2017. március 13., hétfő

Szent Nikéfor ereklyéinek átszállítása

Szent Nikéfor konstantinápolyi pátriárkát a képüldöző Örmény Leó császár küldte számkivetésbe. Ott halt meg 826-ban a Prokonnézosz szigetén. 13 éves száműzetés után tért meg Istenhez és az általa alapított kolostorban, Szent Tivadar templomában temették el. 19 év után, amikor az istenfélő Teodóra kormányozta a birodalmat, és meghaltak a képüldöző pátriárkák is, Szent Metód lett a pátriárka, aki visszaállította a szentképek tiszteletét. Ebben az időben vitték vissza székvárosába a számkivetésben meghalt Nikéfor pátriárka földi maradványait. Metód pátriárka, papokkal és szerzetesekkel együtt a szigetre utazott, felnyitották Nikéfor sírját, és csodálkozva látták, hogy a test épen maradt és jó illatot áraszt. Újra koporsóba helyezve a holttestet, vállukra vették és ünnepi menetben vitték a csónakba és rövid idő alatt Konstantinápolyba értek. Konstantinápolyban a császárnő, az udvar és a nép várta a csónak kikötését. Mindenekelőtt a főtemplomba vitték, ahonnan egykor elűzték őt. Ez 846-ban, március 13-án történt, annak a napnak évfordulóján, amelyen a császár kiűzte őt a városból.



Szent Afrikán és vértanútársai

Afrikán, Publiosz és Terentiosz vértanúk a III. században szenvedtek vértanúságot hitükért.


PISAI BOLDOG AGNELLUS I. r. (1194-1232)
Neve az Agnus (bárány) szó kicsinyíto alakja, ejtése olaszosan jobb: Anyellusz. Pisai nemesi családból származott, maga Szent Ferenc vette fel a rendbe. 1219-ben a rendalapító Pacifik testvérrel együtt Galliába küldte, hogy ott a rendet letelepítse. Mint diákonus Párizsban a rendház elso házfonöke, majd késobb az alakulófélben lévo rendtartomány kusztosa lett. A nép, a királyi udvar, a papság szentéletu testvérnek tartotta. 1223-ban a rendi káptalan nyolcadmagával Angliába küldte az angol rendtartomány megalapítására. Hárman voltak közülük angolok. 1224-ben érkeztek meg Angliába, ahol az elso években nem volt biztos lakóhelyük, sokat szenvedtek éhségtol, hidegtol, de mindezt örvendezo lélekkel viselték. Hamarosan többen kérték felvételüket a rendbe, köztük kiváló képességu fiatalok, úgyhogy egymás után létesültek a rendházak. Ezek között különösen jelentos volt az oxfordi, ahol az alapítás 1229-ben történt. Itt a klerikusok megfelelo oktatásban részesültek, minthogy ez egyetemi város volt. Agnellus kiváló tanárokat is hívott (pl.: Robert Grossetete), késobb más híres ferences magiszterek oktattak itt, a század végén Duns Scotus János. Az oxfordi ház mintául szolgált a többi ferences stúdiumház számára.
Amikor Agnellus mint tartományfonök 1230-ban részt vett az assisi káptalanon, 12 volt az angliai rendházak száma. A káptalan kérésére itt pappá szenteltette magát. Még két évig állt az angliai tartomány élén. Érdeme az angliai tartomány megszervezése; fel tudta ébreszteni a fiatalokban a szabályok huséges megtartására és a tökéletességre való törekvést. Szabad idejét imával, elmélkedéssel töltötte. A szentmisét, zsolozsmát sokszor könnyek közt végezte. A szentek halálával halt meg 38 éves korában, az oxfordi rendházban. Soha meg nem szunt tiszteletét XIII. Leó pápa hagyta jóvá.
Szent Ferenc tanítása az alázatosságról:
„Boldog a szolga, ki az emberek magasztalása és dicsoítése közepett nem gondolja magát különbnek, mint amikor hitványnak, együgyunek és megvetésre méltónak tartják. Mert az ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér, és semmivel sem többet.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Agnellust a világ hiúságától elvontad és a szent kereszt útjára vezetted. Add, hogy nyomdokait kövessük, s az égi koronát, amelyet o elnyert, mi is kiérdemeljük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Anin

Anin Khalkedóniai születésű volt. 15 éves korában elhagyta a világot, és az Eufrátesz közelében egy barlangban telepedett le. Idejét böjtben és imádságban töltötte, és mivel Istentől a gyógyítás ajándékát megkapta, sok jó tett az embereknek. Békében halt meg 110 éves korában.


SZENT EUFRÁZIA (EUPRAXIA) szűz
*Konstantinápoly, 380 körül. +Egyiptom, 412 körül.
Nagy Teodóziusz keletrómai császár (379--395) rokonát, Antigonoszt különleges hűsége jutalmául szenátorrá nevezte ki. Isten gazdagon megáldotta javakkal, ő maga pedig vagyonának jó kezelője volt. Ahol csak tehette, segített a szükséget szenvedőkön. Hitvese, Eufrázia semmiben sem maradt mögötte. Miután Isten egy leánykával ajándékozta meg őket, mindketten lemondtak házastársi jogukról, hogy testvérként Krisztusban egyedül csak Istenért éljenek.

A kislány a keresztségben édesanyja nevét kapta, és mint Szent Eufrázia vagy Eupraxia él tovább az Egyházban. ,,Szent gyökérből fakadt szent sarjként'' nőtt fel. Alig volt egyéves, amikor apja, Antigonosz meghalt. Az apa nélkül maradt leányt anyja a császár és a császárné oltalmába ajánlotta:

,,Antigonosz emlékére, aki ragaszkodott hozzátok, fogadjátok el, vigyázzatok rá, s ti legyetek apja és anyja!''

Amikor a kis Eufrázia ötéves lett, már eljegyezték egy tekintélyes szenátorral. Nemsokára egy másik szenátor megkérte özvegy anyjának kezét. Hogy minden további kérlelésnek útját állja, leányával együtt elhagyta a császárvárost, és Egyiptomba ment, ahol férjének kiterjedt és gazdag birtokai voltak. Eljutottak Belső-Théba szerzeteseihez is, egyik helyről a másikra vándoroltak, közben az anya gazdagon osztogatta az adományokat.

Anya és leánya végül egy nagy női kolostor közelében telepedett le, és mindketten úgy érezték, hogy nagyon vonzódnak az apácákhoz. Egy napon a kolostor elöljárónője, ahogy akkor nevezték, a diakonissza próbára akarta tenni a hétéves Eufráziát. A következő beszélgetés bontakozott ki köztük:

-- Eufrázia úrnőm, szereted-e kolostorunkat, és minden nővérét?

-- Ó, igen!

--Ha szeretsz minket, akkor maradj velünk, és viseld a mi szerzetesi ruhánkatl

-- Ha nem szomorítanám meg vele anyámat, soha többé nem hagynám el ezt a helyet!

-- Kit szeretsz jobban: minket vagy a vőlegényedet?,,

--A vőlegényemet nem ismerem, ő sem ismer engem; titeket azonban ismerlek és szeretlek is. Mondjátok meg hát, kit szerettek: engem vagy őt?

-- Szeretünk téged is és Krisztusunkat is.

-- Akkor én is szeretlek titeket és a ti Krisztusotokat.

A diakonissza ezután megmutatta neki az Úr egy képét. Eufrázia megcsókolta a képet, és így kiáltott: ,,Krisztusnak szentelem magam; ezentúl már nem járok anyámmal''.

Anyjának szívébe markoltak e szavak. Megkísérelte, hogy rábeszélje a gyermeket: mégiscsak maradjon vele. Végül mégsem tudott ellenállni a kegyelemnek, amely leányát már kora gyermekségében elhívta a világból.

,,Az ég felé tárta kezét, és könnyek között hangosan esdekelt: Úr Jézus Krisztus, Te viseld gondját ennek a gyermeknek, mert Utánad vágyódik, Neked szenteli magát.''

Másnap felvették Eufráziát a kolostor apácái közé. A diakonissza bevezette az oratóriumba, és imádság közben beöltöztette szerzetesi ruhába, ,,amelyet az Úr Jézus Krisztus azoknak ad jegyesi ajándékul, akik szeretik őt''. Anyja ezekkel a szavakkal áldotta meg lányát: ,,Az, akivel eljegyezted magad, tegyen méltóvá jegyesi lakhelyére!''

Néhány nappal később a diakonissza megjövendölte Eufrázia anyja közeli halálát. Az anya azonnal magához hívatta lányát, és így szólt hozzá:

,,Gyermekem, a diakonissza úrnő megmondta nekem, hogy Krisztus hív engem, és közeli már hazatérésem napja. Vagyonomat és apádét is átadom kezedbe. Oszd szét jól, hogy hozzájuss a mennyei örökséghez''. Eufráziát elfogta a közelgő elválás fájdalma. Anyja azonban vigasztalta: ,,Lányom, Krisztus az atyád és a vőlegényed, nem vagy sem zarándok, sem árva, s a diakonissza az anyád. Igyekezz hát, gyermekem, hogy teljesítsd, amit megígértél! Féld az Istent, tanúsíts tiszteletet a nővérek, testvéreid iránt, és szolgálj nekik teljes alázatosságban! Sohase gondolj arra, hogy császári vérből való vagy, ne mondj olyant, hogy nekik kell téged szolgálniok! Légy szegény ezen a földön, hogy gazdag légy majd a mennyben!''

Alig vált ismeretessé a császárvárosban Antigonosz özvegyének halála, amikor az a szenátor, aki Eufráziát ötéves korában eljegyezte, levélben felszólította: térjen vissza hazájába, hogy megtarthassák a lakodalmat. Eufrázia azt válaszolta neki: ,,Krisztushoz tartozom, lehetetlen, hogy megtagadjam őt.

,,A kolostorban Eufrázia imádságnak és szolgáló szeretetnek élt. Ő, aki ,,császári vérből'' való volt, mindenkinek szolgálója lett. Rendben tartotta a nővérek hálótermeit, vizet merített a kútból és a konyhába hordta, fát gyűjtött és főzött.

Élete nem volt mentes a kísértésektől. Ellenkezőleg: az Úr közelsége ellenfelét is a közelébe vonzotta. Sokféle módon üldözte, Eufrázia azonban ellenszegült neki böjtökkel és imádsággal, s a diakonissza segítségével, aki előtt régi szerzetesi szokás szerint feltárta kísértéseit. Az alázatos vallomás eleinte nem volt könnyű számára; szégyellte magát. Miután azonban tapasztalta, hogy vallomásának mekkora hatalma van a kísértőn, legyőzte szégyenkezését.

A kolostorban mindenki szerette Eufráziát, csak egy Germána nevű apáca irigyelte kegyelmi adományait. Ő egy napon Eufráziát képmutatónak nevezte, és a szemére vetette: hamisan cselekszik, csak azért tesz mindent, hogy a diakonissza halála után ő legyen majd az utódja.

Most megnyilatkozott Eufrázia igazi alázatossága. Germána lábához vetette magát, és kérlelte: ,,Bocsáss meg, nővérem és imádkozz értem!'' Amikor pedig Germánát, amint a kolostori regula megszabta, magatartása miatt kizárták a nővérek közösségéből és a közös asztaltól, Eufrázia szüntelenül kérte, hogy vegyék vissza a nővérek közösségébe.

Évek múlva egy napon a diakonissza kinyilatkoztatást kapott ,,Isten szolgálójának, Eufráziának'' közeli haláláról. Hogy ne hangolja szomorúságra, titokban tartotta előtte. Csak a halála előtti napon tudta meg Eufrázia, hogy milyen közel van hozzá az Úr. A földre vetette magát, és így kiáltott:

,,Uram, miért utálsz engem, zarándokot és árvát? Miért vetsz meg engem? Most, amikor az ördöggel harcolok, most követeled vissza az életemet? Könyörülj szolgálódon, Uram, Jézus Krisztus! Engedj még egy évet, hogy megsirassam a bűneimet. Még nem vezekeltem. Hiányzik belőlem minden jámborság, és még nem munkálkodtam az üdvösségemen. Az alvilágban azonban senki sem magasztal téged, és a sírban nincs már vezeklés. Adj még egy évet, hogy vezekelhessek; üres vagyok, hasonló a terméketlen fügefához!'' A diakonissza vigasztalta, és így szólt a szenátor lányához: ,,Az Úr él, és Krisztus, a királyod méltóvá tesz téged a mennyei szenátusra!''

Amikor közeledett az elválás órája, a nővérek az oratóriumba vitték Eufráziát. Mindnyájan könnyek között búcsúztak el tőle, aki úgy szolgált nekik, mintha a szolgálójuk lett volna. Így kérték: ,,Gondolj ránk, Eufrázia nővér, mert az Úr megáld és szeret téged.'' A diakonissza és a nővérek imája közben halt meg az Úr hűséges szolgálója. Társai anyja sírjába temették, és magasztalták Istent, hogy újabb nővérük van az Úrnál.



Szent Krisztina vértanúnő

Annyit tudunk róla, hogy a IV. században szenvedett hitéért Perzsiában.
  

Szent Patricia     vértanú   


Szent Sándor vértanú

Sándor a Galerius császártól támasztott üldözés idején élt. Pidnában volt áldozópap. Hirdette a keresztény hitet és leleplezte a pogány bálványimádás oktalanságát. Sok pogányt keresztelt meg. Ezért a bálványimádók haragját irányította magára. Ezért megkötözték, kínok alá vetették, ezzel akarták bálványáldozatokra kényszeríteni. Állhatatossága miatt lefejezték Makszimián császár alatt (305-11.).