2017. február 22., szerda

Az eugéniumi vértanúk ereklyéinek megtalálása

Az istentelen római császárok uralma alatt sok keresztény szenvedett vértanúságot. Holttestüket a keresztények titokban összegyűjtötték és titkos helyeken, házakban vagy földeken eltemették. Így, Konstantinápoly kapui előtt, amelyet Eugéniumnak neveztek, Arkád és Honorius császárok uralkodása alatt, egy jámbor férfinak történt kinyilatkoztatás alapján sok szent vértanúnak a földi maradványait találták meg. A vértanúk neveit egyedül csak Isten ismeri. A megtaláláskor jó illat terjengett a levegőben, gyógyulás is történt. A főpap, a papság és a nép ünnepélyes menetben vitték el a szent ereklyéket a templomba.


Szent Péter apostol székfoglalása
       
Szent Péter 42-ben Rómába ment és ott megalapította a római püspökséget. 49-ben megjelent a jeruzsálemi (első) apostoli zsinaton, majd csaknem egy évtizeden át Antióchia püspöke is volt. Ennek emléke a mai ünnep. Innen küldte Márkot, kedves munkatársát Egyiptomba.

 A 354-ben készült "Depositio Martyrum", az egyik legrégibb egyházi naptár erre a napra tette ezt az ünnepet, a "Natale Petri de cathedra" néven. Az ünneppel kifejezzük a Péter apostolra alapozott Egyház egységét.

Szent Péter székének maradványait ma a Szent Péter-bazilikában a főoltár mögött őrzik egy bronz tartóban.

Jófeltétel:
    Töretlenül hűséges leszek Péterhez (a pápához),
        és mindenkori megbízottjához (a püspökömhöz).




Szent Arisztion     hitvalló, † ~100   


Szent Atanáz hitvalló


Atanáz Konstantinápolyban született. Szülei istenfélők és gazdag emberek voltak. Gyermekkorától jó erkölcsű volt, fiatal korában a szerzetesi élet volt a vágya. Miután felnőtt, elhagyva a fővárost, Nikomédiában levő Péterpál kolostorban lett szerzetes. A képromboló Örmény Leó császár idején a szentképek tisztelete miatt megkínozták, elűzték és sok szenvedésben volt része. Elhunyt 821-ben.


Szent Baradát remete

Szentünk Antiochiából származott. Először Antiochia vidékén egy hegyen élt teljesen magányos életet böjtben, imádságban, virrasztásban, Istent szüntelenül dicsérve. Aztán felment egy sziklára, és ott egy ládában lakott. Állandóan görnyedt testtartásban élt, tűrte az időjárás viszontagságait a szellős láda miatt. Szent Teodót, antiochiai pátriárka meglátogatva őt, azt tanácsolta, hogy hagyja el az alkalmatlan lakást. Azután álló helyzetben élt, kezeit állandóan az ég felé tarva és az égre nézve. Gyenge testben erős lélek lakozott nála. Mivel sokan keresték fel tanácsért, útbaigazításért, a remete mindenkinek okos és hasznos tanácsokat adott. Közben óvakodott mindenféle gőgtől. Az V. században élt.


JORDÁN MAI (1866-1922)
Westfalia egyik községében született szegény, de vallásos és munkás szüloktol. Akkori nevén Henrik, egyszeru munkásként élt 29 éves koráig, amikor, 1895-ben belépett a Ferenc-rendbe és mint dolgozó testvér, több kolostorban tevékenykedett. Utolsó 15 évét a dortmundi kolostorban töltötte, itt bontakozott ki igazán életszentsége. Aki csak közel került hozzá, úgy ismerte, mint csendes, rendkívül lelkiismeretes, szolgálatkész és alázatos testvért, aki szeretett visszavonultan az imának élni. A misztikusok benso életét élte, amit kívülrol alig lehetett észrevenni. Szentáldozásai után szemébol mennyei boldogság sugárzott. Mindig alárendelt szerepet vállalt. Ezt az alázatosságot a Szuzanya példájából merítette, s többször emlegette, sajnálja, hogy a lorettói litániából kimaradt a megszólítás: „Alázatos Szuz, könyörögj érettünk!” Felebaráti szeretetét jellemezte, hogy senki, aki érintkezett vele, nem emlékszik arra, hogy szóval vagy tettel a szeretetet megsértette volna. Mindig azon volt, hogy szeretetszolgálatot tegyen másoknak. Különösen szeretett a szentmisénél az oltárnál szolgálni. Amellett ferences vidámság töltötte el egész lényét. Hogy mennyi jót tett, imádkozott, engesztelt életében a bunösökért, csak Isten tudja. Amikor közel volt halála órája, azt mondta gyóntatóatyjának: „Most a mennybe megyek.” Hogy valóban oda ment, bizonyítják a rendkívüli imameghallgatások, amelyek oly sokfélék, hogy „dortmundi Szent Antalnak” nevezik. Sok tiszteloje reméli, hogy az Egyház, belátható idon belül a boldogok sorába iktatja. Boldoggá avatási pere megindult.
„A különféle életformákban és hivatásokban ugyanazt az életszentséget ápolják mindazok, akiket Isten Lelke sürget, és engedelmeskedve az Atya szavának, lélekben és igazságban imádva az Atyaistent - követik a szegény; alázatos és keresztjét hordozó Krisztust, hogy részesei lehessenek az o dicsoségnek.”
A II. Vatikáni Zsinat konstitúciója az Egyházról 41.

Imádság:
Istenünk, te boldogemléku Jordán testvért nekünk az alázat és a szeretet példájaként adtad. Add, hogy erényeit kövessük, és a szeretet útján örvendezo szívvel mi is elobbre jussunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


CORTONAI SZENT MARGIT ferences nővér
*Laviano,1247. +Cortona, 1297. február 22.
Margitba jámbor anyja beléplántálta az imádság iránti nagy szeretetet, de amikor hétéves lett, ez a fejlődés hirtelen megtört. Édesanyja meghalt, s két év múlva apja elvett egy másik nőt, aki azonban nem lett a gyermek második anyja. Ahogy fejlődött Margit, egyre jobban kibontakozott a szépsége, de annál nagyobbakká váltak a feszültségei; a biztonság, az elismerés és a szeretet utáni éhsége nem csillapodott. Megnyílt hát annak a szeretetnek, amelyet más helyen talált: tizenhét évesen elhagyta a szülői házat, és egy montepulcianói nemes kedvese lett. A szegény parasztlány drága ruhákba öltözött, haját aranyláncokkal díszítette, lovon vagy díszhintón járt. Látványosan büszkélkedett kedvese gazdagságával.

A pompázatos feltűnősködés mellett azonban megmutatkozott már valami más is, amit lelkivezetője feljegyzéseiből ismerünk. ,,Emlékezz vissza -- mondta neki később Krisztus --, hogy én magam is a tanítód és vezetőd voltam, s valódi részvétet csepegtettem beléd a szegények és szomorkodók iránt, amikor még a világ tetszését kerested, s a sötétség, vétek és bűn életét élted.''

Kilenc év telt el. A fiatal lányból érett nő lett, amikor, 1273-ban megtörtént a fordulat. Az év kezdetén a férfi egy reggel elhagyta a házat, csupán a kutyája kísérte. Két nap múlva a kutya ura nélkül jött vissza. Nyugtalan vonításával Margitot Petrignano erdőségébe vezette, ahol rátalált kedvese szúrásokkal átvert holttestére. Hogy mi játszódott le ebben a pillanatban Margitban, arról nem szól a krónika, de csakhamar megmutatkozott, hogy nemcsak egy világ dőlt össze számára, de új életre is felszabadult.

Vissza akart térni apjához. Gyászöltözetben, a bánattól megtörve kopogtatott a szülői ház ajtaján, mostohaanyja hatására azonban apja ajtót mutatott neki és gyermekének.

Életének ebben a kritikus pillanatában meghallotta Krisztus hangját. Egy volt a célja: a vezeklés. Az utat Szent Ferenc fiai mutatták meg neki. Kimerülten ért a cellei ferences kolostor kapujához és vezeklőruhát kért. A bánat nem pusztította el arca szépségét. Jóságosan, de mégis elutasítóan válaszolt neki a kolostor gvárdiánja: ,,Lányom, nagyon fiatal és túl szép vagy.'' Giunta Bevegnati testvér azonban jámbor asszonyok közbenjárására és provinciálisa parancsára átvette Margit lelki vezetését. Nem bízott túlságosan a huszonhat éves nő állhatatosságában. Attól tartott, hogy szépsége ismét a régi útra viszi, ha beleun a vezeklésbe. Margitnak évekig kellett várakoznia, míg 1276-ban felvehette a vezeklőruhát, a ferences harmadrend öltözetét.

Szépsége sodorta a bűnös élet útjára, szépsége lett annak akadálya, hogy a vágyott vezeklőruhát hordhassa. De most szeretni tudók könyörtelen következetességével kezdte el Margit a szépsége elleni harcot: lenyírta a haját, az arcát korommal kente be, lomposan öltözött, böjtölt, piszkos munkákat végzett a betegek és öregek szolgálatában. Odavetette a testének: ,,Legyőztél, de most én győzlek le.'' Szépsége azonban ellenállt minden támadásnak. Késsel akarta hát az arcát elcsúfítani. Giunta testvérnek egész tekintélyét be kellett vetnie, hogy megakadályozza ebben a tettében.

Egy napon Margit arra kérte Krisztust, hogy nevezze a leányának. Félelmetes komolysággal jutott el hozzá az Úr hangja: ,,Most még nem nevezlek a lányomnak, mert a bűn leánya vagy.'' Isten rányitotta a szemét életének hibáira és bűneire. Megérintette az isteni tisztaság kérlelhetetlen fénysugara. Margit magába fogadta ezt a fényt, hogy azután majd a bűnbánat szentségében megnyíljon Isten kegyelme számára. Amikor a következő reggel a szentáldozáshoz járult, meghallotta Krisztus hangját: ,,Leányom.'' Ennek a szónak a boldogságától áthatva újból és újból ezt rebegte: ,,A leánya vagyok. Ő mondta. Ó, Istenem végtelen édessége! Ó, régen vágyott szó, amelyért olyan állhatatosan könyörögtem! Az a szó, amelynek édessége felülmúl minden édességet! Az öröm óceánja! Leányom! Az én Istenem mondta! Leányom! Jézus nevez így engem!''

Az öröm óceánja! Milyen volt ez az óceán Margit életében? Margit átélte és látta a bűn rettenetességét. Számára csak akkor lehet valódi az öröm, ha Krisztussal, szerelmével együtt hordozza a bűnteher keresztjét. Ez a kereszt nem valami romantikus, hanem nagyonis könyörtelen valóság az életében. Hallotta Krisztus hangját: ,,Szeretnél becézett gyermekem lenni, ám a keserűség gyermeke leszel.'' Margit örömét a szenvedés és a keserűség sem tudta eloltani, mert a kegyelem növekedésével növekedett ereje is a kereszt számára.

Könyörtelenül vívta a teste, bűnének eszköze elleni harcát. A 13. század emberei másként viszonyultak az önként vállalt kereszthez, mint mi. Csakhamar meglátták Margitban a szentet. Ijesztő felismerés volt ez Margit számára! Úgy érezte, ha így félreismerték, akkor ki kell kiabálnia a bűneit. Az éjszaka csendjében kiáltozásával felverte az alvókat, és megvallotta nekik ifjúsága bűneit, de éppen az ellenkezőjét érte el vele. Elrejtőzött hát egy félreeső cella magányosságában, elrejtette a könnyeit, hogy senki se láthassa többé fájdalmát. Ez azonban nem felelt meg Krisztus akaratának. ,,Egykor könnyeiddel nyilvánítottad ki a fájdalmat, amelyet az én szenvedésem láttán éreztél. Most hallgatásra késztet a fecsegéstől való aggódás, az a félelem, hogy azt gondolják: hiú dicsőséget keresel. Kelj fel és sírj a lábamnál! Fájdalmadat ne tartsd vissza, ne is rejsd el!''

Kilenc évig élt Margit a bűnben. Ez az idő mély nyomokat hagyott a lelkében, s újból és újból fájdalmasan figyelt fel rájuk. Valóban megbocsátotta-e Isten a bűneit? Nem csinált-e mindent rosszul? Ekkor érte el a sátán kísértése: ,,Tudd meg: Isten sohasem bocsátja meg a bűneidet, hiába kéred szüntelenül, mert önsanyargatásoddal a halálra adtad magadat.'' Hallotta azonban Margit Krisztus szavát is: ,,Leányom.'' Tapasztalta szeretetének vigasztalásait. De a sátán kísértő hangja gúnyos nevetéssel vetette ellene: ,,Nem Krisztus, nem is valami angyal nyújtotta neked azt a vigasztalást, amelyet Krisztusnak tulajdonítasz, hanem én voltam az.''

Lelki fejlődésének egy nyugodt szakaszában bizonyára könnyen lepergett volna Margitról az ilyen szó. Most úgy tűnt neki, mintha minden összeesküdött volna ellene. Rágalmakat szórtak rá, a lelkivezetője bizalmatlan lett vele szemben, majd hét évre Sziénába helyezték át. Krisztus elfordult tőle? Sötétségében mégis eljutott hozzá a szava: ,,Veled leszek, és mégsem leszek veled. A kegyelmembe öltöztetlek, de úgy véled: kivetkőztél belőle, mert bár teljesen nálad maradok, nem leszel képes felismerni engem.'' Mire képes az ilyen szó, ha áthatolhatatlan sötétség burkolja be az embert: ,,Talán elfordul tőlem? Talán bűneim nagysága ragadta el mellőlem végül is?''

Margit életének utolsó évei rejtve maradnak számunkra.

1297. február 22-én halt meg ötvenéves korában. XIII. Benedek 1728 pünkösdjén felvette a szentek sorába.


Szent Móric vértanú és társai

Makszimián császár (305-11) azt gondolta, hogy ha végigjárja országát, megerősíti benne a régi bálványimádást. Ezzel a céllal jött Rómából a szíriai Apameába. Ott a pogány papok jelentették neki, hogy Móric hadvezér 70 társával együtt a keresztény hitet vallja. Maga elé hivatta őket kihallgatásra. Amikor látta, hogy állhatatosak keresztény hitükben, először megkínoztatta őket, utána elvitték őket egy mocsaras helyre, és ott fákhoz kötözték őket. Tíz napot töltöttek el így, miközben a rovarok halálra csipkedték őket. Ezekben a kínokban adták vissza lelküket Istennek 350 körül. A vértanúk között volt Móric fia Fotinosz, ismeretesek még: Teodor és Fülöp vértanúk.


Szent Papiás     püspök és hitvalló, † ~150   


Szent Thalasszosz atya


Szentünk még fiatal korában épített magának egy hegyen lakóhelyet és ott élt. Mivel tisztaságot szerető és elázatos volt, vonzalmat érzett magában a szerzetesi élet iránt. Tartal falu közelében elment egy hegyre, ott élt 38 esztendeig vezeklésben, senkivel nem találkozva. Később sokan keresték fel, mivel hallották hírét, és látni kívánták őt. Sokan azért keresték meg, hogy társai lehessenek a szent életben. Ezek számára kolostort alapított, megosztva velük azt, amit tisztelőitől kapott. Békében hunyt el.