2017. május 10., szerda

Szent Antonin (Antoninus)     hitvalló, † 1459.           


Szent Ármin


Szent Epimachus     vértanú, † ~362           


Szent Ezekiás vértanú

Ezekiás, Makszimián császár udvarában fontos tisztséget töltött be és Antiochiában élt. A császár kizárta a katonai szolgálalatból a keresztényeket. Sokan becsülték többre hitüket, mint a császári szolgálatot. Köztük volt Ezekiás is. Levetette magáról díszes öltönyét császári parancsra és szőrruhába öltözve női cselédszolgálatra lett rendelve. Egy idő múlva a császár magához hívta, és mivel hitében állhatatos volt, malomkövet köttetett a nyakába és a folyóba fullasztotta. Ez már Dioklécián alatt történt, a vértanúság ideje ismeretlen.


Szent Filadelfosz és vértanútársai

Mindnyájan Itáliából származtak. Alfius, Filadelfus és Ciprián egy itáliai fejedelem fiai voltak. A keresztény hitre egy Onezim nevű ember tanította, aki meg is keresztelte őket. Ebben az időben a keresztényeket mindenütt kutatták. A három testvért Onezimussal, Erazmussal és más 14 kereszténnyel együtt Rómába vittek. Onezimus mellére súlyos követ helyeztek, amitől ő meghalt. Erazmust és a 14 vértanút lefejezték. A 3 testvért Szeleukiába vitték, és ott ölték meg 251. május 10-én.


Szent Gordiánus vértanú, † ~362           


Szent Izidora anya


Izidora a Thébában levő thabenniszi női kolostor szerzetesnője volt. A vezeklésnek különös módját vállalta magára: Krisztusért balgatag lett. Életében, így sok meg nem értést, gúnyolódást kapott társnőitől. Ő azonban mindent alázatosan viselt el. A legnehezebb, legalacsonyabb munkákat vállalta el és mindenkinek szolgálója volt. Szent életét Isten kinyiltakoztatta Pitirimnek egy thébai remetének, aki ezt elmondta a nővéreknek. Ekkor Izidora, hogy elkerülje a dicséreteket, és eltávozott ismeretlen helyre a kolostorból. A IV. század, végén halt meg.


Avilai Szent János
*Almodovar-del-Campo, 1499--1500. +Montilla, 1569. május 10.
János 1499-ben vagy 1500-ban született a dél-spanyolországi Almodovar del-Campóban, apja tehetős zsidó konvertita volt. Ez a körülmény állandó akadályt gördített életútjába, jóllehet tanítványa és életrajzírója, Granadai Lajos (1504--1588) elhallgatta ezt a tényt. A tehetséges ifjút apja a salamancai egyetemre küldte, hogy jogot tanuljon. Jánosnak azonban -- valószínűleg származása miatt -- nemsokára el kellett hagynia az egyetemet.

Amikor János egy napon bikaviadalon vett részt, oly módon hatott rá ez a kegyetlen játék, hogy elhatározta: elhagyja a világot és szerzetes lesz. Először megkérte szüleit, engedjék meg neki, hogy három évig otthon éljen az imának és szemlélődésnek. Kéréséhez örömmel hozzájárultak, mert így legalább tovább közelükben tudhatták.

János ezután az alcalái egyetemen ,,a művészetek baccalaureusa'' fokozatot szerezte meg, majd három éven át teológiát tanult. Szülei időközben meghaltak és tekintélyes vagyont hagytak rá; amikor pappá szentelték, ezt szétosztotta a szegények között.

Azt tervezte, hogy hithirdető lesz Amerikában, amelyet nemrég fedeztek fel, de tervéről származása miatt le kellett mondania.

Sevilla érsekének megbízásából mint prédikátor és népmisszionárius kilenc éven át bejárta egész Andalúziát. Fiatalok és öregek, szegények és gazdagok tolongtak prédikációira, az általa előidézett megtéréseket pedig nem is lehet elsorolni. Leghíresebb ,,megtérője'' volt Istenes Szent János (lásd: A szentek élete,118. o.).

Barátai közé tartozott Loyolai Szent Ignác (lásd: A szentek élete, 387. o.), Alcantarai Szent Péter (lásd: 547. o.) és Avilai Nagy Szent Teréz (lásd: A szentek élete, 589. o.).

E rendkívüli ember nyitottsága a világ felé messze kora előítéletei fölé emelkedett. Így foglalkozott Rotterdami Erasmus írásaival; egy ideig a lutheri tanok felé hajlott, és talált bennük neki tetsző dolgokat, különösen a Bibliával és az egyházatyákkal kapcsolatban.

Hozzájárult mindezekhez, hogy János nem ismerte a félelmet; amint névrokona, a Keresztelő tette, ő is kipellengérezte a gazdagok és hatalmasok köreiben található visszás állapotokat; ezáltal sok ellenséget szerzett magának.

Mint veszedelmes újítót bepanaszolták az inkvizíciónál és fogságba vetették. 1532 decemberében huszonkét vádpont ellen kellett védekeznie. Közülük itt csak néhányat sorolunk fel. Nem azt merészelte-e mondani, hogy az eretnekekként nyilvánosan elégetett emberek vértanúk? De igen - - válaszolta. Ha az elítélt azt gondolja, hogy a helyes úton jár, s ha a halált a hit szellemével fogadja, bíráit pedig nem gyűlöli, vértanú. Nem mondta-e azt is, hogy jobb lenne alamizsnálkodni, mint miséket mondatni? Erre így válaszolt: ,,Ha a nép éhezik, a klérusnak pedig van elég misestipendiuma, bizonyára ez is helytálló!''

1533-ban szabadon engedték, de figyelmeztették, hogy legyen óvatosabb kifejezéseiben. Amikor szabadon bocsátása után első ízben prédikált nyilvánosan, a néptömeg nagy lelkesedéssel ünnepelte.

Könyvét, az Audi filia-t mégis betiltotta az inkvizíció. Ezt a művét fogságában írta egy Sancha Carrillo nevű előkelő fiatal hölgy számára, aki -- miután János megtérítette -- imádságnak és vezeklésnek szentelte életét.

Bár hitszónokként is megfeszített tevékenységet folytatott, kiterjedt levelezése mellett maradt még ideje egyéb feladatok elvégzésére is. Műszaki érzékére is vall, hogy kitalált egy újfajta öntözési eljárást. Tizenöt magasabb fokú iskolát is alapított (mai gimnáziumainkhoz hasonlókat); közülük a baezai csakhamar egyetemi rangra emelkedett; eközben nagy anyagi és emberi nehézségekkel kellett megküzdenie. Különösképpen felkarolta sorstársait, a megtért zsidókat és félzsidókat, akiknek hasonló nehézségeket kellett elszenvedniök, mint neki. Ugyanilyen okokból több tanítványát küldte Granadába a moriszkók, az iszlám konvertiták megsegítésére, akiket hasonló korlátozások sújtottak.

1545-ben kapcsolatba került Loyolai Ignáccal. Fellelkesülve hosszú ideig azon gondolkodott, hogy tanítványaival együtt belép Jézus Társaságába. Megbeszéléseket is folytatott róla, s Ignác nem is vonakodott volna, hogy fölvegye őket. ,,Avila sokat adhatna nekünk'' -- vélte. Úgy látszik, hogy Andalúzia akkori provinciálisa, P. Bustamente nem volt olyan készséges, mint az alapító. Ellenezte János belépését, feltehetően zsidó származása miatt. Akadályként jelentkezett János folytonosan rosszabbodó egészségi állapota is. Nyugodtan halnék meg, ha barátaimat e szent társaság szárnyai alatt hagyhatnám -- mondta. Ez sem sikerült, mert granadai barátai között számos megtért zsidó volt, és a rend nem vette fel őket. Néhány tanítványa 1554-ben mégis belépett Jézus Társaságába.

Amikor a trienti zsinat (1545--1563) idején Granada érseke szívesen magával vitte volna Jánost tanácsosaként, gyenge egészségi állapota nem tette lehetővé az utazást. Különféle munkákat is írt a papok cölibátusáról, a katolikus nevelésről és az Oltáriszentség tiszteletéről. Az 1565. évi toledói zsinaton, amelyen a zsinati határozatok gyakorlati megvalósításáról volt szó, János fontos szerepet játszott.

Leveleiben és egyéb írásaiban különösen feltűnő a Szentírás ismerete; az Ószövetséget és az Újszövetséget egyaránt idézte.

Írásaiban némely dolog ma különösnek tűnik számunkra, más viszont még ma sem veszített semmit kifejezőerejéből és eredetiségéből. ,,Semmit sem vásároltunk túl drágán, ha Istent szolgáljuk vele'' -- mondta egyszer, és: ,,Ne fordítsuk el tekintetünket Istentől, ha nem akarunk megvakulni!''

Jellemző rá a következő epizód: János megfigyelt egyszer egy papot, aki hanyagul misézett. A kehely fölött az ostyával olyan sebtében és unottan írta le a kereszt jelét, hogy Jánosnak megfájdult a lelke. Az oltárhoz ment, úgy tett, mintha egy gyertyát igazítana meg, és közben odasúgta a papnak: ,,Bánjon vele jól; egy jó Atya Fia!'' A mise után beszélt a papnak arról a tiszteletről, amellyel Krisztus testének tartozunk. A pap annyira megilletődött, hogy könnyekben tört ki, mire János átölelte.

1569. május 10-én halt meg a Córdoba melletti Montillában, és az ottani jezsuita templomban temették el.

1894-ben boldoggá, 1970. május 31-én szentté avatták.


Szent Jób               


VALLE-i BOLDOG JULIÁN (1290-1349)
Az osi Cesarello* csaladból származott Valleban, Isztria felszigetén (akkor a velencei köztársasághoz tartozott). A tökéletesebb élet vágyától indítva s hogy a világ ártó befolyásától mentve legyen, Valleban belépett a Ferenc-rendbe, ahol csakhamar erényeivel és a szerzetesi életszabály huséges megtartásával tunt ki. Fogadalmait a Valle-i Szent Mihály kolostorban tette le, ahol pappá is szentelték. Önmegtagadó és imádságos élete tették eredményessé papi tevékenységét. Igehirdetése mellett foként arra törekedett, hogy a pártoskodókat kibékítse. Az itáliai pártküzdelmek hullámverése ugyanis elhatott szukebb hazájáig, Isztriáig. Az évszázados welf-ghibellin viszály fobb eseményei: VII. Henrik császárjelöltet 1311. jan. 6-án Milánóban a ghibellinek Lombardia királyává koronázták. Azonban csakhamar felkelés robbant ki ellene, melyet o véres kézzel vert le, majd ugyanazon évben Rómába nyomult, ahol az ellenséges welf seregektol körülvéve nagy nehezen sikerült a pápai követ által császárrá koronáztatnia magát. Két év múlva azonban meghalt. Róbert nápolyi király a welfek élén 1315-ben Montecatini* város mellett megütközött a ghibellinekkel, de vereséget szenvedett. A két tábor hívei továbbra is hadakoztak egymás ellen. Julián atyának ilyen körülmények között kellett kibékítenie a szembenálló párthíveket, amit fáradságos munkával és nagy türelemmel, okossággal sikerült elérnie. Hangoztatta, hogy az üdvösséget teszik kockára azok, akik nem a békét keresik. Eredményekben gazdag életét 1349. máj. 1-én fejezte be a Valle-i Szent Mihály kolostorban. A közbenjárására történt csodák és évszázados tisztelete miatt X. Piusz pápa a boldogok sorába iktatta s jóváhagyta, hogy ot, mint Valle pátrónusát tiszteljék. Így szól az Úr: Az én gondolatom a béke és nem a pusztulás: Hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket, és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek. (Jer 29.)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Juliánt a pártviszályok elsimítására kiváló erényekkel ékesítetted. Közbenjárására tégy minket is a béke munkásaivá és gyarapítsd bennünk üdvözíto kegyelmedet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Simon apostol

Az apostolról nagyon keveset tudunk. Az apostolok névjegyzékében a buzgólkodó=zelota a mellékneve, Zelótáknak azokat nevezték, akik nagyon ragaszkodtak az ószövetségi Törvényhez, és azokat buzgón megtartották. Simon is hozzájuk tartozhatott. Egyesek azt feltételezik róla, hogy ő volt s kánai menyegzőn a vőlegény, ahol Jézus csodát tett. Ezt arra alapozzák, hogy Máté és Márk evangéliumában „kánaáni” a mellékneve. A Szentlélek eljövetele és az apostolok szétoszlása után Egyiptomban, Észak Afrikában, hirdette az evangéliumot, A hagyomány szerint vértanúságot szenvedett, Kaukázusban 70 körül kettéfűrészelték.


Szent Szolongia     szűz és vértanú, † 880.       


Szent Terézia anya

Terézia Egyiptomban élt. Amikor szülei elhaltak és ő árva maradt, szétosztotta vagyonát a szegények között, ö maga tisztaságban akart élni. Házát vendégfogadónak alakította át a remete zarándokok megpihenésére. Így élt huzamosabb ideig, és Téziának mindene elfogyott, és a legnagyobb szegénységbe került. Rosszéletű emberek hatására a tapasztalatlan nő rendetlen életet folytatott. Az erények útjára újra a szkitabeli szerzetes, Kolobosz János atya fordította vissza. Egy órai mély és buzgó bűnbánat után Isten elhívta őt a mennyek országába az V. században.