkezett, remélve, hogy ott a keresztény egység apostola lehet. Pappá szentelése (1890) után a velencei rendtartományban több kolostorban muködött. 1909-ben került Páduába gyóntatónak, s mint ilyen, ott is maradt haláláig. Az egyszeru és szerény páter rövidesen közkedvelt gyóntató lett Páduában, de messzi vidékrol is felkeresték. Szavaiból megértés, együttérzés és vigasz áradt. Egyre többen tapasztalták tanácsának és imájának sokszor rendkívüli hatását. Sokat imádkozott gyónóiért, gyakran vállalt értük penitenciát. Ha szükség volt rá, tudott szigorú is lenni. A keleti egyház közeledését, egységét szívügyének tartotta. Ezért sokat imádkozott, felajánlotta áldozatait, a gyóntatás fáradalmait. Rendszerint korán reggel mutatta be a szentmisét, utána beült a gyóntatóhelyiségbe s ott maradt egész nap. De ha hívták, éjszaka is a gyónók rendelkezésére állt. „Prónto!” (Készen!) volt a felelete, akármikor hívták. Ezt az életmódot követte 40 éven át. 1940-ben elore megmondta, hogy Páduát bombázni fogják, elpusztul a kolostor is, de gyóntató cellája megmarad. Így is lett (1944- ben). A Szuzanyát gyermekként tisztelte. „Még mint kisgyermeket - vallotta - a Szuzanyának szenteltek. O óvta, védte hivatásomat.” Nagybetegen, még a halála elotti napon is gyóntatott. Amikor a haldoklók imái közt a Salve Regina-t imádkozták, ezeknél a szavaknál lehelte ki lelkét: „Ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szuz Mária.” A halála után közbenjárására történt feltuno imameghallgatások és életszentsége miatt az Egyház már 1976-ban boldoggá, 1983-ban szentté avatta.
VI. Pálnak a boldoggá avatáskor mondott beszédébol:
„Bár kiesdené Boldog Leopold a tévtanoktól félrevezetett és közönyössé vált ifjúságnak a kegyelmet, hogy felismerje a bunbánat szentségében az Úr Jézus felbecsülhetetlen ajándékát, hogy segítségével megtanuljon találkozni Krisztussal s töltekezni a Szentlélek titokzatos, lelket újító ajándékaival.”

Imádság:
Istenünk, aki a tökéletes egység és a legfobb szeretet vagy, te betöltötted Lipót áldozópapot a bunösök iránti irgalmassággal és a keresztények egységéért való buzgalommal. Közbenjárására add meg nekünk, hogy lélekben megújulva mindenkire kiárasszuk szeretetedet, a hivok egységét pedig bizalommal és a szeretet kötelékeivel munkáljuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


ARANYSZAVÚ SZENT PÉTER
*Imola, 400 körül +Ravenna, 450 körül
Aranyszavú Szent Péter születésének nem tudjuk a pontos idejét. Valószínű, hogy kevéssel 400 előtt látta meg a napvilágot, Forum Corneliiben (Imola). A város püspöke, Cornelius vezette el jó atyaként a papságra. Még 430 előtt Ravenna püspöke lett.

Ez a város az 5. század elejéig nem játszott jelentős szerepet, de ekkor virágzásnak indult. A nyugat-római császárok a 4. század közepétől főleg Milánóban székeltek. Amint megkezdődött a népvándorlás, a császári udvar nem volt ott biztonságban. A gótok betörtek a római birodalomba, ezért az akkori császár, Honorius (395-- 423) miniszterének és fővezérének, Stilichónak tanácsára úgy határozott, hogy székhelyét áthelyezi Ravennába. 404-től tehát itt élt a császár, mert a várost a szárazföld felől mocsár vette körül, így könnyen meg lehetett védeni.

Ezzel Aranyszavú Szent Péter a birodalom nyugati fővárosának lett a püspöke. Ennek messzemenő következményei lettek. Míg Ravenna 430 körül fővárosi rangra nem emelkedett, egyszerű püspöki székhely volt, amelynek létét a 2. századtól lehet kimutatni. De azáltal, hogy császárváros lett, amint ez ötven évvel korábban Konstantinápolyban is történt, a ravennai püspök rangját is emelni kellett. Ennek jegyében Ravenna püspökének joga lett, hogy a szomszédos egyházmegyék (Faenza, Forli, Bologna, Modena, Voghenza) püspökeit, akik eddig Milánóhoz tartoztak, fölszentelje. Ugyanakkor maga Ravenna továbbra is Róma kötelékében maradt, ez azt jelentette, hogy a ravennai püspököt csak a pápa szentelhette föl.

431-ben Kürrhosz püspöke, Teodoretosz, az antiochiai teológiai iskola vezetője levelében Róma, Milánó, Aquileia és Ravenna püspökéhez fordult, mert nem volt megelégedve azzal, hogy az efezusi zsinaton (431) Máriát ,,Istenszülő''-nek nevezték; ő úgy gondolta, hogy Máriát legfeljebb ,,Krisztus-szülő''-nek lehet mondani. Ez már annak volt a jele, hogy Ravenna rangja emelkedett.

Péter püspök olyan magatartást tanúsított a császári ház iránt, mint 60 évvel azelőtt Ambrus püspök Milánóban vagy a kortárs konstantinápolyi püspökök. Püspöksége idején az elszánt Galla Placidia, Nagy Theodosius császár lánya és a névleg uralkodó III. Valentinianus császár anyja volt a kulcsszemélyiség Ravennában. Valójában ő uralkodott. 427-től folyamatosan Ravennában élt, és hamarosan megváltoztatta a város arculatát. Amikor Konstantinápolyból Ravenna felé hajózott (427), hogy a nyugat-római birodalom fölött az uralmat átvegye, a tengeren veszélybe került, fiával, Valentinianusszal és ennek menyasszonyával, II. Theodosius császár lányával együtt. Ebben a helyzetben fogadalmat tett, hogy ha megmenekülnek, templomot épít Ravennában és Szent János oltalma alá helyezi. Ezt a templomot, amely ma is áll, Péter püspök szentelte fel; valószínű, hogy az apszisban eredetileg ott volt a képe is.

Más templomok is épültek Péter püspöksége idején. Biztosan tudjuk, hogy ő helyezte el a Galla Placidia-mauzóleum melletti San Vitale- templom alapkövét; ugyanígy azt is, hogy Ravenna elővárosában és kikötőjében (Classis) plébániatemplomot építtetett (ez nem azonos az ismert Szent Apollinaris-templommal!), anélkül, hogy ennek az önálló városnak külön püspököt szentelt volna. De az érseki palota szép kápolnája nem az ő nevéhez fűződik, hanem egy másik Péter püspökéhez. Mindamellett nem egészen egyértelmű, hogy a ravennai egyházi építkezések miként kapcsolódtak egy-egy püspökhöz, mert a 9. századból való Agnellus-féle Püspöki könyv számít fő forrásnak, de ennek adatai nem mindig megbízhatók. Annyi azonban tény, hogy 751-ben, amikor a frankok elfoglalták, Ravennának több mint hatvan temploma volt.

Egyébként Péternek Agnellus adta a Chrysologus, 'Aranyszavú' nevet, követve az antiochiai példát, ahol János papot, a későbbi konstantinápolyi püspököt ékesszólása miatt Chrysostomus, 'Aranyszájú'- nak nevezték.

Péter egy másik alkalommal is belebonyolódott a keleti egyházban a kérdés körül folyó teológiai vitába, hogy Jézus Krisztusban az istenség és az emberség milyen viszonyban van egymással. Konstantinápolyban Eutüchész archimandrita (főapát) az alexandriai véleményt képviselte, amely szerint a megtestesülés után Jézus Krisztus egy új ,,istenemberi'' természetnek lett a birtokosa. 449-ben Róma és Ravenna püspökeihez fordult a kérdés eldöntéséért. Péter azt válaszolta, hogy az ilyen nehéz és fontos kérdésekben Róma az illetékes, mert ott székel Péter, akire Jézus Krisztus Egyházát építette. Róma püspöke, Nagy Szent Leó (440--461) egyértelműen elvetette Eutüchész álláspontját.

Aranyszavú Péternek mintegy 180 beszéde maradt fenn. Stílusa tömör volt és megfelelt az ókori szónoklás szabályainak. Nem beszélt tovább, mint egy negyedóráig. Forró nyári napokon nem beszélt. Nagypénteken pedig azért hallgatott, ,,mert eltemették a Szót''. Beszédei, mivel arra törekedett hogy a nép megértse, szemléletesek voltak. A korabeli ízlésnek megfelelően sok görög szót használt. A hit és erkölcs tanítása terén kifejtett tevékenységéért Aranyszavú Pétert 1729-ben az egyháztanítók sorába emelték. Halálának pontos idejét nem tudjuk. Utolsó beszédeiben háborús veszedelemre, járványra, hadifoglyok tömegeire utal. Lehetséges, hogy a hunok betöréséről (450) beszélt.

A ravennai egyház 9. századi Püspökkönyve szerint Szent Péter Ravenna mellett nem december 2-án, hanem július 31-én halt meg. Ünnepét 1729-ben vették fel a római naptárba, december 4-re. 1969-ben áthelyezték július 30-ra.


--------------------------------------------------------------------------------

Aranyszavú Szent Péterről saját szavai és a későbbi följegyzések alapján alkothatunk képet. A hagyomány megőrizte, milyen sajátos módon látta el püspöki feladatait.

Amikor Ravenna püspöke meghalt, utódot választottak, majd útra kelt Rómába egy küldöttség, hogy a jóváhagyást megszerezze és kérje a fölszentelést. Ezekben a napokban épp ott volt Rómában Imola püspöke diákonusával, Péterrel. Sixtus pápa pedig álmában látta Szent Pétert és tanítványát, Apollinarist, Ravenna első püspökét. Egy fiatalembert mutattak neki azzal, hogy Isten őt akarja ravennai püspöknek. Másnap megjelent a császárváros küldöttsége, de a pápa nem hagyta jóvá a választásukat, mert a jelölt nem hasonlított arra, akit álmában látott. Az egész küldöttséget szemügyre vette, de nem volt senki, akinek arca hasonlóságot mutatott volna. Erre Imola püspökét is maga elé rendelte a kíséretével. Alighogy meglátta Pétert, örömmel felkiáltott: ,,Ő az! Őt rendelte a Gondviselés Ravennába püspöknek!'' Péter megijedt, a küldöttség csodálkozott, de amikor a pápa elmondta álmát, elfogadták döntését.

A karizmatikus szónok csakhamar megnyerte hallgatói szívét; sokakkal megesett, ami Ágostonnal Ambrus szószéke közelében: a szavak behatoltak a lélekbe, és a hallottakat nem lehetett semmibe venni, akarva-akaratlan hatottak: irigységgel telt udvaroncok vetélytársaikat előnyben részesítették; zsugoriak és fösvények szétosztották gyűjtött javaikat a szegények között. Vége szakadt az erkölcstelen játékoknak és táncoknak, a halódó antik világ e kísérőjelenségeinek. Tévtanok hívei megtértek és felvételüket kérték az Egyházba. Egy nap -- amint olvashatjuk -- a szószéken elhagyta a hangja: a túlzott erőfeszítéstől megbénultak a hangszalagjai. A nép hangosan feljajdult a templomban, és nem akart lecsillapodni. Sokan a nyolc hónap alatt, míg nem hallhatták, annyira szomorúak voltak, mintha személyes gyász érte volna őket.

Néhány részlet Aranyszavú Szent Péter beszédeiből:

A hazatért tékozló fiúval ezt mondatta: ,,Mindent elveszítettem, amit csak egy fiú elveszíthet, de az Atya abból, ami őt Atyává teszi, semmit nem veszített el.''

Az évvégi népünnepélyek túlkapásai ellen így emelt szót: ,,Aki az ördöggel mulat, az nem ünnepelhet Jézus Krisztussal.''

Szentelése évfordulóján elmondta, hogy szerinte milyennek kell lennie a püspöknek: ,,Jól együtt kell működnie az állam vezetőivel, az öregek iránt tisztelettel kell viseltetnie, a fiatalokat jósággal és szeretettel kell megnyernie, a paptestvéreket és a gyerekeket pedig szeretnie kell; mindenben Krisztus szabad szolgájának kell bizonyulnia.''

A Miatyánkról ezt mondta egyik beszédében: ,,Krisztus azért tanított meg röviden imádkozni, mert gyorsan meg akarja adni, amit kérünk... Menjünk hát, gyermekeim, ahova az irgalom szólít, a szeretet vonz, a vágy hív! Istent, az Atyát érezze a szív, mondja a nyelv, szólítsa a lélek és minden, ami bennünk van, legyen nyitva kegyelmének, s ne a félelemnek, mert a bíró Atyává változott, s nem azt akarja, hogy féljük, hanem hogy szeressük.''


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Aranyszavú Szent Péter püspöködet a megtestesült Ige apostolává tetted, közbenjárására kérünk, engedd, hogy üdvösséged misztériumait a szívünkben szüntelenül szemléljük, és tetteinkkel tanúságot tegyünk róluk!

Példája:
    Tanulj olyan beszéd stílust, ami a környezetedben a leghatékonyabb, "aranyszavú"!


Szent Polichroniosz és vértanútársai

Décius császár üldözése alatt keresztény hitük miatt elfogták a város püspökét: Polychronioszt, három papját Parmenioszt, Elimást, Chrysotelt, valamint két diakónusát, Lukácsot és Mukót. Mindnyájan a babiloni egyházban teljesítettek szolgálatot. Mindnyájuktól azt kívánták, hogy áldozzanak az isteneknek. Mivel ezt megtagadták, kínokat kellett elszenvedniük, Polychroniosz meghalt Babilonban. A többi vértanút lefejezték a perzsa Kordula városban. A perzsa fejedelmek Abdon és Szennen, akik eltemették a vértanúk testét, Rómába lettek hivatva, és ott kínzások után szintén lefejezéssel nyerték el a vértanúságot 251 körül.


Szent Szennen     vértanú, † 304       


Szent Szilás és apostoltársai


Szent Szilás apostolt az apostoli zsinat után a zsinati határozattal Antiochiába küldték (Apcs, 15, 22.). Szent Pálnak volt útitársa majd fogolytársa. Korintusban volt püspök, ott is halt meg. Szilván apostol Pál apostolnak volt útitársa, majd a makedoniai Szolun városának volt püspöke, és sok fáradság után a hagyomány szerint a hit vértanúja lett. Kreszcens apostol szintén szent Pál munkatársa volt. A II. Tim. 4, 10.-ben azt olvassuk róla, hogy Galáciába, vagy némelyek szerint Galliába ment. Itt Viennében templomot is épített. Traján császár alatt szenvedett vértanúságot. Szent Epenetusz pogányból lett keresztény volt Rómában. Valószínűleg Efezusban lett keresztény. Szent Pál Ázsia zsengéjének nevezte (Rm. 16, 6.). Kartágó püspöke volt.


Szent Valentin (Bálint) püspök

Valentin az umbriai Interamna püspöke volt. Nagy buzgósággal hirdette Krisztus hitét a pogányok között. Mivel Istentől a csodatevés adományát kapta, hithirdetését csodákkal is megerősítette. Hitterjesztő munkájáért a pogányok kínzásoknak vetették alá. Végül fej vesztésre ítélték. Vele szenvedett vértanúságot 3 ifjú, akik Athénból jöttek Rómába tudományos célból. Valentin őkét is a keresztény hitre térítette. Ugyancsak megtérítette Abundiust a római helytartó fiát is. Mindnyájan vértanúságot szenvedtek 273 körül.