2017. június 2., péntek

Lyoni Szent     vértanúk, † 177       


Szent Erazmus     püspök és vértanú, † ~303       


BOLDOG PELINGOTTO JÁNOS remete, III. r (1240-1304)
Urbinoban, Assisitol nem messze született - Szent Ferenchez hasonlóan kereskedo családból. Amikor ifjúvá serdült, apja maga mellé vette az üzletbe. A kereskedéshez nem volt tehetsége, érdeklodése inkább a vallás felé vonzotta. Mégis sokáig uzte ezt a foglalkozást, részint, hogy szülein segítsen, részint, hogy alkalma legyen mások megsegítésére. Szíve vágya a remeteélet volt. Végül apja beleegyezésével búcsút mondott a kereskedo pályának, Urbinoban belépett Szent Ferenc III. rendjébe és a várostól nem messze remeteéletet kezdett - amint ezt mások is tették; különösen a 13. század második felében. Sokat imádkozott, sanyargatta magát, de másokon is segített azzal, hogy kéregetett s a kapott alamizsnát megosztotta a szegényekkel. Pontosan nem tudjuk, mennyi idot töltött a remeteségben. De életszentsége miatt sokan tisztelték s felkeresték, hogy példáján épüljenek és tanácsát, segítségét kérjék. A ferences martirológium kiemeli alázatosságát, bunbánó lelkületét és csodatevo hírét. 1304. jún. 1-én halt meg s az urbinói Szent Ferenc templomban temették el. Századok óta meglévo tiszteletét XV. Benedek pápa hagyta jóvá 1918-ban. Urbinói Jánosnak is nevezik.
Az Isten és a teremtmények szeretete - Thomas Merton tanítása:
„Nem igaz, hogy a szentek és a nagy szemlélodok sohasem vették észre a teremtményeket, hogy nem értették meg és nem értékelték a világot s a benne élo embereket... El tudod képzelni, hogy szeretetük Isten iránt összefér azoknak a dolgoknak a gyulöletével, amelyek ot tükrözik vissza és mindenütt Róla beszélnek?... A szentek valóban elmerültek Istenben. De éppen ezért tudták meglátni és értékelni a teremtményeket is. Egyedül Istent szerették, azért egyedül ok szerettek mindenkit.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Jánost Szent Ferenc követojévé tetted a ferences III. rendben. Közbenjárására alakíts minket is tetszésed szerint, hogy egykor részesei legyünk örök dicsoségednek. Krisztus, a mi Urunk által.


SZENT MARCELLIN és SZENT PÉTER
+ 303. (?)
A két vértanú, Marcellin és Péter neve szerepel a szentmise ősi, római kánonjában. Megbízható hagyomány e vértanú-párról természetesen ugyanúgy alig áll rendelkezésünkre, mint Ágnes, Nereus és Achilles vagy Pongrác vértanúságáról. Föltehetően 500 táján készült szenvedéstörténetük jóltájékozottnak és beszédesnek mutatkozik. Formája szerint épületes, dicsőítő irat a vértanú-tisztelet szolgálatában. Történeti hitelességét azonban már nincs módunk megítélni. A két vértanú -- az írás szerint -- római klerikus volt: Marcellin áldozópap, Péter pedig exorcista (ördögűző). Diocletianus császár üldözésének idején szenvedhettek vértanúhalált.

Damasus pápa azt állítja a két római vértanú sírfeliratában, hogy haláluk és temetésük történetét a kivégző hóhértól hallotta: ,,amikor még gyermek voltam''. Helyi tiszteletüket Rómában ki lehet mutatni, sírjukat a Via Labicanán lévő temetőben tisztelték. Konstantin császár bazilikát építtetett oda, melyhez hozzáépíttette anyjának, Ilonának a mauzóleumát. A két szent ereklyéi 827-ben a Majna menti Seligenstadtba kerültek.


--------------------------------------------------------------------------------

A két római vértanú életéből a legendás szenvedéstörténet épületes részleteket beszél el:

Amikor Pétert bebörtönözték, megnyerte fogolytársai és őrei bizalmát. Arthemius felügyelő is elpanaszolta gondját: van egy lánya, akit megszállva tart a gonosz lélek. Péter ajánlkozott, hogy Krisztus nevében meggyógyítja. Arthemius azonban nem akarta elhinni, hiszen ha Péter Istene olyan erős volna, akkor először nyilván saját szolgáit szabadította volna ki a bilincsekből. De Péter bátorította őt, hogy higgyen Isten erejében. Akkor a börtönfelügyelő kettős láncot hozott, és a szentre zárta: ,,Ha Istened kiszabadít ebből a kötelékből, és meggyógyítja a lányomat, hinni fogok Krisztusban.''

A következő éjszaka Péter szabadon, kereszttel a kezében lépett a kételkedő elé, kinek a lánya is teljesen meggyógyult. Arthemius egész házanépével rögtön kérte a keresztséget, és szabadon engedte a keresztény foglyokat, azokkal együtt, akik meg akartak keresztelkedni. Marcellinus, aki papként ugyanabban a börtönben volt, mindnyájukat megkeresztelte.

Amikor a bíró megtudta, hogy Marcellin és Péter megkeresztelte a felügyelőt és más foglyokat, és mindnyájan szabadok, sietve újra elfogatta és egy szigorúbb börtönbe záratta őket. Jöttek a kínzók: Marcellint üvegcserepekre fektették, Pétert kalodába zárták. Az Úr angyala azonban éjjel kiszabadította őket a börtönükből, és megparancsolta nekik, hogy továbbra is erősítsék a keresztény népet szóval és tettel. Mindenekelőtt Arthemius bátorítására siettek, akinek szintén meg kellett ízlelnie a bíró haragját: családjával együtt megkövezték. Végül Marcellint és Pétert egy sötét erdőbe hurcolták, és ott lefejezték.

A legenda még arról is tud, hogy a hóhér látta, amint lelküket angyalok kísérték az égbe. Akkor ő is eljutott a hitre.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, aki Szent Marcellin és Szent Péter vértanúid dicsőséges hitvallásának emlékezetét erősíted bennünk és oltalmunkra fordítod, kérünk, segíts, hogy követésük előbbre vigyen, és közbenjárásuk támogasson minket!

Szent Marcellin példája:
    A kereszténység mindég veszedelmes a pogányságra!
        Nekünk mégis szeretnünk kell a Világot!Szent Péter példája:

A legtöbb vértanúról alig tudunk valamit is - mégis csodálatosak hősiességükkel.

Szent Nikéfor     főpap


BOLDOG SZÁDOK és TÁRSAI
+Szandomír, 1260. június 2.
Domonkos hagyomány szerint Szádok zágrábi prior volt. 1221-ben maga Szent Domonkos küldte Magyarországra, Boldog Pállal és más három testvérrel együtt. 1259--60-ban a szandomíri konvent priorja volt. Följegyezték, hogy a város ostroma előtti napon a novícius, akinek a martirológiumot kellett olvasnia, a következő nap vértanúinak fölsorolását a testvérek nagy megdöbbenésére így fejezte be: ,,Szandomírban 49 vértanú szenvedése''. Másnap, 1260. június 2-án a tatárok megrohanták a várost, behatoltak a domonkosok Szent Jakab- templomába, és megölték Szádokot és társait, miközben ők a Salve Reginát énekelték. Innen ered az a domonkos szokás, hogy a haldokló testvér ágyánál a Salve Reginát éneklik. Szádok társai a következők voltak: Pál, szubprior, Malakiás szónok, András elemozsinárius, Péter kertész, Jakab novíciusmester, Ábel számvevő, Simon gyóntató, Kelemen, Barnabás, Illés, Bertalan, Lukács, Máté, János, Fülöp; három diákonus: Joachim, József és István; négy szubdiákonus: Tádé, Mózes, Ábrahám, Vazul; klerikusok: Dávid, Áron, Benedek, Onofrius, Domonkos, Mihály, Mátyás, Mór, Timóteus; fogadalmas tanulók: Jordán, Felicián, Márk, János, Gerváz, Kristóf, Donát, Medárd, Bálint; novíciusok: Dániel, Tóbiás, Makár, Rafael, Izaias; Cirill szabó, Jeremiás cipész, Tamás orgonista.

Tiszteletüket VII. Pius pápa 1807-ben hagyta jóvá. Ünnepüket a domonkos rendben június 2-án ülik.


--------------------------------------------------------------------------------

Hevenesi Gábor a 17. század végén így ír Szádokról:

Szádok Szent Domonkos tanítványa volt, őt küldte az Úr nagy magyarországi szőlejébe. A magyar származású Boldog Pál testvérrel elsőként érkeztek az ország határára. Éjszaka Szádok buzgón imádkozott, hogy ezen a földön is meg tudjon telepedni a rend, s akkor nagy sereg ördögöt látott, akik így kiáltoztak: ,,Jaj nekünk, mert kiűztök birodalmunkból, és megzavarjátok városainkat!'' E látomástól még jobban föllelkesültek, Szádok csak bátrabb lett, és virrasztással, imádsággal, vezekléssel, böjtöléssel szüntelen imádsággal könyörgött Istenhez a misszió sikeréért. Azután katekézissel, nyilvános és magánbeszélgetésekkel, a szentségek kiszolgáltatásával és egyéb, a lelkek üdvösségére hasznos jámbor cselekedetekkel áldozta magát a nép javára. Hosszú időn át serényen fáradozott, Isten pedig bőséges aratással jutalmazta, mert sokakat vezetett Krisztus hitére. A nagy zsákmány feletti örömében még többet akart fáradni. Magyarországból Lengyelországba hívták, és váratlanul Szandomírben priorrá választották. A konvent 48 szerzetesét atyaként irányította, s inkább övéi, mint a maga javát kereste. 1260-ban a tatárok megtámadták, és nemes harc után, Jézus és Mária nevével az ajkán, a pogányok kardjai és lándzsái alatt dicsőséges halált halt. Emlékezete ma is él: Szandomírban június 2-án sok hívő sereglik össze, hogy megünnepelje a vértanút.



Boldog Szádok és vértanútársai (? - 1260)
A legenda szerint Szádok zágrábi prior volt, innen indult Itáliába tanulni, ahonnan Szent Domonkos hatására Boldog Pállal együtt jött Magyarországra, hogy a domonkos rendet letelepítsék itt is. Szádokot magyarországi sikeressége miatt Lengyelországba is hívták, ahol szandomíri priorrá nevezték ki. Az 1260-as Lengyelországot sújtó tatár támadás folyamán a sereg ezt a várost is elérte, s amikor betörték a kapukat Szádok és negyvennyolc társa a Szent Jakab templomba menekült. Itt a tatárok rájuk törték az ajtót és lemészárolták a Salve Reginát énekelő szerzeteseket. A mai napig a domonkosok haldokló testvérük ágyánál tiszteletből és megemlékezésből ezt éneklik. Tiszteletüket VII. Piusz pápa hagyta jóvá 1807-ben.