2017. február 4., szombat

Szent Abramiosz püspök

Szentünk a perzsiai Avrila püspöke volt. II. Szápor király alatt a mágusok feje feljelentette keresztény hite miatt. Mivel nem tudták hittagadásra bírni, először a földre fektetve ütötték, aztán lefejezték karddal Telmánban 344-, vagy 347-ben.

Corsini Szent András     püspök és hitvalló, † 1373           


Szent Gilbert     áldozópap és hitvalló, † 1189       


Szent Hiador vértanú


Szentünk Décius császár keresztényüldözése idején nyerte el a vértanúságot 249-51 között.


BOLDOG HRABANUS MAURUS bencés apát
*Mainz, 780 körül. +Mainz, 856. február 4
A Karolingok korában ért véget a korai kereszténység patrisztikus virágzását követő kulturális hanyatlás. A válság, illetve átmenet időszaka 500-tól 700-ig tartott. A frankok nemcsak új politikai rendet alkottak meg, hanem egy új lelki rend határköveit is lerakták. Azok a régi szellemi értékek tették ezt lehetővé, amelyeket a 8. században utolérhetetlen érzékenységgel fogadtak be és hagyományoztak át. Saját teljesítményekre még nem volt érett e kor; hagyományok befogadása a jellemzője. E befogadás és közvetítés hordozója a korai középkorban csak az Egyház lehetett. A 8--9. században, tehát Hrabanus idejében valósult meg kultúránk döntő összetevőinek, az ókori, az ókeresztény és a germán szellemi örökség szintézise. Egyetemes történeti szempontból nem vitatható a keresztény népek Nagy Károly által megvalósított politikai egységesítésének továbbható ereje; megteremtette az európai kultúra fogalmának feltételét. Károly halála (814) után azonban kortársai az új birodalomból kinőtt nagy problémákkal találták szemközt magukat. A birodalom egysége Jámbor Lajos és fiai, valamint ezek egymás közti kíméletlen hatalmi harcaiban megszűnt. A verduni szerződés (843) megpecsételte a politikai egység szétesését.

A befogadás jegyében megvalósult lelki fejlődés adja a feltételeket ahhoz, hogy megérthessük a ,,tanító'' Hrabanust, akit Praeceptor Germaniae, ,,Németország tanítómestere'' névvel tiszteltek meg. Elkülönülése a 9. század élénk politikai fejlődésétől támpontokat ad ahhoz, hogy mélyebben megismerhessük személyiségét, közelebb kerülhessünk szentségének lényegéhez.

Hrabanus 780 körül született Mainzban. Kb. tízéves korában adták be a fuldai kolostorba. Baugulf apát vezetése alatt nőtt fel, és megkapta a szerzetesi ruhát. Korán otthonos lett a bencések regulája szerinti kolostori életben. Törekvései (világmegvetés és tanulmányok) Szent Bonifácra (lásd: A szentek élete, 247. o.) vezethetők vissza, de maradandó hatást gyakorolt rá egy másik nagy angolszász is: diákonussá szentelése (801) után apátja Toursba küldte, hogy tanulmányait Alkuinnál (730 körül--804) fejezze be. Az Alkuin és Hrabanus közti levélváltás megsejteti, hogy csakhamar nagyon szívélyes barátság alakult ki köztük. Alkuin adta neki a Maurus melléknevet is, Szent Benedek kedvelt tanítványáról, Szent Maurusról.

Nem sokkal ezután Hrabanust visszahívták Fuldába, hogy a kolostori iskolát vezesse. Ekkor (legkésőbb 804-ben) kezdődik életműve Németország tanítómestereként. Az uralomra vágyó Ratgar apát okozott ugyan némi kellemetlenséget életében, mégis a következő két évtizedben élhette a szemlélődő tudományosság életét.

814-ben pappá szentelték. Feltehetően egy szentföldi utazása után, 822-ben Eigil apát utódja lett, aki a 817-ben letett Ratgart váltotta fel. A híres kolostor vezetőjeként Hrabanus arra törekedett, hogy a liturgiát tökéletesítse, a tiszta tanítást megőrizze, maga pedig belemerüljön a Szentírás tanulmányozásába. Az ő idejében fejeződött be a kolostor újjáépítése; a Fuldához tartozó helyeken harminc templomot és kápolnát építtetett.

Apátságának húsz évét drámai politikai események jellemzik. Ő teljességgel tudós alkat volt, nem vett részt a politikai sürgés- forgásban. Amikor Jámbor Lajos fiai 833-ban felkeltek apjuk ellen, az ellentétnek kiváltságképpen emberi-erkölcsi oldalát látta, és Lajos érdekében beavatkozott egy írásával: A fiak tisztelete apjuk iránt. 840- ben, a császár halála után a fiúk közt kitört háború idején a legidősebb fiú, Lothár mellé állt, aki az egész birodalmat magának igényelte. A 843. évi verduni szerződés után Fulda és Mainz a keleti birodalomhoz, Német Lajos birodalomrészéhez került. A politikai fordulat hatására a Lothár udvarában tartózkodó apát nem tért vissza Fuldába, lemondott a kolostor vezetéséről. Visszavonult a Fulda közelében fekvő Petersbergre (Péter-hegyre), és megkezdődött irodalmi tevékenységének ideje. A birodalom megosztása után Fulda kolostora szellemi, Mainz érseksége egyházkormányzati központ, Hrabanus Maurus pedig a keleti frank birodalom szellemi tekintélye lett. A polgárháborúban való pártállását nem tekintve, Német Lajos meghívta birodalmának legnagyobb egyházi méltóságába, Mainz érsekévé. Mint Szent Bonifác ötödik utódját 847. június 24-én szentelték fel. Érsekként főleg a 850. évi éhínség idején tanúsított segítőkész magatartásával hagyott hátra jó emléket. Három zsinatot (847, 848, 852) tartott. A 848. évi zsinat egy olyan dogmatörténeti kérdéshez nyúlt hozzá, amely a 9. századot nagyon felkavarta: Fuldai Gottschalk (803 körül--867/69) szerzetes kettős predestinációról szóló tanítását ekkor ítélték el.

A 856. év elején Hrabanus megbetegedett, majd február 4-én meghalt. A Szent Albán-kolostorban temették el, 1515-ben pedig maradványait Halléba szállították át.

Hrabanus jellemző emberi vonásaként egyszerűsége tűnik fel. Egy olyan korban, amelyben Jónás (780 előtt-843) Orléans-i püspök úttörőként működött közre egy új államelmélet megfogalmazásában, amikor Agobard (769--840) lyoni püspök vallási-filozófiai megalapozású egyéni gondolkodásától késztetve, vitázó éllel avatkozott bele a Jámbor Lajos és fiai közti küzdelembe, Hrabanus a fiaknak apjuk iránti bibliai engedelmesség-parancsához nyúlt vissza. A csendben beteljesedett átfogó irodalmi munkálkodása is. Joggal írhatta neki Lothár császár: ,,A városok királyi pompájánál jobban megörvendezteti a belső embert a hegyvidék magányossága, ahol a nyugodt szívet semmiféle irigy nem csalja meg hízelkedésével''. Hrabanus emellett a keleti frankok birodalmában átvette azt a szerepet, amelyet Alkuin játszott az egész birodalomban: a korai keresztény idők gondolatkincsének nagy közvetítője lett. Úgy fogta fel irodalmi tevékenységét, mint a Krisztus iránti szolgálattételnek az ő számára rendelt különleges formáját, amint ezt Német Lajoshoz írt egyik levelében ki is emeli. Szerkesztett prédikációkat és kézikönyveket a jövendő papság oktatására. A fuldai Petersbergre történt visszavonulása idején írta huszonkét könyvből álló hatalmas művét, kora enciklopedikus ismeretanyagának áttekintését, De Universo címmel. Terjedelmes levélváltásban állt jelentős kortársaival, és különösen örült a Jámbor Lajossal és hasonló nevű fiával, a keleti birodalom uralkodójával való szoros kapcsolatának. Mint költő is kiváló; neki tulajdonítják a Veni Creator Spiritus pünkösdi himnuszt. Írásainak legnagyobb és legjellegzetesebb részét exegetikai művei alkotják: átfogó magyarázatok a Szentírás nagy részéhez, a Máté- evangéliumhoz, a Pentateuchushoz és az Ószövetség sok más könyvéhez. Ha a kor hagyományos alapvonásának megfelel is, hogy a Biblia magyarázata alkalmával saját gondolatainak hozzáadása nélkül, csaknem teljesen az egyházatyákból merített, ez lényének alapvonásából, az alázatosságból is következett. Kritikusaival vitatkozva, akik szemére vetették előadásainak önállótlanságát, világosan leszögezte: ,,Üdvösebbnek tűnik számomra az alázatosság megőrzése és az atyák tanításának követése, mint hogy önteltséggel fűzzem hozzá saját magyarázataimat... Azok, akik az emberek dicséretét és figyelmét keresik, azt írhatnak, amit akarnak, és úgy kereshetik a dicséretüket és hízelgésüket, ahogy csak tudják. Számomra az a legfontosabb, hogy életem minden idejében Istent kövessem, és belé vessem reményemet.''

Keserű harca a fuldai Gottschalk szerzetes ellen, akinek kérlelhetetlensége és keménysége idegen volt számára, azzal magyarázható, hogy úgy tűnt neki: Gottschalkot az elbizakodottság bűne jellemzi, amellyel fel mert kelni az Egyház régi, megszentelt tanítása ellen.

Hrabanus sírfelirata életeszményét örökíti meg: csendes, az isteni tudománynak szentelt élet a kolostor cellájában, távol a világ minden hatalmától és dicsőségétől.


Peluziumi Szent Izidor atya

Izidor Alexandriából származott, gazdag és előkelő szülőktől. Fényes képzést kapott. Isten szolgálatára kívánta szentelni magát, azért elhagyta szülei házát‚ Alsó-Egyiptom északi részén szerzetessé lett. Egy hegyen lakott Feluza közelében, szigorú életet élve. Innen felkereste Aranyszájú Szent Jánost, aki mély benyomást tett rá. Visszatérve Konstantinápolyból, szigorú élete és lelki bölcsessége miatt sokan gyűltek köréje. Főnökükké választották és az áldozópapság kegyelmét is elnyerte. Egyszerűség a ruházatban, a hallgatagság őrzése, jótékonyság a szegények iránt: ez volt Izidor szabályzata, erre buzdította a vele élő szerzeteseket is. Olyan nagy híre lett, hogy világi és egyházi vezető emberek fordultak hozzá tanácsért és oktatásért. Mint a hit tapasztalt embere részt vállalt az igaz hit védelmében Nesztoriosz tévtanításai ellen. Sok írásmű maradt utána. Ezekben a hitet védelmezte, bölcsen értelmezte a Szentírás szövegét, és erősen védelmezte a keresztény hitet a zsidók és pogányokkal szemben. Késő öregségben halt meg 436-ban.


LEONISSZAI SZENT JÓZSEF kapucinus (1556-1612)
Assisitol délre nem messze van Leonissa (Leonessa) község; itt látta meg szeretünk, keresztnevén Eufránio a napvilágot. Már csecsemo korában csodás dolog történt vele: Isten megmentette a megfulladástól. Gyermekkorában buzgó volt az imában, önmegtagadásban. Szüleit korán elvesztette. Egy tanár nagybátyja vette gondjaiba, taníttatta, sot, amikor házasulandó korba ért, gazdag menyasszonyról is gondoskodott. Az ifjú azonban minden nyomásnak, rábeszélésnek ellenállt. Felhasználva nagybátyja távollétét, kapucinusnak jelentkezett. Fel is vették s Assisibe küldték. Ekkor kapta a József nevet. Rokonai utánamentek s eronek erejével haza akarták vinni: Szándékuk azonban meghiúsult József ellenállásán és a kapucinusok határozott fellépésén. Pappá szentelése után, elöljárói engedélyével, hamarosan Konstantinápolyba ment néhány rendtársával, hogy a fogságban lévo keresztényeknek lelki segítséget nyújtson. Már két évig muködött itt eredményesen, amikor vakmero vállalkozásra szánta el magát: belopakodott a szultán palotájába, hogy ot megtérítse. Elfogták, egyik kezébe és lábába vaskampót szúrtak, s egy gerendára felakasztották. Itt szenvedett három napon át, imádkozva s Istent dicsoítve. Szabadulása - ahogy o maga elbeszélte - úgy történt; hogy egy csodaszép kisfiú jelent meg a börtönben, megszabadította a vaskampóktól, megérintette, s ezzel meggyógyította sebeit. Kenyeret s bort hozott neki; hogy erore kapjon. Közölte vele, Isten akarata, hogy hazájába visszatérjen, mert ott jobban tudja szolgálni a lelkek üdvösségét. Haza is jutott, s ettol kezdve mint népmisszionárius járta a falvakat Umbriában és másutt. Naponta 6-8 szentbeszédet is mondott. Szavait feltuno csodák, gyógyulások, kenyérszaporítás, megtérések kísérték. Kibékített viszálykodó családokat, községeket. Sokat betegeskedett, de közben szigorú önmegtagadó életet élt. 56 éves korában halt meg Amatrice-ben, amikor a zsolozsmában ezt imádkozták mellette: „Drágalátos az Úr szemében szentjeinek halála.” Halála után eltunt minden sebe, teste a megdicsoültek szépségébe öltözött. Közbenjárására csodák történtek. XIV. Benedek avatta szentté 1746-ban. Amikor rákbetegsége igen gyötörte, az orvosok mutétet javasoltak. Akkor még nem ismerték az érzéstelenítést s le akarták kötözni. O kezébe vette keresztjét: „Látjátok - mondta. -, ez a legerosebb kötelék, mely megköt engem.” Így szenvedett a mutét alatt s közben ismételgette: „Sancta Maria, succurre miseris!” (Szuz Mária; jöjj segítségére a szerencsétleneknek!)

Imádság:

Istenünk, te Leonisszai Szent Józsefet az evangélium kiváló hirdetojévé tetted.
Közbenjárására add meg, hogy ugyanazon szeretet tüzétol lángolva tudjuk
keresni a lelkeket, és egyedül neked szolgáljunk. A mi Urunk Jézus Krisztus
által.


Szent Miklós hitvalló


Ciprus szigetén Kidonia nevű faluban született. Tíz éves korában Konstantinápolyba küldték a Sztudion kolostorba, ahol nagybátyja, Teofán szerzetes élt. A kolostori iskolában 16 éves korában fejezte be tanulmányait, és a szerzetesek közé lépett. Néhány év múlva pappá szentelték. Örmény Leó császár idején Sztudita Teodor atyával együtt a szentképek tisztelete miatt száműzetésbe küldték. Ott kínozták és éheztették. Az istenfélő Teodor császárnő alatt visszatérhetett kolostorába, amelynek elöljárója lett. III. Mihály császár alatt elment kolostorából, ahova hét év múlva tért vissza, és két évre a kolostor börtönébe zárták. I. Bazil császár uralkodásakor újra elöljáró lett, de nemsokára, 75 éves korában meghalt 868-ban.

  
Szent Veronika