2017. március 7., kedd

A cherszoni szent vértanúk

Bazil, Efrém, Kapiton, Jenő, Eteriosz, Elpidosz és Agatodor mindnyájan a város püspökei voltak, de különböző időkben. Mindnyájan sokat fáradtak azon, hogy a keresztény hit terjedjen Kherszonész városában. Szent Bazil isteni bölcsességű volt, Efrém dicsőséges. 300 körül hirdették a keresztény hitet. Bazilt a zsidók agyonkövezték. Efrém a Dunánál halt meg kard által. Ugyanez a sorsa lett Jenő, Elpidosz és Agatodor püspöknek is. A zsidók és a pogányok mindhármójukat megölték. Utánuk már Nagy Konstantin császár idején hirdette a hitet Cherszonban Eteriosz. A városban templomot épített és békében kormányozta szellemi nyáját. Konstantinápolyból hazatérőben, Aosza szigetén halt meg békében. Utódja lett a püspökségben Kapiton, a szentéletű pásztor. A pogányok jelet kívántak tőle a keresztény vallás igazolására. Ő főpapi ruhájában bement a megtüzesített kemencébe, és majd egy órát töltött el benne. Mivel sértetlen maradt, ez a csoda sok pogány megtérését eszközölte. Egy alkalommal Konstantinápolyba utazott. Visszatértében nagy tengeri viharba került, és a hajó a Dnyeszter partjaihoz sodródott. A vidék pogány lakosai mindenkit megkötöztek, aki a hajón volt, és a vízbe fullasztottak.


CARITAS* PIRCKHEIMER klarissza szűz (1467-1532)
„A legnagyobb német klarissza” - mondta róla a 20. századi egyháztörténész, Hardick. Nürnbergben igen tisztes patrícius családból származott. A szerzetesi élet, melyre 16 éves korában fogadalommal kötelezte el magát,nem oltotta ki tudásszomját. Muveltsége és lelkiélete egyre fejlodött, míg 1503-ban, 36 évesen a közösség apátnoje lett. Élénk levelezésben volt kora kiváló papjaival, tudósaival. Húszévi békés kormányzás után elérkezett számára a. próbatétel ideje. Nürnberg protestáns kézre került. A városban minden kolostor elnéptelenedett vagy protestánssá lett. Csak a ferenceseket s a lelki irányításuk alatt lévo klarissza rendház 60 apácáját nem bírta rávenni semmilyen nyomás, rábeszélés, fenyegetés, hogy elhagyják hitüket, megszegjék fogadalmukat. Élükön Karitásszal határozottan kitartottak. Hol tanácsurak, hol hutlen papok, hol lutheri prédikátorok zaklatták oket. Karitász egyiküknek így felelt:
„Ha az új tanok prédikátorait akarjátok hozzánk küldeni, inkább hóhért küldjetek, hogy mindnyájunkat fejezzen le.”
A helyzet napról-napra rosszabb lett. 1525 óta nem volt szabad katolikus papnak a zárdában misét mondani, szentségeket kiszolgáltatni. Kényszerítették oket, hogy lutheránus prédikátorok beszédeit meghallgassák. Semmire sem mentek. „Semmiképp nem fogadjuk el ezt a hitet - mondta Karitász. Egyek vagyunk mindnyájan: sem az életben, sem a halálban Isten kegyelmével nem szakadunk el anyánktól, a szent kereszténységtol.” A mérsékelt Melanchton ajánlata ellenére tovább tartott a bátor csapat szorongattatása. Szentmise, szentségek nélkül az imádságból és a szentírás olvasásából merítettek erot. A kolostort be is zárták. Ennek ellenére a novérek maradtak Karitász halála, 1532 után is egészen az utolsó novér haláláig, 1596-ig. Az eroslelku apátno mások számára is a hit oszlopa volt, sot még a hitújítókból is tiszteletet váltott ki.
„Tanúságtétele azt példázza, hogyan lehet elkeseredés és a szív megkeményedése nélkül kitartani meggyozodésünk mellett, remélve szilárdan és bizakodóan, hogy elobb-utóbb felragyog az igazság napja.”
Életrajzából.

Imádság:
Istenünk, te Caritas novért a hivatásban való huség példaképeként állítod elénk. Add, hogy hivatásunkban mi is kitartsunk; és a mindvégig való állhatatosság kegyelmét elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Emilián szerzetes

szentünk Rómában született, eredeti neve Viktorin volt. Egészen öreg koráig sokat vétkezett és elmerült az érzéki élvezetekben. Öreg korában elgondolkozott életén, vétkeire gondolva félni kezdett Isten ítéletétől. Egy kolostorba menve, kérte a főnököt, hogy vegye föl szerzetesei közé. Bűnbánatot tartva, az egész testvériség elcsodálkozott alázatosságán, böjtjein, engedelmességén és a többi szerzetesi tevékenységén. Éjszakánként eltávozva egy barlangba, siratta életének vétkeit, és imádkozott bűnei bocsánatáért. Elhunyt abban a reménységben, hogy Isten jósága megbocsátja bűneit. Ez 850 körül történt.
    

Az Egyszerű Szent Pál

Először földműves volt. Később, 60 éven át, Remete Szent Antal tanítványa és szerzetes társa lett. Idejét nehéz munkában, imádságban és böjtben töltötte el. Kitűnt jóságával és szívének egyszerűségével. Ezért Isten a csodatevés és jövőbelátás ajándékával tüntette ki. Késő öregségben halt meg 340 körül.


Szent Pál hitvalló

Pál a Kis-Ázsia északnyugati partjánál levő Plusziada püspöke volt. Ebben az időben folyt a nagy harc a szentképek tisztelete ellen. A szent főpap látva, hogy mennyi szomorúságot, de bajt is okoznak az igaz hitnek a tévtanítók tevékenységei, bátran szembeszállt velük. Ezért megpróbáltatásokat, száműzetést kellett elszenvednie. Ilyen szenvedések között békében hunyt el 850 körül.


SZENT PERPETUA és SZENT FELICITAS
*Karthagó, 202/203. március 7.
Perpetua és Felicitas, e két fiatal vértanú asszony, kiket -- társaikhoz hasonlóan -- Krisztus szeretete töltött be, a halálig tartó testvéri összetartozás ragyogó példaképét tárja elénk. Ez a magatartás valóság volt az első évszázadok fiatal Egyházában. Az Úr szavainak: ,,Ti mindnyájan testvérek vagytok'' (Mt 23,8) megfelelően a keresztények kezdettől fogva ebben az egészen új és mély értelemben alkalmazták magukra a testvériség fogalmát. Ebből adódóan a férfi testvér mellett egyenlő jogokkal rendelkezett a nővér, s mint ilyent elismerték és szerették. Ez a kor felfogásához mérten valami hallatlan és minden képzeletet felülmúló dolog volt. Az a fiatal baráti csoport, amelyről most szólunk, e keresztény magatartást oly magától értetődő és emberi módon tette sajátjává, ahogy arra csak az ifjúság képes.

Perpetua, a Karthagó környékén élő fiatal patríciusfeleség Felicitasszal, a rabszolganővel együtt hitjelölt volt a keresztények közösségében, melyet általános megvetés övezett. Saturus hitoktató vállalta, hogy a keresztség fölvétele előtt a szükséges oktatásban részesíti őket és még néhány fiatalt. Az ifjú csapat azonban rövid idő alatt áldozata lett Septimius Severus császár rendeletének, amely súlyos büntetés terhe alatt megtiltotta, hogy valaki zsidóvá vagy kereszténnyé legyen. A császár nyilvánvalóan kihalásra akarta kényszeríteni a keresztények népszerűtlen ,,szektáját''. Perpetuát és Felicitast hamarosan letartóztatták Saturnius, Secundulus és Revocatus hittanulókkal együtt. Perpetua még szoptatta első gyermekét, Felicitas pedig közvetlenül szülés előtt állt. Saturus, mihelyt értesült a rá bízott hittanulók elfogatásáról, önként jelentkezett, hogy védencei mellett állhasson.

Perpetua mint társaságbeli hölgy kiváló nevelésben részesült és jártas volt az írásban. Naplószerű följegyzéseket készített közös élményeikről, melyek a szenvedéstörténetről készült jegyzőkönyvvel együtt szó szerint ránk maradtak. Az előkelő ifjú hölgy, két szabad ember, egy rabszolga, egy rabszolganő és a fiatal hitoktató testvéri közösségben állta a reá rótt kemény megpróbáltatást.

Perpetua, miután leírta, apja hogyan kísérelte meg -- eredménytelenül -- rávenni Krisztusba vetett hitének megtagadására, tudósít a keresztségről, amelyet a foglyok a börtönben az első kínálkozó alkalommal megkaptak, és e szép szavakat fűzi hozzá: ,,Az Isten Lelke arra indított, hogy a keresztvíztől ne kérjek semmi mást, mint a test türelmét.'' Nem szabadulást, hanem minden rájuk váró veszedelemben türelmet és állhatatosságot kért a fiatal megkeresztelt nő magának és társainak.

Rövid ideig tartó szelídebb bánásmód után a foglyokat egy sötét földalatti zárkában helyezték el. Hosszú, felőrlő fogság után egy napon ,,hirtelen a reggeli mellől hurcolták kihallgatásra őket'' a város fórumára. Váratlanul ismét föltűnt Perpetua apja. Magával hozta Perpetua gyermekét is, és megpróbálta leráncigálni Perpetuát az emelvényről e szavakkal: ,,Szánd meg a fiadat!'' Hilarius helytartó, aki a kihallgatást vezette, szintén így beszélt: ,,Légy tekintettel atyád ősz fejére! Kíméld kisfiadat! Áldozz a császár üdvére!'' -- Perpetua azonban kurtán válaszolt: ,,Nem!'' -- Amikor a helytartó látta Perpetua határozottságát, még föltette a szokásos kérdést: ,,Keresztény vagy?'' ,,Igen -- válaszolta --, keresztény vagyok.'' Rögtön el is hangzott az ítélet, mely ,,az állatok elé'' küldte a hitvallókat. ,,Ekkor vidáman tértünk vissza börtönünkbe'' -- írja Perpetua. Nemsokára ,,fölragyogott győzelmük napja''. Először vadállatok elé vetették, majd tőrrel leszúrták őket.

A Depositio Martyrum március 7-én emlékezik meg a temetésükről. 1908- ban Aquinói Szent Tamás miatt március 6-ra tették át ünnepüket. 1969- ben, amikor Szent Tamás napját január 28-ra helyezték, visszakerültek március 7-re.


--------------------------------------------------------------------------------

Amikor fogságukat megszigorították, ezt írta Perpetua: ,,Borzadva riadtam vissza, mert még sohasem tapasztaltam ilyen sötétséget. Borzalmas nap! Nyomasztó a hőség ebben az embertömegben. Szorongás a katonák gyalázatos zsarolási kísérletei miatt! És ehhez még a távol lévő gyermekem gondja is emésztett... Aztán mégis elértem, hogy a gyermek mellettem maradhasson a börtönben. Így idővel magamhoz tértem, és megerősödtem, amíg gyermekemet gondoztam. Sőt lassan palotává lett számomra a börtön, úgyhogy szívesebben tartózkodtam ott, mint bárhol másutt.''

A rájuk váró sors bizonytalanságában Perpetua világosságért imádkozott. Ekkor a következő álmot látta: Egy magas létra lábánál egy rémítő sárkány hevert, ők pedig a létrán egymás után fölkapaszkodtak az égbe, ahol örömmel fogadták őket. Saturus hágott föl elsőnek, és lekiáltott onnan: ,,Perpetua, várlak! De vigyázz, meg ne marjon ez a sárkány!'' Perpetua így folytatja: ,,Azt válaszoltam: Nem fog bántani! Jézus nevében ráléptem a fejére, mintha az lenne az első fok. Így tudtuk meg, hogy szenvedés vár ránk. Attól fogva nem is reménykedtünk a világban.''

A napló-lapok ókeresztény kiadója részletesen elbeszéli az elszakíthatatlan barátok utolsó napjait és vértanúságát. Többek között ezt mondja: ,,Ami Felicitast illeti, ő is részesült az Úr kegyelmében. Így történt: Mivel már a nyolcadik hónapjában volt, kínozta a gond, hogy terhessége miatt elhalasztják vértanúságát. Nem volt szabad ugyanis terhes nőket kivégezni... Társai is erős gondban voltak, hogy jó társukat, akinek tulajdonképpen az ő társaságukban volna a helye, egyedül kell hagyniuk a remélt vértanúság útján. Ezért két nappal a cirkuszi játékok előtt közös fohászkodással imádkoztak az Úrhoz, és közvetlenül az ima befejezése után elkezdődtek Felicitasnál a fájdalmak. Amint nyolcadik hónapos szülésnél természetes, a szülés meggyötörte, nagy fájdalmai voltak. Akkor az egyik börtönőr azt mondta neki: ťHa már most ekkora lármát csapsz, mit csinálsz majd, ha a vadállatok elé vetnek?Ť Ő azonban ezt válaszolta: ťAmit most szenvedek, azt én szenvedem, akkor azonban más valaki lesz bennem, aki helyettem fog szenvedni; mert én is őérette szenvedek!Ť Egy leánykát szült, akit egyik nővérünk lányának fogadott és fölnevelt.''


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, kinek szeretetéért Szent Perpetua és Szent Felicitas vértanú asszonyok megvetették a fenyegetéseket és úrrá lettek a halál kínjain, kérünk, add meg az ő könyörgésükre, hogy a te szeretetedben szüntelenül gyarapodjunk!