2017. június 18., vasárnap

Szent Arnold


Schönaui Szent Erzsébet     szűz, † 1165       


Szent Leontin és vértanútársai


Veszpazián császár uralkodása alatt (70-79) Rómában, egy kegyetlen, keresztényeket gyűlölő szenátor: Adorján, meghatalmazást kapott a császártól, hogy Fönícia területen a keresztényeket felkutassa és megölje. A föníciai Tripoliszban élt Leontin, aki születésére nézve görög volt, mint hadvezér szolgált a császári hadseregben. Értelmes ember és a könyvek ismeretében bölcs, tiszta életű és a szegények iránt irgalmas, és az idegenek befogadásában is kitűnő volt. Az üldözések idején Hypát tribunus és társa Theodul, Tripoliszba mentek, hogy elfogják Leontint. Leóntin mindkettőjüket Krisztus hitére térítette. Amikor rövidesen Tripoliszba érkezett Adorján szenátor, hitükért mindhármukat kínzások alá vetette. Hypát és Theódul kard által lettek vértanúk, Leontin, pedig még a kínzások között meghalt.


Szent Márk     vértanú, † 286       


SZENT MARCELLINUSZ (MARCELLIN) pápát
296. június 30-án választották meg. Római volt és jó ideig békében tudta az egyházat kormányozni. Diokletianus császár, császártársa Maximianus és alcsászára Galerius úgy látták, hogy a pogány államvallásra veszélyt jelentenek a keresztények, ezért 303. február 23-án rendeletben megparancsolták a templomok lerombolását, a szentkönyvek elégetését és a keresztények polgárjogának megvonását. A keresztényekre halálbüntetés vagy kényszermunka várt.

A Diokletianusz-féle keresztényüldözéskor, 304-ben, Rómában szenvedett vértanúságot, együtt Szent Péter vértanúval. Az esetről Szent I. Damazusz pápa (uralk. 366-384) leírásából tudunk. Ő magától a hóhértól hallotta a történetet.

Egy bozótos helyen lefejezték őket, de maradványaikat a Via Labicanán levő temetőbe vitték két babérfához. Sírjuk fölé a türelmi rendelet kiadása után bazilikát emeltek. Sírjukat 1896-ban találták meg Rómában.

Példája:
    A kereszténység mindég veszedelmes a pogányságra!
        Nekünk mégis szeretnünk kell a Világot!


Etiopiai Szent Mózes     vértanú, † 400       


GAMBACORTI BOLDOG PÉTER remete, III. r. (1355-1435)

Apja a Pisai Köztársaság elnöke volt. Péter fiatal korában könnyelmu életet élt. 22 éves korában azonban megtért, elsosorban Klára novérének hatására, aki szerzetes volt. Miután belépett Szent Ferenc III. rendjébe, az Urbino melletti Cessano* hegyre remeteségbe vonult. Itt kemény bunbánó életet élt. Hamarosan tanítványok gyultek köréje, akiket ferences III. rendi közösségbe szervezett s részükre szabályzatot szerkesztett. A Montebello hegyi remeteség lett a Szegény Testvérek központja. A kongregációt V. Márton pápa 1421-ben hagyta jóvá. Péter halála (1435) után a közösség Pesaroban, Trevisoban, Páduában, Urbino környékén alapított remeteközösségeket. Késobb más remetekongregációk (Korzikai Angelusz, Furcapalenai B. Miklós stb. remeteségei) beolvadtak a Boldog Péter alapította kongregációba. Pisai Gambacorti Péter tiszteletét XII. Ince pápa 1693-ban hagyta jóvá. Péter remetéi - ha kevesen is -, de még ma is léteznek.
„Ha a Kelet misztikusaihoz hasonlóan sikerül kiüresítened a lelkedet minden gondolattól és minden vágytól; visszavonulsz önmagad központjába, és mindent arra a pontra összpontosítasz magadban, ahol életed Istenbol fakad - mégsem találhatod meg igazán Istent. Semmiféle természetes gyakorlat nem hozhat Vele eleven kapcsolatba. Ha O nem mondja ki magát benned, ha nem ejti ki nevét lelked mélyén, nem fogsz tudni többet róla, mint a ko a földrol, amelyen tehetetlenül fekszik.”
Thomas Merton

Imádság:
Istenünk, te Boldog Pétert a remeteéletre hívtad s társainak vezetojévé tetted. Add, hogy a világ forgatagában egész szívvel ragaszkodjunk mennyei országod kincseihez. A mi Urunk Jézus Krisztus által.