2017. június 9., péntek

Boldog Taigi Anna-Mária     özvegy, † 1837       


Szent Cirill főpap

Cirill Alexandriában született nemes szülőktől. Fényes képzésben részesült a híres alexandriai iskolában. Jó szónok hírében állott. Fiatal korában papja és segítője volt nagybátyjának Teofil pátriárkának. 412-ben utóda lett. Nagyon hallgatott Peluziuini szent Izidor szerzetesre, és engedett a Szentlélek csendes irányításának. Nemsokára Nesztorius pap hirdetni kezdte tévtanítását szűz Máriával kapcsolatban. Cirill rögtön figyelmeztette papjait, a császárt és a pápát a tévtanításról. Nesztoriosz szorgalmazására II. Teodoziusz császár Efezusban zsinatot hívott össze, amelyen Cirill elnökölt. A zsinat elítélte Nesztorioszt és tévtanítását, és kinyilvánította, hogy Máriát megilleti az „Istenszülő” elnevezés. Cirill ezután is nagy szelídséggel kezelte ellenfeleit. Harcaiban és békítéseiben sok tudományos művet írt mélységes gondolatokkal. Meghalt székhelyén 444-ben.


SZÍR SZENT EFRÉM
* Niszibisz, 306. + Edessza, 373. június 9.
Efrém korának Egyháza hatalmas ellenfelekkel állt szemben: az antik pogányság hanyatlóban volt, de még egyáltalán nem tűnt el, sőt Hitehagyó Julianus császár idejében még egyszer megmutatta hatalmát. A Mezopotámiában ősidőktől fogva otthonos asztrológia a keresztényekre is hatással volt. A gnózis számos híve élt, különösen Edessza környékén, ahol már egy századdal előbb eredményes toborzást végzett számára Bardazian és fia, Harmoniosz. Az Egyházon belül pedig színre lépett az arianizmus. Igaz ugyan, hogy a távoli Egyiptomban keletkezett és a niceai zsinat (325) elítélte, de ezzel még nem adta meg magát. Ezeken kívül buzgó misszionáriusok igen hatásosan terjesztették a manicheizmust, mely a szomszédos Perzsiában alakult ki. Mani többnyire szír nyelven írt könyveit Efrém honfitársai minden nehézség nélkül megértették. Ugyanabban az időben évtizedeken át elkeseredett határháborúk folytak Róma és a perzsa birodalom közt, főleg azóta, hogy II. Snapur -- Efrém kortársa, Róma engesztelhetetlen ellensége, a keresztényüldöző -- vette át a kormányzást. E háborúk folyamán Efrém hazája, Niszibisz több ostromot is elszenvedett, s végül 363-ban, Julianus veresége után, a perzsák kezébe került. Ez Efrém életében is fordulatot hozott.

Efrém 306-ban a mezopotámiai Niszibiszben (ma Nusaibin Délkelet- Törökországban) született, mely akkoriban a Római birodalom erős és fontos határerődítménye volt. Szülei keresztények voltak és a keresztény hitben nevelték, de csak tizennyolc éves korában keresztelték meg. Efrém akkoriban az ismert niszibiszi Jakab püspök mellett élt, de nagy hatással volt rá Vologezesz püspök is. Hamarosan a niszibiszi iskola ünnepelt tanára lett. Itt elsősorban a Szentírás tanulmányozása folyt. Természetesen a kor nem volt alkalmas a nyugodt szellemi munkához. A perzsák háromszor ostrom alá vették Niszibiszt, eredménytelenül. Efrém Cantica Nisibena (Niszibiszi énekek) c. művében számol be ezekről. Tanítói munkája mellett gazdag írói tevékenységet fejtett ki. Ekkor keletkeztek Hitről szóló beszédei. Csak amikor Jovianus császár idejében (363) Niszibisz a perzsáké lett, vonult vissza a nyugatra eső Edesszába (ma Urfa Délkelet-Törökországban). E városnak ősi keresztény múltja volt. Az ottani arám dialektusban alakult ki a szír irodalom, amelynek alapítója és legjelentősebb képviselője Efrém volt.

Edesszában eleinte remeteként egy távoli sziklabarlangban élt, de nemsokára tanítani kezdett az edesszai iskolában. Itt írta aszketikus műveinek nagy részét. Annak ellenére, hogy visszavonultan élt, és csak diákonusi rangja volt, tevékenyen kivette részét Edessza egyházi életéből. Nagyra becsülték jámborságáért és tudományáért, de leginkább költői tehetségéért. Egyiptomba tett utazása legendák tárgya lett, melyek hamarosan körülfonták e rendkívüli férfi alakját. 372 telén ismét nyilvános szerepben látjuk őt Edesszában. A pusztító éhínség idején élelmiszerosztást vállalt a szegények között. Úgy látszik, hogy e megfeszített tevékenység kimerítette erőit, mert egy hónappal azután, hogy visszatért barlangjába, meghalt.

Efrém elsőrendű feladatának a Szentírás kutatását tartotta mind tanítói, mind irodalmi tevékenységében, amelyhez különös tehetsége volt. Afrahát, a perzsa bölcs után nemcsak az egyik legrégibb szír író, hanem a szír irodalom legjelentősebb alakja is. Irodalmi hagyatéka terjedelménél fogva is tiszteletre méltó -- még akkor is, ha nem minden neki tulajdonított mű származik tőle --, különösen, ha figyelembe vesszük, milyen nyugtalan időkben alkotta életművét. Művei részben szír eredetiben maradtak ránk, részben régi örmény, latin és görög fordításokban. Ezek között rejtőzhetnek nem eredeti darabok is.

Efrém mindenekelőtt a Szentírás magyarázatával foglalkozott. Az evangélium-harmóniákhoz fűzött fontos magyarázatai hosszú időn át csak örmény fordításban voltak ismeretesek, nemrégiben azonban napfényre kerültek a szír eredeti töredékei is.

Az igaz hitet a Szentírásra támaszkodva mutatja be. Számos költeményben és prózai írásban harcol korának tévtanai ellen, idézve és megmutatva azok tévedéseit. Ügyesen átvette ellenfelei harcmodorát: az ismert gnosztikusok, Bardazian (+ 222) és Harmoniosz sok követőt szereztek azzal, hogy a gnosztikus gondolatvilágot népszerű, könnyen énekelhető dalokban terjesztették. Efrém átvette a misszionálásnak ezt a módját, sőt hamarosan túl is szárnyalta ellenfeleit költői lendületével. Az egyszerű nép igen megkedvelte dalait. A szűkebb és igényesebb körök számára írt, mélyebben szántó cáfolatait prózában adta közre. Nem fáradt bele, hogy az asztrológia befolyása ellen rámutasson a csillaghit és egyéb babonák értelmetlenségére. Ugyanígy szállt szembe a manicheizmussal is. Világosan állást foglalt a mozgalmas kor minden fontos vallásos kérdésében. S nem elégedett meg a puszta, végeredményben haszontalan polémiával, hanem szembeállította a tévtanokkal az igaz hit tanítását, a gnosztikusok, asztrológusok és manicheusok gyakorlatával a keresztény aszkéták ideálját.

Sok költeménye azonban nemcsak a hitvédelmet szolgálta, hanem az igazhitűek oktatását és az istentisztelet ékességét is. Számos éneke ma is megtalálható a szír liturgiában. Költői szépségük és teológiai tartalmuk miatt igen nagy a tekintélyük. Elsősorban ezekkel érdemelte ki Efrém a szír keresztényektől a ,,Szentlélek hárfája'' megtisztelő nevet.

Efrém a szír irodalom legnagyobb alakja abban az időben, amikor a szír egyház még nem vált le az egyetemes Egyház egészéről. Később ugyanis a nyugati országrészek a monofizita, a keleti részek a nesztoriánus egyházba kapcsolódtak. Efrémet az ortodox és a katolikus Egyház egyaránt a magáénak vallja. Ő az egyetlen szír nyelvű szent, akit a katolikus Egyház 1920-ban egyháztanítói méltóságra emelt.

Halálának napját az 540-ből származó Edesszai Krónikából tudjuk. A római kalendáriumba 1920-ban vették föl az ünnepét, június 18-ra. 1969- ben halála napjára, június 9-re helyezték át.


--------------------------------------------------------------------------------

A szír egyházatyát, tudós írót a megtisztelő ,,Szírek Napja'' és ,,Szentlélek hárfája'' névvel illetik. Életéről saját művei és különféle életrajzok beszélnek.

Miután Efrém átköltözött Edesszába és remeteként a hegyek közt élt, hamarosan sok ember özönlött hozzá. Csöndre és a magányra vágyott, ezért ki akart térni előlük és még jobban el akart rejtőzni. Már útnak eredt, amikor, mint mondják, egy angyal állt elébe, és így szólt: ,,Hová menekülsz, Efrém?'' ,,A világtól menekülök -- válaszolta --, mert méltatlan és tehetetlen vagyok.'' Az angyal azonban visszafordította e szavakkal: ,,Senki sem gyújt azért világosságot, hogy véka alá rejtse, hanem hogy tartóra helyezze és mindenki lássa.'' Akkor fölismerte, hogy Isten világosságul rendelte, hogy sokaknak utat mutasson az égbe. Vissza is tért Edesszába.

Efrém nagyszerű költői adottságát arra fordította, hogy a hit titkait és mindazt, ami szívét megmozgatta, megragadó költeményekbe vagy dallamos versekbe foglalja. Szülővárosának lerombolása után például ezt a siratót írta: ,,Gyermekeimet megölték, leányvárosaimnak falai leomlottak, gyermekeik szétszóródtak. Templomaikat lerombolták... A madarászok kikergették galambjaimat tornyaikból, elhagyták fészküket, a mélybe buktak, és hálóikba estek.''

Vallásos énekeivel Efrém közel jutott az emberekhez, a szívükbe talált. Lánykart alakított, megtanította őket dalaira, és bevonult velük az edesszai templomba. A nép elbűvölten hallgatta az új dallamokat, amikor vasárnaponként vagy egyházi ünnepeken fölcsendültek a kórusai.

Hitehagyó Julián császár -- akinek a hagyomány szerint ezek voltak az utolsó szavai: ,,Mégis te győztél, Galileai!'' -- haláláról így emlékezett meg: ,,Lám, most az örök Király kerekei dübörögnek. Angyalvonta szekeréből villámlik és mennydörög. A Galileai szétzúzza nyájadat, és a puszta farkasainak adja. A keresztény nép pedig megerősödik, és betölti a világot.''

Efrém nagyon profán és nagyon emberi eseteknek is tudott lelki fordulatot adni. Erről beszél például a következő történet: Egyszer, amikor a városban járt, megszólította egy hetéra, s félreérthetetlenül közölte, mit akar. Efrém hagyta, hogy vele menjen. Amikor a piactérre értek, azt mondta: ,,Itt akarom megtenni, amit kívánsz.'' A nő riadtan védekezett, és azt mondta, hogy olyan sok ember előtt szégyellné magát. Efrém ezt válaszolta: ,,Ha szégyenlesz az emberek jelenlétében vétkezni, mennyivel inkább kell szégyenkezned az Isten jelenlétében, aki a legmélyebb rejtekbe is belelát, és mindenkinek tette szerint fog megfizetni.'' E szavak oly mély hatást tettek a nőre, hogy keresztény életet kezdett.

Különös esemény történt Efrém életének utolsó évében. Valens császár, a katolikusok nagy ellensége, bevonult Edesszába. Nem kevesebbet követelt, mint hogy válasszanak az arianizmus elfogadása vagy a halál között. A megrémült hívők Szent Tamás templomába menekültek, és püspökükkel együtt imádkozva készültek a halálra. Már ki is adták a kegyetlen parancsot a gyilkolásra, amikor egy asszony rohant végig az utcákon két gyermekével. Egy tiszt föltartóztatta, és megkérdezte, mi baja. Azt válaszolta: ,,A templomba viszem kicsinyeimet, hogy Krisztusnak, a Királyok Királyának áldozatul mutassam be őket.'' Amikor Valens hallotta a bátor asszonyt, visszavonta borzalmas parancsát, és békét hagyott a városnak. Akkor így énekelt Efrém:

,,Edessza elhagyta házait. Pásztorával kivonult, a halálba sietve. Edessza inkább meg akart halni, mint hogy hitétől elszakadjon. Adjátok a császárnak a várost, a falakat, a palotákat! Adjuk neki vagyonunkat is vérünket! De hitünket mi sohasem hagyjuk el -- ó, áldja meg gyermekeit Krisztus!''


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, Szent Efrém diákonus a Szentlélek erejével eltelve, ujjongó szívvel énekelt misztériumaidról, és csak neked szolgált. Kérünk, áraszd szívünkbe Szentlelkedet, hogy új éneket énekelve mutathassuk be neked életünk áldozatát!

Példája:
    Az igazán nagy dolgok a csendben születnek.


Szent Felicián     vértanú, † ~303       


SZENT KOLUMBA bencés apát
*Gartan, 521. +lona, 597. június 9.
Írország és Skócia védőszentje, és különösen azé a szigetcsoporté, amely eme országok között és tőlük északra fekszik. Ezt a máig is félreeső vidéket a középkorban a lakott világ északnyugati határának tekintették. Hogy ezekből a távoli országokból a szellem- és egyháztörténet számára Közép- és Dél-Európáig ható döntő befolyás érkezett, minduntalan csodálatot keltett. Ennek az ,,ír-skót-nak'' nevezett befolyásnak az alapjait, amint német nyelvterületen már Boldog Notker Balbulus (lásd: 192. o.) tanúsította, Szent Kolumba rakta le.

A szent életéről jó felvilágosítást kapunk, mert halála után egy évszázadon belül három jelentős szerző: ionai Szent Cuimin és Szent Adamnan apát, valamint Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.) is írt róla. Ír nyelven gazdag irodalom kapcsolódik nevéhez.

Kolumba vagy ahogy a neve az írben hangzik: Col(u)m (,,a galamb'') előkelő családból származott, Írország északnyugati sarkának vidékéről. Mivel őt tekintik Írország és Skócia csaknem száz temploma alapítójának, nevéhez az írben később hozzácsatolták a ,,Cille'' (,,a templomokról nevezett'') melléknevet. Miután a szokásnak megfelelően egy paptól alapfokú képzést kapott, a szülőhelyéhez közel lévő Moville Szent Finnianról nevezett kolostorának iskolájában tanult, amelynek hírneve még sok évszázaddal később is egész Itáliáig kisugárzott.

Diákonussá szentelése után Kolumba délre vonult. Először Gemman énekmondótól (bárdtól) kapott oktatást. A Kolumbáról fennmaradt legrégibb okirat, az úgynevezett amra (dicsőítő ének) a költők és tudósok oltalmazójaként ünnepli a szentet. Az íreknek fontos szerepet tulajdonítanak a nyugati himnuszköltészet fejlődésében, s itt gondolnunk kell Kolumbára is, aki bizonyára sok, ma már pontosan meg nem állapítható, latin és ír nyelvű művével járult ehhez.

Kolumba teológiai tanulmányait Clonard kolostori iskolájában folytatta. Itt tanuló társaival együtt később Írország tizenkét apostolának nevezték. Ebből az időből eredeztethető más nagy ír szentekkel, Canice-szal és Comgallusszal való barátsága is. Pappá szentelése után Kolumba Mobhiba ment, amelynek Glasnevinben (ma Dublin egy elővárosa) lévő kolostora az akkori Írország egy másik szellemi központja volt. A pestisjárvány kitörése miatt azonban itt sem maradt sokáig. Egy befolyásos és vagyonos család támogatása lehetővé tette számára, hogy kolostorokat alapítson. Kolostorai közül különösen Durrow és Derry játszott később fontos szerepet Írország egyházi életében.

563-ban Kolumba Skóciába vándorolt. Tizenkét társával együtt átszelte az ír tengert egy vékony, állatbőrrel bevont favázból álló, könnyű csónakon, amilyent máig is használnak az ír halászok, és kikötött Iona sziklaszigetén, amelyet törzsének vele rokon fejedelme lakóhelyéül engedett át neki. Ott azután fatemplomot, közös helyiséget és minden szerzetes számára kunyhót emeltek.

Ionáról kiindulva kezdte el társaival együtt a missziós munkát a Skótfelföld lakói között. Mint Írországban, itt is sikerült az uralkodókat megnyernie a kereszténység számára; a pogányságból való átmenet ezért itt is a nemzeti hagyományokkal való gyökeres szakítás és vérontás nélkül valósult meg. A népi és nyelvi rokonság megkönnyítette a munkát. Kolumba szabályos időközökben visszatért Írországba, amelyet missziós tevékenysége alapjának tekintett; Skócia felvirágzó egyházi életében való részvételével előmozdította a kelta egyházak közti kapcsolatot. A kereszténység Észak-Skóciából eljutott a szigetország szívébe.

Szerteágazó skóciai és írországi tevékenységéhez Kolumba a belső erőt Iona szigeti magányából merítette. Úgy hírlett róla, hogy egyetlen órát sem töltött el ott imádság, tanulás vagy tudományos munka nélkül. Ionai életének nagy részét kéziratok másolásának szentelte. Mintegy 300 kéziratot másolt. Elsősorban az ő példájának tulajdonították, hogy a könyvmásolás Európaszerte, s különösen az ír befolyás alatt álló kolostorok rendjében olyan szilárd helyet foglalt el. Az íreknek köszönhető, hogy a kéziratok a műalkotások fontos tanúságaivá váltak. Az ír könyvfestés (illumináció) technikájának olyan mesterműveit, mint az úgynevezett Cathachot és a Durrowi könyvet Kolumba nevével hozzák kapcsolatba.

Kolumba haláláról az a hagyomány, hogy egy vasárnap, a reggeli órákban halt meg. Amikor egy szombat este érezte, hogy közeledik a vég, a számára olyan meghitt Ószövetség szelleméből szólott: ,,A szombat a pihenés napja; számomra életem utolsó napja lesz.'' Fogyó erejével felkapaszkodott egy kis magaslatra, ahonnan áttekinthette közösségének a szigeten szétszórt kunyhóit. Felemelte a kezét, hogy még egyszer megáldja kolostorát. Utána a rá jellemző kötelességtudással visszatért munkájához, a zsoltárkönyv másolásához. Amikor a 34. zsoltár tizenegyedik versében ezekhez a szavakhoz ért: ,,akik az Urat keresik, nem szűkölködnek'', letette kezéből az íróeszközt, és így szólt: ,,Itt most abba kell hagynom. Baithene folytassa majd!'' A következő vers: ,,Gyertek, fiaim, és hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítalak titeket'' -- az utóda számára szóló hagyaték volt.

Még részt vett az esti istentiszteleten. Azután az ágyára ült, egy csupasz sziklalapra, összehívta a testvéreket, és intette őket, hogy szeressék egymást. Amikor felhangzott az éjféli harangszó, a hetvenhat éves szerzetes a többieket megelőzve a templomba sietett. Ott összeesett. A gyertyákat még nem gyújtották meg, de a teret mennyei fény töltötte be, amikor a szent fejét famulusának, Diormitnak az ölébe hajtva, még egyszer megáldotta a testvéreket, majd meghalt.

Kolumba közössége egy évszázad alatt a kelta egyház vezető rétegévé vált. Iona a keresztény Európa egyik nagy szentélye lett. Hetvennél több ír, skót és skandináv királyt temettek el ott; olyan tény ez, amelyre Shakespeare céloz, amikor a Macbethban (II, 2) azt írja, hogy Duncan holttestét vigyék ,,Colme-Killbe, elődeinek szent nyugvóhelyére''. A reformációnak Skóciába történt bevezetése után is megőrizték Kolumba emlékét. Kolostora helyén egy anglikán szerzetesi közösség található, amely az ökumenikus lelkületet ápolja, és Kolumba hagyatékaként vendégbarátságot nyújt mindazoknak, akik az elmélkedést és az elmélyülést keresik. Kolumba hálás emlékezetét tanúsítja a nevét viselő száznál több templom Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon.

Szent Lujza


TALBOT MÁTÉ alkalmi munkás, III. r. (1856-1925)
A Máté név rövidített formája: Matt. Teljes formája: Matthew*. Története nem a szokványos „szentek élete”. Dublinban született egyszeru munkás családból. A 12 gyermek közül o a harmadik. Apja, testvérei életmódja olyan, mint a hasonló helyzetueké: alkalmi munkából élnek, amit keresnek, el is isszák. Matt kikötomunkás apja mellett kifutófiúként már 12 évesen rászokott az ivásra. A testvérek anyjuknak heti 1 shillinget adtak, a többit elitták. Matt érezte, hogy nem jól van ez így, de nem tudott megváltozni. Ám ez mégis bekövetkezett 28 éves korában. Egyik szombat reggelen egy fillér nélkül ott ácsorgott a kocsma elott, várva, hogy valaki behívja és fizet helyette. De nem akadt ilyen jóbarát. Ekkor kiábrándulva hazament, anyjának bejelentette, hogy leteszi az esküt (a megtartóztatásra) a Szent Kereszt kollégiumban. Meg is tette, elvégezte gyónását és áldozását is. Az eskü három hónapra szólt. Nehezen, de kitartott. A mindennapi szentmise, szentáldozás adtak hozzá erot. Utána egy évre, majd egész életre letette az esküt. A kegyelem munkáját bizonyára elosegítette, hogy tisztaéletu volt és nem hagyta el az imádságot s a vasárnapi szentmisét gyermekkorától kezdve. Hogy a bunre vivo alkalmat elkerülje, munkája után rendszeresen a templomba ment imádkozni. Vasárnaponként pedig több szentmisén is részt vett. Igen tisztelte a Szuzanyát, naponta elmondta a teljes rózsafüzért.
Lelkiatyja tanácsára belépett a ferences III. rendbe. Becsülettel végezte munkáját, akár építkezésnél, akár fatelepen dolgozott. A szentmisére mindig tiszta ruhában és testtel ment. Ha társai sztrájkoltak, szolidaritást vállalt velük, de ilyenkor o a templomba ment. Órák hosszat térdelt imádkozva. Keresetébol egy részt novérének adott, aki gondját viselte (késobb 12 évig anyját is eltartotta), maga hat shillingbol élt meg, a többit szeretetmuvekre adta. Egy évben pl., amikor már 3 fontnál többet keresett hetenként, 37 fontot adott a missziókra. Halála életére jellemzo: 1925, jún. 7-én, vasárnapi napon egyik templomból egy másik templomba menet összeesett az utcán. Egy domonkos páter odasietett, feloldozta, feladta neki a szent kenetet. Mire az orvos odajött, már halott volt. A mento bevitte a kórházba: zsebében imaköny, szentolvasó, testén pedig vezeklo lánc. Késobb derítették ki személyazonosságát. Egészen egyszeru temetésben részesült. Ferences III. rendi ruhában temették el. Hat évre rá megindították boldoggá avatási eljárását. VI. Pál 1971-ben ír zarándokoknak mondta: „Olvastam Matt Talbot életét: ideje, hogy szentté avassák. Én megteszem, ami tolem telik.”
„Az idok a dolgozók szentje után kiáltanak, Isten népébol származó egyszeru példa után. Az ital átka modern betegség világszerte. Kábítószerek rombolják ezrek és ezrek idegeit, egészen vészes arányban a fiatalok között. Matt Talbot élete megmutatja, mire képes az imádság, eros akarat és a kegyelem.”
Szolgálat, 1975/4 számából.

Imádság:
Istenünk, te tiszteletreméltó Mátét a szenvedély rabságából irgalmasan kiszabadítottad és szent életre vezetted. Add kegyesen, hogy erényeit követve egykor szerencsésen eljussunk hozzád. Krisztus, a mi Urunk által.


Szent Pelágia     szűz és vértanú, † ~305       


Szent Primusz     vértanú, † ~303       


Szent Tekla és vértanútársnői

Szent Tekla, Márta és Mária Szápor király alatt 346-ban, Perzsiában szenvedtek hitükért vértanúságot. Mindnyájukat lefejezték kard által.