2017. február 9., csütörtök

SZENT APOLLÓNIA szűz, vértanú
vagy 20. +Valószínűleg Alexandria, 249. február 9.
A 3. század első felében az alexandriai keresztény közösségben élt egy Apollónia nevű hajadon. Valószínűleg közösségének diakonisszája volt; erről közelebbit nem tudunk. A róla szóló egyetlen hírt püspökének, Nagy Dionüsziosznak (+265) az antióchiai püspökhöz írt leveléből merítjük, amelyben beszámolót adott számos alexandriai keresztény vértanúhaláláról; köztük volt Apollónia is. Valójában nem keresztényüldözésről volt itt szó, hanem a fanatikus csőcselék kicsapongásáról. Ezek az események pedig éppen a kereszténybarát Philippus Arabs császár uralkodása alatt (244--249) történtek. Dionüsziosz püspök, aki maga is a deciusi keresztényüldözések hitvallója lett, többek között ezt írja:

,,Nálunk az üldözés kezdetét nem a császári ediktum (tudniillik Deciusé) jelentette. Megkezdődött már egy évvel korábban. Városunk néhány képzelgő és kártékony prófétája előzőleg felkereste és ellenünk bujtogatta a hitetlen tömeget, miközben újból felszította a hazai babonát. Így felingerelve a csőcselék minden alkalmat megragadott a kicsapongásokra. Testvéreink megölésével végezték démoni szolgálatukat abban a meggyőződésben, hogy egyedül az a helyes istentisztelet.

Először megragadtak egy idős embert, név szerint Metraszt, és azt kívánták tőle, hogy gyalázza Istent. Mivel nem járt el a kedvük szerint, megverték, kihegyezett nádszállal szúrtak az arcába és a szemébe, majd kivezették a városból és megkövezték.

Ezután egy Quinta nevű hívő asszonyt hurcoltak a templomba, és arra akarták kényszeríteni, hogy mutassa be a szokásos áldozatot. Mivel ő ezt teljes utálattal visszautasította, összekötötték a lábát, és úgy vonszolták végig a város durva kövezetén, hogy a nagyobb kövek mind megsebesítették. Utána megostorozták, majd kivezették a városból ugyanarra a helyre, ahol a nép már megölte Metraszt, és őt is megkövezték.

Ezután az egész csőcselék megrohanta a keresztények lakásait. Mindegyikük behatolt keresztény szomszédjához, hogy fosztogasson és raboljon. Az értékesebb dolgokat elvitték, minden mást kidobáltak és elégettek az utcákon. Olyan volt az egész, mint valami ellenség által meghódított város. A testvérek pedig elmenekültek és elrejtőztek, s örömmel viselték el javaikból való kifosztásukat, hasonlóan azokhoz, akikről már Szent Pál tett tanúságot, hogy türelmesen viselték birtokaik elrablását (vö. Zsid 10, 34).''

Keresztények és zsidók egyaránt áldozataivá váltak az ilyen szégyenletes eseményeknek. Dionüsziosz kifejezetten hangsúlyozza az üldözöttek szilárd bátorságát. Azt mondja: ,,Senki sem tagadta meg akkoriban az Urat, és még a magányosok sem mutatkoztak gyengének''. Ezután Apollóniáról szól:

,,Ezt követően megragadták Apollóniát is, egy tiszteletre méltó korú, tekintélyes hajadont. (A görögben szó szerint: parthénosz preszbütisz. Lehetséges, hogy Dionüsziosz ezzel a megtisztelő kifejezéssel Apollóniának mint diakonisszának érdemekkel teli tevékenységére utalt.) Olyan durván vágtak Apollónia arcába, hogy minden foga kitört. Utána a városon kívül meggyújtottak egy máglyát és megfenyegették, hogy elevenen elégetik, ha nem ismétli istentelen beszédeiket. Ő azonban, amikor kérésére egy pillanatra elengedték, a lángok közé vetette magát, és ott égett el.''

Dionüsziosz még egy bizonyos Szerapion vértanúságáról tudósít, majd így fejezi be: ,,Egyetlen utcára, útra, utcácskába sem léphettünk ki sem nappal, sem éjszaka. Mindenfelé felhangzott ugyanis a kiáltás: Aki nem mondja utánunk az átkot, azt azonnal elhurcoljuk és megégetjük. Mindez addig tartott, míg a forradalom és a polgárháború véget nem vetett neki.''


Alexandriai Szent Cirill     püspök, hitvalló és egyháztanító, † 444           


Szent Erik


Szent Marcell vértanú és társai


Jézus Krisztus földi élete idején Marcell Antiochia városában élt. Elment ezért Jeruzsálembe, hogy lássa Jézust, és ott megismerkedett Szent Péter apostollal. Jézus feltámadása után Péter Marcellt Szicília püspökévé tette. Vértanúhalált halt, miután sok pogányt megtérített. Szent Filagriosz Ciprus szigetén volt püspök. Buzgósággal hirdette az evangéliumot, amiért sok kínt szenvedve hunyt el. Szent Pongrác Tauroménia püspöke volt. Mindnyájan Szent Péter tanítványai voltak, és a keresztény hit terjesztéséért szenvedték el a vértanúi halált.
   

Szent Nicefor (Győző) vértanú

Nicefor a szíriai Antiochiából származott, és a III. század fele körül élt. Egyszerű ember volt. Olyan jó barátságba került egy Szaprikiosz nevű pappal, hogy mindenki testvérnek tartotta őket. Az ördög munkája révén ez a barátság olyan ellenségeskedésbe csapott át, hogy látni sem akarták egymást. Nikéfor nemsokára megbánta ezt, és igyekezett minden módon kibékülni Szaprikiosszal. Barátja azonban nem akarta ezt és minden közeledését visszautasította. Valeriánus és Galliénus császárok alatt keresztényüldözés tört ki. Szaprikioszt, mint papot az elsők közt fogták el és állították ítélőszék elé. Hitét állhatatosan megvallotta, fejvesztésre ítélték. Már vitték a vesztőhelyre, Nikéfor szeretett volna a halála előtt kibékülni vele. A pap azonban újra visszautasította. Isten ezért megbüntette. Amikor Szaprikiosz látta a kardot, megtagadta Krisztust és áldozatot kívánt bemutatni a bálványoknak. Akkot Nikéfor kereszténynek vallotta magát, és saját maga kérte, hogy a hittagadó Szaprikiosz miatt őt fejezzék le. Ez meg is történt 257 körül.


BOLDOG IX. PIUSZ pápa, III. r. (1792-1878)
Az Adria partján fekvo Sinigagliában* született grófi családból, neve: Mastai- Ferretti János Mária. Ifjúságában betegeskedett, ezért aránylag késon, 27 éves korában lett pappá. Kituno megjelenése, modora, hivatalos ügyek intézésében tanúsított korrektsége segítették, hogy rövid idon belül püspök, spoletoi érsek, 40 évesen Imola püspöke, 48 évesen bíboros lett. 1846-ban választották pápává. Közel 32 éves pápasága a legjelentosebbek közé tartozik a pápaság történetében. 1848-ban a forradalom hullámai elérték Itáliát és a pápai államot. A közvélemény azt várta tole, hogy az olasz államszövetség élére áll s Ausztria ellen hadat indít. Amikor ezt nem vállalta, egyszerre elveszítette népszeruségét, hazaárulónak kiáltották ki. 1870-ben a hatalomra töro piemonti király seregei elfoglalták az egyházi államot, ezzel megszunt a pápa világi hatalma. A pápa mint a Vatikán foglya - tiltakozásul nem hagyta el többé a Vatikán területét. 1854-ben kihirdette a Szeplotelen Fogantatás hitigazságát, majd 1870-re összehívta az I. Vatikáni Zsinatot. Ezen többek közt a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját hirdették ki. IX. Piusz megnyero modorú, szeretetreméltó egyéniség, a szegények pártfogója volt, oszinte vallásosságával világoskodott az emberek elott. Sokat tett a Szuzanya és a szentek tiszteletének elomozdításáért, küzdött kora tévedései (közömbösség; racionalizmus, liberalizmus) ellen. S vállalta állásfoglalásáért a meg nem érdemelt elítélést, üldöztetést. 1821 óta tartozott a ferences III. rendhez. Fogadalmának 50 éves jubileumát ünnepélyesen tartotta meg 1871-ben. Boldoggá avatása a 2000. jubileumi évben volt szept. 3-án.
Részlet az „Ineffabilis Deus” kezdetu-bullából (1854):
„...A Szent és Oszthatatlan Szentháromság tiszteletére, az Istenszülo Szuz dicsoségére..., megállapítjuk és kihirdetjük, hogy a tanítás, melynek értelmében a Boldogságos Szuz Mária a mindenható Isten páratlan kegyelmébol és kiváltságából, Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel, fogantatásának elso pillanatától kezdve az áteredo bunnek minden szennyétol mentes maradt, Istentol ki van nyilatkoztatva, és ezért minden hívonek kötelessége azt erosen és állhatatosan vallani.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog IX. Piusz pápát nehéz idokben rendelted Egyházad élére és a megpróbáltatások elviselésére lelki erovel ruháztad fel, add meg nekünk, hogy közbenjárására Egyházad élén mindig bölcs és szentéletu pásztorok álljanak. Krisztus, a mi Urunk által.